Amikor idén júniusban a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison leszállt az utolsó afganisztáni váltást szállító Airbus A319-es, még úgy tűnt, hogy ezzel véget ért a honvédség szerepvállalása a közép-keleti országban. Aztán bő két hónappal később a szürke Airbusok ismét útra keltek Kabul felé azzal a feladattal, hogy a kint tartózkodó magyarokat, az őket segítő afgánokat és családjukat kimenekítsék az immár tálibok uralta fővárosból.

Ismert, hogy a húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államok ellen végrehajtott terrortámadás hívta életre az USA és a NATO afganisztáni műveletét. Magyarország 2003-ban kezdte meg szerepvállalását, és katonáink 18 éven át szolgáltak Afganisztánban. Joe Biden amerikai elnök idén áprilisban bejelentette, hogy májustól megkezdik az amerikai katonák kivonását, és legkésőbb szeptember 11-ig be is fejezik. A bejelentést követően a tálibok olyan ütemben foglalták el az egyes országrészeket, hogy világossá vált: rövidesen Kabul is a kezükre kerül. Mindezek hatására menekültek százezrei igyekeztek elhagyni Afganisztánt. Augusztus közepén a legnagyobb videó megosztó révén az egész világ láthatta, hogy milyen állapotok alakultak ki a volt elnökről, Hamid Karzairól elnevezett kabuli nemzetközi repülőtéren. A kialakult helyzetben a magyar kormány úgy döntött, hogy magyar állampolgár ne maradjon Kabulban, továbbá segítünk azokon az embereken és családjukon, akik támogatták katonáinkat. A feladatot augusztus 17-én kapta a honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség Parancsnokság részére meghatározták a végrehajtandó feladatot. A célkitűzések a következők voltak.

Létre kellett hozni a különleges műveleti feladatokra kiképzett és felkészített katonákból álló csoportot és megszervezni útba indításukat. A kimenekítést a honvédség saját képességeire támaszkodva kellett végrehajtani, a harctéri művelet végrehajtásához szükséges technikai eszközökkel és állománnyal. A Kabulba indítandó egyik A319-est fel kellett szerelni a harctéri életmentést és a sérültek légi szállítását biztosító berendezéssel, felkészülve arra, hogy esetleg a helyszínen kell életmentést végrehajtani illetve súlyos sérültek ellátását biztosítani a hazavezető úton. A megszokott eljárásrendtől eltérve, soron kívül kellett beszerezni azokat a diplomáciai engedélyeket, amelyek birtokában a honvédség gépei, mint állami légijárművek berepülhetnek a művelet során érintett országok légterébe. További feladatot jelentett egy olyan szomszédos országot találni Afganisztánnal, ahova a kimenekítést végre lehet hajtani, és amelyik ideiglenesen befogadja a kimenekítetteket. Ez az ország Üzbegisztán lett. A feladat következő része úgy szólt, hogy a kontingens éjjel és nappal mindaddig folyamatosan végezze a munkát, amíg van remény a kimenekítés végrehajtására. Elsődleges helyen a magyar állampolgárok biztonságát kellett garantálni, azt követően pedig azokról az afgán családokról kellett gondoskodni, akik segítették a magyarokat. Végül azt is ki kellett dolgozni, hogy akik Afganisztán területén belül olyan helyen tartózkodnak, hogy egy meghatározott helyen és időben nem lehet elérni őket, milyen segítséget, támogatást, iránymutatást kapjanak ahhoz, hogy szándékaik szerint el tudják hagyni az országot.

A remény rabjai. Kabul, 2021. augusztus

A katonák kevesebb, mint 20 óra alatt felkészültek és augusztus 18-án, szerda délutánra készen állt a kontingens. A Sámán elnevezésű műveletre létrehozott különleges műveleti osztagot egy különleges műveleti csoport, egy rohamlövész alegység, a légierő gépeinek személyzete, a titkosszolgálat emberei és tolmácsok alkották. Az A319-es személyzetek felkészítését és az eligazítást a szállítórepülő század parancsnoka tartotta az indulás előtti napon, a kockázatelemzést a rendelkezésre álló információk alapján a műveletet irányító törzs végezte el. Az immár kellő tapasztalattal rendelkező repülőműszakiak a gépek előkészítésére és a repülések közötti műszaki kiszolgálására készültek fel. A repülőgépeken átalakításra nem volt szükség, mivel a 604-es Airbuson állandó jelleggel van beépítve az egészségügyi evakuálás (Medevac) során folyamatos ellátást biztosító berendezés. Higiéniai és járványügyi okokból mindkét gép utas üléseire műanyag zsákokat húztak, amelyeket a szakszemélyzet minden feladatot követően cserélt.

Magyar katonák és felszerelésük az A319-es mellett

A hajózó és repülőműszaki személyzeteken kívül a szakorvosból, mentőtisztből és szakasszisztensből álló háromfős egészségügyi szakszemélyzet is felkészült. Utóbbit az afgán nőkre vonatkozó vallási és kulturális sajátosságokat figyelembe véve jelölték ki, hogy a betegvizsgálat során ne jelentsen problémát a nemek különbözősége. Az egészségügyiek a végrehajtó állomány és a menekültek figyelembe vételével az elérhető készletekből egészítették ki az alapfelszerelést. Az Airbuson ezzel rendelkezésre állt a teljes Medevac felszerelés: EKG monitor, defibrillátor, lélegeztetőgép, infúziópumpák, oxigén, gyógyszerek és kiegészítő egészségügyi anyagok (további gyógyszerek, kötszer, hordágyak, stb.) továbbá a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos fertőtlenítőszerek, védőeszközök és ruházat. Az indulás előtt még egy eligazításra és feladatpontosításra került sor, illetve a feladat végrehajtásának időtartamára, és a hazaérkezés utáni teendőkre vonatkozóan a közegészségügyi szabályok ismertetése is megtörtént. A legrosszabb forgatókönyv, amire az egészségügyi csoport felkészülhetett az volt, hogy a végrehajtó állomány valamelyik tagja olyan súlyos állapotba kerül, hogy Medevac feladat keretében haza kell szállítani.

*

Amint a diplomácia engedélyek megérkeztek, a csoport augusztus 19-én, csütörtök hajnalban útnak indulhatott. A gépek a kecskeméti repülőbázisról közvetlenül az üzbegisztáni Buharába repültek. Üzbegisztánban létre kellett hozni egy előretolt műveleti bázist, megteremteni a kontingens és a kimenekítettek szállását, étkeztetését, egészségügyi biztosítását illetve kialakítani egy vezetési pontot a folyamatos kapcsolattartáshoz és megszervezni az állandó biztosítást. Ugyancsak meg kellett szervezni a honvédség gépeinek kiszolgálását is, mert a kabuli repülőtér infrastruktúrája erre már nem volt alkalmas.

A 604-es Airbus mögött holland és lengyel Herculesek és egy amerikai Globemaster III-as látható a mögöttük sorakozó menekülőkkel

A művelet következő fázisában az Airbusok berepültek Kabulba. Valamennyi kabuli érkezés és indulás a repülőteret felügyelő amerikai légierő által meghatározott időpontokban történt. Afganisztán légterében már nem létezett semmiféle légiforgalmi irányító szolgálat. Az üzbég-afgán határ eléréséig Üzbegisztán biztosította az irányítást és radar alapján a biztonságos elkülönítést a polgári repülési szabályok szerint. A határ átrepülése után a két A319-es személyzete magára maradt. Visszaúton a határ elérése előtt tíz perccel kellett meghívni az üzbég irányítást azonosítás és a határátlépés várható időpontjának megadása céljából.

A kabuli repülőtéren irányító szolgálat vagy radar elkülönítést biztosító légiforgalmi irányítás nem létezett. Az amerikaiak a kabuli közelkörzeti frekvencián adtak egyfajta tájékoztatás a széllel és a repülőtéri légnyomással kapcsolatos adatokról. A szabvány kifejezések és eljárások megszűntek létezni. Le- és felszállási engedélyek kiadása sem létezett, helyettük a „le- és felszállás saját kockázatra” kifejezést használták, a teljes felelősséget és döntést a gépszemélyzetre hagyva. Amikor a magyar Airbusok az első fordulót teljesítették, felhívták a pilóták figyelmét arra, hogy a guruló utakon és az előtéren fokozott figyelemmel mozogjanak, lévén semmilyen kapcsolat nincs a különböző gépjárművekkel. A repülőtéren uralkodó állapotokat az is jól mutatja, hogy a fénytechnika, vagyis a pálya, a gurulóút és az előtér világítása nem működött. A gurulást és a felszállást sötétedés után kikapcsolt fényszórókkal és helyzetjelző lámpákkal valamint lesötétített utas ablakokkal kellett végrehajtani. A le- és felszállások végrehatása során normál és taktikai eljárásra egyaránt szükség volt. Az egész kabuli jelenlétet a „várd a váratlant” elve határozta meg. A repülőgépet elhagyni – például körbejárás, ellenőrzés céljából – csak kevlár mellényben és sisakban lehetett. A repülőtérre behallatszó fegyverropogás hangja korábban nem volt része a mindennapoknak, ahogyan az sem, hogy a leszállás után még nagy sebességgel guruló Airbusszal a pálya középvonala mellett heverő, hűtőszekrény nagyságú dobozt kelljen kerülgetni.

