Végszerelés alatt áll a Magyar Honvédség első négy H145M típusú helikoptere az Airbus Helicopters üzemében, a németországi Donauwörthben. A védelmi fejlesztésért felelős kormánybiztos irodájának tájékoztatása szerint a Könnyű Többcélú Helikopter (LUH) konfigurációban épülő forgószárnyasokat 2019 utolsó negyedévében szállítják le Magyarországra. A harmadik negyedévben zajlik a magyar személyzetek első csoportjának típusátképzése.

* * *

Fotó: Airbus Helicopters

The first four H145M for the Hungarian Defence Forces are undergoing final assembly on the production line of Airbus Helicopters in Donauwörth. According to the office of the Government Commissioner responsible for defence modernization the aircraft built in Light Utilitiy Helicopter (LUH) configuration are going to be delivered to Hungary in the fourth quarter of 2019. The first batch of Hungarian crews are undergoing type training during the third quarter.

* * *

Photo: Airbus Helicopters

Az amerikai haditengerészet után négy évvel a tengerészgyalogság is kivonta utolsó EA-6B Prowler gépeit, lezárva ezzel egy fejezetet a tengerészeti repülés, és egyben az elektronikai hadviselési repülőgépek történetében.

Az EA-6B-t legnagyobb számban az amerikai haditengerészet (Navy) alkalmazta, a repülőgép-hordozók fedélzetéről üzemeltetve azokat, ezért kevéssé volt ismert, hogy a Prowlerek a tengerészgyalogságnál (Marines) is repültek. Pedig az elektronikai hadviselésre (EW - Electronic Warfare) specializált repülőgépek üzemeltetésében a tengerészgyalogság sem maradt el, sőt kezdetben több tapasztalattal rendelkeztek, mint haditengerész kollégáik. Ezért is érdemes egy kicsit visszatekinteni, hogy a tengerészgyalogságnál milyen előzményei voltak az EA-6B üzemeltetésnek.

A légcsavaros Skyraider két változata a Marines jelzésével. A vezér egy AD-5N elektronikai hadviselési változat, a kísérő egy korai előrejelző (AEW) AD-5W.

A Marines 1950-ben, a koreai háború idején tett szert az első, elektronikai hadviselésre alkalmas repülőgépre, miután a haditengerészet a második világháború végén a torpedóvető-bombázó TBM Avenger utolsó változatait az elektronikus ellentevékenységre (ECM - Electronic Countermeasures) alkalmas berendezéssel látta el. A Navy TBM-3Q Avengereit röviddel később egy újabb típusra, az ugyancsak légcsavaros Skyraider EW változatára cserélték. Hamarosan a tengerészgyalogság is kapott a Skyraiderekből, amelyekben a típusváltozattól függően egy pilóta, egy elektronikai hadviselési operátor és egy radaroperátor ült. Az elektronikus Skyraiderek kivették részüket a koreai háborúból, de az utolsó változat rendszeresítésekor már 1955-öt mutatott a naptár. A haditengerészet és a tengerészgyalogság első, kifejezetten az elektronikai hadviselésre specializált harcászati típusa az 1956-ban rendszeresített, sugárhajtású Skyknight volt. Az első két tesztgépet harmincöt sorozatpéldány követte, amelyeket három század között osztottak el. A gépek a hatvanas évek közepén Dél-Vietnamban is megjelentek. A Da Nangba települt Skyknightok négy éven át adtak elektronikai támogatást a haditengerészet és a légierő észak-vietnami célpontokat támadó gépeinek.

Géppárban a Skyknight és a leváltására szánt elekronikus Intruder.

Ekkor mutatkozott be az a típus, amely nem csak funkcionálisan, hanem minden egyéb tekintetben is a Prowler előfutárának tekinthető. Az A-6 Intruder bombázóról van szó, annak is az EA-6A jelű elektronikai hadviselési változatáról, amelynek továbbfejlesztéséből született a Prowler. Mivel a Marines a korábbi típusok révén jelentős harctéri EW tapasztalatra tett szert, az EA-6A Intruderekből is ők kaptak először. A hatvanas évek második felétől a tengerészgyalogság két elektronikai hadviselési százada összesen huszonhét EA-6A-val harcolt a vietnami háborúban. Az észak-vietnami lokátorok zavarására az elektronikus Intruderek legfeljebb öt zavarókonténert vihettek magukkal, de általában kevesebbel repültek, mert póttartályokat is függeszteni kellett. A bombázó Intruderektől eltérően a szárnyakon egy-egy további függesztési ponttal rendelkeztek, amelyen zavarótöltet-kivető konténert vittek magukkal. Az EA-6A-k alkalmasak voltak még a kommunikációs eszközök zavarására és elvileg a lokátor elleni AGM-45 Shrike rakéta alkalmazására is, de erről a típusról soha nem történt Shrike indítás. Ezekkel a gépekkel elsősorban a Marines és a Navy csapásmérő kötelékeit oltalmazták, de az Air Force B-52-eseinek és felderítő drónjainak is biztosították az elektronikus fedezetet. A tengerészgyalogos EA-6A-k már nem csak szárazföldi repülőterekről, hanem az egyik repülőgép-hordozóról, a USS Midwayről is dolgoztak, néhány gépes különítmény (detachment) formájában.

A tengerészgyalogság Cherry Point légibázisán kiállított EA-6A Intruder.

Bármennyire is eredményes volt az elektronikus Intruder, a pilóta mellett csak egy elekronikai hadviselési tiszt (ECMO - Electronic Countermeasures Officer) dolgozhatott. Az Intruder személyzetek munkamegosztásánál a pilóta repült, a bombázótiszt / navigátor pedig navigált, rádiózott és kezelte a fegyverrendszert. Ez a megosztás maradt az EW változatban is, csak itt a fegyverrendszer helyett a zavaróberendezés kezelése hárult az ECMO-ra. Ez nagyon megterhelő volt, ráadásul az EA-6A képessége is gyorsan avult.

Az új típus kifejlesztéséhez az A-6-os jó alapnak bizonyult. A négyfősre bővült személyzet elhelyezéséhez egy közel másfél méteres szekciót kellett az Intruder törzsébe illeszteni; így lett hely egy hátsó fülkének, ahol két további ECMO kapott helyet. Az EA-6B Prowler névre keresztelt típusból először a Navy kapott 1971-ben és mire 1977-ben a Marines századaihoz is jutott belőlük, addigra a vietnami háború már régen véget ért. Az EA-6B-k mellett 1990-ig maradtak az EA-6A-k is, a tengerészgyalogság tartalékos repülőszázadai addig repülték a típust.

Jól látszik, hogy a hátsó kabin miatt a Prowler törzse hosszabb lett. A ki- és beszállás egy kicsit körülményes volt.

A Marines által rendszeresített első Prowlerek a Standard és a megnövelt képességű EXCAP (Expanded Capability) változathoz képest fejlettebb ICAP I-es (Improved Capability) változatúak voltak. Ezek a gépek ugyanúgy öt függesztési ponttal rendelkeztek, mint a Navy gépei. A szárnyak alatt két-két, a törzs alatt egy pontra lehetett függeszteni az ALQ-99-es zavarókonténereket vagy az 1100 literes póttartályokat illetve ezek kombinációját. Ezen a változaton újragondolták a négyfős személyzet feladatmegosztását. Az első két változatnál a pilóta repült, a mellette ülő ECMO 1 és a jobb oldalon hátul ülő ECMO 2 a zavarókonténereket, a bal hátsó ülésben helyet foglaló ECMO 3 pedig a kommunikációs zavarást végezte. A tengerészgyalogság által is rendszeresített ICAP I-esen a zavarókonténerek kezelését áttették a két hátsó ECMO-hoz, a radar kezelését, a navigációt és a kommunikációs zavarást a pilóta mellett ülő ECMO végezte. Az ICAP I-eseket a II-esek követték. A hátsó ECMO-k új kijelzőket kaptak, a módosított zavarókonténerek szélesebb frekvenciatartományban dolgozhattak, módosult a kommunikációs zavarórendszer és a Prowler immár az AGM-88 HARM radar elleni rakétát is indíthatta. A nyolcvanas évek során a fedélzeti EW-rendszereket időről időre korszerűsítették. A következő, ICAP III-as változattal, amelyet a tengerészgyalogság 2010-től használt, csúcsra járatták a Prowler zavaró és elektronikai felderítőképességét, ezzel az EA-6B minden idők legjobb elektronikai zavarógépe lett.

A tengerészgyalogos repülőműszakiak zavarókonténert függesztenek.

A Marines Prowlereit először egyetlen nagy század, a VMAQ-2 üzemeltette három kisebb különítmény formájában. Ezekből a különítményekből két további század alakult, a VMAQ-1 és a VMAQ-3. A VMAQ-4 a tartalékos századból jött létre. Egy tengerészgyalogos repülőszázadnál, amelyet kb. 30 tiszt és 200 legénységi állományú tengerészgyalogos működtetett, négy-hat EA-6B üzemelt. A századparancsnokok alezredesek, a helyettesek őrnagyok voltak. Ezt a beosztást pilóták és ECMO-k egyaránt betölthették. Az egyes részlegeket – adminisztráció, hírszerzés, művelet, logisztika és karbantartás – szintén őrnagyok vagy századosok irányították. További alegységek a hírszerzésnél, a műveletnél, és a karbantartásnál voltak, ezeket századosok és főhadnagyok vezették. A század gerincét, ahogy az az amerikai fegyveres erőknél lenni szokott, az altisztek és a legénységi állomány alkotta.

A tengerészgyalogos Prowlerek harci alkalmazását a VMAQ-2-esek kezdték és ők is fejezték be. Első bevetésük a Líbia elleni Eldorado Canyon műveletben történt 1986-ban. 1990-91-ben a Desert Shield / Desert Storm műveletben (vagyis az Öböl-háborúban), 1991 és 2003 között az Irak feletti repülési tilalom betartásának ellenőrzését célzó Southern Watch / Northern Watch műveletben kaptak szerepet. A kilencvenes évek második felében, Európában is akadt dolguk a tengerészgyalogos Prowlereknek. 1995-ben a Bosznia feletti Deliberate Force-ban, és az 1999-es Allied Force műveletben szintén ott voltak a Marines EW gépei. A közelmúlt iraki, afganisztáni, líbiai és szíriai műveleteinél szintén jutott szerep a zavarógépeknek.

Prowler válik le a tankerről valahol Irak felett.

A tengerészgyalogság légierejének alaprendeltetése hagyományosan az, hogy a partraszálló és a szárazföldön harcoló tengerészgyalogosokat a levegőből támogassa. Ebben a Prowlereknek az a feladat jutott, hogy a saját repülőgépekre és a Marines szárazföldi erőire veszélyt jelentő eszközöket, vagyis az ellenség korai előrejelző, célfelderítő és tűzvezető radarjait valamint a harctéri radarokat, továbbá a kommunikációs hálózatot zavarják, illetve a kijelölt célokat lokátor elleni rakétákkal küzdjék le. A zavaráson kívül elektronikus felderítést és hírszerzést végeztek, hogy az ellenséges rádiótechnikai eszközöket detektálják, azonosítsák, elemezzék, és az eszköz pontos helyét rögzítsék. A begyűjtött adatokat a századok hírszerzési részlege dolgozta fel. Az ehhez használt információgyűjtő és feldolgozó rendszert és az EA-6B feladattervező rendszerét a többhónapos tengerentúli rotációkra konténerekbe telepítve vitték magukkal. Az elmúlt évtizedben Irak és Afganisztán felett a hagyományos elektronikai hadviselési feladat eltolódott a házi készítésű robbanóeszközök, az IED-ek (Improvised Explosive Device) felderítésének és működtetésük megakadályozásának irányába. Az IED-felderítésben komoly szerep jutott a csapásmérő gépekről ismerős Litening konténereknek, amelyeket az utóbbi években már az EA-6B-re is függeszteni lehetett. 

Erre a Prowlerre a póttartályokon kívül csak egy Litening konténert függesztettek.

