Az amerikai haditengerészet utolsó hagyományos meghajtású repülőgép-hordozóját, az egykori USS John F. Kennedyt – becenevén Big Johnt - 2007-ben vonták ki a hadrendből. A jövőjét illetően ugyanaz volt az elképzelés, mint a USS Kitty Hawk esetében. Múzeumhajó és emlékhely lett volna mindkettő, de az átalakítás és a majdani fenntartás horribilis költségeire egyik hajó esetében sem volt fedezet. Így aztán 2025. január 25-én, három évvel a Kitty Hawk után, a Kennedyt is kötélvégre vették a vontatók és elindult a texasi Brownsville-ben működő hajóbontó felé.

Az 1960-as évek első felében egymást érték Amerikában a repülőgép-hordozó átadások. Csak 1961-ben három hajó állt hadrendbe: áprilisban a USS Kitty Hawk, októberben a USS Constellation, végül novemberben az első atommeghajtású hordozó, a USS Enterprise. Bő három évvel később, 1965 januárjában egy újabb hajó, a USS America hadrendbe állítását ünnepelhették az Egyesült Államokban. Az Enterprise jelentette nukleáris kitérő után a Kitty Hawk-osztályba tartozó Americával visszatértek a hagyományos meghajtáshoz és ebből az osztályból egy negyedik hordozót is terveztek. A Kitty Hawk és testvérhajói üzemeltetése során szerzett tapasztalatok révén, a negyedik hordozó tervein annyi módosítást végeztek, hogy végül önálló osztályba sorolták. Nevét az Egyesült Államok 35. elnökéről, John F. Kennedyről kapta és ezzel a Midway-osztályú USS Franklin D. Roosevelt után a második olyan hajó lett, amelyet egy néhai elnökről neveztek el. A USS John F. Kennedy tehát külön osztályt alkotott, de „osztálytársai” nem voltak és 1968. szeptemberi hadrendbe állításával lezárult a hagyományos meghajtású repülőgép-hordozók építése Amerikában. A következő hajó, a USS Nimitz 1975-ben állt szolgálatba, de az már egy új, atommeghajtású osztályt képviselt, és külön fejezetet nyitott az amerikai haditengerészet és tengerészeti repülés történetében.

*

Az Egyesült Államok keleti partjának nagy hajógyárai közül a Virginia állambeli Newport News Shipbuilding Companyt 1964. április 30-án bízták meg a Kennedy építésével. A leendő hordozó gerincét még abban az évben, október 22-én fektették le, egy hónappal a névadó elnök dallasi meggyilkolásának egyéves évfordulója előtt. Az eredeti tervek szerint a Kennedy nukleáris meghajtást kapott volna, de építés közben áttervezték hagyományosra. A részben elkészült hajót két és fél évvel később, 1967. május 27-én bocsátották vízre. Az építés befejezése és a különböző tesztek, javítások és módosítások elvégzése még több mint egy évet vett igénybe, végül 1968. szeptember 7-én CVA-67 hadrendi jelzéssel szolgálatba állították. Ezzel a jelzéssel hajózott 1974. december 1-ig, amikor a repülőgép-hordozók feladatrendszerét átalakították. Addig a Kennedyhez hasonló szuperhordozók elsődleges feladata a csapásmérés volt, a tengeralattjárók elleni hadviselés repülőgépei a kisebb, átalakított hordozókról üzemeltek. Az átszervezést követően ezek a gépek is a szuperhordozók fedélzetére települtek, ezzel a hajók többfeladatosak lettek. A Kennedy jelzése CV-67-re módosult, kikerült belőle a csapásmérésre utaló A (Attack) betű.

A Kennedy a hatvanas évek végén. A hajó önvédelmi fegyvereit még nem szerelték fel

A Kennedynél is a Forrestal-osztállyal megkezdett és a Kitty Hawk-osztállyal továbbfejlesztett szögfedélzetes, négy gőzkatapultos, négy fékezőköteles megoldást alkalmazták. Elődeihez képest az új hajó hossza lényegesen nem változott, 320 méter volt, ellenben a repülőfedélzetet valamivel szélesebbre, 81,4 méteresre építették. A 80 ezer tonna vízkiszorítású hordozó négy gőzturbináját nyolc olajtüzelésű kazán látta el gőzzel, meghajtásáról négy hajócsavar gondoskodott és 30 csomót (55 km/h) meghaladó sebességet ért el. A hajó üzemeltetésével háromezer tengerész foglalkozott, a 75-80 gépes repülőezred működését, a pilótákat is beleértve kétezer-ötszáz fő biztosította.

Az 1-es és 2-es katapulton felszállásra kész Phantomok állnak, oldalt szintén F-4-esek és A-5 Vigilante-ek parkolnak

A Kennedy repülőezrede az 1969-es első bevetésen F-4 Phantom II, A-4 Skyhawk, A-3 Skywarrior, A-5 Vigilante, E-1 Tracer, EA-1 Skyraider és SH-2 Seasprite típusokkal felszerelt vadász, könnyű és nehéz csapásmérő, felderítő, légtérellenőrző, elektronikai hadviselési és helikopter századokból állt. A hetvenes évek a látványos típusváltás időszaka volt A-6 Intruderekkel, A-7 Corsair II-esekkel, RF-8 Crusaderekkel, E-2 Hawkeye-okkal, SH-3 Sea King helikopterekkel, F-14 Tomcatekkel, EA-6B Prowler elektronikai hadviselési gépekkel és miután a tengeralattjáró elhárítást is a hordozók feladatrendszerébe illesztették, az S-3-as Vikingekkel.  A mozgalmas nyolcvanas évek után, a kilencvenes években először az A-7-esek, később az A-6-osok helyét a Kennedy fedélzetén is átvették az F/A-18 Hornetek, a Sea Kingeket SH-60 Seahawk helikopterek váltották és a repülőezredeket a tengerészgyalogság Intruder majd Hornet századaival egészítették ki. Ezekkel a típusokkal a hadrendbe állítástól a 2007-es kivonásig eltelt 39 évben a Kennedy tizennyolc bevetést teljesített, a hatvanas évek végén egyet, a hetvenes években hatot, a nyolcvanas években ötöt, a kilencvenes években négyet és az ezredforduló után még kettőt. Végig keleti parti hordozó maradt, honi kikötője először a virginiai Norfolk, majd a floridai Mayport volt, műveleti területe pedig az Atlanti-óceán, a Földközi-tenger, az Adriai-tenger, a Vörös-tenger, a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán. Az egyes bevetéseket menetrendszerűen követték a rövidebb-hosszabb hajógyári karbantartások, nagyjavítások és a különböző léptékű modernizálások, amelyek időtartama néhány hónaptól akár két évig is tarthatott.

Ritka, hogy egy repülőgép-hordozó mögött sivatagi táj terül el. A Kennedy, úton a Perzsa-öböl felé, a Szuezi-csatornán halad át, a repülőgépeket extra takarás védi a napsugárzástól és a homoktól

A közel négy évtized alatt a Kennedyt és repülőgépeit sem kerülték el a balesetek és katasztrófák, folyamatosan emlékeztetve a legénységet (a kilencvenes évektől a „leányságot” is), hogy repülőgép-hordozón szolgálni pilótaként, tengerészként éppen olyan veszélyes békében, mint háborúban. Egy-egy gép elvesztése – különösen akkor, ha a pilóták túlélték az esetet - legfeljebb egy rövid hír erejéig szerepelt az otthoni sajtóban, de olyan események is bekövetkeztek, amelyekre az átlagos hírfogyasztó ember is felkapta a fejét. Ilyen volt az 1975. november 22-én késő este, Szicíliától keletre bekövetkezett baleset. A Kennedy amerikai állampolgárok légi evakuálására készült Libanonból, de a műveletre végül nem volt szükség. A hordozó Szicília közelébe húzódott vissza és azon a bizonyos estén repülőezrede gyakorlórepülést folytatott. A Big John éppen gépei fogadására készült amikor este tíz óra előtt megtörtént a baj: a USS Belknap rakétás cirkáló jobbról balra haladva keresztezte a Kennedy útját. Nem sok hiányzott, hogy a két hajó veszélyesen közel ugyan, de a bal oldalával elhaladjon egymás mellett, amikor a hordozó szögfedélzetének kinyúló része letarolta az alatta elhaladó Belknap felépítményét. A szögfedélzet is roncsolódott, és az ott elhelyezett repülőgép-üzemanyag töltőpontok is. A sérült vezetékekből ömleni kezdett a kerozin, beborította a cirkálót és az elektromos berendezések szikrájától azonnal lángra kapott. Az ütközésnek, és az utána kibontakozó tűznek a leszálláshoz készülődő pilóták is a szemtanúi voltak, őket azonnal kitérő repülőtérre, a szicíliai Sigonellába irányították. A Belknap fedélzetén, a szétroncsolt felépítményben és a lángok között heten vesztették életüket és huszonhárman súlyosan megsérültek, a Kennedyn egyetlen tengerész halt meg füstmérgezés következtében és ketten sérültek meg. A hordozó Sea King helikopterei 36 órát töltöttek a levegőben és 88 embert evakuáltak. A hajót ért sérülés ellenére a Kennedyn két nappal később korlátozással ugyan, de újra engedélyezték a repülőüzemet. A felszállásokhoz csak az orrfedélzet két katapultját használták, közben dolgoztak a szögfedélzet katapultjainak kijavításán. A hajó bal oldalán, a fedélzet szélén elhelyezett optikai leszállító rendszer az ütközésben megsemmisült, ezért a leszállásirányítók a felépítmény közelében, jobb oldalon felállított tartalék berendezés segítségével irányították a leszállásokat.

A sérült szögfedélzet a USS Belknap-pel történt ütközés és tűz után

Még egy év sem telt el, amikor 1976. szeptember 14-én egy újabb eset okozott nem várt izgalmakat. Nem volt elég baj, hogy a Kennedy ismét összeütközött egy kísérőhajóval, a USS Bordelon rombolóval, de még aznap, műszaki meghibásodás miatt egyik F-14-ese a fedélzetről a tengerbe zuhant. Az akkoriban újdonságnak számító Tomcaten egy AIM-54 Phoenix rakéta is volt. Az amerikaiak attól tartva, hogy a szovjet haditengerészet rátalál a vízbe zuhant gépre (és titkaira), egy különleges kutató és kiemelő műveletet indított. A bonyolult akció végül sikerrel zárult, mert bár a gépből csak egy rakás roncs maradt, se az, se a rakéta nem került idegen kézbe.

Nyolcvanas évek, Földközi-tenger. Pillanatokon belül F-14-es indul a Kennedyről

A nyolcvanas években a Kennedy kétszer is a vezető hírek közé került. Először 1983 decemberében, amikor a USS Independence-szel együtt csapásmérő gépeket indított bejrúti célpontok ellen. A Kennedy A-6 Intrudereinek egyikét a légvédelem lelőtte, és a személyzet katapultált ugyan, de a pilóta a földet érés után életét vesztette. A sérült bombázótiszt-navigátor fogságba esett és csak egy hónap múlva engedték szabadon. A második hír 1989 januárjában került a címlapokra, amikor a Kennedy F-14-esei lelőttek két líbiai MiG-23-ast. Abban az évtizedben Líbia egyébként is gyakran szerepelt a hírekben: 1981-ben két Szu-22-esüket lőtték le az amerikai F-14-esek, 1986-ban az El Dorado Canyon művelet, 1988-ban pedig a Pan Am 103-as járatának felrobbantása miatt. Aztán 1990-ben az észak-afrikai országról a fókusz áttevődött a Közel-Keletre. Miután Irak 1990. augusztus 2. és 4. között lerohanta Kuvaitot, a nem sokkal korábban hazatért Kennedy szabadságolt legénységét azonnal visszarendelték és a hajót rekordgyorsasággal készítették fel a bevetésre. A fegyverkészletek feltöltésére már útközben, az Atlanti-óceánon került sor. A hordozó szeptembertől a Vörös-tengerről támogatta a Desert Shield (Sivatagi Pajzs) műveletet, majd repülőgépeivel 1991 januárjától végigharcolta a Desert Storm (Sivatagi Vihar) műveletet. A kilencvenes évek hátralevő részében a Kennedy a volt Jugoszláviában zajló események és az Irak feletti repülési tilalom betartatását célzó művelet miatt többször is visszatért a Földközi-tengerre és az évtized közepén tartalékos műveleti besorolást kapott. Ez azt jelentette, hogy fedélzetére a haditengerészet tartalékos repülőszázadai is települhettek illetve bevonták a leendő tengerészpilóták hordozófedélzeti kiképzésébe is.

