MEDITERRÁN VIZEKEN - MÁSODIK NAP

Mivel nem villámlátogatásra érkeztünk a USS Harry S. Truman fedélzetére, az éjszakát is a hajón töltöttük. A második napon kísérőnk a kabin előtt várt ránk. Egy hosszú, eseménydús délelőtt volt még hátra a Trumanon, egy gyors reggelivel, riadógyakorlattal, mini repülőnappal és egy katapultos felszállással.

hst-f14-deck.jpg

A reggelinél ismét kaptunk egy kis ízelítőt a tiszti étkezde kényelméből. Mire kávét és narancslevet engedtünk a bögréinkbe és leültünk, a percekkel korábban kiválasztott, frissen készített reggelit pincér hozta az asztalhoz.Mivel kísérőnk már előző nap jelezte, hogy a riadógyakorlat miatt gyors reggelire számít a részünkről, igyekeztünk az étkezéssel. A reggelihez rendelkezésre álló idő ismeretében kissé túlzónak tűnt az olasz sajtós kolléga nagy adag sonkás rántottából, felvágottakból, egy kisebb, habbal lefújt tortából és még ki tudja miből álló reggelije ...

*

Ha egy hadihajón élesben felhangzik a hármas sípszó és az általános riadót jelentő „General Quarters, General Quarters!” – na, az nem sok jót jelent. Ezért gyakorolnak folyamatosan a tűzoltó és kárelhárító egységek, de mindenkinek jut feladat ilyenkor, mert szó szerint egy hajóban vannak, ha nem is evezve. Hogy képet kapjunk a gyakorlat komolyságáról, kilátogattunk a hangárfedélzetre. A riadót követően a hangszóróból folyamatosan hallatszott a riasztástól eltelt idő, és a feltételezett kár mértéke. Riadó alatt a hajó valamennyi ajtaját zárni kell és ennek megfelelően a Truman hangárkapuit is bezárták, beleértve az a két tűzálló, eltolható falat, amely három részre osztja a hangárt. (A hajón belüli mozgásunkkor mindig kérték, hogy aki utoljára megy be valahova, mindig zárja maga mögött az ajtót.)

hst-dc.jpg

Tűzoltók a hangárfedélzeten. A hangárt több részre osztó, eltolható falakról Truman elnök képmása nézte a gyakorlatot.

A hangárt műfüsttel fújták tele, ezzel nehezítve a mentésben résztvevők dolgát. Nem egyszerű egy szürke hangárban, szürke füstben, szürke repülőgépek között megtalálni a helyes utat, végrehajtani a kárelhárítást és menteni a sérülteket. Merthogy a gyakorlat szervezői „sérültekről” is gondoskodtak, akik a hangárfedélzeten szanaszét hevertek, műsebekkel, kötéssel a testükön. Őket később egy vaskeretes hordágyon láttuk viszont, amint társaik az egészségügyi részlegbe siettek velük. Az egyik füstbe burkolózó F-14-es körül vörös és sárga zászlós ember csapkodott, ő volt a tűz. A fiatal tengerészek a tűzoltó tömlőt szorongatva gyakorolhatták, hogyan kell azt a tűzre tartani.

A legkomolyabb öltözéket, a teljesen zárt ezüst tűzálló ruhát azok viselik, akiknek a repülőgéptüzek oltása a feladata. Az egyéb tüzekkel sárga ruhába, oxigénmaszkba és tűzoltósisakba öltözött emberek foglalkoznak, a többiek csak egy tűzálló csuklyát viselnek. Valódi tűz esetén a személyzet mellett a hangár mennyezetére épített tűzoltórendszer is segítene a legnagyobb ellenség megfékezésében.

hst-dc2.jpg

Bőrig ázott tengerészek a tűzoltó gyakorlat után.

A hangárfedélzetről a hajó nyitott végébe mentünk. Ez az a hely, ahol a gépekből kiszerelt hajtóműveket egy állványra rögzítve járatják. Most a tűzoltógyakorlat egyik helyszíne volt, ahol minden tengerész megragadta egy kis időre a működő nagynyomású fecskendőt, hogy érezze annak erejét. A gyakorlat végén a hangszórókból a gyakorlatot irányító parancsnok hangja hallatszott, ahogy az egész legénységnek megköszönte a lelkes részvételt és a profi hozzáállást. A riadógyakorlatot követően megkezdődött a felkészülés a délutáni repülésre és a jó munka jutalmaként egy mini bemutatóra.

*

hst-20.jpg

A repülésre való felkészülés szerves része a repülőfedélzet bejárása, csavar, alátét, drótdarab és mindennemű olyan apró szemét után kutatva, amely beszívva sérülést okozhat a hajtóművön. A szemétgyűjtés előtt egy utcaseprő géphez hasonló kocsival végigjárták a fedélzetet és felporszívózták azt. Emellett a tengerészek két kis kerékre szerelt mágnes lapot tologattak, amely ugyancsak begyűjtötte a fémhulladékot. Végül a legalaposabb, a bejárás következett, amikor pilóták, tengerészek, műszakiak, kiszolgálók többsoros csatárláncba fejlődve bejárták a repülőfedélzetet az elejétől a végéig. Aki szemetet talált, kezében feltartva sétált tovább, a szemétért egy zsákos ember szalad, és egy vászonzsákba gyűjtötte a hulladékot. Ilyen bejárásra az egész napos repüzem esetén több alkalommal is sor kerülhet.

hst-fodwalk.jpg

Mi felköltöztünk a keselyűsorra, ahonnan az előkészületek további fázisait kísértük figyelemmel. Az előkészített fedélzetre időközben megérkezett a COD, amely ezúttal VIP-eket hozott és látványa eszünkbe juttatta, hogy látogatásunk a vége felé közeledik. A VIP-vendégeket a hadihajókon szokásos több száz éves hagyomány szerint kétoldalt felsorakozott tengerészek sorfala fogadta. Ennyi maradt abból a szokásból, amikor a többnyire túlsúlyos nemeseket egy székben húzták fel a hajóra, nehogy már szegényeknek kötéllétrán kelljen felmászniuk. Arra úgysem lettek volna képesek. Akkoriban a kötélhúzó fiúk alkották a két sorfalat és húzták fel a széket.

hst-sideboys.jpg

Visszautunkig azonban még hátra volt az Air Power Demonstration-nek elnevezett bemutató. Az abban résztvevő repülőgépek indítása után százak lepték el a repülőfedélzetet. Közülük sokan csak az ilyen alkalmakkor látják hogy miért is dolgoznak valójában, miért töltenek távol hónapokat az otthonuktól.

hst-prowlertaxi.jpg

Első műsorszámként a HS-7-esek egyik HH-60H harci kutató-mentő helikoptere közelített hátulról, majd a hajó mellett függeszkedve, csörlőjén leengedte a békatalpat viselő mentőúszót, és visszahúzta mielőtt az vizet ért volna. Ezt követően áthúzások következtek a hajó mellett egy-egy F-14B Tomcat, EA-6B Prowler, E-2C Hawkeye típussal. A gépek áthúzásakor az adott típuson repülő hajózók hangos üdvrivalgásban törtek ki. Az F/A-18 Hornet típustól gépágyús lövészetet és bombavetést láthattunk, a célpont a tengerre ledobott jelzőfüst volt. Ezután ismét visszaérkeztek a helikopterek. Az egyikről a hordozó melletti függés közben a fedélzeti géppuskával nyitottak tüzet, imitálva a másik helikopter oltalmazását, amely a repülőfedélzet vége felett függött és a katonák gyorskötélen csúsztak le a Truman fedélzetére. Az oltalmazó helikopter távozáskor bőségesen ontotta az infracsapdákat. Volt még egy Hornet / Tomcat géppár áthúzás és záró mozzanatként a hordozóra merőlegesen egy négygépes áthúzás, két F/A-18-assal, egy F-14-essel és egy Prowlerrel. Ezzel a rövid, egy órás bemutató befejeződött. Számunkra nem maradt más, mint felkészülni a hazaútra.

hst-hh60demo.jpg

A szárazföldre ismét a COD fedélzetén jutottunk ki. Az utas- és rakománylistát a légi szállítással foglalkozó részleg irodájában állították össze. Ide kerültek csomagjaink is, majd fél órával az indulás előtt mi magunk is. Az ügyeletes pultján rengeteg matrica volt, csak itt nem légitársaságok, hanem repülőszázadok jelvényei díszelegtek. A kis iroda falán tervtábla lógott, rajta adatok, hogy hova, mikor indul a COD és a fontosabb programokig hátralévő napok száma: grillezés, lazítás a repülőfedélzeten – 2 nap, Anglia – 5 nap, és az áhított hazatérés Norfolkba – 21 nap.

Ebben az irodában kaptuk meg a kötelező mentőmellényt és fejvédőt és egy videofilmen levetítették a biztonsági tudnivalókat. A várakozás percei után egy fehér mellényes ember érkezett és felvezetett a COD-hoz. Utoljára léptünk ki a hajó belsejéből a felépítmény jobb oldalán a rácsos padlójú járdára, majd egy lépcsőn felmentünk a repülőfedélzetre és elölről megkerültük a felépítményt.

hst-cod.jpg

A fedélzeten ismét a repüzem zajai fogadtak, de már semmire nem maradt idő, csak egy gyors körülnézésre és a rámpán keresztül felmentünk a járó hajtóművekkel várakozó szállítógép fedélzetére. Ezúttal nem sikerült ablak mellé ülni, így az utolsó kép, amit magamba zárhattam ugyanaz volt, amit érkezéskor láttam: a C-2-es nyitott végén látható gépek és emberek. Várakoztunk még egy keveset, hogy a délelőtti géppel érkezett küldöttség is beszálljon. Akárcsak idejövet, most is megjegyeztem a tetőn lévő vészkijáratok helyét. Amikor hátul ültünk, az egyik vészkijárat nagyon közel volt, most valahol a gép szárnya és az orr között voltunk, messze a vészkijárattól. Reméltem, hogy a bivalyerős Allison gázturbinák hibátlanul forgatják majd a COD légcsavarjait.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, a loadmasterek ellenőrizték a négypontos hevederek feszességét. Ezt valóban komolyan kell venni, mert a menetiránynak háttal ülve a gyorsulás nem az ülésbe présel, hanem nekifeszít a hevedereknek. Az ablaktalan törzsben érezni lehetett a gurulást, a sarkos irányváltást, azután megálltunk. Fémes kattanás hallatszott, ahogy felcsatlakoztunk a katapultra. Loadmasterünk már körözött is a karjával. Indulás!

hst-codinter.jpg

A hajtóművek felpörögtek a maximális teljesítményre, majd miután állandósult a zaj és a rezonancia, egy nagy rántással elindultunk. A folyamatos gyorsulás miatt nekifeszültünk a hevedereknek, mintha egy láthatatlan kéz ki akart volna tépni az ülésből. Két hosszú másodperc után, hangos csattanással leváltunk a katapultról. Ablak hiányában semminemű vizuális információ nem éri az embert, és az intenzív gyorsulás megszűntével olyan érzésem támadt, mintha megálltunk volna. A következő pillanatban azonban érezhető volt az emelkedés.

Mivel a Truman már egy ideje nyugatra tartott, sajnos csak egy félórás repülés következett Sigonellára. Bő másfél napja indultunk el innen, de úgy tűnt, mintha legalább másfél hét lett volna. A Truman repülőfedélzetének nyüzsgése után, a szárazföldi bázis nagyon csendes, és nyugodt volt. A békés nyugalom mellett a látvány is szokatlan volt, az elmúlt másfél napban szemünk egészen máshoz szokott. Amíg a hajóról mindenfelé csak a szürke vagy kék színben játszó vizet láthattunk, addig itt a messzeségbe tekintve zöld dombok látszottak és a magasba nyúló Etna.

hst-sig.jpg

VIP-ekre várakozó UC-12-esek.

VIP utastársaink hamar átszálltak a szintén légcsavaros UC-12-esekbe, amelyek azonnal el is indultak velük. A COD pilótái a századépület felé vették az irányt, a velünk utazott légierős hajózó is a vállára vette zsákját és egy „na, szevasztok srácok” kiáltással elballagott. A két loadmaster nekiállt kiszékezni a C-2-est. Nyilván másnapra nem utasszállítás volt betervezve, ezért a teherteret átalakították a rakomány fogadására. Megköszöntük a loadmastereknek a fedélzeti gondoskodást és elköszöntünk tőlük, mert közben megérkezett a kisbusz, hogy a terminálra vigyen bennünket. A terminálból a sajtótiszt irodájába mentünk, hogy megköszönjük a segítségét. Utunk hivatalos része lezárult.

Hogy mire volt elég a Truman fedélzetén töltött egy nap? Láthattunk, érezhettük, hallhattuk a haditengerészeti repülés látványos részét, a gőzkatapultos indításokat, fékezőköteles leszállásokat; több száz műszaki, tengerész és pilóta összehangolt munkáját azért, hogy a repülőgép-hordozó betölthesse funkcióját, azaz sikerrel és balesetmentesen elindítsa és fogadja repülőgépeit. Megtapasztalhattuk, hogy a hatalmas hajó a repülőüzem szempontjából egyáltalán nem hatalmas. Nincsenek rajta gurulóutak, a repülőgépek mozgását, legyen az vontatás vagy hajtóműves gurulás, indítás és leszállás, gépek és emberek között centizve kell lebonyolítani. Ember és technika ilyen nagy mennyiségben, ilyen magas intenzitással, ilyen kis helyre koncentrálva sehol máshol nem üzemel.

* * * 

Fotó: Szórád Tamás