FIRE BLADE 2017 - ZÁRÓ GYAKORLAT A ROMVÁROSBAN

fb50.jpg

Egy vitatott területen álló faluban vagyunk. A település szélén álló épületek lesznek a helikopterek és különleges műveleti erők bevetésével végrehajtott művelet célpontjai. A feladat: elfogni és Pápára szállítani az egyik épületben tartózkodó személyeket és megszerezni a másik épületben tárolt adathordozókat, amelyek a Pápán települő nemzetközi erőkre veszélyt jelentő adatokat tartalmaznak.

A nemzetközi erők a 24 órával korábban kiadott légi harcparancs (Air Tasking Order) szerint kezdték meg a felkészülést. A műveletben magyar és osztrák különleges műveleti erők és két légiszállítású lövészszakasz vesz részt. Szállításukról és támogatásukról magyar Mi-8-as, belga A109-es, osztrák AB 212-es, német CH-53-as és szlovén AS532 Cougar és Bell 412-es helikopterek személyzete gondoskodik. Bár a fenyegetettség alapvetően alacsony, egy Gripen is támogatja az akciót.

Ezzel a záró gyakorlattal ért véget a kéthetes Fire Blade 2017 helikopteres gyakorlat. A „vitatott területen álló falu” a Bakony Harckiképző Központ újdörögdi gyakorlóterén álló Romváros volt.

fb51.jpg

Két belga Agusta 109-es érkezik a helyszínre és egy kört repülve, fedélzeti géppuskáikkal biztosítják a területet. A fegyverek behajthatóak így, ha a útvonalon nincs fenyegetés, a gép zárt ajtókkal repülhet a helyszínre.

fb52.jpg

A művelet felett teljes jogkörrel rendelkező helyszíni parancsnok, az AMC (Air Mission Commander) egy magyar őrnagy, aki Mi-8-ason érkezik a terület fölé és ott 2000 láb (600 m) magasról tekinti át a helyzetet. Helyettese egy osztrák százados, aki másik helikopteren ül, így valamelyikük abban az esetben is a helyszínen marad, ha egyikük gépét találat éri.  

fb53.jpg

A német CH-53 Stallion az egyik kérdéses épület takarásában érkezik. A fedélzeten szállított lövészek déli irányból biztosítják a helyszínt.

fb54.jpg

Távolabb száll le a szlovén Bell 412-es és kirakja azokat a katonákat, akiknek a terület északi részének biztosítása a feladata.

fb55.jpg

A CH-53-as fedélzetét a hátsó rámpán hagyták el a katonák. A falu mellett húzódó utat a helikopter forgószárnyszele söpri tisztára.

fb56.jpg

Az északi szektorból felszáll a szlovén 412-es és elhagyja a helyszínt.

fb57.jpg

Újabb CH-53-as érkezik, fedélzetén további lövészekkel.

fb59.jpg

A szlovén AS532 Cougar személyzete az egyik épület tetejét célozza meg. Odabent vannak azok, akikért a különlegesek jöttek.

fb60.jpg

Közben földet ért a német helikopter, a lövészek futva hagyják el a gépet és biztosítják az épületet.

fb61.jpg

A lövészek körbeveszik az épületet. Egy személyt már elfogtak, közben fent a tetőn az utolsó különleges is kiszáll a Cougarból. 

fb62.jpg

A szlovén helikopter felszáll és a különlegesek sem sokat időznek fent, a tetőkijárón át behatolnak az épületbe.

fb63.jpg

Stallion a levegőben. Ha valamelyik helikoptert találat éri és a földre kényszerül, az akció személyi mentési (Personal Recovery) műveletbe megy át. 

fb64.jpg

Az egymást követő hullámok egyperces elkülönítéssel érkeznek. A két osztrák AB 212-es fedélzetén a különleges műveleti erők harccsoportja (SOTU) érkezik, ők hatolnak be az adathordozókat rejtő épületbe. 

fb65.jpg

Az egyik 212-es az épület mellé száll le. 

fb66.jpg

A kísérő az épület fölé érkezik, de a személyzet úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a különlegesek gyorsköteles kirakása nélkül repül még egy kört. 

fb67.jpg

Szűkre vett forduló az épületek felett.

fb68.jpg

Az AB 212-esen látszik a gyorsköteles (Fast Rope) lecsúszást lehetővé tevő vastag kötél. Az eredeti terv szerint a különlegesek ebből a helikopterből a tetőre csúsztak volna. 

fb69.jpg

Végül az épület mellett száll le ez a gép is.

fb70.jpg

Behatolás az épületbe. 

fb71.jpg

Az épületben helyiségről helyiségre járnak a katonák, sorra ellenőrizve azokat. 

fb72.jpg

A két lövészszakasz katonái folyamatosan biztosítják az épületek környékét.

fb73.jpg

Az egyik épület takarásából egy BTR harcjármű nyit tüzet, ezért az AMC közvetlen légi támogatást kér, amit egy Gripen hajt végre. Amíg dolgozik, az AMC helikoptere és a két Agusta 109-es távolabb repül, hogy ne akadályozzák a vadászgépet. 

fb74.jpg

Miután a Gripen leküzdötte a célt, füstjelzést adnak a rövidesen visszaérkező helikoptereknek. Ez a módszer akkor is jelzi az uralkodó szélirányt, ha a szárazföldiek és a helikoptervezetők között valamilyen okból nincs rádiókapcsolat.

fb75.jpg

A Gripen elhagyta a légteret, az AMC Mi-8-asa és a két belga könnyű helikopter visszatér. Szerencsére a művelet helikopteres része nem csúszott meg, így a várakozó Gripennek nem kellett elmenni tankolni és a szárazföldiek sem maradtak a létfontosságú légi támogatás nélkül. 

fb76.jpg

Amikor a művelet szárazföldi parancsnoka úgy ítéli meg, hogy végeztek a feladattal, visszahívja a helikoptereket. A Gripen is időben végzett a céllal és nem bukkant fel újabb, ami annyival meghosszabbíthatta volna a közvetlen légi támogatás idejét, hogy a helikoptereknek üzemanyaguk fogytával vissza kellett volna repülni a bázisukra tankolni.

fb77.jpg

A kivonás fordított sorrendben történik, először a különlegesekért jönnek vissza a helikopterek.

fb78.jpg

Ismét "tetőzik" a Cougar.

fb79.jpg

Szinte egy időben érkezik a CH-53-as is a lövészekért.

fb80.jpg

Gyorsít a Cougar, felette az egyik A109-es repül.

fb82.jpg

Újra a levegőben van a német helikopter is.

fb83.jpg

Újabb CH-53-as tűnik fel.

fb84.jpg

A Stallion az immár biztonságos főutca felett süllyed a leszálláshoz.

fb85.jpg

Végül az egyik fa takarásában száll le, hogy felvegye a déli biztosító erőket.

fb86.jpg

Az északi irányt biztosító katonákért is megérkezett a szlovén helikopter.

fb87.jpg

A Bell 412-es bal fordulóval csatlakozik a alacsonyan távozó CH-53-ashoz és a fák felett alacsonyan hagyják el a helyszínt. Ezzel az utolsó katona kiemelése is megtörtént.

fb88.jpg

Utolsóként a Mi-8-as hagyja el a falu légterét.

*

fb90.jpg

Az osztrák Black Hawk a záró gyakorlaton nem vett részt, de  a földi bemutatóra átrepült a Romvárosba. Itt éppen a főutcán száll le.

fb91.jpg

A belga A109-es könnyű helikopter nyitott ajtóin a fedélzeti géppuskák csöve lóg ki. 

fb92.jpg

A magyar Mi-8-as mellett a gép fedélzeti technikusa áll, a hajtóművek még járnak.

fb93.jpg

Szlovén Cougar. A hajózók a forgószárny alatti árnyékban állnak.

fb95.jpg

Magyar különlegesek csoportképe, a hátteret egy CH-53-as adja.

fb96.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás