KÉSZÜLTSÉGRE KÉSZÜLVE

Egy kétüléses Gripen áll a futópályára és megkezdi a nekifutást. A kétfős személyzet feladata, hogy célt repüljön az elfogásukra induló készültségi géppárnak.

qra-01.jpg

A kétüléses Deltát valamivel később két együléses gép követi. A vezérgépben tapasztalt hajózó ül, a kísérőt a Gripenen újoncnak számító pilóta vezeti. A készültség csak szimulált. Vizsgafeladat zajlik, amely után a fiatal repülőgép-vezető már készültségi szolgálatot is adhat.

A Gripen átképzés svédországi fázisa után következik a hazai, amely első körben csak a repülőgép vezetéséről szól, harci alkalmazás nélkül. A fiatal hajózók útvonalakat repülnek, ismerkednek a saját bázis és a többi repülőtér vizuális és műszeres eljárásaival, műrepülnek, éjszakai feladatokat hajtanak végre és a szimulátorban gyakorolják a vészhelyzeti eljárásokat is. Ez idő alatt megszokják a repülőgépet, kialakul a „cockpit comfort” és otthonosan érzik magukat a pilótafülkében. Teljesítik a meghatározott repült óraszámot, majd a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalánál az elméleti és gyakorlati vizsgákat követően katonai szakszolgálati engedélyt szereznek. Ezzel jogosultságot kapnak arra, hogy a polgári repülési szabályok szerint önállóan repüljenek egy állami légijárművel. Addig csak kétüléses géppel, oktatóval vagy együlésesben, géppár kísérőként hagyhatják el a saját katonai körzetet.

QRA-05.jpg

Ezután el kell sajátítaniuk a harci alkalmazást. Ez mindenekelőtt a készültségi szolgálat ellátásához, az Air Policing feladathoz történő felkészítést jelenti. Radar- és fegyverrendszer, elektronikai hadviselési rendszer, adatátviteli rendszer; megannyi finomság, amellyel a levegő-levegő feladatra és a készültségi szolgálatba készülő hajózónak meg kell ismerkednie. A fokozatosság elvét követve, minden új fázis elméleti előadással kezdődik, majd a feladatot a szimulátorban, oktatóval hajtják végre. Ezután kétüléses géppel végül együlésessel repülik le.

QRA-02.jpg

A rendszerek kezelését 1-1 elleni, majd géppárban, 2-1 elleni légiharcban gyakorolják. Végül a készültségből végrehajtott elfogást, azonosítást és az ezekhez tartozó eljárásokat gyakorolják kis magasságon, kis sebességgel vagy nagy magasságon repülő gépre, gyakorolva mindent az egyszerű azonosítástól kezdve a földre kényszerítésig.

QRA-03-txt.jpg

A felkészítés során igyekeznek életszerűre hangolni a körülményeket, hogy ne az első éles riasztáskor találja magát szembe a fiatal hajózó az újszerű dolgokkal. Ugyanúgy szintidőre megy a beöltözés, a futás a géphez, az indítás és a felszállás. A vizsgarepülést lehetőség szerint a készültségi zónába szervezik, hogy meglegyen az életszerű környezet és a levegőben lehetőleg minél több feladat elé állítják a vizsgázó hajózót. Ekkor a fiatalok mellett a századparancsnok vagy felette álló hajózó ül a készültségi géppár másik gépében illetve a célgépben. Az eredményt dokumentálják és igazolják a NATO felé. Ezt követően a fiatal Gripen hajózó készültségbe vezényelhető.

QRA-04.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás