Május 11-én délutáni és éjszakai kiképzési repülés fotózására invitálta a hazai szpotter közösséget és a sajtót a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. A haditechnikai eszközök szervezett fotózása számos országban megszokott és egy bizonyos szabályrendszer alapján régóta lehetséges. Nálunk a kecskeméti repülőbázis az, amely ebben élen jár.

A Magyar Honvédség alakulatai közül elsőként Kecskeméten ismerték fel, hogy az írott és elektronikus sajtó mellett milyen kommunikációs lehetőséggel bír az a közösség, amely bár nem hivatásszerűen űzi a fotózást, mégis hasznos, számos esetben professzionális „terméket” tesz le az asztalra. A sajtó egyéb szereplőihez hasonlóan a szpotterek közössége is fontos kapocs a civil társadalom és a honvédség között. A maga vizuális eszközével segít megérteni, hogy mi zajlik a kerítés mögött és felkeltheti a fiatalok érdeklődését a katonai repülés, mint hivatás iránt. Fegyveres erőkről lévén szó, természetesen van, ami csak a katonákra tartozik, azonban a „jéghegy csúcsa” így is dokumentálható és megmutatható.

*

A kecskeméti repülőbázis kiképzési repüléseinek egy része a délutánból az estébe hajló időszakban és napnyugta után zajlik. Így volt ez május 11-én is. A tervezett éjszakai repülésről és a fokozott zajterhelésről a honvédség jó előre tájékoztatta a lakosságot. A zajhatás társadalmi fogadtatása vegyes képet mutat. A többség - nagyon helyesen - azt vallja, hogy repüljenek csak éjjel-nappal, hiszen ez a feladatuk, értünk vannak, míg mások nehezményezik, ha lámpaoltás után felszáll egy repülőgép. Maradjunk abban, hogy addig jó, amíg ék alakú felségjel van a felettünk repülő gépeken.

Az eseményekbe néhány órával napnyugta előtt kapcsolódunk be. Kísérőnk, a repülőbázis kommunikációs tisztje, Szausev Xénia főhadnagy, aki évek óta az események előtt jár, kezdeményez és megvalósít. Ebben támogatója a repülőbázis parancsnoka, Ugrik Csaba dandártábornok, akinek engedélye nélkül minden kezdeményezés csak ötlet maradna. Attól kezdve, hogy a kapun belépünk, minden mozgás kontrollált, kísérőnk nagyjából hetven civil mozgását irányítja. A nagyobb távokat busszal, a kisebbeket gyalog tesszük meg. Első állomásunk a Gripen-hangársor mögötti J (Juliett) zóna, ahol most egyetlen gép áll. A repülésre kivontatott négy Gripen közül három a levegőben van, igaz már visszatérőben a repülőbázisra. Rövidesen meg is érkeznek: a három együléses JAS 39C egyenként száll le, elől a kacsaszárnyak, hátul a törzsféklapok feszülnek a levegőnek és segítik a lassulást. Mire a gépek a pályahosszt kihasználva lefékeznek és a guruló utakon visszaérkeznek a zónába, már mi is ott vagyunk a zóna mellett, ahonnan végignézhetjük, amint két, egymás mögött guruló gép az orrfutót a sárga vonalon tartva szinkronban fordul és áll be a helyére, az első felszállásból kimaradt gép két oldalára. Mindegyik Gripen egyetlen törzs alatti póttartályt cipel, de egy kis kocsin, függesztésre előkészítve ott van egy Litening célfelderítő és célzó konténer és később még egy érkezik a zónába. Ezek később kerülnek fel a gépekre. A hozzánk közelebb álló Gripen pilótája kiszálláskor nem csak az adathordozót veszi magához, hanem Timát, a Pumák babos kendőjét viselő plüss fekete párducot, a század kabaláját és minden bizonnyal legtöbb repült órával rendelkező tagját. Kiszáll, egy gyors adminisztráció a gép mellett – immár a sisak és az alatta viselt nedvszívó textilsapka nélkül – majd beszáll a zöld Volkswagen Transporterbe, amellyel a pilóták a zóna és a század épülete között közlekednek. A Gripeneket eközben kezelésbe veszik a műszakiak és előkészítik a következő felszállásra. Egy gépen ketten dolgoznak, egyikük a pilótafülkét és a gép hátán végigmenve a sárkány felső felületét, a függőleges vezérsíkot és a segédhajtómű (APU) nyílásait ellenőrzi. A másik műszaki a Gripen vége alatt térdel, és egy kis ajtót lenyitva lámpával világít be a hajtóműtérbe, majd a futógondolák, futóművek, fékek, szárnyak, és a szárny végén lévő, a rakéta függesztésére szolgáló sín ellenőrzése következik és egy lámpás pillantás a hajtóműbe - hátulról. Az előkészítés része a tankolás is, a gépek előtt álló tartálykocsikból kerozin áramlik a Gripen jobb oldalához csatlakoztatott csövön. Közben egy H145M jellegzetes hangja hallatszik és a gurulóút vonalát követve, gyorsítva távozik a szolnokiak egyik helikoptere. A forgószárnyas kollégák kiképzési repüléseik során, napi szinten repülnek Kecskemétre.

