KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: MI-2-ESEK

Az évindító An-2-es albumról kapott visszajelzések alapján, február első bejegyzéséhez egy másik „kettest” vettem elő, az orosz tervezésű és lengyel gyártású Mi-2-est. Hét éve már foglalkoztam a témával, akkor a honvédség helikopterei kerültek egy albumba. Most néhány polgári és rendőrségi Mi-2-es 1996 és 2006 között készült fotóját kerestem elő. A helikopterek többsége már nincs az országban vagy, ha mégis, nem repül többé.

mi2-bfy.jpg

Bemutatót repül a HA-BFY az 1999-es farkashegyi repülőmajálison.

mi2-bfy-2.jpg

Ugyancsak a HA-BFY egy öt évvel későbbi tavaszon, Budaörsön, egy An-2-es szomszédságában, hajtóművek, forgószárny és faroklégcsavar lapátok nélkül, gondosan betakarva.

mi2-bcj-1.jpg

Az 1999-es repülőmajális programjának része volt az a bemutató, amelyen a HA-BCJ egy ejtőernyőst emelt a magasba – ha nem is a megszokott módon.

mi2-bcj-2.jpg

A HA-BCJ eredetileg NDK katonai gép volt, majd a német egyesítést követően nem tartottak rá igényt és Magyarországra került. Aktív évei után terepszínűre festve a dunavarsányi gyűjtemény része lett.

mi2-bcj-3.jpg

Mindenkinek máshol van a komfortzónája…

mi2-bgh.jpg

A HA-BGH egykori fészkében, a szolnoki helikopter bázison, 2004-ben. A Bravo-Golf-Hotel katonai helikopter volt, 8918 oldalszámmal repült 1985 és 2000 között.

mi2-02.jpg

Egy ex-orosz Mi-2-es a pécs-pogányi repülőtéren, 1995 nyarán, erősen hiányos állapotban. A törzs oldalán még látszik a vörös csillagos felségjel.

mi2-01.jpg

A dérlepte HA-BGA a budaörsi repülőtéren, 1996 decemberében. Ukrán lajstromból érkezett, egy év múlva oda is távozott.

mi2-bfr.jpg

A magánkézbe került Mi-2-esek festésmintáját illetően az üzemeltetők vagy tulajdonosok egyéni elképzelései érvényesültek. Az ex-orosz HA-BFR-re metálkék festés került.

mi2-bgo.jpg

A HA-BGO egy táborfalvai bemutatón, 2002 augusztusában. A gép még abban hónapban kényszerleszállt és összetört.

mi2-bcr.jpg

A tengerparttal rendelkező országok mentőszolgálatainál és parti őrségeinél gyakori festésminta jól áll a HA-BCR lajstromjelű magyar Mi-2-esnek is. A gép a budaörsi hangárban parkol.

mi2-bge.jpg

Ugyanott, de már egy másik évben, a HA-BGE áll, lapátok nélkül. A gép 9412-es oldalszámmal a Magyar Néphadseregnél állt rendszerbe 1986-ban, és 2000-ben, a típus kivonása után a Magyar Honvédségtől került magánüzemeltetőhöz.

mi2-bgk-1.jpg

Ugyancsak katonai múltja volt a HA-BGK-nak is, amely 8915-ös oldalszámmal repült a néphadseregnél majd a honvédségnél 1985 és 1997 között. A fotó 2004 áprilisában készült Kalocsán.

mi2-bgk-2.jpg

Itt is a HA-BGK pörög, de már Budaörsön, 2006 nyarán.

mi2-bcf-r14.jpg

A HA-BCF és a rendőrség R-14-ese Börgöndön, egy borongós repülőnapon, 2003 júniusában.

mi2-r13.jpg

A Romeo 13-as a 2004. augusztusi Formula 1 Magyar Nagydíj idején Budapest XIII. kerületében, a Dráva utcai ideiglenes heliporton. A Kék Villám 1979-től 2016-os kivonásáig szolgált a légirendészetnél.

mi2-r14.jpg

Készenlétben a Romeo 14-es. A helyszín a Siófok-Kiliti repülőtér, az időpont 1999 nyara. A háttérben távozó zivatar után az állóhely betonja gyorsan szárad.

mi2-r14-2.jpg

A 2004 májusa. Fehér ing és nyakkendő az R-14-es pilótáinak öltözéke; a rendőrség kormányzati repülést teljesít.

mi2-r14-3.jpg

Földet ér a Mi-2-es. A védett utasra tekintettel több fekete öltönyös–fülhallgatós ember várta a helikoptert, akik nem örültek fényképezőgépes jelenlétemnek a körépület tetején. Végül csak annyit kértek, hogy se az utas, se ők ne szerepeljenek a képeken. 

mi2-r14-4.jpg

Pár perc múlva már indul is tovább az R-14-es, amely a Kékek között a Botond nevet kapta. 2017-es kivonása után Lengyelországba és civil üzemeltetésbe került.

mi2-r15.jpg

Az R-15-ös Kék Madár a 2006-os Puma Rally idején a szombathelyi repülőtér felett. Szintén lengyel tulajdonoshoz került és az interneten fellelhető fotók szerint nem festették át, csak a rendőrségre utaló feliratok kerültek le a gépről.

mi2-r11.jpg

Az album egyetlen fotója, amit nem én készítettem, hanem egy börzén vásároltam. Azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Romeo 11-est a műszakiak betolják a légirendészet ferihegyi hangárjába. A gép 1983. augusztus 13-án, Sopron mellett lezuhant.

* * *

Fotó: Szórád Tamás