A 605-ös Airbus mellett az amerikai hadsereg CH-47-es helikoptere gurul

Az első időszakban az Airbusok a leszállást követően mindössze 30 percig maradhattak a kabuli repülőtéren. Ez az időtartam később a műveleti helyzet függvényében változott. Úgy kellett összegyűjteni a menekülteket, hogy amikor a magyar gép érkezik, azonnal felszállhassanak rá. Addig a biztonsági ellenőrzésüket is el kellett végezni, nehogy olyan is felkerüljön a gépre, aki nincs a listán, vagy nem hozzánk tartozik, illetve ne vihessen fel a gépre olyan eszközt, ami a fedélzeten tartózkodók illetve a repülőgép biztonságát veszélyezteti. Fel kellett venni a kapcsolatot a helyi parancsnokkal, hiszen a kabuli reptér katonai irányítás alatt volt, majd értékelni a biztonsági helyzetet, kialakítani a saját biztosítást, megszervezni a menekültek tartását és ellátását, illetve létrehozni egy előretolt vezetési pontot. A különleges műveleti osztag parancsnoka a helyszínről irányított. Meg kellett ismerni a kabuli repülőtér beléptetési eljárásának rendjét és alkalmazkodni hozzá, valamint kapcsolatba lépni azokkal a személyekkel, akik korábban segítették a magyarokat. A különleges műveleti csoport és a rohamlövész szakasz folyamatosan kint volt a hírműsorokban is látott területen. Kezdetben egy beléptetési pont volt a kabuli repülőtéren, ezért a magyar katonák „más” megoldásokat is kerestek a beléptetésre, annak érdekében, hogy mindenki, akit el akartunk hozni, felszállhasson a gépeinkre.

Mindeközben az Airbusok egyik hajtóműve folyamatosan járt, mivel a normál eljárástól eltérően minden Kabulban álló repülőgépnek járó hajtóművel kellett várakoznia. Az amerikai, brit és ausztrál C-17-es pilóták ezt úgy oldották meg, hogy a járó hajtóművekre ráhúzták a sugárfordítót. Ezzel azt idézték elő, hogy a kiáramló forró gázsugarat a mellettük parkoló gépek, például a magyar A319-es alá fújták. Emiatt az Airbus néhány rendszere olyan magas hőmérsékletet érzékelt, hogy ha még kikapcsolt állapotban is volt, megszűnt működni. Ez a „C-17-es probléma” azzal járt, hogy a magyar személyzetek folyamatosan a légkondicionáló rendszer hibájával küszködtek. (A légkondicionáló rendszer a kompresszor kimeneti oldalán 97-105 fokos levegőt érzékelt még kikapcsolt állapotban is, így visszajelzési probléma jelentkezett.) A futómű kibocsátást és behúzást vezérlő komputer hibája szintén előállt a kabuli várakozás közben, de ezeket a problémákat a géppel utazó műszakiak megszüntették.

