2017. február 13-a reggel a szokott módon indult a 86. Szolnok Helikopter Bázison 24 órás készenlétet adó kutató-mentő helikopter személyzetének, de nagyjából két órával azután, hogy szolgálatba álltak, már úton voltak egy bajba jutott ember mentésére. A férfi egy jégtáblák közé szorult komp fedélzetén várta a kutató-mentőket. 2017 utolsó bejegyzésében ezt az év eleji eseményt idézem fel.

A Tisza-tótól északkeletre fekvő település, Tiszacsege és a túlparton lévő Ároktő közötti összeköttetést egy 30 tonna teherbírású, közel 20 méter hosszú köteles komp biztosítja. A vízi jármű a folyón átfektetett vezetőkötél segítségével közlekedik a két part között. Legalábbis akkor, ha a Tiszán nincs komolyabb jég. Márpedig február elején jelentős mennyiség halmozódott fel a szóban forgó folyószakaszon. Ezért történhetett meg, hogy a törött jégtáblák egyike beleakadt a vezetőkötélbe. Miután a kötél elpattant és a komp megmozdult, sorra szakadtak el a járművet rögzítő láncok és kötelek. A kikötés megerősítésén éppen a fedélzeten dolgozó ember már nem tudta elhagyni a kompot, amely a meder közepére sodródott és ott rekedt.

*

A 86. Szolnok Helikopter Bázis keleti országrészért felelős légi kutató-mentő szolgálata 9 óra 50 perckor kapta a riasztást a veszprémi Légi Vezetési és Irányítási Központ kutató-mentő koordinátorától, aki tájékoztatást kért, hogy a szolnokiak készen állnak-e egy azonnali feladat végrehajtásra. Az igenlő válasz után kiadta a feladatot, a kompon rekedt ember mentését.

A kutató-mentő helikopter parancsnoka, Dajka Attila őrnagy azonnal eligazítást tartott személyzetének, Tóth Zoltán századosnak, másod-helikoptervezetőnek és Fodor Árpád főtörzsőrmesternek, fedélzeti technikusnak, valamint a kutató-mentő szakszemélyzetnek, Becs László és Szűcs András főtörzsőrmestereknek, kutató-mentő ejtőernyősöknek, és Szalai Krisztina zászlósnak, felcsernek, akik valamennyien a Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj állományába tartoznak.

Elsősorban a kutató-mentő ejtőernyősök javaslataira alapozva összeállították a téli időjáráshoz és a vízből mentéshez szükséges felszerelést. A kutató-mentő ejtőernyősök oktató és beugró ejtőernyős tapasztalattal rendelkező hegyi és nyíltvízi mentők, búvárok és tűzoltók „keverékei”. Becs főtörzsőrmester korábban az ejtőernyős válogatott tagja volt, 5000 ugrással rendelkezik és Szűcs főtörzsőrmester ugrásszáma is 1600 felett jár már.

A felcser is összekészítette a felszerelését a téli időjárásnak megfelelően, átfagyott ember mentésére és egészségügyi beavatkozás szükségességére felkészülve. Végül a teljes, hatfős személyzet kocsiba szállt, amely a helikopterhez szállította őket a felszereléssel együtt.

*

Az indítás előtti procedúra már aközben megtörtént, hogy az APA-kocsi kihúzta a helikoptert a hangárból, ahol a téli időszakban, készenlétben áll. Ezzel is értékes perceket lehet megtakarítani az indítás előtt.

Mivel annyit tudtak, hogy a Tiszáról, egy komp fedélzetéről fognak menteni, de a mentésre szoruló ember állapotáról nem volt információ, az ejtőernyősök és a felcser megbeszélték a várható tennivalókat, az alkalmazandó technikákat. Ez az, amit sosem tudni előre, a kutató-mentők mindig a helyszínen szembesülnek a valós helyzettel. Úgy készítették össze a felszerelést, hogy akkor is gyorsan végrehajthassák a mentést, ha eszméleténél van a kimentendő személy és akkor is, ha nincs. Korlátozó tényező csak annyi volt, hogy az éppen szolgálatban álló Mi-8-as helikopteren egy 150 kg teherbírású csörlő volt, amellyel egyszerre csak egy személyt lehet a fedélzetre emelni.

Az ejtőernyősök bekötötték az alpintechnika kötelét és elosztották a feladatokat. Amikor két katona együtt hajt végre egy feladatot, az egyik mindig a parancsnok a másik a beosztott. Ebben az esetben is így volt. A két ejtőernyős közül Becs László volt a parancsnok és Szűcs András a beosztottja. Becs főtörzsőrmester az azonnali vízi mentésre készülve, felvette a testet vízmentesen tartó úgynevezett szárazruhát.

A helikoptervezetők megkapták a helyszíni katasztrófavédők által használt csatornát és az EDR rádión tudtak kommunikálni velük. A helyszínről megadták a szükséges adatokat, és hogy merre keressék a kompot.

A helikopter már Tiszacsege felé repült, amikor jelezték, hogy siessenek, mert a helyzet kezd romlani. A Mi-8-as 35 perc alatt ért a helyszínre, ahol gyorsan megtalálták a jégtáblák fogságába esett vízijárművet. Egy felderítő kört repültek, és látták, hogy a komp be van ékelődve, gyors mentésre lesz szükség. Szerencsére a fedélzeten rekedt ember állt, vagyis láthatóan sértetlen és cselekvőképes volt. Az ejtőernyősök ennek megfelelően kezdték a mentést. Egy eszméletlen emberhez a protokoll szerint a felcser is leereszkedett volna, hiszen nem vállalható az a kockázat, hogy esetleg további sérüléseket szenvedjen, miközben a hordágyra helyezik. Ilyen esetben más a lecsúszás sorrendje. Először a beosztott ejtőernyős csúszik le, azután a felcser, végül az ejtőernyős parancsnok. Ha a felcser ellátja a sérültet és rábólint, hogy mehet a csörlés, csak akkor emelhető fel.

A helikoptervezetők a felderítő kör után szélirányba beállva végrehajtották a függést a komp felett. Az ajtó nyitását követően először ledobták azt a zsákot, amelyben az alpintechnika kötele volt „feltűzoltózva”, hogy gyorsan és csomómentesen le tudják engedni. A kötél először a saját súlyánál fogva indul meg, de ahogy kicsúszik a zsákból és a végéhez ér, már kell a zsák súlya. A kompon várakozó ember annyira meg volt ijedve, hogy először azt hitte, ezzel a zsákkal mentik ki, ezért fel is vette.

Ekkor érkezett meg Becs főtörzsőrmester a komp fedélzetére. Levette a zsákot az emberről és megkérdezte, hogy érzi magát, milyen állapotban van. Az ejtőernyős olyan fóliát is vitt magával, ami szükség esetén azonnal rátekerve védi a kimentendő személyt a kihűlés ellen.

A szorult helyzetbe került kompos nagyon kommunikatív volt, látszott, hogy alig várja a mentést. Közben a helikopter nem maradt a komp felett, hanem felhúzták az alpinkötelet, és repült egy kört, hogy az ejtőernyős nyugodtan fel tudja készíteni az embert a csörlési módszerrel történő kiemelésre.

Ezután a gép visszajött és ismét megfüggött. A mozdulatlan függéshez kell valami fix referenciapont, lehetőleg minél közelebb, hogy a helikoptervezetők észrevehessék az elmozdulást. Jelen esetben a Tisza közepén, fixen álltak a jégtáblák, faágak, gallyak és szemét voltak rajtuk. Dajka őrnagy az egyik jégtábla sarkához fixálva tartotta a helyzetet.

Fodor Árpád főtörzsőrmester, fedélzeti technikus leengedte a csörlő kötelét. Becs főtörzsőrmester addigra már ráadott az emberre egy alpintechnikai beülő hámot, és elmondta, hogy mi lesz a teendője, és a kiemelés folyamata. Félrehúzta a férfit, hogy a statikus feltöltöttség miatt véletlenül se érjen a kötélhez. A csörlőkötélen van egy kisütő kábel, az ért először a komphoz és megtörtént a kisülés. Az ejtőernyős a karabinerrel felakasztotta a csörlőkötélre az embert és a fedélzeti technikus megkezdte a felemelését.

Mivel a helikoptervezetők nem látnak maguk alá, a fedélzeti technikus ilyenkor folyamatosan kommunikál velük. Az ejtőernyős lecsúszásakor például folyamatosan mondja a fedélzeti telefonba, hogy „kötél bekötve, mentőejtőernyős rácsatlakozva, megkezdte a csúszást, félúton van, földet ért, kiköti magát” de ugyanígy segíti a helikoptervezetőket a gép pozíciójának tartásában is: „süllyedj, tartsd, kicsit balra”.

Miután a kompon rekedt férfit felemelték, és átadták a felcsernek, folyamatosan hálálkodott. Közben Becs főtörzsőrmestert is felcsörlőzték és amint a fedélzeten volt, elindultak a part felé. A Tiszát szegélyező fasor és a gát felett átrepülve a kijelölt helyen leszálltak, ahol a katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség emberei várakoztak. Szalai Krisztina zászlós már a helikopter fedélzetén elvégzett egy gyors vizsgálatot így alapadatokkal tudott szolgálni a mentőknek. Az átadás után a kutató-mentő helikopter felszállt, visszatért a helikopterbázisra, és az életmentő személyzet visszaállt a készenlétbe. A helikopter helyszínre érkezésétől mindössze nyolc perc telt el a kimentett ember átadásáig.

*

A Magyar Honvédség Légi Kutató-mentő Szolgálatának elsődleges feladata a bajbajutott légijárművek személyzetének és utasainak mentése, de más esetben is mentenek, vagy segítenek. Minden egyes mentés számukra is további tapasztalatot jelent. A szolnoki kutató-mentőknek nagyon hosszú idő óta ez volt az első sikeres mentésük. Az elmúlt években olyan kárhelyszínekre riasztották őket, ahol már nem segíthettek vagy más feltételek nem voltak adottak a sikeres mentéshez. 

* * *

Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2017. márciusi számában jelent meg.