ÉGI RUHATÁR

A nagy magasságú repülésre és nagy túlterheléssel végrehajtott manőverekre képes vadászgépek pilótáinak olyan öltözékre van szükségük, amely az emberi test számára rendkívül nagy igénybevételt jelentő körülmények között segíti a folyamatos munkavégzést és adott esetben biztosítja a túlélést. Mint minden vadászgépet üzemeltető alakulatnál, a kecskeméti repülőbázison is van egy részleg, ahol ezekkel a speciális öltözékekkel foglalkoznak.

A régi terminológia szerint Magassági Berendezéseket Üzemeltető Részleg, röviden „magassági” volt az elnevezése annak a csoportnak, amely évtizedeken át a MiG-pilóták felszerelésével foglalkozott. Kecskeméten a Gripen érkezése után is megtartották ezt a nevet, de ahogyan a szakmai mindennapokban megjelent az angol nyelv, úgy ez a részleg is kapott egy újabb elnevezést, „life support” lett.

Nevezzük bárhogy, az alapfeladat nem változott, de kibővült és szabályozottabb lett. A magassági néhány fős állománya a Gripen üzemeltetés kezdetén svéd oktatóktól kapott elméleti képzést az orosz hajózó felszerelésnél sokkal összetettebb svéd felszerelés karbantartására. A gyakorlati tudnivalókat munka közben sajátították el egy svéd supervisor felügyelete mellett. Ezután kapták meg a jogosítást az önálló munkavégzésre. A jogosultságuk az évek során folyamatosan bővült, a jelenlegi, már közvetlenül a gyári szint alatt van, nagyobb mélységben is belenyúlhatnak a felszerelésbe. Kezdetben ez nem volt így. Például az oxigén- és levegőellátás valamint a kommunikáció egyesített csatlakozójának az időszakos ellenőrzésére a kezdetek után csak pár évvel kaptak képzést, addig ezt a tartozékot vissza kellett küldeni Svédországba. Ugyanilyen képzést, és jogosítást kaptak a többi részegységre, például a vízi túlélést segítő mentőmellényre vagy a túlélő (kézi) rádióra is.

A magasságin dolgozók jogosításai néhány éve lehetővé teszik, hogy átalakításokat is végezzenek. Amikor a Gripenen megjelent egy modifikáció, amellyel a repülőgép rendszere ellenőrzi a túlterhelés elviselését segítő, az alsó testet és a lábakat ölelő g-ruha nyomását, az ehhez szükséges módosításokat az átalakító készlet és leírás segítségével Kecskeméten végezték el. Ha nincs megfelelő nyomás ebben a nadrágban, a Gripen rendszere egy figyelmeztetést küld a pilótának, hogy ne számítson a g-ruha támogatására, mert az nem fog megfelelően működni.

A megszerzett jogosításnak lejárata nincs, a svédek elve az, hogy aki napi munkát végez a felszerelésen, az nem veszti el a megszerzett képességet. Ráadásul a Gripen üzemeltetést segítő FENIX rendszerbe bekerül minden Kecskeméten elvégzett munka. Svédországban megnyitják a magyar „mappát” és látják, hogy a felszerelésnek melyik darabján ki milyen munkát végzett, mennyi időt töltött azzal, és milyen anyagot használt fel. Ugyanígy látják a magyar raktárkészletet is. Amellett, hogy Kecskemétről is megy a rendelés, az egyes alkatrészekhez és tartozékokhoz beállított minimum darabszám elérése esetén azonnal küldik az utánpótlást. Ugyanez a rendszer az első üzembe helyezéstől számolja, hogy mikor milyen ellenőrzés következik a felszerelésen. Ha nem végeznék el időben az ellenőrzést, a jelzés piros színre váltana, és az adott darab nem lenne használható, amíg az ellenőrzése nem történik meg.

A felszerelés darabjain hat és tizenkét havonta hajtanak végre különböző mélységű ellenőrzést. Időigényes munkákról van szó, hiszen a felszerelés többségéhez tömlők, csövek tartoznak, amelyek tömítettségét, állapotát, nyomáspróba során kell ellenőrizniük.

Minden pilótának van egy általa választott hárombetűs kódja és a felszerelés minden egyes darabja gyári szám szerint ehhez a kódhoz van rendelve. A Gripen hajózók öltözéke, mint rendszer működik, minden elemének funkciója van, minden darabot viselni kell.

A pilóták mindig viselnek nedvszívó alsóruhát, hogy az izzadság, a pára ne csapódjon ki rajtuk. Erre a ruhára kétféle öltözéket húzhatnak. Az egyik a hazai körülmények között általánosan használt, lángmentesített Nomex anyagból készült overáll. A másik az a vízálló kezeslábas, amelyet nagy kiterjedésű vízfelület felett viselnek, és amelynek használata kötelező, ha a víz hőmérséklete 17 fok alatt van. A magyar hajózók ilyen vízfelület felett repültek például a Baltikumban is. A ruha hátrészén, az ujjakban és a lábszárakban van egy ventillációs rész, ami a Gripen kondicionáló rendszeréhez kapcsolható. A rendszer ugyanazt a levegőt áramoltatja, mint a pilótafülkében, hogy a pilóta ne izzadjon bele a zárt, vízálló zokniban végződő, nyakán és csuklóin gumiszigeteléssel ellátott öltözékbe.

Hathavonta ezt a ruhát is ellenőrizni kell. A magassági egyik helyiségében van egy közel két méter mély tartály, amelybe a vízálló ruhát viselő pilóta bemászik és az előírás szerinti időt eltöltve bizonyos mozgást végez. A ruha megengedett szivárgását egyszerűen lehet mérni: a pilóta nedvszívó alsóruházatán egy tenyérnyinél nem lehet nagyobb a vízfolt. Ha mégis, akkor a ruhát selejtezik, bár egy darabig még lehet foltozni. Az új ruhát úgy kapják meg a kecskemétiek, hogy nincsenek rajta a nyak- és csuklórészt szigetelő gumik és a lábakat záró zoknik. Ezeket ők ragasztják fel a ruhára, mégpedig a pilótára szabva, hogy komfortos legyen; ne szorítsanak a gumiszegélyek, ne gyűrődjön a zokni a bakancsban.

Mivel a pilótának folyamatosan munkavégző állapotban kell maradnia, a felszerelésének elengedhetetlen része a g-ruha, amelybe a Gripen rendszere betáplálja a mindenkori túlterhelésnek megfelelő nyomásértéket. A ruhában lévő egykamrás tömlő a csípőtől kezdve a lábszárakig ér és a túlterhelésnek megfelelő mértékben csökkenti a fej-láb irányú túlterhelés hatásait.

A g-ruha alsó zsebeiben vannak a túlélőkészlet egyes darabjai, pl. a túlélőkés és az egészségügyi készlet. A combokon kaptak helyet a térdblokkok és további zsebek, amelyeket a pilóta belátása szerint használhat. A ruhában lévő tömlő idővel tönkremehet, a csatlakozó elvesztheti hermetikusságát, ezért ellenőrizni kell. A g-ruha úgy van kitalálva, hogy működés közben „van benne valaki” vagyis a felfújódó nadrágnak a pilóta teste belülről ellenáll. Ezt az ellenállást a tesztek során pótolni kell, mert az ellenőrző berendezés nagyobb nyomással dolgozik, mint a repülőgép rendszere és a nadrág a tesztasztalon szétpukkadna. Ezért a tesztek előtt a ruhát egy alsótestet formázó, lábakkal ellátott, apró műanyag golyókkal töltött zsákra húzzák és rögzítik, ahogy a pilóta is teszi az öltözéskor.

Ezt követően az asztalra fektetett ruhát felfújják egy adott értékre és várnak egy ideig, hogy a tömlő kinyúljon és eligazodjon a ruhában. Amikor ez az idő letelik, visszaállítják a gyári értéket és utána kezdődhet a teszt, amelyből csak a másodikat fogadják el. A ruha addig használható, amíg a paraméteren belül van, egyébként a tömlőt cserélni kell.

A pilóta felsőtestére a túlélő dzseki kerül, amelynek kettős szerepe van. Az egyik, hogy tépőzárakkal rögzített egykamrás tömlője révén, a g-ruhával együtt dolgozva segíti a manőverek közben fellépő túlterhelés leküzdését. A dzseki és a g-ruha egy mindenkori 2 g-s túlterhelésnek van előfeszítve, amire már akkor sor kerül, amikor a pilóta felcsatlakozik a rendszerre. Ez a pilóta által nem érezhető előfeszítés azért kell, hogy a 9 g-nek megfelelő feszítést ugrásszerűen érje el a ruha és, hogy a tömlőnek ne kelljen akkorát tágulni, mert a gyors túlterhelés változás egyébként is egy „lórúgás” a felszerelésnek.

A dzseki másik szerepe, hogy a zsebeiben vannak elhelyezve a túlélést segítő eszközök, például az iránytű, némi ivóvíz vagy a kézi rádió. Minden tartozék megfelelő hosszúságú zsinórral van rögzítve, nehogy a pilóta elveszíthesse azokat, például a mélybe ejtve, miközben ejtőernyőjével fennakad egy fán…

A dzseki szerves tartozéka a mentőmellény, amely a pilóta mellkasára simuló gallér alatt van elhelyezve. Vízre érkezéskor a felfújó szerkezetben elindul az ellenállás-változás alapján működő piropatron, ami egy tüskét üt a széndioxiddal töltött palackba és beindul a mellény automatikus felfújása. A gallér feltépődik és kinyílik a kétrészes mentőmellény. Az, hogy a mellény két részből áll, egyrészt nagyobb felhajtóerőt biztosít a vízben, másrészt olyan helyzetben tartja a pilótát, hogy a feje kint legyen a vízből és átforduljon a hátára akkor is, ha eszméletlen állapotban érkezett a vízbe. A folyamat egy kis fogantyú meghúzásával, kézzel is indítható, mechanikusan ütve a tüskét a palackba. A berendezés ellenőrzése a palack súlymérésével történik, ha eltérés van a megadott értéktől, a palackot selejtezik.

A katapultáláskor is fontos szerep jut a dzsekinek, mivel az ujján vannak elhelyezve azok a rögzítési pontok, amelyekhez a karelfogót lehet kapcsolni. Miután a pilóta beül a gépbe, a kar- és lábelfogó szalagjait felkapcsolja a karra és a bakancsra. Ez utóbbin hátul vannak kialakítva rögzítési pontok. Amikor elindul a katapultálási folyamat és kimozdul az ülés - de még nem indul a rakétahajtómű – megtörténik a kar- és lábelfogás és a pilóta már a behúzott, rögzített pozícióban ülve indul el. Lábait hátrarántják az elfogó szalagok, a dzseki karján a berántáskor felszakad a rögzítési pontot tartó tépőzár és a rögzítési pont egy szalagon végigfut a csuklóig. Ezzel a pilóta karjait a karelfogó középre rántja, és ott tartja, így kizárt, hogy a légáramlat a karokat szétcsapja. Minden így marad, amíg az ülésleválasztás be nem indul. Nagy magasságból a pilóta az üléssel együtt jön le, oxigént az ülés palackjából kap. Az ülésleválasztás után válik le és lóg egy négyméteres zsinóron a túlélőcsomag, amely a tutajt is tartalmazza. A pilóta később eldöntheti, hogy a túlélés szempontjából hogyan alakítja, csonkítja a felszerelést.

Az időszakos ellenőrzéskor a túlélő dzsekit darabjaira szedik és az előírt mosóporral, hogy a dzseki tűzvédelmi képessége ne csökkenjen, mosógépben kimossák.

Az öltözéket a kétféle vizorral ellátott sisak egészíti ki. Az egyik víztiszta, törhetetlen műanyagból készült, amelyet repülés közben mindig lehajtanak, és amely a maszkkal érintkezve zárt felületet képez a pilóta arca előtt. Ennek katapultáláskor van jelentősége, egyrészt a pilóta arcát érő torlónyomás miatt, másrészt mert a Gripenen nem válik le a fülketető, hanem egy detonátor szál segítségével robban szét és darabjai sérülést okozhatnának. A másik, színes vizornak csak napfény elleni funkciója van.

Repülés közben a folyamatos nyomás alatt lévő oxigénmaszk állandóan felcsatolt helyzetben van a sisakon. Ha a pilóta leveszi, kap egy „magas oxigénáramlás” jelzést, mert a fedélzeti oxigén előállító rendszer nem képes annyi oxigént termelni, mint amennyi így elmegy. A maszknak van egy éves légzáró tesztje, amit a beöltözött pilóta hajt végre. Ha a maszk és a vizor is kényelmes, jól zár, jól illeszkedik, akkor a maszk beállító szalagjait a repülőbázison működő Légijármű Javító Üzemben speciális varrógéppel és szigorúan a svédek által biztosított cérnával levarrják.

A sisaknak nincsen állszíja, mert a hátsó részében van egy tömlő, amit egy külön csővel összekapcsoltak az oxigénrendszerrel. Túlnyomásos lélegeztetés van, és amikor a ruha 2 g-s előfeszítésekor a sisakba épített tömlő is felfújódik, a sisakhoz kapcsolt maszk szinte rápréselődik az arcra így a maszk és a sisak együttese bármilyen túlterhelés esetén stabilan van a fejen.

A sisakok személyre szóló beállításához - legyen az új vagy már használt sisak - van egy sapka, amelyet a pilóta felvesz a fejére. Miután megvan, hogy az arc egyes pontjaitól mennyinek kell lennie a sisakszegély távolságának, kis betétdarabokból, minimum egy rétegben felépítik a sisak betétjét. A végén felteszik a sisak nyers héját helyettesítő sablont. A sablon alatti mérőpontokon megmérik, hogy megvan-e a milliméterben előírt távolság a sablon és a betét között. Ahol kell, ott további kis darabokat építenek be.

Az új sisakbelsőt a pilóta a levegőben próbálja ki - repül benne. Miután leveszi és elmondja a tapasztalatait, a magassági emberei megnézik, hogy hol hagyott vörös nyomot a sisak vagy a hangszóró. Ha rendben, akkor úgy marad, ha nem, akkor tovább faragják a betétet. Egy rétegnek maradnia kell, mert az védi a fejét, ha ütődik valahol. A magyar sisakok egy részén megvan az előkészítés az éjjellátó készülék, az NVG részére. Ezt a módosítást a svédek végezték el.

A g-ruhát, a dzsekit, az oxigénmaszkot valamint a kommunikációs vezetéket egy egyesített csatlakozóba lehet illeszteni, így amikor a pilóták beülnek a Gripenbe, egy mozdulattal az élettámogató rendszerhez csatlakozhatnak. Mielőtt azonban kimennek a géphez, a ruhát ellenőrizni kell.

Az aznapi első felszállás előtt a beöltözött pilóták egy tesztberendezésen ellenőrzik az öltözéket. A magasságin előállított nagy tisztaságú levegőt megfelelő nyomáson betáplálják a ruhába. A g-ruhának, a maszknak és a dzsekinek is van egy mérési ciklusa. Az első mérési ciklus a maszké és a dzsekié együtt, a második mérési ciklus a g-ruháé. Két nyomásérték van. Ami a g-ruhához tartozik, azt nem táplálhatják be a maszkba, mert károsodást okozna a pilóta tüdejében. A berendezés azt nézi, hogy teljes nyomásértéken egy perc alatt mennyi a ruha nyomásvesztése. Ha a tűrésnél nagyobb, akkor egy piros lámpa jelez, és nem lehet repülni a ruhában, amíg a hibát el nem hárítják. Ha minden rendben, akkor zöld lámpa világít. A pilóta mindkettőnél megnézi az értékeket, és ha azokon belül van, akkor a felszerelés rendben van. Ezen kívül elvégeznek egy kommunikációs tesztet is. A ruhateszt 24 óráig érvényes.

A magasságin normál körülmények között a kiépített levegőrendszerhez kapcsolódó ellenőrző berendezéseket használják, de vannak mobil berendezések is, javító- és szerszámkészletek, amelyeket külső helyszínre lehet vinni. Külföldi településkor is viszik a mobil kompresszort és mobil tesztert. A baltikumi település előtt soron kívül nagyobb mélységű ellenőrzést végeztek a felszerelésen, de csak preventív jelleggel. Ha egy felszerelés kint meghibásodott és helyben nem volt javítható, akkor hazaküldték, és a pilóta a tartalékból kiválasztott megfelelő méretű és számára beállított felszereléssel repült.

A mobil eszközöket használják akkor is, ha a készültséghez kell kimenni. A készültség váltásához előkészítik a felszerelést, amit a váltásra készülő pilóta visszaellenőriz, majd a teszterrel is elvégzi az ellenőrzést és a ruhában készültségi szolgálatba áll. Ha a készültség feladatot hajt végre, a magassági emberei kimennek, átnézik a felszerelést és, ha valami rendellenességet találnak, akkor a mobil eszközeiket viszik ki, mert a pilóta nem jöhet el a készültségből. Ezért a készültségre való tekintettel a magasságin hétvégén vagy ünnepnap is 24 órás a rendelkezésre állás.