Ebben a bejegyzésben folytatjuk tavasszal megkezdett sétánkat a USS Harry S. Truman repülőgép-hordozó kilenc repülőszázadának gépei között. Márciusban az F-14 Tomcat-tel kezdtem, augusztusban az E-2 Hawkeye és a C-2 Greyhound került sorra, most pedig három típussal, az EA-6B Prowlerrel, az S-3B Vikinggel és az SH-60F / HH-60H Seahawkkal folytatom. Emlékeztetőül: a helyszín a Földközi-tenger, az időpont 2005 márciusa.

*

A VAQ-130 Zappers elektronikai hadviselési század 2000 óta volt része a Truman ezredének. 2005-ben már a harmadik bevetést teljesítették ezen a hordozón és végeztek elektronikai harctevékenységet az Iraqi Freedom műveletben. Amíg a vadászbombázó századok egy-egy repülőgép-hordozós bevetés végén többnyire közzéteszik a ledobott bombák, elindított rakéták, kilőtt gépágyúlőszerek és úgy általában a felszállások számát, a Prowler alegységek ebben a kérdésben igen diszkrétek voltak. Jöttek-mentek, zavartak, adatokat gyűjtöttek, esetleg elindítottak egy-egy lokátor elleni HARM rakétát – ha volt mire. A VAQ-130-asok nyilvánosság számára szóló naplójában sem szerepel több, de hát ez már csak így működik, amióta légi elektronikai hadviselés létezik. A század szárazföldi bázisáról, a Washington állambeli Whidbey Island-ről 180 fővel települt a Trumanra. Ebben a létszámban mindössze 24 hajózó volt, ők osztoztak a négy Prowler 16 ülésén.

A műszakiak három Prowlert készítenek elő a repülésre. A háttérben a Belknap árbóc magasodik, ami a hordozó irányításának vizuális segédeszköze, mivel a parancsnoki híd a hajó középvonalától igencsak jobbra esik. Nevét a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó és a USS Belknap rakétás cirkáló 1975-ös, tűzzel és halálos áldozatokkal járó ütközése után kapta és a baleset után került fel az amerikai hordozókra

Az 502-es nyitott rekeszében egy műszaki matat, de más részletek is megfigyelhetők. Például a kidudorodó zavaróantenna a merev utántöltőcső tövében, a tanker kosarát töltés közben megvilágító apró vörös lámpa a szélvédő előtt, a pilóta lenyitott beszálló platformja, és a karbantartáskor felfújt friss festék foltjai a szárnyon

Az 503-as előkészítve várja a hajózókat, akik általában 45 perccel a felszállás előtt érkeztek ki a géphez. A Prowler hajtóműveinek indításához külső segítségre volt szükség, sűrített levegőre és elektromos áramra. A starterturbinával felszerelt vontató még nem érkezett meg, de a fedélzet alól kivezetett elektromos kábelt már felcsatlakoztatták a gépre

A hordozó felépítménye előtt általában három Prowler parkolt, a negyediken időszakos karbantartást végeztek vagy komolyabb hibát javítottak meg lent, a hangárban. Most ezt a gépet hozták fel és hajtóművezéshez vontatják hátra, a fedélzet végébe. Oldalról tengerészek kísérik, kezükben féktuskó, és a fülkében is ül egy fékező ember

A hajtóművezéshez kosarat akasztottak a beömlőnyílásra és a hajtóműtér lemeze is nyitva van. A munkával igyekezni kell, mert rövidesen kezdődik a repülés és akkor a leszállófedélzet végét szabadon kell hagyni. A tartós tárolás során merevítő rudakkal rögzítették a szárnyakat

Érkező Prowler a leszállásirányító platformról nézve. A függesztmény standard: 1135 literes póttartályok és kétféle ALQ-99-es zavarókonténer, amelyek közül csak a szárny alattiakon pörögnek a generátorok légáramlattal hajtott turbinái. Az ALQ-99-eseket addig fotózhattuk, amíg a gépeken voltak, a hangárban, konzolon tárolt konténersort már nem

A leszállásirányító tisztek a megállásig kísérik figyelemmel a Prowlert. Régebben őket segítette a gép orrára festett jelzés, mert az EA-6B szemből nagyon hasonlított az A-6-osra. A sugárzás szimbóluma az Intruder ’96-os kivonása után is fent maradt a Prowlerek egy részén. A háttérben az Arleigh Burke osztályú USS Barry rakétás romboló kíséri a hordozót

Megközelítés közben a hajtóművek magasabb teljesítményen maradtak, ahonnan gázadáskor gyorsabban pörögtek fel, a gép túlgyorsulását pedig a nyitott szárnyvégi féklapok akadályozták meg

