Zárt ajtók mögött - MACE XVI

MACE-12.jpgA napokban ér véget a Szlovákiában megrendezett MACE XVI elektronikai hadviselési gyakorlat. Két éve még lehetőség volt egy sajtónap keretében rövid látogatást tenni a gyakorlat bázisául szolgáló szliácsi Otto Smik repülőbázison. A mozgástér szűkre szabott volt – ne fotózz arra, ne nézz erre! Amikor úgy éreztük, hogy megtettük, amit lehet és lefotóztuk, amit engedtek, a program vége előtt elhagytuk a bázist és egy hazai gyakorlótér felé vettük az irányt.

Az idei MACE még inkább zárt ajtók mögött zajlott, a szervezők egyáltalán nem terveztek sajtónyilvános eseményt. Ilyenkor nem marad más, mint kívülről nyalogatni a mézes bödönt, azaz a kerítésen kívülről begyűjteni egy csipetnyit a gyakorlat hangulatából. A szlovák katonai rendészek dicséretére legyen mondva, hogy ebben senkit nem zavartak. Bár autójukkal folyamatosan járőrözve mindenkinél megálltak, a velük való találkozás kimerült a kölcsönös bemutatkozásban, majd jó fotózást kívánva továbbálltak. Ettől kezdve mindenki szabadon hódolhatott a szürke repülőgépek fotózása a szürke ég előtt nevű elfoglaltságnak...

MACE14-01.jpg

A reggeli csendben egy Agusta A109K2-es suhan át a repülőbázis felett. A poprádi Air Transport Europe 2003 óta üzemelteti a típust, jelenleg összesen kilencet. Piros-fehér mentőhelikoptereik Szlovákia szerte hét bázison adnak 24 órás készenlétet. Az éjjellátó szemüveggel (NVG) felszerelt személyzet akár éjszaka, magashegyi körülmények között is végrehajthatja a mentést, leszállással vagy csörlővel. 

MACE14-02.jpg

Jövés-menés a betonon. Miközben a hegyek közé készülődő Mi-17-es felgurul a pályára, a reggeli feladatról visszaérkezett svéd Gripen elhagyja azt. 

MACE14-03.jpg

Fékezőberendezések minden mennyiségben. A gép mögötti vibrálásban nem látszik, de a fékernyővel lassító MiG-29-es mögött ott hever a betonon a fékezőhorgos típusoknak készült BAK rendszer kábele, a kép jobb szélén lévő pályaküszöb előtt pedig az ATU lefektetett fékezőhálója látható. 

MACE-13.jpg

A MACE XVI-on részt vett az amerikai haditengerészet EA-6B Prowlereit váltó EA-18G Growler is, amelyet eddig még nem sikerült közelebbről megnézni. Most sem. Csak így, tisztes távolból. A típus - állítólag - üzemanyag probléma miatt maradt le a gyakorlat utolsó napjairól és még az is lehet, hogy az amerikai tengerészek és gépeik tovább maradnak Szliácson, mint azt tervezték. 

MACE14-11.jpg

Felszállóban az egyik eperjesi Mi-17M. 

MACE14-04.jpg

A szlovák légierő 2005-ben kezdte az L-39C és a gépágyús L-39ZA gépek modernizálását. A műszerezettséget érintő munkákat és az átfestést azokon a gépeken is végrehajtották, amelyek 4-5 éven belül élettartamuk végéhez értek. A modernizált Albatrosok L-39CM és ZAM jelzést kapták. A kivont Albák helyére újabbak kerültek, mint a szliácsi 2. kiképző század itt felszálló, 4707-es L-39ZAM gépe. 

MACE14-05.jpg

Utánégető nélkül, mondhatni lábujjhegyen és ennek megfelelően lapos szögben emelkedve indul a szliácsi MiG-29AS/MiG-29UBS géppár. Az 1. század a NATO Tiger Association tiszteletbeli tagja.

MACE14-06.jpg

Eletronikus porszívózásra száll fel az Armée de l'Air egyik gépe. Franciaország délnyugati részéből, a Mont-de-Marsan melletti, teszteléssel is foglalkozó 118. repülőbázisról érkezett Rafale-ok a gyakorlat második hetében kapcsolódtak be a feladatokba.

MACE14-07.jpg

A Growlerek kényszerpihenője miatt az eurokacsák képviselték az élvonalat. A Gripen géppár a Rafale-ok után indult és később még egy spanyol Eurofighter is felszállt. A csekély forgalom nem öröm a megfigyelőnek, de öröm a környék lakosságának: aznap nem volt komoly zajterhelés. 

MACE-08.jpg

A visszaérkező gépek előtt a kormányzati repüléseket lebonyolító, pozsonyi bázisú Mi-171-esek egyike, a B-1786-os közelít a szliácsi repülőbázis déli végéhez.

MACE14-09.jpg

A MiG-29-esek az Albatrosok után szálltak le, utánuk a Gripenek következtek és végül a Rafale-ok.

MACE14-10.jpg

Az 05.330 Cote d'Argent század pilótái által visszahozott adatokat a 7.330-as elektronikai hadviselési kiképző század specialistái elemezték. A tapasztalatokat a többi résztvevőhöz hasonlóan olyan műveleti területek felett hasznosítják majd, amelyek kevésbé megengedőek, mint az afganisztáni.

* * *

Fotó: Szórád Tamás