A típusnak harci vesztesége nem volt, vagyis az ellenségnek egyetlen Prowlert sem sikerült lelőnie. Azonban a gépveszteség így is magas volt: a legyártott 170 gépből 51 semmisült meg vagy vált javíthatatlanná balesetben vagy katasztrófában. Az 51-ből hét gép a tengerészgyalogosoké volt. Első veszteségük 1981. május 25-én következett be, amikor a VMAQ-2 gépe a USS Nimitz fedélzetére szállt le és a középvonaltól túlságosan eltérve nekiütközött az attól jobbra parkoló gépeknek. A Prowler teljes személyzete mellett a Nimitz 14 tengerésze is meghalt, további 45 pedig megsérült. A tengerészgyalogosoknak még egy Prowler katasztrófájuk volt, a VMAQ-1 gépe ütközött a földnek, megölve a négytagú személyzetet. A további öt gépveszteség nem követelt áldozatot, a gépek hajtóműtűz és madárral ütközés miatt zuhantak le, egy pedig a futópályáról csúszott le. Ezeknél az eseteknél a személyzetek sikerrel katapultáltak. A hétből négy eseményben a VMAQ-2, kettőben a VMAQ-1, egyben pedig a VMAQ-3 volt érintett. A VMAQ-2-eseknek volt még egy eseményük, ami ugyan nem járt gépveszteséggel, de ártatlan civilek halálát okozta. 1998. február 3-án a féléves tengerentúli rotációját Európában teljesítő század egyik gépe gyakorló repülésre szállt fel az olaszországi Avianóból. A hegyek között manőverező Prowler elszakította az egyik síterepről lefelé tartó felvonó tartó és vonó kábeleit. Az ütközéstől megrongálódott gép szerencsésen visszatért Avianóba, de a felvonó fülkéje a mélybe zuhant és mind a húsz utasa életét vesztette. A gép pilótáját és a navigálást végző ECMO-t hadbíróság elé állították, de végül felmentették. Ügyük ezzel mégsem rendeződött, mert kiderült, hogy a repülésről készült videofelvételt, mint bizonyítékot megsemmisítették. Ezért mindkét repülőtisztet elbocsátották a tengerészgyalogságtól, és a pilótát fél év börtönre ítélték, amelyből négy és fél hónapot letöltött.

A Prowlerekben használt Martin-Baker GRUEA-7 katapultülés. Az üléseket a fejtámasz figyelmeztető feliratainál elhelyezett színes sávval különböztették meg. Ez a pilóta mellett ülő ECMO 1 ülése.

A tengerészgyalogság négy EA-6B százada közül először a VMAQT-1-es szűnt meg, amely 1992 és 2013 között normál Prowler századként működött VMAQ-1 jelzéssel. 2013-tól 2016-os feloszlatásukig kiképzőszázadként üzemeltek – erre utal a T (Training) betű - miután ezt a feladatkört a Navy leadta (már nem volt szükségük újabb Prowler személyzetekre). A következő század, amely befejezte tevékenységét a VMAQ-4 volt. Ez a század 1981 és 2017 között repült. Harmadikként a VMAQ-3 szűnt meg 2018-ban – 25 éves szolgálattal a háta mögött. Utolsóként az a VMAQ-2 búcsúzott, amelynek történetét 1952-ig lehet visszavezetni. A század tavaly novemberben tért haza Katarból, pontot téve ezzel az EA-6B Prowlerek hadműveleti alkalmazásának történetére.

A Prowlerek történetében nem maradt más hátra, mint a hivatalos kivonási ceremónia és az illő búcsú, amelyre idén márciusban került sor a század bázisán, az észak-karolinai Cherry Pointban. Józsa Dávid a helyszínen kísérte figyelemmel az eseményt.

- Nem is elsősorban a gépekről, sokkal inkább a típuson szolgált katonákról szólt minden. De mi is volt mindez? Egy többnapos programsorozat, ahova meghívták a típus eddigi pilótáit, elektronikai hadviselési tisztjeit, műszakijait, logisztikai kiszolgálóit. Emiatt az egésznek nem is egy nyilvános, nyílt nap hatása volt, sokkal inkább baráti jellegű esemény, ahogy ők hívták, újraegyesítés volt.

Minden meghívott, regisztrált vendég kapott egy jelenléti ívet, amelyben szerepelt, hogy ki, mikor, melyik Prowler egységhez csatlakozott. Ebből látható volt az is, hogy közel 500 főt hívtak meg a rendezvényre. A vendégek közül páran a hetvenes évek legelején, a vietnami háború utolsó éveiben csatlakoztak valamelyik Prowleres egységhez. Mi is találkoztunk a típuson Vietnamban szolgált pilótákkal (volt köztük egy magyar származású is), de érdekes volt látni az ötvenes korosztály tagjait, ahogy előttünk találkoztak hosszú idő elteltével. Ők már az Öböl-háború időszakában repültek a típussal, de természetesen ott voltak a tengerészgyalogság elmúlt három évében megszüntetett három Prowler századának tagjai is.

ALQ-99F zavarókonténer

A század épületének folyósóján, a bevetések emléktáblái között sétálva jön rá igazán a látogató, hogy a Prowlerek tényleg mindenhol ott voltak, ahol az USA fegyveres konfliktusban vállalt szerepet. Emiatt biztos, hogy a jelen volt hajózók mindegyike, legyen az bármely korosztály tagja, biztosan repült és harcolt éles körülmények között.

A huszonkettedikként legyártott EA-6B-től kezdődően ilyen P&W J52-P408A hajtóműveket építettek a gépekbe.

Az ünnepség csütörtökön, a rendezvény számára lefoglalt szállodában kezdődött. A vendégek itt kapták meg az ajándékcsomagot, a rendezvényre készített jelvényeket, felvarrókat és a teljes programot, amely a tengerészgyalogsághoz méltóan a rendezvény teljes ideje alatt nagyon pontosan tartotak. Első nap szimulátortúra volt és nyílt nap a század épületében és a hangárban, ahol a két üzemképes gép egyike mellett kiállították a típus függesztményeit, katapultüléseit, hajtóművét és a pilóták személyes felszereléseit is. Délben ebéd és ünnepi megemlékezés a tengerparti bázis partmenti éttermében, délután pedig egy két és fél órás bázistúra, amely során megálltunk a bázison kiállított gépek mindegyikénél, bemehettünk a bázis parancsnokságára, majd egy használaton kívüli gurulóúton megnézhettük Cherry Point-on jelenleg szolgálatban lévő repülőeszközök közül egy KC-130J Herculest, egy RQ-21A pilóta nélküli repülőgépet és a hamarosan szintén nyugdíjba vonuló AV-8B Harrier egyik példányát. A pénteki nap is a század épületében kezdődött, de addigra a hangárból kivontatták a díszfestésű gépet és az előtéren készítették fel a búcsúrepülésre. Délelőtt folyamatosan érkeztek a vendégek, a résztvevők létszáma a 13:00 órakor kezdődő kivonási ceremóniára elérte a közel 500 főt. A tribün előtti állóhelyről gurult ki a két Prowler, majd egy félórás repülést követően a tengerészgyalogság ötgépes kötelékének élén és jobb kísérőként tértek vissza a bázis fölé. A kötelékben repült még egy F-35, egy F/A-18D és egy századparancsnoki Harrier.

Az ünnepi beszédek után az alakulat és az Amerikai Egyesült Államok zászlóját is katonai tiszteletadás mellett vonták be, majd a két Prowler még egyszer, kétgépes kötelékben is áthúzott repülőtér felett. Leszállás után visszagurultak az állóhelyre, majd a leállítást követően családtagok, jelenlegi és egykori katonák vették körbe a pilótákat és a gépeket. A pénteki nap ebéddel zárult, de a rendezvénynek itt még nem volt vége. Szombaton délelőtt golfversenyt rendeztek a bázis golfpályáján, majd a záróakkord a szombat esti gálavacsora volt. A típus kivonására szervezett rendezvénysorozat színvonala maximálisan méltó volt a típus jelentőségéhez. A számos fegyveres konfliktusban részt vett Prowlerek és hajózóik rászolgáltak a tengerészgyalogság megbecsülésére. Az utolsóként nyugdíjba vonuló két gép múzeumba került. A 162228-ast március 12-én repülték át Texasba, a 162230-as pedig március 14-én a típus hivatalos utolsó repülése során landolt a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren, hogy az Udvar-Házy Center egyedülálló gyűjteményéhez csatlakozzon.

* * *

Fotó: US Marine Corps, US Navy, USAF, Józsa Dávid

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2019. májusi számában jelent meg.

Budapest XIII. kerületében, a Duna Plaza mögötti Marina Parton nem szokatlan, hogy megjelenik egy-egy helikopter. Például a Formula 1 Magyar Nagydíj idején a Hungaroring és a főváros között ingázó helikopterek is többnyire itt szállnak le. Az már viszont nem gyakori, hogy katonai helikopterek szálljanak le és fel a lakópark épületeinek szomszédságában. Június 3-án este éppen ez történt – a US Army két UH-60 Black Hawk helikoptere szállt le az erre kijelölt területre.

A két sebesültszállító (Medevac) helikopter az amerikai szárazföldi erők Magyarországon gyakorlatozó egységeinek egészségügyi biztosítását látja el. Ha a gyakorlat során egy katona olyan sérülést szenved, hogy légi mentés válik szükségessé, valamelyik Medevac helikopter fedélzetén jut el az egészségügyi intézménybe. Pontosabban az intézmény közelében kijelölt leszállóhelyre, ahonnan mentőautóval szállíthatják tovább. A helikopterpilótáknak nemcsak tudniuk kell, hogy hol vannak a gépük fogadására alkalmas leszállóhelyek, hanem ismerniük kell azok megközelítésének módját és a környékén lévő akadályokat is. Ezért a pilóták még a hadgyakorlat megkezdése előtt felkeresik a kijelölt leszállóhelyeket és legalább egyszer végrehajtanak ott egy leszállást, mert egy esetleges éles mentésnél a helyszínnel való ismerkedésre már nincs idő. Egy ilyen forgószárnyas helyszínbejárásnak lehettek tanúi a Marina Parton sétálók.

Az elsőként leszálló Black Hawk északi irányból közelít a leszálláshoz. A másik helikopter eközben távolabb várakozik.

A földközelbe süllyedő gép minden értelemben nagy port kavart fel.

A Black Hawk a drótkerítés és a parkolást megakadályozó méteres vascsövek között ért földet. A leszállóhely éppen elég a típusnak.

A gép alig egy percet tölt a leszállóhelyen. Éppen csak annyit, hogy a saját fotósuk kiszálljon, és már indul is tovább.

Az alakulat fotósa a két helikopter fel- és leszállását dokumentálja és a következő géppel hagyja el a helyszínt. Sisakjának hátsó részén az éjjellátó készülék (NVG) akkuja és ellensúlya van.

A szabaddá vált betonra leszáll a második Medevac-gép. Az UH-60-as oldalán és orrán megkülönböztető jelzések utalnak a gép feladatkörére.

A lapos építésű UH-60-ason a hajtóműveket egymástól távol helyezték el és közrefogják a főreduktort. Az éjszakai műveleteket segítő szenzortornyot a gép orrának bal oldalára szerelték.

A második helikopter hosszabban időzik a földön. A képen nem látszik, de közben járókelők, érdeklődők tucatjai fotózzák, videózzák.

Az Army helikopteresei ugyanolyan kétrészes öltözéket viselnek, mint a földön harcoló társaik. A gépek gyakran nyitott ajtóval repülnek, a tehertérben ilyenkor nagy a huzat. A személyzet sisakjához csatolt maszk megakadályozza, hogy a szél zúgása elnyomja a sisakmikrofonba mondott szavakat.

A második gép felveszi a fotóst és felszáll.

A Black Hawkok egy ideig a környéken maradnak, majd átrepülnek a másik leszállóhelyre, a légvonalban alig egy kilométerre lévő angyalföldi sportpálya fölé. A sportpálya tágas, a személyzet úgy ítéli meg, hogy az ottani leszállás nem tartogat kihívást, ezért továbbrepülnek.

A géppár 22 órakor még egyszer visszatér a Duna Plazához. Többször is végrehajtják a megközelítést, majd az egyik Black Hawk 10-15 méter magasban megfügg a leszállóhely felett. A sötétben csak a helikopter körvonalait lehet kivenni, a forgószárnyak nem is látszanak, a gépen mindössze a helyzetfények világítanak. Egyik Black Hawk sem száll le, a behelyezkedés a leszállóhely fölé elegendőnek bizonyult. Ezzel a helyszín berepülése véget ért.

Fotó: Szórád Tamás

*

Három nappal később ismét leszállt az egyik Medevac Black Hawk. Ezúttal két imitált sérülttel, hogy a mentőkkel közösen gyakorolják a sérültek átadás-átvételét és elszállítását. A képeket ezúton is köszönöm Ferenc Attilának! 

Más a szélirány mint legutóbb, ezért a helikopter is más irányból száll le. 

Az Országos Mentőszolgálat Volkswagen Crafterei felkészültek a sérültek azonnali elszállítására. 

Az egyik sérült a saját lábán, kísérettel hagyja el a helikoptert.

A Medevac helikopter személyzete átadja a sérültet a mentőknek.

A könyebb sérült az egyik hordágyra kerül, a másik készenlétben áll, hogy a súlyos sérültet fektessék rá. 

A mentők az UH-60-ashoz mennek, hogy a második sérültet is átvegyék a katonáktól. 

A másik sérült állapota nem teszi lehetővé, hogy saját lábán kísérjék a mentőautóhoz; őt a helikopter hordágyán viszik el a géptől. 

A mentők rögzítik a kocsi hordágyára átemelt sérültet.

Sérültek átadva, ajtók zárva - felszáll a helikopter.

* * *

Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) évente megrendezett helikopteres gyakorlatának idén Csehország ad otthont. Május második felében hat nemzet huszonöt helikoptere és nagyjából hatszáz fős személyi állománya települt a Namest nad Oslavou melletti 22. helikopterbázisra, hogy két és fél hétig közösen gyakorolják a különböző eljárásokat. A résztvevőkön kívül megfigyelők is jelen vannak és a munkát négy nemzet oktatóiból összeállított mentor team segíti. Olyan gyakorlatról van szó, amelyen a forgószárnyasoké a főszerep, mindenki más az ő felkészülésüket segíti. A tavalyi, tavalyelőtti Hot Blade, Fire Blade elnevezés után idén egy újabbal ismerkedhettünk meg. A csehországi Dark Blade az EDA helikopteres gyakorlatainak sorában az első, amelyen éjszakai feladatokat is terveztek.

A gyakorlat második hetének nyitónapján a magyar Mi-24-esek fedélzetéről egy olyan műveletbe kaptunk betekintést, amelyben egy többnemzeti kötelék a különleges erőkkel együttműködve hajtott végre egy akciót. A szolnoki harci helikopterek a kötelék szállító helikoptereinek biztosítását, a kirakott erők oltalmazását és légi támogatását kapták feladatul.

*

A három magyar Mi-24-es és két Mi-17-es a belga NH-90-esek és a lengyel W-3-as mellett kapott helyet a namesti bázis délkeleti végén lévő zónában.

*

Miközben a hajózók a délelőtti órákat a délutáni feladatra történő felkészüléssel és az eligazításokkal töltötték, kint a zónában a műszakiak a helikoptereket készítették elő és végezték el a 25 repült óránként esedékes munkát.

 *

A helikopterek a délutáni órákban szálltak fel két és fél órás feladatukra.

A feladatra kijelölt két Mi-24-es parancsnokának rövid egyeztetése a gépbeszállás előtt.

A 336-os körbejárását a helikopter operátora végzi, majd beül a fülkéjébe.

A gépparancsnok is beül, beköti magát és felkészül az indításra.

Mi-24P, indításra készen.

A 334-es hajtóművei már járnak. A hajtóművekből kiáramló forró gáz miatt a gép hátsó része körül remeg a levegő.

A kötelék többi helikoptere megkezdi a gurulást. A futópálya várópontján a lengyelek W-3-asa vár az engedélyre.

A lengyel helikoptert az egyik magyar Mi-17-es követi. A Rubik Szállító Helikopter Zászlóalj tizenöt fő különleges műveleti (SOF) katonát juttat ki a helyszínre.

A belga NH-90-es ajtajából az ajtólövész fegyverének csöve nyúlik ki.

A Mi-24-es géppárt a Főnix 71 hívójelű 334-es vezeti. Elsőként ez a helikopter gurul a futópályára, majd Főnix 72 hívójellel a 336-os kísérő is elhelyezkedik a vezér jobb oldalán.

A helikopterek függésből gyorsítva a futópályáról hajtják végre a felszállást. A magyar harci helikopterek színe éles kontrasztban van a pálya világos betonjával és a felfestett jelekkel.

Gyorsul a géppár és elhagyja a reptér légterét.

A célterület körzetébe vezető nagyjából félórás utat több száz méter magasan teszik meg a Mi-24-esek, majd földközelbe süllyednek és így közelítik meg a műveletre kijelölt repteret.

A vezérgép is földközelben manőverez.

Az erdő felett a szállítók repülnek és az egyik harci helikopter követi őket.

A 702-es magyar Mi-17-es kitette a fedélzetén szállított katonákat és azonnal tovább(sz)áll.

A különleges erők megtámadják a reptéri irányítótornyot.

A Főnixek egy nagy körnek nagyjából az ellentétes oldalán repülve tartják szemmel a helyszínt és a környéket.

A helyszín a Bechyne melletti reptér, amelyet ma már csak ultrakönnyű gépek használnak, de a 2400x60 méteres futópályáról valaha a csehszlovák légierő MiG-21-esei és L-29-esei üzemeltek.

Három cseh Mi-171-es érkezik és az egyik már földet is ért. A Mi-171-es V-5-ös változatú, a katonák a lenyitható hátsó rámpán hagyják el a gépet és a nyílt terepről a közeli fák közé igyekeznek.

Kirakás után kis magasságban maradva távoznak a cseh szállító helikopterek.

A németek két CH-53-asa is kiteszi a katonákat, akik a várható fenyegetés irányába hasalva biztosítják a felszálló helikoptereket.

Két belga NH-90-es dolgozik a laktanya udvaron – az egyik leszállt, a másik, ajtólövésszel a fedélzetén, fentről biztosítja. Belga részről Agusta A109-es könnyű helikopterek is részt vettek a műveletben.

A feladat végeztével, a reptér légterében eltöltött egy óra után a harci helikopterek elindulnak hazafelé.

A borongós időjárás még komorabbá teszi a Mi-24-esek sötétszürke festését.

Hazafelé a 336-os a vezér, a 334-es kis magasságon kíséri.

Az útvonal utolsó szakaszán a helikopterek magasabbra emelkednek.

A Mi-24-es mögötti felhők nem sok jót ígérnek a nap hátralevő részére.

Futó kint, megközelítés a 13-as pályára.

A zónába visszaguruló helikoptereket a műszakiak fogadják, és azonnal elkezdik a gépek ellenőrzését és tankolását. Napnyugta után még egy feladat vár a Mi-24-esekre.

Esti eligazítás az éjjellátóval végrehajtandó éjszakai feladatban érintett hajózószemélyzetek részére. Röviddel később a két Mi-24-essel és egy Mi-17-essel tervezett feladatot az időjárás miatt törölték. Ezzel az eredetileg éjfélig tervezett repülési nap véget ért.

Alighanem a gyűjtők egyik kedvence lesz a Dark Blade 2019 jól sikerült, gumifelületű felvarrója, amelyen kihangsúlyozták az éjszakai repülést.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A budaörsi haditechnikai bemutató egyik érdekessége az a Mi-2-es helikopter volt, amely korhű festéssel restaurálva a statikus kiállításon volt megtekinthető. Érdekességét az adja, hogy negyedszázaddal ezelőtt ez a gép is a dinamikus program része volt, bemutatót repültek vele. Fellapoztam hát azt az albumot, amelyben az 1994. május 21-én megrendezett honvédelmi nap néhány mozzanatát megörökítő fényképeket őrzöm.

A 8911-es oldalszámú Mi-2-es 1985 és 1997 között repült a honvédségnél. A mai helikoptervezetők közül sokan még ezen a típuson tanulták meg a forgószárnyak repülés alapjait.

A 8911-es bemutatója 1994-ben.

Zászlóvivő Mi-8-as. A 6215-ös oldalszámú gép nagyjavítás céljából, Irakból érkezett Magyarországra – aztán itt is maradt.

A Magyar Honvédség zászlójával a 10435-ös Mi-8-as repült. A helikopter ma a zánkai haditechnikai parkban látható.

A 720-as oldalszámú Mi-24V napjainkban a nyolc nagyjavított harci helikopter egyikeként tovább repül.

A 332-es oldalszámú L-410UVP-t rádiófelderítési feladatokra szerezték be 1985-ben. Az ehhez szükséges berendezések antennáit világos burkolatok alatt helyezték el a szárnyvégi örvényorsók elején, a futómű akna áramvonalazó burkolatának elején valamint a törzs oldalán és végén. Az L-410-esek 1996-ban kikerültek a rendszerből.

A tököli MH 93. vitéz Háry László Vegyes Repülőosztály An-26-osának áthúzása nyitott futókkal a 09-es pálya felett.

A 202-es oldalszámú An-26-os a szolnoki repülőmúzeum gyűjteményének darabja, a RepTárba nem került át. Az Ancsa rámpáját személy vagy teher deszant dobásakor a törzs alá húzzák.

A 4408-as MiG-21MF bemutatója. Ez a gép megmenekült a szétbontástól, a kecskeméti repülőbázison kiállított gépek között látható teflon szürke színben, csillagos felségjellel.

A ’94-es budaörsi honvédelmi nap volt az 1993 októberében érkezett magyar MiG-29-esek első nyilvános bemutatkozása. A bemutatót Németh Gábor őrnagy repülte a 01-es oldalszámú géppel.

*

A statikus soron kiállított Zlin Z-143LSi is lehetőséget adott a múltidézésre. Ma már kevéssé ismert, hogy a honvédség 1976-ban négy Zlin Z-43-ast rendszeresített. A futárrepülő raj 1993-ig a budaörsi repülőtéren települt, majd Tökölről folytatták feladataikat, egészen 2001-ig amikor a vitéz Háry László Vegyes Repülőosztályt felszámolták. Ezzel a Z-43-asok is kikerültek a hadrendből.

A 075-ös oldalszámú négyüléses Z-43 futárgép Taszáron, a nyolcvanas évek közepén. Fotó: Balogh Imre - archív

Tizenhét év szünet után ismét repülnek négyüléses Zlinek a Magyar Honvédségnél.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Május 19-én vasárnap egy Mi-8-as helikopter érkezett a budapesti Nyugati tér fölé, hogy szűk egy óra leforgása alatt gépészeti berendezéseket emeljen egy épület tetejére. Daru állítása a környező mellékutcák alatt húzódó mélygarázsok miatt csak a Teréz körúton lett volna lehetséges, ehhez azonban több napra le kellett volna szerelni az érintett terület elektromos vezetékeit. Az egyedüli járható út a helikopteres beemelés volt. A munkára egy szlovák cég vállalkozott, amelynek komoly nemzetközi tapasztalata van az ilyen és ehhez hasonló munkák elvégzésében. A munkát eredetileg szombatra tervezték, de végül az önkormányzattal, a BKK-val és a rendőrséggel egyeztetve úgy döntöttek, hogy a vasárnap délelőtti időpont zavarja legkevésbé a környék mindennapi életét.  

Emelésre előkészített berendezések. A légkezelő gépek a közeljövőben megnyíló hotel szellőztetését biztosítják majd.

Megérkezik a Mi-8-as. A honvédelmi nap miatt a helikopter a budaörsi repülőtér helyett Ürömnél települt. Biztonsági és zajterhelési okokból a Duna fölé kirepülve, annak vonalát követve repült a Margit hídig, végül a Szent István körút felett közelítette meg a Nyugati teret.

Akár a katonai Mi-8-asok, ez a gép is háromfős személyzettel repül. Mindkét helikoptervezető gépparancsnoki (pontosabban kapitányi, mivel polgári gépről van szó) jogosítással rendelkezik. Munkájukat tapasztalt fedélzeti technikus segíti.

A helikopter megemeli az első berendezést. Üres a körút, a rendőrség a beemelés idejére lezárta a környéket a forgalom elől.

A Mi-8-as külső függesztéssel 3 tonnát emelhet, a Nyugati téren beemelt berendezések közül a legnehezebb másfél tonnás volt.

Az oldalajtóba épített megfigyelő állásból az operátorként is dolgozó fedélzeti technikus figyel, beemeléskor ő a helikoptervezetők szeme. Igazi csapatmunkáról van szó, a technikus-operátor szava döntő, mert a pilóták nem látnak a helikopter alá.

Biztos kezekben a Mi-8-as és terhe. A helikopter kapitánya 12 630 órát repült és 8200 beemelést végzett. A másodpilóta is tapasztalt, 1500 órát repült és 420 beemelésben vett részt.

A teher egy 45 méteres kötél végén lóg.

A kötél a helikopter súlypontjában, a tehertér belsejében, a főreduktor bekötési pontjaihoz van rögzítve. 

A helikopter lefelé is hozott egy berendezést. Közben eleredt az eső, amely változó erősséggel a beemelés alatt szinte végig esett.

A tetőn szintén a szlovák cég emberei dolgoznak, ők fogadják és igazítják helyre a helikopteren függő berendezéseket.

A munka a zuhogó eső ellenére zavartalanul folyik.

A tetőn egy hajózóruhás-sisakos szakember segíti a munkát. Vida Károly, a beemelés vezetője, szentkirályszabadjai helikopteres hajózó volt. 5500 óra repült idő van mögötte és immár 1801 beemelés tapasztalata.

Az utolsó berendezés is a helyére kerül.

Mozdulatlanul függ a Mi-8-as, amíg a tetőn dolgozók a helyére igazítják az utolsóként beemelt légkezelő gépet. A munka végeztével a helikopter ugyanazon az úton távozik, amelyen érkezett. A beemelés - amelynek egyeztetése másfél havi munkát igényelt - ötven percig tartott.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás

1995 óta először volt honvédelmi nap és haditechnikai bemutató helyszíne az idén 82 éves budaörsi repülőtér. A bőséges kínálatból a légierő és a különleges rendeltetésű dandár dinamikus bemutatójára fókuszáltam.

Ketten a nyitó kötelékből: egy Zlin-242L és egy Mi-24P.

Ideiglenes bázisáról, Pápáról érkezett az együléses vezérgépből és kétüléses kísérőiből álló JAS39-es kötelék.

Ritka látvány Budaörsön egy sugárhajtású szállítógép alacsony áthúzása. A haditechnikai bemutatón kettő is jött. Az egyik a 607-es oldalszámú Falcon 7X volt… 

…a másik a 604-es Airbus A319-es.

A 09-es irányból visszatér a Gripen kötelék – nem utoljára.

A nyitott futós besorolás után behúzta a futókat a 44-es Delta pilótája.

A Gripenek nagy sebességgel és nagy hanggal a 27-es irányból érkezve búcsúztak.

*

A díszelgő áthúzások után egy komplex harcászati bemutató következett a szolnokiak főszereplésével. A bemutatott helyzet szerint az alkalmi kötelék egy stratégiai fontosságú cél elleni műveletet hajtott végre, időben és térben is úgy bemutatva az akciót, hogy a közönség átlásson minden fontosabb mozzanatot.

Közeledik a cél, az ellenség közepes hatótávolságú rakétája (a néphadsereg egykori Volhov rendszerének darabja). Az eszközt éppen áttelepítik, ekkor csapnak le rá a különlegesek.

A mesterlövészek és előretolt repülésirányítók kirakása után a Mi-24-esek fedélzetéről a deszant térben lévő ajtólövészek nyitnak tüzet és állítják meg a célt.

A rakétát szállító jármű nem védtelen. Elől és hátul egyaránt fegyveres kísérettel biztosítják és igyekeznek megvédeni a támadástól.  

Mi-17-es szállító helikopter érkezik, a tehertér nyitott végéből vastag kötél tekeredik le.

A különlegesek a gyorsköteles lecsúszással pillanatok alatt a földön vannak.

Egy Polaris MRZR-4 típusú könnyű taktikai járművön érkezik az erősítés...

…és azonnal védelmi gyűrűt alkot.

A célt kísérő katonákat kiiktatták, de a távolból már közeledik az erősítés.

Géppuska toronnyal felszerelt HMMWV 1165A1 járművek, Humvee-k érkeznek, hogy megállítsák a terepjárókkal közeledő ellenséget.

A Polaris-szal érkezett katonák is a támadás visszaverésére sietnek.

Az ellenség tüzet nyit – még nem mondtak le a rakétájukról.

A levegőben kis magasságban várakoznak és tartják szemmel a környéket a támogató Mi-24-esek.

Visszaér a Mi-17-es, hogy elszállítsa a gyorskötéllel kirakott katonákat.

Korlátozott méretű területről a SPIES rendszer kötelével emelik ki a különleges műveletieket.

A kiemelést - akárcsak a kirakást – harci helikopterek biztosítják, ami azért sem hátrány, mert a szállító helikopternek, ha rövid időre is, de mozdulatlanul kell függenie a levegőben. 

A Polaris elhagyja a helyszínt…

…és a Humvee is. Ezzel a különleges erők bemutatója véget ért.

*

A harcászati bemutatót az MH 86 Szolnok Helikopter Bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának dinamikus, földközeli manőverekkel tűzdelt Mi-17-es bemutatója követte.

*

A közepes szállítóhelikopter után egy könnyű következett, a Luftwaffe laupheimi alakulatának különleges erőket támogató H145M gépe. A szolnoki pilóták és repülőműszakiak első csoportja már Németországban ismerkedik a H145M-mel, amelyből az első még idén megérkezik a Magyar Honvédséghez.

*

A budaörsi hétvégén a honvédség ejtőernyős válogatottja is bemutatkozott. A válogatott, amely a tavalyi, Szolnokon megrendezett katonai ejtőernyős világbajnokságon a harmadik helyet szerezte meg, idén Kínába készül, a következő világbajnokságra. Budaörsön 1200 méterről hajtottak végre célba ugrást.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Beek egy csendes kisváros Hollandia déli csücskében. A településen átvezető főút két oldalán ápolt előkerteket és sötét falú téglaházakat láthat az arra járó, amelyek sorát egy magas villaépület szakítja meg. Előkertjében nem bokrok és virágok díszelegnek, hanem egy M24 Chaffee könnyű harckocsi a második világháború idejéből. 

