A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja márciusban kezdi a felkészülést az októberi katonai ejtőernyős világbajnokságra. A felkészülést hazai edzőtáborok és külföldi versenyek segítik. Két világbajnokság között félidőben, idézzük fel a tavaly augusztusi versenyt, amelynek rendezési jogát a 138 országot tömörítő, brüsszeli központú Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire - CISM) Magyarországnak ítélte. A helyszín Szolnok, a szervező pedig az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis volt.
A történet 2016-ban Kubinkában kezdődött, ahol a magyar csapat megnyerte a célba ugrás versenyszámot és aranyéremmel térhetett haza. A kubinkai szereplésről készült útijelentésben megfogalmazódott, hogy ha a magyar csapat olyan eredmény ért el, mint egy világbajnokság első helyezése, akkor megfontolandó lenne, hogy Magyarország is ejtőernyős világbajnokságot rendezzen. Akik látták, hogy hogyan, milyen háttérrel működik egy ilyen verseny, kiálltak amellett, hogy ez nem annyira pénzkérdés, mint inkább presztízskérdés, ráadásul a honvédségnek nagyon sok mindene megvan hozzá.
Szervező bizottság alakult, amelynek elnöke Szabó László dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese, alelnöke Dr. Bali Tamás ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese lett. Miután Bali ezredes zöld utat kapott, 2016 szeptemberében elindult egy előkészítési folyamat, amelynek része volt a költségtervezet is. Két opciót dolgoztak ki. Az egyikben a honvédség egyedül rendezte az egészet, a másikban pedig a szlovének bevonásával, akik miután tudomást szereztek arról, hogy a Magyar Honvédség ejtőernyős világbajnokság szervezésére készül, jelentkeztek, hogy két repülőgéppel csatlakoznának. A tervezésnél kijött egy összeg az egyedüli és egy másik összeg a közös rendezésre. Ez felkerült Simicskó István akkori honvédelmi miniszterhez, aki maximálisan támogatta és 2017 januárjában elfogadta a közös szervezés koncepcióját. Ezzel Magyarország a 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezési jogát megpályázhatta.
A Bundeswehr célba ugrójának lába eléri az érzékelő platformot. Elöl a bíró, a háttérben a csapattársak és többi ejtőernyős figyeli a pillanatot.
A döntés után elkészült egy dokumentum, hogy a 2018-as világbajnokságot Magyarország kívánja megrendezni. A CISM két évre előre tervez, a következő helyszín a biztos, az azt követő pedig a jelölt. Ezért volt fontos, hogy a 2018-as rendezéshez 2017-ben benyújtsuk a pályázatot, ami Athénban, a CISM éves kongresszusán megtörtént.
Miután a CISM irányító testülete elfogadta a magyar jelentkezést, elkezdődhetett a tervezés. Bali Tamás ezredes és stábja már a következő világbajnokság főszervezőjeként utazhatott ki Németországba, a 41. Katonai Ejtőernyős Világbajnokságra. A világbajnokságokon természetesen mindig ott vannak a CISM ejtőernyős szakágának vezetői. Velük a különböző versenyszámok biztosításának szakmai-technikai részleteiről, feltételeiről folytattak tárgyalásokat a szolnokiak. Tárgyaltak továbbá a maguk területén legjobbnak számító szakemberekkel is, például azzal az osztrák csapattal, amely a célba ugrás pontosságát érzékelő berendezést működtette vagy a stílus és formaugrást értékelő szoftvert kezelő francia szakemberrel. Külön tárgyaltak a koreai jogtulajdonossal, hogy meglegyen a regionális jog, és ez a szoftver online elérhető és használható legyen majd Szolnokon. A németekkel a stílusugrás megfigyeléséhez szükséges speciális kamerákról egyeztek meg, mivel ilyen kamerák nincsenek Magyarországon. A verseny főbírója egy belga szakember, őt is megkeresték és felkérték a következő évi világbajnokság főbírójának. Amint Németországban befejeződött a verseny, a következő szervezőnek, Magyarországnak adták át a CISM zászlaját. Azon a világbajnokságon a magyar csapat harmadik helyet szerzett. Ők bronzéremmel, Bali ezredes és stábja pedig egy kiforrott koncepcióval térhetett haza.
