Iceland Air Policing 2015 - A Prága-Keflavík útvonal

Egy hónapon át két helyen álltak készültségben a cseh légierő Gripenjei. Otthon, Cáslavban és Izlandon, a keflavíki nemzetközi repülőtéren. A hely nem ismeretlen a cseheknek, hiszen bő fél évvel korábban teljesítették első izlandi missziójukat.

iap15-lead.jpg

A második lehetőség hirtelen jött és rövidebb volt, mint az első. A tavalyi rotációra fél évig készültek a csehek, idén mindössze hat hetük volt, hogy a kanadai légierő helyett beugorjanak, felkészüljenek és elkezdjék második légtérrendészeti (Air Policing) missziójukat Izlandon. Egy hónap, 70 felszállás és 140 repült óra után, a cseh kontingens a napokban hazatelepül. Az Izlandon töltött utolsó héten Martin Stropnický cseh honvédelmi miniszter meglátogatta kontingenst. A több mint 3000 kilométeres utat a prágai 24. Szállítórepülő Bázis egyik Airbus 319CJ repülőgépén tette meg.

iap15-01.jpg

A műszakiak a 3085-ös gépet készítették elő az izlandi útra. Az A319-esből 2007 eleje óta kettőt üzemeltet a cseh légierő kormányzati repülésre, katonai személy- és teherszállításra valamint Medevac feladatokra, de a messze földön bajba került cseh állampolgárok is számíthatnak rá, hogy elmegy értük a katonai Airbus.

iap15-02.jpg

A körbejárás és a gép vizuális ellenőrzése nagygépes léptékű.

iap15-03.jpg

Az A319-es nagyjából azt az útvonalat követi, mint a Gripenek. A német partok felett repült ki az Északi-tenger fölé és a szárny mögött felsejlő Shetland-szigeteknél éri el az Atlanti-óceánt.

iap15-04.jpg

Izland légteréhez közeledve a készültségi Gripenek fogják közre az Airbust; a 9243-as balról zárkózik a szállítógép mellé. A gépek alatt elterülő zárt felhőzet azt is jelenti, hogy odalent nem vár minket szép idő.

iap15-05.jpg

Jobbról közelít a 9236-os. Mindkét Gripenen az Izlandon használt két Sidewinder, két póttartály függesztmény-kombináció van.

iap15-06.jpg

A Gripen pilótája a felhőbe süllyedő Airbuson tartja a szemét. A vadászgép kormányfelületei folyamatosan mozognak, ahogy a pilóta apró korrekciókkal tartja a helyét a nagygép mellett.

iap15-07.jpg

A szoros kötelék a felhőben is megmarad.

iap15-08.jpg

Az izlandi partok előtt az Airbus és kísérete a felhőalap alá süllyed, alattuk a szürke, barátságtalan Atlanti-óceán terül el.

iap15-09.jpg

A szállítógép kiengedett fékszárnnyal közelít a keflavíki repülőtérhez. Ahogy csökken a sebesség, a Gripen egyre nagyobb állásszöggel repül az Airbus mellett.

iap15-10.jpg

A leszállás előtt néhány perccel a vadászok az utánégető hangos dübörgésétől kísérve elköszönnek.

iap15-11.jpg

Közel négyórás repülés után immár a keflavíki nemzetközi repülőtéren ázik a cseh A319-es.

*

iap15-13.jpg

A cseh kontingens tagjai parancsnokuk vezetésével felsorakoznak a honvédelmi miniszter fogadásához.

iap15-12.jpg

A parancsnok, Martin Nezbeda ezredes jelent a miniszternek. Az ezredes tagja volt a 2009-es baltikumi kontingensnek és tavaly szintén ő vezette a cseh légierő első izlandi misszióját.

iap15-14.jpg

***

Az izlandi beszámoló következő részében a készültségi szolgálatot ellátó hajózók és műszakiak mindennapjaiba pillantunk be.

Fotó: Szórád Tamás