Air Base

2019.sze.19.
Írta: szórád tamás komment

A HALÁSZSAS RÖPTE

Júniusban három héten át zajlott Magyarországon a Black Swan 2019 (Fekete Hattyú 2019) elnevezésű különleges műveleti gyakorlat, egy olyan típus részvételével, amelyet hazai gyakorlaton eddig nem láthattunk.

cv22-00.jpg

Ez a bizonyos típus a billenőrotoros V-22 Osprey (Halászsas), amely egy közepes légcsavaros-gázturbinás szállító repülőgép és egy ugyancsak közepes szállító helikopter előnyös tulajdonságait igyekszik egyesíteni. Hogy ez az elgondolás és a belőle született hibrid repülőeszköz hosszú távon mennyire válik be, azt majd eldönti az idő. Sokan úgy vélik, hogy az Osprey még mindig csak egy kísérleti repülőgép, amelynek a valós képességeit még nem sikerült megismerni. Mindenesetre a típus MV-22-es változata csapatszolgálatban áll a tengerészgyalogság (Marines) közepes billenőrotoros századainál és a légierő különleges műveleti parancsnoksága (AFSOC) is használja CV-22 típusjelzéssel. A magyarországi különleges műveleti gyakorlaton ez utóbbi változat szerepelt.

cv22-05.jpg

Ellentétben azzal, amit a billenőrotoros elnevezés sugall, valójában a két Rolls-Royce Allison hajtómű gondoláit billentik a vízszintes és a függőleges helyzet között. Mivel a forgószárnyak nem csak az emelik az Osprey-t, hanem nagy átmérőjű légcsavarként működve a gép előrehaladását is biztosítják, az elnevezésük a légcsavar (propeller) és a forgószárny (rotor) kombinációjából a proprotor lett. (A hajtóművekből kilépő gáz tolóereje is rásegít a proprotorok emelő vagy vonóerejére.) A repülőgép elnevezés már csak azért is indokolt, mert az Osprey-k a levegőben töltött idejük jelentős részében repülőgépként működnek. A gép irányítására egy botkormány, az oldalkormány pedálok és a repülőgépekéhez hasonló gázkar szolgál. A gépen nincs a helikoptereken megszokott egyesített vezérlőkar. A pilóta a gázkaron lévő bal kezének hüvelykujjával egy forgógombot tud előre vagy hátra mozgatni és így a hajtóműgondolákat a függőleges és a vízszintes helyzet között előre-hátra billenteni. A botkormány és a gázkar az Osprey esetében is a HOTAS koncepciót követi, vagyis minden fontosabb rendszert anélkül lehet kapcsolni, hogy a pilóta levenné róluk a kezét.

cv22-04.JPG

Néhány méteres gurulást a botkormány mozgatásával is el lehet kezdeni, de hosszabb taxizáshoz inkább a gondolák kismértékű előrebillentése ajánlott. A felszálláshoz 88 és 86 fok közé állítják a gondolákat, a hajtóművek teljesítményét a gázkarral maximálisra állítják és az Osprey elemelkedik a talajtól. A helyben függést a botkormánnyal tartják, de lehet „játszani” a gondolák néhány fokos előre-hátra billentésével is. A repülésvezérlő rendszer függés közben tartja a pozíciót, csökkentve ezzel a pilóták munkaterhelését. Ez különösen akkor hasznos, amikor a fedélzeti csörlőt használják vagy a különleges műveleti katonák gyorsköteles módszerrel hagyják el a gépet.

cv22-06.JPG

Gyorsításkor a gondolákat lassan előrebillentik egészen a vízszintes helyzetig. Még a gondolák 60 fokos helyzete és a 250 km/h-s sebesség elérése előtt behúzzák a futóműveket, nehogy túllépjék a kiengedett helyzetre előírt limitet. Amikor a gondolák elérik a vízszintes helyzetet, a pilóta egy pillanatra előrenyomja és elengedi a gázkaron lévő forgógombot, amely visszaugrik alaphelyzetbe és ekkor beáll az utazóteljesítményhez tartozó 84 százalékos proprotor fordulat. Az Osprey ezután egy kicsit emelt orral 360 km/h sebesség fölé gyorsul. Ha gyorsan kell távozni valahonnan – például hadműveleti területen - a gondolák gyors, másodpercenként nyolc fokos előrebillentésével a gép intenzíven gyorsul, de ilyenkor jó, ha mindenki bekötve ül és a fedélzeten lévő tárgyak le vannak rögzítve. A helikopter üzemmódből repülőgép üzemmódba történő átmenetkor a flaperonok behúzódnak és azután csűrőként funkcionálnak. A Halászsas utazósebessége 300 - 430 km/h között van. Harcászati környezetben többnyire 380 – 430 km/h közötti sebességgel repülnek.

cv22-02.JPG

Az Osprey legfeljebb 7500 méter magasan repülhet, de mivel a törzse nem túlnyomásos, a 3000 méter átlépésekor a fedélzeten lévőknek oxigénmaszkot kell viselniük, amelyhez a gép saját fedélzeti rendszere (OBOGS) biztosítja az oxigént. Az Air Force CV-22-esei a Marines MV-22-eseinél jobban felszerelt gépek. A CV-22-esek többfeladatú – terepkövető, terep elkerülő, térképező, időjárás felderítő – radarja, infravörös képet biztosító szenzora (FLIR), integrált műholdas és inerciális navigációs rendszere (GPS, INS) segíti a különleges műveleti Osprey személyzetét, hogy éjszaka vagy szinte bármilyen rossz időjárásban eljusson a céljához anélkül, hogy a gépével 60 méternél magasabbra emelkedne. A radar és a FLIR által szolgáltatott információk valamint a navigációs és repülési adatok a műszerfalat uraló négy nagyméretű többfunkciós kijelzőn jeleníthetők meg, amelyek természetesen kompatibilisek az éjjellátó készülékkel. A CV-22-eseket nem csak a terepadottságok, a domborzat és az éjszaka sötétje védi; a légierős Osprey-kat besugárzás jelző és zavaró rendszerrel, a vállról indítható, infravörös rakéták elleni rendszerrel (DIRCM) és zavarótöltet kivetőkkel szerelték fel. E rendszerek információi szintén az MFD-ken jelennek meg. A gép a levegőben utántölthető. 

cv22-08.JPG

A repülőtérre, hajófedélzetre vagy a kijelölt területhez érkezés előtt az Osprey-t vissza kell konfigurálni repülőgépből helikopterré. Ehhez jóval a gép előtt kell járni gondolatban, vagyis minden lépést megfelelően időzítve kell elvégezni. A hajtómű teljesítmény csökkentésével a sebességet 400 km/h alá csökkentik és a forgógomb meghúzásával majd elengedésével a proprotor fordulatszámát száz százalékra növelik. A flaperonok automatikusan teljesen leengedett helyzetbe állnak. Ahogy a száz százalékos proprotor fordulatszám beállt, a gép tovább lassul. A 360 km/h-s sebesség alatt meg lehet kezdeni a hajtóműgondolák hátrabillentését. Ezt a mozzanatot a pilóta végzi a már említett forgógombbal, de egy biztonsági rendszer felügyeli, és szükség esetén leállítja. A rendszer a sebesség, a magasság és a gondola beállítási szögének figyelembevételével két szélsőséges dologra ügyel: nehogy a még repülőgép üzemmódban lévő Osprey a túl kicsi sebesség miatt átessen, vagy nehogy a már helikopter üzemmódban lévő gép proprotor rendszere a túl nagy sebesség miatt károsodjon. Ha a pilóta túl nagy sebesség mellett akarja hátrabillenteni a gondolát, a rendszer leállítja a folyamatot és előrebillenti a gondolát. A pilóta előtti elsődleges repülési kijelzőn megjelenik, hogy a gondola a biztonsági limiteken belül éppen hol van. Ha sikerül a gondola beállítási szögét a limitek között középen tartani, akkor az átmenet repülőgépből helikopterbe simán lezajlik.

cv22-03.JPG

Amint a gondola elhagyja a 45 fokos beállítást, a pilóta növeli a hajtómű teljesítményt és egy kicsit megemeli az Osprey orrát, hogy tovább lassuljon. A pilótának számolni kell azzal is, hogy bármit is csinál, a gép csak lassan, néhány másodperc múlva reagál. Megközelítéskor, különösen akkor, amikor a gondolák már függőlegesen állnak, a proprotorok vízszintes síkban forognak és a gép orra egy kicsit „lóg”, a pilótafülkéből kitűnő a kilátás – ami nem egy hátrány, ha ismeretlen terepre kell leszállniuk. Nagy segítség a pilótáknak, hogy a gép függés közbeni térbeli helyzetét is leolvashatják a kijelzőről, mert akárcsak a helikopterek forgószárnya, az Osprey proprotorja is hatalmas szelet generál, ami nem csak köveket repíthet a levegőbe, de poros, homokos vagy havas terepen nullára csökkentheti a látótávolságot. A terepre végrehajtott leszállás utolsó fázisában a hajózóknak ügyelniük kell arra is, hogy a függőlegesbe állított hajtóműgondolák alja nagyon közel lesz a talajhoz és ezért egy nagyobb szikladarabtól, farönktől, egyenetlen talajtól megsérülhetnek.

cv22-01.jpg

A Halászsas nem csak a vezetéséhez szükséges reptechnika tekintetében különbözik minden más repülőeszköztől, hanem a repülés közben kialakult vészhelyzetek kezelése és megoldása miatt is. Az egyik a helikopteres repülésből ismert autorotáció. Ami a helikoptereknél működik, az az Osprey-nál nem. Ennek legfőbb oka a kis tehetetlenségű forgószárny, amelynek a fordulatszáma azonnal és drasztikusan csökken, ha a gépet nem viszik azonnal autorotációs üzemmódba. A süllyedés végén, a kilebegtetéshez egy gyors, agresszív mozdulat szükséges, amikor ugyan megnő a proprotor fordulata, de gyorsan el is veszti azt. Ezért mondják, hogy az autorotáció túlélése egy Osprey-ben inkább szerencse, mint tudás kérdése.

cv22-07.JPG

Az Osprey, bár többnyire repülőgépként repül, nem képes arra sem, amire egy hagyományos, légcsavaros gép: hajtóműleállás esetén a proprotor nem állítható vitorlába. Az Osprey hajtóműindításakor először csak az egyik hajtómű indul, de mindkét proprotor forogni kezd, mivel egy tengely a meghajtásházon keresztül forgatja a még nem működő hajtóműhöz tartozó proprotort is. Így van ez a levegőben is, az egyik hajtómű meghibásodása esetén a működő hajtómű tovább forgatja mindkét proprotort. Más a helyzet, ha a meghajtásházban történik meghibásodás és a hozzá tartozó proprotor forgása leáll. A leállt proprotor hiányát az oldalkormánnyal nem lehet kiegyenlíteni és nem marad más, mint leállítani a hajtóműveket és siklásban kényszerleszállni a géppel. Az Osprey siklószáma 4,5 vagyis ennyi kilométerre képes elrepülni ezer méter magasból. A kényszerleszálláshoz repülőgép üzemmódban kell hagyni a gondolákat. Ez természetesen azzal jár, hogy a nagy átmérőjű proprotor lapátjai földetéréskor darabokra szakadnak, és így nem okoznak sérülést a gépben ülőknek. A fentiek ismeretében nagyon találó az egyik pilóta mondása, miszerint az Osprey-t könnyű repülni, de nehéz jól repülni.

* * *

Valamennyi képen a légierő CV-22B gépei láthatóak. Fotó: U.S. Air Force. A cikk az Aeromagazin 2019. augusztusi számában megjelent írás átdolgozott változata.

HAGYOMÁNYŐRZŐK KETTŐ, NÉGY ÉS HAT KERÉKEN

A németek által 1940. május 10-én megszállt Hollandia majdnem napra pontosan öt évvel később, 1945. május 5-én szabadult fel. A jeles dátum évfordulóján az országban sok helyen voltak megemlékezések, így a Maastrichttól keletre, tíz kilométerre lévő amerikai katonai temetőben is. Május első vasárnapján itt is megálltak azok a hagyományőrzők, akik felújított második világháborús járműveikkel vonultak fel.

0307.jpg

Az amerikai haditengerészet Willys Jeep-jén virító Shore Patrol felirat messziről jelzi, hogy a flotta parti járőrei érkeznek. A parti járőrök a tengerészekkel, tengerészgyalogosokkal szemben intézkedtek, a hadsereg és az akkor még odatartozó légierő katonáival szemben a katonai rendészek (Military Police) voltak illetékesek.

0308.jpg

A felvezető szürke Willys után egy ugyancsak tengerészeti Jeep és a menet többi résztvevője közeledik, de már a hadseregnél megszokott olajzöld színben.

0309.jpg

A lökhárítón olvasható jelzés szerint a ponyvás Willyst a flotta 6. parti zászlóalja (6. Naval Beach Battalion) használta.

0310_1.jpg

A Dodge WC-51-esének csörlővel felszerelt WC-52-es változata. A négykerék hajtású jármű 800 kg terhet szállíthatott a platóján, katonákat, felszerelést egyaránt.

0312_1.jpg

A másfél tonna hasznos terhelésű WC-62-es tulajdonosa megannyi kiegészítőt gyűjtött be hatkerekű járművéhez: egy csatos üvegekkel teli rekeszt, egy sisakot és egy baseball ütőt. A lehajtott szélvédővel közlekedő kocsik vezetői és utasai ellen a németek gyakran feszítettek ki huzalokat az utak felett. A Dodge orrára szerelt szelvény az ilyen huzalok ellen védte a bennülőket.

0317.jpg

A Dodge WC-54-es mentőautón az 1942-ben bevezetett jelzésrendszer mellett hatalmas vöröskereszt teszi egyértelművé az autó funkcióját.

0318_2.jpg

A pótkeréken találtak helyet egy egészségügyi katona átlőtt sisakjának.

113054.jpg

A járművek - mint ez a Willys Jeep, lökhárítóján a 2. páncélos hadosztály jelzéseivel - a temető parkolójába álltak be.  

113106.jpg

Az amerikai hadsereg Harley-Davidson WLA motorjából kettő is felvonult. Az elsősorban futár és rendészeti feladatokra használt fürge járművet 740 köbcentis, 25 lóerős motor hajtotta egy háromfokozatú sebességváltón keresztül. Az első kerék villájára, a gyalogsági ásó mögé, a kézifegyver tokját szerelték.

113420.jpg

A Harley alig 13 literes benzintartályára csavarozott kis táblán a motorhoz és a váltóhoz használható kenőanyagokat jelölték meg. A csomagtartóra egy, az egészségügyi készletből származó takarót szíjazott a motor gazdája.

113325.jpg

A WC-62-es mögé akasztott G-527-es trélerrel közel 1000 liter ivóvizet szállíthattak.

* * *

Fotó: Váraljai Beatrix, Szórád Tamás

GENERÁCIÓK TALÁLKOZÁSA

A katonaközösségek lehetőségeik szerint mindig is igyekeztek ápolni a hagyományaikat, és nagynevű elődeik emlékét. Nincs ez másként az ejtőernyősök esetében sem, akik idén nyáron hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezték meg a Hüse Károly Katonai Ejtőernyős Emléktalálkozót.

Hüse Károly neve a mai napig fogalom a magyar katonai ejtőernyőzés világában. Az 1940-es születésű sportember iskolái befejezését követően két évig szülővárosában, Hajdúszoboszlón dolgozott. Az ejtőernyőzéssel 1953 óta foglalkozott és 1954. március 29-én életében először ugorhatott. Az ejtőernyőzést olyan elszántsággal folytatta, hogy 1958-ban első lett a megyei ejtőernyős bajnokságon, majd 1960-ban célba ugró bajnok és válogatott kerettag lett. Ugyanebben az évben kezdte meg katonai szolgálatát, amelyet a sorkatonai évek leteltével élethivatásul választott. Továbbszolgálóként majd hivatásosként szolgált. 1962-ben már túl volt az 500. ugrásán. 1964-ben országos és világcsúcsot állított fel 1000 méteres késleltetett célba ugrásban. 1965-ben az 1000. ugrását teljesítette, majd egy tiszti vizsgát követően 1966-tól alhadnagyként szolgált tovább. Magánéletében is jelen volt az ejtőernyőzés, felesége szintén ezt a sportot űzte. 1968-ban a 2000., 1971-ben a 3000., 1974-ben a 4000. ugrását jegyezhette be az ugrókönyvébe. Neve külföldön is egyre ismertebb lett, folyamatosan járta a világot. Az 1976-os év nem csak az 5000. ugrást, hanem az ötödik helyezést is hozta az olaszországi világbajnokságon. Ilyen eredményt magyar ejtőernyős sportoló addig nem ért el. Az akkoriban rendkívülinek számító 6000. ugrását Kubában teljesítette – a világon ötödikként. A sikeres életpálya 1978. május 26-án, a 6263. ugrás során szakadt meg; Hüse Károly tragikus balesetet szenvedett. A 38 évesen elhunyt ejtőernyős katonasportolót szülővárosában, Hajdúszoboszlón katonai tiszteletadás mellett temették el.

huse-02.jpg

*

A nyolcvanas években az akkori néphadsereg kiemelt eseményként kezelte a Hüse Kupa néven, Hajdúszoboszlón megrendezett versenyeket, amelyek a keleti (szocialista) blokk ejtőernyőseinek talán legnagyobb versenyei voltak. A rendszerváltást követően a honvédség leépítése hatással volt ezekre a versenyekre is, amelyeket azután egyre ritkábban rendeztek meg. A kétezres években még voltak erőfeszítések, hogy ez a nemes hagyomány ne szakadjon meg, de a 2010-es évek erőforrás hiánya miatt a honvédség már nem tudta megrendezni ezeket a versenyeket. Az évtized közepén civilek vették át a rendezést, először Gödöllőn, majd 2017-ben, amikor a nagyjavított Mi-17-esek rendelkezésre álltak, már a honvédség támogatásával. Ugyancsak ebben a felállásban rendezték meg a versenyt a tavalyi, 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságot követően. Ekkor azonban döntés született arról, hogy az eredetileg is katonai verseny szervezése ismét a honvédség kezébe kerül, annak érdekében, hogy a hagyományőrzés méltó formában folytatódhasson. A 2019-es rendezvény igazgatója Dr. Bali Tamás ezredes, bázisparancsnok-helyettes lett, aki a tavalyi ejtőernyős világbajnokság szervezését is vezette. Bali ezredes elgondolása volt, hogy az idei esemény a katonai jelleget hangsúlyozva ne csak egy verseny legyen, hanem találkozó is a katonai ejtőernyős generációk között. Ennek megfelelően az I. Hüse Károly Katonai Ejtőernyős Emléktalálkozónak elnevezett eseményen a múltat idéző idősebb generáció tagjai mellett ott voltak napjaink katonai ejtőernyősei, a válogatott tagjai és a jövőt képviselő fiatalok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felderítő szakos hallgatói is. A szervezők meghívtak volt parancsnokokat és ma is aktív elöljárókat. Utóbbiak ugrottak is. Rajtuk és a szolnoki ejtőernyős és különleges műveleti alegységeken kívül, minden olyan alakulattól érkeztek ugrók, ahol ejtőernyős beosztás van – a kecskeméti repülőbázisról, a pápai bázisrepülőtérről és a debreceni felderítőktől.

A programot úgy állították össze, hogy találkozó, megemlékezés és verseny jellege egyaránt legyen. A rendezvény július 10-én este a helikopterbázison kezdődött, ahol a résztvevők megkoszorúzták Hüse Károly mellszobrát. A kétnapos verseny megnyitóját másnap reggel 8 órakor a szandaszőlősi sportrepülőtéren tartották, majd megkezdődtek az emlékugrások.

huse-05.jpg

Koszorúzás, katonai tiszteletadás mellett

huse-03.jpg

Bali Tamás ezredes mellett Hüse Károly fiai állnak.

A körkupolás ernyőkkel azok a veteránok és fiatalok ugrottak, akik nem ugranak légcellás ernyővel. Az emlékugrást színesítette, hogy egy volt mélységi felderítő század (MN 3100) tagjai - akik a legendás Furkó Kálmánnál szolgáltak, majd 1987-ben szereltek le – szintén ugrottak. Néhány, immár az ötvenes éveiket taposó egykori felderítő katona nemrég ismét elkezdett ejtőernyőzni. Mivel érvényes orvosival és biztosítással rendelkeztek, a körkupolás emlékugráson ők is részt vehettek és ennek bizony megadták a módját. Úgy vonultak be, ahogy azt egykor megtanulták: sisakkal az egyik kézben, mentőernyővel a másik kézben, felderítő nótát énekelve. Az egykori mélységi felderítő katonák közül Dr. Lits József így emlékezett: „28 éves koromban ugrottam először és Hüse Károly volt az én mentorom. Nagyon sokszor voltam, mint tartalékos katona az ő irányítása alatt ejtőernyős táborokban és az ő iránti tisztelet miatt vállaltam ezt a mai napot is.”

huse-07.jpg

Sisakkal és mentőernyővel a kézben, mint annak idején.

2393.jpg

 A volt mélységi felderítők csoportképe.

A verseny két részből állt, célba ugrásból és célra szállásból. A célba ugrás a versenyekről ismert szabályozott célba ugrás volt, érzékelő platformra. Ezt a versenyszámot egyéni versenyben mindhárom helyen a 86. Szolnok Helikopter Bázis ejtőernyősei nyerték. Sorrendben: Varga Tamás zászlós, Olenyik Roland őrmester és Gál Szabolcs törzsőrmester. Csapatban a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület 2., 4., és 1. csapata állhatott a dobogóra.

huse-04.jpg

Mivel a célba ugrás már versenykategória és rengeteg gyakorlást igényel, az az ötlet merült fel, hogy legyen egy olyan megmérettetés, amelyen a normál légcellás képzettséggel rendelkező, de egyébként nem versenyző állomány vesz részt. Ez lett a célra szállás. A szandai reptéren egy negyven méter átmérőjű kört festettek fel, azon belül öt méterenként újabb körökkel és középen egy mindössze egy méter átmérőjű körrel. A bírók a középponttól mérőszalaggal mérték a távolságot. Ezt tehát a légcellás állomány ugrotta. A célra szállást egyéniben Szabó Konrád zászlós nyerte az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról. A második Rácz Csaba főtörzsőrmester lett a 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandártól, a harmadik pedig Bereczki Zsolt főtörzsőrmester, a 86. Szolnok Helikopter Bázisról. Csapat célra szállásban az első két hely a Szolnok Helikopter Bázis 1. és 2. csapatáé lett, a harmadik a különleges rendeltetésű dandár csapatáé.

huse-08.jpg

A találkozón 44 légcellás versenyző és kb. 30 fő körkupolás emlékugró ugrott. Az ugrásokat a Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj Mi-17-eséből hajtották végre, de a versenyzőknek az egyik Mi-24-es harci helikopter is rendelkezésre állt. A rendezvény július 12-én ért véget. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy ezzel a rendezvénnyel hagyományt teremtve Hüse Károly emlékét és a katonai ejtőernyőzés hagyományait egyaránt tovább ápolhassák.

huse-01.jpg

* * *

Fotó: Zsadony Ferenc nyá. zászlós, Szórád Tamás. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2019. augusztusi számában jelent meg.

HAZATÉRT A KONTINGENS

Baltikumi szolgálatát befejezve, szeptember 4-én hazatértek Litvániából a Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység katonái. A Magyar Honvédség második, májusban megkezdett négy hónapos Baltic Air Policing missziója 544 óra repült idővel zárult, amely 50 éles riasztást és a Balti-tenger felett végrehajtott igazoltatást valamint 110 gyakorló riasztást és 141 olyan felszállást foglal magában, amelynek célja a térségben települt tengerészeti és szárazföldi erők támogatása valamint légi díszelgés volt. A vadászgépek a kontingens hazaérkezése előtti napon települtek vissza ideiglenes bázisukra, Pápára és rövidesen a földi lépcső utolsó járműve is hazaérkezik. Ezzel egy fontos fejezet zárul le a magyar katonai repülés történetében, ugyanakkor az élet nem áll meg: a Gripen-közösség folytatja feladatait egyelőre Pápáról és repülőterük felújítását követően ismét Kecskemétről.

*

A szállítórepülők ideiglenes bázisa a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér. Ide, az 1-es terminál elé érkezett a kontingenst szállító Airbus, amelyet a repülőtéri tűzoltók vízhídja fogadott.

0571.jpg

0575.jpg

0577.jpg

0579.jpg

0588.jpg

*

Ugrik Csaba dandártábornok, a kontingens parancsnoka az előző napon érkezett vissza Magyarországra. A kontingens tagjait fogadó kézfogás egy emlékérmet rejt, ezzel is megköszönve a baltikumi szolgálatot.

0607.jpg

0608.jpg

0611.jpg

0621.jpg

0627.jpg

0632.jpg

0639.jpg

0646.jpg

0652.jpg

0662.jpg

0670.jpg

0672.jpg

0678.jpg

0686.jpg

0688.jpg

0718.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

AZ ELSŐ BEJEGYZÉS

Egy éppen tíz évvel ezelőtti napon, 2009. szeptember 1-én azzal a szándékkal indítottam útjára az Air Base blogot, hogy a lehetséges keretek között, az olvasók elé tárjam a katonai repülés és az azt működtető emberek mindennapjait. Lehetőleg első kézből, bázistúrák, interjúk, személyes tapasztalatok és élmények révén. (Ez az elképzelés részben olvasói igényre, részben saját döntésből a későbbiekben polgári repülési, szárazföldi és haditengerészeti témákkal is bővült, de természetesen továbbra is a katonai repülésen van a hangsúly.) Ebben az izgalmas vállalkozásban meglepően sokan voltak segítségemre itthon és külföldön egyaránt. Talán azért, mert felismerték, hogy igazán rájuk vagyok kíváncsi; a mindennapjaikra, feladataikra, élményeikre, véleményükre, történeteikre és csak utána a haditechnikai eszközökre. Hálás vagyok a segítségükért, különösen azoknak, akik személyes történeteiket bízták rám.  

Sokáig vártam az első bejegyzéssel, mert mindenképpen hazai témával szerettem volna indítani a blogot. Ez a téma végül a 2009. augusztus 20-ai tisztavatáson végrehajtott légi díszelgés és az előző napi főpróba lett. Az eredeti első bejegyzés bővített változatával, díszelgő Mi-8-asok, Mi-24-esek, L-39-esek, MiG-29-esek és JAS39-esek egy évtizeddel ezelőtti fotóival szeretném megköszönni az Air Base blog régi és új olvasóinak figyelmét. 

*

Augusztus 19. A főpróba mozzanatai, az Erzsébet híd pesti hídfője mellől fotózva. 

2009_0013.jpg

A 407-es An-26-os a Hősök tere felé vezető irányon repül. Bal kísérője a 119-es díszfestésű Albatros, a Cápeti II.

2009-0016.jpg

A jobb kísérő a másik cápaszájas Albatros, a 135-ös oldalszámú Cápali.

2009-0021.jpg

MiG kísérettel keresztezi a Dunát a 603-as Ancsa. Fedélzetéről fotósok örökítik meg a Nagyvas Budapest feletti röptét. 

2009_0022.jpg

A 603-as bal kísérője egy harci, jobb kísérője egy kétüléses MiG volt. 

2009-0025.jpg

A Gellért-hegy északi lejtője felett érkezik a Gripen-kötelék.

2009-0031.jpg

Ketten a háromból. Törzs alatti póttartály, Litening konténer és gyakorló Sidewinder a 38-ason és a 42-esen.

2009-0039.jpg

Az An-26-os és a MiG-29-esek alkotta kötelék ismét a Duna felett, emelkedő bal fordulóban, úton hazafelé.

2009_0044.jpg

Kisebb magasságon a helikopterek gyakorolnak, egyelőre még zászló nélkül. Először a 6200-as Mi-8-as érkezik.

2009_0048_1.jpg

Az 582-es Mi-24D úgy, ahogy harci helikoptert ritkán látunk repülni: nyitott deszanttér-ajtóval.

*

Augusztus 20. A délelőtti díszelgő gépekről és a délutáni áthúzásokról a Gellért-hegyről készültek fotók.

2009_0104.jpg

Az An-26-ost utoljára kísérik L-39-esek a főváros fölé; a típust 15 év után, 2009. novemberében kivonták a szolgálatból. 

2009_0106.jpg

Ancsa és Alba - szoros kötelékben

2009_0110.jpg

Az Ancsa mellett-mögött a 27-es MiG-29UB repül. A huszonkilencesek is utoljára díszelegtek Budapest felett, majd még bő egy évet ráhúztak az Albatrosokra. A maradék üzemképes gépet 2010 végén állították le.  

2009_0113.jpg

Érkeznek a Gripenek, a kétüléses Deltát együléses Charlie-k kísérik.

2009_0115.jpg

A Gellért-hegy oldalából olyan a két JAS, mintha összenőtt volna.

2009_0127.jpg

A Duna felett déli irányba tart a zászlóvivő Mi-8-as. 

2009_0137.jpg

Az 582-es Mi-24-es délelőtt a NATO-zászlóval repült ...

2009_0148.jpg

... délután pedig az EU lobogójával.

2009_0149.jpg

Az 580-as a magyar zászlóval igyekszik észak felé.

2009_0153.jpg

A délutáni blokkban is szereplő 42-es Gripen nyitott törzsféklappal süllyed a Gellért-hegy előtt, a Parlament irányába. 

2009_0171.jpg

A nemzeti légitársaság egyik Boeing 737-ese is tiszteletét tette a bemutatón. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

SPOTTER ALBUM, NYÁR VÉGÉRE

A nyári hőségben a természetes vizek vagy egy kellően hideg vizű medence vonzóbb alternatívának bizonyultak a spottingnál. Ennek ellenére a nyárzáró bejegyzésbe sikerült összeválogatni néhány augusztusi képet, részben saját termésből, részben mások jóvoltából.

0459.jpg

*

A horvát hatóságok általában nem veszik jó néven, ha valaki fényképezőgéppel a kezében a repülőterek környékén bóklászik. Ellenben egész jó lehetőséget kínálnak az üdülőhelyek felett húzódó végső egyenesek, amelyek alól a közeli repülőterekre tartó járatok kaphatók lencsevégre. Ha ránézünk a térképre, és a spliti nemzetközi repülőtér 05/23-as irányú pályájának tengelyét meghosszabbítjuk a délnyugati irányba, láthatjuk, hogy az érkező gépek éppen Trogir kikötői sétánya felett süllyednek a leszálláshoz.

0031.jpg

A Jet2 Birmingham-Split járatának B737-ese a lágy alkonyati fényben közelít Trogir felett.

0049.jpg

A SAS leszáll. Azt, hogy a skandináv légitársaság festésmintája letisztult vagy inkább fantáziátlan, mindenki döntse el maga, de hogy sok izgalomra nem ad okot, az biztos.

0051.jpg

Az Aeroflot moszkvai járatát egy Skyteam festésű A320-as teljesíti.

0053.jpg

Wizz Air UK A321-ese London Luton repteréről érkezik.

0054.jpg

Az A321-est az Egyesült Királyságban lajstromozták, G-WUKI lajstromjellel repül.

0055.jpg

A Nap a hegyek mögé ért, az alacsonyabban fekvő területek már árnyékban vannak. A lutoni gép mindjárt földet ér Splitben.

0056.jpg

A horvát Croatian Airlines Dash 8-asai kiveszik részüket a belföldi forgalomból is, de ez a gép most Róma Fiumicino repteréről érkezik.

0060.jpg

Az utolsó, bágyadt fényben SAS és Transavia gépek váltják egymást. Ez a francia lajstromú Transavia France gép Párizsból érkezik Splitbe. A holland Transavia a KLM diszkont ágazata, ugyanakkor része a KLM-Air France csoportnak is.

0046_1.jpg

A XVI. században épült Szent Miklós templom harangtornya mellett álló szerény emlékmű az 1944. február 23-án, délután 15.30-kor végrehajtott szövetséges légitámadásban elhunytaknak állít emléket.

0045.jpg

A márványtáblára 25 nevet véstek. A támadás célpontja egy német torpedónaszád volt, de a város épületeit is találatok érték. A 25 ember ekkor vesztette életét.

Ferihegyi gépek a terminálból, a reptéri buszból, egy repülőgép fedélzetéről és a kargó dombról fotózva.

0001.jpg

Reggel 6 óra múlt, ébred a reptér. Az idén százéves KLM valamennyi gépére felkerül a 100-as szám.

0008.jpg

Fűre tolt, elárvult L-410UVP-E. A HA-YFD valaha az Országos Mentőszolgálat gépe volt, légi betegszállításra kialakított belsővel.

0010.jpg

Felszállás a 31L pályáról, rálátással az előtérre ahol egy UPS B757-es, egy A319-es, hátrébb egy Falcon 900-as, egy Learjet és egy teherszállító Saab 340-es parkol.

0011.jpg

Az 1-es terminál előtt szintén kargó gépek állnak, két ATR és egy Boeing 737-es.

0012.jpg

A földről már többször fotózott teherszállítók, egy bolgár B737-es és egy festésében még török, de már szlovén lajstromban lévő A300-as.

0428_1.jpg

Laudamotion A321-esek a műszaki előtéren.

0439_1.jpg

A festés még Laudamotion, de a lajstromjel már német, a gép az Eurowingsnél repül tovább.

0443.jpg

A kínai Qingdao Airlines kerítés mögött parkoló A320neóinak egyike.

0444.jpg

Embraer EMB-120, tartósan földhöz ragasztva.

0447_1.jpg

A bolgár Electra Airways Boeing 737-400-asa gurul az egyik utashídhoz. 

0456.jpg

Apró egyiptomi kormánygép, egy Falcon 20-as érkezik a 13R pályára.

0507.jpg

A Wizz Air bő egy hónapja szolgálatban álló A321neója, a HA-LVE.

0471.jpg

A honvédség A319-ese a 13R pálya C gurulóján várakozik az érkező forgalomra…

0473.jpg

…ami szintén egy Airbus 319-es, az Alitalia színeiben.

0478.jpg

B737-300 a litván GetJet Airlines-tól megszokott festéssel.

0483.jpg

A TUI Csoporthoz tartozó, TUI fly Belgium Boeing 737-700-asa. A B737 Max 8-asok letiltása ezt a céget is érintette.  

0496.jpg

Az Európa legnagyobb várkomplexumát magukénak tudható csehek, a IX. században épült prágai várral reklámozzák fővárosukat az Eurowings / ČSA A319-esén.

0511.jpg

Hosszú, keskeny törzs, hosszú, keskeny csíkokkal díszítve. A Belavia ERJ-195-öse a cég régebbi festésmintájával repül. 

 *

A hadihajók fotózása sem kevésbé érdekes, mint a repülőgépeké. A tengeri hadihajók fotózásához - az ismert történelmi okokból – természetesen az országhatáron kívülre kell utazni, és egy kis szerencsével elcsíphetünk egy-egy érdekesebb egységet. Augusztusban két hadihajóról is sikerült fotókat készíteni, az egyiket az írországi Cobh (az egykori Queenstown) előtt, a másikat horvát kikötőben, Splitben.

LÉ Ciara

0500_1.jpg

Az ír haditengerészet Peacock-osztályú járőrhajója 1984-ben épült Skóciában. A 712 tonnás, 62 méter hosszú, két dízelgéppel és két hajócsavarral hajtott, gyors járatú hadihajó eredetileg a Royal Navy számára készült, hogy azután HMS Swallow néven, a hongkongi vizeken járőrözzön. Rövid brit szolgálat után 1988-ban került az ír flottához, ahol a halászat ellenőrzésére és szükség esetén kutató-mentő feladatokra használják. Fegyverzete egy 76 mm-es és egy 20 mm-es ágyú, és egy 12,7 mm-es géppuska. A hajó érdekes hangzású nevében a LÉ (Long Éireannach) utal arra, hogy ír hajóról van szó, a Ciarát pedig egy, a VII. században élt vagyonos kereskedőcsalád leánygyermeke után kapta, aki két kolostort is alapított.  (A fotót ezúton is köszönöm Vándorffy Tamásnak!)

ITS Palinuro

Az olasz haditengerészet az Amerigo Vespucci mellett egy kisebb vitorlást is használ kiképzési célokra, az 1934-ben épült háromárbocos Palinurót. Az eredetileg francia építésű és használatú hajót az olaszok 1955-ben vásárolták meg egy kivont iskolahajó helyére. A 69 méter hosszú, 1341 tonnás vitorlás fedélzetén 84 fős személyzet szolgál. Rajtuk kívül 50-55 kezdő és/vagy haladó kadét gyakorolhatja leendő hivatását.

0600_2.jpg

A mólón egy tartálykocsi látható, amelyből a hajó üzemanyagot vételez 600 lóerős dízelgépe részére, amelyet elsősorban a kikötői manővereknél használnak. Egyébként a barkentin elrendezésű, az előárbocán kereszt-, a fő és hátsó árbocán hosszvitorlázattal (15 vitorla, 1000 négyzetméter felülettel) ellátott Palinuro úgy haladhat, ahogy a jelmondata is szól: Faventibus Ventis - A szelek segítségével.

0602_1.jpg

A hajótestnek a fehér sávos festés és a fals ágyúnyílás-ajtók adnak hadihajó jelleget. Az orrdísz a hajó névadójának, Palinurusnak a szobra, amint biztos kézzel kormányozza a Trójából Itáliába menekülő Éneász hajóját.

0601.jpg

A 30 méter magas hátsó árbocon egy olasz cég, a GEM elettronica radarjai vannak. A gaff alatt az olasz haditengerészet 1947-ben rendszeresített lobogóját fújja a forró szél, amelyen a nemzeti színek mellett az egykori tengeri köztársaságok, Amalfi, Genova, Pisa és Velence címerét egyesítő pajzs van – elkerülendő, hogy összetévesszék a mexikói lobogóval.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

TENGERÉSZEK, BÉKÉBEN ÉS HÁBORÚBAN

Az első és második világháborúban, más hadviselő nemzethez hasonlóan, az angol kereskedelmi flotta hajói és tengerészei is hadi szolgálatot teljesítettek, a háborús erőfeszítésekhez nélkülözhetetlen hadianyagot, ellátmányt és csapatokat szállítottak szerte a világon. Az első világháború végére 17 000 tengerész vesztette életét és 3300, angol lobogó alatt hajózó kereskedelmi hajó süllyedt el. A második világháborúra a feladat változatlan maradt, de a teherszállító hajókat az ellenséges hadihajók és tengeralattjárók mellett immár a repülőgépek is fenyegették. Mire a háború véget ért, 4800 angol hajó került veszteséglistára és 32 000 kereskedelmi tengerész halt meg.

twrhm-00.jpg

Az első világháborús tengerész-áldozatok közül 12 000 fő holtteste sosem került elő. Emlékükre létesült 1928-ban a Tower szomszédságában álló Tower Hill Memorial.

twrhm-01.jpg

Az emlékhely létesítésekor nem felejtettek el megemlékezni a halászflotta embereiről sem, akik közül sokan szintén életüket vesztették a tengeren.

twrhm-03.jpg

Az emléképület falain ABC sorrendben helyezték el a hajók nevét, honi kikötőjét és a rajtuk szolgált, eltűnt tengerészek nevét tartalmazó bronztáblákat.

twrhm-02.jpg

Nem minden hajóhoz kapcsolódik olyan alacsony veszteséglista, mint az Uganda, az Ultonia vagy az Umaria nevéhez.

twrhm-04.jpg

Az emléképület falán tájékoztató tábla mutatja, hogy mi az ABC sorrend iránya.

twrhm-05.jpg

A táblák sora az árkád alatt folytatódik. 

twrhm-06.jpg

A legtöbb név (több mint 350) az Ír-tengeren 1915. május 7-én megtorpedózott Lusitaniához tartozik.

*

Az emlékhelyet 1955-ben egy emlékkerttel egészítették ki, azoknak a civil hajósoknak, és halászoknak az emlékére, akik a második világháborúban tűntek el a tengeren.

twrhm-2-09.jpg

twrhm-2-05.jpg

A második világháborús áldozatok emlékkertje egy mélyedésben létesült. A lejárat lépcsőit kereskedelmi tengerészek szobrai őrzik.

twrhm-2-01.jpg

A szobrok között húzódó falba vésték, hogy a kert falai annak a 24 000 tengerésznek és halásznak a nevét őrzik, akik 1939 és 1945 között vesztették életüket a hazáért, és akiknek sírja a tenger.

twrhm-2-02.jpg

A falakon lévő 132 bronzpanel közül az 1-121-es paneleken a kereskedelmi flotta tengerészeinek neve, a 122-es panelen a világítótornyokban és a révkalauz szolgálatnál dolgozó férfiak és nők neve, a 123-129-es paneleken a halászflotta eltűntjeinek neve, a 130-132-es paneleken ismét a tengerészek neve olvasható. A panelek között hét szobor ábrázolja a világ hét tengerét.

twrhm-2-03.jpg

Szélrózsa a kert közepén.

twrhm-2-04.jpg

A tengerbe veszett emberek között a legfiatalabbak azok a 14 és 15 éves fivérek voltak, akik valószínűleg egy hamis szülői beleegyezéssel léptek be a kereskedelmi tengerészethez. Akkor vesztették életüket, amikor hajójukat 1940-ben egy német tengeralattjáró elsüllyesztette.

twrhm-2-07.jpg

Akár a többi emlékműnél, a Tower Hill Memorial falainál is rengeteg koszorút helyeznek el a megemlékezéseken. Az 1921 óta használt, vörös pipacsot jelképező koszorút - amely a flandriai földben nyugvó elesett katonák sírján nyíló virágra emlékeztet - egy első világháborús vers inspirálta. Itt-ott kis fakeresztek is láthatóak.

*

Az első és második világháborús terület között azoknak a kereskedelmi tengerészeknek az emlékműve kapott helyet, akik 1982-ben a Falkland-szigetek visszafoglalásáért folytatott harcokban vesztették életüket. Az RFA Sir Galahad fedélzetén öt fő, az RFA Fort Grange-en egy fő, az RFA Sir Tristramon két fő, az SS Atlantic Conveyor elsüllyedésekor kilenc tengerész halt meg.

twrhm-3-02.jpg

twrhm-3-03.jpg

twrhm-3-01.jpg

 * * *

Fotó: Szórád Tamás

BALTIKUMI HÉTKÖZNAP

Szűk három héttel a Magyar Honvédség második Baltic Air Policing missziójának lejárta előtt ismét lehetőség adódott egy litvániai látogatásra és a látottak dokumentálására. Az elgondolás az volt, hogy a készültségi géppár elfogja és Siauliaiba kíséri az érkező Airbus A319-est - remek lehetőséget biztosítva ezzel légifotók készítésére - de az oroszoknak más tervei voltak arra a délelőttre. A felszálló géppár már úgy indult neki, hogy nem tudja a gyakorló riasztást és az Airbus elfogását végrehajtani, hanem éles feladatra indul a Balti-tenger fölé. Ez meg is történt, azonosítottak egy Tu-214-est és visszaindultak Siauliaiba. Mi azonban megelőztük őket, hogy azután elkezdjünk egy mozgalmas, riasztásokkal tarkított napot a bázison.

0061.jpg

Leszáll a Budapestről érkező A319-es. A távolban a készültségi hangárok látszanak, kettő üresen áll, a bennük tárolt Gripenek még a levegőben vannak.

0071.jpg

Az elmúlt hónapokban szinte mindennapos látvány lett a szürke Airbus Siauliaiban.

0114.jpg

Eddig és ne tovább!

0121.jpg

Az egyik Gripen hajtómű alatti lemezét leszerelték, a gépen műszakiak dolgoznak.

0124.jpg

Kis tábla teszi egyértelművé, hogy a hangárban álló Gripen éles fegyverzettel van függesztve.

0129.jpg

Riasztás! A két pilótát minibusz hozza a gépükhöz.

0132.jpg

A repülés közben fontos adatokat tartalmazó térdblokkokat itt még a kezében fogja a hajózó, majd a gépbe ülve csatolja fel azokat a combjára.

0137.jpg

A Gripen pilótája már felvette a sisakot, az egyik műszaki a kommunikációs fejhallgatót, társa pedig nyitja a fülketetőt.

0141.jpg

Amint a hajózó helyet foglal a fülkében, a műszaki már el is veszi a létrát. Pillanatokon belül indul a segédhajtómű.

0148.jpg

A Gripen járó hajtóművel várakozik, a rakétákban még bent vannak a biztosítékok, a főfutó kereke előtt a féktuskó, és a műszaki kommunikációs vezetéke is a géphez van csatlakoztatva.

0158.jpg

A különálló hangárpár egyik tagjából kigurul a készültség vezérgépe.

0161.jpg

Indul a kísérő is. Riasztási felhatalmazással a németországi műveleti központ (CAOC Uedem) rendelkezik. Ők döntenek és továbbítják a riasztást a litvániai légi vezetési és irányítási központba (CRC Karmélava), onnan pedig a bázisokon települő erőkhöz kerül, jelen esetben a magyarokhoz.

0164.jpg

Vicsorgó pumafej – az éles Sidewinder és AMRAAM rakétákkal függesztett Gripen a pályára gurul.

0169.jpg

A magyar gépekhez saját tartálykocsik szállítják a kerozint. A tankerek garázsául egy valamikori repülőgép-fedezék szolgál.

0355_1.jpg

A Gripenek földi elektromos táplálását valamint a kondicionáló rendszer és a fedélzeti számítógépek hűtőlevegőjét településkor a MAGG konténer biztosítja, amelyet itt szemmel láthatóan biztos helyen tárolnak.

*

A készültség által elfogott repülőgépek mindegyike orosz katonai gép volt. Az orosz forgalom legnagyobb része Szentpétervár és Kalinyingrád között zajlik vagy gépeik a nemzetközi vizek felett gyakorlatoznak. Az elfogott repülőgépek repülési terv, a válaszjeladó bekapcsolása és rádiózás nélkül repültek. Van, amelyik az azonosítás után sem kapcsolja be a válaszjeladót és nem rádiózik a légiforgalmi irányítókkal, de akad olyan is, aki egy kényelmesebb módszert követ. Kalinyingrádból repülési terv és aktív válaszjeladó nélkül indulva rádión bejelentkezik a vilniusi irányítóknál, akik helyette adják le a repülési tervet. A kapott kódot a pilóták beállítják a válaszjeladón és ettől kezdve azonosított gépként repülnek tovább. Visszafelé ugyanezt az „eljárást” követik: Tallinnal kommunikálva, megkapják, ami kell és repülnek tovább. Arra ügyelnek, hogy légtérsértés ne történjen, minden elfogás és kísérés a nemzetközi légtérben történt.

A készültség pilótái az elfogott gépekről kísérés közben fotót és videofelvételt is készítenek, de ennek az orosz fél nem mindig örül. Egy-egy fontosabb repülőgép vadászkísérete intenzív manőverezéssel terelte távolabb a NATO gépeit a rájuk bízott gépektől. A kitelepülés előtt a magyar pilóták is felkészültek arra, hogy adott esetben meddig mehetnek el és a nemzetközi légtérben nem mennek bele olyan manőverekbe, amelyek a békeidős repülésbiztonságot veszélyeztetik.

Fotók: Magyar Honvédség

0600_1.jpg

Tu-134UBL, a Tu-160-as személyzetek kiképzőgépe, a bombázó orrával.

0500.jpg

Valaha a szovjet űrprogramhoz készült ez a telemetriai és kommunikációs átjátszó célokra felszerelt Il-18-as (Il-20RT), amely ma már az Északi Flotta szállítógépeként repül.

0700.jpg

A kalinyingrádi régióban és a Balti-tenger felett zajlott orosz gyakorlatokon résztvevő gépek irányítását az A-50-esről végezték, így sikerült lefényképezni a típust.

tu142m.jpg

Igazi kuriózum van ezen a kissé keskenyre vágott képen, egy Tu-142M tengerészeti felderítő és járőrgép. A tengeralattjárók észlelésére használt mágneses anomália detektor (MAD) szokatlan helyre, a függőleges vezérsík tetejére került.

bap-il38n.jpg

Egy sötét árnyék, az Il-38N tengerészeti felderítő és járőrgép.

bap-il76.jpg

Az orosz légierő Il-76MD-je valahol a balti vizek felett.

bap-szu24m-mr.jpg

A Kalinyingrádban települő Szu-24-esek is a Balti-tenger felett hajtottak végre felderítést és zavarást.

bap-szu27p-flankerb.jpg

Fehér csőrű Szu-27-es Kalinyingrádból.

bap-szu30sm-flankerh.jpg

Magyar Gripen Szu-30-asok társaságában, amelyek elfogása nem mindig volt egyszerű.

bap-szu35s-flankerm.jpg

Látóhatáron túli (BVR) fegyverzettel repülő Szu-35-ös.

bap-tu214r.jpg

A Tu-214-es egyik festetlen példánya.

*

0179.jpg

Nagyjából egy óra múlva visszatér a készültség, a szokott módon elhúz a pálya felett, majd egy oszolj manővert követően egyenként leszállnak a gépek.

0198_1.jpg

Az éles fegyverekkel felszerelt Gripenek mindentől távol, a pályán gurulnak vissza. A pályától a hangárokhoz vezető gurulóútba egy S alakú részt iktattak, ezt követi a sárga vonal és a gép is.

0218.jpg

Az átgurulósra épített hangárt megkerülő gép a helyére áll, ahol a műszakiak fogadják.

0221.jpg

A másik Gripen is megkerüli a saját hangárját.

0223.jpg

Az érkező vadászgépet az egyik műszaki segíti a beállásban. A hangárokat korábban egy többrészes, felfelé nyíló ajtó tette zárttá. Ezt az ajtót cserélték egy ugyancsak felfelé nyíló, függönyszerű szerkezetre.

0261_1.jpg

0262_1.jpg

A pilóták távoznak, a műszakiak pedig elkezdik a repülőgép felkészítését a következő feladatra.

0290.jpg

A gurulóutakat a litvánok tartják tisztán egy erre szolgáló járművel.   

0301.jpg

A csöndet egy litván AS365-ös kutató-mentő helikopter töri meg, amint a pálya felett süllyedve repül a reptér túlsó végében lévő leszállóhelye felé. A francia helikoptertípusból 2016 januárjában három állt szolgálatba Litvániában.

0318_1.jpg

Újabb riasztás. A pilóta egy kétüléses Gripen előtt fut el, amelynek nem jutott hely a hangárban.

0337.jpg

Légiharc rakéták közelről.

0340.jpg

Ezúttal a Litening konténerrel is függesztett 35-ös Gripen gurul ki a felszálláshoz.

0342_1.jpg

Nemzetközi környezetben megszokott, hogy a fegyvertársak egymás jelvényeit is viselik a ruhájukon. Az előző baltikumi bejegyzésbe az 50. váltás hímzett magyar jelvényét tettem be, ide a spanyol került. Mi tagadás, ez is szépen sikerült darab.

0419.jpg

A bejegyzést az Airbus nyitotta, legyen a végén is egy szállítógép. A 2015-ös BAP kontingenst még az An-26-osok szolgálták ki.  

*

A látogatásunkat megelőző napig, azaz augusztus 12-ig a magyar Gripenek 370 felszállást hajtottak végre, ami a 88 gyakorló, 40 éles riasztást és 139 kiképzési célú felszállást (légiharc gyakorlat, levegő-föld támogatás a különböző gyakorlatokon valamint díszelgés) foglalt magában, összesen 410 repül órában. (A 2015-ös BAP misszió során csak 25 éles riasztásra került sor.) Négy esetben fordult elő, hogy a cél visszafordult, ezért az éles riasztást törölték. A pilótáknak 25 alkalommal kellett tíz perces készültségbe (RS10) futniuk és számos olyan helyzet volt, amikor riasztás még nem érkezett, de a pilóták és a műszakiak a légi helyzetet figyelemmel kísérve készültek, hogy induljanak a gépekhez.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

DERÍTSD FEL ÉS SEMMISÍTSD MEG! - X.

A taszári 101. Felderítő Repülő Század életének a sorkatonák ugyanúgy részesei voltak, mint a hivatásos állomány. Ők azonban másként élték meg a mindennapokat, hiszen nem ez volt választott szakmájuk, hivatásuk, hanem törvényben előírt kötelezettségüket teljesítve, sorozást követően lettek hosszabb-rövidebb időre katonák.

szu22-varkonyi-00.jpg

Magyarországon 136 év után 2004-ben szűnt meg a sorkatonai szolgálat. 1990 után a sorköteles fiatalok egyre rövidebb időre vonultak be a honvédséghez. A budapesti Várkonyi Lajosra is már csak 12 hónapos szolgálat várt, amelynek meghatározó részét Taszáron, a 31. Kapos Harcászati Repülőezred Szu-22-est üzemeltető 3. századnál töltötte. Tíz hónapon át részt vehetett a repülőgépek előkészítésében, de sorszerelőként természetesen csak minimális szinten ismerhette meg a felderítő-csapásmérő típust.

- Sorkatonai szolgálatom előtt semmi közöm nem volt a repüléshez. Nem is nagyon érdekelt, vagyis nem jobban, mint egy átlagos fiatalt. Apám még a hatvanas években az MHSZ-nél vitorlázórepült, de engem, mint újpesti gyereket inkább a vizes élet és a túrázás érdekelt. A katonasággal se nagyon foglalkoztunk, legfeljebb akkor jött elő a téma, amikor valakit a környezetünkből behívtak katonának. Egy munkahelyi barátomnak a bátyja Tatán volt harckocsizó százados, rajta kívül más katonát nem is ismertem – elevenítette fel emlékeit, a ma is Újpesten élő, immár 46 éves egykori Szu-22-es sorszerelő.

Aztán 1991 novemberében rám is sor került. Besoroztak azzal, hogy a következő februárban várhatom a behívót. Így is történt, ’92 februárjában egy postás haverom hozta a behívót és átadta a szüleimnek. Mire hazamentem anyám sírt, apám büszke volt, én meg néztem a behívót, amin az állt, hogy Szolnok-Szandaszőlős, azután Taszár. Ez semmit nem mondott nekem. Apám mondta, hogy Szolnokon repülősök és deszantosok vannak, Taszár pedig nagyjából a világ végén van. Elővettük a térképet és hát nem túlzott. Ettől függetlenül nem ódzkodtam ellene, meg sem fordult a fejemben, hogy az akkori „divat” szerint egészségügyi kibúvót keressek. Másnap szóltam a munkahelyemen, hogy bevonulok. A munkahelyeken bevonulási szabadság járt, de egyébként is pozitív reakciót, az idősebb kollégák részéről egyfajta megbecsülést, „ember lesz belőled, gyerek” hozzáállást váltott ki. Ahogy jöttek elő a kollégák történetei, kiderült, hogy bő tíz évvel korábban az üzemvezetőm is Taszáron volt. Másnap az egyik kollégám és jó barátom is lobogtatta a behívót, amin szintén Szolnok-Szandaszőlős és Taszár volt megjelölve. Mindkettőnket ugyanoda, ugyanarra az időszakra hívtak be.

Egy evezőstársam szintén Szolnokon volt és így első kézből kaphattam infót, hogy mire készüljek. Annyit mondott, hogy kemény hely, az alaki kiképzés szigorú, de ha betartom a rendet nem lesz baj. Biztos, hogy találkozom majd Patak Lajos törzsőrmesterrel - mondta. Kemény, de korrekt ember. Miről ismerem fel? – kérdeztem. Alacsony, köpcös ember, nagy bajusszal, és mindig tereptarkában jár. Jó, majd vigyázok - gondoltam. Február 26-án 10 órakor kellett megjelenni Szolnokon a HEMO-ban, amiről akkor még nem tudtam, hogy az a helyőrségi művelődési otthon. 25-én tartottunk egy búcsú bulit, másnap pedig a haverom bátyja, a harckocsizó százados levitt minket a Daciájával Szolnokra. Akkoriban rocker voltam, vállig érő hajjal. Nem volt időm levágatni, így aztán reggel 7-kor, amikor beültem a Daciába, a százados furcsán nézett rám, hogy biztos vagyok ebben?

A kapunál elköszöntünk és beballagtunk a laktanyába. A HEMO-ban felolvasták a neveket és azt is, hogy honnan jöttünk. Kivonultunk egy asztalhoz, ahol le kellett adni a személyi igazolványt és az útlevelet, azután beálltam a pestiek csoportjába. Egyszer csak odajött egy alacsony, köpcös ember nagy bajusszal és kérdezte, hogy ki vagyok. Várkonyi Lajos vagyok - válaszoltam. És miért nem vágatta le a haját? Van itt fodrász, majd levágják - válaszoltam. Erre ő: abban biztos lehet. Ennyit mondott, aztán elment. Kérdezte a haverom, hogy ő ki volt? Hát ránézésre a Patak Lajos törzsőrmester. Tényleg ő volt.

Ezután leadtuk a civil ruhát, és megkaptuk az alapfelszerelést, majd másnap a többit. Nem volt semmi, amikor először beléptem az étkezdébe és meglátták a hajamat. Addigra már tudtuk, hogy ha belépünk az étkezdébe, akkor sapka le! Lekaptam a téli sapkát, mire kitört a füttykoncert. A Patak törzsőrmester egyébként nem élt vissza a helyzetével, csak három nap múlva vágatta le a laktanyai fodrásszal. Így kezdődött a katonaéletem.

*

- A márciust és az áprilist Szolnokon töltöttük. Egy hónap volt az alaki kiképzés és még egy hónap a szakkiképzés. Az alaki kiképzés kemény volt. Annyi tábornok és magas rendfokozatú tiszt volt, hogy állandóan ezred vigyázz volt. Később a reptéren ilyet sose láttam. Igaz, ott nem is volt annyi tábornok. Mindenre nagyon figyeltek, még arra is, hogy hogyan hajtogatom a zoknimat vagy, hogy vannak felvarrva a gombok. Egyszer édesanyám felvarrt nekem egy gombot, de nem olyan árnyalatú zöld cérnával, amilyennel kellett volna. Ha meglátták volna, büntetést kaptam volna.  

szu22-varkonyi-18.jpg

Alapkiképzés Szolnokon. Várkonyi Lajos a hátsó sorban balról a negyedik, Patak Lajos törzsőrmester jobbról az ötödik.

Az eskütételig nem mehettünk haza, de utána már kéthetente jártunk hosszú eltávozásra; egyik héten az állomány egyik fele, a másikon a másik fele. Az hamar kiderült, hogy én nem mehetek az első felével, mert volt két ránc az összehajtott törülközőmön. A Patak törzsőrmester egyébként tényleg nagyon korrekt volt. Amikor szóltunk, hogy kimennénk színházba, akkor szerzett kimenőt. Egyszer szólt, hogy kell két önkéntes, kézfeltartással lehet jelentkezni, hát jelentkeztem. Kiderült, hogy kukát kell tologatni a nőtlen tiszti szállásról. Ezért két nap jutalomszabadság járt. Ahogy a véradásért is. Nagyon nagy értéke volt ezeknek a jutalomszabadságoknak, aki volt sorkatona az tudja, hogy miről beszélek.

Addig még nem éreztünk kerozinszagot, nem érintett meg a repülőgépek közelsége, így próbálkoztam, hogy Szolnokon maradnék kiképzőnek, de nem lehetett. Rövidesen megkaptuk a szakkiképzést, ami arról szólt, hogy bizonyos szintig meg kellett ismerni a MiG-21-est és a végén levizsgázni belőle. Én sárkányos sorszerelő lettem. Addig azt sem tudtam mi fán terem egy repülőgép kiszolgálása.

*

A sorkatonai szolgálat időszakait három részre, első, másod- és harmadidőszakra osztották. A szlengben az első időszakos sorkatona volt a „kopasz”, a másodidőszakos a „gumi”, a harmadidőszakos, leszerelés előtt álló pedig az „öreg”. Az első és a harmadik elnevezés magáért beszél, a gumi elnevezést a már nem kopasz, de még nem öreg, ezért jellemzően sokat pattogó (mint a gumilabda) sorállomány kapta. Miután a sorkatonai szolgálat rövid időre - egy évre, majd az alá - csökkent, a gumi elnevezés kikopott a mindennapokból, így Várkonyi Lajos is a kopasz és öreg időszakot tapasztalta meg Taszáron.

- Két hónap után Taszár felé vettük az irányt. Szolnokon kaptunk egy nagy papírzsákot, abba betettünk mindent és kimenő ruhában utaztunk át. A Keleti pályaudvarra érkeztünk, onnan mentünk át a Délibe. Még Szolnokról felhívtuk a taszáriakat és megkérdeztük, hogy milyen ott az élet. Egy dörzsölt öreg katonával beszéltünk, aki csak annyit mondott, hogy ne izguljatok, nem lesz gondotok a hazamenetelre. Ebben a tudatban minden értékemet – walkmant, kazettákat, karórát - odaadtam édesanyámnak, aki kijött a pályaudvarra és hozott ellátmányt. Volt bennünk egy félsz, hogy nem fogunk jól járni. Később kiderült, hogy nem is olyan vészes a dolog. Igaz, mi sem voltunk egy balhés társaság. Persze nálunk is volt felmosás, de a seregben mindenki megtanult takarítani. Amíg nem ismertük a dörgést és repülés alatt felmentünk a körletbe, már sikálhattuk is fel a folyosót - és a rányíló helyiségeket. Amíg kopasz voltam, többet nem is mentem fel. Az ezreden belül más alegységeknél keményebb volt az élet. A tűzoltóknál volt olyan, hogy üvegtörés és lehetett összeszedegetni az üvegszilánkokat. Vagy a LUCS-osoknál, akik a reptéri fénytechnikával foglalkoztak. Náluk létszámhiány miatt volt, aki 16 hete nem volt otthon. El se mertük mondani, hogy mi kopaszon kéthetente járunk haza, öregként még inkább.

szu22-varkonyi-11.jpg

Taszár, 1992. Felszáll a 14-es oldalszámú Szuhoj.

Pénteki napon érkeztünk Taszárra, a hétvégére elhelyeztek mindenkit, aztán áldás, békesség, otthagytak azzal, hogy még nem vagyunk állományban. Hárman, Varga, Vári, Várkonyi egy körletbe kerültünk, mert a 3. századnál az volt a szokás, hogy az azonos kezdőbetűs neveket egy körletbe tették. Hétfőn délelőtt kiderült, hogy maradunk a századnál és a Szuhojra kerülünk és másnap már mentünk le nézelődni. Minden nagyon új volt nekünk. Furcsa volt, hogy ott álltak a harci gépek, és megérinthettük őket vagy a létrán felmászva benézhettünk a kabinba. Láttuk, ahogy nagyon alacsonyan és nagyon hangosan áthúztak vagy rácsaptak a reptérre. Kérdeztük is, hogy lehet itt majd aludni?

A századnál örültek, hogy levizsgáztunk a MiG-re, de mondták, hogy akkor most vizsgázzunk le a Szuhojra is, mert addig nem mehetünk a piros vonalra. Egyébként addig nem is tudtunk a Szu-22-esről, Szolnokon se nagyon beszéltek róla. Kiosztottak minket a gépekre és elkezdtünk felkészülni, mert két héten belül vizsgázni kellett. A gyakorlatban tanultunk. Kimentünk a repülésre, és néztük, hogy mit csinál az öreg sorszerelő: hogy kell feltölteni a levegőt, hogy kell tankolni, hogy kell kerékballont cserélni. Két héten belül levizsgáztunk. A mi szempontunkból nem volt nagy eltérés a MiG és a Szuhoj között, inkább a szabályozás volt más. Például a MiG-ek vontatásakor mi ültünk a fülkében és fékeztünk. A nagyobb, nehezebb Szu-22-est sorállomány nem fékezhette.

szu22-varkonyi-03.jpg

Egy kétüléses Szu-22UM3 első és hátsó fülkéje.

Megkaptuk a szerelőruhát is, ami tereptarka volt és tépőzáras, mert a gombok leszakadva a gépbe eshettek volna. Nyáron szandált hordtunk, télen surranóban voltunk, de nem húzhattuk bele a nadrágot, hanem kívül kellett hagyni, hogy takarja a surranó fémcsatját. Ez bármilyen alakulatnál ellentmondott volna az alaki fegyelemnek, de nem nálunk. A sapkánkon sem volt sapkarózsa, nehogy az is leszakadjon, és a repülőgépbe essen. A téli ruházatunk kitűnő volt, vastag, magas szabású, a testet is védő nadrág és dzseki. A szerelőruha sajátossága egyébként Taszáron sem volt mindenki előtt ismert. A taszári bázis két részből állt: a belső laktanyából és a reptérből. A belső laktanyában a „katonás katonák” voltak, kint a reptéren, pedig a mérnök-műszaki állomány, akik inkább repülőszakemberek voltak, mint katonák. Sapka nélkül nem tisztelegtünk, de ők a fővetést sem várták el, oda se bagóztak, mentek a dolgukra. A belsőben ez nem így volt. Hétvégén szerelőruhában mentünk a kantinba és elkapott minket az ügyeletes tiszt helyettese. Hol a sapka? Elmagyaráztuk neki, hogy miért olyan a ruha, amilyen és nem hordhatjuk a sapkát, mert azon van sapkarózsa. Azt nem mondtuk el, hogy a mi sapkánkon nincs. Így megúsztuk a dolgot. Egyébként a honvédségnél akkoriban egyetlen öltözékhez nem volt sapka: a tornaruhához.

*

- Az én gépem a 15-ös volt, ha az repült, azt vittem, de 1992 augusztusában kivették a sorból. Utána ezt a gépet már nem reptettem, csak másikat, amelyikre éppen vezényeltek. Annyi sorszerelő volt, ahány gép, tehát elvileg nem kellett volna kimenni, ha nem repült a gépem, de mindig volt egyéb szolgálat, távollét, szabadság, ami miatt a másik gép sorszerelője nem volt ott és akkor arra a gépre tettek. Attól függően, hogy hány gép repült és hány sárkányos volt szolgálatra kész, 5.30-kor ébredtünk és 6.15-re mentünk kitakarni a gépeket. Reggeli torna nem volt, hiszen dolgozni mentünk. A gépek takarása egyértelműen a kopasz dolga volt, öreg katona már nem ment ki erre. Reggel 8-kor kezdődött a vontatás az 1-es zónába, de 7-re már kitakarva kellett lenni, mert jöttek a mechanikusok. 8-kor ment fel az időjárás felderítő. Akié az a gép volt, annak előbb kellett végeznie, ezért az ő gépét készítették fel elsőként a hivatásosok. Mindenkinek voltak szerszámos rekeszei. A mechanikus kivette a megfelelő sorszámú szerszámot, betette egy táskába, odaadta nekünk, aztán sétáljál gyerek! Megvolt, hogy aznap mit kell az adott gépen elvégezni. Mindig a mechanikus mellett dolgoztunk, minden az ő felelősségére történt.

Egy példa erre: öregek voltunk már, amikor egy nap a hivatásosok állománygyűlésre mentek és minket otthagytak a gépeknél. Tudtuk, hogy az egyik főfutó ballont le kell cserélni. Megemeltük a gépet, leszereltük a régit, feltettük az újat, mindent tökéletesen megcsináltunk és lebiztosítottunk. Hibátlan volt. Letettük a gépet és vártuk a hivatásosokat. Jöttek is, hogy na, akkor balloncsere. Mi meg: főnök, kész! Kitűnő – mondták. Akkor most emeljük fel és cseréljük le. Leszedették velünk és visszarakatták, hogy lássák, hogy minden a helyére került-e. Nem vicceltek, tényleg mindenre figyeltek!

szu22-varkonyi-02.jpg

Főfutó ballon a Szuhojon. Ilyet cseréltek le nagy gondossággal Várkonyi Lajosék. Kétszer.

A gyorszárakat a sorszerelők „fegyverével”, az övünkhöz karabinerezett csavarhúzóval nyitottunk. Onnan tudtuk, hogy ki van repülésen, hogy rajta volt a csavarhúzó. Minden más a szerszámos táskában volt. Itt alap kéziszerszámokra, biztosító drótra kell gondolni. A kint lévő gépen úgyse nagyon lehetett komolyabb munkát végezni.

A saját gépén mindenki megnézte a levegőnyomást, és ha nem volt elég, hívtunk egy levegős kocsit és feltöltöttük. Megvizsgáltuk a ballonokat, és letisztítottuk a szélvédőt. Nagy szélben, ha valaki nem tette fel rendesen a szívócsatorna takarót és a por és piszok bekerült a szívócsatornába, akkor azt is lehetett pucolni. Az parádés történet volt! Mert mit csinált egy kopasz? Fogta a rongyot, a gép végén, a túlfolyócsövön bekerozinozta, aztán a törzs tetején kinyitott búvó nyíláson bedobta, majd bemászott és csutakolt. Elkezdte maga előtt pucolni, és haladt a gép orra felé bent a csatornában. Majdnem a pompázsgátló redőnyökig el lehetett így jutni. Csakhogy a szívócsatornának volt egy lejtése és mivel maga előtt már letisztította kerozinnal, a szívócsatorna csúszóssá vált. Ezt az öregek nem mondták, hadd tanulja meg a kopasz magától. Olyannyira csúszott, hogy egyedül nem igazán lehetett visszakúszni a gép közepéig, így aki bent ragadt, kénytelen volt segítségért kiabálni, ami kellően kínos volt és több hétig adott okot a mindennapos cikizéshez. A helyes módszer az volt, hogy előre másztál, ott kezdted a pucolást és lassan hátrálva folytattad. A pompázsgátló redőnyök előtt pedig elölről benyúlva lehetett kipucolni. A törzs tetején tudtunk bemászni, elölről lehetetlen lett volna a pompázsgátló mechanikája miatt. Fent a gép hátán, a púpon volt egy dupla nyílás, dupla ajtóval, mert a gépnek volt egy külső héja is. A Szuhoj szárnya lóg, a végén felmászva és a szárnyon végigmenve lehetett bebújni a nyíláson. Itt jött az a csibészség, hogy láttuk, amikor valaki bemászott takarítani. Előremászott a szívócsatornában, ahova nem hallatszott be semmilyen kinti hang. Ekkor valaki felugrott a szárnyra, odament, feltette és rácsukta a belső záró lemezt. Ott hagyták egy-két órára, aztán szóltak, hogy valaki engedje már ki. Aki bent ragadt, annak fogalma sem volt, hogy ki zárta rá, mert nem látta. Ezért, ha bent voltál a szívócsatornában és érezted, hogy megbillen a gép, akkor tudtad, hogy valaki felmászott a szárnyra. Nyomás a búvó nyíláshoz, hogy legalább lásd, ki az, aki rád zárja.

Tipikus kopasz hiba volt, hogy az illető felment a fülkébe, de előtte nem nézte meg a légnyomást és leengedte a fülketetőt. A MiG-nek oldalra nyílt, kézi erővel lehetett nyitni-csukni. A Szuhojon felfelé és kézzel ugyan fel nem nyitotta. Csak ült ott, kiabált és mutogatott. Egy idő után feltűnt valakinek, hogy hadonásznak a fülkében. Akkor futás levegős kocsiért és, ha nem volt a századnál, akkor futás a másik századhoz, rákötni a gépre, és úgy már felnyílt.

szu22-varkonyi-01.jpg

A Szu-22-es nehéz, felfelé nyíló kabintetejét levegős rendszer nyitotta.

Előző nap, leszállás után feltankoltuk a gépeket, és úgy vontattuk a nyelvekre. Az üzemanyagtöltés is rengeteg hibára adott lehetőséget. A szintjelző két helyen jelzett. Egy műszer a fülkében, és fent egy úszó, ami fontosabb volt nekünk, akik a gép tetején ültünk és töltöttünk. Itt egy csövet kell elképzelni fentről, abban van egy úszó, ami le-fel mozog. Ahogy a kerozint töltöd, felhabzik és billeg az úszó, kicsit vissza kell venni a tankoló pisztolyon. Jellemzően a 2-es zónában töltöttünk a telepített kútról. Kocsiról csak akkor, ha harckészültség volt. Minden kútnál volt egy üzemanyagos srác és volt egy nagy csapja, amit általában lábbal kezelt. Aki töltött, az fent ült a gép tetején és nézte az úszót. Ha fent valamiért elzártam a pisztolyt, akkor lent eldurrant a cső. Így volt kitalálva, hogy adott esetben ne a gépet locsoljuk telibe. Ezért, ha zárni kellett, akkor jeleztem az üzemanyagosnak, és ő zárt. Ha elnéztem odafent a gépen, akkor sugárban ömlött felfelé a kerozin. Nincs olyan sorszerelő, aki nem locsolta meg magát. Felhabzik a kerozin és akkor az úszó nem jön fel, de semmi nem mutatja, hogy felhabzott. Egyszer csak megkapod a kerozint. Lehet ruhát cserélni, zuhanyozni és szemet kimosni, mert védőszemüvegünk nem volt.

szu22-varkonyi-14.jpg

Felszálláshoz készítik elő a 08-as Szu-22UM3-at. 

Töltés után átvontattuk a gépet az 1-es zónába és jöttek a pilóták. Körbejárták a gépet, beültek és indítottak. A mechanikus és a pilóta figyelte a műszereket, nekem ki kellett állni a piros vonalra és figyelni, hogy köztem és a gép között senki ne menjen át. Ha minden rendben volt, a mechanikus lejött, elvette a létrát, a pilóta lezárta a fülketetőt és elkezdte a gurulást. Kint az indítózónában már csak hivatásosok voltak. Ott nézték meg a fegyverek földi biztosítékait, aztán a gép a pályára gurult és elstartolt. Ekkor általában már 9 óra volt.

Többnyire akkor ehettünk, amikor a gépünk a levegőben volt, de sose csoportosan mentünk csak külön-külön. Aki repültetett, az elsőbbséget élvezett és a sor elejére állhatott, ami okozott némi feszültséget, de minket ez nem zavart. Éltünk az előnyünkkel, sőt, ha egy cimbora repültetett, és elkértem a csavarhúzóját, amit az övembe tűztem, akkor a pihenőm alatt is előre állhattam, hiszen senki nem tudta rólam, hogy pihenőn vagyok. A csavarhúzót akkor adtam vissza neki, amikor már az asztalnál ültem.

Leszállás után a gép általában a 2-es zónába gurult be és megállt ott, ahova a zónaparancsnok bevezette. A mechanikus odavitte a létrát, felment és a pilótával közösen nézték, hogyan áll le a hajtómű. A sorszerelő közben lenyitott bizonyos szerelőnyílásokat és megnézte a kontroll lámpákat. 1992 augusztusában reptettem a gépemet, a 15-öst. Leszállt, begurult, megállt, én pedig mentem a szerelőnyíláshoz, de az olyan forró volt, hogy rántottát lehetett volna sütni rajta, ami nem sok jót jelentett. Kiabáltam a mechanikusnak, hogy baj van. Jöttek a többiek is, mert ha gond volt, összeröppent mindenki. Lenyitottuk az összes szerelőnyílást. Olyan forróság volt alattuk, hogy az egyiknél a kontroll lámpa műanyag gombjai elolvadtak. Azonnal lerendelték az összes levegőben lévő Szu-22-est. A 15-öst elvontatták és szétszedték. Hónapokra kikerült a repülésből, és később kapott egy új hajtóművet.

szu22-varkonyi-15.jpg

2008 márciusában még az egyik pápai fedezék előtt állt Várkonyi Lajos gépe, a 15-ös Szu-22-es.   

Engem beosztottak más gépekre. Úgy voltam vele, hogy végül is mindegy. Ha volt dolgom, ha nem, amíg repülés volt, kint kellett lenni. A repülés után lezárták a területet és fegyveres őrség vigyázott rá. Ha nem volt dolgunk a gépeken, akkor nem lehettünk ott. Aztán volt több, a repüléstől teljesen független szolgálat is. Egy könyv mindig volt nálam, mert ha kimentünk a vonalra, az ottani munka alapvetően egy standard eljárásra épült és egyhangú volt. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de végül is ugyanaz ismétlődött mindig. Rengeteg időnk volt, még harckészültség idején is, amikor négy órán belül kellett a gépnek felszállásra készen állnia. Addig nem bütyköl folyamatosan az ember. Ha fegyverfüggesztés volt vagy átfegyverzés, akkor sokat rohangáltunk, de egyébként nem. Volt hát idő bőven, ezért volt nálam könyv. Egyszer aztán benéztem a dolgot. Megcsináltam, amit kellett, aztán letettem a zubbonyomat a fűbe és rádőltem. Mellettünk állt a 10-es oldalszámú gép, amelynek a mechanikusa kiadta a sorszerelőnek, hogy a gépágyú csöve melletti lemezt csutakolja le, mert csupa korom volt és, ha már belelendült és úgyis takarítja a gépet, akkor az alját se hagyja ki. Én meg vigyorogtam, mert a sorszerelő öreg volt én meg kopasz, ő csutakolt én meg feküdtem a gépem alatt. Ez az idill addig tartott, amíg a 10-es mechanikusa ki nem jött a gépéhez és kérdezte tőlem, hogy mit csinál katona? Jelentem olvasok. Készen van a gépével? Igen. Látja, hogy mit csinál az a katona? Igen, látom. Na, akkor segítsen neki. Végül együtt csutakoltunk, én pedig megtanultam, hogy bármit, de valamit mindig matatni kell.

*

- A téli üzemeltetés más volt, mint a nyári. Ha 8-9 gép repült és tél volt, akkor már 5.30-kor kint voltunk. Az öreg katonák télen se szívesen mentek kitakarni. Mint, ahogy betakarni sem szerettek, ha éjszakai repülés után, éjfélkor jött le az utolsó gép. Ilyenkor télen éjjel 1-kor még bőven takartunk, aztán kb. 1.30-kor értünk a körletbe, lezuhanyoztunk és lefeküdtünk végre aludni.

szu22-varkonyi-17.jpg

A taszári múzeumban kiállított fotó egy téli üzemnapon készült.

Egy teljes téli takarókészlet fülketakaróból, törzstakaróból, a farokrészre („svanc”) való takaróból, jobb és bal szárnytakarókból és a ballontakarókból állt. A gép farka szép magas, ezért volt hozzá egy svanctakaró létra is. Azt a kopaszok tologatták, olykor több száz méterre, ha a kitakarandó gépek egymástól távolabb álltak. Felmentünk a magas létrán, minden jól lefagyva persze, és a svanctakarót hátulról ráhúztuk a gép farkára. Ha jól hajtottuk össze a földön és elengedtük, akkor kétoldalt leomlott és csak össze kellett kötni alul a zsinórokkal. Ha mellécsúszott, akkor újra kellett csinálni. A svanctakaró a törzset is félig betakarta. A törzstakarót elölről vittük fel, és a fülkére és a szárnyakra is rátettük a megfelelő takarót. Ha huzamosabb ideig nem repült a gép, akkor a ballontakarókat is feltettük.

Január volt, karbantartó nap, nem repültek a Szuhojok. A „rekások” (reptérkarbantartók) letakarították a guruló utat, ha kellett a Hőbörgővel, a teherautó elé szerelt MiG-15-ös hajtóművel vagy tolólappal. Amikor a tolólap letolja a havat oldalra, az állóhelyek elé, akkor jó magasan összeáll és összefagy. Csákánnyal kellett feltörni és ellapátolni. Mese nem volt, öreg és kopasz együtt lapátolt. A sorkatona azonban szereti kikerülni a feladatokat. A hólapátolást is. Taszáron az ejtőernyős századnak rendszeresen repültek a Mi-2-es és Mi-8-as helikopterek. Nem emlékszem kitől, de engedélyt kértünk és kaptunk, hogy elmehessünk a Mi-8-ashoz és felkéredzkedjünk rá. A pilóta megengedte, beültünk a deszant térbe és 3600 méterre mentünk fel. Ez volt a második repülésem, mert még kopaszként, az előző nyáron Mi-2-essel is repülhettem. Az volt életem első repülése, a pilóta mellé ülhettem és 1200 méterre mentünk. Hatalmas élmény volt.

szu22-varkonyi-13.jpg

Impozáns látvány egy Szu-22-es utánégetős felszállása. 

Azt is megcsináltuk, hogy egy téli éjszakai repülésnél kilopakodtunk a futópályához. Ez teljesen tilos volt, de télen, sötétben ki látta? Lesunnyogtunk a pálya mellé, onnan néztük. Jellemzően délről indultak a gépek és, ha forszázzsal mentek, akkor ahol álltunk, ott már a levegőben voltak. Volt egy kóbor gondolat, hogy kilopakodunk a pályára, lehasalunk megnézni, hogy milyen ez az egész szemből, de arra is gondoltunk, hogy mi van, ha nem fáklyával jön? Akkor csúnyán járhatunk mi is és mások is. Így maradt az, hogy oldalról lessük meg a felszállásokat.

*

- A nagy sikerű 1992-es nemzetközi repülőnapon nekünk alapvetően őrséget kellett adni, mert az öreg katonák már nem jelentkeztek szolgálatra. Két héttel előtte már készültünk a repülőnapra, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a századnál az összes beton közötti hézagból ki kellett szedni a gazt, és az összes füvet le kellett kaszálni. Abból pedig egy reptéren sok van. Aztán megkaptuk a szolgálati beosztást. Engem 24 órás fegyveres őrségbe osztottak be. Szombat reggel nyolctól vasárnap reggel nyolcig. Az éjszaka érdekesen telt az őrségben, mert elvileg piros vonal volt érvényben, de nagy volt a jövés-menés, minden nemzet jött megnézni a másik gépeit. A rádiónkban annyi duma ment, hogy már ránk szóltak, hogy rádiócsend. Ha jelentkezett például a 12-es, hogy „itt a 12-es őr az F-111-estől”, akkor lehetett tudni, hogy jócskán elballagott a helyéről, hogy megnézze a gépeket. Ezt üvöltés követte az őrparancsnok részéről, hogy mit keres ott? Ez is hozott ez egy kis színfoltot az éjszakába. Leleveleztem apámmal, hogy mivel a 24 órás szolgálat után 8 óra pihenő jár, az pont jó lesz a repülőnap vasárnapi programjára. Apám lejött vonattal, együtt töltöttük a napot. Jómagam napszemüvegben, tereptarka gyakorlóban feszítettem a közönség előtt. Óriási hangulata volt a sok gépnek, ott láttam először Harriert és F-111-est.

szu22-varkonyi-12.jpg

A Royal Air Force Hawk köteléke angol és magyar pilótákkal a fülkékben indul országjárásra az 1992-es taszári nemzetközi repülőnap idején.

De nem csak a repülőnap fokozta a hangulatot, hanem a délszláv válság is. Számolgattuk, hogy mennyi idő alatt érhet el minket délről egy ellenséges repülőgép. Tudtuk, hogy ha jön, messziről látják a lokátorok, és ott volt a két készültségi gép is, de a hangulatra azért rányomta a bélyegét. Kérdezgettük a hivatásosokat, hogy mire lenne képes egy Szuhoj, ha szükség lenne rá. Elmondtak annyit, amennyit elmondhattak, de az biztos, hogy nem lomboztak le minket a hallottak. A reptéren ott volt két Mi-24-es is - hála az égnek. A szentkirályszabadjai helikopteresek a mi századunk faházában voltak elhelyezve. Érdekes volt látni, hogyan üzemeltetik őket. Nagyon megnyugtató látvány volt, amikor nap, mint nap felszálltak és lógó orral gyorsítva őrjáratra indultak.

*

- Közeledett a leszerelés, de különösebben nem izgatott, leszerelő zászlóm sem volt. Volt nálunk egy fénycsöves asztal, rátetted a zászlót és sablonok segítségével, filccel sok mindent át tudtál rá rajzolni. Egészen szép művek születtek. Folyamatosan dolgoztunk, aztán eljött a nap, elmentünk a HEMO-ba. Engem őrvezetővé léptettek elő, kaptam egy csontcsillagot, amit a HEMO-tól a századig menve viseltem, aztán odaadtam valamelyik utánam jövőnek. Ennyi volt az őrvezetőség. Én már inkább a személyi igazolványt vártam. Meg is kaptuk és a laktanyából már civilben jöttünk ki. Hazafelé a vonaton történtek csúnya dolgok. Volt, aki csak 2-3 nap múlva ért haza. Velem nem történt semmi, a Déli pályaudvaron taxiba ültem és hazamentem. Ezzel véget ért a sorkatonai szolgálatom.

* * *

Fotó: Várkonyi-archív, Gál József, Szórád Tamás

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2019. júniusi és júliusi számában jelent meg.

DRÁVA UTCA HELIPORT

Budapest XIII. kerületében, a Dráva utca végénél, ahol a pesti alsó rakpart véget ér és az út felkanyarodik a felső rakpart magasságáig, a ferde támfal tövében volt egy terület. Ezen a helyen általában taxisok vártak fuvarra vagy buszsofőrök múlatták az időt járműveikben pihenve, de a hely ideiglenes helikopter leszállóhelyként is funkcionált. A kockaköves heliport a Formula 1 Magyar Nagydíj idején volt csúcsra járatva. A Dráva utca – Hungaroring légihíd már a versenyhétvége előtti napokban megindult és szombat-vasárnap érte el a csúcspontját. Az utasok a közhiedelemmel ellentétben nem csak VIP-ek voltak, hiszen bárki vehetett jegyet a helikopteres utazásra.

A helikopterek tömeges megjelenése az első években rengeteg nézőt vonzott a leszállóhelyre, aztán elmúlt az újdonság varázsa és csökkent az érdeklődők száma is. Az F1-es hétvégén kívül, máskor is leszálltak itt helikopterek, ha nem is túl gyakran. A területen néhány éve pihenőpark létesült és ezzel a Dráva utca heliport megszűnt. 

2001

drava-2001-habgf.jpg

Hungaroringről érkező Mi-2-es a leszállóhelyhez helyezkedik. A HA-BCF korábban egy magán-mentőszolgálat, az Aerocaritas gépe volt.

drava-2001-habgh.jpg

Induló Mi-2-es, a HA-BGH. A gép orrán látható antennák jelzik, hogy egy volt katonai gépet látunk, amely 8918-as oldalszámmal az ezredfordulóig repült a honvédségnél.

drava-2001-halfp.jpg

A kilencvenes években jó néhány jugoszláv gyártású SA 341 Gazelle (Partizan) került Magyarországra.

drava-2001-halfs.jpg

A Duna fölül oldalazva lopakodik a rakpart fölé egy érkező Bell 206 Jet Ranger. A gépen a magasított változatú csúszótalp van.

drava-2001-halfu.jpg

Egy másik Jet Ranger is repült a heliportról. A HA-LFU a Hungaroring felé indul.

drava-2001-hamiw.jpg

A gázturbinák sivításába időnként dugattyús motor brummogása vegyült. A HA-MIW lajstromjelű Robinson R44-es behelyezkedik a széliránynak megfelelő leszálláshoz.

drava-2001-r15-1.jpg

Az utasszállításba a rendőrség is bekapcsolódott. Az R-15-ös lajstromjelű Mi-2-es érkezik …

drava-2001-r15-2.jpg

… majd indul is tovább. Az utasok gyors és biztonságos ki- és beszállításáról külön földi személyzet gondoskodott.

drava-2001-r502.jpg

Felszállásra kész az R502-es lajstromjelű MD 500-as.

2004

drava-2004-hamix.jpg

A HA-MIX lajstromjelű Robinson R44-es a T-Mobile-t reklámozta. A fotó a késő délelőtti órákban, a repülések szünetében készült.

drava-2004-hamsa.jpg

A HA-MSA a nyolcvanas évek közepén még kék-ezüst színű festéssel került az országba.

drava-2004-r13-2.jpg

A Romeo 13-asnak csak a kerítésen kívül jutott állóhely. Közben az MD 500-assal repülő kollégák fáradhatatlanul rótták köreiket.

drava-2004-r13.jpg

A partra merőlegesen közelít a leszálláshoz a rendőrségi Mi-2-es.

drava-2004-r14-2.jpg

A Romeo 14-esen, akárcsak a többi kék helikopteren, letakarták a feliratokat, csak az állami légijárművek ék alakú felségjele maradt látható.

2007

drava-2007-hafly.jpg

Az első, magyar lajstromba vett NOTAR helikopter egy MD 600N volt.

drava-2007-halfu.jpg

Emelkedőben a 2001-es képeken már látott HA-LFU. A Jet Ranger-től balra a Libegő erdőbe vágott pályája, felette a János-hegyi kilátó látszik.

drava-2007-hartl.jpg

Egy hófehér szitakötő, az utasaira várakozó, HA-RTL lajstromjelű MD 500-as.

drava-2007-r502-504.jpg

Utasfelvétel után porfelhőt kavarva felszáll a légirendészet két MD 500-asa, az R502-es és az 504-es. Akárcsak a fehér MD 500-as fotója, ez is egy hétköznap reggel készült.

2008

drava-2008-haboa.jpg

Ritka madár mifelénk egy Bo-105-ös. A HA-BOA jelű helikopter a Hungaroring felé veszi az irányt.

drava-2008-haeur.jpg

EC120 Colibri gyorsít a Margitsziget fái előtt.

drava-2008-halfw.jpg

Szokatlan festésminta a HA-LFW lajstromjelű SA 341-esen.

drava-2008-halfx.jpg

Ízléses terepminta a Gazelle / Partizan helikopteren. Az Aérospatiale típusát a jugoszláv Soko is gyártotta; ez a gép is náluk készült.

drava-2008-halfy.jpg

A HA-LFY katonás zöldben, háttérben a Hármashatár-heggyel.

drava-2008-hamix.jpg

A HA-MIX-en már nyoma sincs a T-Mobile színeinek, a gép egyszínű sárga lett. Sajnos 2009-ben a Lágymányosi híd közelében a Dunába zuhant.

drava-2008-hanot.jpg

Egy másik fürge Colibri, a HA-NOT.

drava-2008-r502.jpg

Rendőrségi MD 500-as kapaszkodó utasokkal.

2014

drava-2014.jpg

Ez sem Hungaroring vonatkozású fotó, már csak azért sem, mert februárban készült. A Romeo 14-es a Dráva utcához közelít, hogy fedélzetére vegye a miniszterelnököt, a belügyminisztert és a TEK főigazgatóját.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

süti beállítások módosítása
Mobil