A kecskeméti Airbus és az amerikai C-17-es egyaránt az utasokra vár. Az előtéren haladó pick-up szintén az USAF-hoz tartozik

A háromfős egészségügyi csoport alapbázisa Üzbegisztánban volt, és folyamatosan a Medevac-készlettel felszerelt Airbushoz voltak rendelve. A különleges műveleti katonák közül többen harctéri életmentő katona képesítéssel is rendelkeztek. Kabulban ők kezdhették meg egy egészségügyi probléma megoldását, amit az egészségügyi csoport, megérkezését követően emelt szinten folytathatott. A csoport Kabulban az előzetes információk alapján és egy helyszíni egészségügyi kikérdezéssel mérte fel, hogy a repülőút során szüksége van-e bármelyik menekültnek ellátásra. Miután átadták őket az üzbég hatóságoknak, az ottani egészségügyi szakemberek folytatták a magyarok által megkezdett ellátást. A csoport munkáját nagyban segítette, hogy két tagja - a szakorvos és a szakasszisztens – két afganisztáni misszióban együtt látott el egészségügyi feladatokat. A vallási és kulturális sajátosságok, a népszokások, illetve a hely és a klíma ismerete a megérkezést követően egy azonnali akklimatizációt jelentett. A menekültek között számos olyan személy – tolmács, őr, alkalmazott – volt, akiket a korábbi missziók révén személyes ismerősként üdvözölhettek. 

Beszálláshoz készülnek a kimenekítendő utasok. A lépcső mindkét végén különleges műveleti katonák állnak

A maximális felszállótömeg miatt az Airbusszal egy körben 60-70 főt lehetett kihozni. Ezt olyan tényezők határozták meg, mint a kabuli repülőtér tengerszint feletti magassága, a levegő hőmérséklete, és az üzemanyag mennyisége. Hogy az egyes fordulók hatékonyak legyenek, a különlegesek egy része folyamatosan Kabulban tartózkodott. Az ő feladatuk az volt, hogy a gépek visszaérkezéséig, találjanak alternatív megoldásokat, hogy bevihessék a repülőtérre azokat az embereket, akik számítanak ránk. Nagyon fontos volt az, hogy az osztag folyamatos kapcsolatot tudjon tartani a kimenekítésre várókkal, hogy mindig tudják, merre járnak, merre tartózkodnak, hol találják meg őket, és hogyan tudják majd a repülőtérre bevinni őket.

Érkezés Üzbegisztánba

Az üzbégekkel kötött megállapodás értelmében a kimenekített emberek a lehető legrövidebb időt töltötték Üzbegisztánban. Amint a kimenekítetteket az Airbusokkal sikerült átjuttatni Buharába, Wizz Air és Uzbekistan Airways gépek fedélzetén azonnal útnak indították őket Magyarország felé. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a belügyminisztérium vette át a menekülteket. A Sámán művelet során a katonák kimenekítettek 540 főt, magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat. Valamennyi olyan magyar állampolgárt kihoztak, akik jelezték, hogy ki akarnak jutni. A magyarokat segítő afgánok 87 százalékát sikerült kihozni – ők azok, akikkel sikerült kapcsolatba lépni. Ez 57 afgán családot és 180 gyermeket jelent. A művelet során a két Airbus 319-essel tizennégyszer tették meg az utat Afganisztán és Üzbegisztán között. A magyar személyzetek számára a két forduló közötti pihenőidőt az határozta meg, hogy milyen időpontot adtak meg az amerikaiak a kabuli érkezésre és távozásra. Volt, hogy mindössze öt óra alvás jutott a gépszemélyzeteknek, más alkalommal 14 órát is pihenhettek. Azokon a napokon, amikor kétszer fordultak Kabul és Buhara között, az utasok kiszállítása és a gép tankolása után azonnal indultak vissza Afganisztánba.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a kontingens hazaérkezése után tartott sajtótájékoztatón a művelet végrehajtásával kapcsolatban így fogalmazott:

„Megvalósult a haderőnemek közötti együttműködés, a szárazföld és a légierő közösen dolgozott együtt. Pilóták, különleges műveletisek, titkosszolgálat, lövészek, egészségügy, híradó, műszakiak, egy parancsnokság alatt dolgoztak. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a haderőfejlesztés nem ilyen sikeres. Azért tudtam nyugodt szívvel útnak indítani ezt az osztagot, mert meg volt az a fegyverzet, felszerelés, szállítóeszköz, ami kell ahhoz, hogy a katonáimat nyugodt lelkiismerettel küldjem műveleti területre, egy olyan feladatra, amit még soha nem hajtottunk végre, csak gyakoroltunk itthon.”

* * *

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönöm a szállítórepülő századnak, a helyszíni fotókat dr. Toperczer István alezredesnek. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. novemberi számában jelent meg.