HARC, VESZTESÉG ÉS GYŐZELEM

A kanadai NFTC-képzés utolsó, 4FLIT jelzésű fázisa a harckiképzésről szól. Amíg a korábbi fázisokon a repülésen volt a hangsúly, a leendő vadászpilótáknak itt már azt kell elsajátítaniuk, hogy a repülőgépet, mint fegyverrendszert, hogyan alkalmazzák. A 4FLIT fázisba - akárcsak az előzőbe - egy magyar NFTC-oktató segítségével tekintünk be.  

Kocsis Csaba őrnaggyal először 2012-ben készítettem interjút. Az akkor még főhadnagyként szolgáló vadászpilóta eredeti terveit az húzta át, hogy a kilencvenes évek végén a hazai katonai pilótaképzés szünetelt. Elővette hát a B tervet, civil diplomát szerzett és a 2002-ben újraindult képzésnek köszönhetően végül mégis vadászrepülő lett. Az NFTC elvégzése után L-39 Albatroson, MiG-29-esen és Gripenen repült Kecskeméten, majd oktatóként tért vissza Kanadába. Először Moose Jaw-ban, a 4T (Transition) fázison képezte át a fiatalokat a sugárhajtású CT-155 Hawkra, majd Cold Lake-be költözött át, ahol szintén a Hawkon tanítja a 4FLIT (Fighter Lead-in Training) fázisra alkalmasnak ítélt pilótákat.

kcs-05-1.jpg

- A nyolc évvel ezelőtti beszélgetésünk és a Kanadába történt kiutazásod között eltelt időszakban milyen tapasztalatokat, élményeket szereztél Gripen-pilótaként?

- Egy évvel az interjú után, 2013 kora tavaszán utaztam ki Kanadába, de az az egy év sem szűkölködött eseményekben. Vidselben levegő-levegő lövészeten vehettem részt, ahol gépágyúval és Sidewinderrel lőttünk légi célra, illetve kimehettem a svédországi taktikai szimulátor gyakorlatra, az FLSC-re. Később egy mini TLP-n (Tactical Leadership Program) is voltam és alkalmam volt elfogni a világ legnagyobb utasszállítóját, az Emirates egyik Airbus A380-asát is.

kcs-09.jpg

- Számodra hogyan adódott az NFTC-oktatói beosztás lehetősége?

- A szerződés szerint a tanulóik számának függvényében, minden országnak bizonyos számú oktatóval kell hozzájárulnia a képzéshez. 2012 végén megüresedett egy hely. Akkor még ketten voltak előttem, akik korábban jelezték, hogy érdekelné őket a beosztás, de végül akkor nem éltek a lehetőséggel, így amikor rám került a sor, én igent mondtam. 

- Mennyire volt más oktatónak visszatérni Moose Jaw-ba? 

- Diákként nagyon tetszett a kinti képzés. Az iskolát megjártak többsége egyetért abban, hogy életük legnagyobb kihívása volt, viszont emiatt egyik legnagyobb sikere is. Tetszett a nyüzsgés, hatalmas létszámban érkeztek és távoztak a tanulók, folyamatosan indultak és érkeztek a repülőgépek, minden szervezetten, profin működött. Tudtam, hogy pontosan mi az, amit elvárnak tőlem, és minden nap küzdenem kellett az eredményekért. Az oktatói átképzés már nem volt ilyen nagy kihívás, persze így is sokat kellett tanulni. Azt a rendszert, ami diákként lenyűgözött, javarészt az oktatók szakértelme viszi előre. A katonai repülés a legösszetettebb munkák egyike, sok részlettel kell megtanulni „zsonglőrködni”. Az oktatóknak tudniuk kell mi az, amire az adott szinten hangsúlyt kell fektetni a földön a repülés előtti eligazításon, illetve a levegőben. Itt nem az oktatói átképzés jelenti a legnagyobb kihívást, hanem amikor már tanuló ül a gépben. Hatalmas felelősség, hogy a diák megkapja a maximális segítséget, méghozzá gyorsan és hatékonyan, mert a gépben nincs idő máshogy csinálni. Ugyanakkor az is fontos, hogy csak annyi segítséget adjunk, amennyit az előírt szinten kaphat. Így tudunk megbizonyosodni arról, hogy képes a feladat önálló elvégzésére, mert a következő alkalommal, amikor új dolgot kell megtanulnia, az előző már elvárt lesz. Ez egyáltalán nem könnyű. A legtöbb oktató a repülés, az azt követő eligazítás, és az értékelés megírása után még sok időt tölt azzal, hogy értékeli a saját teljesítményét. Mindig van hova fejlődni, rossz arra gondolva hazaindulni, hogy jobban is csinálhattam volna.

