Az amerikai haditengerészet után négy évvel a tengerészgyalogság is kivonta utolsó EA-6B Prowler gépeit, lezárva ezzel egy fejezetet a tengerészeti repülés, és egyben az elektronikai hadviselési repülőgépek történetében.

Az EA-6B-t legnagyobb számban az amerikai haditengerészet (Navy) alkalmazta, a repülőgép-hordozók fedélzetéről üzemeltetve azokat, ezért kevéssé volt ismert, hogy a Prowlerek a tengerészgyalogságnál (Marines) is repültek. Pedig az elektronikai hadviselésre (EW - Electronic Warfare) specializált repülőgépek üzemeltetésében a tengerészgyalogság sem maradt el, sőt kezdetben több tapasztalattal rendelkeztek, mint haditengerész kollégáik. Ezért is érdemes egy kicsit visszatekinteni, hogy a tengerészgyalogságnál milyen előzményei voltak az EA-6B üzemeltetésnek.

A légcsavaros Skyraider két változata a Marines jelzésével. A vezér egy AD-5N elektronikai hadviselési változat, a kísérő egy korai előrejelző (AEW) AD-5W.

A Marines 1950-ben, a koreai háború idején tett szert az első, elektronikai hadviselésre alkalmas repülőgépre, miután a haditengerészet a második világháború végén a torpedóvető-bombázó TBM Avenger utolsó változatait az elektronikus ellentevékenységre (ECM - Electronic Countermeasures) alkalmas berendezéssel látta el. A Navy TBM-3Q Avengereit röviddel később egy újabb típusra, az ugyancsak légcsavaros Skyraider EW változatára cserélték. Hamarosan a tengerészgyalogság is kapott a Skyraiderekből, amelyekben a típusváltozattól függően egy pilóta, egy elektronikai hadviselési operátor és egy radaroperátor ült. Az elektronikus Skyraiderek kivették részüket a koreai háborúból, de az utolsó változat rendszeresítésekor már 1955-öt mutatott a naptár. A haditengerészet és a tengerészgyalogság első, kifejezetten az elektronikai hadviselésre specializált harcászati típusa az 1956-ban rendszeresített, sugárhajtású Skyknight volt. Az első két tesztgépet harmincöt sorozatpéldány követte, amelyeket három század között osztottak el. A gépek a hatvanas évek közepén Dél-Vietnamban is megjelentek. A Da Nangba települt Skyknightok négy éven át adtak elektronikai támogatást a haditengerészet és a légierő észak-vietnami célpontokat támadó gépeinek.

Géppárban a Skyknight és a leváltására szánt elekronikus Intruder.

Ekkor mutatkozott be az a típus, amely nem csak funkcionálisan, hanem minden egyéb tekintetben is a Prowler előfutárának tekinthető. Az A-6 Intruder bombázóról van szó, annak is az EA-6A jelű elektronikai hadviselési változatáról, amelynek továbbfejlesztéséből született a Prowler. Mivel a Marines a korábbi típusok révén jelentős harctéri EW tapasztalatra tett szert, az EA-6A Intruderekből is ők kaptak először. A hatvanas évek második felétől a tengerészgyalogság két elektronikai hadviselési százada összesen huszonhét EA-6A-val harcolt a vietnami háborúban. Az észak-vietnami lokátorok zavarására az elektronikus Intruderek legfeljebb öt zavarókonténert vihettek magukkal, de általában kevesebbel repültek, mert póttartályokat is függeszteni kellett. A bombázó Intruderektől eltérően a szárnyakon egy-egy további függesztési ponttal rendelkeztek, amelyen zavarótöltet-kivető konténert vittek magukkal. Az EA-6A-k alkalmasak voltak még a kommunikációs eszközök zavarására és elvileg a lokátor elleni AGM-45 Shrike rakéta alkalmazására is, de erről a típusról soha nem történt Shrike indítás. Ezekkel a gépekkel elsősorban a Marines és a Navy csapásmérő kötelékeit oltalmazták, de az Air Force B-52-eseinek és felderítő drónjainak is biztosították az elektronikus fedezetet. A tengerészgyalogos EA-6A-k már nem csak szárazföldi repülőterekről, hanem az egyik repülőgép-hordozóról, a USS Midwayről is dolgoztak, néhány gépes különítmény (detachment) formájában.

A tengerészgyalogság Cherry Point légibázisán kiállított EA-6A Intruder.

Bármennyire is eredményes volt az elektronikus Intruder, a pilóta mellett csak egy elekronikai hadviselési tiszt (ECMO - Electronic Countermeasures Officer) dolgozhatott. Az Intruder személyzetek munkamegosztásánál a pilóta repült, a bombázótiszt / navigátor pedig navigált, rádiózott és kezelte a fegyverrendszert. Ez a megosztás maradt az EW változatban is, csak itt a fegyverrendszer helyett a zavaróberendezés kezelése hárult az ECMO-ra. Ez nagyon megterhelő volt, ráadásul az EA-6A képessége is gyorsan avult.

Az új típus kifejlesztéséhez az A-6-os jó alapnak bizonyult. A négyfősre bővült személyzet elhelyezéséhez egy közel másfél méteres szekciót kellett az Intruder törzsébe illeszteni; így lett hely egy hátsó fülkének, ahol két további ECMO kapott helyet. Az EA-6B Prowler névre keresztelt típusból először a Navy kapott 1971-ben és mire 1977-ben a Marines századaihoz is jutott belőlük, addigra a vietnami háború már régen véget ért. Az EA-6B-k mellett 1990-ig maradtak az EA-6A-k is, a tengerészgyalogság tartalékos repülőszázadai addig repülték a típust.

Jól látszik, hogy a hátsó kabin miatt a Prowler törzse hosszabb lett. A ki- és beszállás egy kicsit körülményes volt.

A Marines által rendszeresített első Prowlerek a Standard és a megnövelt képességű EXCAP (Expanded Capability) változathoz képest fejlettebb ICAP I-es (Improved Capability) változatúak voltak. Ezek a gépek ugyanúgy öt függesztési ponttal rendelkeztek, mint a Navy gépei. A szárnyak alatt két-két, a törzs alatt egy pontra lehetett függeszteni az ALQ-99-es zavarókonténereket vagy az 1100 literes póttartályokat illetve ezek kombinációját. Ezen a változaton újragondolták a négyfős személyzet feladatmegosztását. Az első két változatnál a pilóta repült, a mellette ülő ECMO 1 és a jobb oldalon hátul ülő ECMO 2 a zavarókonténereket, a bal hátsó ülésben helyet foglaló ECMO 3 pedig a kommunikációs zavarást végezte. A tengerészgyalogság által is rendszeresített ICAP I-esen a zavarókonténerek kezelését áttették a két hátsó ECMO-hoz, a radar kezelését, a navigációt és a kommunikációs zavarást a pilóta mellett ülő ECMO végezte. Az ICAP I-eseket a II-esek követték. A hátsó ECMO-k új kijelzőket kaptak, a módosított zavarókonténerek szélesebb frekvenciatartományban dolgozhattak, módosult a kommunikációs zavarórendszer és a Prowler immár az AGM-88 HARM radar elleni rakétát is indíthatta. A nyolcvanas évek során a fedélzeti EW-rendszereket időről időre korszerűsítették. A következő, ICAP III-as változattal, amelyet a tengerészgyalogság 2010-től használt, csúcsra járatták a Prowler zavaró és elektronikai felderítőképességét, ezzel az EA-6B minden idők legjobb elektronikai zavarógépe lett.

A tengerészgyalogos repülőműszakiak zavarókonténert függesztenek.

A Marines Prowlereit először egyetlen nagy század, a VMAQ-2 üzemeltette három kisebb különítmény formájában. Ezekből a különítményekből két további század alakult, a VMAQ-1 és a VMAQ-3. A VMAQ-4 a tartalékos századból jött létre. Egy tengerészgyalogos repülőszázadnál, amelyet kb. 30 tiszt és 200 legénységi állományú tengerészgyalogos működtetett, négy-hat EA-6B üzemelt. A századparancsnokok alezredesek, a helyettesek őrnagyok voltak. Ezt a beosztást pilóták és ECMO-k egyaránt betölthették. Az egyes részlegeket – adminisztráció, hírszerzés, művelet, logisztika és karbantartás – szintén őrnagyok vagy századosok irányították. További alegységek a hírszerzésnél, a műveletnél, és a karbantartásnál voltak, ezeket századosok és főhadnagyok vezették. A század gerincét, ahogy az az amerikai fegyveres erőknél lenni szokott, az altisztek és a legénységi állomány alkotta.

A tengerészgyalogos Prowlerek harci alkalmazását a VMAQ-2-esek kezdték és ők is fejezték be. Első bevetésük a Líbia elleni Eldorado Canyon műveletben történt 1986-ban. 1990-91-ben a Desert Shield / Desert Storm műveletben (vagyis az Öböl-háborúban), 1991 és 2003 között az Irak feletti repülési tilalom betartásának ellenőrzését célzó Southern Watch / Northern Watch műveletben kaptak szerepet. A kilencvenes évek második felében, Európában is akadt dolguk a tengerészgyalogos Prowlereknek. 1995-ben a Bosznia feletti Deliberate Force-ban, és az 1999-es Allied Force műveletben szintén ott voltak a Marines EW gépei. A közelmúlt iraki, afganisztáni, líbiai és szíriai műveleteinél szintén jutott szerep a zavarógépeknek.

Prowler válik le a tankerről valahol Irak felett.

A tengerészgyalogság légierejének alaprendeltetése hagyományosan az, hogy a partraszálló és a szárazföldön harcoló tengerészgyalogosokat a levegőből támogassa. Ebben a Prowlereknek az a feladat jutott, hogy a saját repülőgépekre és a Marines szárazföldi erőire veszélyt jelentő eszközöket, vagyis az ellenség korai előrejelző, célfelderítő és tűzvezető radarjait valamint a harctéri radarokat, továbbá a kommunikációs hálózatot zavarják, illetve a kijelölt célokat lokátor elleni rakétákkal küzdjék le. A zavaráson kívül elektronikus felderítést és hírszerzést végeztek, hogy az ellenséges rádiótechnikai eszközöket detektálják, azonosítsák, elemezzék, és az eszköz pontos helyét rögzítsék. A begyűjtött adatokat a századok hírszerzési részlege dolgozta fel. Az ehhez használt információgyűjtő és feldolgozó rendszert és az EA-6B feladattervező rendszerét a többhónapos tengerentúli rotációkra konténerekbe telepítve vitték magukkal. Az elmúlt évtizedben Irak és Afganisztán felett a hagyományos elektronikai hadviselési feladat eltolódott a házi készítésű robbanóeszközök, az IED-ek (Improvised Explosive Device) felderítésének és működtetésük megakadályozásának irányába. Az IED-felderítésben komoly szerep jutott a csapásmérő gépekről ismerős Litening konténereknek, amelyeket az utóbbi években már az EA-6B-re is függeszteni lehetett. 

Erre a Prowlerre a póttartályokon kívül csak egy Litening konténert függesztettek.

A típusnak harci vesztesége nem volt, vagyis az ellenségnek egyetlen Prowlert sem sikerült lelőnie. Azonban a gépveszteség így is magas volt: a legyártott 170 gépből 51 semmisült meg vagy vált javíthatatlanná balesetben vagy katasztrófában. Az 51-ből hét gép a tengerészgyalogosoké volt. Első veszteségük 1981. május 25-én következett be, amikor a VMAQ-2 gépe a USS Nimitz fedélzetére szállt le és a középvonaltól túlságosan eltérve nekiütközött az attól jobbra parkoló gépeknek. A Prowler teljes személyzete mellett a Nimitz 14 tengerésze is meghalt, további 45 pedig megsérült. A tengerészgyalogosoknak még egy Prowler katasztrófájuk volt, a VMAQ-1 gépe ütközött a földnek, megölve a négytagú személyzetet. A további öt gépveszteség nem követelt áldozatot, a gépek hajtóműtűz és madárral ütközés miatt zuhantak le, egy pedig a futópályáról csúszott le. Ezeknél az eseteknél a személyzetek sikerrel katapultáltak. A hétből négy eseményben a VMAQ-2, kettőben a VMAQ-1, egyben pedig a VMAQ-3 volt érintett. A VMAQ-2-eseknek volt még egy eseményük, ami ugyan nem járt gépveszteséggel, de ártatlan civilek halálát okozta. 1998. február 3-án a féléves tengerentúli rotációját Európában teljesítő század egyik gépe gyakorló repülésre szállt fel az olaszországi Avianóból. A hegyek között manőverező Prowler elszakította az egyik síterepről lefelé tartó felvonó tartó és vonó kábeleit. Az ütközéstől megrongálódott gép szerencsésen visszatért Avianóba, de a felvonó fülkéje a mélybe zuhant és mind a húsz utasa életét vesztette. A gép pilótáját és a navigálást végző ECMO-t hadbíróság elé állították, de végül felmentették. Ügyük ezzel mégsem rendeződött, mert kiderült, hogy a repülésről készült videofelvételt, mint bizonyítékot megsemmisítették. Ezért mindkét repülőtisztet elbocsátották a tengerészgyalogságtól, és a pilótát fél év börtönre ítélték, amelyből négy és fél hónapot letöltött.

A Prowlerekben használt Martin-Baker GRUEA-7 katapultülés. Az üléseket a fejtámasz figyelmeztető feliratainál elhelyezett színes sávval különböztették meg. Ez a pilóta mellett ülő ECMO 1 ülése.

A tengerészgyalogság négy EA-6B százada közül először a VMAQT-1-es szűnt meg, amely 1992 és 2013 között normál Prowler századként működött VMAQ-1 jelzéssel. 2013-tól 2016-os feloszlatásukig kiképzőszázadként üzemeltek – erre utal a T (Training) betű - miután ezt a feladatkört a Navy leadta (már nem volt szükségük újabb Prowler személyzetekre). A következő század, amely befejezte tevékenységét a VMAQ-4 volt. Ez a század 1981 és 2017 között repült. Harmadikként a VMAQ-3 szűnt meg 2018-ban – 25 éves szolgálattal a háta mögött. Utolsóként az a VMAQ-2 búcsúzott, amelynek történetét 1952-ig lehet visszavezetni. A század tavaly novemberben tért haza Katarból, pontot téve ezzel az EA-6B Prowlerek hadműveleti alkalmazásának történetére.

A Prowlerek történetében nem maradt más hátra, mint a hivatalos kivonási ceremónia és az illő búcsú, amelyre idén márciusban került sor a század bázisán, az észak-karolinai Cherry Pointban. Józsa Dávid a helyszínen kísérte figyelemmel az eseményt.

- Nem is elsősorban a gépekről, sokkal inkább a típuson szolgált katonákról szólt minden. De mi is volt mindez? Egy többnapos programsorozat, ahova meghívták a típus eddigi pilótáit, elektronikai hadviselési tisztjeit, műszakijait, logisztikai kiszolgálóit. Emiatt az egésznek nem is egy nyilvános, nyílt nap hatása volt, sokkal inkább baráti jellegű esemény, ahogy ők hívták, újraegyesítés volt.

Minden meghívott, regisztrált vendég kapott egy jelenléti ívet, amelyben szerepelt, hogy ki, mikor, melyik Prowler egységhez csatlakozott. Ebből látható volt az is, hogy közel 500 főt hívtak meg a rendezvényre. A vendégek közül páran a hetvenes évek legelején, a vietnami háború utolsó éveiben csatlakoztak valamelyik Prowleres egységhez. Mi is találkoztunk a típuson Vietnamban szolgált pilótákkal (volt köztük egy magyar származású is), de érdekes volt látni az ötvenes korosztály tagjait, ahogy előttünk találkoztak hosszú idő elteltével. Ők már az Öböl-háború időszakában repültek a típussal, de természetesen ott voltak a tengerészgyalogság elmúlt három évében megszüntetett három Prowler századának tagjai is.

ALQ-99F zavarókonténer

A század épületének folyósóján, a bevetések emléktáblái között sétálva jön rá igazán a látogató, hogy a Prowlerek tényleg mindenhol ott voltak, ahol az USA fegyveres konfliktusban vállalt szerepet. Emiatt biztos, hogy a jelen volt hajózók mindegyike, legyen az bármely korosztály tagja, biztosan repült és harcolt éles körülmények között.

A huszonkettedikként legyártott EA-6B-től kezdődően ilyen P&W J52-P408A hajtóműveket építettek a gépekbe.

Az ünnepség csütörtökön, a rendezvény számára lefoglalt szállodában kezdődött. A vendégek itt kapták meg az ajándékcsomagot, a rendezvényre készített jelvényeket, felvarrókat és a teljes programot, amely a tengerészgyalogsághoz méltóan a rendezvény teljes ideje alatt nagyon pontosan tartotak. Első nap szimulátortúra volt és nyílt nap a század épületében és a hangárban, ahol a két üzemképes gép egyike mellett kiállították a típus függesztményeit, katapultüléseit, hajtóművét és a pilóták személyes felszereléseit is. Délben ebéd és ünnepi megemlékezés a tengerparti bázis partmenti éttermében, délután pedig egy két és fél órás bázistúra, amely során megálltunk a bázison kiállított gépek mindegyikénél, bemehettünk a bázis parancsnokságára, majd egy használaton kívüli gurulóúton megnézhettük Cherry Point-on jelenleg szolgálatban lévő repülőeszközök közül egy KC-130J Herculest, egy RQ-21A pilóta nélküli repülőgépet és a hamarosan szintén nyugdíjba vonuló AV-8B Harrier egyik példányát. A pénteki nap is a század épületében kezdődött, de addigra a hangárból kivontatták a díszfestésű gépet és az előtéren készítették fel a búcsúrepülésre. Délelőtt folyamatosan érkeztek a vendégek, a résztvevők létszáma a 13:00 órakor kezdődő kivonási ceremóniára elérte a közel 500 főt. A tribün előtti állóhelyről gurult ki a két Prowler, majd egy félórás repülést követően a tengerészgyalogság ötgépes kötelékének élén és jobb kísérőként tértek vissza a bázis fölé. A kötelékben repült még egy F-35, egy F/A-18D és egy századparancsnoki Harrier.

Az ünnepi beszédek után az alakulat és az Amerikai Egyesült Államok zászlóját is katonai tiszteletadás mellett vonták be, majd a két Prowler még egyszer, kétgépes kötelékben is áthúzott repülőtér felett. Leszállás után visszagurultak az állóhelyre, majd a leállítást követően családtagok, jelenlegi és egykori katonák vették körbe a pilótákat és a gépeket. A pénteki nap ebéddel zárult, de a rendezvénynek itt még nem volt vége. Szombaton délelőtt golfversenyt rendeztek a bázis golfpályáján, majd a záróakkord a szombat esti gálavacsora volt. A típus kivonására szervezett rendezvénysorozat színvonala maximálisan méltó volt a típus jelentőségéhez. A számos fegyveres konfliktusban részt vett Prowlerek és hajózóik rászolgáltak a tengerészgyalogság megbecsülésére. Az utolsóként nyugdíjba vonuló két gép múzeumba került. A 162228-ast március 12-én repülték át Texasba, a 162230-as pedig március 14-én a típus hivatalos utolsó repülése során landolt a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren, hogy az Udvar-Házy Center egyedülálló gyűjteményéhez csatlakozzon.

* * *

Fotó: US Marine Corps, US Navy, USAF, Józsa Dávid

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2019. májusi számában jelent meg.