Air Base

2013.jan.30.
Írta: szórád tamás komment

CSENDÉLET HÓSAPKÁVAL

Repmúzeum-130128-01.jpg

A szolnoki Repülőmúzeum áprilisi nyitásáig még bő két hónap van hátra. A múzeumban csend honol, az elmúlt napok időjárása hósapkát varázsolt a gyűjtemény szabadtéren elhelyezett darabjaira.

Repmúzeum-130128-07.jpg

Nagy vas, nagy függesztmény. A Szu-22-es előtt a típushoz rendszeresített felderítőkonténer látható. A 12-es oldalszámú Szuhoj éppen 30 éve került le a gyártósorról.

Repmúzeum-130128-02.jpg

A JA 37 Viggen 2005 májusában saját szárnyán érkezett Szolnokra.

Repmúzeum-130128-05.jpg

Mil és MAZ. A korai festésű Mi-8-as mellett egy még koraibb festésű MAZ tartálykocsi parkol.

Repmúzeum-130128-08.jpg

Egy számmal kisebb páros, a Mi-1-es és indítókocsija. A Mi-1-esek bázisa a Velencei-tó mellett, Börgöndön volt; a Ka-26-osokkal osztoztak a reptéren.

Repmúzeum-130128-09.jpg

Tomika, a mini APA-kocsi. Nem mindennapi története, nem mindennapi megfogalmazásban itt olvasható.

Repmúzeum-130128-11.jpg

A 65-ös gyártmány vagyis a MiG-19PM légierőnk első hangsebesség feletti típusa volt.

Repmúzeum-130128-12.jpg

Csőri I. még Szentkirályszabadján kezdte pályafutását. A tollas jószág volt az első, a látványos festésű magyar Mi-24-esek sorában.

Repmúzeum-130128-04.jpg

Mi tagadás, az An-2-esről elsőre nem a katonai repülés jut eszünkbe. A típus elsősorban a mezőgazdasági és sportrepülés igáslovaként lett ismert.

Repmúzeum-130128-10.jpg

A Ka-26-os, vagyis a Kamov. A koaxiális rotorelrendezésű, mozgékony könnyű helikopterek 1971-től 1990-ig repültek magyar felségjellel.

Repmúzeum-130128-13.jpg

Hófödte helikopter-sor Mi-2-essel, párnás Minyóval, Mi-4-essel és a sor végén a Kamovval.

* * *

A fotókért Sándor-Singer Éva vacogott a hóban. Köszönet érte!

Hejce, hetedszer

2006. január 19-ének fagyos estéjén a kassai leszálláshoz történő süllyedés közben, a Borsó-hegynek ütközött a szlovák légierő An-24-es repülőgépe. A gép fedélzetén lévő 43 fő közül egy élte túl a katasztrófát.

Január 19-én kora délután magyarok és szlovákok közösen emlékeztek a hét évvel ezelőtti katasztrófa  áldozataira.

2013-Hejce-EmlékműÉjjel.jpg

Január 18-a, este. A másnapi megemlékezés helyszíne, a 2007-ben avatott emlékmű Hejce főterén.

2013-Hejce-Koszorúzás-magyar.jpg

A megemlékezésen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

2013-Hejce-MartinGlvác.jpg

Martin Glváč szlovák védelmi miniszter a koszorúzás utáni beszédét mondja.

2013-Hejce-Farkas.jpg

A katasztrófa egyetlen túlélője, Martin Farkas százados.

2013-Hejce-Díszőrség.jpg

Magyar-szlovák díszőrség az emlékműnél.

2013-Hejce-Tábla.jpg

Hejcén tábla mutatja a katasztrófa helyszínén létesített emlékparkhoz vezető utat. A megemlékezőket idén - 4 fokos hideg várta. 2006. január 19-én a helyszínre igyekvő mentőszolgálatokat - 16 fok ...

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Címkék: megemlékezés

A MiGmentő

A Dél-Dunántúlon úgy tartják, hogy létezik egy MiGmentő. Neki köszönhető, hogy a taszári gyűjtemény még mindig magáénak mondhat négy repülőgépet.

A MiGmentő – nevezzük Csillának, leginkább azért, mert így hívják – a taszári bázis mellett nőtt fel. Sokszor járt kint a piros vonalon, ahol édesapja a repülőgépeken dolgozott. Aztán úgy döntött katona lesz. Mindennapos lett a cikizés, hogy már ez is jó katonának? Mind az ötven kilójával? Hát ennyire rosszul áll a sereg? Később a fanyalgók is elismerték, hogy állja a sarat.

SimonCsilla-Albakabinban-res.jpg

Aztán emberek jöttek levágni az amerikaiak által emelt betontöltetű vascsőkerítést, hogy a kamionok be tudjanak állni, elvinni a kiállított repülőgépeket. Ez az egész eljutott Csilláig is, aki egy hivatalos körértesítőből szerzett tudomást arról, hogy a helyzet „menthetetlen”.

Sokan írtak sokfelé, hogy hadd maradjanak a gépek. Sikertelenül. Akik valóban tehettek volna valamit, nem tettek, hiszen „Ércsed má mög, itten már nem löhet mit tönni. Mink má mindönt mögpróbátunk. El van döntve fölsőbbségileg, bele kő nyugonnotok.”

Persze, aki érzett valamit az ügy iránt, az kétségbeesetten kereste a megoldást. Eljött a nap, amikor a Tábornok azon az egyetemen járt, ahol Csilla tanult. Csilla szíve majd’ kiugrott a helyéről, de vette a bátorságot és az állománygyűlés után a Tábornok elé állt. Kellő tisztelettel valamint szolgálatilag szóba hozta az ügyet, mondván, ő ott nőtt fel, a bázis szinte az élete része volt, hiszen édesapja EMO-s volt MiG-21-esen. A megszólított másnapra maga elé kérte, azonban a szolgálati teendők miatt csak harmadnapra sikerült felkeresni.

A találkozón Csilla bővebben kifejtette, hogy jó kézben van Taszáron a hagyományőrzés és persze a MiG-ek is. Tényekkel és fotókkal érvelt, küzdött a gépekért. A Tábornok csodálkozott, hiszen ilyen kiállásra nem volt példa, majd némi feltételszabás után Csilla kérését jóváhagyta és ezt levélben is megerősítette.

A gépek ennek megfelelően Taszáron maradtak. A sikert aztán többen is magukénak tudták – ahogy az hasonló helyzetekben lenni szokott. Az egyik héten még „nem lehetett mit tenni”, a következőn tömegével lett, aki „elintézte”.

Nem mindenki örült annak, hogy maradtak a gépek, volt, aki még azt is felvetette, hogy a MiGmentő mi a sz..t keres a múzeumban, mikor még azt sem tudja, hogy mi a villanykapcsoló, nemhogy a repülés … (Merthogy a Migmentő nyári szabadságán bejárt a taszári múzeumba, ahol Kontsagh Sándor és Tarlósi József fáradozott a ma is látható kiállítás berendezésén. A bentiektől kapott a születésnapjára egy igazi MiG-21-es kabintrenázst.)

Hogy miért mondták ezt? Miért nem örültek a kulturális javak megmentésének? Ki tudja…

Csilla szűkebb baráti köre mellett más is akadt, aki értékelte a szándékot és az erőfeszítést. Így kapott a MiGmentő egy jutalomrepülést. Egy L-39-es hátsó ülésébe kapaszkodhatott fel és repülhetett egy volt taszári pilótával, Takács Gézával, természetesen szeretett bázisa felett is.

A MiG-ek azóta is ott állnak, bárki megtekintheti azokat. Hála a gondos kezeknek, szebbek, mint valaha.

A tanulság? Ne hidd el azt, hogy nem lehet…

SimonCsilla-köszönőlevél-2009res.jpg

* * *

Fotó: Simon-archív

Címkék: taszár

USS Enterprise - Egy repülőgép-hordozó fél évszázada

CVN65-nyitó.jpg

A világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozóját 1960 szeptemberében bocsátották vízre. Ekkor még csak két és fél év telt el azóta, hogy az építést elkezdték.  A tizennégy hónappal később hadrendbe állított repülőgép-hordozó a nyolcadik amerikai hadihajó volt, amely a USS Enterprise nevet kapta. Fél évszázadon át szolgálta az Egyesült Államok érdekeit, majd 2012. november 4-én hazatért utolsó bevetéséről. A USS Enterprise-t december elején kivonták a hadrendből.

Az amerikai hadihajógyártásban dolgozó mérnökök még az ötvenes évek elején kezdték el módosítani az eredetileg tengeralattjárókba szánt reaktorokat, hogy azokat majd a világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozójába, a leendő USS Enterprise-ba építhessék. A négy hajócsavaros hordozó meghajtásához nyolc reaktorra volt szükség, csavaronként kettőre. A gépészeti berendezések végül a hajó teljes középső szekcióját elfoglalták.

CVN65-01-1958.jpg

1958. Épül az Enterprise a virginiai Newport News hajógyár 11-es számú dokkjában.

Az Enterprise a tervek szerint készült el, közel kétszer annyiért, mint egy hagyományos meghajtású hordozó, pl. a USS Kitty Hawk. Végül egyedi hajó lett, mert bár hatot terveztek ebből az osztályból, a számlát még az amerikai katonai költségvetés tervezői is soknak találták. Annyira, hogy a hajó saját fegyverzetére sem jutott pénz; az Enterprise e nélkül állt szolgálatba.

Azonban a magas költségeket kompenzálta az a műveleti rugalmasság, amit a nukleáris meghajtás biztosított. Az Enterprise-nak – olajtüzelésű társaitól eltérően - nem kellett hetente találkozni az ellátóhajóval, csak azért, hogy a saját meghajtását biztosító üzemanyagot áttöltsék. Az ellátóhajóval való találkozásra, erre a korántsem veszélytelen műveletre csak azért kellett sort keríteni, hogy a hajó fedélzetén települő repülőezred kerozin felhasználását pótolják és a legénység ellátmányát valamint a fegyverutánpótlást átrakodják. Mivel az Enterprise nem igényelt olajat, 50 százalékkal több repülőgép-üzemanyagot vihetett magával, mint a hagyományos hordozók. Ebből kifolyólag gyorsabban érhetett a műveleti területre, hosszabban ott tartózkodhatott és repülőgépei több bevetést teljesíthettek, mint az a hagyományos hordozók esetében történt. A USS Enterprise egyébként nem csak a legnagyobb amerikai hordozó volt, hanem a hajótest formájának köszönhetően a leggyorsabb is.  A későbbi Nimitz-osztálynál a hajótest alakját módosították és a sebességtöbbletet feláldozták annak érdekében, hogy az új hajók még több repülőgép-üzemanyagot vihessenek magukkal.

CVN65-1978.jpg

A felépítmény még a régi, de az F-14-esek már ott vannak a fedélzeten. 

Rendszerbe állításakor az Enterprise a CVAN-65 jelet kapta, utalva csapásmérő feladatkörére, később azonban az A (Attack) betűt törölték és maradt a CVN-65. Az új hajó első tengeri útja egy három hónapos „összerázó” út volt, amelynek során immár műveleti körülményeket szimulálva tesztelték a hajó saját rendszereit és a repülőgépek fedélzeti üzemeltetését. Éppen úgy, mintha valahova sok ezer tengeri mérföldre, háborúba küldték volna.

Az első „igazi” műveletre sem kellett sokáig várni. Az Enterprise éppen egy rövid Földközi-tengeri fordulóról tért vissza Norfolkba, amikor szerepet kapott a kubai rakétaválság néven elhíresült eseményekben, a blokád betartatásában. Ez volt az első azokból a műveletekből, amelyekben a hordozó 51 éves szolgálata alatt részt vett. Még kétszer tért vissza a mediterrán vizekre, mielőtt ’64 októberében az első fűtőelem cserére és nagyjavításra sor került. Az 1964-es úton a három „atomhajó”, az Enterprise, a USS Bainbridge és a USS Long Beach alkotta harci kötelék körbehajózta a Földet.

1965-től a keleti partról a Csendes-óceáni flottához került át, 1972-ig hat bevetési ciklust teljesített, és kivette részét a vietnami háborúból.  Ebbe az időszakba 1970-ben belefért a második fűtőelem csere és a következő nagyjavítás is.

1973-ban az első, F-14-es századokkal felszerelt hordozónak az Enterprise-t szemelték ki. Ehhez azonban néhány átalakítást kellett végezni, például a sugárterelőknél, hogy a hajó alkalmas legyen a Tomcat üzemeltetésére.

CVN65-2003-Atlanti.jpg

Valahol az Atlanti-óceánon.

Az elkövetkező több mint 10 évben – egy két és fél éves nagyjavítást leszámítva - a hajó a Csendes-óceánon és „mellékvizein” operált. Ez volt az a bizonyos nagyjavítás, amelynél a teljes felépítményt lebontották és a helyére egy másikat építettek. Ezzel a karbantartók nagy örömére eltűnt az Enterprise-ra oly jellemző doboz jellegű felépítmény, oldalain a nehezen karbantartható fix radarokkal és a tetején a három emelet magas, az elektronikai hadviselés antennáinak elhelyezésére szolgáló kúppal.

1986-ot mutatta a naptár, amikor az Enterprise, az első nukleáris meghajtású hordozóként áthajózott a Szuezi-csatornán, és 22 év elteltével ismét a Földközi-tenger vizét hasította. Ettől függetlenül továbbra is a Csendes-óceáni flottához tartozott. Felbukkant a Perzsa-öbölben és a Fülöp-szigetek környékén is szükség volt rá. 1990 márciusában ismét körbehajózták vele a Földet és a hajó immár végleg átkerült az Atlanti-óceáni flottához. Mielőtt azonban a mediterrán és a Közel-keleti térség felé küldték volna, egy olyan mélységű nagyjavításra került sor, amely komplexitásában a valaha végrehajtott legnagyobb ilyen jellegű munka volt az amerikai haditengerészet történetében. Ezzel az Enterprise kimaradt az 1991-es Öböl-háborúból. Gyakorlatilag a hajó valamennyi (!) rendszerét modernizálták.

CVN65-2003-ArabTenger.jpg

Az ellátóhajó szivattyúi repülőgép-üzemanyagot pumpálnak az Enterprise tartályaiba.

A hordozó ezt követően elsősorban a Földközi-tenger és a Perzsa-öböl térségében hajózott, repülőgépei Bosznia majd Irak fölé repültek. 2001. szeptember 11-én a hazafelé tartó Enterprise-t visszafordították, repülőgépei közel két hónapig az Afganisztán elleni műveletekben kaptak szerepet.

A USS Enterprise aktív szolgálatának utolsó bő 10 évében még háromszor költözött szárazdokkba, szinte „hazajárt” a Földközi-tengerre és a Perzsa-öbölbe, de részt vett a kalózok elleni küzdelemben is.

A szlengben csak Big E-nek nevezett hordozó idén márciusban indult el utolsó bevetésére, majd közel nyolc hónapos távollét után végleg visszatért honi kikötőjébe. A legöregebb aktív amerikai hadihajó 27 bevetési ciklust teljesített, amelyből a legrövidebb egy, a leghosszabb kilenc hónapos volt. Az első úton a Crusaderek, Skyhawkok voltak a meghatározó típusok a fedélzeten, az utolsón a Hornetek és a Super Hornetek. Természetesen az összes híres tengerészeti típus üzemelt az Enterprise-ról: Phantomok, Intruderek, Corsairek, Tomcatek és a Sea King helikopterek, de a sort még lehetne folytatni a kevéssé ismert típusok sorával is.

*

A katasztrófák és a tragédiák nem kerülték el az Enterprise-t sem. Az első még 1963 februárjában történt, amikor az egyik repülőgép-felvonó lenti helyzetében egy nagy hullám átcsapott azon és a tengerbe sodort négy tengerészt. Ketten eltűntek, a két kimentett egyike később belehalt a sérüléseibe. Még ugyanabban a hónapban történt, hogy egy repülőgép szerencsétlenül járt a fedélzeten és a tűzben ketten haltak meg.

A következő eset sokkal súlyosabb volt. 1969. január 14-én a hajó Hawaii közelében járt, amikor egy F-4 Phantomra függesztett nem irányított rakéta robbant fel. A rakétát annak a starterkocsinak a mini gázturbinájából kiáramló forró gáz robbantotta fel, amelyet a repülőgépek hajtóműindításához használtak. A gyorsan terjedő tüzet csak órák alatt sikerült megfékezni. Az eredmény 27 halott, 85 sérült, 15 elégett vagy megsérült repülőgép és három lyuk a repülőfedélzeten.

CVN65-19690114.jpg

Tűz a fedélzeten!

CVN65-690114.jpg

Ami a tűz után maradt ...

A hetvenes években is volt három tűzeset, és gépet is vesztettek egy, a fedélzeten bekövetkezett balesetben.

A nyolcvanas évek első felében az Enterprise két alkalommal is megfeneklett, mindkétszer a kaliforniai partok közelében. Az elsőnél egy nyolc hónapos útról hazatérőben a „célegyenesben”, San Francisco előtt sikerült fennakadni a tengerfenéken. A második komolyabb volt, az egyik hajócsavar és a hajótest is megsérült. Ennek ellenére a Big E még részt vett egy háromhetes gyakorlaton és csak utána állt be a szárazdokkba!

1998-ban rendkívül súlyos eset történt, amely emberáldozatokkal is járt. Az éjszakai kvalifikációk során az egyik S-3B Viking a leszállást követően a tervezettnél tovább foglalta el a leszállófedélzetet. Ezért a leszállásirányító tiszt átstartoltatta az érkező EA-6B Prowlert, amely a manőver végrehajtásakor rásüllyedt a Vikingre. Az S-3-as kétfős, és a Prowler négyfős személyzete egyaránt katapultált, azonban ez utóbbi teljes legénysége odaveszett. A Viking pilótái sérülésekkel, de túlélték az esetet.   

Legutóbb 2011-ben történt baleset, amikor egy tengerészt valószínűleg egy repülőgép hajtóműve fújt le a fedélzetről. Szerencsére a repülőüzemnél állandóan a levegőben lévő helikopter azonnal kimentette.

