Air Base


2021.júl.05.
Írta: szórád tamás komment

DUSTOFF, BIG WINDY ÉS A TÖBBIEK

Júniusra bőven jutott helikopteres látnivaló Magyarországon, hiszen a U.S. Army műveleit harci és szállító helikopterekkel, valamint légcsavaros és sugárhajtású könnyű szállító repülőgépekkel támogató 12. Repülő Dandár heteken át gyakorlatozott a Magyar Honvédséggel közösen. A Defender Europe 21…

Tovább

REPÜLŐMŰSZAKIAK FEGYVERNEMI NAPJA

Július 2. a Magyar Honvédség repülőműszaki szakembereinek fegyvernemi napja. Jól ismert, hogy a jeles dátumot Adorján János, a 139 évvel ezelőtt született gépészmérnök, repülőgép-tervező, pilóta halálának napjához kötik – bár az ünnepi alkalomra bizonyára lenne szerencsésebb időpont is, mint az a…

Tovább

FÖLDKÖZELI KIHÍVÁSOK – TÖRTÉNETEK EGY FUTÁRREPÜLŐ MINDENNAPJAIBÓL

A Magyar Néphadseregnél 1976-ban jelentek meg a Csehszlovákiából beszerzett Zlin Z-43-as repülőgépek, amelyek a következő évtől egy futárrajba szerveződve, a budaörsi repülőtérről indultak feladataikra. Ez elsősorban elöljárók szállítását jelentette a kecskeméti, pápai és taszári vadászrepülő…

Tovább

KECSKEMÉTI MOZZANATOK

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis évente több alkalommal lehetőséget ad a sajtónak és a spotter közösségnek, hogy szervezett keretek között dokumentálja és fotói segítségével a civil társadalom felé bemutassa a repülőbázis mindennapjainak egy-egy szeletét. Így volt ez június elején is, amikor…

Tovább

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT - FÉLGŐZZEL HAZAFELÉ

2011. június 2-án a kecskeméti repülőbázisról 1-1 elleni légiharc gyakorlatra szállt fel két Gripen. Az együléses C-t egy kétüléses D kísérte és a gépek Mezőkövesd térségébe, a légiharc-gyakorlásra legtöbbször használt TRA 23 jelű légtérbe tartottak. A géppár elhagyta Szolnokot és miután megérkeztek…

Tovább

AZ ELSŐ ÉV TAPASZTALATAI

A Magyar Honvédség részére beszerzett H145M könnyű helikopterek üzemeltetésének első hónapjairól egy évvel ezelőtt ültünk le beszélgetni az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Azóta túl vagyunk a típus üzemeltetésének első teljes évén, amelyben nemcsak a beérkezett gépek, az átképzett hajózók és…

Tovább

„AZ ELHIVATOTTSÁG SOKAT SEGÍTHET”

A kanadai pilótaképzésről szóló sorozatom előző részeiben az NFTC-n dolgozó magyar oktatók segítségével betekintést kaptunk a sugárhajtású képzés alapjaiba és a harckiképzésbe. Ezúttal egy olyan oktatót kérdeztem, aki a légcsavaros Harvard II típuson nem csak a diákokat, hanem az oktatókat is…

Tovább

A TÜZÉRBŐL LETT PILÓTA

2011-ben írhattam először arról, hogy az akkor két éve működő Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) gépein magyar repülőgép-vezető is dolgozik. Az első magyar C-17-es pilóta azóta már a közforgalmi repülésben folytatja karrierjét, de az utánpótlás nem sokáig váratott magára.  Hernádi Máté hadnagy öt éve…

Tovább
süti beállítások módosítása