A repülő fűnyíró, a golyómágnes, a katonák legjobb barátja – az amerikai hadseregben megannyi becenévvel illették a 2017-ben kivont felderítő és támogató helikoptert, az OH-58D Kiowa Warriort. A Bell 206 JetRanger polgári helikopterből kifejlesztett sokoldalú forgószárnyast Európában, a Varsói Szerződésbe tömörült keleti blokk fegyveres erői ellen tervezték alkalmazni, de a képességeit végül a hidegháború után, az iraki és afganisztáni konfliktusban sikerült igazán kihasználni.

A Kiowa létrejötte a US Armynak köszönhető, amely 1960-ban írt ki pályázatot egy könnyű, megfigyelő helikopterre, a LOH-ra (Light Observation Helicopter). A Bell Helicopter Company Bell Design D-250 jelzéssel 1961 májusára létrehozott és ötdarabos példányszámban legyártott egy gépet, amely a következő év decemberében repült először. Az 1965. december 26-án tartott eredményhirdetéskor a konkurens Hughes Helicopters OH-6 Cayuse típusát hozták ki győztesnek, ami a mai MD 500/530-asok elődje volt. A Bell tovább dolgozott, és ha már létrehoztak egy jó kis helikoptert, Bell 206A JetRanger típusjelzéssel megcélozták vele a civil piacot. 1966 októberére az amerikai szövetségi légügyi hatóság kiadta a típusalkalmassági bizonyítványt és elindult a JetRanger máig tartó sikertörténete.

Bell 206 JetRanger magyar lajstrommal Budaörsön

Újabb egy év elteltével a hadsereg következő, ugyancsak egy könnyű helikoptertípusra kiírt pályázatán már sikerrel szerepelt a Bell 206-os. Olyannyira, hogy az Army 1968 márciusában OH-58A Kiowa típusjelzéssel 2200 darabot rendelt belőle. Az OH-58A-ban egy 317 lóerő tengelyteljesítményű Allison gázturbina dolgozott és kétezer darabos lőszerkészlettel, egy hatcsövű, 7,62 mm-es M134-es géppuskát lehetett felszerelni a törzs bal oldalára. Az OH-58-asokat az OH-6-osokkal együtt vetették be az időközben kibontakozott vietnami háborúban. A két könnyű helikopteren igazi „célorientált” pilóták repültek, akiktől nem állt távol az újítás gondolata és ennek szellemében sokszor használtak olyan fegyvereket, amelyeket hivatalosan nem is rendszeresítettek a gépeiken.

Egy szép festésű osztrák Kiowa Táborfalván, egy nemzetközi gyakorlaton

A Kiowa továbbgondolása az OH-58B lett volna, de az valójában az osztrák haderő részére készült változat volt, amit alacsony példányszámban gyártottak és néhány, a megrendelő igénye szerinti módosítástól eltekintve megegyezett az A változattal. Ausztria 1976-ban, tizenkét darabot rendszeresített a Kiowákból. A valódi előrelépés a C változat volt. 1974-re a hadsereg egy komolyabb könnyű felderítő helikoptert akart, ami majd az európai hadszíntéren vívott háborúban is megállja a helyét. Ez azonban már hosszabb tervezési folyamatot igényelt, ezért a köztes megoldás az OH-58C lett a kiválasztott OH-58A sárkányok átépítésével. A hajtóművet továbbra is az Allison szállította, de már a 420 lóerős változatot. A földközelben operáló Kiowákra elsősorban a csapatlégvédelem csöves eszközei és a vállról indítható infravörös rakéták jelentettek veszélyt. A gépet besugárzásjelzőkkel szerelték fel, a hajtómű fúvócsöveire árnyékolás került, és a beömlőnyílást úgy alakították át, hogy a belépő hideg levegő keveredjen a hajtómű hőjével. A C változaton az íves szélvédőt sík felületűre cserélték, hogy az éjszakai repüléseknél ne legyen zavaró torzítása, és a műszerfalat is kompatibilissé tették az éjjellátó, az NVG használatához. A C változatról lekerült a géppuska, mert az akkori elgondolás szerint a gép nem harcolt, csak felderített volna, de később felszerelték az eredetileg vállról indítható Stinger ATAS (Air-to-Air Stinger) elnevezésű levegő-levegő változatával. A C változat kifejlesztését 1976-ban rendelte meg a hadsereg és 1978 tavaszára a texasi Amarillóban elkészült a Bell üzeme, ahol a helikopterek átépítése zajlott. Az első átalakítással ’79-ben készültek el. A kezdeti megrendelés 275 Kiowa átalakításáról szólt, de az átépítés 1984-es befejezéséig közel 600 darabot adtak át. Az A változat átépítésre nem került példányai közül néhány megkapta a 420 lóerős hajtóművet és ezek a gépek OH-58+ jelzéssel repültek tovább. Közben egy fontos fejlesztés is történt. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján tesztelési céllal egyetlen helikopterre, a forgószárnyagy fölé felszereltek egy szenzortornyot, az MMS-t (Mast Mounted Sight). Az OH-58-asnak bizarr külsőt kölcsönző tornyot optikai berendezéssel és célmegjelölő rendszerrel szerelték fel. A cél az lett volna, hogy a helikopter a domborzat vagy a fák takarásában maradva kidugja a tornyot és úgy végez megfigyelést, de a kedvező teszteredmények ellenére az OH-58C-ken az MMS-t nem rendszeresítették. 

Nem irányított Hydra rakétát indít egy Kiowa

A hadsereg közben nem feledkezett meg arról, hogy a C változatot csak egy közbenső megoldásnak szánta egy potensebb változat kifejlesztéséig. Ugyanis bármennyire is jó platformnak bizonyultak az OH-58C-k, híján voltak az elektronikus célfelderítés és a céladatok továbbításának képességével az AH-1 Cobra harci helikopterek felé, márpedig egy európai háborúban erre nagy szükség lett volna. Ezért az Army már 1979-ben elkezdett foglalkozni a továbbfejlesztéssel és tudva, hogy teljesen új sárkányok gyártására nem lesz pénz, 1981-ben megbízta a Bellt a meglévő OH-58A gépek átalakítására. Ez az átalakítás egy szinte teljesen új helikoptert szült. Az OH-58D típusjelzésű gépekbe 650 lóerős Rolls-Royce hajtómű került, négylapátos forgószárnyat kaptak, áttervezték a főreduktort, a faroklégcsavart és annak erőátviteli rendszerét és modernizálták a navigációs és kommunikációs rendszereket illetve a fegyverrendszer számítógépét. A forgószárnyagy fölé felkerült a korábban tesztelt MMS modernebb változata egy optikai és egy infravörös kamerával, lézer távolságmérővel és célmegjelölővel és a cél adatait immár át tudták küldeni az Apache harci helikopterek fedélzetére. Annak ellenére, hogy az új Kiowák 600 kilogrammal nehezebbek lettek a korábbi változatnál, gyorsabbak voltak és nagyobb hatótávolságuk volt. Miközben az átadások 1986-ban megkezdődtek, a hadsereg már a további képességnövelésre tett lépéseket. Az OH-58D-k remekül együttműködtek az időközben egyre nagyobb számban rendszeresített AH-64 Apache-okkal - akárcsak egykor a Montana és Colorado területén élt kajova indiánok az apacsokkal – de ha már úgyis felderítették a célt, mi lenne, ha bizonyos korlátokon belül, önállóan le is tudnák küzdeni azokat? A komolyabb fegyverzettel felszerelhető változat átmenetileg AH-58 jelölést kapott, de gyorsan visszatértek az OH-58-hoz, maradt a D jelzés, és az elnevezés Kiowa Warriorra változott. A „harcos Kiowákra” AGM-114 Hellfire rakétát, nem irányított, 70 milliméteres Hydra konténert hét rakétával és a 12,7 milliméteres M3P géppuskát lehetett függeszteni ötszáz darabos lőszerkészlettel. Az első Kiowa Warrior 1987-ben készült el, és a folyamatos tesztelés mellett az Öböl-háborúban is bevetették őket. A teljes program 1993-ban indult be, 507 darabos mennyiségben. Az OH-58D-k számos helyen feltűntek, például a délszláv háborúban a Balkánon is, de a gépek igazi igénybevételére Irakban és Afganisztánban került sor 2001. szeptember 11. után.

 OH-58D újrafegyverzése egy előretolt töltőponton

A megnövekedett képesség már komolyabb feladatmegosztást igényelt a személyzettől, amelynek mindkét tagja teljes körű jogosítással rendelkezett nem csak a helikopter vezetésére, hanem a felderítő- és a fegyverrendszer használatára is. A nyugati típusokon megszokott módon, a jobb ülésben ült az a pilóta, aki a helikoptert vezette, rádiózott, kezelte a többfunkciós kijelzőket és ő lőtt a géppuskával vagy indította a rakétákat. A bal ülésben ülő pilóta sem unatkozott: szintén kezelte a navigációs és kommunikációs berendezéseket, az MMS-torony szenzorait, elvégezte a beállításokat a fegyverrendszeren, távcsővel is végzett megfigyelést, fényképezőgéppel nagy felbontású felvételeket készített, közben sokat jegyzetelt (például a hírszerzésnek fontos információkat) és ahogy a feladat megkívánta, folyamatosan kommunikált a helikoptert vezető társával. Szükség esetén a karabéllyal lőtt földi célpontra vagy füstgránátot dobott a saját csapatok és az ellenség közé. Az ajtó még egy kézifegyver tüzétől sem védte a pilótákat, ellenben akadályozta a fényképezést vagy a karabély használatát, ezért legtöbbször nélküle repültek a gépek.

A személyi mentés egyik módja, amelyre éles helyzetben is akadt példa

A fegyverkombináció feladatfüggő volt. A géppuska mindig a baloldalra került, a jobb oldalon egy Hydra konténer vagy a Hellfire-ek kaptak helyet. Egy másik függesztés-kombinációnál balra Hydra, jobbra Hellfire került, a harmadik változatnál egy-egy Hydra konténer a gép két oldalára. Csak Hellfire-ekkel nagyon ritkán repültek a gépek. Az ellenséges kézifegyverek tüzének kitett egy hajtóműves Kiowákra a terepakadályok és elektromos távvezetékek mellett az időjárás is fokozott veszélyt jelentett, és az OH-58-asok vesztesége az Apache után a második legmagasabb volt. A csúcsra járatott gépek folyamatos munkát adtak a repülőműszakiaknak, de a mélyebb és hosszabb időtartamú karbantartásra a Kiowákat szállítógépekkel vitték vissza az Egyesült Államokba.

 OH-58F tesztpéldány az orr alatti szenzortoronnyal

A Kiowa Warriorok utolsó módosítása 2009-ben kezdődött – volna. Ez a pilótafülke átalakítását és az MMS cseréjét érintette volna egy orr alatti szenzortoronyra. Az első OH-58F 2013-ban repült. A típust 2025-ig tervezték rendszerben tartani, de az előrehozott kivonás miatt a programot törölték. Amíg a régebbi A és C Kiowák jelentős részét az UH-72 Lakota váltotta, addig a Kiowa Warriorokat 2017-ben váltótípus nélkül vonták ki a rendszerből. Az OH-58-asok valamelyik változata a világ számos országában repült vagy repül még ma is. Európában a már említett osztrák Kiowákon kívül, a görög szárazföldi erő és a horvát légierő használ Kiowa Warriorokat.  

A Kiowa közösségek kötelékrepüléssel búcsúztatták a típust

* * *

Fotó: US Army, Szórád Tamás

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2023 júliusi számában jelent meg. A Kiowa pilóták afganisztáni mindennapjairól készült interjú a nyomtatott megjelenést követően kerül fel majd az Air Base blogra.