A száraz nyári időszakban fellobbanó, majd rövid időn belül nagy területen tovább terjedő tüzek megfékezésében idén is fontos szerep jutott a honvédség helikoptereinek. A légi tűzoltó képességre nem csak itthon, de külföldön is szükség volt, mivel Szlovéniában az ország történetének legnagyobb tüze pusztított. A Magyar Honvédség szerepvállalásába, a négynapos művelet mozzanataiba Remzső Zsolt őrnagy, oktató-gépparancsnok, és Klement Zsolt őrnagy, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Repülő Műszaki Zászlóaljának megbízott zászlóalj-parancsnoka adott betekintést.

Miközben az érdeklődés fókuszában immár a H145M és a rövidesen beérkező H225M helikopterek állnak, a Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj Mi-17-esei továbbra is szállítanak, kutató-mentő szolgálatban állnak, és mint az a nyár folyamán ismét látható volt, tüzet oltanak. A légi tűzoltó készenlétet parancs rögzíti, ami azt jelenti, hogy egy kijelölt személyzet, az adott szolgálata ellátása mellett, a tűzoltó berendezéssel - a Bambi Bucket elnevezésű, puhafalú tartály és a hozzá tartozó kötélzet - felszerelt helikopterrel ezt a készenlétet is ellátja. Ilyen Bambi készlet több is van Szolnokon és egy az MH Pápa Bázisrepülőtéren települő kutató-mentő helikopter mellett is rendelkezésre áll. A pápai géphez azért is indokolt, hogy legyen ilyen készlet, mert nem csak a várható tűzesetek miatt kell készenlétet adni, hanem a közeli Bakonyban tartott különböző gyakorlatok és lövészetek miatt is, ahol az éleslőszer vagy más eszközök használata miatt kigyulladhat az aljnövényzet. Például a Veszprém melletti hajmáskéri lőtéren tartott éleslövészetek során sok esetben a pápai kutató-mentő gép ad tűzoltó készenlétet. Riasztás esetén a lőtérre települt helikopter onnan indul kutató-mentő feladatra, de ha tüzet kell oltani, akkor gyorsan át tudnak állni arra is.

Bambi Bucket és Mi-17-es egy kecskeméti bemutatón

Bambival felszerelt kutató-mentő helikopter a hajmáskéri lőtéren

Szlovénia esetében a feladatot július 21-én, csütörtökön kapta a kijelölt állomány, amely azonnal megkezdte a felkészülést a másnapi kitelepülésre. A Mi-17-es típuson a négy órás heti előkészítésen kívül huszonöt órás majd száz órás időszakos karbantartás van. Mivel a huszonöt órás karbantartást plusz-mínusz öt órával át lehet ütemezni, a felkészüléskor előre hozták az egyik gépen esedékes munkákat, hogy azokat ne Szlovéniában kelljen elvégezni. A Mi-17-esek napi üzemeltetése során, a műszaki kiszolgálásnál több változat lehetséges. Az 1-es változat a legmagasabb szintű, repülőtéri körülményeket és bővebb műszaki állományt jelent, a 2-es egy kicsit szűkebb, de még megfelelő ahhoz, hogy reptéren kívüli üzemelésnél több napon át kiszolgálják a helikoptert. A szlovén feladat műveleti repülésnek minősült, 2-es számú kiszolgálási változatot igényelt, ami minden szakágtól egy műszakit továbbá egy ügyeletes mérnököt jelentett. A kiszolgálásba az üzemanyagtöltésen kívül beletartozik a repülés utáni átvizsgálás, a folyadékszintek, esetleges folyások ellenőrzése az adott helikopter fedélzeti technikusával közösen. Mivel külső súlyos repülésről volt szó, a műszaki csoport két fegyveres szakemberrel egészült ki, akik a Bambit ellenőrizték és függesztették. Azért kettővel, hogy akkor is képesek legyenek függeszteni, ha nem egy helyről üzemel majd a két helikopter. Így lett a két Mi-17-eshez hét fő repülőműszaki, valamint a kétszer három fő hajózó, összesen tizenhárom fő. Ez a minimálisan szükséges létszám, de ugyanez van egy hazai gyakorlaton is, vagyis ebből a szempontból nincs különbség, hogy reptéren kívül üzemeléssel itthoni vagy külföldi feladatot hajtanak végre a személyzetek.

Bambi Bucket a Mi-17-es teherterében

Július 22-én, pénteken reggel a felkészített Mi-17-es Szolnokról tankolás céljából átrepült Pápára. A szlovén felkérés miatt a légierő szemlélő engedélyezte, hogy a Szolnokról indított helikopter mellett a pápai kutató-mentő gép is kitelepüljön a szomszédos országba. A heti ellenőrzésnél normál esetben is kiveszik a gépeket a kutató-mentő szolgálatból. Erről NOTAM-ot (Notice To Airmen) adnak ki, hogy a keleti vagy nyugati szektor kutató-mentő gépe ideiglenesen nem elérhető, és addig a másik gép veszi át az érintett körzetet is. Ebben az esetben a szolnoki kutató-mentő helikopter vette át a Dunától nyugatra eső szektort. Közben a pápai Mi-17-es kutató-mentő felszerelését az ottaniak kipakolták, és a tehertérbe berakták a Bambi készletet. Az átrepülések során a Bambi Bucket mindig a tehertérben „utazik”, mivel külső függesztménnyel a gép csak 120-130 km/h-s sebességgel repülhet, függesztmény nélkül 240-250 km/h-val.

Indul a segítség Szlovénia felé

Az átrepüléshez szükséges és időközben beszerzett engedélyek birtokában a két Mi-17-es valamivel dél után felszállt Pápáról és elindult bő kétórás útjára Szlovéniába, az ország túlsó felére. A leszállóhely koordinátáit még az előző napon megküldték a szlovének. Egy olyan előretolt töltőpontot jelöltek ki, ahol a helikopterek kiszolgálását és tankolását el lehetett végezni és akasztani a Bambit. Az volt az információ, hogy a tűz Olaszország felől a szélirány miatt terjedt át Szlovéniába, ennek megfelelően az oltás is a szlovén-olasz határ közelében lesz majd. A Mi-17-esek kora délután érkeztek meg. Az oltás már javában folyt, mindenfelé helikopterek és merevszárnyú gépek voltak a levegőben. A ljubljanai irányítás egy földi frekvenciát adott, azon kellett meghívni a leszállóhelyet, de vagy messze voltak még, vagy nagyon el voltak foglalva az ottaniak, mert nem válaszoltak. Először a szlovák helikopter személyzete szólalt meg, és elmondta, hogy pontosan hova menjenek a Mi-17-esek. Ekkor sikerült felvenni a rádiókapcsolatot a leszállóhellyel, ami nagyjából tíz percre volt a merítő helyektől és a tűzoltás helyszínétől. A terep miatt nem lehetett közelebb kialakítani a leszállóhelyet, de nem is lett volna biztonságos. A helyszín kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy lehet olyan meghibásodás, ami miatt több órán át nem tud indulni egy helikopter, de a közelség miatt a tűz esetleg már veszélyeztetheti a leszállóhelyet. A kijelölt leszállóhely poros volt és nem teljesen sík, közvetlenül egy út mellett helyezkedett el, mögötte házakkal. Jöttek-mentek a földi járművek, és figyelni kellett a nézelődő civilekre is. Leszállás után a személyzetek leállították a hajtóműveket és egy gyors egyeztetést tartottak a szlovén rendőrökkel, tűzoltókkal és katonákkal. Kaptak egy kapcsolattartó személyt, egy helyszíni koordinátort, aki egy térképen megmutatta, hogy hol lehet vizet emelni. A merítési helyek egytől nyolcig számozott pontok voltak, amelyek közül a hármas és négyes merítési pontot kapták a magyarok, és az ahhoz legközelebb eső tüzet. A feladatot ettől kezdve önállóan kellett megoldani.

A szlovén légierő Bell 412-es helikopterei szintén Bambival dolgoztak (illusztráció)

Az egyeztetés alatt a műszakiak felkészítették a helikoptereket a légi tűzoltásra. A tehertérből előkerültek a Bambi készletek, a műszakiak kifektették a gépek mellé, bekötötték a függesztő sodronykötelet és a nyitást biztosító elektromos kábelt. A Bambi puhafalú tartályát sokféle méretben gyártják, a Magyar Honvédség a kétezer-ötszáz literes, BB5566 típusú változatot használja. A tartályt egy belső hevederrel állítani lehet, behatárolva ezzel a felvehető vízmennyiséget. Felszállás előtt a fedélzeti technikusok kiszámítják, hogy az adott körülmények - hőmérséklet, tengerszint feletti magasság, üzemanyag mennyiség – mellett mennyi lesz a felszálló súly, majd a Bambit úgy állítják be, hogy ki tudják emelni a vízből és felvinni a hegytetőre és közben maradjon teljesítménytartalék is. A fenti adatokat és a hegyi környezetet figyelembe véve a műszakiak kétezer literre állították a Bambit, amit így nyolcvan százalékos telítettséggel vihettek a tűz fölé.

Magyar Mi-17-es a leszállóhelyen

A tankolást követően a hajózók indítottak, és felszálltak a helikopterekkel. Ettől kezdve rájuk volt bízva, hogy az övékével megegyező merítő pontot használó helikopterek mögött beálljanak a sorba és a merítő pont és a dobási terület között ingázva bekapcsolódjanak a tűzoltásba. Ekkor szembesültek azzal, hogy a merítő pont nem egy természetes vízfelület, hanem ilyen célokra rendszeresített, öt-hat méter átmérőjű, vastag peremű, puhafalú, telepíthető tartály. A kisebb helikopterek kisebből merítettek, a szolnokiaknak kijelölt tartály viszont olyan mély volt, hogy a Bambit is meg lehessen meríteni benne. A tartályba egy huszonöt-ötven méterre álló tartálykocsiból vagy a hegyi tározókból csővezetéken keresztül töltötték a vizet. Minden ilyen tartálynál állt valaki hosszú botokkal, hogy segítsen betolni a Bambit a vízbe, ha az a tartály peremére ért le. A módszer lényegében méteres pontosságú függést igényelt. A fedélzeti technikusoknak sok dolguk volt, mert attól kezdve, hogy a helikopter húsz-huszonöt méteres magasságban harminc méterre megközelítette a merítő helyet, a gépet vezető gépparancsnok elveszítette azt, mert a műszerfal és a gép alja kitakarta. A helikoptervezető a környező tereptárgyakhoz viszonyítva haladt előre, rádió-magasságmérővel tartotta a magasságot és azt csinálta, amit a fedélzeti technikus mondott. „Még tíz méter, öt, három” – diktálta a technikus az ajtóban hasalva és a gép alá nézve és folytatta: „Ne menj jobbra, várj, beleng a Bambi, állj, most le, meríts, rendben, elmerült.” A pápai helikopteren tízméteres kötél volt, plusz a Bambi mérete és a négyágú kötél, vagyis nagyjából tizennégy méteren függve merült el. A gép nem süllyedt tizenkét méter alá, hogy az elektromos rész ne merüljön a vízbe. A szolnoki gép ötméteres kötéllel dolgozott. A rövidebb kötéllel könnyebb a munka, mert nem leng annyira és minél alacsonyabban van a gép, annál pontosabban lehet tartani a függés közbeni helyzetet. Igaz, a légpárnán egy kicsit csúszkál a helikopter, de a fűcsomókhoz, fákhoz, tereptárgyakhoz viszonyítva könnyebb tartani a helyzetét, magasabbról nehezebb észrevenni a kisebb elmozdulásokat. Közben figyelni kell a szélirányra, a többi gépre, a szomszédos merítő helyre érkező helikopterre, miközben a következő forgószárnyas már mögöttük függ, várva, hogy meríthessen. Amint a Bambi megtelt, a fedélzeti technikus már szólt is, hogy „tele van, emelheted.” A Mi-17-esek ekkor kiemelték a Bambit és kétezer liter vízzel a helikopter alatt elindultak hegynek fel, hogy öt-hat perces köröket repülve oltsák a tüzet. Mindkét Mi-17-esen oktató-gépparancsnokok ültek a bal ülésben, a helikoptereket többnyire ők vezették, a jobb ülésben ülő másodpilóták a többi gépet, a rádiózást figyelték és folyamatosan tájékoztatták a gépparancsnokokat. Az idő rövidsége és a tempó miatt arra nem volt mód, hogy a másodpilóták gyakoroljanak, ezért a nehezebb manőverek, mint a merítés és a dobás többségét a nagy gyakorlatú gépparancsnokok végezték. Dobás után a jobb ülésből vitték a Mi-17-eseket a merítő pontig, és ott visszaadták a bal ülésnek. Ezzel a gépparancsnokok is pár perc pihenőhöz jutottak, ihattak egyet, megmozgathatták ujjaikat. Mindeközben a helikopter belső rendszerén folyamatos volt a kommunikáció a háromfős személyzet tagjai között.

Vizuális elkülönítéssel repülve figyelni kellett a többi gépre. Több mint tíz légijármű volt levegőben, a szlovéneken kívül magyar, horvát, olasz, osztrák, román, szerb és szlovák repülőeszközök - és ha nem is mindig angolul, de a személyzetek folyamatosan hallották egymást a rádión. Időnként kicsit zavarta egymást a merev- és a forgószárnyas technika. A nagy teljesítményű Canadair CL-415-ös tűzoltó repülőgépek inkább a magasabb részeken, a gerinc felett dobtak, nagy sebességgel, nagy magasságból, nagy hatásfokkal, majd elrepültek a tengerre vizet felvenni. A helikopterek a tengerszint felett százötven méteres magasságon merítettek, azután rövid távolságon, intenzíven emelkedtek hatszáz-hétszáz méterre és sokszor a hegy túloldalán fordultak a tűzre és dobták a vizet. Emelkedés közben a személyzet eldöntötte, hogy a terep felett milyen magasságról, milyen sebességgel oldja a vizet, hogy a lehető legjobb hatásfoka legyen a dobásnak. A tűz felett a helikoptervezető adott parancsot a dobásra, de a nyomógomb a fedélzeti technikus kezében volt, ő dobta a vizet. A dobást mondta is, de a helikopteren is érezni lehetett, hogy néhány másodperc alatt megszabadult a kétezer liter víztől. A közelben tűzoltók is voltak, akik kézjelekkel segítették, hogy hova menjen a víz. Ők addig oltottak, amíg kocsival feljutottak s ameddig a tömlőjük elért. A hegyoldalakra, a fák közé nem mentek be, mert a tűzben többször hallottak robbanást. Az erős szélben a hegyek miatt kialakuló turbulencia mellett további nehézséget jelentett, hogy a környék tele volt füsttel, amelybe a hegy közvetlen közelében nem akartak belerepülni. Az oltás során elsősorban a lakott területek védelmére koncentráltak, és legalább három falut biztosan sikerült megvédeni a tűzoltóknak és a repülőknek. Ezt a lakosság egy szalmabálára kiterített lepelre írt „hvala” (köszönet) szóval köszönte meg.

Horvátország nagy teljesítményű tűzoltó repülőgépet is küldött (illusztráció). A füst nem állt meg a két ország határán és az Isztrián is érezhető volt

A szlovák légierő Black Hawk helikopterrel segített - a pilóták otthon is gyakorolják a Bambi merítését

A magyar hajózóknak egy alkalommal természetes vízből, egy folyó zuhatag utáni kiszélesedő részéről kellett meríteniük. Azért csak egyszer, mert nagyon közel voltak a fák és a merítés még éppen csak biztonságos volt. Annyira kellett besüllyedni a Mi-17-essel a víz fölé, hogy a forgószárny a fák teteje alatt volt. Érdekes volt látni, hogy a horvátok harminc méteres kötéllel dolgoztak, és egy merev tartállyal a folyóból merítettek. Látszott, hogy náluk sok a tűz, a helikopterek néha tengerből vesznek vizet, de sokszor merítenek a kis tavakból, hegyi vizekből, ahova nem tudnak besüllyedni, azért dolgoznak hosszú kötéllel, amivel még nehezebb célozni. Nem volt könnyű meríteni a telepített tartályokból sem, de még mindig jobb volt, mint a gyors folyású természetes vizekből, ahol a folyó azonnal viszi a megmerített Bambit. Nem mindegy, hogy szemből, oldalról vagy hátulról jön a sodrás a merítéskor, haladni kell vele, mert elviszi a Bambit a gép alól. A folyással kell mozogni, hogy függőleges maradjon a kötél, különben kiemeléskor rángatja és beleng a külső súly. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy a folyásiránnyal megegyezik a szélirány, márpedig ez a helikopteres repülés sarkalatos pontja. A szélirány meghatározásához a GPS nagy segítség, de a tereptárgyak, a növényzet, a füst mellett az is segít, ha egy faluban kint van egy zászló vagy a kötélen száradó ruha. Célszerű szembeszélbe állni, mert a helikopter nem szereti az oldal- vagy hátszelet. Olyannyira, hogy le is van korlátozva szembeszélnél 20 m/s, hátszélben 5 m/s, oldalszélben 10 m/s szélsebességig. Az utóbbit sem szeretik a helikoptervezetők, mert a faroklégcsavar hatásfokát annyira lerontja, hogy nagyobb terhelésnél könnyen előfordul, hogy a pedál kikoppan, nem lehet jobban belépni. Ha viszont szembeszélbe állnak és a folyó hátrafelé viszi a Bambit, akkor tolatva kellene kiemelkedni a fák közül, ami viszont a hátrafelé korlátozott kilátás miatt okozhat gondot.

Egy töltés két óra tíz perces repülést tett lehetővé, de tartalékolni is kellett, így egy felszállásból közel két órát repültek a magyar gépek. Pénteken és szombaton egyaránt három felszállást hajtottak végre, vasárnap kettőt. Közel hat órát repültek egy nap, ami azért volt megterhelő, mert folyamatosan manőverezni kellett, nem egy egyszerű útvonalrepülésről volt szó. Két felszállás között, miközben a műszakiak a gépeket ellenőrizték és tankolták, a hajózók ettek egy szendvicset, ittak egy keveset és utána folytatták a feladatot. Pénteken napnyugtáig dolgoztak, majd a töltőpontról egy tízperces repüléssel elérhető civil reptérre repültek, a helikoptereket ott nyűgözték és a szállásukra érve éjfél előtt zárták a napot. Szombat reggel nyolc órára kérték a szállítást, kilenc órakor kezdték a munkát és közel hat órán át oltottak. Jól haladtak és a vasárnap hajnali eső is segített a tűzoltóknak. Vasárnap már csak kora délutánig dolgoztak, két felszállásból oltottak. A nap hátralevő részében a nagyobb gépek már nem repültek, a kisebb helikopterek megbirkóztak a feladattal. A szlovének egyik rendőrségi helikoptere is a levegőben volt, és hőkamerával kereste a gócokat. Vasárnap este telefonáltak a magyar csoport szállására, hogy hétfő reggel ne induljanak vissza, szólni fognak, hogy mi a döntés. Hétfő délelőtt szóltak is, hogy köszönik, nem lesz már szükség a két helikopterre. A kitelepült csoport jelentette haza, hogy a feladatot befejezték és megkapták a parancsot a hazatelepülésre. A Mi-17-esek egy pápai tankolás közbeiktatásával hazatelepültek Szolnokra, ahol elvégezték rajtuk a karbantartásokat. A pápai gép másnap visszarepült a bázisrepülőtérre és visszaállt a kutató-mentő szolgálatba.

*

A szlovén feladatot harminc óra repült idővel fejezte be a magyar csoport, a művelet során összesen százkilencvenöt Bambi emelést hajtottak végre. Nem csak a negyven-negyvenöt fokosra felforrósodó fülkében ülő, lángálló overallba, sisakba, kesztyűbe öltözött hajózók izzadtak, a helikoptereket is igénybe vette a feladat. Akkor kell a legnagyobb teljesítmény, amikor egyhelyben áll a gép és nincs szél, vagy csak gyenge. A hajtóművek és a főreduktor ekkor kapják legnagyobb terhelést, folyamatosan emelkednek az olajhőmérsékletek. Egy bizonyos érték után már muszáj gyorsítani, hogy hűtsék a rendszert, nehogy a hőmérsékletek túlmenjenek az előírt értéken. Szlovéniában a külső hőmérséklet bőven harminc fok felett volt, felső határértékén dolgoztak a Mi-17-esek. Ettől függetlenül a gépek „elemükben voltak” és lényegében hibátlanul működtek. Csak kisebb meghibásodás volt, az egyik helikopter indítóhajtóműve nem indult, de ezt a problémát sikerült orvosolni. A Bambi készletből vittek egy tartalékot, hogy szükség esetén azonnal cserélhessék. Az egyik készletnél eltört egy merevítő pálca, illetve a kioldógombbal is volt gond, de ezeket a hibákat helyben megoldották. Újfajta tapasztalat volt a telepíthető tartályok használata. A hazai lőtéri biztosításnál is jól jönne ilyen tartály, mert messze kell menni vízért és nagyon nem mindegy, hogy tíz perc repülésre van egy merítő hely, vagy két-három percre egy tartály. Költségszempontból sem mindegy, hogy egy tartálykocsiból töltik újra a telepíthető medencét vagy egy drága üzemóra költséggel dolgozó helikopter szállítja távolabbról a vizet, nem beszélve a hatásfokról, a dobások gyakoriságáról.

A szolnoki légi tűzoltókra a hazaérkezést követő napokban újabb feladat várt: tűzoltás Táborfalván és a Mecsekben. Ez azonban, ahogy mondani szokás, már egy másik történet.

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. októberi számában jelent meg. Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, HM Zrínyi / Snoj Péter, Szlovák Védelmi Minisztérium, Szórád Tamás