Az elmúlt hetekben több olyan bejegyzés került fel az Air Base blogra, amelyek tíz évvel ezelőtti pillanatokat idéztek fel - gyakorlatokat, közös kiképzési repüléseket vagy egy új típus fogadását. Most húsz évet lépünk vissza az időben, 1996 novemberéig, amikor a magyar légtérben végrehajtott feladata után hazaindult Tökölről az amerikai légierő OC-135-ös megfigyelő-felderítő gépe.

Az Eisenhower-kormányzat által az ötvenes években sikertelenül kezdeményezett, majd 1989-ben újraélesztett és 1992-ben egyezményben rögzített Open Skies elnevezésű program lehetővé teszi a résztvevő államoknak, hogy egymás területei felett megfigyelő-felderítő repüléseket hajtsanak végre. Az Egyesült Államok az OC-135B típussal vesz részt a programban. Húsz évvel ezelőtt a nebraskai Offut légierő bázis 55. felderítő ezredének egyik ilyen gépe repült Magyarország felett és használta bázisul a tököli repteret.

Még Kennedy volt a Fehér Ház lakója, amikor a 61-2672-es számú gép rendszerbe állt. Az 55 éves gép legutóbb nyáron került a hírekbe, amikor kényszerleszállást hajtott végre Habarovszkban.

Egy OC-135-ös fedélzetén a pilótákon, navigátorokon, műszakiakon, szenzoroperátorokon, szenzortechnikusokon, a váltásparancsnokon és helyettesén kívül az Open Skies programban résztvevő nemzetek képviselői is repülhetnek. 

A műszaki a kecses, ám kerozinfaló és zajos Pratt & Whitney TF33-as hajtómű gondoláját törölgeti. 

Az OC-135-ös operátorai a függőleges tengelyű és a panoráma kamerák felvételei mellett a szintetikus apertúrájú radarral is alkothattak képet a gép alatt látottakról. A térdelő hajózó mögött az OC-135-ösön azóta már megszüntetett SAROS (Synthetic Aperture Radar for Open Skies) radar antennaburkolata látszik.

A hajózók az útleveleiket teszik el az ellenőrzés után. Az OC-135-öst egy atmoszféra kutatásra és elemzésre használt WC-135-ösből alakították át, a nagyméretű ajtón lévő ablakok abból az időből maradtak. 

A törzs ajtajának bezárása és a lépcső elvétele után a pilótafülkébe vezető behúzható létrán szállhat be a személyzet. Utolsóként általában a crew chief száll be, aki kintről felügyeli az indítást. 

1996-ban Szolnokon kívül még Tökölön, a 93. vitéz Háry László Vegyes Repülőosztálynál is üzemeltek An-26-osok. A 407-es valószínűleg szolnoki gép volt.

Az OC személyzete távolabbról fotózza a gépük felett áthúzó An-26-ost. 

Az amerikai crew chief az indításhoz készülődik, fejhallgatója hosszú vezetékét már a géphez csatlakoztatta. A törzs alján az üzemanyag leeresztő rendszer hosszú csöve vezet hátra.

Mindenki a fedélzeten, járnak a hajtóművek és a crew chief is feltekeri fejhallgatója vezetékét.

A guruló OC-135-ös azt a korszakot idézi vissza, amikor a Boeing 707-esek még mindennaposak voltak a közforgalmi repülésben. 

A négy hajtómű a 32-es pályavégre tolja a gépet, ahol megfordul majd a felszálláshoz.

Levegőben az OC-135-ös. A 2500 méter hosszú beton bőven elég volt a nekifutáshoz. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben. A lezuhanás helyén vagy annak közelében eltemetett holttesteket 1947 után kezdhették exhumálni, miután a brit nemzetközösség hadisírokkal foglalkozó bizottsága (CWGC - Commonwealth War Graves Comission) engedélyt és területet kapott a temető létrehozására. 

A bejárat mellett angol és magyar nyelvű tábla hirdeti, hogy a Solymár községtől 1946-ban vásárolt földet katonai temető létesítésére a brit kormánynak ajándékozták.

A nemzetközösség 173 katonája - ausztrálok, britek, dél-afrikaiak, kanadaiak, új-zélandiak - mellett egy francia és 37 lengyel nyugszik.

A temetőben négy parcellát alakítottak ki.

Őszi csend és nyugalom. A parcellákat övező fákról egyre több elsárgult levél kerül a gondozott gyepre.

A 21 éves ausztrál Lawrence Geoffrey Robertson RAF egyik kétmotoros Vickers Wellington közepes bombázóján szolgált bombacélzóként. Szombathelyi célpontot támadó gépét német éjszakai vadászok lőtték le 1944. október 21-én.

Az új-zélandi Donald Ansley Sandman ugyanazon a Wellingtonon szolgált pilótaként, amelyen Robertson.

Néhány sírnál képet hagytak a hozzátartozók, így a 24 évesen elhunyt új-zélandi bombacélzó, Frederick George Stowell sírjánál is. 1944. augusztus 8-án éjszaka Stowell Wellingtonja egy nagyobb kötelék részeként a szombathelyi repteret támadta. Miután találat érte, az ötfős személyzetből négyen kiugrottak, de Stowell nem élte túl az ugrást; a kis magasság miatt ejtőernyője nem nyílt ki.

Samuel Noah Kwinter szintén bombacélzó volt. A 23 éves kanadai már túl volt 22 bevetésen, amikor 1944. augusztus 22-én négymotoros Halifax bombázója Magyarország fölé repült és többé nem tért vissza olaszországi támaszpontjára. 

A dél-afrikai W.B. Kewley hadnagy a maga 31 évével idősnek számított a repülők között. Lövészként szolgált egy olyan B-24 Liberator fedélzetén, amelyen csak tisztekből állt a személyzet.

Mind a négy parcellában találunk lengyel sírokat.

Akinek nevét csak Isten tudja. Solymáron három ismeretlen katona nyugszik.

A brit katonai temető egyetlen francia halottja. Marcel Tilmont a Royal Air Force önkénteseként repült lövészként. A 148. századnál szolgált, amelynek Halifax gépei Lengyelországba és Jugoszláviába szállítottak ügynököket, hírszerzőket. Tilmont gépét valószínűleg egy német éjszakai vadász lőtte le 1944. július 4-én éjjel Kaposvár közelében. A roncsok között csak a nyolcfős személyzet maradványait találták meg, a gépen szállított négy utas már korábban kiugrott. 

Henry James Cullimore képesített matróz az egyetlen a temetőben nyugvók közül, aki nem a második világháborúban halt meg. 1919. november 24-én a Dunán őrjáratozó királyi gyorsnaszád fedélzetén keletkezett tűzben vesztette életét. Rajta kívül még három brit haditengerész nyugszik magyar temetőkben.

A temető bejáratának belső oldalán ajtóval zárt falfülkét alakítottak ki.

A falfülke csak kilincsre van zárva, itt tartják a látogatók könyvét, a temető leírását és néhány írást az elhunytakról.

A fedélzeti lövészeknek emléket állító vers is a falfülkében található. A brit bombázókon a távírász lövész is volt egyben (WOP/AG - Wireless Operator / Air Gunner).

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Adatok: www.cwgc.org, www.rafcommands.com, www.cjhn.ca

November elején ünnepelte a lengyel légierő az F-16-os fogadásának tizedik évfordulóját. Lengyelország 2002 végén döntött a típus rendszeresítéséről. A 36 darab együléses F-16C és 12 darab kétüléses D legyártásáról szóló szerződést 2003 márciusában írták alá, a program a Peace Sky nevet kapta. 

Egy lengyel repülőmagazin szavazást hirdetett az F-16-osok lengyel nevére. A beérkezett javaslatok alapján a Jastrzab (Héja) lett a befutó. A név nem ismeretlen a lengyel légierő történetében, hiszen a hazai ipar közvetlenül a második világháború előtt már gyártott ezzel a névvel egy vadászgépet, a csillagmotoros PZL-50-est.

Az F-16-osok ünnepélyes átadására 2006. november 9-én a Poznan melletti 31. légibázison került sor.

Jóval a ceremónia megkezdése előtt érkezik a varsói 36. Különleges Légiszállító Ezred szalon kivitelű Mi-8P helikoptere.

Megérkezett és begurul a lengyel elnököt, Lech Kaczynskit és kíséretét szállító kormánygép. A 101-es oldalszámú Tu-154M 2010-ben Szmolenszk mellett szenvedett katasztrófát, amelyben 42-en vesztették életüket, köztük az elnök, a felesége és számos kormánytag.

A 4042-es F-16C a Spangdahlemben töltött éjszakát követően egy F-16D kíséretében érkezett a Poznanba. A tervek szerint a két gépet MiG-29-esek kísérték volna a poznani leszállásig, ahogyan az előző napon érkezett géppárt is. Az F-16-osok azonban késtek, így a MiG-eknek üzemanyaguk fogytával vissza kellett térniük bázisukra.  

A ceremóniához beállított 4043-as - és a 4044-es - érkezését november 6-ra tervezték, de mindkét gép radarja meghibásodott, ezért az Atlanti-óceán felett visszafordultak Amerikába. Másnap a légi utántöltő rendszer meghibásodása miatt Izlandon és Skóciában kényszerültek közbenső leszállásra, végül a ceremónia előtt egy nappal, november 8-án szálltak le a poznani légibázison.

Az átrepülés idejére a lengyel F-16-osokra amerikai felségjel került. 

Az év végéig összesen nyolc Block 52+ változatú F-16C/D-t adtak át Poznanban.

A kétüléses F-16D-t az első lengyel Jastrzab század parancsnoka repülte haza. A fülke és a függőleges vezérsík között a törzs gerincén egy avionikai rekesz húzódik.

Az átadás és a névadó ceremónia után a gépeket fedett helyre vontatják.

A 4042-es átrepülését egy légi nemzeti gárdás amerikai pilóta hajtotta végre.

Ázik a Jastrzab a szakadó esőben. 

*

Az F-16-osok átadását követő hétvége egyben nyílt nap is volt, az adófizetők az új gépek mellett megnézhették a légierő statikus bemutatóját is. Impozáns sor volt, gazdag típusválasztékkal.

Az M-28 Bryza az eredeti hajtóművek helyett kanadai PT6-osokat és a háromágú légcsavarok helyett ötágúakat kapott.

A PZL SW-4-es könnyű kiképző helikoptere egy nyomott, rövidre sikerült AS350-esre emlékeztet. Forgószárnyát és faroklégcsavarját egyetlen Rolls-Royce gázturbina forgatja. Az ezredforduló után állt rendszerbe a lengyel légierőnél.

Csörlővel, fényszóróval és FLIR toronnyal felszerelt kutató-mentő feladatú W-3 Sokol helikopter. 

Egy érdekes Mi-8-as változat, a Mi-8PD légi vezetési pont.

A légcsavaros-gázturbinás PZL-130 Orlik TCII-es változata Pratt & Whitney PT6-os gázturbinával és modernizált avionikával repül. 

Az F-16-osok rendszeresítése nem jelentette a MiG-29-es üzemeltetés végét Lengyelországban, sőt! Eddig mind a hat Baltic Air Policing rotációjukat a kétfarkúval teljesítették a lengyelek.

A MiG-15UTI-t SB Lim-2 jelzéssel Lengyelországban is gyártották. A statikus soron a 761-es gép emlékeztetett a múltra.

A kissé bizarr formájú Szikra vagyis a TS-11 Iskra sem mai darab. A kiképzőgépre az erősen szeles időben faroktámaszt, magassági- és oldalkormány rögzítőt tettek.

Ez a tigrismintás MiG-21UM korábban Poznanban üzemelt.

A Szu-22-es a mai napig rendszerben áll Lengyelországban, de a 9409-es oldalszámú M4-es változat már a deblini múzeum Szuhoj gyűjteményének darabja.

A CASA C-295-öst 2003-ban az An-26-os leváltására rendszeresítették a lengyelek. A két típus éveken át párhuzamosan üzemelt. Az egyik CASA 2008 januárjában a miroslawieci légibázis megközelítése közben lezuhant. Utasai repülőbázis, dandár- és századparancsnokok voltak, akik egy repülésbiztonsági konferenciáról tértek vissza alakulatukhoz.

Az An-26-os ma már nem repül a lengyel légierőben, a típus üzemeltetését 36 év után 2009 januárjában fejezték be. 

A Mi-2-es forgószárny-agyát az esőben takaróval védik a gondos lengyelek.

A program végén szinte az egész törzset betakarták a műszakiak az Iskrán és a mögötte álló Szuhojon.

A szmolenszki katasztrófa után, 2011-ben átszervezték a kormányzati repülést. A lengyel kormány tagjai ma már két Embarer 175-össel repülnek, a gépeket a nemzeti légitársaság, a LOT pilótái vezetik. A Jak-40-esek is kivonásra kerültek, ez a 045-ös számú gép ma már múzeumi darab, Deblinben látható.

Az ünnepélyes pillanatok a hangárban folytatódtak.

Jastrzab torta, avagy marcipán futópálya, marcipán F-16-os.

A lengyel F-16-os pilóták első csoportja a MiG-21-esről ült az F-16-osra. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Az AS350 Ecureuil típusú könnyű helikopterek május vége óta vannak Szolnokon. Megtörtént a műszakiak átképzése, a gépek a nyár vége óta zöld színben repülnek és befejeződött az első oktatói csoport átképzése is. Ami egyelőre biztosan látható, az a 2017 végéig tartó bő egy esztendő, amely alapvetően a képzésekkel telik majd.

A honvédség első helikoptervezető csoportja a légimentők illetve a rendőrség oktatópilótáitól kapta az átképzést az AS350B-re. A három oktató folyamatosan Szolnokon volt, és képezte az új típusra azokat a hajózókat, akik a honvédség első saját AS350-es oktatói lettek. A négy kiképzett oktató közül három a helikopterbázis állományához tartozik, egy fő pedig a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, ő az AS350-es hatósági főpilótája.

A három szolnoki helikoptervezető egyenként ötven repült órás kiképzése szeptember 27-én befejeződött, a hajózók egy vizsgát követően gépparancsnoki szakszolgálati engedélyt kaptak. További tíz órát az oktatói képesítés megszerzése céljából töltöttek a levegőben. Jelenlegi jogosításuk szerint oktató-gépparancsnokok, akik nappali és éjszakai repülést hajthatnak végre, látva repülési (VFR) szabályok szerint. Ez volt az első lépés.

2016 júliusa. A 101-essel hatósági berepülésre indulnak.

A következő lépés a többi helikoptervezető átképzése, amelyet tekintélyes mennyiségű adminisztráció előzött meg. Számos okmányt kellett kidolgozni, többek között a honvédségen belüli kiképzési kézikönyvet. Miután jóváhagyásra került, szeptember 26-án a kéthetes elméleti tanfolyammal megkezdődhetett a következő csapat kiképzése. A műszaki részt - a típus szakalapozó tantárgyait - az első héten a helikopterbázis mérnökei tartották, akik már rendelkeznek az AS350-es szakszolgálati engedéllyel. A hajózók ezután a hangárban ismerkedtek a francia típussal, hajtóműindításokat hajtottak végre és az első hét zárásaként szeptember 30-án, záróvizsgát tettek a helikopter földi üzemeltetéséből. A második héten, október 3-án repüléssel folytatódott a kiképzésük.

Az első gyakorlórepülés eligazítása.

Az első olyan csoport, amelyet már saját oktatók képeznek az AS350-esre nyolc főből áll. Ketten harci helikopteres repülési és oktatói tapasztalattal rendelkeznek, hatan pedig a fiatalabbak közül kerülnek ki. Ők azok, akik akkor kezdték a pályájukat, amikor már nem volt olyan alapképzés, amely egyébként a pilótaképzés fokozatosságát figyelembe véve kívánatos lett volna. A kanadai NFTC-t végzett helikoptervezetőkről és egy átképzett fedélzeti technikusról van szó, akik az alapoktól szállító helikopteren kezdték a helikopteres képzést, ami nem éppen ideális és gazdaságos megoldás. A helikopterek száma nem tette lehetővé, hogy teljes értékű kiképzést kapjanak, márpedig „ami jár, az jár”, ugyanazt a képzést kell kapniuk, mint azok, akik egy szerencsésebb időszakban, Mi-2-es könnyű helikopteren kezdhették a szakmát. Ők most ezt pótolhatják az AS350-es képzéssel.

A cél, hogy mindannyian még az idén kirepüljék az 50-50 órát, amit remélhetőleg az időjárás is támogat majd. Jelenleg csak a három oktató jogosítású hajózó repüli a típust, leterheltségük nagy, hiszen más feladatok is adódnak az oktatás mellett. Ezekbe a feladatokba tudnak majd besegíteni a most átképzés alatt álló fiatalok. A két, szintén átképzés alatt álló tapasztalt helikoptervezető később oktató lesz.

Akik megkapják az AS350-est, a Mi-8/17-esen is folytatják a repülést, tehát kettős jogosításuk lesz. Ha egyszer új típust kap a honvédség, ők lesznek azok, akik elég tapasztalat birtokában átülnek arra. Addig a könnyű AS350-esen a reptechnikájukat fejlesztik, a szállító helikopteren pedig tovább folytatják eddigi feladataikat. Más megoldást a jelenlegi létszám sem tesz lehetővé.

*

A kiképzés tekintetében az út elején jár a csapat. A pilóták az alap repüléstechnikai készségeket szerezték meg, amelyek az alaprendeltetésből eredő feladatokra elegendőek. A műveleti feladatrendszer viszont egy másik dolog és ebből egyelőre még keveset tudnak teljesíteni a szolnoki AS350-es pilóták. A Brave Warrior 2016 és Black Swan 2016 gyakorlatokon például az alaprendeltetésből eredő személyszállítási és megfigyelői feladatokat hajtottak végre a könnyű helikopterekkel. A komplex műveleti feladatokat egy Mi-17-es és az amerikai hadsereg Black Hawk helikopterei repülték.

Ezután következnek majd a bonyolultabb feladatok, például amikor levett ajtónál a különleges műveleti katonák bekötve, jobbra-balra oldalirányban lőnek majd. Egy ilyen igény beérkezése esetén a módszertani-biztonsági tanács ülése keretében megbeszélik, hogy az igény teljesíthető-e, a bekötési pontok elbírnak-e egy felszerelésével együtt kb. 130 kilós katonát. Ezután jön a módszertani repülés, amikor kipróbálják az adott repülési feladatot. Ha minden rendben, akkor beemelik a kiképzésbe. Az AS350-es esetében ez még messze van.

A 101-es Mókus Szolnok felett, a különleges erők és a terrorelhárítók közös gyakorlatának bemutatóján.

Egyelőre az elmúlt években a repült időben és a reptechnikai készségek fejlesztésében felhalmozódott lemaradást igyekeznek bepótolni, és ehhez a két Ecureuil nyújtotta kiegészítő képesség bizony jól jön. Az AS350-esekkel szerzett tapasztalatok nagyon jók, a honvédségnél október közepéig repült 300 óra alatt meghibásodás nem volt.

Az első csoport még a gyakorlati átképzés alatt áll, de a következő csoport október 17-én már megkezdhette kéthetes elméleti tanfolyamát. A harmadik csoport december elején kezd és közben az oktatók számát is növelik. A Resolute Support Mission (RSM) Afganisztánból visszaérkező hatodik váltásában lévő egyik tapasztalt hajózó például oktató lesz az AS350-esen. A missziós feladatról hazaérkezők visszailleszkedési rendjétől eltérően csak egy nagyon rövid pihenésre lesz módja, mielőtt típus- és oktatói átképzése elkezdődik.

*

A jövő egyelőre 2017 végéig bezárólag látható. A két géppel addig a légiüzemeltetési utasításban engedélyezett VFR szerinti repüléseket hajtanak végre, bár hozzá kell tenni, hogy a két Ecureuil műszerezettsége lehetővé teszi a VOR és NDB irányadókra, valamint az ILS műszeres leszállító rendszerre történő műszeres repüléseket is. Ez lehetőséget ad arra, hogy az átképzés kiegészüljön egy alap műszerrepülési felkészítéssel, jó időben, tehát a napi üzemeltetés során továbbra sem repülnek a műszerrepülési szabályok (IFR) szerint, de gyakorolni jó, ahogy ezt eddig is tették a Mi-8/17-esekkel.

A műszerfal világítása alkalmassá teheti a gépeket az éjjellátó szemüveggel (NVG) való repülésre is, de ez még a (távoli) jövő zenéje. A nagyjavításig semmi változtatás nem lesz, az addig hátralévő időt kitölti a kiképzés és a lemaradás pótlása.

* * *

Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Szórád Tamás

Véget ért a kecskeméti repülőbázis hajózóinak október második felére tervezett kéthetes éjszakai kiképzési repülése, amely a nyugati és keleti országrészben található légtereket egyaránt érintette. A második héten ismét lehetőség nyílt kilátogatni a „partvonalra” vagyis a zóna szélére és figyelemmel kísérni a kiképzési repüléshez kapcsolódó földi mozzanatokat, a Gripenek indítását, fogadását, előkészítését; a zóna mindennapi életét.

Az első sor délután szállt fel és még a levegőben van. A zónában csend honol, a vontatórudak és kabinlétrák sorba rendezve jelzik az egyes gépek állóhelyét. 

Az elsőnek visszaérkező géppár már leszállóban van, amikor a második géppár a bázis fölé érkezik.

A lemenő nap fényében fürdik a táj és benne az érkező Gripen.

A 43-as Delta érkezik vissza a zónába ...

... és fordul az állóhelyre.

A műszakiak a kétüléseshez való kétrészes kabinlétrával várják a visszaérkező 43-ast.

Újabb Gripen érkezik, a zóna ismét benépesül.

Ketten az orrfutónál dolgoznak, a harmadik műszaki tisztára törli a szélvédőt.

A fűben a gurulóút szakaszokat jelző tábla világít.

A mikrobusz meghozta a 18 órás felszállás hajózóit. Az éjjellátó szemüveg, az NVG használatára ebben a két hétben nem került sor. 

A sárkány felületének ellenőrzése is része a repülés utáni előkészítésnek. A sérülést könnyebb észrevenni fentről, mint a földről ágaskodva.

Az állóhely és a gurulóút illesztésénél megállt egy kis víz; a jobb oldali helyzetlámpa fénye ezen tükröződik.

Műszakiak figyelik a járó hajtóművel várakozó 34-est. Akárcsak a többi Gripenen, ezen is egy törzs alatti póttartály van függesztve.

Indulásra kész együlésesek. Felszállásukra szürkületben került sor.

*

Tankerek sorakoznak a zónában, tankolják a 20 óra előtt felszálló harmadik sor gépeit. Az elsőből már folyik a kerozin az egyik Gripenbe, a mögötte állótól most húzzák a tömlőt a géphez.

Az éjszakai repülés azt is jelenti, hogy a repülést kiszolgáló valamennyi szolgálat - üzemanyagosok, műszakiak, a hajózók öltözékét előkészítők, irányítók, sofőrök - az éjszakába nyúlóan dolgozik.

A műszakiak felszerelésével megpakolt Volvo fényszórói a szélső állóhelyen álló Gripenhez adnak plusz fényt.

A 43-as Deltában már bent ülnek a hajózók, a 36-os Charlie pilótája még a műszakival egyeztet.

 Reflektorfényben a helyzetfényekkel színesített 43-as.

A gurulás megkezdése előtti percek a zónában, a féktuskó még a kerék előtt van.

A két szélső Gripen villogója éppen egyszerre villan. A három gép szoros egymásutánban indul, a negyedik majd később.

A 36-os fordul a zónából a gurulóra. Felszállását ezúttal nem sikerült elfogadható minőségben megörökíteni. Sebaj, majd legközelebb!

*

Még egy éjszakai kép, de az ezen szereplő vadászgép mozdulatlanul tör az ég felé. A repülőbázis melletti körforgalomban felállított oszlopokra közel egy éve került a MiG-21-es.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Október 25-én tartották Szolnokon az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred és a Terrorelhárítási Központ közös gyakorlatához illesztett bemutatót. A mozzanatok több helyszínen zajlottak, helyszínenként más-más szituációt modellezve és bemutatva a honvédség, a rendőrség és az Országos Mentőszolgálat együttműködését egy esetleges valós helyzetben. A bemutatón - ahogy a gyakorlaton is -  az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred és az MH Katonai Rendészeti Központ katonái is részt vettek. 

*

Az első helyszín a tiszaligeti Városi Sportcsarnok előtti tér volt. A modellezett szituáció szerint civilek várják, hogy beléphessenek a sportcsarnokba, amikor robbantásos terroristatámadás történik.

A bombát egy szemetesbe rejtették a terroristák, így közvetlenül a várakozó civilek mellett robban.

A téren tartózkodók közül a szerencsések el tudják hagyni a helyszínt, a sérültek azonban ott maradnak és a robbanásnak egy áldozata is van.

Művér és segélykérő kiáltások; a sérülteket alakító statiszták meglehetősen élethűen alakítják szerepüket. 

Elsőként a városban járőröző rendőrök érnek a helyszínre, felmérik a helyzetet és biztosítják a helyszínt.

A rendőrök után megérkeznek a mentők is és azonnal elkezdik a sérültek ellátását.

A járóképes sérülteket a rendőrök a tér átellenes oldalára kísérik, ellátásuk is ott történik rövidesen. 

A helyszín biztosítását a honvédség különleges erőinek katonáival erősítik meg. 

A levegőben megjelenik egy AS350-es könnyű helikopter, amely az ilyen helyzetekben légi megfigyelési vagy vezetési pontként használható.

A tűzszerészek keresőkutyával kutatnak további robbanószerkezet után. 

A honvédség egyik géppuskatornyos Mercedes terepjárója is a helyszínre érkezik. 

A honvédség és a rendőrség egészségügyi szakképesítésű emberei elindulnak az első súlyos sérülttel.

A másik súlyos sérülttel az OMSZ emberei sietnek a mentőautó felé; ahogy teszik ezt nap mint nap az ország különböző pontjain.

Civil és katonai mentőkocsi. Mindkettő Mercedes, utóbbi páncélozott.

A tűzszerészek a kutya jelzése alapján egy könnyű, távirányítású robotot küldenek a szemeteshez. A robot karján lévő kamera segítségével látják, hogy pontosan milyen tárgyról van szó, hogyan lehet megfogni és elmozdítani azt. 

A szemetesben talált gyanús zsákot a robot elszállítja a helyszínről.

*

A Thököly úti volt laktanya már egy túszmentő akció helyszíne volt. A forgatókönyv szerint az egyik épület emeleti helyiségeibe fegyveresek hatoltak be és túszul ejtettek néhány embert. Többeknek sikerült elbújniuk a túszejtők elől, akik egy rendőrségi behatolástól tartva eltorlaszolták a bejáratot. A túszok kiszabadítását a Terrorelhárítási Központ és a Különleges Rendeltetésű Ezred emberei közösen hajtják végre. 

A TEK emberei páncélozott szállító járműveken érkeznek a helyszín közelébe és az épületet gyalogosan közelítik meg. 

A behatolást az egyik földszinti ablakon kezdik meg.

A levegőben megfigyelési feladattal egy AS350-es köröz.

Túsz és túszejtő az emeleti ablakban.

A támadás két irányból történik, a földi behatoló csoport fentről kap erősítést. Az épület tetejéhez egy Mi-8-as közelít, hogy gyorsköteles módszerrel kirakja a különleges erők katonáit és a terrorelhárítók embereit.

A gép mozdulatlanul függeszkedik az épület felett, a kötelet leengedték, a tető felől behatolók megkezdik a leereszkedést. Közben az épületben lövések dörrennek. 

A külső gyűrűt biztosító katonák egy Humvee segítségével "megnyitják" a kijáratot, amelyen keresztül a kiszabadított túszok és a behatoló csoportok elhagyhatják majd az épületet. 

A menekülési útvonal egy ablakon át vezet, a kijutást a TEK-esek segítik.

A különlegesek is elhagyják az épületet, az akciónak vége. 

A különleges rendeltetésű ezred géppuskatornyos, páncélozott Humvee járműve elhagyja a helyszínt.

BTR-80-as a Terrorelhárítási Központ színeiben.

A Terrorelhárítási Központ embere protektoros kesztyűben markolja az MP5-öst. 

A Humvee tornyában egy 12,7 mm-es géppuska van, a különleges erők katonái M4A1-es gépkarabélyt fognak.

*

A közös gyakorlaton Szolnok kiemelt fontosságú intézményeinél és helyszínein is megjelentek a honvédség és a terrorelhárítók eszközei és emberei.

A helyszín a vasút- és autóbusz állomás alkotta csomópont, ahova a honvédség egy Humvee-t állított.

A Terrorelhárítási Központ egyik BTR-80-asa az autóbusz végállomás mellé települt.

A TEK másik BTR-je a vasútállomás bejárata mellett kapott helyet. 

A vasútállomásra történő belépés csak a különleges erők és a terrorelhárítók közösen végrehajtott ellenőrzése után lehetséges. Először a bal oldalon álló katona ellenőrzi a belépni szándékozót, aki a további vizsgálat idejére a földre teszi csomagját. Mialatt a személyi ellenőrzés megtörténik, a terrorelhárítók kutyája is végigszimatolja a csomagot. Ha minden rendben, az illető beléphet az állomás területére. 

Géppuskás Humvee a Tisza felett átívelő közúti hídnál.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

2006 októbere több érdekességet is tartogatott a kecskeméti repülőbázis számára. A hónap egy olaszországi gyakorlattal kezdődött és francia vendégek fogadásával zárult. Egy évvel a Super Etendard repülőgépek látogatása után az Aeronavale két Rafale M (Marine) gépet küldött Kecskemétre. A francia F-8 Crusaderek 1999-es kivonásakor megszűnt 12F századot a Rafale M üzemeltetésére szervezték újjá Landivisiau-ban (Bretagne, Északnyugat-Franciaország). Ezzel a tíz évvel ezelőtti látogatással első alkalommal szállt le magyar repülőbázison a franciák új típusa.

A hajófedélzeti üzemelés miatt a Rafale M futóműveit megerősítették, az orrfutót meg is hosszabbították, ezért az M egy kissé magasabban hordja az orrát, mint a szárazföldi változat. A módosított orrfutó miatt a törzs alatti első függesztési pontról le kellett mondani.

2005-ben a Super Etendard pilóták még darázsmintás festéssel láthatták a 119-es Albatrost.

A kanadai NFTC elvégzése után hazatérő kecskeméti pilótáknak az L-39-es volt a hazai fogadótípusa.

Két héttel korábban még Olaszországban repült a 18-as MiG-29-es, a hónap végén pedig saját bázisán, éles R-27-es rakétákkal adott készültségi szolgálatot.

Egy D és egy C alkotta Gripen géppár felszállása. A 14 gépből ekkor még csak hat volt Kecskeméten.

Felszállás. Utánégetőn dübörög a két SNECMA M88-as hajtómű, a futók is elindulnak befelé.

Laposan gyorsít a napokkal korábban, hatodikként érkezett Gripen.

A bázis fölé érkezik a magyar és a francia gép.

A Nagyvas fordulóba kezd, a gépek egyenként szállnak le.

A természet és a technika szépsége: sárguló erdő és a MiG-29-es.

Még a gumik sem füstölnek, olyan finoman ér földet a Rafale. Ennél jóval nagyobb terhelés éri a gépet a hajófedélzeti "becsapódáskor".

A Rafale a póttartályt és a Magic II rakéta imitátorait vitte magával a feladatra.

Fékező Gripen Kecskeméten. 2006-ban ez a látvány még újnak számított.

A gépekről hiányoztak a szárny alatti függesztési pontok. Az egycsövű 30 mm-es gépágyú a jobb szárnytő alá került, nyílása a szívócsatorna pereméhez szerelt elektronikus ellentevékenység antenna felett látható.

Először áll Rafale a kecskeméti zónában. Francia műszakiak ezúttal nem jöttek Kecskemétre, a gépek előkészítését a pilóták végezték, az indításnál a magyar műszakiak segítettek. 

A lehajtható vonórúd és a visszatartó rúd zárja feleslegessé tette a régi, drótköteles módszert. Ennek köszönhetően a Rafale M az amerikai hordozókról is üzemelhet. 

Fényszóró és a leszállásirányító tisztet segítő háromszínű fény az orrfutószáron.

A fékezőhorog csuklós bekötése a horog függőleges és minimális oldalirányú mozgását teszi lehetővé.

Kesztyű, térdblokk és a sisak a maszkkal.

Közös képen a gyakorlat egyik magyar szervezője, a két francia pilóta és MiG-29-esen repülő kecskeméti kollégájuk.

A 29 fokban döntött Martin-Baker Mk16F ülés helyzete miatt a gép egy oldalt elhelyezett joystickkal irányítható, a két hajtóművet egy gázkarral lehet szabályozni.

Bár tengerészeti gép, de a Rafale M szárnyát nem lehet felhajtani. Ezzel kényesebb mozzanattá vált a hajófedélzeti gurulás és kevesebb gép fér el a Charles de Gaulle hordozón. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Amint az a honvédség által kiadott közleményből is ismert, október 18. és 28. között éjszakai kiképzési repülést hajtanak végre a kecskeméti repülőbázis pilótái. Nem feltétlenül a késő éjszakai órákra kell gondolni, hiszen 18 óra körül már napnyugta van. Különösen azokon a napokon áll be gyorsan a sötétség, amelyeken zárt felhőzet takarja a földet.

Bár látogatásom célja ezúttal más volt, de sikerült némi időt eltölteni az éjszakai kiképzési repülés második napjának második felszállására készülő Gripenek zónájában is.

A két együléses egy kétülésest fog közre. A hajózók a fülkékben ülnek, a segédhajtóművek már járnak.

A 43-as Delta előtt térdelő műszaki tisztet vezeték köti össze a Gripennel, így szóban is tud kommunikálni a személyzettel.

A 39-es Charlie másodikként indul majd.

A zóna sötétebbik részéből elindul a 43-as, a telepített fényszóró fénye ide már nem ér el.

A vörös helyzetfény a kacsaszárnyról verődik vissza, előtte-mögötte a kötelékfények csíkjai látszanak.

 A 35-ös orrfutója mellett a helyzetfények festik vörösre és zöldre a betont.

Elindul a 39-es, amelyre ezúttal Litening konténert is függesztettek.

Egy időre elcsendesül és elsötétül a 35-ös, hogy azután ismét életre keljen és a második sor harmadik gépeként elinduljon.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

1979 tavaszán a kilenc hónapos bevetésre készülő USS Nimitz repülőgép-hordozó egy extra feladatot kapott. Az akkor még az atlanti-óceáni flottához tartozó hajó repülőezrede részt vett annak a filmnek a forgatásán, amely azután Végső visszaszámlálás címmel került a mozikba. A felvételek többsége a Nimitz fedélzetén készült, kisebb részük pedig szárazföldi bázisokon, Norfolkban és Key Westen. Norfolkban, a Nimitz honi kikötőjében a film zárójelenetét forgatták, a Key West tengerészeti légibázisra (NAS Key West) pedig néhány F-14-es, A-6-os és SH-3-as helikopter települt a forgatás idejére.  

Az áttelepült gépekkel természetesen repülőműszaki tengerészek is érkeztek a floridai bázisra. Egyikük, a VF-84 Jolly Rogers század műszakija, a fiatal Jim Force fényképezőgépet is vitt magával és megörökítette a szárazföldön töltött napok egyes pillanatait. A fotókat Jim Force engedélyével adom közre. A nyitókép a USS Nimitz 1979-80-as bevetését megörökítő Cruise Book-ban jelent meg.

 Jim Force a Tomcat előtt vár az indításra, a háttérben a japán Zeróvá alakított Texanok készülődnek.

A kéthetes floridai forgatás alatt több gépre azonos oldalszámot festettek. Természetesen csak a forgatás kedvéért, hiszen egy században csak egy-egy 202/203 oldalszámú gép volt.

Florida szubtrópusi klímáján Jim Force izzadságtól foltos ingben figyeli az indítás előkészületeit. A Tomcat oldalára felkerült a két japán gép lelövését igazoló jelzés, a Japán Birodalmi Haditengerészet lobogója.

A film nyitó képsoraihoz összesen hat, maximális teljesítménnyel végrehajtott felszállást vettek fel. A Tomcat pilótája a VF-84-esek századparancsnoka, Emory Brown volt. A vadászgép ezen az üzemmódon úgy falta a kerozint, hogy a harmadik és a negyedik felszállás között utántöltésre volt szükség.

A szinte mindennapos floridai felhőszakadásban elázott Key West-i zóna, F-14-esekkel, Intruderekkel és az egyik T-6 Texannal.

Légi felvételekhez gurul ki a két Texan. A gépeket eredetileg a Pearl Harbor elleni támadásról szóló 1970-es Tora! Tora! Tora! című filmhez alakították át a japánok legismertebb vadászgépévé.

Jim Force az egyik Texan fülkéjében. A gépet Archie Donahue repülte, aki a tengerészgyalogságnál F4U Corsairt repült a második világháborúban és 14 légigyőzelmet ért el a japánok ellen.

A Frank Tallman és Paul Mantz által alapított Tallmantz Aviation filmforgatásra átalakított B-25-öse. A gép oldalára a korábbi forgatási helyszíneket festették és azokat a filmeket sorolták fel, amelyek elkészítéséhez a gépet is használták.

Mivel a Key West-i légibázison nem volt a B-25-ös dugattyús motorjaihoz való benzin, a tankoláshoz át kellett repülni egy másik reptérre. Ezt használták ki a tengerész-műszakiak, hogy egy jót repüljenek a B-25-ös fedélzetén.

Chapman szenátor, a titkárnője Laurel és Harvey, a pincér, a Zerók által megtámadott és felrobbant jacht roncsai között. Ami a filmben Hawaii közelében volt, azt a valóságban egy floridai öbölben forgatták. 

A szenátor titkárnőjét alakító Katharine Ross a vízi forgatás helyszínén. A háttérben a stáb tagjai állnak valamint Charles Durning (Chapman szenátor) és Neil Ronco (Harvey). 

*

A Key West-i forgatáson mások is fotóztak, de nem csak a légibázison készültek képek, hanem a külső helyszínen is, ahol az egyik helikopteres jelenetet forgatták a filmesek.

Fotó: Dale M. McDonald / a State Archives of Florida engedélyével

Sidewinder-Sparrow-Phoenix kombinációval függesztett F-14-esek Key Westen.

Ami manapság számítógéppel készül, ahhoz 20-30 éve még valós légi felvételeket kellett készíteni. A Tallmantz Aviation "Lively Lady" nevű B-25-ösének orrát az ilyen légi felvételek elkészítéséhez alakították át. A gép végét a forgatásokon nyitva hagyták és az ott kuporgó operatőrt hevederrel rögzítették.

A japán felségjeles Texan mögött a VA-35-ösök A-6-osa látható, a háttérben egy Tomcat és a helyi agresszor század A-4-ese áll. A fiatal hajózók körében kedvelt volt a NAS Key West, ahova az F-14-es személyzetek gyakran települtek légiharc gyakorlás céljából.

Hidraulikus állványon az egyik Texan.

Az állványt mozgató tömlőrengeteg.

Készülődés a közeli felvételekhez.

A japán pilótát alakító Son-Tek Oh a forgatás szünetében.

A hidraulikus állványt a NAS Key West tűzoltó szolgálatának kocsija működtette. A háttérben egy P-3 Orion látszik.

A forgatást biztosító Oshkosh tűzoltó kocsi. A kisebb járművek megjelenéséig ilyenek is voltak a hordozók fedélzetén.

Mr. Lasky (Martin Sheen) a történet szerint helikopteren jut ki a USS Nimitz fedélzetére. A stáb ennek a jelenetnek a forgatására készül.

A Sea King kabinszemélyzete az Arizona emlékművet mutatja Mr. Lasky-nek. Legalábbis a filmben, mert itt csak a stáb van a helikopter mellett.

- Ez nem Pearl Harbor! - mondta Chapman szenátor a filmben. Valóban nem az volt, a külső helikopteres helyszín Smathers Beach volt, a Floridai-szorosba nyúló szigetlánc legdélebbi szigetén.

Sea King érkezik.

A stáb a pilótafülkében zajló párbeszédek forgatására készül.

Tenger, napfény, pálmafák - és egy kis szünet a forgatáson.

*

A tavaszi és nyári felkészülési időszakot követően a Nimitz szeptember elején indult útnak. Négy hónapig volt a Földközi-tengeren és több ízben is megállt a spanyol, olasz, tunéziai, egyiptomi és görög kikötőkben. 1980 januárjában indult tovább az Indiai-óceán felé, de nem a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül. Gibraltárnál visszatért az Atlanti-óceánra, majd Afrikát megkerülve jutott az Indiai-óceánra. Április 24-én a Nimitz fedélzetéről indultak az Iránban fogva tartott amerikai túszok kiszabadítására indított, de balul sikerült Eagle Claw / Evening Light műveletben résztvevő RH-53-as helikopterek. 1980 januárja és a májusi hazaérkezés között a Nimitz 144 napot folyamatosan úton volt, kikötőt nem keresett fel. 

* * *

- Kérnek egy kávét? Nem amerikait, hanem egy jó olasz kávét! - Ezzel a kérdéssel fogadta az olasz repülőtiszt a cerviai légibázisra belépő nemzetközi újságíró csapatot. A fekete ital elfogyasztására már a bázis repülőgép-alkatrészekkel és relikviákkal berendezett kávézójában került sor. A kávézást egy rövid tájékoztató, majd a zónában eltöltött nap követte. A sajtó rendkívüli érdeklődése az olasz és a magyar légierő Long Step 2006 elnevezésű gyakorlatának, azon belül is elsősorban a Dongó század MiG-29-eseinek szólt. A kecskemétiek maroknyi csapata nemcsak a vendéglátó 5. Stormo (ezred) / 23. Gruppo (század) F-16-osaival harcolt a levegőben. Az Adria felett kijelölt légtérben AMX és Tornado csapásmérők, illetve a Eurofighterek ellen vagy mellett is küzdöttek, attól függően, hogy az olasz tervezők az egy-egy délelőtti és délutáni felszállásra milyen feladatot szántak a magyar géppárnak. 

Az éppen tíz éve megrendezett Long Step 2006-ot a magyar MiG-29-esek utolsó külföldi gyakorlataként jegyezhetjük fel.

Az olaszokkal közös gyakorlat még 2004-ben került szóba, de csak a 2005-ös repülési tervbe kerülhetett bele - tartalékként. Mivel 2006-ban nem került sor a NATO Air Meet-re, a kecskeméti pilóták október 2. és 13. között két együléses és egy kétüléses géppel Szlovéniát átrepülve, Velencét érintve Cerviába települtek.

A kéthetes gyakorlaton, heti váltással 30-30 fő, ezen belül 8-8 hajózó részére nyílt lehetőség a külföldi tapasztalatszerzésre. A műszaki- és váltószemélyzet szállításáról az An-26-os század gondoskodott.

A MiG-29-eseknek 1-1 elleni manőverező légiharc, 2-2 elleni, látóhatáron túli légiharc, csapásmérők előtti söprögető feladat és közvetlen kíséret formájában támadó és védekező feladat egyaránt jutott.

A magyar MiG-29-esek iránt folyamatos volt a külföldi érdeklődés, a típus képességeire még az ezredforduló után is sokan voltak kíváncsiak. Ez az igény hosszabb távon biztosíthatta volna a magyar Fulcrumok jövőjét. Az olaszok is régóta érdeklődtek egy közös gyakorlat lehetőségéről, hogy légierejük, az Aeronautica Militare Italiana (AMI) pilótái ne csak elméleti ismeretek formájában találkozzanak a MiG-29-essel, hanem közös gyakorlatok során a levegőben is.

A 18-as és a 21-es MiG az Adria felett légiharcol, a 26-osra nem terveztek feladatot. A kétüléses UB mellett csak a zónaügyeletes olasz katona van. A betonra a szívócsatornák előtti biztonsági területre figyelmeztető vörös csíkokat festették. 

Az egyik magyar műszaki a fékernyővel foglalkozik a fedezék előterében. A fedezéknek hála, legalább az egyik MiG fedett helyre állhatott éjszakára.

Állj jelzés az állóhelyre beguruló Nagyvas pilótájának. Ezen a gyakorlaton is bebizonyosodott, hogy a MiG-29-es alkalmazása a védekező szerepkörben az igazi. A típus hátrányai változatlanok maradtak: a korszerűbb típusokhoz képest kisebb volt a radar felderítési távolsága, kevesebb információt nyújtott a pilóta számára, a rakéták hatósugara is kisebb volt. A navigációs rendszer hiányosságai is változatlanok voltak: nem volt ILS, TACAN és integrált GPS. 

A magyar pilóták sisakcélzót is használtak a repüléseknél. A közeli légiharcok során a gépek a szétválás után kialakították a szemberepülést, majd egymás mellett elrepülve, a vizuális kontaktus megléte után kezdődött a manőverezés. Az F-16-osok ellen vívott manőverező légiharcoknak nagyjából a felénél sikerült elérni a gépágyú használatához vagy a rakétaindításhoz szükséges feltételeket.

Nagy kiterjedésű vízterület felett repülni a szárazföldhöz szokott pilóták számára mindig újszerű élmény. A feladatok technikai végrehajtása változatlan, azonban száz kilométerre a parttól, az összefüggő vízfelület felett nehéz megbecsülni a magasságot. Az ilyen repüléseknél kötelező a mentőmellény. A cerviai kutató-mentő szolgálatot 2006-ban még HH-3F Pelican helikopterrel biztosították. 

A Starfighterek kivonásával keletkezett űrt az olaszok nem kívánták a RAF-tól lízingelt, problémás Tornado ADV-vel kitölteni, ezért az amerikaiakkal 2001-ben kötött lízingszerződés (Peace Caesar) értelmében 34 F-16-ost választottak ki az arizonai Davis-Monthan légierő bázis sivatagi tárolójából illetve további négy Falcont tartalék alkatrésznek. A kiválasztott repülőgépeket a feljavítást (Falcon-Up) követően 2003 júliusa és 2004 novembere között átadták az AMI-nak. A régi-új F-16A ADF-ek és a kétüléses B változatok egy része a szicíliai Trapaniba került, a többi pedig Cerviába.

A Long Steptől függetlenül is zajlik az élet a bázison; az egyik ilyen feladatra készítenek elő egy F-16-ost. 

A kecskeméti hajózóknak számos alkalommal volt lehetőségük F-16-osok ellen gyakorolni és az olasz pilóták repülésében sem volt jelentős különbség más Falcon üzemeltetőkhöz hasonlítva, így az F-16-os különösebb meglepetést nem okozott. A bevetések közös kiértékeléséhez az olaszok rendelkezésre bocsátották az egyes gépekre függesztett adatrögzítő információit. 

Az MM7238-as az elsőnek átadott olasz felségjelű F-16A volt. Itt az egyik feladat után gurul vissza a zónába. A gép 2010. február 11-én lezuhant, pilótája sikeresen katapultált. Ez volt az olasz légierő hatodik F-16-os vesztesége.

Az F-16-os üzemeltetésébe civil amerikai mérnökök is besegítettek.

Apró startkocsi az F-16-oshoz szükséges szerszámos ládával és tartalék kerekekkel. A kocsit a bázison mindenfelé futkosó, kisméretű vontatók húzták az adott géphez. 

A cerviai F-16-os pilóták grossetói kollégáik Typhoon-jait vezetik a bázis fölé.

Műszakiak és hajózók az amendolai AMX és a Typhoon előtt. 2006-ban még egy olasz bázison is sokan megnézték az AMI legújabb típusát. 

Csoportkép a zseb-Tornadónak is nevezett AMX könnyű csapásmérő előtt. Az "igazi" Tornadók a gyakorlat második hetében kerültek sorra. 

Csendélet a Typhoon körül, ebédidő van, a zóna gyorsan kiürült. A típus nemcsak bivalyerős, de fedélzeti rendszerei is korszerűek, az egyik légiharcból mégis a magyar pilóta került ki győztesen.

A 23. század 1973 és 2003 között repülte a Starfightert, 68 024 repült órát teljesítve a legendás típussal. Más üzemeltetőkkel szemben, az olaszoknak "bejött" az F-104-es.

Pengevékony és kis felületű szárnyak állnak ki az F-104G törzséből. A típus a Spillo, a Tű becenevet kapta az olaszoknál.

F-86D Sabre, csak úgy mellékesen a parkolóban. 

Ahogy a bázis legtöbb épületében, a műszakiak pihenőjében is az ezred sárga színére festettek egy falat. A közösségi élet nem csak az ilyen helyiségekben zajlott, hanem munkaidő után a szabadtéri grillezőknél is.

Minden olasz bázishoz tartozik egy könnyű repülőgép vagy helikopter, amit többnyire futárfeladatokra - és kedves gesztusként a vendégek sétarepültetésére is - használnak. Cerviában ebben a szerepben egy S-208-as légcsavaros, négyüléses repülőgép üzemelt.

*

Fotó: Szórád Tamás

 * * *