VIGGENRE VÁRVA

Ehhez a bejegyzéshez tizenöt évvel ezelőtt készült fotókból válogattam. 2005. május 9-én érkezett Szolnokra a Repülőmúzeum számára felajánlott JA-37 Viggen. A svéd vadászgép délutáni érkezése előtt volt idő körülnézni és néhány fotót készíteni a helikopterbázison.  

2005-05-09-704.jpg

A 704-es Mi-17-es lenyitott lemezekkel és a műszakiak elmaradhatatlan kerékpárjával.

2005-05-09-704-2.jpg

Ugyancsak a 704-es, más szögből fotózva. A helikopter ajtajára festett vöröskereszt és a felségjel előtt látható SFOR (Stabilisation Force) felirat a boszniai béketámogató-békefenntartó műveletre emlékeztet.

2005-05-09-6207.jpg

A 6207-es Mi-8-as valaha az iraki haderőben repült, aztán a kilencvenes évek elején itt ragadt. A honvédség rendszeréből már régen kivont gépet tavaly egy csehországi játszótéren kiállítva kapták lencsevégre a spotterek.

2005-05-09-702.jpg

A 702-es Mi-17-es nagyjavítására 2017-ig kellett várni.

2005-05-09-10447.jpg

A 10447-es Mi-8PSz letakarva, nyűgözött lapátokkal várja a következő feladatot. A szalonkivitelű helikopter, amely II. János Pál pápa magyarországi légi szállításában is részt vett, 2006-ig repült – a Magyar Honvédség ekkor búcsúzott az utasszállító Mi-8-asoktól.

2005-05-09-comp-1.jpg

Vélhetően kompenzáló betonként használják a műszakiak a futópályát, ahova kivontatták az egyik Mi-17-est.

2005-05-09-comp-2.jpg

A munka végeztével, traktorral vontatják vissza a helikoptert.

2005-05-09-sar.jpg

Kutató-mentő helikopter, indításra készen az APA-kocsira csatlakoztatva.

2005-05-09-582-2.jpg

Az 582-es Mi-24D hazai pályafutása 1985-től 2010-ig tartott.

2005-05-09-582.jpg

A képen ugyancsak az 582-es van. Az egykori harci helikopter sárkánya napjainkban egy budapesti telephelyen ácsorog.

2005-05-09-336.jpg

Az ex-német 336-os első ipari nagyjavítására 2003-2004-ben Tökölön, a másodikra 2018-ban Szentpéterváron került sor.

2005-05-09-574.jpg

Az 574-es 2018 óta az egyik szolnoki körforgalomban látható.

2005-05-09-576.jpg

Amikor az ember más szemmel néz egy bizonyos oldalszámra. Az 576-os Mi-24D deszantterében élhettem át először, milyen érzés egy harci helikopterben a földközeli útvonalrepülés és az éjszakai műszeres feladat.

2005-05-09-takarva.jpg

Mi-24D lapátok nélkül, becsomagolva.

2005-05-09-713.jpg

A 713-as Mi-24V-t 2002 nyarán kétkormányos oktatógéppé alakították át Kecskeméten.

2005-05-09-jak.jpg

A Jak-52-esen magyar terepminta váltotta a korábbi román színeket, a kétágú légcsavar helyére háromágú került.

*

Délután három órakor, a megadott időpontban, valóban megérkezett a Viggen. Az ajándék repülőgép érkezését megelőző hónapok eseményeit Nagy András írása idézi fel.

„2004 novemberének első szombatján, a Rebekán (Repülés Baráti Kör) Szekeres Gábor barátommal beszélgettem. Megemlítettem neki, hogy az Air Forces Monthly legfrissebb számában írnak arról, hogy a svédek kivonják a Viggeneket és néhányat múzeumoknak adnak. Kifejeztem óhajomat, hogy milyen jól nézne ki egy nálunk a múzeumban. - Miért nem kérsz egyet? - kérdezte. Nem tudtam kitől vagy mitől kéne kérni, és felvetettem kételyemet arról, hogy nevem, munkám kellő vonzerővel rendelkezik a döntéshozók megpuhítására. Erre közölte, hogy ő ismeri az illetékes svéd tábornokot - aki egy rendes ember - megadja a címét, én meg írjak neki levelet, biztos, hogy ad egy gépet. Mivel ismerősöm már szerzett magának egy Mirage-t - ami nekünk nem kellett -  elgondolkoztam a dolgon, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom. 

lhsn-05-02.jpg

Mivel vonzerőmben nem nagyon bíztam, megkerestem a szolnoki alakulat akkori parancsnokát, és megkérdeztem hajlandó lenne-e aláírni a kérelmező levelet. Nemcsak, hogy hajlandó volt, de felajánlotta a segítségét a levél elkészítésében (ismerte az angoltudásomat?) is. A levél elkészült és a parancsnok úgy öntött még jobb lesz, ha a légierő parancsnoka írja alá, ezért eljuttatta hozzá. Az aláírás megtörtént, a levél elment kb. december elején. Januárban szóltak, hogy levelet kaptam, menjek érte a T irodára. Svédországból jött, az ottani hadimúzeumból és egy fregattkapitány írta. Közölte velünk, hogy kérésünk meghallgatásra talált és kapunk egy Viggent. Kérdezte, van-e Szolnok közelében repülőtér ahol le tud szállni a gép, van-e hangár ahol hatástalaníthatják, és tudjuk-e kezelni a kiépített piropatronokat. Azonnal rohantam a parancsnokhoz, aki megint segített azzal, hogy elkészítették a repülőtéren való leszállás tudnivalóiról szóló  dokumentációt. Én a többi kérdésre pozitív választ adtam és az egészet elküldtük a fregattkapitánynak. Nemsokára jött a válasz, amiben örömét fejezte ki segítségünkért. Közölte, hogy megkezdődött az átadás szervezése, végül megemlítette, hogy nem azt a gépet kapjuk, amit eredetileg megnevezett, hanem egy másikat. Na és, kit érdekel a száma, csak Viggen legyen! 

lhsn-05-03.jpg

Ekkor éreztem úgy, hogy szólni kéne kenyéradó gazdámnak, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak (HIM). Szokásomtól eltérően tömören csak annyit mondtam, hogy a svédek selejteznek és nekünk is adtak egy gépet. Mivel nem érdeklődtek a részletek után, én nem meséltem. Néhány hét múlva meghívót kaptam a HIM-be egy megbeszélésre a Viggenről. Egy egész kis csapat jött össze. Svéd részről egy hölgy, aki a Saab képviselője volt, a magyarországi svéd  katonai attasé a segítőjével és még ide sorolom a Saab hazai megbízottját, egy nyugdíjas ezredest. Hazánkat a HIM főigazgató-helyettese, az illetékes osztályvezető képviselte és még két ember, akiknek nem tudtam a szerepét, és én. A szolnoki alakulatot a törzsfőnök helyettese képviselte és a PR-os hölgy. Az udvariassági körök lefutása után - ahol egyrészről az öröm kifejezésére került sor, hogy adhatnak, másik részről ugyanennek a kifejezése, hogy kapunk - rátértünk a lényegre. A katonai attasé elmondta a részleteket. A gép május 9-én repül át. Előtte légi úton érkezik egy csoport, amely végrehajtja a gép hatástalanítását. Az ötfős csapatnak szállás, étkezés kell és egy kocsi a mozgáshoz. Szeretnék, ha megrendezésre kerülne egy átadási ünnepség a gép érkezése utáni napokban. Műsor, svéd és magyar himnusz, díszbeszéd és talán valami büfé. Kéne csinálni egy meghívót több nyelven, hogy mindenki értse, azaz angolul és magyarul meg természetesen svédül. A HIM képviselő közölte, hogy ez a minimum, az alakulat rendezi a szállást, kaját, kocsit, mivel ők vannak Szolnokon és ugyanezen okból az ünnepséget is. Viszont ők magukra vállalják a meghívó elkészítését. A töf.h. megtette halovány ígéretét a dolgok elintézésére, szállás, kaja, kocsi megoldható, zenekar van, így műsor is lesz, svéd zászlót meg szerzünk. Egyéb dolgokról meg konzultálunk. Az attasé végül feltette a szokásos kérdést, van-e valami tisztázni való még? Szereplési vágyamat kielégítendő, rákérdeztem, hogy milyen eszközöket biztosítsunk az eddig jelzettek mellett, a műszakiakat hozó gép tankol-e Szolnokon, s ha igen, ki fizeti a tankolást.  Rám nézett és azt monda, hogy az első kérdésemnek utánanéz, a második meg egy „good question”, ezt valóban időben tisztázni kell!  Megegyeztünk egy újabb találkozóban, amit a svéd hölgy feljegyzett, hogy időben repülőjegyet rendelhessen, mert kiderült, hogy csak emiatt jött el hozzánk.

lhsn-05-04.jpg

A búcsú után ők el, mi meg folytattuk. A szolnokiak közölték, hogy meg tudják oldani a feladatokat, de a büfé az necces. A büdzsé kicsi, illetve momentán nulla, ezt a HIM-nek kéne állnia. Ők közölték ez lehetetlen, mert hasonlóan szegények. Végül a „majd lesz valami” közös nevezővel szétváltunk. Én még hallottam, hogy valaki felsóhajtott, hogy „ki találta ki ezt a hülyeséget?”. Nem dicsekedtem. Két hét múlva újabb találkozó, a felállás ugyanaz. Mindenki sikerekről számolt be. A vállalt meló elvégezve, mondták a svédek, nálunk meg folyamatban van, mondtuk mi. Szolnok előadta, hogy lesz zászló, műsor, meg ami kell - Barkas, szállás a laktanyában, kaja a tiszti étkezdében. A HIM előadta a meghívó tervét. A katonai attasé megnézte (boldogan konstatáltam, hogy neki sem a szeme rossz, csak a keze rövid) és megkérdezte: - A szövegek azonosak? – Természetesen - szólt az önérzetes válasz. - Mert ő úgy látja nem így van - jött a megjegyzés. Megnéztük, igaza volt. Rövid szabadkozás, kijavítjuk, meg stb. - Oké - mondja a svéd, akkor a múltkori kérdésekre reagálok. Köszönjük, nem kell semmi, mindent mi biztosítunk. A Saab 340 kibírja oda - vissza az utat, nem kell tankolni. Én a saját keretemből rendeltem szállást Szolnokon és kocsit is béreltem. (Mintha valami legördülő sziklák robaját hallottam volna.) A repülőgép vezetőt elszállásoljuk a követségen és majd hazarepül a SAS-el. Mindenki boldog volt, svédek el. 

lhsn-05-05.jpg

A magyaroknál csak egy volt probléma! A büfé! Nincs keret! Szolnok és a HIM próbálja áttolni a másikra a dolgot. Megoldási javaslat a HIM-től. Legyen egy szűkített büfé 20 főre, azt talán ki tudják gazdálkodni, Szolnokkal együtt természetesen. - Nem jó - mondta a nyugdíjas ezredes, mert csak a Saab huszonnégy VIP vendéget jelzett és abból nem húzhatunk. A totális letargiának az általam nem ismertek egyike vetett véget, amikor megszólalt. - Jó! A HM protokoll állja a büfét nyolcvan embernek. Felszállt a fehér füst, jöhet a Viggen! Megrendeltük a tűzszerészektől a felrobbantandók robbantását, kiüríttettük a volt főiskolai hangárt a munkákhoz. Ekkor szólalt meg L. Zoli: - Befér a Viggen a hangárba? - Persze vazze - torkoltam le. De azért otthon megnéztem a magasságát. Másnap lemértük az ajtót és az 10 centivel kisebb volt! Jaj! Jön a svéd és nem tud bemenni, mi leszünk a hülyék. Mivel ezt a szerepet másokra osztottuk, kerestük a megoldást. Gumiból ki a nyomást, tán befér. Orrát megemelni, akkor a farok lemegy, ez már a Starfighternél is bejött.  Elhangzott a javaslat, hogy a vontató kocsi dús gázzal menjen, utána javítunk, de ez nem volt igazán szimpatikus. Az internetet böngészve, hátha a mi gépünk alacsonyabb, találtam egy adatot, magasság ennyi, lehajtott farokkal ennyi. Le lehet a farkát hajtani! Erre fogunk hivatkozni, a többi a svédek dolga! 

lhsn-05-06.jpg

Május 9-én beindult a nagyüzem. Reggel időben bementünk, bár a gép érkezését délután háromra jelezték. Jó döntés volt, mert a kaputól szóltak, hogy itt van egy lengyel kamion és a sofőr a múzeumról magyaráz valamit. Kiderült, amit elfelejtettek velünk közölni, hogy a kiszolgáló eszközök jöttek kamionon. Bevittük a reptérre és lepakoltunk. Minden volt, vontató villától kezdve a földi elektromos tápforráson át az üzemanyag leszívó berendezésig. Valóban gondoskodtak mindenről! 

Délután, néhány perccel kettő előtt, leszállt a Saab 340-es (gy.sz. 100008) az öt műszaki szakemberrel. Egy óra múlva megérkezett a Viggen is. Néhány áthúzás után leszállt és begurult. Vagy 40-50 ember várta, TV stábok stb. Egyik főnököm félrevont és közölte velem, a gépről nekem kellene nyilatkozni, beszéljük meg, hogy mit mondanék. Megbeszéltük és ezután a kutya sem keresett ez ügyben. Igaz este a főnökömet láttam a TV-ben felmondani a frissen megtanult információkat. Nem bántott a dolog, hisz nem igazán szeretek szerepelni, de ha azzal kezdi, hogy segítsek neki infókkal, mert nyilatkoznia kell, talán még jobban fel tudtam volna készíteni a szereplésre. Mikor a VIP elvonult, bevontattuk a gépet a hangárhoz. A svédek oldalra döntötték a farkát és másnapra elraktuk pihenni a hangárba. A következő napokban a svédek hatástalanították a gépet. Leszívatták a megmaradt üzemanyagot, átfúvatták az üzemanyag rendszert, megtisztítva azt az esetlegesen megbúvó kerótól. Kiépítették az összes piropatront a katapultból, a póttartály ledobó rendszerből. Ezeket mi begyűjtöttük és a tűzszerészek megsemmisítették őket. Egy két berendezést is kiszereltek, azzal hogy még nekik is szükségük van rá. Amikor a színes display-t szedték ki a fülkéből, megjegyeztem, nem igazából néz ki jól ez a lyuk a műszerfalon. Ekkor a szakember elővett egy másikat és mondta ezt fogja helyette berakni, mert ez ugyan hibás, de kiállítani jó lesz. (Meglepett ez a hozzáállás, nem ehhez szoktunk. Félig összedobott, hiányos, lerabolt gépeket kaptunk korábban saját légierőnktől. Csak a MiG-23MF gépen saját kezűleg vagy 300-400 csavart pótoltam. Nem beszélve a szétvágott levegő csövekről, ami miatt nyithatatlanok a pneumatikus nyitó rendszerrel ellátott gépek.) Munkájukat nagyon magas színvonalon végezték, precízen, pontosan, tisztán. Semmit nem dobtak el, folyattak ki, nem kellett a munka végén takarítani utánuk. Látszott rajtuk nekik ez a természetes! Itt szeretném megköszönni munkáját Roine Larssonnak, Tomy Tykessonnak, Göran Nordböcknek, Stanko Nocelniknek és Roland Eriksonnak! 

lhsn-05-07.jpg

Május 12-én volt az ünnepélyes átadás. Sikerült ismerősömet becsempészni (akinek segítsége nélkül el sem kezdődhetett volna projekt) mert nem jutott neki hivatalos meghívó. Szép számú megjelent mellett az alakulat zenekara egy egészen kiváló, színvonalas műsort adott, a svédeknek nagyon tetszett. Mi is élveztük a hangár falának támaszkodva, mert speciel nekünk már szék nem jutott. A ceremónia után jött a büfé. Oda se hívtak, én meg oda nem megyek, ahová nem hívnak. El akartam sunnyogni, de a katonai attasé asszisztense szólt, hogy az attasé a büfénél találkozni akar velem. Ezért felmentem. Az attasé megköszönte a munkánkat, amivel segítettük őket. Jól esett a köszönet. És ha már beszéltünk megkértem, hogyha az általuk hozott repi anyagok közül  (poszterek, prospektusok), ha maradna, megkaphatnánk, hogy a látogatóink között is terjeszthessük. – Természetesen - volt a válasz és azonnal intézkedett, hogy a maradékot csomagolják össze nekünk azonnal, hisz akinek kellett belőle már elvette a magáét. 

lhsn-05-01.jpg

Másnap, 13-án jött a 100005 gyári számú Saab 340-es a műszaki állományért. A gép korábban a svéd AWACS program gépe volt, de most az antenna nem volt rajta és a berendezések is hiányoztak belőle. Viszont az ülések bőrborításúak voltak.  Érdekes volt, hogy a gép szárnyának alsó részén az üzemanyag tartályoknál a pára kicsapódott és ráfagyott a felületre. Elbúcsúztunk a svédektől, átadva ajándékainkat, egy-egy üveg tokaji bort. Nem ismerték a márkát és kérdezték jó ez a bor? Igen, válaszoltuk, ez a leghíresebb magyar bor. (Nem udvariatlanok voltak azzal, hogy érdeklődtek a minőség iránt, mert nem tudták, hogy ezt mi vettük saját zsebből és nem hivatalosan kapták. Mert gondolhatták, ha a pilóta, aki áthozta a gépet, kapott ajándékot, akkor ők is.) Még egy magyar zászlót is kaptak, mert azt kérték, mivel minden országból ahol gépet adtak át vittek haza egyet az irodájuk falára, egy magyar is kell. Végül is jó buli volt, mert kaptunk egy szép repülőgépet és a körítésen jókat röhögtünk.”

* * *

Fotó: Szórád Tamás