Az amerikai haditengerészet a második világháborút követő években kezdett foglalkozni egy olyan logisztikai egység felállításával, amely szállító repülőgépeivel rövid időn belül a repülőgép-hordozók fedélzetére képes juttatni alkatrészeket, postát, élelmiszert vagy személyzetet. A feladat jellegéből eredő COD (Carrier Onboard Delivery) betűszó lett, és maradt napjainkban is a tengerészet hajófedélzeti szállítógépeinek elnevezése, függetlenül attól, hogy az elmúlt évtizedekben melyik típus teljesítette ezt a feladatot.

A TBM-3R Torpecker csak szükségmegoldás volt, mert az igények már akkor túlmutattak a típus kapacitásán. 

Természetesen már az első COD kiválasztásánál is csak a repülőgép-hordozón leszállni képes típusok jöhettek szóba. Így került a képbe a TBM Avenger torpedóvető, amelynek gyártását 1943-ban vette át a General Motors, hogy az eredeti gyártó, a Grumman teljes kapacitását a Hellcat vadászgépek gyártására fordíthassa. Az Avengerből kialakított TBM-3R Torpecker kétfős személyzettel, 1800 kilométeres távolságra volt képes szállítani 700 kg rakományt vagy öt utast. Mindössze öt évet szolgált, 1950-től 1955-ig.

C-1A Trader. A típus 1988-as kivonásával az utolsó dugattyús motoros repülőgép is eltűnt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetéről. 

Az első „igazi” hajófedélzeti szállítógép a C-1A Trader lett, amelyből nyolcvanhetet gyártott a Grumman "Vasgyár". A gyártásnál felhasználták a Traderre nagyon hasonlító S-2A Tracker tengeralattjáró elhárító repülőgép szárnyainak külső szekcióit, 1525 lóerős Wright R-1820-as csillagmotorjait valamint az S-2D nagyobb függőleges vezérsíkját. Ezeket szerelték a megnövelt méretű törzsre, amelyben kilenc utasnak vagy 1500 kg rakománynak volt hely. A Tradert két pilóta vezette, a rakomány elhelyezéséért egy loadmaster felelt. A gép hatótávolsága azonban nem változott a Torpeckeréhez képest. A Traderek 1955-től több mint három évtizedet szolgáltak COD-ként.

A USS Carl Vinson havas fedélzetén felszálláshoz készül az egyik US-3A COD. A gép addig nem indul, amíg a végénél, kétoldalt térdelő műszakiak nem adnak felemelt kézzel OK jelzést.

A Torpeckerhez hasonlóan kevéssé ismert a tengeralattjárók elleni S-3A Viking átalakításával készült US-3A, amely tengerészrepülő körökben csak Miss Röfiként volt ismert. A tengeralattjáró felderítő berendezéseitől megfosztott US-3A-t 3600 kilométeres hatótávolságával kifejezetten a nagytávolságú COD feladatokra szánták. Háromfős személyzettel a Miss Röfi 5 utast vagy 2500 kg rakományt tudott szállítani. Az US-3A-k 1981-től tizenhárom éven keresztül repülték nagytávolságú COD bevetéseiket az Indiai- és a Csendes-óceán felett, majd megszűnt a típust alkalmazó VRC-50 Foo Dogs század.

A robusztus felépítésű C-2A Greyhound.

Még javában tartott a Trader-korszak, amikor 1966-ban megjelent egy újabb típus, hogy teherbírásával, képességeivel minőségi változást hozzon a hordozók kiszolgálása terén. A légcsavaros-gázturbinás C-2A Greyhound-ot ugyancsak a "Vasgyár", vagyis a Grumman  gyártotta le és a mai napig ezzel a típussal üzemelnek a hordozókat kiszolgáló logisztikai repülőszázadok. A darabonként közel negyvenmillió dollárba kerülő szállítógépből az utolsót 1990-ben vette át a haditengerészet. A C-2-est kétfős személyzet repüli, az utasokról vagy a rakományról kétfős legénység gondoskodik. A fedélzeten huszonhat utast vagy 4500 kg rakományt vagy a kettő kombinációját lehet elhelyezni. A Traderénél háromszor nagyobb hasznos terhelés mellett, a gép hatótávolsága is nagyobb lett, 2300 kilométeres. Az eredetileg 15000 leszállásra vagy 10000 repült órára tervezett C-2-eseket folyamatosan korszerűsítik. A felújítás érinti a gép sárkányszerkezetét, elektromos rendszerét, avionikáját és légcsavarjait. A felújítás után 36000 leszállásra vagy 15000 órára nő a Greyhound élettartama.

A sárgamellényes direktor a katapultra vezényli a COD-ot. A pilóták csak ezután nyitják a gép szárnyait.

Napjainkban két század végzi a hordozófedélzeti logisztikai feladatokat. A VRC-30 Providers század gépei a Csendes-óceáni flotta hordozóit szolgálják ki, a VRC-40 Rawhides század pedig az Atlanti-óceáni flottához tartozik. A két század műveleti területe a Közel-Keleten „összeér”. Fontos különbség a két század mindennapjai között, hogy a VRC-30-asok állandó jelleggel települnek valamelyik hordozón, míg a VRC-40-esek alapvetően szárazföldről üzemelnek, és ritkán éjszakáznak a hajón.

A repülőgép-hordozók zárt világában sokak számára a COD látványa jelenti az egyetlen kapcsolatot a külvilággal. A szállítógép fedélzetén mindig érkeznek ismerős vagy ismeretlen, de mindenképpen új arcok, fontos csomagok a hordozóra. Tengerészek ezreinek még ma, az internet korában is az otthonról érkező levél a legfontosabb rakomány ezért számukra a COD ugyanaz, mint az elmúlt évtizedek során volt: a flotta postása.

* * *

Fotó: U.S. Navy