Júniusban három héten át zajlott Magyarországon a Black Swan 2019 (Fekete Hattyú 2019) elnevezésű különleges műveleti gyakorlat, egy olyan típus részvételével, amelyet hazai gyakorlaton eddig nem láthattunk.

Ez a bizonyos típus a billenőrotoros V-22 Osprey (Halászsas), amely egy közepes légcsavaros-gázturbinás szállító repülőgép és egy ugyancsak közepes szállító helikopter előnyös tulajdonságait igyekszik egyesíteni. Hogy ez az elgondolás és a belőle született hibrid repülőeszköz hosszú távon mennyire válik be, azt majd eldönti az idő. Sokan úgy vélik, hogy az Osprey még mindig csak egy kísérleti repülőgép, amelynek a valós képességeit még nem sikerült megismerni. Mindenesetre a típus MV-22-es változata csapatszolgálatban áll a tengerészgyalogság (Marines) közepes billenőrotoros századainál és a légierő különleges műveleti parancsnoksága (AFSOC) is használja CV-22 típusjelzéssel. A magyarországi különleges műveleti gyakorlaton ez utóbbi változat szerepelt.

Ellentétben azzal, amit a billenőrotoros elnevezés sugall, valójában a két Rolls-Royce Allison hajtómű gondoláit billentik a vízszintes és a függőleges helyzet között. Mivel a forgószárnyak nem csak az emelik az Osprey-t, hanem nagy átmérőjű légcsavarként működve a gép előrehaladását is biztosítják, az elnevezésük a légcsavar (propeller) és a forgószárny (rotor) kombinációjából a proprotor lett. (A hajtóművekből kilépő gáz tolóereje is rásegít a proprotorok emelő vagy vonóerejére.) A repülőgép elnevezés már csak azért is indokolt, mert az Osprey-k a levegőben töltött idejük jelentős részében repülőgépként működnek. A gép irányítására egy botkormány, az oldalkormány pedálok és a repülőgépekéhez hasonló gázkar szolgál. A gépen nincs a helikoptereken megszokott egyesített vezérlőkar. A pilóta a gázkaron lévő bal kezének hüvelykujjával egy forgógombot tud előre vagy hátra mozgatni és így a hajtóműgondolákat a függőleges és a vízszintes helyzet között előre-hátra billenteni. A botkormány és a gázkar az Osprey esetében is a HOTAS koncepciót követi, vagyis minden fontosabb rendszert anélkül lehet kapcsolni, hogy a pilóta levenné róluk a kezét.

Néhány méteres gurulást a botkormány mozgatásával is el lehet kezdeni, de hosszabb taxizáshoz inkább a gondolák kismértékű előrebillentése ajánlott. A felszálláshoz 88 és 86 fok közé állítják a gondolákat, a hajtóművek teljesítményét a gázkarral maximálisra állítják és az Osprey elemelkedik a talajtól. A helyben függést a botkormánnyal tartják, de lehet „játszani” a gondolák néhány fokos előre-hátra billentésével is. A repülésvezérlő rendszer függés közben tartja a pozíciót, csökkentve ezzel a pilóták munkaterhelését. Ez különösen akkor hasznos, amikor a fedélzeti csörlőt használják vagy a különleges műveleti katonák gyorsköteles módszerrel hagyják el a gépet.

Gyorsításkor a gondolákat lassan előrebillentik egészen a vízszintes helyzetig. Még a gondolák 60 fokos helyzete és a 250 km/h-s sebesség elérése előtt behúzzák a futóműveket, nehogy túllépjék a kiengedett helyzetre előírt limitet. Amikor a gondolák elérik a vízszintes helyzetet, a pilóta egy pillanatra előrenyomja és elengedi a gázkaron lévő forgógombot, amely visszaugrik alaphelyzetbe és ekkor beáll az utazóteljesítményhez tartozó 84 százalékos proprotor fordulat. Az Osprey ezután egy kicsit emelt orral 360 km/h sebesség fölé gyorsul. Ha gyorsan kell távozni valahonnan – például hadműveleti területen - a gondolák gyors, másodpercenként nyolc fokos előrebillentésével a gép intenzíven gyorsul, de ilyenkor jó, ha mindenki bekötve ül és a fedélzeten lévő tárgyak le vannak rögzítve. A helikopter üzemmódből repülőgép üzemmódba történő átmenetkor a flaperonok behúzódnak és azután csűrőként funkcionálnak. A Halászsas utazósebessége 300 - 430 km/h között van. Harcászati környezetben többnyire 380 – 430 km/h közötti sebességgel repülnek.

Az Osprey legfeljebb 7500 méter magasan repülhet, de mivel a törzse nem túlnyomásos, a 3000 méter átlépésekor a fedélzeten lévőknek oxigénmaszkot kell viselniük, amelyhez a gép saját fedélzeti rendszere (OBOGS) biztosítja az oxigént. Az Air Force CV-22-esei a Marines MV-22-eseinél jobban felszerelt gépek. A CV-22-esek többfeladatú – terepkövető, terep elkerülő, térképező, időjárás felderítő – radarja, infravörös képet biztosító szenzora (FLIR), integrált műholdas és inerciális navigációs rendszere (GPS, INS) segíti a különleges műveleti Osprey személyzetét, hogy éjszaka vagy szinte bármilyen rossz időjárásban eljusson a céljához anélkül, hogy a gépével 60 méternél magasabbra emelkedne. A radar és a FLIR által szolgáltatott információk valamint a navigációs és repülési adatok a műszerfalat uraló négy nagyméretű többfunkciós kijelzőn jeleníthetők meg, amelyek természetesen kompatibilisek az éjjellátó készülékkel. A CV-22-eseket nem csak a terepadottságok, a domborzat és az éjszaka sötétje védi; a légierős Osprey-kat besugárzás jelző és zavaró rendszerrel, a vállról indítható, infravörös rakéták elleni rendszerrel (DIRCM) és zavarótöltet kivetőkkel szerelték fel. E rendszerek információi szintén az MFD-ken jelennek meg. A gép a levegőben utántölthető. 

A repülőtérre, hajófedélzetre vagy a kijelölt területhez érkezés előtt az Osprey-t vissza kell konfigurálni repülőgépből helikopterré. Ehhez jóval a gép előtt kell járni gondolatban, vagyis minden lépést megfelelően időzítve kell elvégezni. A hajtómű teljesítmény csökkentésével a sebességet 400 km/h alá csökkentik és a forgógomb meghúzásával majd elengedésével a proprotor fordulatszámát száz százalékra növelik. A flaperonok automatikusan teljesen leengedett helyzetbe állnak. Ahogy a száz százalékos proprotor fordulatszám beállt, a gép tovább lassul. A 360 km/h-s sebesség alatt meg lehet kezdeni a hajtóműgondolák hátrabillentését. Ezt a mozzanatot a pilóta végzi a már említett forgógombbal, de egy biztonsági rendszer felügyeli, és szükség esetén leállítja. A rendszer a sebesség, a magasság és a gondola beállítási szögének figyelembevételével két szélsőséges dologra ügyel: nehogy a még repülőgép üzemmódban lévő Osprey a túl kicsi sebesség miatt átessen, vagy nehogy a már helikopter üzemmódban lévő gép proprotor rendszere a túl nagy sebesség miatt károsodjon. Ha a pilóta túl nagy sebesség mellett akarja hátrabillenteni a gondolát, a rendszer leállítja a folyamatot és előrebillenti a gondolát. A pilóta előtti elsődleges repülési kijelzőn megjelenik, hogy a gondola a biztonsági limiteken belül éppen hol van. Ha sikerül a gondola beállítási szögét a limitek között középen tartani, akkor az átmenet repülőgépből helikopterbe simán lezajlik.

Amint a gondola elhagyja a 45 fokos beállítást, a pilóta növeli a hajtómű teljesítményt és egy kicsit megemeli az Osprey orrát, hogy tovább lassuljon. A pilótának számolni kell azzal is, hogy bármit is csinál, a gép csak lassan, néhány másodperc múlva reagál. Megközelítéskor, különösen akkor, amikor a gondolák már függőlegesen állnak, a proprotorok vízszintes síkban forognak és a gép orra egy kicsit „lóg”, a pilótafülkéből kitűnő a kilátás – ami nem egy hátrány, ha ismeretlen terepre kell leszállniuk. Nagy segítség a pilótáknak, hogy a gép függés közbeni térbeli helyzetét is leolvashatják a kijelzőről, mert akárcsak a helikopterek forgószárnya, az Osprey proprotorja is hatalmas szelet generál, ami nem csak köveket repíthet a levegőbe, de poros, homokos vagy havas terepen nullára csökkentheti a látótávolságot. A terepre végrehajtott leszállás utolsó fázisában a hajózóknak ügyelniük kell arra is, hogy a függőlegesbe állított hajtóműgondolák alja nagyon közel lesz a talajhoz és ezért egy nagyobb szikladarabtól, farönktől, egyenetlen talajtól megsérülhetnek.

A Halászsas nem csak a vezetéséhez szükséges reptechnika tekintetében különbözik minden más repülőeszköztől, hanem a repülés közben kialakult vészhelyzetek kezelése és megoldása miatt is. Az egyik a helikopteres repülésből ismert autorotáció. Ami a helikoptereknél működik, az az Osprey-nál nem. Ennek legfőbb oka a kis tehetetlenségű forgószárny, amelynek a fordulatszáma azonnal és drasztikusan csökken, ha a gépet nem viszik azonnal autorotációs üzemmódba. A süllyedés végén, a kilebegtetéshez egy gyors, agresszív mozdulat szükséges, amikor ugyan megnő a proprotor fordulata, de gyorsan el is veszti azt. Ezért mondják, hogy az autorotáció túlélése egy Osprey-ben inkább szerencse, mint tudás kérdése.

Az Osprey, bár többnyire repülőgépként repül, nem képes arra sem, amire egy hagyományos, légcsavaros gép: hajtóműleállás esetén a proprotor nem állítható vitorlába. Az Osprey hajtóműindításakor először csak az egyik hajtómű indul, de mindkét proprotor forogni kezd, mivel egy tengely a meghajtásházon keresztül forgatja a még nem működő hajtóműhöz tartozó proprotort is. Így van ez a levegőben is, az egyik hajtómű meghibásodása esetén a működő hajtómű tovább forgatja mindkét proprotort. Más a helyzet, ha a meghajtásházban történik meghibásodás és a hozzá tartozó proprotor forgása leáll. A leállt proprotor hiányát az oldalkormánnyal nem lehet kiegyenlíteni és nem marad más, mint leállítani a hajtóműveket és siklásban kényszerleszállni a géppel. Az Osprey siklószáma 4,5 vagyis ennyi kilométerre képes elrepülni ezer méter magasból. A kényszerleszálláshoz repülőgép üzemmódban kell hagyni a gondolákat. Ez természetesen azzal jár, hogy a nagy átmérőjű proprotor lapátjai földetéréskor darabokra szakadnak, és így nem okoznak sérülést a gépben ülőknek. A fentiek ismeretében nagyon találó az egyik pilóta mondása, miszerint az Osprey-t könnyű repülni, de nehéz jól repülni.

* * *

Valamennyi képen a légierő CV-22B gépei láthatóak. Fotó: U.S. Air Force. A cikk az Aeromagazin 2019. augusztusi számában megjelent írás átdolgozott változata.