A német hadsereg 1944. december 16-án reggel, tüzérségi előkészítést követően megindított váratlan támadása az Ardennekben harcba szólította a 101. légiszállítású hadosztály, a Screaming Eagles (Vijjogó Sasok) ejtőernyőseit. A katonák akkor már túl voltak a normandiai és hollandiai hadjáraton és a franciaországi Mourmelonba vonták vissza őket pihenésre és újraszerveződésre. A német támadás hírére a hadosztályt azonnal mozgósították és útnak indították a 150 kilométerre lévő belga kisvárosba, Bastogne-ba. A völgyes-dombos, mezőkkel és sűrű erdőkkel borított Ardennek egy viszonylag sík szeletén elhelyezkedő város földrajzi elhelyezkedése miatt közlekedési csomópontként is működött. Megtartása kulcsfontosságú volt.

Normandiától és Hollandiától eltérően, a mostoha időjárás miatt harci ugrás szóba sem jöhetett, ezért a katonákat az amerikai hadsereg történetének egyik legnagyobb logisztikai műveletével, teherautók százai szállították Bastogne-ba. A 101-esek első alegységei december 18-19-én érkeztek meg a városba, amely körül egyre több német páncélost és gyalogost vontak össze. Másnap a tüzérséggel támogatott ejtőernyősök és a vitorlázórepülő-lövészalegységek a külvárosban és a környező településeken összecsaptak a német gyalogsággal, az amerikai páncélosok pedig a német harckocsikkal és páncélvadászokkal. A német gyűrű december 22-én zárult be a város körül és Bastogne parancsnokát, Anthony McAuliffe tábornokot írásban szólította fel megadásra a német parancsnok. McAuliffe elutasító válaszát – Nuts! – sokféleképpen fordították már, lényegében elküldte az ellenséget a fenébe.

Miközben további német erők érkeztek Bastogne köré, az ejtőernyősök a várostól északkeletre húzódó erdőkben, a fagyott földbe ásott lövészgödrökből és járőrözésből vették fel a harcot az ellenséggel. December 23-án kitisztult az ég és elkezdődhetett az utánpótlás, elsősorban a lőszer légi úton történő eljuttatása a harcolókhoz. Karácsony másnapján, Patton 3. hadseregének egyik harckocsi-zászlóalja áttörte a német gyűrűt. Ez még csak kezdeti siker volt, de a 101-esek immár nem bekerítve harcoltak és a földi utánpótlási lánc is működött. A Bastogne-ért folyó küzdelem december 27-én véget ért, de a környező falvak felszabadításáért vívott harcok még 1945 első hónapjában is folytatódtak. Végül január közepétől a német hadsereg már csak a megmaradt erőit igyekezett menteni és a 101-eseket Franciaország északkeleti régiójába, Elzászba vonták vissza. A Vijjogó Sasok úgy távoztak, ahogy érkeztek: teherautókon.

*

Bastogne-ban számos olyan emlékművet találunk, amely az ardenneki csatára, és a városért vívott harcra emlékeztet. A szabadtéri emlékhelyek mellett van egy épület, amely elsősorban a 101. légiszállítású hadosztálynak állít emléket, de megemlékezik az amerikai hadsereg itt harcolt többi alakulatáról és a német katonákról is. A múzeum helyiségeiben a tárlók és az életnagyságú diorámák között sétálva a látogatónak ugyanaz a gondolata támad, mint Normandiában: a szembenálló erők után Bastogne-ban és környékén olyan mennyiségű fegyver és felszerelés maradt hátra a háború után, ami szinte korlátlan kiállítási anyagot biztosított a gyűjtemény létrehozóinak.

A múzeumnak helyet adó épület 1938-ban a belga hadsereg számára készült és a 2. ardenneki vadászezred tiszti klubjaként működött. Belgium megszállása alatt, 1940 májusától 1944 szeptemberéig a németek használták, később amerikai alegységek és a Vörös Kereszt költözött be. A 101-esek múzeuma 2011-ben nyílt meg itt

A bejáratnál egy 105 mm-es M2-es könnyű tábori tarack áll. Az amerikai fegyvert egy első világháborús német tarack alapján fejlesztették ki

A bal oldali képen egy 1944. december 19-i mozzanat látható. Ejtőernyősök indulnak Bastogne-ból Houffalize felé, az északi szektor megerősítésére. A jobb oldali kép néhány nappal később ugyanott készült, amikor már leesett az első hó. A neheze még csak ezután következett

A 101. légiszállítású hadosztály szervezeti felépítése az ardenneki csata idején. A németek által elfoglalt terület a térképen egy dudorként (bulge) jelent meg, ezért a csata Battle of the Bulge néven vonult be a történelembe. (A US Army ugyanezzel az elnevezéssel ma is vív egy nem hivatalos csatát. Az „ellenség” a Z generációhoz tartozó túlsúlyos katonák pocakja – a sereg azt a „dudort” szeretné visszaszorítani.)

A Bastogne-ba érkező George S. Patton altábornagy 1944. december 30-án a kiváló szolgálatért érdemkereszttel tüntette ki Anthony C. McAuliffe dandártábornokot. McAuliffe a 101-esek tüzérségét irányította, de mivel az ardenneki offenzíva idején az eredeti parancsnok, Maxwell D. Taylor vezérőrnagy az Egyesült Államokban tartózkodott, ő lett a hadosztály megbízott parancsnoka

Patton ruhadarabjait és személyes tárgyait unokája, Helen Patton adományozta a múzeumnak 

A fiókos láda tetején egy Sherman modellt, egy harckocsizó sisakot és egy német kifejezéseket tartalmazó füzetet, mellette egy 105 mm-es tarack lőszerét, egy kézi rádió-adóvevőt és a 10. páncélos hadosztály útbaigazító tábláját állították ki

A holland hadjáratot követő franciaországi pihenő alatt futballmérkőzést szerveztek az ejtőernyősökből álló csapatoknak. A német előrenyomulás és a 101-esek bevetése miatt a Champagne Bowl-t törölték, így ez a vitrin egy olyan sportesemény relikviáit őrzi, amelyre sosem került sor

Akárcsak az előző, ez a vitrin is tematikus berendezésű. Bastogne-ban a civil lakosság ügyes-bajos dolgainak intézésére és megsegítésére külön alegység működött

A kölyökarcú százados a hadosztály hírszerző részlegének tolmácsa volt. Egy bekeretezett újságcikk említi, hogy a Harvardon végzett tiszt nem volt rest tehenet fejni, ha azzal is segített egy belga gazdaságnak

1945. január 18-án Troy H. Middleton vezérőrnagy, a VIII. hadtest parancsnoka aláírt papíron igazolta az Amerikából visszaérkezett, népszerűtlen Taylor vezérőrnagy felé, hogy „Bastogne városa használt, de működőképes, németektől mentesítve”

A tárló közepén egy mentőernyőt helyeztek el. A második világháborúban bevetett ejtőernyősök közül csak az amerikaiak rendelkeztek ilyen mentőeszközzel. A főernyő nyitása a gépelhagyás után bekötött módszerrel történt, a mentőernyőt kézzel kellett (volna) nyitnia az ugrónak

A nagyterem egykor zajos összejövetelek helyszíne volt, ma csendes emlékhely

A nagyméretű térképasztal sarkában fekvő táblázaton a Bastogne-nál 1944. december 18-27. között bevetett amerikai alegységeket és azok felszerelését sorolták fel. A jelvények és ábrák a térképen is megtalálhatóak, és segítenek beazonosítani, hogy melyik alegység hol harcolt

Egy minden dísztől mentes, de tulajdonosa számára annál többet jelentő dokumentum, amely igazolja, hogy az illető elvégezte a kiképzést, és az amerikai hadsereg ejtőernyősének minősül

Szinte minden tárgyon ott van az „airborne” szó, még a sörösüveg címkéjén is. Vincent J. Speranza ejtőernyős közlegény - a fenti dokumentum tulajdonosa - egy lábadozó bajtársának vitt sört, jobb híján a sisakjában. A bajtárs szomja elmúlt és egy nem hivatalos sörmárka született: az Airborne Beer

Matt Hall Kitörés Bastogne-ból című festménye Foy település 1945. január 13-ai felszabadítását ábrázolja. Középpontjában a németek 9. páncélos hadosztályának elhagyott Panzer IV-ese van, és a legendás Easy század ejtőernyősei. Jobb oldalon a századparancsnok, Richard Winters százados fog kezet katonáival, felettük a 406. vadászosztály P-47 Thunderboltjai húznak el

Amerikai ejtőernyős az Ardennekben. Az igen jó logisztikával rendelkező US Army sem volt képes időben eljuttatni a csapatokhoz a téli öltözéket, és az ejtőernyősök vékony ruházatban, vastag zokni és hosszú, gyapjú alsónemű nélkül harcoltak. Így már nem csak egy lőtt vagy repesz által okozott sebet, hanem fagyási sérülést is könnyű volt beszerezni

A lábszárhoz rögzített kés minden ejtőernyős alapfelszereléséhez tartozott. Normandia felett számos ugróról leszakadt a fegyverzsák, és amíg nem jutottak lőfegyverhez csak a késükre számíthattak

Az ugrók többféle fegyverrel indultak harcba, például a szesztilalom idejéből származó „chicagói írógéppel”, az M1928A1 Thompson géppisztollyal. A fegyverhez fejenként 15 darab, 20 lőszert tartalmazó tárat kaptak, egy tár a fegyverben a másik pedig a gyors tárcseréhez mellékötözve látható

Az ejtőernyősök egyes fegyvereket szétszerelve, másokat tokba helyezve vitték magukkal. A D-napon szerzett keserű tapasztalatok alapján a felszerelést úgy módosították, hogy a harci körülmények között földet ért ejtőernyős gyorsan megszabadulhasson az ernyőtől és azonnal tűzkész állapotba hozhassa fegyverét 

Az amerikai T-5-ös ejtőernyők először fehér kupolával készültek, és kiváló célpontot jelentettek, ezért terepszínű kupolára váltottak. Normandiában még vegyesen használták a kettőt, később már csak a foltos változatot

A galériáról még jobban szemügyre vehető, hogy egy amerikai ejtőernyős mennyi mindent vitt magával. A fő- és a mentőernyőn, a fegyvereken és a tartalék lőszeren kívül rajta volt a teljes személyi felszerelése: több váltás fehérnemű, tisztálkodó szerek, egészségügyi készlet és a vegyivédelmi felszerelés is

A lépcső alatti dioráma egy 1944. december 26-ai jelenetet mutat be. Assenois település egyik házában vagyunk, ahonnan egy német géppuskás osztag katonája az amerikai 4. páncélos hadosztály Bastogne felé tartó egységeit figyeli

Társa az 5. német ejtőernyős hadosztály katonája, egy MG 42-es géppuskát markol. A Wehrmacht lövész alegységeit gyakran egészítették ki ejtőernyősökkel

Az üvegfal mögött egy belga kiskocsmába látunk be, ahol egy harmonikás ember igyekszik oldani a hangulatot. Az európai hadszíntér lakossága közül az amerikai ejtőernyősök szorgalmuk és a gondozott vidék miatt a hollandokat és az ellenség népét, a németeket kedvelték leginkább

Gránátok és aknák gyűjteménye. Ha egy katona túlélt egy közeli robbanást, először a lába közé tapintott. Ha az ott „tapasztaltak” megnyugtatták, csak azután kezdett aggódni a végtagjai miatt

1944. december 23-án kitisztult az ég. A C-47-esek és a CG-4A szállító-vitorlázógépek négy nap alatt 800 tonna ellátmányt – élelmiszert, kötszert, lőszert és üzemanyagot - juttattak el a védőkhöz. Ezzel sikerült kitartaniuk december 26-ig, amikor Patton páncélosai áttörték a Bastogne körüli német gyűrűt          

December 19. A 26. gránátos hadosztály két katonája vár parancsra a Bastogne felé vezető úton. Egyikük egy kerékpárnak támasztja 7,92 mm-es MG 34-es géppuskáját

A másik német katona saját felszerelésén és fegyverén kívül további lőszeres dobozokat cipel. A járművekkel és az üzemanyaggal való takarékosság miatt az Ardennekben e célra teljesen alkalmatlan kerékpárokat is használtak. A kétkerekű sárvédőjén alegységük, a 26. hadosztály alá rendelt 77. gránátos ezred jelvénye van

McAuliffe tábornok 1944. december 24-én kelt karácsonyi üzenete a Bastogne-t védő csapatokhoz. A parancsnok vázolta a helyzetet, a szembenálló erőket, idézte a megadásra felszólító hosszú német levelet, az általa küldött egyszavas választ és néhány lelkesítő mondattal fejezte be üzenetét

Az elsősegély csomaggal felszerelt sisak alatti hosszúkás tárgyak az ejtőernyő nyílásakor bekapcsolódó világító rudak, amelyeket az éjszaka ledobott teherkonténerekre szereltek, hogy azokat könnyebb legyen megtalálni a sötétben. A rúd színe, akárcsak nappal az ernyőé, a konténer tartalmára utalt

