Az Egyesült Államok Parti Őrsége (U.S. Coast Guard) és a repülés már az aviatika hőskorában közel került egymáshoz. 1903. december 17-én az észak-karolinai Kill Devil Hill-en öten igyekeztek starthelyre állítani egy törékeny repülőgépet. Kettőjük nevét feljegyezte a repüléstörténet: Orville és Wilbur Wright volt a két ember. Három segítőjük a közeli mentőcsónak állomásról érkezett. Egyikük, J.T. Daniels készítette a történelmi repülésről készült fotográfiát.

A Parti Őrség légi szolgálatának megalakulása érdekében két hadnagy tette meg az első lépéseket. Elmer Stone és Norman Hall 1915 elején tett javaslatot arra, hogy a Parti Őrséget szereljék fel repülőgépekkel. Parancsnokuk támogatását élvezve ellátogattak a Curtiss repülőiskolájába, hogy egy Curtiss F repülőcsónakkal kísérleti repüléseket végezzenek. Navigációs berendezések hiányában a parttól mindig látótávolságon belül repültek. A sikeres repüléseken felbuzdulva Stone és öt társa bevonult a haditengerészet pensacolai repülőiskolájába, hogy teljes pilótaképzést kapjanak. Ugyanakkor Hall a Curtiss gyárba utazott, hogy ott szerezzen repülőmérnöki ismereteket.

1916-ban a Kongresszus jóváhagyta tíz légibázis megnyitását, de anyagi keretet nem tudott biztosítani, így a bázisok megnyitása és a Parti Őrség légi szolgálatának felállítása elmaradt.

Az első hivatalos levél, amelyet a légi mentés érdekében írtak.

A kiképzett pilóták közben az első világháborús bevetéseken szereztek további tapasztalatot. Egyikük például egy HS-1-es hidroplánról bombázott egy német tengeralattjárót, bár bombái nem robbantak fel, és az U-hajó elmenekült. A háború alatt felgyorsult a repülőgépek technikai fejlődése és már kézzelfogható közelségbe került az Atlanti-óceán átrepülése.

Ezt a tervet először a U.S. Navy Curtiss NC-4-es repülőcsónakja valósította meg, amikor 1919 májusában Amerikából az angliai Plymouth-ig repült. A gép parancsnoka A.C Read korvettkapitány volt, pilótája pedig Elmer Stone hadnagy.

 Jobbról a második Elmer Stone hadnagy.

A Parti Őrség légi szolgálatának létrehozására irányuló második kísérlet is kudarcba fulladt. A szervezet 1920 márciusában átvette a haditengerészet által elhagyott Morehead City repülőteret és az ott állomásozó néhány Curtiss HS-2L repülőcsónakot. A gépeket a hajótöröttek felkutatására használták, de mivel a működési költségekre továbbra sem kaptak támogatást, a bázist másfél év után, 1921 júliusában bezárták.

A következő lényeges mozzanat 1925-ben történt, amikor a Parti Őrség a haditengerészettől egy Vought UO-1-es hidroplánt kapott kölcsön. Ezzel a repülőgéppel a szeszcsempész hajók felderítésében segédkeztek. Eredményeik láttán a Kongresszus végre jóváhagyott 152 ezer dollárt öt új repülőgép vásárlására. A pénzből három OL-5-ös amfíbiát és két Chance-Vought UO-4-est szereztek be. Ezek a gépek 1931-ig álltak szolgálatban.

A húszas évek végén a Parti Őrség már nem csak a part menti hajósokat szolgálta, de képes volt segíteni azoknak is, akik a nyílt tengeren kerültek bajba. A Normann Hall parancsnoksága alatt 1928-ban megalakult repülési részleg kidolgozta a repülő mentőcsónakok tervét.

 Douglas RD-2

Olyan repülőgépekre volt szükség, amelyek több száz mérföldet képesek repülni és le tudnak szállni a nyílt tengerre is. Hét ilyen gépet szereztek be, két Douglas RD-2-est és öt PJ-15-öst. A gépekkel számos sikeres mentést hajtottak végre, de volt sikertelen akció is. 1933-ban Carl von Paulsen korvettkapitány a floridai Cape Canaveral közelében szállt le a viharos tengerre, hogy megmentsen egy fiút, aki egy kis vitorlással sodródott ki a nyílt tengerre. A leszállás során a gép annyira megsérült, hogy többé már nem tudott felemelkedni. Végül a mentők és a megmentett együtt sodródtak partra.

1934-ben Henry Morgenthau lett az Egyesült Államok pénzügyminisztere. Mint a repülés nagy rajongója, támogatta a Parti Őrség ilyen irányú fejlesztését. Első lépésként a Parti Őrséghez irányította a Vámőrség repülőgépeit, bár azok műszaki állapota már nemigen tette lehetővé az eredményes üzemeltetést.

 Henry Morgenthau

Ezzel együtt 1936 végére már 42 repülőgép állt bevetésre készen a Parti Őrség állományában. A gépek hat bázist használhattak. Ugyancsak a harmincas években sikerült először hajó fedélzetéről indítani repülőgépet, amikor a Parti Őrség 107 méter hosszú kutterjeinek fedélzetére Grumman JF-2-es amfíbiákat telepítettek. A repülőgépek katapult segítségével indultak a hajóról, majd feladatuk végeztével a hajó mellett szálltak le a vízre. A vízről daru emelte fel őket a fedélzetre. A repülőgéppel felszerelt hajókat a nyugati parti szeszcsempészek és az alaszkai orvhalászok ellen vetették be illetve abban a térségben járőröztették, ahol a személyszállító repülőgépek és a postajáratok repültek.

 Grumman JF-2 Duck

A harmincas évek végéig lezárult a Parti Őrség légi szolgálatának első, tervezéssel, kísérletezéssel, kudarcokkal és eredményekkel egyaránt tarkított időszaka. Az elkövetkező évtizedek a háborús szerepvállalásról is szóltak, hiszen a hazai vizeken végrehajtott mentések mellett a második világháborúban, majd a koreai és a vietnami hadszíntér felett is megjelentek a Parti Őrség repülői.

* * *

Forrás és fotó: U.S. Coast Guard, Library of Congress