A Sivatagi Vihar vízi célpontja

1991. január vége. Javában tart a Sivatagi Vihar művelet. A szövetséges légierő, haditengerészet, tengerészgyalogság és hadsereg a szárazföldi célokat támadja. A USS Ranger fedélzetén két hajózó 15 perces készültséget ad. Lehetséges célpontjuk nem a szárazföldön van. Feladatuk, hogy riasztás esetén megtámadják és elsüllyesszék az iraki haditengerészet hajóit.

1603-ranger.jpg

A USS Ranger egyik Intruder századának készenléti helyiségében csend honol. A délelőtt közepén jár az idő, a század hajózói alszanak, mivel a hajnali órákban érkeztek vissza a bevetésről. A század ügyeletes tisztjén kívül mindössze egy pilóta és egy bombázótiszt / navigátor, vagyis egy BN kókadozik a teremben. Ők szintén hajnali négykor szálltak le az előző feladatról, de pár órával később ismét magukra vették a hajózó felszerelést és szolgálatba álltak. Lassan múlik az idő, néha egy-egy percre el is alszanak székeikben ülve, amikor riasztják őket.

Mindketten felugranak, magukhoz ragadják a karnyújtásnyira lévő sisakjaikat, oxigénmaszkjaikat és a kisméretű navigációs táskát és azonnal elhagyják a készenléti helyiséget. A Ranger fedélzetén két mozgólépcső segíti a közlekedést, felugranak az egyikre. Mialatt felérnek a repülőfedélzet szintjére, a fejükre rántják az izzadságot felszívó textilsapkát és a sisakot és kilépnek a fedélzetre.

A-6-osuk az egyes számú felvonón áll, közvetlenül a hajó felépítménye előtt. Az egyik műszaki egy darabka papírt nyom a BN kezébe, rajta a hajó pozíciója. Gyakorlott mozdulatokkal kötik be magukat a katapultülésekbe. A pilóta a fülkét ellenőrzi, a BN pedig a papírról a repülőgép navigációs rendszerébe gépeli az adatokat, közben a pilótára bólint: mehet.

1603-intruder-1992.jpg

A USS Ranger VA-145 Swordsmen századánek Intrudere.

A pilóta jelez a kint várakozó műszakinak, hogy megy az indítás. Az indításhoz a starterkocsi mini gázturbinája adja a sűrített levegőt és az Intruder hajtóművei fülsiketítő robajjal indulnak. A hajózók zárják a kabintetőt, élesítik a katapultüléseket és várnak, hogy a hatvanas évek technológiai színvonalát képviselő inerciális navigációs rendszer felpörögjön és rögzítse a begépelt adatokat. Ez általában 15 percet igényel, de egyes adatokat tárol is, így talán most kevesebb is elég lesz. Közben a másik Intruder század gépébe ugyancsak bekészül a személyzet, ők lesznek a tartalék.

A hajózók várnak pár másodpercet, a navigációs rendszer rendben, gurulhatnak. A pilóta jelzésére a műszakiak leveszik a gépet a fedélzethez rögzítő láncokat és elveszik a féktuskókat. A sárga mellényes direktor átadja a guruló Intrudert a másik sárga mellényesnek, aki a katapultra vezényli a gépet és utasítást ad a szárnyak nyitására. Miután a szárnyak rögzítése is a helyére kerül, a pilóta kiengedi a fékszárnyat és az orrsegédszárnyat és úgy manőverez, hogy az orrfutón lévő vonórúd a katapult csatlakozójába csússzon. A kattanás ismerős hangja után mindketten felemelik a kezüket, jelezve, hogy nem nyúlnak semmihez. A fegyveres szakág embere erre várt; bebújik a gép alá, kiveszi a biztosítékokat az AGM-123 Skipper lézervezérlésű rakétából és a két Mk20 Rockeye kazettás bombából és kifut a gép alól. A katapulttiszt átveszi a vezénylést és azonnal teljes gázra ad utasítást. A fülkében minden rázkódik, ahogy az A-6-os maximális teljesítményre állított hajtóművekkel áll a katapulton. Még egy utolsó ellenőrzés, a pilóta tisztelgéssel jelzi, hogy a személyzet készen áll és a katapulttiszt indítást vezényel. Az Intruder egy pillanattal később végigszáguld a katapultpályán és felszáll a Ranger fedélzetéről. Tizenhárom perc telt el azóta, hogy a készenléti helyiségben megszólalt a riasztás. Két percet sikerült megtakarítani.

*

A gép még a katapulton gyorsul, amikor figyelmeztető fény villan fel. A pilótának nincs ideje a fényjelzéssel foglalkozni, neki a sebességet kell ellenőrizni és a gépet vezetni. A problémával a BN foglalkozik és elvégzi a szükséges kapcsolásokat, hogy a tartalék rendszer elég információt juttasson a pilóta előtti helyzetjelzőre.

A fényjelzés oka, hogy az inerciális navigációs rendszer a gőzkatapult okozta gyorsulás miatt lekapcsolt. Nélküle az Intruder navigációs és fegyverrendszere nagyjából egy második világháborús bombázó szintjén lesz képes működni. A személyzet azonban nem mélyedhet el a problémában, mert a Ranger irányítása már adja is az irány és távolság információkat és utasítja őket, hogy igyekezzenek az E-2-es által felderített célpont felé, a Perzsa-öböl északi részébe.

A BN átkapcsolja a navigációs rendszert arra az üzemmódra, amely az ismert ponttól az adott irányon való repülés ideje alapján számolja a pozíciót. Ő már tudja, hogy nem lesz mód sem a lézeres célmegjelölés stabilizálására, sem a kazettás bombák automata kioldására. Ez pedig jócskán megnehezíti a dolgukat, ráadásul a célzókészülék használatát és a manuális kioldást már jó régen gyakorolták.

A pilóta a navigációs táskából elővett táblázatról a térdblokkjára másolja a célzókészülék 900 km/óra sebességhez és tíz fokos zuhanási szöghöz valamint 900 km/óra sebességhez és vízszintes repüléshez tartozó beállításait.

1603-varoosv.jpg

Az Öböl-háború harcaiból a USS Theodore Roosevelt Intruderei is kivették a részüket.

A kódolt rádión bejelentkeznek az E-2-esnél. A Hawkeye operátora azonnal megadja az irányt a felderített hajóhoz. Hatezer méteren a pilóta vízszintes repülésbe viszi az A-6-ost és tartja a 900 km/óra sebességet, remélve, hogy még azelőtt elcsípik az iraki hajót, mielőtt az eléri az iráni felségvizeket.

Mivel stabilizálás nélkül a lézeres célmegjelölést nem lehet a célon tartani, a Skipper alkalmazása sem lehetséges, maradt a kazettás bombák használata kézi kioldással. A pilóta ennek megfelelően állítja be a szemmagasságban lévő célzókészüléket. A támadás előtti ellenőrző lista szerint beállítják a zavarótöltetek kioldását is; az infracsapdákat kézi kioldásra, a dipólszórókat automatikusra állítják.

A legnagyobb fenyegetést a kézifegyverek és a vállról indítható rakéták jelentik a fényes nappal támadó gépre. Különösen akkor, amikor az A-6-os egy jól kiszámítható pályán a támadás előtti rárepülést végzi. Nem hiába nevezik ezeket a pillanatokat „Government Time”-nak, kormányzati időnek, mert ekkor semmi más nem számít, csak a támadás, amiért a kormány háborúba küldte a gépet és személyzetét.

A pilóta úgy dönt, hogy tízfokos zuhanás közben 300 méteren fogja kioldani az egyik kazettás bombát. Ha magasabban oldana, a hajónak több ideje maradna manőverezni, ráadásul nem számolhatnak a széleltérítés-korrekcióval és így a nagyobb pontossággal sem, amit az inerciális rendszer biztosított volna.  

A BN a radarra összepontosítja a figyelmét. Az Intruder először 3000, majd 1800 méterre süllyed a vizuális azonosításhoz. Húsz kilométerről már látszik valami a vízen. Az irakiak három lengyel gyártmányú, Polnoknij osztályú, kétéltű műveleteket támogató, nagyjából hetven méter hosszú hajójának egyikét találják meg. A Polnoknij szárazföldi csapatokat juttathat partra, önvédelmét Sztrela 2-es rakéták és 30 milliméteres gépágyú biztosítják. A látottakról tájékoztatják az E-2-est, amelyről információt cserélnek a közelben lévő amerikai hadihajón lévő felszíni hadviselési parancsnokkal. A támadást jóváhagyják.

1603-polnoknij.jpg

Ehhez a líbiai Polnoknijhoz hasonlóval rendelkeztek az irakiak is.

Az A-6-os személyzete úgy építi fel a támadást, hogy hátulról közelítve először mégis megpróbálkoznak a lézeres célmegjelöléssel és, ha mégsem működik a dolog, akkor az egyik Rockeye kazettás bombát oldják, a felhúzás után pedig infracsapdák szórásával védik magukat. 

A lézert nem sikerül a célon tartani, így maradt a Rockeye. A pilóta 900 méterre süllyed a géppel, ütközőkig tolja a gázkarokat és megcélozza a Polnoknij tatját. Többször is ellenőrzi a célzókészüléket, a BN pedig a beállításokat a fegyverzeti panelen. Még tizenöt másodperc a bombaoldásig.

A BN felkattintja a fegyverzeti főkapcsolót, miközben a pilóta a hátára fordítja az A-6-ost és 3 g túlterhelést belehúzva, beállítja a tíz fokos zuhanási szöget. A talpára forgatja a gépet és a célzókészülékben ott van a Polnoknij. A BN folyamatosan mondja a sebességet - 890, 900, 950 km/óra – és a személyzet a célra összpontosít. Háromszáz méteren járnak, amikor a Polnoknij középső része a célzókészülék jeléhez ér, a pilóta lenyomja a kioldógombot és a Rockeye egy kis tétovázás után leválik az Intruderről.

A pilóta 6,5 g túlterhelésű fordulóba húzza a gépet. Ezzel egy időben három pár infracsapdát szór ki. Csökkenti a túlterhelést, leengedi a gép orrát, hogy sebességet gyűjtsön. Hátat fordítanak a Polnoknijnak, ami azt is jelenti, hogy a két forró fúvócső kitűnő célpont lehet a hajóról indított infravörös rakétáknak, ezért újabb adag infracsapdát szórnak ki és 4 g túlterhelésű fordulóváltásokkal távolodnak. Miközben fejüket tekergetve keresik az esetleges rakétákat, látják, hogy a Rockeye teste szétnyílik, és a résztöltetek kirepülnek belőle. Többségük hosszúra megy, a vízbe repül, és csak kevés találja el a fedélzetet.

A hajózók gyorsan egy újabb támadást dolgoznak ki. Ekkor szólnak az E-2-esről, hogy a Ranger másik Intruder századának gépe hamarosan megérkezik és végrehajt egy Skipper-támadást. Nem kell sokat várni, az újabb A-6-os alacsonyan érkezik. Rendszerei tökéletesen működnek, lézerrel megvilágítják a célt és útjára indítják a Skippert. A fegyver elvégzi a dolgát, a Polnoknij hátsó része a felépítmény alatt egy robbanást követően lángba borul.

1603-skipper.jpg

A Skipper nem más, mint egy 450 kg-os Mk83-as bomba lézervezérléssel és szilárd hajtóanyagú rakétával felszerelve.

A hajó szemmel láthatóan kormányozhatatlan lett. A hajózók úgy döntenek, hogy bevégzik azt, amit a testvérszázad gépe elkezdett. Százötven méteren, vízszintes repülésből támadnak. Veszélyes módszer, de abban bíznak, hogy az iraki haditengerészek a tűzoltással vannak elfoglalva. 

A pilóta annyira a feladatra koncentrál, hogy meg sem hallja, amint a BN rászól, hogy a tengerészek mentőtutajokat bocsátanak vízre. Az égő hajótestre fókuszálva még akkor is csak lassan reagál, amikor a BN már határozottabban, a nevén szólítva ismétli, hogy az irakiak a hajó elhagyására készülnek. Immár nem többek, mint hajótöröttek. A pilóta megszakítja a rárepülést, amikor ismét megszólal a rádió.

Az E-2-es újabb felszíni célt jelez, ezúttal alig 40 kilométerre, északra, a kuvaiti partok közelében. A BN a radarképernyőt árnyékoló tubusra hajolva nézi a radarképet és azt javasolja, hogy egyenesből támadjanak, majd bal fordulóval váljanak ki, mert jobb fordulóval a szárazföld fölé kerülnének, ahol ki tudja, milyen légvédelem fogadná őket.            

A két hajózó a fényes nappal végrehajtható legveszélyesebb módszert, az egyenes vonalú vízszintes repüléssel történő bombázást választja. Ehhez állítják be a célzókészüléket is és a sebességet 900 km/óra felett tartják. A második Polnoknij immár ismerős formája kibukkan a párából. A hajózók 150 méterre állítják a rádió-magasságmérőt, és szemből támadnak. Úgy tervezik, hogy a Rockeye töltetei az orr bal oldalától a tat jobb oldaláig beborítják a hajót. Ennek végrehajtása a pilótára vár, a BN kifelé figyel.

A Rockeye oldása után a pilóta emelkedő bal fordulóba viszi az A-6-ost, közben kiszórja a maradék infracsapdát. Mindketten a nyakukat tekerve nézik, amint a töltetek beborítják a hajó fedélzetét és sorra felrobbannak.

A használható fegyverből és az infracsapdákból egyaránt kifogyva hazafelé, a USS Ranger felé veszik az irányt. A riasztástól számítva 90 perc telt el.

1603-battleforcezulu.jpg

A négy hordozó és kísérete alkotta Battle Force Zulu az Öbölben. Elől fent a USS Midway hajózik, mögötte a Nimitz-osztályú USS Theodore Roosevelt. A Midway mellett a történetben is szereplő USS Ranger halad, mögötte a USS America. Jól látható, hogy a Forrestal-osztályú Ranger még a régi elvek szerint épült, a felépítmény előtt egy felvonó van, mögötte kettő. A Kitty Hawk-osztályú America felépítményét már hátrébb helyezték el, mert nagyon fontos, hogy elöl több hely legyen a gyors egymásutánban érkező gépek elhelyezésére.

* * *

Az Aeromagazin márciusi számában megjelent írásom másodközlése.

Felhasznált irodalom:

Peter Hunt: Angle of attack – An A-6 Intruder pilot’s war

Fotó: Department of Defense, U.S. Navy