Az I századot a német 130. páncélos hadosztály járművei és gyalogsága rohanta le, az alegység négy tisztet és 45 katonát vesztett és Bastogne-ba menekült vissza. Felszerelési tárgyaik között egy szétnyílt sisakot is kiállítottak

A 82. légiszállítású hadosztály (All American) ejtőernyősei előszeretettel gúnyolódtak a 101-esek karjelvényén. Ha a két hadosztály találkozott, a 82-esek részéről felharsant a kérdés: „Miért visít a sas?” A választ is maguk adták meg: „Segítségért!” - és ezzel ki is tört az ökölharc a két hadosztály ejtőernyősei között

A tereptan foglalkozásokon tisztek és legénységi állományú ejtőernyősök együtt tanulták meg a térkép és a tájoló használatát. Egyéb tájékozódási pont híján a Bastogne körüli erdőkben ezek az eszközök nélkülözhetetlennek bizonyultak

A szanitéc egy 81 mm-es aknavető mellett ül. Az egészségügyi katonák köztiszteletben álló tagjai voltak az alegységeknek, tűzharc közben is igyekeztek életet menteni

Az életnagyságú figurákkal készült diorámákat nagyméretű vitrinekben rendezték be. Itt a 10. páncélos hadosztály William R. Desobry őrnagy által vezetett, súlyos veszteséget elszenvedő különítményének (Team Desobry) lövész altisztje áll a hóban

A katonán hagyományos sisak van, de a 705. páncélvadász zászlóalj M-18 Hellcat páncélosán szolgált. A sisak homlokfelületére festett zászlóalj jelvényen a fekete párduc egy lánctalpat tart a fogai között

A nagy, körüljárható vitrineket az emeleti terem közepére állították. Jobb oldalon egy Thompson géppisztolyt markoló harckocsizó áll, a 4. páncélos hadosztály 35. harckocsi zászlóaljától

A harckocsizó lőszeres dobozon pihentetett lábán a bakancsra húzható hócipő van. Ha a hócipő nem is, de a meleg ruha jól jött a fűtéssel nem rendelkező Sherman-ben

Az ejtőernyősök alapfegyvere a félautomata Garand M1 puska volt. Egy tár nyolc darab 7,62 mm-es lőszert tartalmazott, bevetéskor általában 17 tárral ugrottak. Lőtávolsága 450 méter volt, de igazán 250-270 méteren belül volt hatásos

A múzeumban külön vitrint szántak a cigaretta és pipadohány gyűjteménynek, egy másik vitrinben ma is ismert csokoládémárkák dobozait láthatjuk. Az amerikaiaknak természetes volt az édesség, a nélkülöző lakosságnak már kevésbé, így a ritka eltávozásokon egyfajta „barterkonstrukcióra” is lehetőséget adott a hölgyek és a katonák között

A katona a feketékből álló 969. tábori tüzér zászlóalj M1-es tarackjához cipel egy 155 mm-es lőszert. A szóban forgó tarack az A üteg egyik fegyvere volt, az üteget Bastogne-tól keletre állították fel a 327. vitorlázórepülő-lövészezred támogatására

Az amerikai hadsereg az észak-afrikai és a szicíliai hadjárat tapasztalatai alapján a D-naptól kezdett el olyan ejtőernyősöket (pathfinder) alkalmazni, akiknek a feladata az ugrók vagy az utánpótlás földet érési helyének kijelölése volt. Ehhez egy AN/PPN-1 vagy 2 típusú irányadót használtak, amelyet önmegsemmisítő töltettel láttak el arra az esetre, ha ellenséges kézbe kerülne

MP 44-esként is ismert, 7,92 mm-es StG 44-es (Sturmgewehr) német gépkarabély. Az amerikai katonák örömmel gyűjtötték be a német jelvényeket, kitüntetéseket vagy a kézifegyvereket. A zsákmányt hátraküldték, hogy a többi felszerelésükkel együtt a raktárbázisokon várják majd őket, de a relikviáknak gyakran lába kélt – a logisztikusok „lebizniszelték” más alegységek katonáival

A VIII. hadtest parancsnokságára a 28. lövészhadosztály két katonája hozott üzenetet és miután átadták leültek egy kávéra a paplakban. A látszat ellenére háború van, bár éppen minden csendes és senki nem számít német támadásra

Patton tábornok elhíresült és ma is érvényes mondásai közül kilencet soroltak fel ezen a táblán

A Bastogne melletti erdőben az ejtőernyősök lövészgödrökben húzták meg magukat. Alighanem életük legemlékezetesebb karácsonya volt az 1944-es, amikor éjjel mínusz 20-25 fokig is süllyedt a hőmérséklet

A német mesterlövészek mellett a tüzérségi lövedékek is állandó veszélyt jelentettek az erdőben lévő katonákra. Fent, a fenyők lombjai között robbantak, a repeszek mellett ágakkal, gallyakkal, faszilánkokkal borították be az ejtőernyősöket és ez ellen a lövészgödör sem védett. Néhány ejtőernyős pajzsot emelt a gödör fölé – német katonák keményre fagyott holttestéből

Az amerikai hadnagy egy belga lakossal beszélget, annak otthonában. A magánházak és a lakások gyakran szolgáltak ideiglenes vezetési pontként, parancsnoki állásként vagy csak éjszakai szállásként. Arról nem ejt szót a kiállítás, amiről a könyvek igen: az amerikaiak ugyanúgy elemeltek ezt-azt az otthonokból, mint korábban a megszálló német katonák

A BD-72-es tábori telefont eredetileg a lövészezredek vezetési pontjaihoz tervezték, de kisebb alegységek is használták. A kezelő a hordozható, összecsukható lábakon álló, fadobozba szerelt berendezés kapcsolótáblája előtt ül

A hátára fordult Párduc harckocsit Houffalize település mellett szemléli az amerikai 9. légierő összekötő századosa, 1945 márciusában

A katonák nem csak a Bastogne környéki terepen küzdöttek meg egymással. A dioráma a városi harcnak azt a pillanatát idézi, amikor az amerikaiak német katonákra bukkannak az egyik pincében

Egy amerikai a földön fekszik, egy német katona az asztalra borul – egyikük sem él már. A különböző források eltérő adatokat adnak meg a halottakat illetően. A pontos szám nem ismert, amerikai oldalon 75 ezer főre teszik az áldozatok számát, a németekét 80 ezerre becsülik

Arany karmok a 17. légiszállítású hadosztály nevében és karjelvényében. A szennyvízcsövek alatt álló német katona egyik keze a magasban, másik egy géppisztolyt érint, de már nem tud segíteni társának, akit éppen bajonettel ölnek meg

Az orvos egy súlyos lábsérülést lát el a pincében berendezett ellátóhelyen, miközben a szanitéc lefogja a sebesült katonát. Stephen E. Ambrose Elit Alakulat című könyve vagy Sam Fuller saját háborús élményei alapján készült regénye, a Nagy Vörös Egyes szemléletesen írja le milyen sebeket szerezhettek a katonák harc közben

A műtőasztal mellé állított székre tették azokat a tálakat, amelyekbe a használt eszközöket, kötszert és a sebesültekből kiszedett repeszdarabokat dobálták

A bastogne-i ütközet mindenkin nyomot hagyott, ha nem a testén, akkor a lelkében és ezt senki nem úszta meg. A statisztika szerint a lelki igénybevétel miatt egy frontkatona 90 napig volt képes teljesítőképessége maximumát nyújtani, harcértéke azután folyamatosan csökkent

1944. december 25-én a német 15. páncélgránátos hadosztály indított nagyarányú támadást. A védekezésben fontos szerep jutott az amerikai 463. ejtőernyős tábori tüzér ezred 75 mm-es M1A1 tarackjainak.  A Nem csendes éj című dioráma ennek a napnak állít emléket, a kiállított Wicked Midget (Gonosz Törpe) nevű tarackot egy luxemburgi hadtörténeti múzeum adta kölcsön a bastogne-i kiállításnak

A kiállítás létrehozói kiváló munkát végeztek, az illúzió tökéletes: az alagsori óvóhelyen akadozik a világítás, minden remeg, valaki köhög, a gyerekkocsiban egy kisbaba sír, és egyre elviselhetetlenebb a zaj. Odakint dübörgő motorokkal és csikorgó lánctalpakkal vonulnak a harckocsik, dörögnek a fegyverek és fülsiketítő csattanással a közelben csapódnak be a tüzérségi lövedékek. A becsült adatok szerint az ardenneki csatában háromezer civil vesztette életét

A 101-esek sasos pajzsát ábrázoló táblát az aljába ütött felirat szerint a hágai Gepal gyártotta. Az 1932-ben alapított cég ma is működik, elsősorban közlekedési táblákat készít

* * *

Fotó: Szórád Tamás