EGY MEINL HONVÉD LEVELEI

Textilművész rokonunk lakásában hosszú évtizedekig lapult az a papírdoboz, amely levelek tucatjait rejtette. A rokon elhunytával a kisméretű doboz sok más, ma már sajnos feledésbe merült grafikai alkotás mellé került egy nagyobb dobozba, hogy ott további tíz évig lapuljon addig, amíg valaki kinyitja. A valaki én voltam és bizony átsiklottam volna a borítékok tartalma felett, ha nem azt látom, hogy a címzett Bartos Lajos karpaszományos szakaszvezető, majd hadapród őrmester volt, aki a Magyar Királyi Honvédség egyik légvédelmi alakulatánál szolgált, és akinek a nevével már találkoztam egy évekkel ezelőtt megtalált noteszben. A dobozból borítékok, képes- és levelezőlapok mellett közel hetvenöt éve kiállított szabadságos levelek, engedélyek kerültek elő.

bartos-00.jpg

Doboztető. Az ifjú Bartos Lajos hadi szolgálata előtt a Meinl Gyula Kávébehozatali Részvénytársaság alkalmazottja volt, leveleit ebben a 20x30-as dobozban tartotta.

bartos-01.jpg

A Magyar Királyi Honvéd VIII. Légvédelmi Tüzérosztály Gazdasági Hivatala által kiállított illetményigazolás. Bartos Lajos 1943 augusztusában 80 fillér levonása után 228 pengő 87 fillérből gazdálkodhatott.

bartos-02.jpg

„Magyarország kitartása és áldozatkészsége teszi győzelmessé fegyvereinket!” – áll a tábori postai levelezőlapon.

bartos-03.jpg

Kézzel írt nyugta 1943 nyarán átvett felszerelési tárgyakról.

bartos-04.jpg

Egy másik, 1942-es nyugta egy gépágyús lőtáblázat átvételéről.

bartos-05.jpg

Arról is készült egy kis noteszlapnyi igazolás, hogy Bartos Lajos nem kapott szuronyt.

bartos-06.jpg

Bartos hadapród őrmester tucatnyi szabadságolási igazolványainak egyike, amely 1943 júliusában három hetes szabadságra jogosította az altisztet. A személyi adatok mellett kézírással rávezették azt is, hogy nevezett nincs ellátva élelmiszerjegyekkel és ötven százalékos vasúti díjszabás igénybevételére jogosult.

bartos-07.jpg

A szabadságolási igazolvány hátoldala a tudnivalókat tartalmazza.

bartos-08.jpg

Bartos Lajos még karpaszományos szakaszvezető volt, amikor ezt a kimaradási engedélyt 1942-ben írógéppel kiállították.

bartos-09.jpg

Színes kartonra nyomtatott engedély.

bartos-11.jpg

Boríték a néhány hónappal korábban repülőhalált halt kormányzóhelyettest, Horthy Istvánt ábrázoló bélyeggel. A bélyeget Horthy István halála után vezették be.

bartos-12.jpg

Ugyanannak a borítéknak a hátoldala. A leragasztást két bélyeggel erősítette meg a feladó.

bartos-13.jpg

Bartos Lajosnak több barátja is szolgált a győri légvédelmi alakulatnál. Bár sok levél írógéppel készült, ezt még kézzel írta egyikük, külön megjegyezve, hogy nem rossz az élet a Duna partján, csak az élelmezés javulhatna egy kicsit.

bartos-14.jpg

Üzennek a Meinl honvédek. A Meinl Gyula Kávébehozatali Rt. rendszeres körlevelet adott ki azoknak az alkalmazottaknak az üzenetével, akik éppen katonai szolgálatukat töltötték.

bartos-10.jpg

Egy Gigi nevű ifjú hölgy által írt képeslap eleje. A szövegben remélttel ellentétben Bartos Lajos nem tért haza győztesen, életét vesztette a „messzi nagy Oroszországban”.

* * *