*
A magyarországi verseny fő helyszíneként a szandaszőlősi füves repülőteret jelölték ki, másodlagos helyszínként pedig a helikopter bázist. Azért volt szükség a megosztott helyszínre, mert egy időben három versenyszámot kellett lebonyolítani és ahhoz a szandai légtér nem volt elég nagy. Nézői szempontból a célba ugrás a leglátványosabb, így nem volt kérdés, hogy azt Szandán tartják. Ez az érdeklődőknek is jó volt, hiszen Szolnokról busszal is bárki könnyen kijuthatott és nézelődhetett a kijelölt területről. A stílusugrás - mivel annak a lényegi része fent történik, és a kilátogató nézőknek nem érdekes - mindig a másodlagos helyszínen, a helikopter bázison zajlott, legtöbb esetben a formaugrás is. Többnyire a két helyszínen egyszerre ment a célba ugrás és a stílusugrás, és ha az időjárás miatt a szélre érzékeny célba ugrást le kellett állítani, akkor a formaugrást kint folytatták Szandán.
Mi-17-es a Szandán kijelölt leszállóhelyen.
A Szandaszőlősről üzemelő Mi-17-est és a két szlovén Pilatus PC-6-ost el kellett különíteni az ugrók földet érési területétől. A meglévő pályát nem használhatták a gépek, mert akkor az ugróknak azon keresztül kell volna járkálniuk. Építeni kellett tehát két új pályát. A szlovének mindössze 400 méter hosszú és 30 méter széles pályát kértek a legendásan jó STOL képességgel bíró PC-6-osoknak. Egy füves pálya megépítése a szakemberek szerint a talaj előkészítése miatt öt év úgy, hogy az évszakok változásával együtt járó hőmérsékletváltozás és a csapadék is segíti az építőket. A szervezőknek minderre természetesen nem volt öt évük csak egy. Végül a két pálya mellett még egy helikopter leszálló is készült.
Szandaszőlősön felépítették és berendezték a versenyhelyszínt is. Kialakítottak egy versenyközpontot azokkal a sátrakkal, amelyekhez a felszálláshoz szólított csapatok érkeztek a felszerelés ellenőrzéséhez, és ahonnan már autóval vitték ki őket a gépekhez. Külön sátrakat állítottak az egyes nemzeteknek, a CISM vezetésnek, a regisztrációnak, a biztosítóknak, és a sajtónak. Kialakították a légiforgalmi irányítás helyét, a hajtogató helyet, a kiállítók területét, a híradó-informatikát, továbbá mobil WC-ket és zuhanyzó konténereket helyeztek el, és parkolókat is kiépítettek. Külön edzősátrakat, snack bárt, mobil tribünt, és egy hatalmas LED-falat állítottak, amelyen a szabadesés felvételei mentek.
Szlovén Pilatus Porter a szandaszőlősi reptéren.
A versenyhelyszín elektromos ellátásához három független hálózat kell saját áramfejlesztővel. Egy, ami a célba ugrási helyszínt működteti, egy a versenyzők sátraihoz telefont, egyebeket tölteni, és egy külön hálózat a versenyközpontnak. Bármennyire is macerás volt, három kört kellett kiépíteni, méghozzá földkábellel. Brazíliában történt ugyanis, hogy a célba ugrásnál az egyik csapat elugrotta magát. Az utánuk következőknek viszont jól sikerült, ezért azok, akik elugrották magukat, elvágták a kábelt, hogy értékelhetetlen legyen a sorozat. (Az érzékelő platformban nem volt áram.) Az újabb körben a jó ugrók is elrontották, így akik elvágták azok bent maradtak. Miután az egész akció kiderült, a csalókat hazaküldték, és azóta csak földkábelek lehetnek – hatvan centiméter mélyre ásva.
A helikopter bázison volt egy megfigyelő sátor a csapatvezetővel és a megfigyelő bíróval, mert ha a csapatvezető elkezd óvni, a megfigyelő bíró ott van, azonnal beavatkozik, és helyben próbálják megoldani a helyzetet. Ha nem sikerül megoldani, akkor interneten beszólnak a bírókhoz, hogy álljanak le, ne értékeljenek tovább. A stílusugróknak, a formaugróknak és a célba ugróknak külön bírói csoportja van, mindegyiket egy-egy főbíró vezeti. Amennyiben az adott csoport főbírójával közösen sem sikerül megoldani a problémát – amire még nem volt példa – akkor a vezető bírónak kell döntenie, aki mindhárom csoportot összefogja.
Mindkét helyszínen egészségügyi biztosításra is szükség volt, amit a helikopter bázison a saját egészségügyi szolgálat adott önállóan, a szandaszőlősi helyszínen pedig az Országos Mentőszolgálattal közösen. Az OMSZ olyan eszközökkel és tapasztalattal rendelkezik, amelyekkel azonnal be tud avatkozni. Van továbbá egy rendelet, ami egyrészt meghatározza, hogy egy adott típusú nemzetközi verseny biztosítására milyen erőket kell bevonni, másrészt, ha a látogatók száma meghaladja az ezer főt, akkor az Országos Mentőszolgálatot mindenképpen be kell vonni.
A mentőknek és az egészségügyi katonáknak sajnos volt dolguk, amikor a nagy gonddal felépített szandaszőlősi versenyhelyszínt augusztus 14-én reggel egy rendkívül heves zivatar három perc alatt katasztrófa sújtotta helyszínné változtatta. Sátrak szakadtak szét, repültek el, áramellátást biztosító generátorházak fordultak ki a földből betontalapzatukkal együtt. Voltak, akik a sátrakba kapaszkodva igyekeztek azokat a földön tartani, mások csak legyintettek az egészre és filmre vették a vihart, megint mások sokkolva álltak vagy éppen hanyatt-homlok menekültek. Rosszul jártak azok, akik a mobil vécéket választották menedékként, mert a vihar pehelyként borította fel a könnyű fülkéket. A zivatarban elszabadult tárgyak, például a sátorcsövek, három autót törtek össze és tizenkét személyi sérülés is történt.
Nagyüzem az egyik hajtogatóhelyen.
Augusztus 15-én reggel sokan nem hittek a szemüknek: a versenyhelyszín készen állt a folytatásra, mintha mi sem történt volna. Merthogy a show-nak folytatódnia kellett, a résztvevők folytatni akarták azt, amiért a világ minden pontjáról összesereglettek Szolnokon.
*
A résztvevők nevezése három lépcsőben történik. Az előnevezés a verseny előtt kb. fél évvel érkezik a szervezőkhöz. Ebből már látni, hogy egy adott nemzet hány embert küld. Ebben a fázisban több információ még nem kell, ezzel már lehet szervezni a szállást, az étkezést és a szállítást. A következő lépcsőben már meg kell adni a résztvevők nevét és azt, hogy ki milyen versenyszámban indul. A leadott nevek egy nemzetbiztonsági szűrőn mennek át. Ha valaki ezen a szűrőn fennakad, a szervezők ezt jelzik az adott nemzetnek, és az illető otthon marad. A harmadik lépcső már részletes információkat tartalmaz - létszám, érkezési időpont, útlevél kép, stb. - és a meghívólevelek is ennek alapján mennek ki.
Az európai résztvevők többnyire saját kocsival érkeztek egyenesen Szolnokra, az Európán kívüli nemzetek repülővel Budapestre, ahonnan a szervezők buszos transzfert biztosítottak a számukra. A megnyitó augusztus 10-én volt Szolnok belvárosában, hogy a város lakói is magukénak érezhessék a világbajnokságot. Igazán színes forgatag volt a városban, hiszen 46 országból érkeztek ejtőernyősök, bírók és megfigyelők. Venezuela most jött először külföldre, de a perui vagy brazil katonasportolók se gyakran jönnek Európába. A skandinávok nem igazán aktívak a sportejtőernyőzésben, ahogyan a balkáni országok sem. Akik viszont lelkesek és aktívak, azok a távol-keletiek, a kínaiak és a koreaiak. Az arabok is nagyon szeretik az ejtőernyőzést, Szaúd-Arábiából, Katarból, Ománból, Kuvaitból is jöttek, de Marokkóból is.
Ekkora létszám mellett nem kis feladat volt a szállás és az étkezés kérdése; hatszáz ember elhelyezése és élelmezése számos kérdést vetett fel. Az előírás a katonai elhelyezés (military accomodation), ez viszont nem ugyanazt jelenti mindenkinek. Négy csoportnak kellett megfelelő színvonalú szállást találni: a bíróknak, a delegációvezetőknek, a csapatoknak és a biztosítóknak. A biztosító magyar katonák elhelyezése a laktanyában történt, de ott mást nem lehetett elszállásolni a már említett biztonsági okokból. A bírók és a delegációvezetők a Béketámogató Kiképző Központban kaptak helyet. A különböző igényű csapatok mellett külön igénnyel jelentkeztek az arab országok csapatai. Nekik mindenkiétől eltérő igényeik vannak, ha kell, megvesznek egy hotelt. Ilyen ötlet most is felmerült, de végül sikerült az egyik szolnoki szálloda részleges lezárásával áthidalni ezt a problémát. A város egyébként is sokat segített a szálláskérdés megoldásában.
A résztvevő nemzetek eltérő vallási és kulturális háttere miatt az étkezés kérdése a szállásénál is komolyabb fejtörést okozott. Voltak, akik a tejterméket utasították vissza, mások a marhahús miatt panaszkodtak, megint mások baromfit sem fogyasztottak, ha az asztalon sertéshús is volt. Ott voltak még a vegetáriánusok és a vegánok illetve azok, akik csak halat fogadtak el. A napi háromszori étkezéshez a szervezők a helikopter bázis legénységi étkezdéjét jelölték ki, egyrészt befogadóképessége, másrészt a laktanyakapuhoz való közelsége miatt. A ki- és beszállítás ideje alatt katonai rendészek gondoskodtak arról, hogy a vendégek „ne tévedjenek el” és az étkezésre fókuszáljanak, ne a helikopter bázis egyéb látnivalóira.
*
Az augusztus 11-19. közötti versenynapokon a verseny 9 órakor a célszalagok dobásával kezdődött és este 19 óráig tartott. A célba ugrás során 1100 méterről ugrottak az ötfős csapatok. Tíz sorozat volt a versenyen, a legrosszabb eredményt törölték. Az ugrók egy szenzorokkal ellátott platformra érkeztek centis pontossággal úgy, hogy a cipőjükön lévő kis „sarkantyú” érjen le. Bárhova érkezik, a szenzorok érzékelik, hogy a platform melyik pontján ért le. A platform átmérője 34 cm, tehát a középponttól 17 cm a legnagyobb hiba, annál nagyobb hiba értékelhetetlen. A magyarok 50 ugrásból 21 centi hibát ugrottak.
Az érzékelő platform és a sarkantyús cipő.
A formaugrásnál négyfős csapat zuhant plusz egy kamerás, 3200 méterről 35 másodpercig. Nyolc sorozatot ugrottak. A rendelkezésre álló 35 másodperc alatt kellett 16 különböző formát (alakzatot) kialakítani, vagyis megfogni egymást az adott formában, aztán elengedni, átrendeződni a másik formába, ismét megfogni és így tovább. A kérdés mindig az, hogy 35 másodperc alatt hányszor fognak. Ugrás előtt megkapták, hogy pl. a harmadik sorban ezt és ezt kell forogni és az erre a célra biztosított hangárban már kezdték is „creeping”-et vagyis kis görgős lapokra hasalva az alakzatváltások gyakorlását. A világbajnok belgák például 8 ugrásból 240 fogást csináltak a világbajnokságon, egyetlen ugrás során a legtöbb 43 volt. Mellettük még a katariak nagyon jók ebben a rengeteg szélcsatornás gyakorlást igénylő versenyszámban.
Svájci formaugrók és kamerásuk a gépelhagyás után.