Még egy óra sem telik el az első sor érkezése után, már készülődik a második sor. A Gripenekhez ismét három pilóta érkezik. Ezúttal azon a gépen is nyitva van a fülketető, amelyik az előző sornál a földön maradt. Az elmaradhatatlan körbejárást és az átvételt követően a pilóták beülnek a gépbe és valamennyi Gripennél ugyanaz a számtalanszor begyakorolt mozzanat játszódik le: a fülke oldaláról lekerül a létra, zárul a fülketető és a műszakiak az indításra várnak. Egyikük fejhallgatót visel, a géppel egy kommunikációs vezeték köti össze. A pilóta kézjelére a műszaki ugyanazzal válaszol, és már indul is a törzs végébe épített APU. Ellenőrzések, majd újabb kézjel, újabb visszajelzés és előbb mély búgással, majd egyre erősödő süvítéssel indul a Volvo RM 12-es hajtómű. Az utolsó ellenőrzések után a műszakiak elveszik a gépek egyik kerekét elől-hátul támasztó, kötéllel összekötött féktuskókat, lecsatlakoztatják a fejhallgató vezetékét és a Gripenek jobb oldalán egymás mellé állnak. Miután a torony megadja az engedélyt, a műszakiak tisztelgése mellett megmozdulnak a repülőgépek. Egy fékpróba, a Gripenek bólintanak, egy pillanatra megállnak, aztán egy gázadás és már gurulnak is tovább, az északnyugati irányú 30-as pálya várópontja felé. Mire az engedélyt követően átérünk a zóna és a futópálya közötti füves sávra, jön is az első vadászgép és a mire velünk egy vonalba ér már a levegőben van. A futók a helyükre húzódnak, az orrfutó hátrafelé, a főfutók elfordulva előre. A mozzanat még kétszer megismétlődik, ahogy gyors egymásutánban elstartol a két másik Gripen.

Az egyik gép nagyjából huszonöt perc múlva tér vissza – sebaj, még kettő a levegőben van. A terv ugyanis az, hogy a földet érésüket már a pálya másik végének közelében nézzük meg. Buszra szállunk és elindulunk a repülőbázis délkeleti része felé, de nincs már idő kimenni a pálya mellé, mert a még levegőben lévő gépek is korábban jönnek vissza a tervezettnél. A géppár magasan áthúz a pálya felett, majd a vezér egy ugrással jobbra kiválva bontja a köteléket. Követi a kísérő is, egyenként leszállnak és kigurulnak a reptér túlsó vége felé. A le- és felszállások között most van egy kis szünet és lehetőségünk van eldönteni, hogy mit szeretnénk. Fotózhatunk a futópálya innenső és túlsó oldaláról is, azonban ha az utóbbit választjuk, akkor tartósan ott is kell maradni, mert a forgalom miatt a pályát egy ideig nem keresztezhetjük. A jelenlévők aligha bánják ezt, hiszen ezzel olyan lehetőséget kapunk, ami eddig nem adatott meg. Élünk is vele és a lemenő nap kínálta fényviszonyokat figyelembe véve a túloldalt választjuk. Szausev főhadnagy sorakozót kér egy vonalban, ami a hetven civil alkotta egyenest illetően csak hellyel-közzel sikerül… A torony engedélye után elindulunk és átsietünk a pályán. Azért egy vonalban és nem sorban, hogy ezzel a létszámmal a lehető legrövidebb idő alatt átjussunk. Menet közben egy pillantás jobbra, egy balra, emlékképpen, elvégre nem mindennap gyalogol át az ember egy kivilágított, aktív futópályán. A pálya túlsó szélétől távolabb, az itt-ott görbe vonalat tartva elhelyezkedünk a fűben. Innen sem láttuk még a bázist!

Egyelőre csend van, de a készültségi zóna felől sziréna hangja jelzi, hogy ez nem sokáig lesz így. Hajtóművek indítása hallatszik, majd mozgó fehér villogó fények mutatják, hogy a földsánc mögött Gripenek gurulnak a felszálláshoz. A pályára állnak, a zaj hirtelen felerősödik és az első készültségi gép elindul. Gyorsan közelít, a levegőt rázó hatalmas robaj kíséretében már előttünk is van, kacsaszárnya húzott helyzetben, emeli az orrát, a gép mögé az utánégető többméteres lángja nyúlik. A szárnyak alatt éles AIM-120 AMRAAM közepes hatótávolságú, a szárnyvégeken AIM-9 Sidewinder rövid hatótávolságú rakéták vannak, a jobb szívócsatorna alá egy Litening konténert, középen a törzs alá pedig egy póttartályt függesztettek. Kell is, az utánégető gyorsan falja a kerozint. Újabb robaj, a másik készültségi gép is megkezdi a nekifutást. Aztán a zaj hirtelen alábbhagy, a kacsaszárnyak a fékezéshez előrebillennek, törzsféklapok nyitva – a pilóta megszakította a felszállást. Miután a gép kellően lelassult, csinál egy hátraarcot és visszaindul oda ahonnan indult. A Gripen vezérsíkjáról a jól ismert, nagyméretű pumafej vicsorog felénk. Ahogy a mondás tartja: „Van másik!” Amíg a készültség gépet cserél, egy kocsi elvégzi a pályaellenőrzést, azután egy újabb, ugyancsak éles rakétákkal és póttartállyal függesztett Gripen rugaszkodik neki, hogy miután az utánégetővel dübörgő hajtóműve feltolja az égbe, csatlakozzon az elsőként felszállt géphez. A látvány lenyűgöző, a napnyugta perceit éljük, csak a felhők sötét foltjai bontják meg az ég narancsvörösét. A Gripen-sziluett gyorsan emelkedik, mögötte az utánégető csóvája ragyog, és a levegőben szétoszló forró gáz szépen kirajzolódik. Ha nincs ez a lehetőség, sosem látjuk ezt a csodát! 

Öt perc csend után újabb gép érkezik, a mérete nagyobb, a hangja kisebb, mint a Gripeneké. A szállítórepülők Airbus A319-ese bukkan ki a sötétből és szintén a 30-as irányból száll le. Nyílnak a spoilerek a szárnyak felső felületéből, a sugárfordító ajtói a hajtóművek oldalán és a gép kigurul a lenyugvó nap fényébe. Száznyolcvan fokos forduló a pályán és már gurul is vissza a szállítórepülők állóhelyére. A maradék fény szépen kirajzolja a törzs oldalán végighúzódó ablaksort. Ezután fordul a használatos pályairány. A Gripenek újabb sora már a délkeleti irányú 12-es pályán száll fel, ahogyan a következő Airbus is ezt a pályairányt használja a leszálláshoz. A két szállítógép rövidesen egymás mellett parkol a lámpafénybe borult zónában.

A helyszín ismét a Juliett zóna, amely mögött a repülőbázis 2019-es felújítása óta a korábban használt mobil fényszórók helyett lámpaoszlop sorakozik, fehér fénnyel világítva azt a területet, amely egy kis ideig még üres. Azután érkeznek a Gripenek, és bár fent teljesen sötét van, a pálya felett áthúzó vadászgép mozgása jól követhető a fények alapján is. A villogó erős, fehér fényén kívül csak a kötelékfény és a jobb oldali zöld helyzetfény látszik, majd ahogy a gép távolodik, a szárnyvégeken és a törzs végén elhelyezett fehér lámpák fénye is. Amikor a pilóta egy száznyolcvan fokos bal fordulóba kezd a Gripennel, a piros helyzetfény is láthatóvá válik. A futók nyitása és az újabb száznyolcvan fokos forduló után a végső egyenesre helyezkedő gép fényszóróval közelít és rövidesen földet ér. A műszakiak nappal kézjelekkel, éjjel világító rudakkal állítják be helyükre a zónába beguruló gépeket. A hajtómű leállítása után az is látszik, ami nappal nem: az egyik repülőgép felett egy ködszerű jelenség alakul ki.

Leállítás után létra kerül a fülke oldalához és az egyik műszaki a még a gépben ülő pilótával egyeztet az esetleg felmerült problémákról. A Gripenek újabb előkészítése kezdődik, ezt azonban már nem várjuk meg, ötórányi intenzív program után búcsút mondunk a repülőbázisnak.

* * *      

Fotó: Szórád Tamás A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2022. júniusi számában jelent meg.