*

Sokan megmozdultak azért, hogy a kivonás után egyszer majd múzeumhajó legyen az Enterprise-ból, és ne végezze a hajóbontóban. Ez nem is csoda, hiszen fél évszázad alatt tengerész- és pilóta generációk szolgáltak a hordozón. A költségek azonban akkorák lennének, hogy ez szóba sem jöhet. A Big E lebontásra kerül, de az is biztos, hogy egyes darabjai múzeumi tárgyak lesznek a jövőben.

CVN65-2012-hazatérés.jpg

A Big E hazatér utolsó bevetéséről.

Amerika első nukleáris repülőgép-hordozójának a reaktorait helyben, Norfolkban bontják majd ki a hajótestből és a Washington állambeli Hanfordba kerül. Arra a helyre, ahol a haditengerészet 1986 óta más, többnyire tengeralattjárókból kiépített reaktorait is tárolják. A fűtőanyagot Idahóba szállítják majd, az üres hajótestet pedig a nyugati partra, Bremertonba vontatják, a szétbontásra ott kerül majd sor. Addig azonban még évek telnek el.

Az utóbbi időben egyre többen – szakmabeliek és civilek egyaránt – jelezték, hogy éppen elég hajót neveztek már el politikusról. Ez is közrejátszott abban, hogy a CVN-80 jelű, Ford-osztályú repülőgép-hordozó neve USS Enterprise lesz majd. Szolgálatba állítását 2025 körül tervezik.

* * *

Fotó: U.S. Navy, U.S. Naval Historical Center

 

Meteorra várva

Az erdőben még a reggeli csend honol. A lombok sárgulnak, az időjárás szürke, ködös; október van. A csendet dízelmotor zúgása töri meg és a fák között kanyargó földúton megjelenik egy lánctalpas harcjármű. Fényszórói világítanak, a húsztonnás gép zúgva tör előre, lánctalpa a földet forgatja. Nyomában levelek százai hullnak az utat szegélyező bokrokról. Kisvártatva egy hasonló jármű jelenik meg és akárcsak az előző, kipufogófüstöt hátrahagyva eltűnik a bokrok között…

KUB-Meteor-01_1.jpg

Az erdő Győrszentiván határában terül el, a járművek pedig az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2K12 Kub (SA-6 Gainful) rendszerének eszközei; egy célfelderítő és tűzvezető lokátorral felszerelt harcjármű és egy önjáró indítóállvány. Mindkét eszköz az erdő mögötti tisztásra tart, hogy harcrendet foglalva gyakorolják egy kisméretű célrepülőgép, a Meteor-3M felderítését.

A munka annál a hosszú, lapos épületnél kezdődik, ahol a járműveket tárolják. Az épületből a lokátoros jármű, a SzURN és az önjáró indítóállvány, az SzPU gördül ki lánctalpain. A SzURN ponyvával fedett antennái menethelyzetbe vannak hajtva, az SzPU tetején rakéta fekszik, a járművek lánctalpai hangosan zörögnek a betonon. Az Ural teherautó vontatta aggregátor is kiáll, a terepen ez biztosítja majd a SzURN és az SzPU energiaellátását. A vezetők kiszállnak, és elvégzik az ellenőrzéseket. Mindent rendben találnak, indulhat a menet.

KUB-Meteor-02.jpg

Normál esetben a harcrendfoglalást a felderítő raj helyszín-felderítése előzi meg. A rajban ott van a SzURN parancsnoka, a rávezető tiszt is, aki a járművek érkezéséig már ott is marad a helyszínen. Megvizsgálják a terepet, megmérik a lokátor számára elektronikusan nem látható szögtartományt (fedezőszög), majd lehelyeznek egy jelölőpálcát oda, ahova a SzURN-nak kell majd állnia. Ha van idő, akkor az északi irányt is betájolják. Nagyjából az SzPU-k helyét is meghatározzák. Ezután jöhetnek a járművek.

Egy Kub ütegben a SzURN négy indítót szolgál ki. Ha a fenyegetettség iránya ismert, akkor az indítókat félkörívben telepítik, ha nem ismert, akkor négyszögben. A telepítéskor ügyelnek arra, hogy a lokátor és az indítók közötti távolság ne legyen kevesebb kétszáz méternél, de ötszáznál nagyobb sem. Utána az indítókat tájolni kell, hogy amikor a SzURN kiadja a célparancsot, akkor a rakéták a cél felé forduljanak.

Jelen esetben négy csökkentett Kub üteget érint a gyakorlat; egy lokátoros járműhöz most csak egy indítóállvány tartozik. Az Alpha és a Charlie üteg a laktanyából dolgozik, a terepre a Bravo és a Delta települ ki. A töltő-szállító teherautóról a gyakorló rakétákat már előző nap felhelyezték az indítóállványokra.

KUB-Meteor-09.jpg

A Bravo üteg települési helye mögött elhalad a Delta üteg SzPU-ja, hogy azután egy erdősávval odébb harcrendet foglaljon.

A Bravo üteg az erdő mellett foglal harcrendet. Az ideális egy dombtető vagy egy nagy kiterjedésű sík terep lenne, mélyített beállóval. Az erdőszéli, egykor „temető harcrendnek” nevezett hely mára leszűkült, nem a legoptimálisabb, fák és nagyfeszültségű vezetékek szegélyezik. Az erdő mögött közeledő célt elektronikusan felderíthetik, de vizuálisan nem látják.

Elsőként a SzURN áll be a helyére, egy vízszintes felületre, északi irányba. A földelő vezeték vascövekét a földbe verik és a jármű előtt a megfelelő távolságra leteszik a háromlábú tájolót (PAB-2). A parancsnoki periszkóppal és a PAB-2-vel meghatározzák az északi iránytól való eltérést, amit egy elektronikus műszerrel bevisznek a rendszerbe. Az SzPU is beáll a helyére és megérkezik az aggregátor kocsi is. A katonák kiszállnak, hogy előkészítsék az eszközöket. A járművek személyzete párnázott fejvédőt visel, a többiek az álcázó huzattal bevont rendszeresített sisakot. A SzURN személyzete négyfős, az indítóállványokat három fő kezeli.

A SzURN személyzete leponyvázza a jármű antennáit, amelyek most még menethelyzetbe vannak „csomagolva” majd kinyitják a célfelderítő lokátor széles, téglalap alakú, összehajtott antennáját és álló helyzetbe emelik a tűzvezető lokátor kerek antennáját is. Odébb az SzPU előkészítése zajlik. A Bravo üteg indítóján csak egy rakéta van; az indítóállvány kezelői leveszik a ponyvát és lenyitják a rakétát körbeölelő keretet.

KUB-Meteor-04.jpg

A SzURN oldalán kinyílnak a jármű gázturbinájának szívócsatornáját és fúvócsövét takaró ajtók. A tápellátásért a jármű vezetője felel. Ő indítja a gázturbinát, ami energiával látja el a járművet. Kell az elektromos energia, hiszen a menethelyzetből kinyitott antennákat még ki kell emelni. A henger alakú rész tehát kiemelkedik a járműből és ezzel a két antenna magasabbra kerül.

KUB-Meteor-05.jpg

Miután az antennákat kiemelték, a gázturbinát leállítják. A fúvócső ajtaja nyitva marad, halvány füst száll ki a nyílásból. Közben az aggregátortól a katonák vezetékekkel a kezükben és a vállukon elindulnak a SzURN és az SzPU felé. Mindkét jármű egyaránt 220V/400Hz feszültséggel működik. A SzURN gázturbinája egy generátort hajt meg, a szükséges feszültséget az állítja elő. Az ára 100 liter/óra; a gázturbina fogyasztása nagyon magas. A generátort a jármű dízelmotorja is meghajthatja, de még annak is sok a fogyasztása, ezért használják az aggregátort, amellyel óránként 15-20 literből megúszható az üzemanyag felhasználás. A berendezés egy SzURN-t és két indítóállványt tud kiszolgálni; a földön kígyózó vezetékek csatlakozóit az elosztókhoz és a járművekhez csatlakoztatják. Ez a módszer csökkenti a fogyasztást, de növeli az egyébként 5-10 perces telepítési időt.

KUB-Meteor-06.jpg

Ilyen kábelek kötik össze az aggregátort a SzURN-nal és az SzPU-val.

A következő mozzanat a SzURN és az SzPU álcázása. Az álcahálókat a járművek oldalához rögzítik, majd egy sátorlaphoz hasonlóan kihúzzák. A kihúzott hálók alá erre a célra készült rudakat, az alakmásítókat helyezik be. Ezek tartják a hálót, amelyen egy bejárati részt is kialakítanak, hogy a járművek megközelíthetőek lehessenek. Ez a lehetőség a SzURN esetében nem mindenki számára adott. A járművet egy szalaggal kerítik körbe, mivel a tíz évvel ezelőtti modernizáláskor beépített berendezéseken feldolgozott információ olyan minősítésű, hogy nem mindenki jogosult a járműbe nézni. A belépési jogosultságot illetve a jogosultság érvényességét őrkatona ellenőrzi, aki mindig az üteggel tart, települjön az bárhova.

Az álcázás nem elhanyagolható jelentőségű, mert a hálók megbontják a járművek messziről is felismerhető formáját. A SzURN és az SzPU szinte beleolvad a terepbe, csak a lokátor antennái és a rakéta látszanak ki. A levegőből nagyon nehéz észrevenni az álcázott járműveket, elsősorban a lánctalpak nyoma, a beálláskor, forduláskor kiforgatott talaj árulkodik a lapuló, álcázott lokátorról és az indítóról.

KUB-Meteor-07.jpg

A Bravo üteggel települt aggregátor fordulatszámát megemelik, hogy biztosítani tudja a szükséges feszültséget és a berendezés táplálni kezdi a SzURN-t és az SzPU-t. Mindkét jármű kezelői bekapcsolnak, és egy önellenőrzést hajtanak végre.

Ekkor az indítóállvány tüzérségi része, tetején a közel hatméteres rakétával felemelkedik, körbefordul, ránéz a SzURN-ra majd alapra áll vissza. A lokátor és az indítóállvány kezelői az optikai eszközökkel megállapítják az egymáshoz viszonyított helyzetüket, mérnek egy bázistávolságot és üteg-együttesellenőrzést hajtanak végre. Kiadnak egy célparancsot és, ha minden rendben, akkor az indítón lévő rakéta és a SzURN tűzvezető radarja azonos irányba néz, és ezzel az üteg kész a feladatra.

KUB-Meteor-10.jpg

A győriek kétféle rakétával dolgozhatnak. A 3M9ME és a modernebb 3M9M3 változatokkal. Ez utóbbival lehet dolgozni a „csendes” üzemmódban, amikor a rakéta csak az indítás után fogja be a célt, nem az indítóállványon.

KUB-Meteor-14.jpg

A SzURN lokátora mellé szerelt infravörös és optikai kamerák kiegészítő célra használatosak. Az optikai kamera zoomolható, és pl. egy légijármű felségjele vagy más azonosítója is ellenőrizhető vele. A két kamera közül az alsó az infra, a felső a színes videó kamera.

Alapesetben, amikor négy indítóállvánnyal dolgozik egy üteg és a feladat összetett akkor központosított a tűzvezetés, vagyis az ütegek tüzét a K-1P jelű, Link 11B adatátviteli rendszerrel felszerelt kabinból irányítják. Amikor készen áll a rendszer, a SzURN-ból felveszik a kapcsolatot a tűzvezető kabinnal, amely a tűzelosztást hajtja végre. A K-1P kabin fogadja a jelentéseket, hogy melyik üteg fogja a célt, innen gondoskodnak arról, hogy egy célra csak egy üteg indítson rakétát és gazdálkodnak a még felhasználható rakétakészlettel is.

A csökkentett ütegek - mint amilyen most a Bravo is - és az egyetlen légi cél, a Meteor esetében nem ennyire bonyolult a helyzet, a SzURN önállóan dolgozik. A Győrhöz közeli péri repülőtérről, a Meteor indításának helyszínéről egy rádiós terepjáróval kitelepült összekötő tiszt segíti az ütegek munkáját. Amikor készen áll a célrepülőgép, rádión tájékoztatja az ütegeket, hogy készülhetnek a felderítésre.

*

A közeli hatótávolságú Mistral szempontjából nincs túl nagy jelentősége a Meteor-3M kis méretének és sebességének, mert a Mercedes teherautóra telepített felderítő lokátor egy frekvenciasávban működik. Azonban a Kub felderítő lokátorának két külön adója van, és két sávban dolgozik, a tűzvezető lokátor pedig egy másik sávban. Ezért a célrepülőgép látszólagos, elektromágneses-visszaverő felületét az erre szolgáló Luneberg lencsével növelik meg. Ha a lencse jó, akkor a kicsiny Meteor célként jelenik majd meg a SzURN indikátorán, de a rakétának is be kell fognia, enélkül nem megy a dolog.

KUB-Meteor-15.jpg

Meteor-3M a győri alakulat múzeumában. A Mistral alegység 2005-ös lengyelországi éleslövészetén már szerepet kapott a Meteor, ők hat darabot semmisítettek meg az ustkai lőtéren.

A Bravo üteg álcázott járművén forogni kezd a felderítő lokátor antennája és kisugárzásra kapcsolva 360 fokban pásztázza a légteret. Amikor sikerül felderíteni a célt, meghatározzák annak durva koordinátáit, majd átadják a tűzvezető lokátornak (SzN), amellyel pontosítják a cél távolságát, oldalszögét, magasságát és az adatokat rádión továbbítják az indítóállványnak.

KUB-Meteor-13.jpg

Amikor a céljel megjelenik a SzN indikátor közepén, a tűzvezető lokátor kezelőjének elég egy gombot megnyomni és az elfogás megtörténik, a célkövetés pedig automatikus. Az SzN kezelőnek lehetősége van arra, hogy maga állítsa a tűzvezető antenna oldal- és helyszögét illetve önállóan célt kutasson, de a folyamat normál esetben automatikus. Ha a célelfogás megtörtént és a célkövetés automatikus, a rávezető tiszt kiadhatja a célparancsot az indítóállványnak. Az antenna ekkor már nem kutat, a cél felé néz, és folyamatos sugárnyalábbal megvilágítja azt. A célparancs kiadása után a rakéta az indítóállványban lévő számító-megoldó műszer számításai alapján a megfelelő előretartási értékkel a cél elé mutat, az előretartási pontba. Amint a rakéta látja a célt, a SzURN-ban lévő rávezető tiszt előtt lévő parancsnoki pulton felvillan, majd folyamatosan világít egy lámpa, a rakéta indítható. Az eljárás az, hogy két rakétát indítanak egy célra. A két indítás között 3 másodpercnek kell eltelnie, mert az elsőként indított rakéta gázsugara miatt az ugyanazon az állványon lévő másik rakéta erre az időre elveszíti a célt.

KUB-Meteor-12.jpg

A Kub komplexum csak egy célra tud dolgozni, azaz a rendszer egy célcsatornás, de lehetőség van egy célra több rakétát indítani, akár 4 indítóállványról is.  Miközben a tűzvezetés és az indítás zajlik, a felderítő lokátor kezelője készen áll a következő légi cél követésére. A Meteor-3M felderítése nem könnyű, de, ha sikerrel zárulnak a tesztek, akkor a 2013-ra tervezett éleslövészeten már erre a célrepülőgépre indíthatnak a Kubosok.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Évzáró

December 15-én, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis idei utolsó állománygyűlésén Kilián Nándor dandártábornok, bázisparancsnok a 2012-es év áttekintése mellett elismerte a legkiválóbbak munkáját is.

20121215-Évzáró.jpg

Balról jobbra: az Év tisztese: Kovács Tamás szakaszvezető, az Év közalkalmazottja: Makai Sándor, az Év logisztikusa: Csehi Csaba zászlós, az Év katonája: Kiss Norbert százados, az Év repülőműszakija: Szabó István főtörzsőrmester, az Év hajózója: Gróf Gergely őrnagy. Az Év altisztje címet a fényképről hiányzó Szabó Ferenc főtörzsőrmester kapta.

 * * *

Fotó: Dr. Toperczer István

HTK bázistúra - MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis

A kilencvenes évek közepén volt egy kezdeményezés, amely a Magyar Honvédséggel rendszeresen foglalkozó újságíróknak kívánt az átlagosnál több, szélesebb betekintést nyújtani a honvédség mindennapjaiba. A dolog azután szép csendben kimúlt.

2011-ben hasonló céllal indult útjára a Honvédelmi Tudósítók Köre, amely több találkozó mellett immár három bázistúrán van túl. Az első 2011 tavaszán az Igla éleslövészetre készülő MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez vezetett, a második idén májusban az újpesti hadikikötőbe. A legutóbbi látogatásra Kecskeméten került sor december 11-én. Itt a magyar légtér védelmével kapcsolatos tudnivalókat ismerhette meg a sajtó, továbbá megtekinthette a készültségi gépek indítását és az An-26-os hajózók munkájába is betekintést kapott. 

SZDRB-20121211-02.jpg

Kilián Nándor dandártábornok, bázisparancsnok ismertetője. Az asztalnál Szűcs József mérnök ezredes (balról), az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka, és Jenei Barna alezredes, a szállítórepülők parancsnoka ül.

SZDRB-20121211-03.jpg

Cápali is 39-es, csak nem JAS hanem L. Cápeti, a másik festett Albatros a szolnoki Repülőmúzeumban látható.

SZDRB-20121211-01.jpg

Sidewinder-AMRAAM-Maverick-Litening kombináció a Gripenen. A háttérben látható kocsik az AIM-120-as rakéták és a Litening konténer szállítására szolgálnak, hazai termék mindkettő.

SZDRB-20121211-04.jpg

Csend és lobogó a készültség védett szektorában, ahova civil csak nagy ritkán juthat be. Két Gripen zárt állóhelyen áll indulásra készen, a harmadik gép nyitott lefedésben ad tartalékot.

SZDRB-20121211-05.jpg

Miután felzúg a készültség indítását jelző sziréna, elsőként a műszakiak futnak ki a gépekhez. A lefedésekbe egy oldalajtón jutnak be és azonnal nyitják a kapukat.

SZDRB-20121211-08.jpg

Futva érkezik a gépéhez a 39-es Gripen pilótája.

SZDRB-20121211-09.jpg

A 40-esbe is beül a hajózó.

SZDRB-20121211-10.jpg

A felkapcsolt helyzetfények jelzik, hogy jár a repülőgépet energiával ellátó APU. Rövidesen indul a hajtómű is.

SZDRB-20121211-11.jpg

Elsőként a géppár vezére hagyja el a lefedést.

SZDRB-20121211-12.jpg

A kísérő gépe is felbukkan.

SZDRB-20121211-13.jpg

Fékoldás! A 40-es megkezdi a gyorsítást.

SZDRB-20121211-14.jpg

Az RM12-es hajtómű teljes utánégetéssel tolja a 39-es Gripent, a canard húzott helyzetben van, a gép orra rövidesen elemelkedik.

SZDRB-20121211-15.jpg

Amint elment a készültség, a műszakiak már a fogadásukra készítik elő a kabinlétrát, a féktuskókat és a vontatórudat.

*

SZDRB-20121211-16.jpg

Mosoly a buborékban és tükörkép az An-26-os törzsén.

SZDRB-20121211-18.jpg

Az utascsere járó hajtóművek mellett (mögött!) történik. Két oldalról műszakiak gondoskodnak róla, hogy nehogy valaki "rossz irányba" induljon...

SZDRB-20121211-19.jpg

Zárul a rámpa, amit ezúttal lépcsővel láttak el.

SZDRB-20121211-17.jpg

A pilóták most a földön irányítják a gépet.

SZDRB-20121211-20.jpg

A magyar An-26-osok fedélzetén egyetlen hölgy repül, aki navigátorként vesz részt az ötfős személyzet munkájában.

SZDRB-20121211-20_1.jpg

Felszállás után az Ancsa földközelben marad, mivel egy rövid kör lerepülése után alacsony áthúzás következik a kecskeméti futópálya felett.

SZDRB-20121211-23.jpg

Az a bizonyos alacsony áthúzás.

SZDRB-20121211-21.jpg

A leszállás után az egyik gurulón várakozik az Ancsa, amíg földet ér és visszagurul a készültségi géppár.

SZDRB-20121211-25.jpg

Stop! Ennyi volt ... mára!

* * *

Fotó: Szórád Tamás

30 éve történt ...

1982. december 6-án, Szentkirályszabadján leszálláshoz készülődött a Magyar Néphadsereg 210-es oldalszámú An-26-os szállító repülőgépe. A személyzet rossz látási viszonyok között igyekezett végrehajtani a leszállást, azonban a pálya mellé érkeztek. Ezt észlelve az átstartolás mellett döntöttek, de az időközben lejegesedett repülőgéppel nem sikerült végrehajtani a manővert és az An-26-os lezuhant. A katasztrófában a gép ötfős személyzetéből négyen életüket vesztették.

20121206-An26-210-5.jpg

2012. december 6-án, a katasztrófa 30. évfordulóján az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő századának közössége tartott csendes megemlékezést.

20121206-An26-210-1.jpg

A szállítórepülő közösség tagjai Jenei Barna alezredes, századparancsnok megemlékezését hallgatják.

20121206-An26-210-4.jpg

Virággal és mécsesgyújtással emlékezett Soós Lajos nyugállományú mérnök alezredes is, aki a katasztrófa idején a századnál szolgált.

20121206-An26-210-3.jpg

Főhajtás az elhunytak emléke előtt. 

20121206-An26-210-7.jpg

Takaró alatt maradt az Ancsa. A szállítórepülő század tervezett légi tisztelgését az időjárás meghiúsította.

20121206-An26-210-6.jpgA szerencsétlenül járt 210-es An-26-os, még "ereje teljében", géppárban egy L-29 Delfinnel. A 210-es oldalszám nem hozott szerencsét a magyar katonai szállítórepülésben. Ugyanezzel az oldalszámmal zuhant le 1952. augusztus 22-én egy Li-2T repülőgép is. Fotó: Nagy András alezredes

20121206-An26-210-2.jpg

In memoriam ...

A katasztrófa során életét vesztette:

Varga Gyula alezredes, másodpilóta

Nyári István százados, megfigyelő

Denke Károly százados, fedélzeti mérnök

Kurucz László főtörzsőrmester, fedélzeti rádiós

A repülőgép parancsnoka, Takács László százados túlélte a katasztrófát.

* * *

Fotó: Szórád T.

Dübörgő főpróba

Hműpróba-01.jpg

A Gripent drótkötél fogja, a hajtómű teljes utánégetésen bömböl, a gép enyhén bólint, ahogy az orrfutó rugóstagja összenyomódik. A hajtóművező helyen nem csak a zaj hatalmas. Úgy vibrál a levegő, hogy a gép mellett álló ember a fogsorán is érzi.

A hajtóműpróba egy rendkívül összetett, számos előkészületet igénylő művelet, mely a végrehajtók részéről alapos felkészülést, a végrehajtás közben pedig folyamatos koncentrálást igényel. A próbának két fő csoportját különböztetik meg aszerint, hogy a hajtómű indításának oka a hajtóműhöz köthető vagy az attól teljesen független egyéb rendszerek vizsgálata miatt szükséges.

A 200/400/600 repült órás időszakos karbantartások minden esetben hajtóműpróbával zárulnak. A repülőgép egyes rendszerei ekkor olyan mértékben kerülnek szétszerelésre, hogy azok végellenőrzése mindenképpen indokolt. Ilyenkor a hajtóműpróba célja, hogy az esetleges szerelési hibák vagy az egyes rendszerek nem megfelelő működése még a gép felszállása előtt kiderüljenek, vagyis minimálisra csökkentsék annak a lehetőségét, hogy a repülés időtartama alatt meghibásodás történjen.

Hműpróba-02.jpg

Hajtóműpróbára és vontatásra előkészítve.

Természetesen minden esetben sor kerül hajtóműpróbára a hajtóműcsere után is, de ugyanez érvényes a hajtómű – bizonyos repült óra utáni – időszakos ellenőrzésére is. A Gripen hajtóművét alapvetően 100 repült óránként kell ellenőrizni, mely két részre bontható. Az egyik az úgynevezett hideg ellenőrzés, amely a hajtómű endoszkópos ellenőrzését jelenti. Ilyenkor vizuálisan ellenőrzik a gázdinamikai csatornát, a ventilátor-, a kompresszor- és a turbina lapátok állapotát, azokon esetleges sérüléseket, repedéseket keresve. Természetesen a gyújtógyertyák, a fő égőtér és az utánégetőtér fúvókái sem kerülhetik el az ellenőrzést. A legkisebb sérülés, rendellenesség is súlyos következménnyel járhat a hajtómű üzemeltetése során, amely szélsőséges esetben a repülőgép elvesztéséhez is vezethet. Ezért az ellenőrzés is komoly felkészülést, speciális vizsgák letételét igényli az ezt végző mérnökök részéről.  Ezt a típusú ellenőrzést minden esetben elvégzik, ha felmerül a gyanú, hogy a hajtóműbe idegen tárgy kerülhetett, vagy a repülőgép egy vagy több madárral ütközött és ezek közül akár egy is a szívócsatornába kerülhetett. Ilyenkor a forgórészek állapotának további vizsgálata is szükséges, ami a forgórészek vibrációjának ellenőrzése, de ehhez már a hajtóművet be kell indítani.  

Ugyancsak 100 óránként meleg ellenőrzést is végeznek, ami a hajtómű indítását jelenti. Erre az ellenőrzésre kerül sor akkor is, ha a hajtómű valamelyik berendezését valami miatt ki kellett cserélni. A meleg ellenőrzés célja a már említett vibrációk ellenőrzése és/vagy a hajtómű egyes rendszereinek ellenőrzése. Ilyen lehet pl. az olajrendszer, a jégtelenítő rendszer vagy a hajtómű vezérlőrendszereinek ellenőrzése.  

Ez utóbbiak közvetlenül a hajtóműhöz köthető munkák, de más rendszereken végzett munka után is sor kerülhet a hajtóművezésre. Valójában ezeket a rendszereket a hangárban is lehet ellenőrizni, de ilyenkor a repülőgép avionikai rendszerei egy külső energiaforrásról kapnak táplálást. Ez a helyzet akkor is, ha külső energiaforrásról biztosítják a hűtőlevegőt a kondicionáló rendszer részére vagy a hidraulika rendszer köreit hidraulika kocsiról táplálják egyszerre vagy akár külön-külön. Ilyenkor mondják azt, hogy minden látszat ellenére a Gripen „nem él”. Ez sok esetben megnehezítheti a hibafeltárását is. Könnyen belátható, ha a repülőgép fedélzeti generátorát helyettesítjük akkor a generátor légi meghibásodása a földön aligha reprodukálható, bár kétségtelenül ráirányítja a figyelmet, ha a gép fedélzeti rendszerei a külső energiaforrásról rendben működnek. Ezekben az esetekben ugyancsak indítani kell, mert sok esetben a hangárban telepített energetikai rendszerek kikerülik a gép egyes rendszereit, áramköreit.

Hműpróba-03.jpg

Indul a menet a hajtóművező hely felé.

Amennyiben a meghibásodás körülményei nem tisztázottak, vagy csak meg szeretnének győződni róla, hogy a hiba biztosan kijavításra került, akkor a repülőgépet a hajtóművező helyre vontatják és végrehajtják a próbát. Ez egyben a fedélzeti rendszerek próbáját is jelenti, hiszen ekkor működnek a gép saját generátorai, hidraulika szivattyúi, amelyeket a hangárban külső energiaforrások helyettesítettek. Vagyis sok esetben csak a hajtóműindítás segítségével dönthető el, hogy a gép valamennyi rendszere minden kétséget kizáróan az előírtak szerint működik.

Kecskeméten mindössze néhány fő hajthat végre hajtómű próbát. Egyrészt a svédországi tanfolyam meglehetősen drága, de talán nyomósabb ok az, hogy a tapasztalat megszerzése és szinten tartása kis létszám mellett könnyebb. Ha többen szereznének jogosítást a próbára, akkor egy főre sokkal kevesebb hajtóművezés jutna, amivel a szükséges gyakorlat már nem tartható fent.

A hajtóműpróba egy igen komoly művelet, amelyre fel kell készülni. A felkészülés célja, hogy a holtidőt csökkentsék, költséget takarítsanak meg, és a repülőgépet mielőbb visszaállíthassák a szolgálatba. Ehhez a mérnökök egy protokoll szerint járnak el, ami leírja, hogy a hajtóművezés melyik fázisában mikor, mit és minimálisan mennyi ideig kell ellenőrizni.

A próba konkrét oka mellé más ellenőrzéseket is lehet és kell is kapcsolni. Ha pl. az elektromos rendszerek tesztje is szükséges a gépen, akkor az EMO, a rádió- vagy a radarmérnök megbeszéli, hogy melyik mérhető paraméterre kíváncsiak, mit mikor kapcsoljanak be, mire figyeljenek, mert ők nem hajtóművezhetnek. Erre csak a hajtómű- és sárkánymérnököknek van jogosításuk.

Hműpróba-04.jpg

A Volvo megfordul és pontosan a helyére állítja a Gripent. A rögzítő kötélzet előkészítve várja a gépet.

A repülőgép hajtóművezéshez történő felkészítése ugyanúgy zajlik, mint egy teljes repülés előtti felkészítés, azzal a különbséggel, hogy a hajtómű valamint a segédberendezések takarólemezeit a repülőgép mechanikusai leszerelik. Erre a vizuális ellenőrzés miatt van szükség. A csatlakozóknál, toldatoknál semmilyen szivárgás, csöpögés nem megengedett, de erről csak akkor lehet meggyőződni, ha az adott rendszerben az üzemi nyomás már jelen van. Ha valamelyik rendszer folyik, akkor így az azonnal észlelhető.  

Ha a repülőgép valamelyik rendszere nem hermetikus, de a szivárgás helye nem behatárolható, akkor a fokozott tűzveszély miatt, csak hibakeresés céljából szabad indítani, ami az egyébként is szigorú tűzbiztonsági előírások további szigorítását igényli. 

Amikor minden szükséges kisegítő berendezés felszerelésre került és a repülőgép készen áll, a hajtóművező helyre vontatják.

*

A három oldalról fallal és sánccal körülvett kétállásos hajtóművező hely közepén áll az a hangszigetelt épület, amelyben az egyik mérnök, a test leader foglal helyet. Az egyik állás a MiG-29-esé volt egykor, de a Nagyvas ellenőrzéséhez szükséges műszereket már elvitték. A JAS 39-es hajtóművezéséhez a másik állást alakították ki.

Hműpróba-05.jpg

Előkészületek az indításhoz.

Miután a vontató jármű beállítja a Gripent a hajtóművező helyen felfestett vonalakra, a mechanikusok a két főfutószár megfelelő pontjára felhelyezik azokat a nagyméretű bilincseket, amelyeket drótkötél köt össze a betonba ágyazott rögzítési ponttal. A hajtóművezés során a Gripen Volvo RM12B hajtóműve a földi alapjárattól a teljes utánégetésig valamennyi üzemmódban működik majd. Minden olyan próbánál, ahol a légi alapjáratnál magasabb üzemmódon jár a hajtómű, ki kell kötni a gépet, mert a befékezett kerekek ellenére elmozdulna. A gép tehát a helyére kerül, és a teherautó leparkol a tűzoltók járműve mellé.

A legrosszabb, ami hajtóművezés közben bekövetkezhet, a tűz. Ennek egyik fajtája lehet a gondola tűz, amikor a hajtómű külső burkolata és a hajtóműgondola között keletkezik a tűz. Ennek veszélye fokozottan fennáll, ha a műszaki munkák során a hajtómű vagy a repülőgép üzemanyag rendszere szét volt kötve. Ekkor végre kell hajtani a csövek, csatlakozók hermetikussági ellenőrzését is. Ha teljes utánégetésen az utánégető kollektor folyik, akkor az üzemanyag a forró hajtóműre ömlik, ami ilyenkor azonnal begyulladhat.  Ugyan a repülőgép rendelkezik fedélzeti tűzjelző és tűzoltó rendszerrel, de mivel az APU és hajtómű alsó burkolata le van szerelve, hiába aktiválják a rendszert, az oltógáz csak zárt térben hatékony. Ezért kellenek a tűzoltók, akik beavatkozásra készen állnak a gép mellett, de csak a test leader vagy a kabinban ülő mérnök jelzésére olthatnak.

Hműpróba-06.jpg

A tűzoltók készek az azonnali beavatkozásra.

A hajtóműpróbák során olyan rendkívüli helyzetekre is fel kell készülni, mint amikor a forgórész csapágya megszorul és a hajtómű esetleg beékelődik. (A MiG-29-es hajtómű próbája során előfordult.) Ennek több műszaki oka is lehet, és egyetlen jelenség hívja fel rá a figyelmet. Ezt a jelenséget a hajtóművező mérnöknek fel kell ismerni. A vezérlő automatika érzékeli, hogy változatlan hajtómű vezérlőkar állás mellett a fordulatszám a növekvő csapágysúrlódás miatt csökken. Ezért az automatika úgy próbálja tartani a fordulatszámot, hogy egyre több üzemanyagot adagol az égőtérbe. A fordulatszám tehát állandó, de az üzemanyag többlet miatt a gázhő emelkedik. Ezt fel kell ismerni és a hajtóművet a lehető legrövidebb időn belül le kell állítani, ellenkező esetben súlyos baleset történhet.

Ha tűz van, akkor a repülőgép mellett álló mechanikus dolga, hogy segítsen kiszállni a gépben lévő embernek. Előtte egy sor dolgot kell elvégezni a kabinban és a toronyban: dönteni az oltásról, az esetleges hűtésről, a hajtómű szabályos vagy vészleállításáról.  

A kabintetőt elektromotorok nyitják. Ha az akkumulátor meghibásodása vagy a kabintetőt vezérlő elektromos rendszer sérülése miatt nincs elektromos táplálás, akkor a kabinban ülő személy, aki sisakot visel, a szó szoros értelmében lerobbantja a kabintetőt. Ehhez a teljes próba során tudnia kell, hogy ki, hol tartózkodik, mert súlyos sérülést okozhat, ha a plexit akkor robbantja, amikor a mechanikus odaviszi neki a létrát.

Hműpróba-09.jpg

A hajtóművező mérnök rádióval ellátott sisakot visel.

A biztonsághoz tartozik az alapvető szabályok szigorú betartása. A hajtómű semmilyen üzemmódján nem szabad 5 méternél közelebb menni a szívócsatornához.  A próba során a kormánylapok mozognak, a repülőgép alatt drótkötél feszül. A hermetikussági ellenőrzéskor ezt kerülgetni kell, miközben az utánégetésen járó hajtómű zajterhelése 150 dB feletti. Ez a kint tartózkodó személyzet egyensúlyi szervében zavart okozhat, ezért különösen ügyelni kell rá, hogy az ember nehogy a hajtóműből kiáramló gázsugár közelébe kerüljön.

A személyi sérülések minimalizálása érdekében a hajtóművező repülőgép köré négy zaj- és vibrációálló kamera van telepítve, amelyek minden szögből figyelik a gépet és a képet a hajtóművező épületben elhelyezett monitorra küldik. A nagyfelbontású kamerák minden irányba on-line vezérelhetők, így a toronyban tartózkodó, hajtóművezést vezető mérnök előtt nincsenek takart területek. Ezért nem csak a hajtómű paramétereit látja, hanem mindazt, ami a gép körül történik. A kamerák képét rögzítik, hogy bármilyen rendkívüli eset dokumentálva legyen. 

Hműpróba-07.jpg

A jobb oldali bilincs zöld, a bal oldali vörös. Akárcsak a helyzetfények színei.

A gép tehát előkészítve, rögzítve áll, az épületben a műszereket egy adatkábel köti össze. A műszakiak felveszik a rádiós fejhallgatót. A gép két oldalán a mechanikusok állnak, az egyik mérnök felmegy a hajtóművező épületbe és magára csukja az ajtót, a másik mérnök helyet foglal kabinban és kezdődik a munka.

*

A hajtóművező mérnökök az irányítótoronyból lekérik a barometrikus nyomást, a hőmérsékletet és a levegő páratartalmát. Egy grafikonon ellenőrzik, hogy az adott értékeken milyen paraméterekre lehet számítani. A hajtóműpróba közben ezeket az értékeket kell figyelni és, ha bármelyik kimegy a megengedett tartományból, akkor dönteni kell a hajtóműpróba megszakításáról vagy folytatásáról.

A kabinban ülő mérnök a mechanikusok kézjelére indítja az indító hajtóművet (APU). Az APU-indítást követően a kabinban ülő a helyzetfények felkapcsolásával jelzi, ha a repülőgép elektromos rendszere „él” és a fedélzeti tűzoltó rendszer kész egy esetleges tűz jelzésére. A kint álló mechanikus ebből tudja, hogy a kézi tűzoltó berendezésre az APU indítása során már biztosan nem lesz szükség, az APU üzemszerűen működik. (Ennek a normál indításoknál van jelentősége, ahol a pilóta és a mechanikus kommunikál így. Hajtóművezésnél a fedélzeti tűzoltó rendszer a már részletezett okok miatt nem hatásos.)

Hműpróba-08.jpg

A Gripent több kamera figyeli.

Az RM12-es hajtómű indítása előtt felkapcsolják a gép függőleges vezérsíkján lévő erős fényű villogót, ami jelzi a gép körül ténykedők felé, hogy indul a hajtómű. Az APU által előállított sűrített levegőt az indító berendezésre (ATS) vezetik, ami egy áttételházon keresztül megforgatja a hajtóművet. Néhány másodperc múlva az RM12-es fő üzemanyag rendszere bekapcsolódik az indítás folyamatába és a hajtómű gyorsul. Ha ebben a szakaszban történik valami, akkor már nem szabad megszakítani az indítást, hagyni kell a hajtóművet kifutni alapjáratra. Ha az indítás folyamata ebben a szakaszban mégis megszakad, akkor a hajtómű lepörög, de akkor a már meggyújtott üzemanyag mindaddig ég az égőtérben, amíg onnan teljesen el nem fogy. Ez az égés azonban nem az, amire az égőteret tervezték. Kritikus pillanatok ezek, ezért ezt a nem szerencsés jelenséget átszellőztetéssel lehet megszüntetni. Vagyis, a lehető legrövidebb időn belül üzemanyag és gyújtás nélkül kell átforgatni/felpörgetni a hajtóművet. Ha az indítás nem szakad meg, vagy nem kell megszakítani, akkor a folyamat rendben lezajlik.

Hműpróba-12.jpg

A hajtóművező épületben helyet foglaló mérnök rádiókapcsolatban van a kabinban ülő kollégájával.

Az indítás első szakaszának végéig a hajtómű hidromechanikus szabályzással dolgozik, melynek külső jele, hogy a gép végén lévő, változtatható átmérőjű sebességfokozó (GSF) zárva van, átmérője szűk. Az indítási folyamat utolsó harmadában felkapcsolódnak a hajtóműre a hidromechanikus szivattyúk és a váltóáramú generátor. Az egyenáramú hálózat felkacsolódásával táplálás alá kerül hajtómű elektronikus szabályzó blokkja, a FADEC. A repülőgép átáll az elektronikus szabályzásra és a 300 bar feletti nyomáson működő hidraulika rendszer nyitja a GSF-et. Indításkor a gáz rezonál a forgórész és a zárt GSF között, ez pedig egy jellegzetes, búgó hanggal jár együtt, ami megszűnik, amikor a hajtómű gyorsítása véget ér és eléri az alapjáratot. Ezt követően a repülőgép számítógépei egymás után lefuttatják a szükséges önellenőrzéseket.

*

A beindult hajtóművön a meghatározott sorrendben ellenőrzik a különböző paramétereket: a kis- és nagynyomású forgórész fordulatszámát, a turbina utáni gázhőmérsékletet és a tolóerőt, amelynek értéke minden üzemmódhoz és hőmérséklethez adott. Ellenőrzik az olajnyomást, a kompresszor mögötti nyomást, a GSF egyes üzemmódokhoz tartozó átmérőjét, az állítható lapátkoszorú állásszögét, a vibrációt és a hajtómű forró levegővel működő jégtelenítő rendszerét. Ellenőrzik a repülőgéphez tartozó paramétereket is, például a hidraulikanyomásokat, a kondicionáló rendszer hűtési hatásfokát vagy a különböző rendszerek szelepeinek pozícióit. Ide tartozik az üzemanyag tartálycsoportjainak adott sorrend szerinti kifogyasztásának ellenőrzése is. Ellenőrzik még a hidraulika rendszer szállítóképességét, a hidraulika folyadékok hőmérsékletét, a rádió berendezéseket, a fedélzeti oxigén előállító rendszer, az OBOGS működését, mindeközben különböző tesztek futtathatók a repülésvezérlő rendszeren is, hogy csak néhányat említsünk.

Hműpróba-11.jpg

Műszakiak a gép alatt. Fejük felett dübörög az RM12-es hajtómű.

Ehhez még hozzájöhetnek egyéb „csemegék” is, ha esetleges meghibásodásokat is keresni kell. A két mechanikus többször is bemászik a gép hajtóműve alá, ahol működés közben ellenőrzik, hogy a hajtóműnél nincs-e szivárgás vagy valami más rendellenesség.

A hajtóműpróba alatt a gép rendszerei működnek, üzemidő megy belőlük, értelemszerűen üzemanyagot fogyasztanak. Fontos tehát, hogy az egyes rendszerek ellenőrzésére a megfelelő pillanatban kerüljön sor. Ezek a mozzanatok egy előre megtervezett grafikonra vannak felvezetve, amelyet minden egyes hajtóműpróbához meg kell szerkeszteni.

Hműpróba-13.jpg

A gépet figyelő kamerák képe egy monitorra kerül fent, a hajtóművező épületben.

Például, ha maximál üzemmódon kell valamit ellenőrizni, és a hajtómű már a melegítés után maximál üzemmódon jár, akkor ott kell az összes olyan ellenőrzést végrehajtani, ami ezt az üzemmódot igényli. Ha nem eszerint járnának el, akkor a hajtómű kisebb teljesítményen visszahűlne, majd az ellenőrzéshez újra melegíteni kellene, feltolni maximál üzemmódra, ami időpazarlással járna és plusz üzemanyag felhasználást jelentene. Minden ellenőrzésnek megvan a maximum és minimum ideje, amennyit az adott üzemmódon el kell tölteni. Ezt illik fejből tudni, mert ez megint csak az üzemanyag fogyasztásra van hatással.

Minden a protokoll szerint zajlik addig, amíg nem történik valami rendkívüli, amikor is azonnal kell dönteni a hogyan továbbról. Mivel egy-egy időszakos vizsga vagy javítás céljából a repülőgép „atomjaira” volt szedve, úgy kell felkészülni minden egyes próbára, hogy valami nem lesz rendben. Ehhez tudni kell, hogy miért és milyen munkákat/javításokat végeztek el a gépen, milyen meghibásodásokra számíthatnak emiatt a próba során, és ehhez milyen paramétereket kell ellenőrizni.  (Konkrétan ezeket „elég” annyira tudni, hogy, ha éjjel 2-kor felkeltik a mérnököt, akkor azonnal sorolja a tennivalókat!)

A hajtóművezésben résztvevők között folyamatos a rádiókapcsolat. Bármilyen gond van, az épületben lévő mérnök dönt, ő a főnök. Csak az történhet a kabinban és a repülőgépen kívül, amit ő mond. Pl. ha gyorsítás ellenőrzése közben látja, hogy a hajtómű vibrációja kimegy a megadott értékből, akkor nem engedheti, hogy a kabinban ülő magasabb üzemmódba vezérelje a hajtóművet, mert az a hajtómű tönkremenetelét is jelentheti, sőt ezzel a kint tartózkodókat is veszélyezteti.  Fontos, hogy a két ember egymás fejével is tudjon gondolkodni és előre látni.

A MiG-29-esnél elég volt tudni, hogy melyik pillanatban melyik műszert kell nézni. A JAS 39-es kabinjában más a helyzet, a hajtóművező szakember előtt kijelzők (display-ek) vannak. Fontos, hogy, ha a mérnök elérkezik egy mérendő paraméterhez, akkor azt a kijelzőt kapcsolja és figyelje, amin az adott paraméter megfigyelhető. Az adatok sokszor csak pillanatokig vannak benne a tűrésben, így, ha ezt a pillanatot lekéste, akkor már késő kapcsolgatni. Ilyenkor lehet kezdeni ismét, ami idő és sok-sok pénz. Az adatok természetesen megoszthatóak a kijelzők között. A kabinban ülő mérnök dolga, hogy szélsebesen kapcsolja a kijelzőket és cserélje azokon a képet, hogy azt lássa és akkor, amire szüksége van. Mindeközben pedig szemmel tartja a kint tartózkodókat, és diktálja a mért paramétereket a toronyba.

Hműpróba-17.jpg

Bár a hosszú láng nem látszik a nappali fényben, a 36-os hajtóműve teljes utánégetésen bömböl.

A próba során a hajtóművet a nevezetes üzemmódokon, a földi és légi alapjáraton, a minimál és maximál üzemmódon valamint minimál és teljes utánégetésen ellenőrzik. Az ellenőrzés közben mért értékekről leállítás után a repülőgép egy hibajelentést készít. A mért adatokat már a hajtóművezés közben is folyamatosan összevetik a limitekkel. A „fault report” azt is kijelzi, hogy melyik rendszerben, milyen hiba van. Ezek többségét azonban a kabinban ülő generálja, miközben a repülőgép főrendszereiben meghibásodást szimulál arra kényszerítve a gépet, hogy kapcsoljon át a tartalékrendszerekre. Ilyenkor a repülőgép számítógépeinek a tartalékrendszerek működésbe lépését a főrendszerek meghibásodásának kell, hogy értékelje, jobb esetben csak ez látható a „fault report”-ban. Nagyon fontos a figyelmeztetések ellenőrzése is, hiszen repülés során ezek figyelmeztetik a pilótát, ha valami nincsen rendben. Nagyon súlyos helyzet állhat elő akkor, ha a gép meghibásodott, de erről nem tájékoztatja pilótát.

Hműpróba-10.jpg

A mérés sorozat végén a gépet üzemképesnek nyilvánítják – vagy nem. Ha a gép nem üzemképes, akkor a megfelelő adathordozóból (MDR) töltik le az adatokat és megkeresik a hiba okát, ehhez szükség szerint konzultálnak a gyári mérnökökkel a help desk-en keresztül.

A próbát követően a repülőgépet visszavontatják a hangárba. Ha minden rendben volt, akkor készre szerelik és visszaállítják a szolgálatba.

Hműpróba-15.jpg

Ismét szolgálatban a 36-os.


*

A cikkben használt rövidítések

  • EMO – Az Elektromos-Műszer-Oxigén rendszerekkel foglalkozó szakág rövidítése.
  • APU – Auxiliary Power Unit. A repülőgépet nagynyomású levegővel ellátó, a hajtóműtől független, kisméretű gázturbina. Ezt a nagynyomású levegőt használják elektromos és hidraulikus energia létrehozására, valamint a kondicionáló rendszer táplálására, amikor a hajtómű nem működik. Ezzel a levegővel történik a hajtómű indítása is.
  • GSF – Gázkiáramlás-sebességfokozó. A hajtómű szabályozható keresztmetszetű fúvócsöve, angolul VEN - Variable Exhaust Nozzle.
  • ATS – Air Turbine Starter. Levegős indító berendezés. 
  • FADEC – Full Authority Digital Electronic Engine Control. Teljeskörű digitalizált elektronikus hajtóműszabályozás. A FADEC meghibásodása esetén a hajtómű szabályozás a hidromechanikus tartalék rendszerre vált. 
  • OBOGS – On-Board Oxygen Generating System. Az OBOGS a hajtóműtől elvezetett levegőből állítja elő a pilóta számára szükséges oxigént, ezért nem kell a gépen külön oxigéntartályt használni.
  • MDR – Maintenance Data Recorder. A műszakiak számára fontos adatokat tároló fedélzeti adatrögzítő. Másodpercenként 2000-3000 paramétert rögzít.

 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Akkreditált képesség

SZHB-20121126-04.jpg

A napokban érkezett meg a Honvédelmi Minisztériumhoz az oklevél, mely igazolja, hogy a NATO és az Amerikai Egyesült Államok akkreditálta a Magyar Honvédség előretolt repülésirányító (JTAC – Joint Terminal Attack Controller) képességét. Az afganisztáni misszióban évek óta alkalmazzák az előretolt repülésirányítás egyes elemeit, mostantól pedig önálló kiképzést és értékelést is végezhetnek a magyar katonák. A honvédség új képességét négy alakulat részvételével mutatták be Szolnokon katonai vezetőknek és a sajtó munkatársainak, akik szereplőivé is válhattak az eseményeknek. 

Sándor-Singer Éva beszámolója

Hétfő reggel, 9 óra 15 perc. Megérkezünk az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra. Busz vár minket, amely rövidesen elindul velünk az irányítótoronyhoz, ahol rövid eligazítással kezdődik a program. Mindent megtudunk az előretolt repülésirányítókról, azaz a JTAC-ekről, hogy mi a feladatuk, hogyan képzik őket, milyen időközönként kell vizsgát tenniük. Majd az előadók rátérnek a bemutató ismertetésére. A feladat: egy fontos személy, jelen esetben Hende Csaba honvédelmi miniszter kísérése szimulált hadműveleti területen, és az utazás biztosítása. A VIP személy mellett a konvojban két katonai teherautóban újságírók is utaznak. A több mint 10 gépjárműből álló konvojt merénylők támadják meg, a lövészek és a harcjárművek légi támogatással fogják visszaverni az ellenfelet.

SZHB-20121126-01.jpg

Ezzel a reménnyel indulunk a járművekhez. Kíséretünk egy megerősített lövész szakasz, három BTR-80 harcjármű, három gyorsreagálású lövész raj, valamint egy VIP személyvédő csoport. A levegőben két Mi-24-es harci helikopter tartja szemmel a járműoszlopot és két JAS 39 Gripen is a közelben várakozik. A konvoj kigördül a repülőtér, majd a laktanya kapuján és Szandaszőlőst elhagyva egy földútra tér.

SZHB-20121126-02.jpg

A JTAC képesség bemutatása érdekében három különböző szituációt demonstrálnak. Az első helyszínen gyakorlatilag egy megtévesztést alkalmaz az ellenség, azzal, hogy az útra kihelyez egy improvizált robbanószerkezetnek (IED – Improvised Explosive Device) látszó tárgyat. Miután a katonák kiszállnak és elkezdik felderíteni az eszközt, egy másik helyszínről kézi fegyverekkel tüzet nyitnak rájuk. Az előretolt repülésirányító közreműködésével és a Mi-24-esek bevonásával visszaverik a támadást és elhárítják a veszélyt. A konvoj parancsnoka úgy dönt, hogy a támadás ellenére folytatjuk az utat.

Negyed óra sem telik el, és újabb támadás éri a konvojt. Az ellenség ismét megtévesztéssel próbálkozik: az út mellett egy gépjármű áll, amely a megszerzett információk alapján nagy mennyiségű robbanószert rejt magában. Miközben a katonák megközelítik a gyanús járművet, a helikopterek jelzik, hogy a környéken mozgást látnak és fegyvernek látszó tárgyakat. Ekkor az ellenség aknavetőkkel tűz alá veszi a konvojt. A lövész szakasz fegyverzete kevésnek bizonyul az ellenség leküzdéséhez, ezért a JTAC behívja az addig 10-12 km-re, várakozási légtérben repülő Gripeneket. A vadászgépek a JTAC rávezetése alapján és a Litening konténer segítségével gyorsan megtalálják az út mellett lapuló célt, majd gépágyúval támadnak.

Közben a földi összecsapás során két katona életveszélyes sérülést szenved, így mihamarabb ki kell juttatni őket a területről és ellátást kell biztosítani számukra. Az elszállításukra érkező Mi-17-es helikopter le- és felszállását, a sérültek átszállítását a konvoj és a két Mi-24-es biztosítja. A sérültek elszállításával az egység teljesítette feladatát, és a VIP személy célhoz jutását is sikerrel biztosították. A konvoj kétórás út után visszaindulhat a bázisra.

*

SZHB-20121126-08.jpg

Földközelben a kísérő Mi-24-es.

SZHB-20121126-03.jpg

A rendszeresített öltözék és az aljnövényzet együttesen jól álcázza a lövészkatonát.

SZHB-20121126-05.jpg

A konvojt oltalmazó katonák tűzharca a támadókkal.

SZHB-20121126-07.jpg

Megáll a konvoj; a BTR 80-as tornya oldalra néz, akárcsak a fegyverei.

SZHB-20121126-06.jpg

A Gripenek egyike felhőalapon, 1100 méter magasan. Ebből a magasságból a függesztett szenzor segítségével észrevehetik azt a fenyegetést, amit a földközelben repülő Mi-24-es személyzete nem.

SZHB-20121126-09.jpg

A tűzharcban megsebesült bajtársakat kiemelik a mentőből. Hamarosan helikopter érkezik az elszállításukra.

SZHB-20121126-10.jpg

Földet ér a sebesültekért érkező Cargo 1 hívójelű Mi-17-es.

SZHB-20121126-11.jpg

Nyílnak a kagylóhéjak. A katonák a helikopterhez futnak a hordágyakkal, itt éppen az elsővel. Hátul a szállítóhelikopter fedélzeti technikusa látható.

SZHB-20121126-12.jpg

A földön álló, sebezhető helikoptert lövészkatonák védik.

SZHB-20121126-13.jpg

Cargo 1 indulását két Mi-24-es, Phoenix 1 és 2 biztosítja.

SZHB-20121126-14.jpg

A JTAC-ek eszközeinek egy része.

*  *  *

Fotó: Sándor-Singer Éva

süti beállítások módosítása
Mobil