Az erdőben még a reggeli csend honol. A lombok sárgulnak, az időjárás szürke, ködös; október van. A csendet dízelmotor zúgása töri meg és a fák között kanyargó földúton megjelenik egy lánctalpas harcjármű. Fényszórói világítanak, a húsztonnás gép zúgva tör előre, lánctalpa a földet forgatja. Nyomában levelek százai hullnak az utat szegélyező bokrokról. Kisvártatva egy hasonló jármű jelenik meg és akárcsak az előző, kipufogófüstöt hátrahagyva eltűnik a bokrok között…
Az erdő Győrszentiván határában terül el, a járművek pedig az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2K12 Kub (SA-6 Gainful) rendszerének eszközei; egy célfelderítő és tűzvezető lokátorral felszerelt harcjármű és egy önjáró indítóállvány. Mindkét eszköz az erdő mögötti tisztásra tart, hogy harcrendet foglalva gyakorolják egy kisméretű célrepülőgép, a Meteor-3M felderítését.
A munka annál a hosszú, lapos épületnél kezdődik, ahol a járműveket tárolják. Az épületből a lokátoros jármű, a SzURN és az önjáró indítóállvány, az SzPU gördül ki lánctalpain. A SzURN ponyvával fedett antennái menethelyzetbe vannak hajtva, az SzPU tetején rakéta fekszik, a járművek lánctalpai hangosan zörögnek a betonon. Az Ural teherautó vontatta aggregátor is kiáll, a terepen ez biztosítja majd a SzURN és az SzPU energiaellátását. A vezetők kiszállnak, és elvégzik az ellenőrzéseket. Mindent rendben találnak, indulhat a menet.
Normál esetben a harcrendfoglalást a felderítő raj helyszín-felderítése előzi meg. A rajban ott van a SzURN parancsnoka, a rávezető tiszt is, aki a járművek érkezéséig már ott is marad a helyszínen. Megvizsgálják a terepet, megmérik a lokátor számára elektronikusan nem látható szögtartományt (fedezőszög), majd lehelyeznek egy jelölőpálcát oda, ahova a SzURN-nak kell majd állnia. Ha van idő, akkor az északi irányt is betájolják. Nagyjából az SzPU-k helyét is meghatározzák. Ezután jöhetnek a járművek.
Egy Kub ütegben a SzURN négy indítót szolgál ki. Ha a fenyegetettség iránya ismert, akkor az indítókat félkörívben telepítik, ha nem ismert, akkor négyszögben. A telepítéskor ügyelnek arra, hogy a lokátor és az indítók közötti távolság ne legyen kevesebb kétszáz méternél, de ötszáznál nagyobb sem. Utána az indítókat tájolni kell, hogy amikor a SzURN kiadja a célparancsot, akkor a rakéták a cél felé forduljanak.
Jelen esetben négy csökkentett Kub üteget érint a gyakorlat; egy lokátoros járműhöz most csak egy indítóállvány tartozik. Az Alpha és a Charlie üteg a laktanyából dolgozik, a terepre a Bravo és a Delta települ ki. A töltő-szállító teherautóról a gyakorló rakétákat már előző nap felhelyezték az indítóállványokra.
A Bravo üteg települési helye mögött elhalad a Delta üteg SzPU-ja, hogy azután egy erdősávval odébb harcrendet foglaljon.
A Bravo üteg az erdő mellett foglal harcrendet. Az ideális egy dombtető vagy egy nagy kiterjedésű sík terep lenne, mélyített beállóval. Az erdőszéli, egykor „temető harcrendnek” nevezett hely mára leszűkült, nem a legoptimálisabb, fák és nagyfeszültségű vezetékek szegélyezik. Az erdő mögött közeledő célt elektronikusan felderíthetik, de vizuálisan nem látják.
Elsőként a SzURN áll be a helyére, egy vízszintes felületre, északi irányba. A földelő vezeték vascövekét a földbe verik és a jármű előtt a megfelelő távolságra leteszik a háromlábú tájolót (PAB-2). A parancsnoki periszkóppal és a PAB-2-vel meghatározzák az északi iránytól való eltérést, amit egy elektronikus műszerrel bevisznek a rendszerbe. Az SzPU is beáll a helyére és megérkezik az aggregátor kocsi is. A katonák kiszállnak, hogy előkészítsék az eszközöket. A járművek személyzete párnázott fejvédőt visel, a többiek az álcázó huzattal bevont rendszeresített sisakot. A SzURN személyzete négyfős, az indítóállványokat három fő kezeli.
A SzURN személyzete leponyvázza a jármű antennáit, amelyek most még menethelyzetbe vannak „csomagolva” majd kinyitják a célfelderítő lokátor széles, téglalap alakú, összehajtott antennáját és álló helyzetbe emelik a tűzvezető lokátor kerek antennáját is. Odébb az SzPU előkészítése zajlik. A Bravo üteg indítóján csak egy rakéta van; az indítóállvány kezelői leveszik a ponyvát és lenyitják a rakétát körbeölelő keretet.
A SzURN oldalán kinyílnak a jármű gázturbinájának szívócsatornáját és fúvócsövét takaró ajtók. A tápellátásért a jármű vezetője felel. Ő indítja a gázturbinát, ami energiával látja el a járművet. Kell az elektromos energia, hiszen a menethelyzetből kinyitott antennákat még ki kell emelni. A henger alakú rész tehát kiemelkedik a járműből és ezzel a két antenna magasabbra kerül.
Miután az antennákat kiemelték, a gázturbinát leállítják. A fúvócső ajtaja nyitva marad, halvány füst száll ki a nyílásból. Közben az aggregátortól a katonák vezetékekkel a kezükben és a vállukon elindulnak a SzURN és az SzPU felé. Mindkét jármű egyaránt 220V/400Hz feszültséggel működik. A SzURN gázturbinája egy generátort hajt meg, a szükséges feszültséget az állítja elő. Az ára 100 liter/óra; a gázturbina fogyasztása nagyon magas. A generátort a jármű dízelmotorja is meghajthatja, de még annak is sok a fogyasztása, ezért használják az aggregátort, amellyel óránként 15-20 literből megúszható az üzemanyag felhasználás. A berendezés egy SzURN-t és két indítóállványt tud kiszolgálni; a földön kígyózó vezetékek csatlakozóit az elosztókhoz és a járművekhez csatlakoztatják. Ez a módszer csökkenti a fogyasztást, de növeli az egyébként 5-10 perces telepítési időt.
Ilyen kábelek kötik össze az aggregátort a SzURN-nal és az SzPU-val.
A következő mozzanat a SzURN és az SzPU álcázása. Az álcahálókat a járművek oldalához rögzítik, majd egy sátorlaphoz hasonlóan kihúzzák. A kihúzott hálók alá erre a célra készült rudakat, az alakmásítókat helyezik be. Ezek tartják a hálót, amelyen egy bejárati részt is kialakítanak, hogy a járművek megközelíthetőek lehessenek. Ez a lehetőség a SzURN esetében nem mindenki számára adott. A járművet egy szalaggal kerítik körbe, mivel a tíz évvel ezelőtti modernizáláskor beépített berendezéseken feldolgozott információ olyan minősítésű, hogy nem mindenki jogosult a járműbe nézni. A belépési jogosultságot illetve a jogosultság érvényességét őrkatona ellenőrzi, aki mindig az üteggel tart, települjön az bárhova.
Az álcázás nem elhanyagolható jelentőségű, mert a hálók megbontják a járművek messziről is felismerhető formáját. A SzURN és az SzPU szinte beleolvad a terepbe, csak a lokátor antennái és a rakéta látszanak ki. A levegőből nagyon nehéz észrevenni az álcázott járműveket, elsősorban a lánctalpak nyoma, a beálláskor, forduláskor kiforgatott talaj árulkodik a lapuló, álcázott lokátorról és az indítóról.
A Bravo üteggel települt aggregátor fordulatszámát megemelik, hogy biztosítani tudja a szükséges feszültséget és a berendezés táplálni kezdi a SzURN-t és az SzPU-t. Mindkét jármű kezelői bekapcsolnak, és egy önellenőrzést hajtanak végre.
Ekkor az indítóállvány tüzérségi része, tetején a közel hatméteres rakétával felemelkedik, körbefordul, ránéz a SzURN-ra majd alapra áll vissza. A lokátor és az indítóállvány kezelői az optikai eszközökkel megállapítják az egymáshoz viszonyított helyzetüket, mérnek egy bázistávolságot és üteg-együttesellenőrzést hajtanak végre. Kiadnak egy célparancsot és, ha minden rendben, akkor az indítón lévő rakéta és a SzURN tűzvezető radarja azonos irányba néz, és ezzel az üteg kész a feladatra.
A győriek kétféle rakétával dolgozhatnak. A 3M9ME és a modernebb 3M9M3 változatokkal. Ez utóbbival lehet dolgozni a „csendes” üzemmódban, amikor a rakéta csak az indítás után fogja be a célt, nem az indítóállványon.
A SzURN lokátora mellé szerelt infravörös és optikai kamerák kiegészítő célra használatosak. Az optikai kamera zoomolható, és pl. egy légijármű felségjele vagy más azonosítója is ellenőrizhető vele. A két kamera közül az alsó az infra, a felső a színes videó kamera.
Alapesetben, amikor négy indítóállvánnyal dolgozik egy üteg és a feladat összetett akkor központosított a tűzvezetés, vagyis az ütegek tüzét a K-1P jelű, Link 11B adatátviteli rendszerrel felszerelt kabinból irányítják. Amikor készen áll a rendszer, a SzURN-ból felveszik a kapcsolatot a tűzvezető kabinnal, amely a tűzelosztást hajtja végre. A K-1P kabin fogadja a jelentéseket, hogy melyik üteg fogja a célt, innen gondoskodnak arról, hogy egy célra csak egy üteg indítson rakétát és gazdálkodnak a még felhasználható rakétakészlettel is.
A csökkentett ütegek - mint amilyen most a Bravo is - és az egyetlen légi cél, a Meteor esetében nem ennyire bonyolult a helyzet, a SzURN önállóan dolgozik. A Győrhöz közeli péri repülőtérről, a Meteor indításának helyszínéről egy rádiós terepjáróval kitelepült összekötő tiszt segíti az ütegek munkáját. Amikor készen áll a célrepülőgép, rádión tájékoztatja az ütegeket, hogy készülhetnek a felderítésre.
*
A közeli hatótávolságú Mistral szempontjából nincs túl nagy jelentősége a Meteor-3M kis méretének és sebességének, mert a Mercedes teherautóra telepített felderítő lokátor egy frekvenciasávban működik. Azonban a Kub felderítő lokátorának két külön adója van, és két sávban dolgozik, a tűzvezető lokátor pedig egy másik sávban. Ezért a célrepülőgép látszólagos, elektromágneses-visszaverő felületét az erre szolgáló Luneberg lencsével növelik meg. Ha a lencse jó, akkor a kicsiny Meteor célként jelenik majd meg a SzURN indikátorán, de a rakétának is be kell fognia, enélkül nem megy a dolog.
Meteor-3M a győri alakulat múzeumában. A Mistral alegység 2005-ös lengyelországi éleslövészetén már szerepet kapott a Meteor, ők hat darabot semmisítettek meg az ustkai lőtéren.
A Bravo üteg álcázott járművén forogni kezd a felderítő lokátor antennája és kisugárzásra kapcsolva 360 fokban pásztázza a légteret. Amikor sikerül felderíteni a célt, meghatározzák annak durva koordinátáit, majd átadják a tűzvezető lokátornak (SzN), amellyel pontosítják a cél távolságát, oldalszögét, magasságát és az adatokat rádión továbbítják az indítóállványnak.
Amikor a céljel megjelenik a SzN indikátor közepén, a tűzvezető lokátor kezelőjének elég egy gombot megnyomni és az elfogás megtörténik, a célkövetés pedig automatikus. Az SzN kezelőnek lehetősége van arra, hogy maga állítsa a tűzvezető antenna oldal- és helyszögét illetve önállóan célt kutasson, de a folyamat normál esetben automatikus. Ha a célelfogás megtörtént és a célkövetés automatikus, a rávezető tiszt kiadhatja a célparancsot az indítóállványnak. Az antenna ekkor már nem kutat, a cél felé néz, és folyamatos sugárnyalábbal megvilágítja azt. A célparancs kiadása után a rakéta az indítóállványban lévő számító-megoldó műszer számításai alapján a megfelelő előretartási értékkel a cél elé mutat, az előretartási pontba. Amint a rakéta látja a célt, a SzURN-ban lévő rávezető tiszt előtt lévő parancsnoki pulton felvillan, majd folyamatosan világít egy lámpa, a rakéta indítható. Az eljárás az, hogy két rakétát indítanak egy célra. A két indítás között 3 másodpercnek kell eltelnie, mert az elsőként indított rakéta gázsugara miatt az ugyanazon az állványon lévő másik rakéta erre az időre elveszíti a célt.
A Kub komplexum csak egy célra tud dolgozni, azaz a rendszer egy célcsatornás, de lehetőség van egy célra több rakétát indítani, akár 4 indítóállványról is. Miközben a tűzvezetés és az indítás zajlik, a felderítő lokátor kezelője készen áll a következő légi cél követésére. A Meteor-3M felderítése nem könnyű, de, ha sikerrel zárulnak a tesztek, akkor a 2013-ra tervezett éleslövészeten már erre a célrepülőgépre indíthatnak a Kubosok.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
