Hosszú, problémáktól sem mentes tesztidőszak után, 2022. október 4-én indult kéthónapos útjára az amerikai haditengerészet legújabb repülőgép-hordozója, a USS Gerald R. Ford. Négy évtizeddel a Nimitz-osztály megjelenése után a Ford egy újabb hordozóosztályt jelent majd a világtengereken, de a tavaly november 26-án véget ért első út még csak az Atlanti-óceánra korlátozódott.

2009 januárjában szolgálatba állt a Nimitz-osztály tizedik, egyben utolsó repülőgép-hordozója, a USS George H.W. Bush és még abban az évben egy új fejezet kezdődött az amerikai hordozók történetében: elkezdődött a következő osztály első hajójának építése. Az új hajót a hagyományoknak megfelelően egy elnökről, a 2006-ban elhunyt Gerald R. Fordról nevezték el, hadrendi száma, az addigi sort folytatva CVN 78 lett. Az Egyesült Államok 38. elnöke maga is szolgált a haditengerészetnél, a második világháborúban egy repülőgép-hordozó fedélzetén harcolt a csendes-óceáni hadszíntéren. A hajó gerincét 2009 novemberében fektették le, és csaknem napra pontosan négy évvel később, 2013. november 9-én bocsátották vízre, miután a néhai elnök lánya, Susan Ford-Bales megkeresztelte az új hordozót. Újabb négy év építés után 2017. július 22-én Donald Trump elnök rendszerbe állította a USS Gerald R. Fordot. A hordozó hivatalosan is a US Navy aktív hajói közé került, de messze volt még az a pillanat, amikor első útjára indulhatott.

A hajó névadója, Gerald Rudolph Ford a USS Monterey repülőgép-hordozón szolgált navigátorként

A rendszerbe állítás utáni napokban elkezdődtek a hajófedélzeti repülőüzem, és a le- és felszállások tesztjei. Először egy tesztszázad pilótája szállt le F/A-18F gépével a Ford fedélzetén, amelyen a Nimitz-osztály négy fékezőkötelétől eltérően már csak három kötél és egy új típusú fékező berendezés segíti a biztonságos megállást. A felszállások idején a katapultpálya felett gomolygó gőz is a múlté – a Fordon elektromágneses katapultok segítik levegőbe a repülőgépeket. Többéves tesztsorozat következett, alapos próbának alávetve a CVN 78-as valamennyi rendszerét. Ennek talán leglátványosabb része volt, amikor 2021-ben három, víz alatti robbantással tesztelték a Ford sérülésállóságát. A tesztsorozat felszínre hozott számos, hosszadalmas és költséges javítást igénylő hibát, ezért ezeket a tesztcélú hajózásokat hosszabb-rövidebb kikötői és hajógyári periódus követte, kijavították a sérüléseket, a hibákat, és elvégezték a szükséges módosításokat. Az egyik legkomolyabb meghibásodás a hajó hajtásláncában történt, de a Ford szerencsére saját erőből vissza tudott térni a kikötőbe.

Fedélzeti tesztekhez érkező Super Hornet a Ford felett

A repülőüzem szempontjából kulcsfontosságú berendezések, mint az elektromágneses katapultok és az új fékező berendezések is komoly fejtörést okoztak a mérnököknek és a hajógyári technikusoknak. A Ford fedélzetén 2021. április közepén érték el a nyolcezer fel- és leszállást, ebből hétezret az utolsó másfél év tesztjei során. Ez utóbbi szám azért fontos, mert nagyjából ennyi katapultos felszállás és fékezőköteles leszállás történik egy repülőgép-hordozó 6-8 hónapos bevetése során, vagyis jól mutatja, hogy a honi kikötőtől és a hajógyári körülményektől távol lévő hordozó bevetési időszaka alatt mennyire megbízhatóan működik az adott rendszer. A Ford esetében ez úgy nézett ki, hogy 8157 katapultos indítás közül minden 272. meghibásodással járt. Ez pedig igencsak távol állt a Navy elképzelésétől, amely 4166 katapultos indításonként számolt meghibásodással. A fékező berendezésnél még rosszabb volt a helyzet: a felszállásokkal megegyező számú, 8157 fékezőköteles leszállás során minden 41. leszállásra esett egy meghibásodás, márpedig a megbízhatósági elvárás még a katapultokénál is magasabb volt. A haditengerészet azt határozta meg, hogy az új fékező berendezés két meghibásodás között 16 500 alkalommal gond nélkül fogja be a leszálló gépeket. A valós megbízhatóság ettől nagyon messze járt és külön gondot jelentett, hogy a katapultok és a fékező berendezések felépítése megnehezítette, vagy éppen kizárta, hogy az egyes alrendszerek meghibásodását a repülőüzem közben kijavítsák. Ehhez a rendszeren több órás leállítási procedúrát kellett végrehajtani.

Az egyik 2017-es tesztútról visszaérkező Ford. Jól látszik, hogy a felépítmény még hátrébb került, mint a Nimitz-osztály hajóin

Amivel viszonylag kevés gond volt, az a korábbi radarokat felváltó lokátor, amelyet az ugyancsak teljesen áttervezett felépítményen helyeztek el. A korábbiaknál valamivel kisebb, de hat méterrel magasabb „szigetet” 46 méterrel hátrébb, és egy méterrel a fedélzet jobb széléhez közelebb helyezték, mint a Nimitz-osztály hordozóin. Ennek jelentősége, hogy a bevetésről visszaérkezett és leparkoló gépeknek legyen elég helyük ahhoz, hogy az ellenőrzés, újratöltés, újrafegyverzés után a legrövidebb úton a katapultra gurulhassanak a következő felszálláshoz. Mindezt lehetőleg úgy kell végrehajtani, hogy a legkevesebb felesleges gépmozgással, vontatással vagy saját hajtóműves gurulással járjon, és közben ne foglalják el a szögfedélzeten kijelölt leszállópályát. A hordozó hatékonysága abban rejlik, hogy milyen gyorsan képes újra bevetésre küldeni a fedélzetén lévő gépeket. Ahogy a korábbi hordozóknál szerzett tapasztalatok alapján a Kitty Hawk-osztálytól kezdve hátrébb került a felépítmény, most tovább finomítottak ezen és ezzel a gépmozgások túlnyomó része immár a felépítmény előtt zajlik, ugyanakkor az elhelyezés némi hátránnyal is jár. A parancsnoki hídról nézve nagyobb a holttér, kevésbé látszik, hogy mi van a hordozó előtt, ezért a nagy forgalmú hajózási útvonalakon a Ford irányításában részt vevők jobban rá vannak utalva a szenzorrendszerre és az orrban lévő őrszemekre.

Egy- és kétüléses Super Hornetek, Hawkeye-ok és helikopterek a fedélzeten

A felépítmény áthelyezése együtt járt a repülőgép-felvonók számának csökkenésével is. A Nimitz-osztály négy felvonóval rendelkezik, de a jobb oldalon hátul, a felépítmény mögött elhelyezett liftet nagyon ritkán használják, mert túl közel van a leszállófedélzethez. Ezért a Ford tervezésekor úgy döntöttek, hogy ha már a felépítmény úgyis hátrébb kerül, nem szorítanak be mögé még egy felvonót, hanem megmarad tisztán a fedélzet. Mivel a gépek kiszolgálása és az esetleges hibaelhárítás jó esetben a repülőfedélzeten történik, a hangárt igénylő, komolyabb meghibásodás miatt az adott gépet egy időre úgyis ki kell venni a repülésből, a három felvonó várhatóan elég lesz a fedélzet és a hangár közötti „forgalom” lebonyolítására. Ha már a felvonókról esik szó: a Fordnak talán nem a tizenegy fegyverlift a leglátványosabb eleme, de a hordozó első útját többek között a velük felmerülő problémák késleltették. A Ford-osztálynál szakítottak a Nimitz-osztály drótköteles fegyverliftjeivel és az új, gyorsabb és sokkal nagyobb teherbírású felvonóknál is az elektromágneses technológiát használták. Éles műveleti körülmények között nem csak a fegyverek függesztésének gyorsasága a fontos, hanem az is, hogy milyen gyorsan lehet feljuttatni a függesztéshez előkészített bombákat és rakétákat a hajó fegyvertárolóiból a fedélzetre. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ha a fegyverliftek nem működnek, a repülőgép-hordozó akár haza is mehet.

*

A CVN 78-as első útját 2018-ra tervezték, de a sorozatban felmerülő, megoldásra váró problémák mellett a koronavírus-járvány sem segítette az eredeti ütem tartását. A tavalyi, első bevetés még nem a hagyományos módon zajlott. Egyrészt mindössze két hónaposra tervezték, tehát rövidebb volt a szokásos 6-8 hónapos utaknál, másrészt a hordozó az Atlanti-óceánon maradt, a US Navy műveleti parancsnokának és a 2. flottának a parancsnoksága alatt. A világ más pontján az adott regionális parancsnokság, például a Földközi-tengeren a 6. flotta alárendeltségébe került volna.

A Ford egyik helikoptere közelít a kísérő cirkáló fedélzetéhez

Az első úton a USS Gerald R. Ford repülőezrede még nem teljes létszámban és gépparkkal települt. A CVW-8 jelű ezredet négy vadászbombázó század alkotja F/A-18E/F Super Hornet típusokkal, egy elektronikai hadviselési század EA-18G Growler gépekkel, egy korai előrejelző század E-2D Hawkeye-okkal, és két, eltérő feladatrendszerű helikopterszázad MH-60R Seahawk és MH-60S Knighthawk típusú forgószárnyasokkal. A hordozó és a szárazföld közötti logisztikai feladatokat a jó öreg C-2A Greyhound szállítógépek teljesítik az út során. A legújabb típus, az F-35C egyelőre nem része az ezrednek, ilyen gépek várhatóan 2025-től üzemelnek majd a Fordon. Érdekesség, hogy a CVW-8-asnak máskor is volt része ilyen elsőségben. Amikor az előző osztály névadó hajója, a USS Nimitz, 1976-ban első útjára indult, szintén ennek az ezrednek a gépei voltak a fedélzetén.

Brit cserepilótával az ülésében érkezik a Ford egyik F/A-18E Super Hornet gépe

A Ford kötelékébe tartozó kísérőhajók, miközben oltalmazták és kiszolgálták a hordozót, folyamatosan gyakorolták az egyes hajóegységek harccsoportként való együttműködését is. A már említett repülőezred mellett egy rakétás cirkáló, két rakétás romboló, a haditengerészet tengeri szállítási parancsnokságához tartozó, de javarészben civil tengerészekkel üzemelő olajszállító hajó, egy szárazáru és hadianyag szállító hajó, valamint a Parti Őrség (Coast Guard) egyik nagy hatótávolságú kutterje alkotta a Ford repülőgép-hordozó harccsoportját (GRFCSG – Gerald R. Ford Carrier Strike Group), amelynek természetesen a CVN 78-as volt a zászlóshajója. A repülőgép-hordozók kíséretében szinte mindig van vadász-tengeralattjáró is, de a hivatalos közlemények nem említettek ilyen hajót a kötelék részeként (bár mint tudjuk, az igazság odalent van...). A harccsoporthoz négy nemzet haditengerészetének hajóegységei csatlakoztak: Hollandiából kettő, Spanyolországból, Németországból és Dániából pedig egy-egy fregatt.

Az E-2D-t katapultos felszálláshoz állítják be. A Hawkeye közelében dolgozni a forgó légcsavarok miatt fokozottan veszélyes

A USS Gerald R. Ford történetének első kikötésére idegen kikötőben közel három héttel az indulás után került sor, amikor a hajó október 25-én a kanadai Halifaxbe érkezett. Halifaxben öt éve nem járt amerikai repülőgép-hordozó és a háromnapos látogatás jelképes is volt egyben, mivel a kanadai városnak a Ford honi kikötője, Norfolk a testvérvárosa. A következő megálló már az óceán innenső oldalán volt, az Egyesült Királyságban. A Royal Navy támaszpontjára, Portsmouthba november 14-én, hétfőn érkezett meg a CVN 78-as és kíséretének két egysége, az Arleigh Burke-osztályú rombolók egyike, és a spanyol fregatt. Amíg a két kisebb hadihajó szó szerint kiköthetett, addig a Ford számára, méretei miatt a Stokes-öböl egyik horgonyzóhelyét jelölték ki, a kikötő bejáratának közelében. A harccsoport többi hajója más kikötőket vett igénybe, például a Ticonderoga-osztályú USS Normandy rakétás cirkáló stílusosan Normandiában, Cherbourgban kötött ki.

Nem bevetésre indítják az F/A-18F-et, a gép szárazföldi bázisára települ, mielőtt a hordozó kiköt

Amikor a Ford néhány napos pihenő után ismét kifutott, a harccsoport amerikai és európai szövetségesek hajóinak és repülőgépeinek bevonásával gyakorolt légvédelmi feladatokat, tengeralattjárók elleni, aknamentesítési, kétéltű és egyéb, a haditengerészetek feladatrendszerébe tartozó műveleteket. Ezek a feladatok az amerikaiakon kívül, kanadai, dán, finn, svéd, német, francia, holland és spanyol erőket, mintegy 9000 főt, 20 hadihajót és 60 repülőgépet érintettek. A hadihajók között a francia Charles de Gaulle, az olasz Cavour és a brit HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozók is szerepeltek, illetve a Ford harccsoportján kívül egy másik amerikai hordozó, a USS George H.W. Bush harccsoportja is az európai vizeken, a 6. flotta műveleti területén, a Földközi- és az Adriai-tengeren operált. A közel két hónapos bevetés alatt a Ford repülőezrede 1250 felszállást hajtott végre, 78 tonna fegyvert használt fel és az ellátó hajókkal illetve azok helikoptereivel, 13 alkalommal hajtott végre menet közbeni utántöltést, és egészítette ki a készleteit.

A USS Gerald R. Ford november végi hazaérkezését követően a tapasztalatok feldolgozása és a szükséges módosítások elvégzése volt a következő feladat. A CVN 78-as következő bevetését erre az évre tervezik, így valószínű, hogy az új hordozóosztály első hajója 2023-ban megjelenik a mediterrán vizeken is.

* * *

Fotó: US Navy / History and Heritage Command. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2023. februári számában jelent meg.