A hagyományos meghajtású hordozóknál nem csak a repülőgépek, hanem a hajó üzemanyagát is rendszeresen pótolni kellett. A képen jól látszik a Kennedy jellegzetes, kifelé döntött kéménye

Az ezredforduló - az amerikai hordozók közül egyedüliként - a tengeren érte a Kennedyt és a kétezres évek másfajta műveleteket hoztak. A Földközi-tengert már csak átutazóban szelte át, úton a Perzsa-öböl felé, majd 2002-ben iraki, 2004-ben afganisztáni műveletekben vett részt. Közben könyörtelenül eljárt felette az idő. Sorozatos meghibásodásai miatt a 2002-es és 2004-es bevetés között egy hosszabb hajógyári periódusra volt szükség valamint kiképzési feladatokat is teljesített. Az olajtüzelésű repülőgép-hordozók ekkor már „rozsdás teknőknek” számítottak, és bár a repülőüzemet ugyanúgy lebonyolították, mint a korszerűbb Nimitz-osztály hajói, a legénység életkörülményeinek tekintetében nem kelhettek versenyre a nukleáris hordozókkal. Fenntartásuk hatalmas összegeket emésztett fel, további korszerűsítésüket és nagyjavításukat a haditengerészet elvetette, a Forrestal- és a Kitty Hawk-osztályok hordozóit a USS Kitty Hawk kivételével már ki is vonta a hadrendből. A USS John F. Kennedy ideje 2007. augusztus 1-jén járt le, Mayportban azon a napon vonták ki a szolgálatból. Először Norfolkba, majd a következő márciusban Philadelphiába vontatták. Két évvel később vonták ki a USS Kitty Hawkot is és mindkét hajó elérhető lett múzeumi célú hasznosításra. Az elkövetkező évek azonban nem hoztak jövőbe mutató megoldást, ezért 2017-ben mindkét hordozó múzeumi felajánlását visszavonták. A Kitty Hawk és a Kennedy is úgy járt, mint az a régi, kopott bútordarab, amivel az örökösök nem tudnak mit kezdeni és ingyen hirdetik, csak vigye már el valaki az útból. A két hordozót 2021-ben egy hajóbontó cég vásárolta meg jelképes egy centért. 2022 januárjában a Kitty Hawk indult el a texasi bontó felé, idén pedig a Kennedy követte.

*

Az egykori elnök nevét immár egy újabb hordozó viseli, a Ford-osztály második, CVN-79 jelzésű hajója. A névadások körül az elmúlt években egy kisebb vita is kialakult. Többen nehezményezték, hogy a repülőgép-hordozókat évtizedek óta kizárólag elnökökről vagy politikusokról nevezik el. Volt éppen elég híres hordozója és hőse az amerikai haditengerészet történetének, miért nem azok viszik tovább a nevet és a hagyományt? – hangzott el a kérdés. Az új USS John F. Kennedyvel talán elnézőbbek a kritikusok, hiszen JFK maga is szolgált tengerésztisztként és harcolt a második világháborúban. Sokáig úgy tűnt, hogy győz a józan ész, mert a következő, CVN-80 jelű hordozó - kilencedik amerikai hadihajóként és a harmadik repülőgép-hordozóként - a történelmi USS Enterprise nevet viseli, a CVN-81-es pedig az első hordozó lesz, amelyet legénységi állományú tengerészről, Doris Millerről neveznek el. A dicséretes kezdeményezés itt nagyjából véget is ért, mert idén januárban kiderült, hogy további két Ford-osztályú repülőgép-hordozó épül majd, USS William J. Clinton (CVN-82) és USS George W. Bush (CVN-83) néven.

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2025. márciusi számában jelent meg. Fotó: US Navy, National Archives, Naval History and Heritage Command