A kamerásoknál két kamera van, hogy legyen tartalék, ha az egyik elromlik. Itt viszont szigorú a szabályozás, mert akadnak olyan ejtőernyősök, akik – mondjuk úgy – némi csalafintaságtól sem riadnak vissza a siker érdekében. Például: bejelentkezik külföldről egy csapat, hogy egy héttel a verseny előtt gyakorlás jelleggel szeretnének ugrani néhányat. A 16 formás táblázatból van hat változat, azokból húzzák ki, hogy az adott csapatnak éppen mit kell megcsinálni. Ők ezt a hat ugrási kört leugorják. A háttérben ott van a reptér, a versenyzők pörögnek, minden szép és jó. Aztán eljön a versenynap, és ha nem sikerült az ugrás, akkor előveszik a gyakorlóugrás felvételét, amin ugyanaz van a háttérben, mint a versenyen. A gyakorlóugrás kiválóan sikerült, hiszen folyamatosan gyakoroltak, amíg tökéletes lett. Ezért amikor a kamerás földet ér, nem nyúlhat a kamerához. Már várják a földön, ő csak az ernyőjét foghatja meg. Ezután besétálnak a dubbing stationnek nevezett sátorba, a szervezők embere kiveszi a kártyát, beteszi a számítógépbe és interneten beadja a bíróknak.
A formaugró csapattal zuhanó kamerások két kamerával rögzítik az alakzatváltásokat.
A harmadik versenyszám a stílusugrás. Ebben a francia nők és a cseh férfiak nagyon jók. A versenyző 2200 méterről ugrik, és a stabil helyzet felvétele után hat másodperc alatt előre meghatározott figurákat teljesít: 360 fokos fordulat balra, aztán jobbra, bukfenc előre, bukfenc hátra, és a hossztengely körüli fordulat. Egy versenyen öt ilyen sorozatot ugranak. A földről egy speciális kamerával veszik a zuhanást. Az ugrónak a kamera zuhanó oszlopában kell lennie, akkor értékelhető az ugrás. A kamerás szól, hogy 5-4-3-2-1, ugrás és akkor garantáltan a megfelelő helyen lesz az ugró. Precíz repülést is igényel, be kell repülni a kameraoszlopba. A speciális kamerák mérik a fokokat, a fokonkénti hibát tizedmásodpercekkel büntetik. Ilyen kamera nincs Magyarországon, német és cseh kamerát használtak a német kamerakezelők. Egy időben csak az éppen ugró ejtőernyős csapatvezetője ülhet bent abban a sátorban, ahol a kamerafelvételt lehet nyomon követni. A csapatvezető árgus szemekkel figyeli a zuhanást, közben a kép bemegy a bírókhoz is. Ha nem jó a felvétel, a csapatvezető már meg is óvja. Ilyenkor ugratni kell újra akkor is, ha az ugrás egyébként tökéletes volt. A stílusugrást két kamerával vették a helikopter bázison, a kamerától vezetékes interneten érkezett a jel a bírói helyiségbe. A bírók a Vegyes Kiképző Repülőszázad épületében voltak, ahol két külön helyiség volt berendezve a formaugrást és a stílusugrást értékelő bíróknak. Ezek zárt helyiségek voltak, a bírókkal csak interneten keresztül lehetett kommunikálni, senki nem léphetett be.
*
A Bánszki Tamás százados, Hirschler Gábor zászlós, Varga Tamás zászlós, Gál Szabolcs törzsőrmester, Horváth Ferenc őrvezető, Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós alkotta magyar csapat dobogós helyezéssel, bronzéremmel zárta a világbajnokságot. Az a csapat, amely Kubinkában célba ugrásnál 26 cm-es hibával lett az első, most csak 21 cm-es hibát vétett. Jobbat ugrottak, de ez most csak a harmadik helyre volt elég. Ezúttal azok a szlovének nyertek, akiket hazai pályán, Bledben, egy hónappal a világbajnokság előtt olyan szinten megvertek a magyarok, hogy haza akartak menni, Szolnokon pedig ők lettek a világbajnokok. A második helyen a kínaiak végeztek. Több országban, így náluk is van csak az ejtőernyősöknek fenntartott reptér saját gépekkel. Évente 600 ugrást teljesítenek – a mieink 150-180 ugrást – és most jöttek fel elénk.
A világbajnokság végén a magyar szervezők visszaadták a CISM zászlót Dorah Mamby Koita ezredesnek, a szervezet főtitkárának. A 2019-es világbajnokság szervezője a kínai Vuhan lesz, amelynek delegációja ellátogatott a szolnoki világbajnokságra is.
* * *
Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, CISM-archív