kcs-08.jpg

Három évet töltöttem Moose Jaw-ban, végig Hawkon oktattam. Közben megadatott az a megtiszteltetés, hogy rangidős nemzeti képviselőként kiváló magyar oktató társaimat képviselhettem. Ugyanakkor hiányzott a vadászrepülés és a harcászat és a családommal együtt én is változást szerettem volna. Cold Lake nagyon tetszett. Bár kicsit elszigetelt kisváros, a vadregényes vidék mindig hívogató volt számunkra.

- Cold Lake-ben milyen plusz követelmény volt veled, mint oktatóval szemben?

- Moose Jaw-hoz képest itt a vadászrepülő múlt a plusz követelmény. De néha ez is kevés. Amikor diákként itt tanultam, csupa harcedzett oktatóm volt. A délszláv háborút, Irakot, Falkland-szigeteket megjárt öreg rókák tanítottak. Most is hasonló a társaság, de MiG-29-es és Gripen tapasztalattal a hátam mögött, mindent megtettem, hogy méltó és hasznos tagja legyek a századnak.

kcs-10.jpg

Búcsú Moose Jaw-tól, a hagyományos „locsolkodás" kíséretében.

- Mennyiben más egy-egy napod Cold Lake-ben, mint Moose Jaw-ban volt?

- A napjaim hasonlóak, de a hangulat más. Moose Jaw-ban egy iskola működik, Cold Lake egy vadászrepülő bázis, lőtérrel, hatalmas légterekkel az északi erdőségek fölött és vadászrepülő századokkal, amelyek a Hornetet repülik. Itt egy külön épületben kapott helyet a Fighter Lead-In Training, ahol a diákok már századtagok, a Kanadában nagy hírnévnek örvendő 419. vadászrepülő kiképző századhoz tartoznak.

- Hány diák tartozik hozzád?

- Változó, 15-20 között. Persze nem csak hozzám, a század többi oktatójához ugyanúgy tartoznak. Nincsenek diákokhoz kijelölt oktatók, minden feladatot mással repülnek, ami nagyszerű lehetőséget teremt, hogy minél több módszert, technikát lássanak, és azt sajátítsák el, ami a legközelebb áll a képességeikhez. A századnál kanadai, angol, francia, német, szingapúri és persze magyar oktatók vannak, lehet válogatni. Természetesen a magyar diákok sorsát még jobban a szívemen viselem, értük külön felelek.

- A diákok hogyan élik meg, hogy itt már harcolni tanulnak?

- Ahogy a fázis nevéből is látszik, itt kezdjük el a Moose Jaw-i kollégáim által gondosan kiképzett és válogatott pilótákat átképezni harci pilótának. Az előző fázisokon megtanult repülőkészségek, mint a látás utáni vagy a műszeres repülés, kötelékrepülés, navigáció és ezek kombinációi már elvárt elemek. Ezekre épül a két fő fázis. A légiharc fázis 1-1 elleni támadó és védekező légiharccal, 2-1 elleni légiharccal és nagy távolságú elfogással. A levegő-föld fázis lőtéri fegyveralkalmazás-eljárásokat, közvetlen légi támogatást és alacsony, vagy közepes magasságú, légi és földi célok elleni tevékenységet tartalmaz.

kcs-07.jpg

Kecskeméti Puma a kanadai vidék felett

A vadászpilóta egy fejlett légi fegyverrendszert irányít, sokkal inkább, mint repül. Az előző fázisokon, a repüléstechnikán volt a hangsúly, itt a harcászaton van. A Cold Lake-i képzés nagy lépés, és nagy változás. Az ide érkező pilóták kivétel nélkül keményen dolgoznak egy álomért és a több éves repülőkiképzés után végre megtapasztalják, milyen „felvenni a kesztyűt”. Minden felszállásból harcolni megyünk, valaki lőni fog, valakire lőni fognak. Az alapos felkészülés elengedhetetlen, de ezzel együtt is többnyire csak a levegőben szembesül a diák azzal, hogy milyen fizikai és pszichikai megterhelés alatt kell végrehajtani a feladatot.

kcs-06.jpg

Az alapszintű légiharc például manőverezés több g-s terhelés alatt, védekezéskor folyamatosan hátrafordulva a kabinban. Korábbi diáktársam így fogalmazott leszállás után: „Mintha léccel verték volna a hátamat”. Nehéz ilyen körülmények között a tanultakra koncentrálni. Megfelelő időzítéssel és erővel, megfelelő irányban és időtartammal kell manőverezni úgy, hogy az ellenség lövése ne érjen célba. Közben figyelni kell az ellenséget, hogy mikor hibázik, és kihasználni a hibákat, hogy akárcsak a legkisebb előnyt lehessen kovácsolni belőlük. Mindez nem könnyű. „Soha ne add fel!” - Ez az első, amire a repülés előtti eligazításon felhívják a figyelmet. Mégis, legtöbbször azért veszít a pilóta, mert feladja.

kcs-04.jpg

Két repülőgép sokkal többet ér, mint kétszer egy.

Jól jönne ilyenkor, ha a diáknak lenne egy társa, és persze lesz is. Hamar megtanulják, hogy két repülőgép sokkal többet ér, mint kétszer egy. Az alapszintű légiharc után párokban folytatják tovább és így mennek végig a képzésen. Itt is van mit tanulni. Kettő az egy elleni légiharc során 5-8 kilométerről kell szemmel tartani két agresszíven manőverező gépet és becsatlakozni a harcba úgy, hogy a közeledés sebessége a diák és az ellenfél gépe között nagyobb, mint 1000 km/h. Nem ritka itt a tévedés, az oktatónak is dolgoznia kell! A folyamatos manőverezés közben megesik, hogy a diák összezavarodik és a saját társát lövi le. A legkisebb hiba is vezethet bukáshoz, de a gondolat, hogy veszélybe sodortuk volna a társainkat, sokkal rosszabb, mint a bukás. Ez viszont egy újabb lecke, amit meg kell tanulni. Felelősséget vállalni a hibákért, de túltenni magunkat rajta, mert a harc nem áll meg. Később a század előtt egy csokor virág és egy lehetőleg humoros levél kíséretében kell megmagyarázni az érintett pilóta házastársának, hogy hogyan történt a félreértés. Igen, a házastársak is részei a képzésnek!

- Létezik egy Pigs Board nevű lista, amire a századtársaink nevei kerülnek fel. Bárki bárkit felróhat a listára, ha elkövet egy hibát, ami a Pigs Board szabályai szerint oda való. Ilyenek például a leszállófény lekapcsolásának elmulasztása, ami messziről hirdeti gurulás közben az illető „inkompetenciáját" a leszállás utáni checklist betartásával kapcsolatban. Vannak egyszerű dolgok, mint mondjuk a „nyafogás", és vannak komolyabbak, mint például a wingman lelövése. Ezek a bizonyos időszakonként tartott „Beer Call" nevű összejövetelen kerülnek napvilágra, mindegyik „gaztetthez" megfelelő büntetést rendelve – mondta Kocsis Csaba őrnagy.

- A kurzuson belül, a képzés végén díjakat osztunk ki a diákoknak. A legjobb A/A (levegő-levegő), A/G (levegő-föld) és a Go to War díj a legértékesebb. Ez utóbbit az oktatók szavazzák meg az alapján, hogy háborúban melyik tanulót látnák szívesen a kötelékükben. Aztán vannak humoros, negatív trófeák, mint például a Combat Egg és a Mud Pie, amelyek tulajdonképpen a legjobb A/A és A/G ellentétei, de nem tanulmányi eredmény, inkább emlékezetes hiba alapján kapják a „szerencsés" nyertesek. Teljes A/A vagy A/G alkalmatlanság - ez áll rajtuk. Természetesen ez nem igaz, hiszen akkor nem végeznék el a képzést. Büszkén mondhatom, hogy sok egykori magyar diák neve szerepel a trófeákon - és nem (csak) az utóbbiakon.

A légiharc viszont csak a kezdet. A diákok megismerik a légi elfogást, a levegő-föld fegyverek alkalmazását a lőtéren alacsony és közepes magasságról és közvetlen légi támogatás közben. A képzés utolsó repülésein két- és négygépes kötelékben kell megtervezniük és kivitelezniük a támadást a földi célpontok ellen, földi és légi fenyegetés elleni tevékenységgel, ha kell, száz méter alatt, 800 km/h-s sebességgel repülve. Itt mindenre szükségük van, amit a kezdetektől tanultak és ez méltó befejezése a képzésnek. Talán a fentiekből jól látszik, milyen az a világ, ahová be kell illeszkedniük az eddig repülést tanuló pilótáknak. Alapos felkészülést, csapatszellemet, higgadtságot és kontrollált agressziót várunk. Ehhez szinte mindenkinek változnia kell. A párok (wingman) között, akik a képzésen együtt harcolják keresztül magukat, életre szóló kötelék alakul ki.

- Ezen a fázison is van még lemorzsolódás?

- A Moose Jaw-i társaim nagyon jó munkát végeznek, ide azok kerülnek, akiket ide valónak ítélnek. Természetesen azért előfordul itt is bukás, fizikai alkalmatlanság sőt, olyan is, aki itt jön rá: mégsem neki való ez a pálya. A képzés nagyon költséges, sok erőforrást vesz igénybe, ezért feladatról feladatra folyamatosan nő a követelmény, még több és nehezebb kihívással kell szembenézni. Ismétlésre ugyanannyi lehetőség van, mint a korábbi fázison. A diákok már képzett pilóták, akik az álmukat igyekeznek megvalósítani, ezért minden segítséget megkapnak. Az, hogy idáig eljutottak, hatalmas teljesítmény, de ha itt ez nem elég, nem engedjük tovább őket. Jó pilótát szeretnék hazaküldeni a kecskeméti társaim közé, különben még megkérdeznék, hogy „Kit küldtél nekünk, Csaba?”

- Hány felszállással és repült órával fejezi be a diák ezt az utolsó fázist?

- Harminchét repüléssel és negyvenkilenc órával, ha sehol nem bukik, illetve nincs megszakított feladata, de még senki nem fejezte be ennyivel. Sok további óra is adódik mindehhez, hiszen szinte minden repülésnél ott az alájátszó (ellenfél) és gyakran még több szereplő a kötelékben. Az ellenfelet mindig oktató repüli, hogy a diák a másik gépben pontosan azt lássa, amit a tananyag szerint kell. Például egy alapszintű légiharcnál meghatározott profilt repül, később szabadabban manőverezhet. Ennek az ellenséges tevékenységnek az előírt szintje egy feladaton belül is változhat. Az alájátszó olyan hibákat követ el, amilyeneket a tanulóknak fel kell ismerniük és reagálniuk kell rá, illetve „büntet" is, ha a diák hibázik. Később, az összetettebb feladatoknál a saját területét védő szereplő lesz, amely a 300 lábon (90 méteren) repülő, levegő-föld fegyvert célba juttatni igyekvő géppárt támadja, és bármikor, bárhol felbukkanhat!

kcs-02.jpg

„Minden felszállásból harcolni megyünk, valaki lőni fog, valakire lőni fognak"

Itt minden felszállás harc és ugyanannyiszor veszteség, mint győzelem. Annak idején izgalommal vegyes félelemmel indultam a repülőgépekhez és ugyanezt látom most a diákokon is. Oktatóként is gyakorolni kell, és még mindig van mit tanulni. Korábban „zsonglőrködéshez” hasonlítottam a repülést. Már a kezdetektől - Moose Jaw-tól - feladatról-feladatra a tűrőképességünk és a kapacitásunk határán dolgoztunk és nem tudtuk elképzelni, hogy ennél többre leszünk képesek. Mégis folyamatosan jöttek az újabb és újabb labdák a „mutatványba”. Bárhova vezetett az utunk innen, azóta is jönnek a labdák, de most már inkább mi dobjuk fel azokat saját magunknak. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom: minden NFTC-t megjárt pilótának örök élmény marad képzés, és különösképpen az utolsó, 4FLIT fázis.

kcs-03.jpg

* * *

Fotó: Kocsis-archív, Maciej Hatta. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.