DÉLIBÁBOS MALACKY

Északi szomszédunk Malacky-Kuchyna légibázisa nemcsak arról ismert, hogy otthont ad egy szállító alakulatnak, hanem arról is, hogy a szlovák légierőn kívül a francia és az amerikai is  a bázis melletti lőtéren gyakorol, méghozzá rendszeresen.

Az alábbi fotók 2008 nyarán készültek, amikor az Armée de l' Air Mirage F.1 és 2000D/N repülőgépei települtek Malackyba, Chasseur Accompli elnevezésű éves gyakorlatukra. 

A bázis melletti lőtér a levegőből nézve. A lőteret természetesen szlovák katonák tartják karban. Ők helyezik ki a célpontokat is a gyakorlatra érkező alakulat igényei szerint, és ugyancsak szlovák tűzszerészek foglalkoznak a lőtérre dobott és fel nem robbant éles bombákkal is. Fotó: ASR

A Chasseur Accompli gyakorlat helyszíne éveken keresztül Románia volt. Malacky-Kuchynát 2008-ban azért választották a franciák, hogy a hajózószemélyzetek a már jól ismert román lőterek helyett ismeretlen terepen is megmérethessék magukat. 2008 júniusában 14 Mirage települt Malackyba, az F.1-esek Colmarból és Reimsből érkeztek, a 2000-esek pedig Luxeuil-ből és Nancyból.

A feladatról visszaérkező Mirage F.1-es nagysebességű alacsony áthúzása a hangár felett. Nyilván Malackyban sem ez a szabvány eljárás, és kevés olyan légierő van, ahol ezért nem jár letiltás. A francia pilótáktól azonban nem áll távol az ilyen látványos és zajos beköszönés, bár az egyik pilóta a földön csak annyit fűzött hozzá, hogy ez bizony magas volt és lassú ...

Hajózó és műszaki személyzet készül az egyik Mirage 2000D mellett. A 2000 literes póttartályok mellett egyéb függesztmények is vannak a deltaszárnyú csapásmérőkön.

A D törzse alatt egy lézerbomba imitátor van. A méreteiben a Sidewinderre emlékeztető E-LGTR (Enhanced Laser Guided Training Round) nevű eszköz a Lockheed Martin terméke, ballisztikája lényegében azonos a "rendes" lézerbombáéval, így gyakorlásra tökéletesen megfelel.

Az elsősorban nukleáris csapásmérésre specializált Mirage 2000N törzse alatti kettős tartón a GBU-12-es lézerbomba gyakorló változata van függesztve.

A Thomson PDL-CT (Pod de Désignation Laser avec une Caméra Thermique) célmegjelölő konténer a Mirage 2000D jobb oldali szívócsatornája alá került.

A földi eszközöket 17 kamion szállította a francia bázisokról Malackyba.

A francia légierőnél megszokott, hogy melegben csak rövid nadrágot és ujjatlan pólót visel a műszaki csapat.

A Mirage 2000-esek félperces elkülönítéssel indultak. A gyakorlat idején nem volt szempont a csend, a Snecma M53-asok teljes utánégetésen dübörögtek. A repülések este 23 óráig folytatódtak.

Mirage 2000-es a lőtér felett. A Chasseur Accompli 2008-on csak francia repülőgépek vettek részt, de a lőtéren ott voltak a szlovák előretolt repülésirányító katonák, akik francia kollégáik segítségével vezették célra a Mirage-okat. 

Póttartályok, zavarókonténer és immár üres bombatartó a leszálló F.1-esen.

A lőtérről visszatérő Mirage 2000N a küszöb előtt.

Ritka látvány egy fékernyős Mirage. A Chasseur Accomplira települt F.1-esek és 2000-esek egyaránt használták a lassításnak ezt a régi, de megbízható módját.

A franciák foltjai. A nemzeti színek és a rendfokozati jelzés mellett hímzett század- és típusjelvény díszíti a francia hajózó ruháját.

*

A lőteret nemcsak a francia légierő veszi igénybe rendszeresen, hanem az amerikaiak is, A-10-esekkel, F-16-osokkal. Az USAFE gépei évente járnak a kuchynai lőtérre. A következő fotók az avianói 31. vadászezred lövészetén készültek 2005 nyarán.

A lőtér egyik megfigyelő tornya. Felfelé a tüdőt, lefelé a lábizmokat teszi próbára.

Ezen az egyébként értékelhetetlen fotón egy szárnyvégre állított F-16-os fordul ki a rácsapás után. A sötét célmegjelölő konténer jól látható a szívócsatorna jobb oldalán.

A lőtér a toronyból nézve. A felhúzó F-16-os előtt porzik a föld. Az amerikaiak már 2005-ben is jövet-menet intézték a dolgot, vagyis miután lőtték és bombázták a lőteret, azonnal visszarepültek olaszországi bázisukra.

A következő bejegyzésben maradunk Malackyban, de akkor a bázis állandó alakulatáról lesz szó.

* * *

Fotó: Szórád Tamás