A Greenwichben található négy Királyi Múzeum egyike a Nemzeti Tengerészeti Múzeum (National Maritime Museum). A jórészt Sir James Caird hajótulajdonos által finanszírozott múzeumot 1937-ben nyitotta meg VI. György király. A 90 évet megélt, 1954-ben elhunyt Caird fontosnak tartotta megőrizni a hazája hadi és kereskedelmi hajózásának történetével összefüggő tárgyi emlékeket. Nem csak az alapítást finanszírozta, hanem később is komoly összegeket áldozott restaurálásra és a gyűjtemény bővítésére. 

2005-ös fotó a múzeum épületeiről a Királyi Obszervatórium felől nézve. A háttérben a Canary Wharf épületei magasodnak.

A múzeumnak helyet adó épületegyüttes a 17. század végétől a leszerelt haditengerészeknek nyújtott lakhatást, majd tengerészeti iskolaként működött, és már egészen fiatalon, 11 évesen fogadta a gyerekeket. Az iskola 1933-ban Kelet-Angliába költözött, ezután kezdődhetett múzeummá történő átalakítása. Valahol azt olvastam, hogy a londoni Nemzeti Tengerészeti Múzeum a kisebb múzeumok közé tartozik, és akkor is végiglátogatható, ha csak kevés időnk van. Tény, hogy van nála több látnivalóval szolgáló tengerészeti múzeum – az amszterdami például nagyon komoly ebben a témakörben – de, hogy rövid idő alatt is megtekinthető, azt nem gondolnám. A múzeum termeiben, Nagy-Britannia tengerészeti történetét bemutató eredeti tárgyak, festmények, hajókból fennmaradt darabok, alkatrészek, lobogók, ruhák, fegyverek, dokumentumok között egy teljes napot is könnyen el lehet tölteni és még akkor sem mélyedtünk el teljesen egy-egy kiállítás részleteiben. Ezeknek a tárgyaknak a 2018-as fotóiból válogatva állítottam össze az alábbi albumot. A Nemzeti Tengerészeti Múzeumba a belépés ingyenes.

A múzeum bejáratánál két horgonyt helyeztek el. A bal oldali egy 1888-ban bemutatott, majd 1910-ben továbbfejlesztett Hall-féle horgony, amelynek a szára felhúzáskor egy csőbe húzódott és nem volt szükség a további, munkaigényes rögzítésre. A kiállított 1963-as gyártású darab kereskedelmi gőzhajók tartalék horgonyaként szolgált. Jobb oldalon a HMS Ark Royal repülőgép-hordozó egyik 9,5 tonnás horgonya van, 1953-ban gyártotta a sunderlandi W. L. Byers & Co.

Az ezredforduló előtt elkészült Neptun-udvarban többek között a HMS Ajax, a HMS Leda, a HMS Horatio, a HMS Harleqin, a HMS Megaera, a HMS London, a HMS Atalanta, a HMS Himalaya, a HMS Tribune és a HMS Blenheim orráról származó szobrokat (orrdíszeket) állították ki.

Az udvar falára a HMS Implacable tat-darabját függesztették. Az Implacable eredetileg az 1800-ban épült 74 ágyús francia hajó, a Duguay-Trouin volt. Trafalgar egyik túlélőjeként került angol lobogó alá, hadi szolgálatban és kiképzőhajóként egyaránt használták. Voltak olyan tervek, hogy felújítva a HMS Victory mellett állítják ki, azonban a második világháború közbeszólt. 1947-ben kettős, brit és francia lobogó alatt a Csatornába vontatták és haditengerészeti tiszteletadás mellett elsüllyesztették, de az orrdíszt és a tat-részt megmentették.

II. György fia, a későbbi III. György apja, Frigyes walesi herceg 1732-ben vízre bocsátott bárkája. A faragásokkal és arannyal díszített, közel 20 méter hosszú járművet 21 evezős hajtotta – az eredeti evezőket is sikerült megőrizni. 

Az első emeleten kapott helyet egy nagyméretű világtérkép, a Great Map kávézó, a hajózási műszerek tárlója és a Sir Edward Pellew, Sir William Sidney Smith, James de Saumarez tengernagyokat, és Sir William Peel kapitányt ábrázoló szoborcsoport.

Időméréshez, nappali és éjszakai navigációhoz használt korabeli eszközök tárlója közelebbről.

Díszes kardokkal került egy tárlóba a 100 ágyús első osztályú sorhajó, a HMS Royal William hajótest-modellje. Akkor készült, amikor az eredeti hajó: 1719-ben. A modellt szétválaszthatóra készítették, hogy a hajó belső terei és szerkezete is látható legyen.

A kínai császári zászlót 1857-ben, Kanton brit-francia ostromakor zsákmányolták. A szaténszövésű selyemlobogót egy aranyfóliából készült, villámokat tartó szárnyas tigris díszíti. A többi részletet fekete olajfestékkel és tintával készítették. Balra tőle egy mindössze 88 cm hosszú, elöltöltős, simacsövű karronádot állítottak ki.

A HMS Rattlesnake hajóorvosának naplója 1842 júliusának egyik napját idézi fel írásban és vízfestékkel készült képpel. Dr. Edward H. Cree gondosan dokumentált mindent, így azt is, amikor a 28 ágyús korvett az első ópiumháborúként is ismert angol-kínai háború idején, a kínai vizeken hajózott.

A tányérok, teáskannák és csészék között egy Blackwall fregatt hajógyári modelljét helyezték el. A modell 1840-ben készült, eredeti vitorláit megőrizték, de az 1979-es restauráláskor újakra cserélték. A fregatt elnevezés ez esetben nem hadihajó osztályt takar; a Blackwall fregattok az indiai útvonalakra épült kereskedelmi hajók voltak, amelyek a brit Kelet-Indiai Társaság kizárólagos jogainak lejárta után közlekedtek Anglia és India között.

A kötélcsigák és a hajólámpák a tengerészeti múzeumok gyűjteményének elengedhetetlen darabjai.

A tárlóban elhelyezett rajzok mellett egy kardvívást oktató kézikönyvet, egy fedélzetmester ezüstsípját, egy „kilencfarkú macskát” (korbácsot), egy tengerésznadrágot és egy pár bőrcipőt állítottak ki. Valamennyi tárgy a 18. és 19. századból maradt fenn.

Baloldalon egy 1795 és 1812 között rendszeresített tengernagyi ünnepi kabát látható. Készítésénél gyapjút, selymet, vásznat, sárgarezet és aranyötvözetet használtak. A tengernagyok a különböző alkalmakra és célokra többféle karddal rendelkeztek.  A kiállított darab nem harcra készült, a hivatalos eseményeken volt a ruha tartozéka.

A középső ruha 1774-ből maradt fenn, egy kapitány ünnepi öltözéke volt. Anyaga gyapjú, vászon, szaru, sárgaréz és aranyötvözet. A legtöbb tisztnek saját teleszkópja volt, amellyel a távolban feltűnt hajót, annak hovatartozását vagy jelzéseit szemlélhette meg. A szép teleszkóp, mint ez az 1760-as, mahagóni-sárgaréz darab egyfajta státuszszimbólum is volt.

Jobb szélen egy 1748-tól 1764-ig rendszeresített hadnagyi kabát van. Anyaga szintén gyapjú, vászon, sárgaréz és aranyötvözet. A hadnagyok a hadihajók tisztikarának legalacsonyabb rendfokozatú tagjai voltak, ők feleltek az őrszolgálatért és ütközetben az ágyúkért (tüzérségért). A hadnagyi rendfokozat eléréséhez számos vizsgát kellett tenni, többek között navigációból is, ezért legtöbbjüknek saját navigációs eszköze volt. A ruha mellett látható, sárgaréz, ében és elefántcsont felhasználásával készült oktáns, James Campbell hadnagy tulajdona volt.

A Temze-torkolatban horgonyzó St. Fiorenzo fedélzetén ezen a dobon verték a harckészültséget az 1797-ben történt, több hajót érintő lázadás idején. A St. Fiorenzo parancsnoka a helyén maradt és sikerült a hajót elvinnie a lázadás helyszínéről.  

Balra: Horatio Nelson három hónappal 21. születésnapja előtt, 1779 júniusában kapta meg kapitányi kinevezését, és ez az 1780-as festmény már kapitányi ruhájában ábrázolja. Bár a gyors előmenetel nem volt ritka akkoriban, Nelsoné kifejezetten annak számított.

Jobbra: a Nelson altengernagyról készült festmény Lemuel Francis Abbott műve 1799-ből. Az altengernagy korának nemzeti hőse volt és emlékét is így őrizték meg, de nem kevesen vélik úgy, hogy „túlsztárolták”, miközben sok remek tengerész és parancsnok maradt kevéssé ismert és elismert.

Balra: Guy Head festménye az 1798-as nílusi csatában ábrázolja Nelsont. A művész Nápolyban tartózkodva készített műveket az oda látogató britekről. Valószínűleg ekkor készített vázlatokat Nelsonról, aki a nílusi csatából visszatérve még viselte a kötéseit.

Jobbra: 1797-ben a Santa Cruz de Tenerifénél rossz időjárásban, nagy nehézségek közepette végrehajtott partraszállás után a britek jól szervezett spanyol védelemmel szembesültek és a védők koncentrált tüzében Nelson jobb karját szétzúzta egy muskéta golyója. A kar maradványát amputálták és miután felgyógyult, Nelsonnak néhány dolgot újra kellett tanulnia. Például az étkezést, amihez egy kés és villa kombinációját készítették el számára.

Nelson 1805. október 21-én Trafalgarnál viselt kabátja, a korábban elvesztett jobb kar miatt feltűzött ujjal. Gyapjúból, selyemből, sárgarézből és fémszálakból készült, az 1795-1812 közötti minta alapján, alatta pamutból és vászonból készült mellény van. Nelson altengernagyi rendfokozatát a kabát ujján két aranysáv és a horgonnyal díszített gombok szegélyén koszorú jelezte. A kabát bal mellén Nelson kitüntetései láthatóak: fent a Bath-rend lovagja, balra a Szent Ferdinánd érdemrend, attól a királytól, amely IV. Ferdinánd néven Nápoly, III. Ferdinándként Szicília uralkodója volt. Jobbra a III. Szelim török szultán által, az 1798-as nílusi csatában elért győzelemért adományozott Félhold-rend és lent az 1755-ben alapított Szent Joachim-rend kitüntetése van.

A kabátot a francia Redoutable tatárbocáról leadott lövés lyukasztotta ki, miközben Nelson Thomas Hardyval, a Victory parancsnokával a hátsó fedélzeten tartózkodott. A golyó az altengernagy bal válla alatt hatolt be, átfúrta a tüdejét és megállt a gerincben. Nelsont azonnal levitték a hajó vízvonalánál lévő kötözőhelyre, ahol három órával később meghalt.

Balra: a hadihajók sebészei által használt koponyalékelő készlet. A páciens koponyájába először kézi fúróval egy lyukat fúrtak, hogy az agyon megszűnjön a fejsérülés okozta nyomás, majd a körbefúrt koponyadarabot az erre szolgáló eszközzel leemelték.

Jobbra: a közel 20 kg-os ágyúgolyó Trafalgarnál csapódott a Victory orrába és abban a darab fában van ma is, amelybe akkor beágyazódott.

A Victoryn használt, gyapjúsármányból készült, kézzel varrt lobogó (White Ensign) darabja, amelyet a fehér lobogó bal felső negyedét kitevő nemzeti színekből (Union Flag) vágtak ki, hogy Nelson temetésére vigyék.

Az ágyúból kilőtt rúdlövedék (balra) a levegőben pörögve vágott utat az ellenséges hajó árbócai, vitorlarúdjai, kötélzete és legénysége között. A múzeumban kiállított darabot a spanyol Nuestra Señora de la Santísima Trinidad lőtte ki a Victoryra Trafalgarnál.

A több sorban elhelyezett, gyakran különböző méretű és számú golyók (jobbra) a közelről leadott lövés után szétrepülve pusztítottak az ellenséges hajó fedélzetén.

A 74 ágyús HMS Cornwallis nagyméretű, 3,3 méteres modellje. Érdekessége, hogy 1810 és 1813 között készült, amikor az eredeti, 53 méter hosszú hajót építették Bombayben. A modellt a vezető hajóépítő fia készítette, ugyanazt a drága tíkfát használva, mint az igazi Cornwallis építői.

A félhományba burkolózó termek után érdekes kontraszt az Elfelejtett Harcosok (Forgotten Fighters) kiállítás szürke-fekete színvilága és a hajómodelleket és más relikviákat bemutató tárlók hideg neonvilágítása.

A német császári haditengerészet Dresden nevű könnyűcirkálójának 1907-ben készült gyári modellje a negyvenes évek közepén került a múzeum birtokába. Az igazi Dresden 1908-ban állt szolgálatba, végzete a chilei partoknál érte utol 1915. március 14-én. A modell felett egy 1898-as Mark III-as távolságmérőt állítottak ki.

Az 1911-es építésű HMS Jackal torpedóromboló modellje. Eredetije Dogger Bank-nél (1915) és az Otrantói-szorosban (1918) vett részt ütközetben, utóbbinál két találatot is kapott. 1920-ban osztálya megmaradt egységeivel együtt ócskavasként értékesítették.

Az 1896-ban épült HMS Doris cirkáló 1:48-as léptékű modellje. A hajó az első világháború túlnyomó részét a Földközi-tengeren töltötte, és fontos szerepe volt a Dardanelláknál - a Gallipoli felé tartó csapatszállító hajókat védelmezte és a török parti állásokat ágyúzta.

Balra: a HMS Agamemnon csatahajó kötélbakja 1915-ből. Az Agamemnon ágyúi parti célpontokat lőttek a Dardanelláknál, a török parti tüzérség visszalőtt és ennek nyomait láthatjuk több mint száz évvel később ezen a bakon.

Jobbra: a HMS Vindictive csörlőjének teteje. A felületébe vésett felirat a német haditengerészet által tengeralattjáró bázisnak használt Zeebrugge kikötőjének 1918-as blokádjára emlékeztet.

A belfasti Harland & Wolffnál 1914-ben elkészült Orduna személyszállító hajó modellje. Az Orduna a Cunard és más társaságok szolgálatában állt, és katonai csapatszállítóként is üzemeltették 1950-es szétbontása előtt. Feltűnően sok mentőcsónak volt rajta, ami két évvel a Titanic katasztrófája után nem is csoda.

Mentőöv a Franciaországban harcoló brit haderőnek utánpótlást szállító és egy német tengeralattjáró által 1918 márciusában elsüllyesztett Sparkling Foam teherszállító fedélzetéről. Alatta az SS Springwell teherszállító 1:96-os léptékű modelljét állították ki. A Springwellt 1916. február 9-én a Földközi-tenger keleti részén torpedózta meg egy német tengeralattjáró.

A Lusitania elsüllyesztése után kiadott, kissé bizarr érmen az utazásra jogosító jegyet a Halál adja át az utasoknak. Az Amerikából Európába visszatérő óceánjárót az U-20-as német tengeralattjáró 1915. május 7-én torpedózta meg az ír partok közelében.

A jobb oldali érdemrend egy német Vaskereszt 1813-as változata, amelyet III. Frigyes Vilmos porosz király alapított. Az évszámon kívül a porosz korona és tölgyfalomb van rajta valamint a király monogramja (Frederick Wilhelm).

Fent: egy B.E.2-es kétfedelű légcsavarja. Az első világháború éveiben számos hajógyár kapcsolódott be a repülőgépgyártásba, többek között a skót William Denny & Bros. is, amely ötven darab B.E.2-es kétfedelűt gyártott. Náluk készült a fenti légcsavar is, amely valószínűleg egy tartalék darab volt.

Lent: egy Fiuméban gyártott, 30 cm átmérőjű, kisméretű torpedó az 1880-as évekből. Az alapváltozat hat csomós sebességre volt képes és nagyjából 200 méterig volt hatásos. A múzeum példánya már egy továbbfejlesztett, két ellenforgó hajócsavarja révén gyorsabb változat.  

A Miss Britain III-at Hubert Scott-Paine tervezte és vezette. 1933-ban 160 km/h sebességet ért el vele a Solent vizén. A lépcsőzetes kialakítású, fa vázszerkezetű hajótestet alumíniummal burkolták, és egy 1350 lóerős Napier Lion motorral szerelték fel.

A Type 23-as fregattokon két ilyen bronzötvözetből készült hajócsavar forgott. A lassú fordulatra optimalizált, fix csavarszárnyakkal készült szerkezetet a délkelet-londoni Charltonban működő Stone Vickers Ltd. gyártotta. A kiállított darab soha nem került fel egyetlen hajóra sem, a cég a múzeumnak ajándékozta.

* * *

Fotó: Szórád Tamás