ÉVZÁRÓ VÁLOGATÁS

Az idei képek között akad néhány, amely a nyomtatásban megjelent cikkekbe és a bejegyzésekbe se került be, ezért az érdekes interjúkat és riportlehetőségeket, életre szóló élményt és meglepő változást egyaránt hozó 2022-es évet lezáró albumba ebből az elfekvő készletből válogattam.

mil-01.jpg

mil-02.jpg

Külső leszállóhelyre tart egy Mi-24-es. Verőfényes februári napnak indult, de mire a kiképzési repülés elkezdődött az előretolt töltőponton, addigra búcsút mondhattunk a napsütésnek.

mil-03.jpg

Keleten a helyzet változatlan. Délelőtti őrjáratról visszatérő, éles légiharc-rakétákkal és Litening konténerrel felszerelt Gripen.

mil-04.jpg

Emberi léptékkel mérve is nyugdíjas korhoz közeledik az Ohio Légi Nemzeti Gárda „alig” 62 éves KC-135-öse. A Kecskeméten leszálló gép szárnyának alsó felületén, az utazómagasságon lehűlt kerozin miatt vékony jégréteg alakult ki.

27_0154.jpg

Szlovén AS 532 Cougar a Fire Blade gyakorlaton, Pápán. Barátkozzunk a típus formavilágával, mert egy másik változata rövidesen nálunk is megjelenik.

mil-05.jpg

Kevés van belőle és egyre ritkábban látni: Mi-17-es Pápán.

mil-07.jpg

Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) októberi helikopteres harcászati oktatói kurzusát (HTIC) az MH Pápa Bázisrepülőtéren rendezték meg. Itt éppen egy svéd UH-60M helikoptert készítenek elő. A skandináv országban Hkp16 jelzéssel repülik az amerikai típust.

mil-06.jpg

A hollandok még 2015-ben döntöttek a Chinook-flotta modernizációja mellett és a régi CH-47D-k leváltására vadonatúj F-eket rendeltek a Boeingtól. A helikopterek leszállítása 2021 elején kezdődött, és összeszerelésük után Gilze-Rijenben álltak szolgálatba. Ezekből a helikopterekből láthattunk két példányt a bázisrepülőtéren.

mil-08.jpg

A csehek a különleges légi műveleti feladatokban való részvétel (SOATU – Special Operation Air Task Unit) miatt hét Mi-171-est modernizáltak és láttak el időjárásradarral, FLIR-rel, kevlárlapokkal, indításjelzőkkel, infravörös rakéták elleni védelemmel és új csörlővel. A típusváltozat lenyitható rámpával és jobb oldalon nagyméretű, eltolható ajtóval rendelkezik.

mil-09.jpg

A cseh légierőtől L-159-esek is szerepeltek a HTIC-kurzuson. Pilótáik agresszor szerepben igyekeztek megnehezíteni a helikopteresek dolgát, és gyakorolhatták a kis magasságon, kis sebességgel repülő légi célok elleni eljárásokat.

27_6213.jpg

Alkonyati Airbus-érkezés a kecskeméti pálya mellől nézve. Az elmúlt néhány évben a honvédség és a civil nyilvánosság közötti kommunikáció szempontjából a repülőbázison magasra tették a lécet.

09-5276.jpg

A holland légierő eindhoveni Gulfstream IV-esének esti indulásával át is térek a ferihegyi fotókra és egyebekre.

*

01-4243.jpg

Ha ez a 2000-ben átadott Boeing 757-es mesélni tudna, sok érdekességet mondhatna: spanyol, török, szaúdi, brit, francia, holland és zöld-foki-szigeteki cégnek egyaránt repült. Januárban az Icelandair színeiben járt Ferihegyen.

04-4824.jpg

Az Ural Airlines A319-ese. Ha nincs az ukrajnai háború, minden bizonnyal még ma is bermudai lajstromban lennének a gépek, de március óta már orosz lajstromban repülnek.

02-4214.jpg

03-4207.jpg

Az Aeroflot január elején még szélestörzsűekkel, Boeing 777-essel (fent) és Airbus 330-assal is repült Budapestre.

05-4980.jpg

Az orosz légitársaság jött, amíg jöhetett. Jó ideig utolsó budapesti járata repül át a Duna felett és tart a 13R pályára, miután hatalmas kerülővel, a Finn-öböl - Északi-tenger – Németország – Ausztria - Szlovákia útvonalon megérkezett a magyar légtérbe.

06-4639.jpg

A Korean Air Cargo Jumbója földet ér – kétszer. Az első érintés után elpattanó 747-es hosszan siklik a pálya felett.

03-0135.jpg

Nőnapi forgalom a Cargo City előterén. Az Easy Charter A300-asa negyven évvel ezelőtt, utasszállítóként került ki az Airbus toulouse-i gyárából, később alakították át áruszállítóvá.

07-5559.jpg

Futóbehúzás a Wizz Air A320neóján. A fapadosokat nyáron sok kritika érte a többórás késések és járattörlések miatt. Személyes tapasztalat, hogy a reptéri tájékoztatás ugyan döcögős volt, de a panaszt az elvárható módon kezelték és a kártérítés pontosan fizették.

08-5639.jpg

Az Iberia elsősorban hosszú távú atlanti útvonalain használja A350-900-asait, de a típus – amelynek 500. példánya is a spanyol légitársasághoz került - megfordult Ferihegyen is.

4333.jpg

Az év elején egyik távol-keleti útjára indul a magyar kormány A330-as teherszállítója, amelyen augusztus végétől hangárszintű karbantartást hajtottak végre.  

10-6850.jpg

Ritka színfolt Ferihegyen a SmartLynx Airlines Malta A330-asa, amely egy nyári reggelen érkezik a 31R pályára. A 2006-os gép a China Eastern színeiben állt szolgálatba, idén októbertől már egy dominikai társaságnál repül, de továbbra is a SmartLynx üzemeltetésében.  

11-6674.jpg

Chartergép érkezik Egyiptomból. A 737-es egy rövid fordulóidő után már indult is vissza, a felszálláshoz alaposan kihasználva a rendelkezésre álló pályahosszt.

13-md500-police.jpg

A légirendészet szebb időket látott MD-500-asa a Gödöllő környéki dombvidék egyik mellékútján kiállítva hívja fel a figyelmet egy kalandpark bejáratára.

23_0120.jpg

Egy lényegesen jobb állapotban lévő MD-902-es a szolnoki helikopterbázis családi napjának statikus bemutatóján.

22_0107.jpg

A légimentők is ott voltak a szolnoki forgószárnyas kollégák családi napján. EC 135P2-es helikopterüket a rendőrök gépéhez hasonlóan a statikus bemutatón lehetett megnézni.

14-6993.jpg

A török ACT Airlines öt Boeing 747-400-as áruszállító gépet üzemeltet. A képen látható TC-ACR lajstromjelű Jumbo átmenetileg szaúdi színekben üzemelt, amikor 2017. november 11-én Maastrichtban, a felszállás megkezdésekor eltért az iránytól és a pályáról legurulva megsérült.

15-0419.jpg

A koronavírus-járvány miatt leállított A340-es utasszállító az afgán Kam Air gépe volt. A 25 éves Airbus most a litvániai Siauliaiban várja sorsát, ami valószínűleg a szétbontás lesz.

16-6399.jpg

Az egyik Ryanair-járatot az ír fapados cég és a máltai kormány közös vállalata, a Malta Air alig egy éves B 737 Max 8-asa teljesíti.

07-5842.jpg

Korán elemelt és a 31-es pályavég felett már magasan jár a Ryanair 737-800-asa. A háttérben a Hold rajzolódik ki, de messze még a napnyugta.

17-6650.jpg

A DHL az afrikai nagyvadak védelmére létrehozott Tusk Trust partnere is. A Boeing 757-esre felkerült a szervezet fekete kontinenst formázó logója, amelybe egy oroszlán, egy elefánt, egy rinocérosz és egy őslakos sziluettjét illesztették.

18-7094.jpg

A nyári napfordulótól mindössze négy napra vagyunk. Ennek köszönhető, hogy a Flydubai diszkontcég egyik júniusi járatát teljesítő B 737 Max 8-as a még sötétedés előtt érkezik Budapestre.

19-0124.jpg

Luxus felsőfokon. Ha valakit zavar, hogy egy business jet szűk kabinjában korlátozott a mozgástér, a problémára olyan gép a megoldás, mint a Qatar Amiri Flight Boeing 747-8-asa.

20-0153.jpg

A kargódombról ennyi látszik a 13R pálya várópontján álló Wizz Air A321-esből. A háttérben éppen földet ér egy Ryanair járat.

24_0258.jpg

Találkozó a kondenzcsík alatt

25_0265.jpg

Azonos típusú, de eltérő rendeltetésű és ennek megfelelő álcázó illetve látványos festést viselő, kacsa elrendezésű „szerkezetek” felszállást követő, alacsonyan végrehajtott gyorsítása vízfelület felett.

26_0266.jpg

Sirályszárnyakon

21-0481.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás