A katonai helikopterek üzemeltetésének egyik érdekes helyszíne az előretolt, ideiglenes töltőhely, ahol újrafegyverzésük és üzemanyaggal való feltöltésük történik. A töltőhelyek lényege, hogy a helikopterek minél közelebb legyenek a műveleti területhez, minimálisra csökkentve az átrepülési időket, értékes időt és üzemanyagot megtakarítva így.

Hat évvel ezelőtt, egy dermesztően hideg március eleji napon az egyik ilyen hazai töltőhelyet látogattam meg, ahol az első afganisztáni misszióra (AMT 1) készülő Mi-24-es személyzetek tartottak kiképzési repülést.  

Mielőtt a helikopterek elindultak volna Szolnokról, a földi lépcső kialakította az ideiglenes  töltőhelyet. Kijelölték a leszállóhelyeket, telepítették az éjszakai repüléshez szükséges fénytechnikát, kiépítették az elektromos szolgáltatást, a telefonvonalat, felállították a sátrakat, a mobil meteorológiai berendezést, és biztosították a helikopterek, a telepített eszközök és a lőszerek őrzés-védelmét, valamint az ellátást és az élelmezést. 

Járművek sora darus kocsival, tűzoltó és mentőautókkal, tartálykocsival, APA-kocsival és a tűzszerészek teherautójával. Nem látszik, de a sor végén van a lőszerek vagy ahogy itt mondják, a pusztító eszközök szögesdróttal védett konténere.

A hajózók felkészülése három órával a repülés előtt kezdődik. A felkészülés során átismétlik a lőtérrendet, térképvázlatot készítenek, ha kell, majd következik a „lejátszás”, ami lényegében egy ellenőrzés, ahol a feladattal kapcsolatos kérdések záporoznak a hajózókra. A felkészülést egy meteorológiai tájékoztató és a koordinátori eligazítás követi, majd a gépek átvétele és a repülés.

Mi-24-es, bombákkal. A gép célzókészüléke néhány adat (sebesség, széleltérítés, stb.) figyelembevételével kiszámítja a bombák oldásának pillanatát, az oldást a gép orrában ülő helikoptervezető-lövész végzi hangjelzésre. A gyakorlóbombáknak nemcsak a ballisztikája egyezik meg az igaziakkal, hanem a csökkentett töltet révén jól láthatóvá válik a bomba becsapódásának helye is.

A felszállás előtt nagyjából húsz perccel a hajózók is kiérkeznek a helikopterekhez. A helikoptervezető még a körbejárást végzi, a helikoptervezető-lövész már a fülkéjében ül. A hajózók ekkor már az amerikai Gentex sisakban repültek, ami sokkal könnyebb, komfortosabb viselet, mint elődje volt, és a rádiózás is tisztábban hallható benne.

A hajtóműindítás most a gépek saját akkumulátoráról történik, APA-kocsira nincs szükség. Először a segédhajtómű indul, lángja kicsap a vékony fúvócsövön. Sivító hangját azután elnyomja az induló hajtóművek zaja, és nagyon lassan megmozdulnak és életre kelnek a forgószárnyak is.

Nagyjából tízperces földi idő után az egyik Mi-24D felszáll, és kirepül a lőtérhez vezető útvonalra.

Kint a lőtéren négy órával a lövészet előtt kezdődött az élet. A lőteret lezárták, és az őrség meggyőződött róla, hogy a területen nincsenek illetéktelenek. A megfigyelő ponton vörös zászló jelzi, hogy éleslövészet zajlik, és ugyanúgy ott vannak a tűzoltó, mentő és tűzszerész járművek, mint a töltőhelyen. A lövészetre érkező gépek személyzetével a lőtéri repülésvezető tartja a kapcsolatot. A lőtéren az ő szava a döntő, ő ad tájékoztatást, engedélyez és tilt, ha kell.

A lőtérre érkező helikopter személyzete dönti el, hogy akar-e lövés nélküli „hideg” kört repülni, de ez nem kötelező. A Mi-24-es szürkületben érkezik a lőtér fölé, az első kör hideg. A második rárepülésnél a négycsövű géppuskával tüzet nyitnak a kihelyezett célokra. Dörög a fegyver, a gép orránál lángcsóva villog és ömlik lefelé a sok lőszerhüvely.

A Mi-24-es még egy kört repül, ez a géppuskás lövészetnél kötelező fegyverellenőrző kör.

A töltőhelyre visszatérő gépeket a műszakiak fogadják. Ők azok, akik hosszú órákon át kint vannak a hidegben, várják vissza a „vasat”, amit ők engedtek útjára. Lábukat megvetve állnak a forgószárnyak keltette fagyos, erős szélben, várják, hogy a gép földet érjen, hogy odamehessenek felkészíteni a következő feladatra. Nélkülük tényleg nem működne az egész!

A hajtóművek leállítása után jön a tartálykocsi és kezdődik a tankolás, a következő felszállásra már sötétben kerül sor.

Besötétedés előtt a földi csapat beüzemeli a fénytechnikát. A gépek előtt két-két lámpát helyeznek ki, földbe szúrt pálcákkal biztosítva, nehogy a forgószárny szele elsöpörje azokat. A pilóták ezekhez a fénykapunak nevezett lámpákhoz szállnak majd le. Az egyik leszállóhelynél egy nagyméretű T betű van kialakítva egyszerre felvillanó fehér fényekből. A T betűhöz egy bevezető fénysor vezet az elején egy forgó vörös fénnyel. Ez a megközelítés irányát jelzi a sötétben. A felszállás irányát szintén egy fénysor mutatja. Áramszünet esetén aggregátor biztosítja az áramellátást.

Az egyik helikopteren géppuskacserét hajtanak végre. Az oldalra kifordított fegyvert egyben leemelik, egy másikat helyeznek a helyére és a csatlakozók visszahelyezésével üzemkésszé teszik a rendszert. Az egész nem tart tovább öt percnél.

A hevederszekrény és más fedelek nyitása után következhet a lőszer betöltése. Ez a mozzanat is gyorsan lezajlik, a gép elé ismét kikerül a vörös zászló. A fegyver betöltve, a gép feltankolva, indításra kész.

Ahogy telik a délután, a szürkület lassan a sötétségbe megy át. Naplementéről a szó hétköznapi értelmében nem beszélhetünk, a felhőzet zárt, itt ma senki nem látta a napfényt. A 714-es gép még szürkületben száll fel, de visszatérni már teljes sötétben fog.

Az 580-as Mi-24D átmeneti fényben.

A gép formája eltűnik a sötétben, méretét csak a külső fények alapján lehet felbecsülni. Este hat órára teljesen besötétedik, a hátralévő feladatok már éjszakainak számítanak.

Átmeneti csend a töltőhelyen. Két feladat között személyzetére vár a szarvastehenes Mi-24V.

A fénykapu lámpáinak fényében a forgószárnylapátok egyetlen nagy fényes tányérrá olvadnak össze. A hajtóművek gázai hangos dübörgéssel távoznak, a forgószárnyak ütemes csattogással forognak, és ehhez még hozzátartozik a faroklégcsavar egyenletes zúgása is.

Amint a gép a földön van, még hosszú percekig járnak a hajtóművek, de a műszakiak és a fegyveresek már ott vannak mellette és teszik a dolgukat, ellenőriznek, adminisztrálnak. Nemcsak üzemidőket és üzemanyag felhasználást, hanem lőszerfelhasználást is.

A nap utolsó feladatát követően megtankolják a helikoptereket, majd betakarják a kabintetőket, a géppuska csöveit, a Pitot-csövet, a hajtóművek gázelvezető csöveit, kötéllel nyűgözik a forgószárnylapátokat és kiveszik a gépek adatrögzítőit. 

A hajózók sátrában zajlik a repülés utáni eligazítás. Valamennyien elmondják a számukra kijelölt feladatot, a végrehajtás részleteit és egyéb észrevételeiket. Megérkezik a lőtéri repülésvezető és ő is hozzáteszi a lőtéren tapasztaltakat. Felmerül egy kérdés, amelyhez mindenki hozzáfűzi a véleményét, sőt egy kapcsolódó történet is elhangzik, merthogy minden megtörtént esetből lehet tanulni valamit. A lényeg, hogy amikor zárul a nap, és a hajózók kilépnek a reputániról, ne maradjon megválaszolatlan kérdés. Kint elcsendesül minden, a helikopterek állóhelyét fényszórósor világítja meg. A terepet átveszi az őrség, reggelig ők felelnek a töltőhely biztonságáért.

* * *

Fotó: Szórád Tamás