Air Base


2014.jún.30.
Írta: szórád tamás komment

CÉLKÖVETŐK

A tavasszal megkezdett gyakorlatsorozatot folytatva, az elmúlt két hétben egy komplex tábori foglalkozás keretében gyakorolt a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred. A vegyes légvédelmi rakétacsoportosításban a Kub és a Mistral rendszer egyaránt részt vett. Mivel egy Kub üteg…

Tovább

GÉPCSERE A KUTATÓ-MENTŐKNÉL

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Szállítóhelikopter Üzembentartó Századának egyik feladata, hogy gondoskodjon az MH Pápa Bázisrepülőtéren készenlétben álló és a nyugati országrész légi kutató-mentő lefedettségét biztosító helikopter cseréjéről. A csere esedékességét alapvetően a helikopterben a…

Tovább

Börgönd, Szolnok, Shindand

Bógyi Zsolt őrnagy, oktató-berepülő helikoptervezető. Tiszti pályafutását műszakiként kezdte 1985-ben. 1989-ben fedélzeti technikus, majd ’92-ben helikoptervezető lett. 2010-ben a „Szakma kiválósága” címet, mint az „Év helikoptervezetője” vehette át. Ez volt az első alkalom, hogy katonai pilóta…

Tovább

Black Hawkok két helyszínen

- Egyszóval ez egy vérbeli katonai helikopter, nem pedig egy polgári gép, amit lefestettek zöldre - zárta előadását az osztrák helikopterpilóta, akivel néhány évvel ezelőtt találkoztunk egy Bécs melletti bázison. Ez a mondat jutott eszembe a napokban, amikor két helyszínen is szemügyre vehettük a…

Tovább

LŐPORSZAG A FEDÉLZETEN

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Szállítóhelikopter Zászlóaljának kijelölt hajózói április 2-án gyakorló lövészetet hajtottak végre. A gyakorlás azoknak a fedélzeti technikusoknak volt esedékes, akik a Légi Tanácsadó Csoport (AAT) Afganisztánba készülő kilencedik és tizedik váltásának ajtólövészei…

Tovább

ESŐ ÁZTATTA HELIKOPTEREK

Néhány hónappal a bezárása előtt lehetőség adódott egy rövid látogatásra Szentkirályszabadján, az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezrednél. Repülés aznap nem volt, a március a komorabbik arcát mutatta esővel és alacsony, zárt felhőzettel. A fotók éppen tíz esztendővel ezelőtt készültek.  Egy…

Tovább

Kaland Németországban

Hónapokkal ezelőtt tucatnyi helikopteres fotó érkezett az Air Base blog elektronikus címére. A feladó csak annyi információval rendelkezett, hogy a fotókat egy magyar fiatalember készítette Németországban valamikor a kilencvenes években. Aztán egy beszélgetés során kiderült, hogy…

Tovább

Üzembentartók

A szolnoki üzembentartók napi feladata sokféle lehet, de ami közös mindegyikben az a csapatmunka, a bizalom és az egymásrautaltság, amit már a képzés során megtapasztalnak a fiatal repülőműszakiak. Az Üzembentartó Századhoz a közelmúltban két sárkány mechanikus őrmester és egy üzemeltető-mérnök…

Tovább
süti beállítások módosítása