A 18,4 tonnás harckocsit az amerikai páncélos fegyvernem atyjának tartott Adna R. Chaffee Jr. vezérőrnagyról nevezték el. A General Motors / Cadillac és a mezőgazdasági gépekről hadiipari gyártásra átállított Massey Fergusson Ltd. gyártósorairól nagyjából 4700 darab Chaffee került le (azért nagyjából, mert ahány forrás, annyi darabszám...). Ez csak a töredéke annak, mint amennyit a második világháború legismertebb amerikai harckocsijából az M4 Sherman-ből gyártottak. Vélhetően ez az oka, hogy a Chaffee kevésbé ismert, mint a Sherman.

Kifejlesztésével az elavult M3 Stuart könnyű harckocsi leváltása volt a cél. Azért, hogy a Chaffee könnyű és mozgékony harckocsi lehessen, a páncélvastagságot nem vitték túlzásba. Míg a jármű első részét 25 mm vastag páncél védte, hátul mindössze 13 mm-re csökkent a páncél vastagsága. A hidraulikusan vagy manuálisan 360 fokban körbeforgatható torony páncélja elöl 38 mm, oldalt és hátul 25 mm, felül pedig 13 mm vastag volt.

Az M24-es teljes hossza ágyúcsővel 5,5 méter, magassága 2,7 méter volt. A 75 mm-es ágyú lényegében azonos típusú volt, mint a B-25H közepes bombázókba épített ágyú. A 48 db lőszert folyadékkal körbevett „nedves” tárolókban helyezték el, ami találat esetén csökkentette a tűz esélyét. A torony tetején lévő állványon egy 12,7 mm-es géppuska volt, amelyhez 440 db lőszer járt. Szintén a tornyon helyeztek el egy 50 mm-es aknavetőt 14 db füstgránáttal. Az M24-es fegyverzetéhez még két darab, 7,62 mm-es géppuska is tartozott, egy az ágyúval párhuzamosítva a toronyban és egy a páncéltest jobb oldalán, elöl. Ehhez a két géppuskához 3750 darab lőszer volt a javadalmazás. A Chaffee-t két darab nyolchengeres, egyenként 148 lóerős benzinmotor hajtotta, a sebességváltója nyolc előre és négy hátrameneti fokozattal rendelkezett. Ezzel az erőforrással és erőátvitellel a Chaffee legfeljebb 56 km/h-s sebességet ért el, a 420 literes üzemanyag készlet közúton 160 kilométer megtételére volt elég. A harckocsit kétféle lánctalppal használták. A 36 és 41 cm széles változat egyaránt 285 cm-hosszan érintkezett a talajjal.

Az M24-esek a mozivásznon is szerepeltek. A Halál ötven órája című 1965-ös filmben a Chaffee-k "alakították" a Sherman-ek szerepét.

Az M24-est ötfős személyzet működtette. A páncéltestben baloldalon elöl ült a vezető, mellette a segítője, aki az első géppuskát is kezelte. A toronyban bal oldalon elöl ült az irányzó, mögötte a parancsnok, a töltőkezelő pedig a torony jobb oldalán, szintén hátul. A harckocsit szükség esetén négy fő is üzemeltethette, ekkor a vezető segítője volt a töltőkezelő.

 A bal oldalon a 2. páncélos hadosztály jelzése látható.

Az M24-es első harci alkalmazására 1944 decemberében Belgiumban, az Ardennekben került sor, amikor a német hadsereg az utolsó nagy offenzívába kezdett a nyugati fronton. Ezután a holland, német, osztrák és cseh hadszíntéren is harcoltak a Chaffee-k. A havas, sáros terepen is mozgékony, alacsony építésű, műszakilag megbízható M24-esről a harckocsizók összességében jó véleménnyel voltak, de tisztában voltak a hátrányaival is: a mindössze 75 mm-es ágyúval, amellyel nem volt ajánlatos egy német páncélossal szemtől-szemben harcolni; a kevés lőszerrel, amelyet a harcérintkezés során gyorsan felhasználtak és a gyenge páncéllal, amely főleg alulról, az aknák ellen vajmi kevés védelmet nyújtott. Ezekkel a tulajdonságokkal a Chaffee jobban bevált a páncélos felderítő alegységeknél, mint a harckocsi zászlóaljaknál. A Chaffee sikeres alkalmazásához, vagy ha úgy tetszik a túléléshez, a harcérintkezés során állandó gyors mozgásban kellett maradni és folyamatos manőverezéssel az ellenséges harckocsi hátába kerülve, a leggyengébb pontján támadni azt.

*

Az M24-essel szemben egy 57 mm-es páncéltörő ágyút állítottak ki. Az amerikai hadseregnél M1 jelzéssel használt fegyver alapja a brit QF 6 fontos ágyú volt. Amerikában 15 ezer darab készült belőle, ebből tízezer került az európai hadszíntérre. Kezelőszemélyzete hat fő, a hatásos tűztávolsága 1500 méter volt.

*

A villa, amely előtt a Chaffee parkol, 1920-ban épült és a város polgármesterének otthona volt. Beek 1941-től került német irányítás alá. A polgármester nem volt hajlandó együttműködni a németekkel és lemondott, de 1944-ig családjával együtt továbbra is a villa lakója maradhatott. Ekkor menekültek el, hogy biztonságosabb helyen vészeljék át a háborút. Az épületet a polgármester távozása után a 2. és 9. SS páncélos hadosztály vezetése foglalta el. Ma egy magángyűjteménynek ad otthont. A múzeum – amely ott jártamkor sajnos zárva volt – 150, diorámákba rendezett bábuval valamint eredeti ruházat és felszerelés segítségével mutatja be a háborús éveket.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Bár néhány napja már elérhető az interneten, de örömmel osztom meg a Best Vision Team újabb kitűnő videóját, amely az előzőhöz hasonlóan, ismét a repülőműszakiakra irányítja a figyelmet.  

* * *

Forrás: Best Vision Team

Egy korábbi cikk a Gripen hajtóművezésről itt olvasható.