Hétköznapok - Harci Helikopter Zászlóalj

HheliZalj-légi4.jpg

A magyar Mi-24-es közösség mindennapjairól általában lövészetek, gyakorlatok kapcsán jelennek meg képek, írások. A közelmúltban egy átlagos hétköznapon kerestem fel őket fészkükben, Szolnokon.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis három végrehajtó alegységének egyike a harci helikopter zászlóalj. Mellettük, de külön épületben települ a szállító helikopter zászlóalj és megint csak külön a repülő alapkiképzést végző Jak-52-es vegyes kiképző repülő század. Ez utóbbi azért vegyes, mert a helikopter- és repülőgép-vezető alapképzést részben itthon valósítja meg a Magyar Honvédség. A Jak-század végzi a kanadai NFTC programhoz szükséges előszűrést, majd hazatérés után az utóképzést és gyakorlatban tartást.

A hazai hajózóképzés 1999-ben leállt és csak 2002-ben, az NFTC programhoz történt csatlakozásunk után indult újra. Ekkor már olyan fiatalok is jelentkezhettek, akik civil vonalon szereztek felsőfokú végzettséget. Ők a katonai alapképzés után, hadnagyi rendfokozattal ülhettek a Jak-52-esre, majd Kanadában a légcsavaros Harvard típusra. A Harvard egyben válaszút is, és aki helikopterre kerül, annak Szolnokra vezet az útja. A helikopter-vezetők egy év után hazajönnek Kanadából.

HheliZalj-oldalnézet.jpg

Már most is többen vannak, akik az NFTC-ről kerültek a két helikopteres zászlóaljhoz. Hogy ki-ki melyik zászlóaljnál folytatja, azt a pillanatnyi igény dönti el. Ezután a zászlóalj elkezdi a képzésüket. A képzés legfontosabb eleme értelemszerűen a 90 napos elméleti típustanfolyam, de a hazai repülési szabályokkal, a légtérszerkezettel és a földrajzi viszonyokkal is meg kell ismerkedni.  Sőt ráhangolódni is, mivel a nagy, nyitott kanadai vidék és a Harvardon végrehajtott repülések után a helikopter vezetését és harci alkalmazását kis magasságon, egy más jellegű domborzat felett kell elsajátítani. A fiatalok ezért egy kéthetes előkészítést követően kezdik meg a repülést az adott típuson.  A harci helikopterre kerülő hajózók esetében ez napjainkban a Mi-24-est jelenti.

A jelenlegi eljárás az, hogy az újonc pilóták helikoptervezető-lövészként (operátor) kezdik. A hátsó ülésben ülő gépparancsnok vezet, a helikopter rendszereit kezeli, és meghatározza a célokat. A harci alkalmazási feladatoknál az első ülésben ülő helikoptervezető-lövész kezeli a fegyverrendszert; indítja az irányított és nem irányított rakétákat, lő a géppuskával vagy a gépágyúval, és felderíti a célokat. A „nyugati” rendszer ettől eltér: a parancsnok elől ül, ő határozza meg és pusztítja a célokat, a hátsó ülésben ülő pilóta „csak” vezet. A nálunk is használt módszer előnye, hogy a helikopter-vezető gyorsan a célkörzetbe vezetheti a gépet és ott elmagyarázhatja az operátornak, hogy melyik célt pusztítsa. Ez talán könnyebb, mint amikor a lövész kéri, hogy hogyan repüljenek rá a célra. Hátránya viszont, hogy vezeti a gépet, a célok meghatározásáért felel, rádiózik, és ezért nagyobb a teher rajta. Ezért jelent sokat az a tapasztalat, amit az első kabinban, operátorként szereznek a fiatalok. Ez sokat segíthet később, amikor gépparancsnokok lesznek.

HheliZalj-operatorkabin.jpg

A helikoptervezető-lövész munkahelye

Az előrelépés egy kiválasztási rendszer alapján történik. Ha a kiképzés folyamatos és az éves repült idő is biztosított, akkor a minimálisan kívánatos 2-3 év után lehet előrelépni. A másik véglet a 10 év. Az előrelépést befolyásolja az egyén adottsága és a szervezet igénye. Ha időközben égető szükség van gépparancsnok(ok)ra, akkor elindul egy többlépcsős, 1-2 hónapos kiválasztási folyamat, amikor az operátorokat megversenyeztetik a gépparancsnoki ülésért. Az egész hajózó pályafutás egy piramisra hasonlít, ami azért jó, mert van egy cél és nem fásulnak bele egy beosztásba; például a gépparancsnokokból később oktatók lehetnek.

HheliZalj-függeszkedés.jpg

Mindig kérdés az éves repült óraszám, hiszen vannak a NATO által előírt limitek illetve ajánlások. Ezeket a „nehéz gazdasági helyzetnek” nevezett hétköznapi valóság szépen átrajzolta, és ezzel mindenki küzd, így a hazai Mi-24-es közösség is. A cél: elkerülni, hogy az óraszám egy olyan biztonsági határérték alá kerüljön, ami miatt egy ilyen értékű és összetetten kezelhető technikára, mint a Mi-24-es, ne ülhessen pilóta. Úgy tartják, hogy az óraszám nem elsősorban a szervezethez, hanem az egyénhez kötött. Egy kiképzett és egy kiképzés alatt álló személy más-más óraszámmal repül biztonsággal. Jelenleg minden kiképzett Mi-24-es hajózó korlátozás nélkül „Combat Ready” azaz hadra fogható. Ezzel a minősítéssel, alacsonyabb óraszámmal is biztonsággal repülnek és harcolnak a pilóták. Amit viszont szűkíthet a repült óraszám, az az előrehaladó kiképzés. A csökkenő óraszám óhatatlanul visszafogja az új feladatokra történő felkészülés tempóját és a fiatalok képzését ezért a kiképzés üteme lassul.

HheliZalj-ikercső.jpg

A 30 mm-es gépágyúval 2000 lövést lehet végrehajtani; ennyi már a sárkányszerkezetre is hatással van. A gépágyú tűzgyorsasága állítható, a csökkentettel könnyebb a célon tartani és így pontosabb a célzás is.

Hogy a jövőben milyen típus repül majd Szolnokon, az ma még nem eldöntött, de a helikopter beszerzésre vonatkozó tárgyalások már folynak. Nem a szállító vagy harci helikopterek jövőjét érinti a csere, hanem egy többcélú helikopter beszerzés lesz egy fegyvernemi kultúra tovább éltetésére.  Egy biztos: amíg a kiválasztott típus megérkezik Szolnokra, addig a szakmai közösség - amellett, hogy figyeli a híreket - arra koncentrál, hogy a jelenlegi technikából kihozza azt, amit a feladatok megkívánnak, és a lehetőségek engednek.

*

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis részére kiszabott feladatok a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságáról érkeznek a bázis parancsnokához. A bázisparancsnoktól a repülőműveleti főnökség kapja meg a feladatokat. Bázis szinten ez a csoport fogja össze a cikk elején említett három alegység munkáját, és határozza meg a feladatukat az adott hónapban. A feladatok az egyes zászlóaljak, így a harci helikopter zászlóalj törzséhez kerülnek, akik kijelölik az egyes feladatokra tervezhető hajózó személyzeteket.

A zászlóaljnál a hétfő a feladatszabó nap. Minden hajózó megkapja a heti feladatokat, ami nem feltétlenül repülést jelent; lehet elméleti továbbképzés, missziós felkészítés, szárazföldi lövészet is. Keddtől péntekig zajlik a feladatok végrehajtása, de nem ritka, hogy már hétfőn vagy hétvégén is repülni kell.

A harci helikopter zászlóalj a légierő eleme, de a szárazföldi csapatok támogatása az elsődleges feladata. Ezért minden héten többször gyakorolnak légi támogató és légi szállító feladatokat. Szolnok helyőrségben települ az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj. A Mi-24-es zászlóalj őket is támogatja és olyan légi mozgékonyságot biztosítanak, ami a két szárazföldi alakulat feladatrendszerében fontos.

Ez a képesség jól ismert, ami viszont kevésbé az az, hogy Szolnokon két Mi-24-es és két hajózószemélyzet ad 24 órás sugárfelderítő készültséget. Ha Magyarország területén bármilyen sugárzó anyag kikerül a szabályozott környezetből, pl. atomerőműből vagy csempészés útján jut az országba, akkor azt a Mi-24-esek segítségével felderítik. Az ehhez használt sugárfelderítő konténer magyar gyártmány, a pilótákat és a gép fedélzetén tartózkodókat pedig a légkondicionált, hermetikusan zárt kabin védi.

HheliZalj-sufipod.jpg

Sugárfelderítő konténer a harci helikopter zászlóalj épületének folyosóján, készen arra, hogy a helikopterhez vigyék

A Mi-24-es közösség 2007-től alkalmazhatja a teheremelést, többek között azért, hogy árvíz esetén a harci helikopterek is részt vehessenek a védekezési munkákban, és homokzsákokat szállíthassanak a veszélyeztetett partszakaszokhoz. Ezt követte a légi tűzoltás kiképzési utasításának kidolgozása, majd a gyakorlati megvalósítás. A fentiek ismeretében nem túlzás tehát azt mondani, hogy egy komoly fegyverzettel és tehertérrel egyaránt bíró többcélú (vérbeli katonai) helikopter típus már most is repül a Magyar Honvédségnél…

*

A harci helikopter zászlóalj hosszú, lapos épületének egyik fele a hajózóké, a másik fele a műszakiaké. A repülési feladatok ismeretében a hajózóktól csak át kell sétálni a műszakiakhoz és egyeztetni, hogy milyen függesztés, milyen fegyver, mennyi üzemanyag kell és, hogy mi a napirend az adott héten.

HheliZalj-műszakifigyel.jpg

A műszakiak hétfőn végzik a heti előkészítést és ellenőrzést, amikor a megfelelő technológia szerint szemrevételezéssel és különböző berendezésekkel ellenőrzik a helikoptereket és a működő rendszereket. A 25 órás időszakos vizsgáknál, a repülés előtti előkészítésnél és az ismételt előkészítésnél mélyebb, pl. 100 órás időszakos vizsgákra, a hajtómű vagy a főreduktor cseréjére már a hangárban kerül sor.

Amikor még sok Mi-24-es volt hadrendben, a péntek karbantartó nap volt. Az adott hónap összes péntekére elosztották a helikoptereket, hogy ne egyszerre kelljen a gépeken dolgozni. A géphez kijelölt sárkányosnak ott kellett lennie a gépe mellett. Ha a sárkányos szabadságon volt, elvileg a gépe is „szabadságon volt”, bár amíg voltak sorszerelők, addig ők illetve a mechanikus kolléga is üzemeltethette a gépet.

A hétfő tehát műszaki nap. A repülési napokon, függetlenül attól, hogy reggel, délután vagy este kezdődik a repülés, a kezdés előtt 2 órával megjelenik a műszaki állomány. Egy gépen van munkavégző és van visszaellenőrző személy is. A sárkány mechanikus előkészíti a gépet, de ha a visszaellenőrzés hibát talál, akkor szól. A munkavégző újra megcsinálja, a visszaellenőrző újra visszaellenőrzi.

HheliZalj-lőszer.jpg

A Mi-24P 30 mm-es lőszere. 140 darabot vihet magával a gép. Élőerő és könnyű páncélozott célok ellen hatásos. 

Az előkészített helikoptereket átadják a hajózóknak, akikkel közösen járják körbe. Repülés után ismét előkészítik, ha kell póttartályt vagy UB-blokkot függesztenek. Ha nincs lövészet, akkor a fegyveresek csak szemrevételeznek, lövészetkor töltenek és ellenőriznek.

*

2012. október 9-i látogatásom napján a repülések reggel 9 órakor kezdődtek, közben a zászlóalj épületében további felkészülés valamint az Afganisztánból a közelmúltban hazatért Air Mentor Team 7. váltásának pszichológiai visszaillesztése zajlott. Kora délután egy géppár feladatra is sor került.

HheliZalj-bejárat.jpg

Az ajtó mögött a Mi-24-es közösség birodalma található

HheliZalj-helyiség.jpg

A felkészülési helyiségek egyike. A hajózók itt készülnek fel, ide térnek vissza repülés után és itt végzik a papírmunkát is. 

HheliZalj-műszakiak.jpg

A műszakiak ismételten előkészítik az első, 9 órás felszállásról visszatért Mi-24-est

HheliZalj-walkaround.jpg

A jelzőrakéták nyílását ellenőrző műszaki hölgy felett a zavarótöltet kivető berendezés látszik

HheliZalj-refuel.jpg

A hajtóműveket éltető kerozin tartálykocsin érkezik. A két darab, egyenként 2200 LE tengelyteljesítményű hajtómű fogyasztása póttartályok nélkül 2 órás repülést tesz lehetővé.

HheliZalj-runway.jpg

A állóhelyről mindkét harci helikopter a futópályára repül és ott leszáll. A pályáról azután géppárban felszállva hajtják végre a feladatot. 

HheliZalj-gyorsításapályáafelett.jpg

Gyorsítás a futópálya felett

HheliZalj-légi2.jpg

HheliZalj-légi1.jpg

Szoros géppárban a 335-ös és a 336-os P

HheliZalj-futóki.jpg

A 335-ös futói már kint vannak, a 336-osnál még tart a folyamat

HheliZalj-légi3.jpg

A géppár feladat minden mozzanata egyszerre zajlik, így a leszállás is a külső leszállóhelyen

HheliZalj-vízfelett.jpg

Csodálatos táj felett, alacsonyan repül a géppár

HheliZalj-légi5.jpg

A póttartályos 335-ös nyitott futókkal közelít a szolnoki leszálláshoz. A gép mögött-alatt jól látszik a hajtóművek fúvócsövéből kiáramló forró gáz.

HheliZalj-kutyanyelv.jpg

Ismét otthon, Szolnokon. A leállítást rövid hajtóműhűtés előzi meg.

HheliZalj-sisakaföldön.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás