Air Base


2020.jan.20.
Írta: szórád tamás

FAKÓ KÖDBEN, ZÚZMARÁBAN

Amint az alábbi képeken is látszik, nem a harsogó színek csábítottak ki január közepén Ferihegyre, ugyanakkor a természet a maga zúzmarás, fakó, szürkés-fémes hangulatával ebben az időben is szép volt. Ilyenkor persze el lehet felejteni a „szép, színes gép a kék égen” jellegű fotókat, de az ilyen…

Tovább

LJUBLJANAI KÉPESLAPOK

Az elmúlt 12 évben háromszor jártam a ljubljanai nemzetközi repülőtéren, pontosabban annak katonai felén, a szlovén légierő bázisán. 2007-ben és 2009-ben az afganisztáni misszióra készülő szolnoki helikoptervezetők és fedélzeti technikusok magashegyi felkészítésekor, legutóbb pedig két éve, hogy…

Tovább

SPOTTER ALBUM, NYÁR VÉGÉRE

A nyári hőségben a természetes vizek vagy egy kellően hideg vizű medence vonzóbb alternatívának bizonyultak a spottingnál. Ennek ellenére a nyárzáró bejegyzésbe sikerült összeválogatni néhány augusztusi képet, részben saját termésből, részben mások jóvoltából. * A horvát hatóságok általában nem…

Tovább

DRÁVA UTCA HELIPORT

Budapest XIII. kerületében, a Dráva utca végénél, ahol a pesti alsó rakpart véget ér és az út felkanyarodik a felső rakpart magasságáig, a ferde támfal tövében volt egy terület. Ezen a helyen általában taxisok vártak fuvarra vagy buszsofőrök múlatták az időt járműveikben pihenve, de a hely…

Tovább

REPTÉR A DOKKOK KÖZÖTT

Londonban 1987-ben nyílt meg egy kisméretű repülőtér, a London City Airport. A belvárostól 10-12 kilométerre, a Canary Wharf üzleti negyedtől 4-5 kilométerre fekvő reptér elsősorban az üzleti forgalom kiszolgálására létesült, de ma már jelentős turistaforgalmat is bonyolít. A repülőtér egyetlen,…

Tovább