A gép megállt, a hosszú, Y alakú fékhorog még lent van, a kötél mindjárt leesik róla. A fékszárny és az orrsegédszárny már majdnem a helyére húzódott, de a szárnyak külső részének felhajtása csak akkor kezdődhetett, ha a mechanizáció teljesen zárt helyzetbe került

Kifordulás közben elindul a szárnyak felhajtása és legközelebb akkor nyílnak le, amikor a gép a felszálláshoz a katapultra áll. Az 500-asra színesben került fel a VAQ-130-asok névadója, a „Zapper Dragon”. A fémtestű, villámokat szóró sárkány legendája illett a század feladatrendszeréhez: megjelenésével „elektrifikálta” a levegőt, és jelenlétekor az elektronikus berendezések megszűntek működni…

Lehet, hogy a törzs baseball ütőre emlékeztető, bumfordi formájával, a merev töltőcsővel, a számos késantennával és levegőbeömlő csonkkal, a szárny áramlásterelőivel, a függőleges vezérsík oldalán és tetején elhelyezett antennaházakkal a Prowler nem a legszexibb repülőgép volt, de az egyik leghasznosabb, az biztos

Az első fülkében a pilóta és az első elektronikai hadviselési tiszt, az ECMO 1 ült, aki a repülőgép kiszolgálásában és a navigációban is segített a repülőgép-vezetőnek. A hátul ülő ECMO 2-nek és 3-nak ilyen feladata nem volt, ők kizárólag a gép elektronikai hadviselési rendszerével foglalkoztak. A pilóta, Kimo Lee századparancsnok neve alatt extrém hosszú beceneve áll: „Kauilanuinamakeaha”. Vajon hogyan tett szert rá?

Ha zárt felhőzet szűri meg a fényt, a ragyogó kék tenger barátságtalanul szürke lesz, ugyanakkor jól passzol a gépek festéséhez. A haditengerészet 2015-ben, a tengerészgyalogság 2019-ben vonta ki az EA-6B-t. A VAQ-130-asok 2010-ig repülték a Prowlert, a következő évben az EA-18G Growlerre képezték át őket. A Zappers közösséget éppen a napokban sújtotta katasztrófa: október közepén a szárazföldi bázisuk közelében magasodó Cascade-hegységben személyzetével együtt odaveszett az egyik Growler

*

A VAQ-130-asok Prowlerjeihez hasonlóan a VS-22 Checkmates század S-3B Vikingjei is 2000 óta tartoztak a Truman ezredéhez. A 2004/2005-ös bevetés a harmadik és egyben utolsó volt számukra ezen a hordozón. Ekkoriban a vízfelszíni és felszín alatti célok felderítésére és leküzdésére tervezett, majd szárazföldi célpontok elleni támadásra és elektronikai hadviselésre továbbfejlesztett sokoldalú típus elsődleges feladata a légi utántöltés lett. A felszállás után kiegészítették a vadászbombázók üzemanyag készletét, majd amíg azok Irak vagy Afganisztán felett dolgoztak, az S-3B-k „körülnéztek” a repülőgép-hordozó harccsoport tágabb környezetében, elektronikus és vizuális információkat gyűjtve a harccsoport parancsnok számára. Gazdaságos hajtóműveiknek és 7200 literes belső üzemanyagkészletüknek köszönhetően sokáig a levegőben maradhattak és a csapásmérő kötelék visszaérkezésekor már ismét a hordozó közelében voltak, készen arra, hogy utántöltsenek egy‑egy rászoruló gépet, többnyire egy Hornetet, esetleg Prowlert. A század hat S-3-asára 220 fős századlétszám jutott, szárazföldi bázisuk a floridai Jacksonville volt.

A szárnyak hidraulikus felhajtása kilenc méterre csökkentette a Viking közel 21 méteres fesztávolságát. A gépet a tankerfeladathoz póttartállyal és utántöltő konténerrel függesztették, itt-ott átlátni a hajtóművek külső áramának lapátjai között. Ugyanennek a General Electric TF34-es erőforrásnak egyik változata dolgozik az A-10-eseken is

Az S-3B orrában radar, a hátsó fülke alatt kiengedhető infravörös szenzortorony, középen kétrészes fegyvertér kapott helyet. A törzs szárny mögötti részében 60 szonárbója ferdén beépített indítótubusát, felette a mágneses anomália detektor rúdjának alagútját helyezték el. A hangárfedélzeti tárolás miatt a függőleges vezérsík felső háromnegyede is lehajtható volt

A pilóták jó kilátást biztosító, nem nyitható, de ledobható kabintető alatt ültek, a beszálláshoz a gép jobb oldalán lévő ajtót használták. A pilótafülke mögötti apró ablak a szenzor operátoré. Felette – akárcsak a jobb oldalon ülő taktikai koordinátor felett – egy szintén ledobható tető van, de azt lefestették, hogy a napfény ne süssön a műszerfal kijelzőire. A kép a szárny fel- és lehajtó mechanizmusára is rálátást enged

A pilóta követi a sárgaruhás gurulásirányító direktor kézjeleit, és az orrfutóval együtt mozgó oldalkormány kitéréséből látszik, hogy a gép mindjárt elfordul. A törzs végén lévő nyílásból lehetett kitolni a tengeralattjárók felderítéséhez használt mágneses anomália detektor hosszú rúdját, de a berendezést ekkorra már kiszerelték a gépekből 

Ahogy a többi gép, a Viking is a katapulton nyitja a szárnyait és ez a mozzanat a fesztáv miatt igen látványos. A szárnyak végén az elektronikai hadviselési rendszer dobozai vannak, a bennük lévő szenzorkészlet radarok és kommunikációs adók telepítési helyének meghatározásában segített 

Viszonylag lassú sebessége és nagy szárnyfelülete miatt az S-3-asok leszállását a hordozó felépítménye mögötti turbulencia jobban zavarta, mint a gyorsabb harcászati gépekét. Az utolsó hajófedélzeti leszállást már nem a Trumanon, hanem a USS George Washingtonon teljesítették a VS-22-esek, akik utolsó Viking századként 2009 januárjáig repülték a típust, majd feloszlatták őket

A bal szárny felső felületéből felnyílt a spoiler, a pilóta igyekszik csökkenteni a bedöntést, de a Viking már így érkezik a fedélzetre. A fékhorog nincs lent, talán maradt még üzemanyag és az érintéses átstartolást gyakorolják vagy valaki egy hosszabb kihagyás után a kvalifikációját éleszti újra. Ehhez nem mindig kell fékezett megállás, az értékeléshez a touch and go is elég  

A 702-es Viking póttartályára a VS-22-esek hívójele került fel. A fülkénél, az oldalszám alatti E és S betűk a század hadműveleti teljesítményéért és a repülésbiztonság terén elért eredményekért jártak

A gyakorló bombákkal függesztett Vikingen már járnak, és némi füsttel a másik gépen is indulnak a hajtóművek. A folyamat külső segítséget nem igényel, az S-3B saját segédhajtóművel rendelkezik, amelynek gázkivezető nyílása mindkét gép oldalán nyitva van. A gyorsuló TF34-esek elviselhető szinten sivítottak, a többi gépre jellemző fültépő dübörgés elmaradt – ezért lett a Viking beceneve egy porszívómárka után Hoover

Az indítótiszt megadta az engedélyt, a gőzkatapult kezelője felemelt kézzel hátra és előre fordul, meggyőződik arról, hogy minden rendben, majd megnyomja a gombot, aktiválva ezzel a katapultot és útjára bocsátva az S-3-ast. A hajtómű előtt látszik az a kisméretű ajtó, amin keresztül be lehetett jutni a Vikingbe

A szögfedélzetet a katapultpálya végén elhagyó gép a hármas tartókon hat bombát cipel. A Viking nem ment messzire, a gyakorló fegyvereket a hajó mellett tartott képesség bemutató során dobta le

A pilóták sok mindent pakoltak a sisakzsákba, sisakot csak a legritkább esetben. Mivel a Vikinggel nagy túlterheléssel járó manővert – különösen tanker bevetésen – nem végeztek, idővel a g-ruhát is elhagyták. Sisakjukon mikrofon van, mert alacsonyan repülve az oxigénmaszkot is levehették

Hárman a Checkmates század 30 hajózója közül. A négyfős személyzet a kilencvenes évek végén általában háromra csökkent. Szenzor operátorra már csak ritkán volt szükség, sőt tanker bevetésen taktikai koordinátorra sem és ilyenkor csak a két pilóta repült az S-3-asokon

*

A USS Harry S. Truman fedélzetén a HS-7 Dusty Dogs helikopterszázad képviselte a forgószárnyas repülést. A fenti merevszárnyú közösségekhez hasonlóan ők is 2000-ben kerültek a Trumanra. A század a repülőgép-hordozókra szánt, tengeralattjárók elleni hadviselésre, logisztikai feladatokra és mentésre specializált SH-60F-ből négyet, a tengerről indított, de szárazföld feletti különleges műveleti és harci kutató-mentő bevetésekre felszerelt HH-60H-ból kettőt üzemeltetett a hajón. Az eltérő feladatrendszertől függetlenül a két típusváltozat napi üzemeltetésében voltak átfedések. Amikor egy ellátó hajóról kellett a lehető leggyorsabban átcipelni a raklapokra vagy hálóba málházott utánpótlást, vagy a repülőüzemet a levegőből biztosítani és azonnal menteni a katapultált pilótát vagy a vízbe esett tengerészt, akkor az F és H változat egyaránt szóba jöhetett. A US Navy forgószárnyas erőinek átszervezése után a század 2010-től a HSC-7 jelzést és az MH-60 Knighthawk típust kapta, de ez 2005-ben még egy kicsit odébb volt. Bázisukról, a virginiai Norfolkból 200 fős állománnyal, köztük 50 hajózóval települtek a 2004/2005-ös bevetésére induló Trumanra.

Járó hajtóművek mellett cserélődik a Dusty 614-es hívójelű SH-60F személyzete. Az F fedélzetén négyen repültek, elöl két helikoptervezető, hátul két legénységi állományú kabinszemélyzet dolgozott. Egyikük a tengeralattjáró-felderítő rendszereket kezelő operátor volt, a másik minden mást csinált, és vízimentőként illetve csörlőkezelőként is dolgozott

HH-60H összecsomagolt és rögzített állapotban. A helikopterek üzemen kívül mindig a felépítmény mellett parkolnak, amely védi a kényes szerkezeteket az erős széltől. A kép előterében az egyik fegyverlift látható és az odakészített fegyverszállító kocsik. A repülőgép-felvonókhoz hasonlóan a korlát itt is automatikusan emelkedik ki a fedélzetből

A két HH-60H között egy SH-60F parkol. A különleges műveleti gépek orrára elektrooptikai és infravörös szenzortornyot szereltek és ezeket a helikoptereket a szárazföld feletti műveletek miatt többszörös kábelvágókkal látták el. Három ilyen vágó az orron, egy a pilótafülke felett egy pedig a forgószárny előtt, a repülésvezérlő- és hidraulikarendszer elcsúsztatható fedelén látható

Vízimentő lóg a HH-60H csörlőjén. A demonstrációs céllal megfüggő helikopter önvédelmi berendezései közül a hajtómű forró gázait szétterítő HIRSS és az oldalszám előtt a zavarótöltet kivető látható. A forgószárny mögött, a gép tetején lenne az infravörös zavaró berendezés, de annak csak a talpa van fent, a „diszkólámpát” leszerelték róla

Ahogy a Vikingnél már érintettem, a Truman mellett egy képesség bemutatót tartottak. Volt néhány vendég a hajón, de a demó nem nekik szólt, hanem a hordozó személyzetének. Elsősorban azoknak, akik a hajó zárt részein, a több ezer helyiség egyikében dolgoznak és ritkán jutnak ki a napfényre és a friss levegőre, de hajózók is szép számmal kijöttek, hogy megnézzék a kollégák bemutatóját

Az ellenfényben csillogó Földközi-tengerrel a háttérben az egyik SH-60F-ből mutatnak be gyorsköteles lecsúszást a különleges műveleti tengerészek vagy tengerészgyalogosok. Az F nem különleges műveleti gép, de egyes nyílt tengeri feladatoknál például egy civil hajó ellenőrzésekor vagy egészségügyi képesítésű SEAL lejuttatásakor nincs szükség a HH-60-ra 

A Seahawkok forgószárnya a pilótafülkéből kapcsolva elektromosan hátrahajtható és tartós tároláskor így rögzítik. A végtartót a rajta lévő faroklégcsavarral és a szintén felhajtható stabilizátorral együtt manuálisan lehet előrehajtani, tovább csökkentve a gép méreteit és a sérülés kockázatát a zsúfolt fedélzeten. A kettényitott szerkezeten a faroklégcsavar erőátviteli csatlakozása, vezérlőkábelek és elektromos vezetékek látszanak

HH-60H felülnézetben. A hajtóműindítás előtt plusz feladatot jelent a forgószárny lapátok kihajtása és a visszajelzések figyelése, hogy a lapátok a helyükön és rögzítve vannak-e. A 20 fokra döntött faroklégcsavar nem csak a nyomatékot egyenlíti ki és az iránytartást segíti, hanem a felhajtóerő néhány százalékát is megtermeli

Így fest fentről, a keselyűsorról a két HH-60-as és középen az SH-60-as. Baloldalon a levegőben is látott gép áll, a hátrahajtott lapátok között jól látszik a kiszerelt infravörös zavaró berendezés talpa, a jobb oldali helikopteren viszont ott van az infravörös rakétáktól védő eszköz

A századjelvény alacsony láthatóságú és színes változatban. A HS-7-esek neve korábban Shamrocks (Lóherék) volt. Erre utal a jelvényükben ma is látható apró háromlevelű és a zöld szín, ami a lóheréhez hasonlóan Írország egyik nemzeti jelképe. A kilencvenes évek közepén az elnevezésük a Shamrocks korszakban használt hívójelük után Dusty Dogs lett, és a hívójel is megmaradt

Az Iraqi Freedom műveletre és a különleges műveleti bevetésekre egy szintén színes, nagyméretű jelvény emlékeztetett. A Seahawk egyébként kedvelt terepe a látványos festések alkotóinak…

* * *

Fotó: Szórád Tamás