A Szolnokon és Pápán 24 órás készenlétet adó kutató-mentő helikopterek személyzetének egyik tagja az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező felcser, aki a kárhelyszínen az életmentést és a sérültek ellátását végzi. Aligha túlzás azt állítani, hogy nélküle a kutató-mentő helikopternek elindulni sem érdemes.

Az MH Pápa Bázisrepülőtéren a kutató-mentő szolgálatba állított Mi-8-as szállítóhelikopter heti előkészítése zajlik. Amíg a Repülést Biztosító Század műszakijai a gépen dolgoznak, riasztás esetén a Dunántúlra is a szolnoki gép indul. A néhány órás kiesés ideje alatt a helikopter autentikus helyszínt ad egy beszélgetéshez az egyik felcserrel, Füsi Csaba zászlóssal, kiképzéséről, feladatairól és azokról az eszközökről, amelyekkel életeket menthet és sérülteken segíthet. 

 Füsi Csaba zászlós, kutató-mentő felcser

- Több mint tíz év mentőzés és a győri Büntetés Végrehajtási Intézetben betöltött vezető ápolói beosztás után 2009 elején kerültem a honvédséghez. A győri légvédelmi rakétaezred egészségügyi központjában dolgoztam, majd a Kub kiképző ütegnél voltam vezénylő zászlós. Hozzám tartozott azoknak a katonáknak az egészségügyi képzése, akiknek nem volt ilyen képesítésük. Közben egy nyelvtanfolyamot követően missziós szolgálatot teljesítettem Afganisztánban, szintén egészségügyi beosztásban, a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) ötödik váltásában – emlékszik vissza a közelmúltra az egészségügyi szakember.

- Néhány éve a pápai kutató-mentőkkel beszélgetve került szóba, hogy felcserként csatlakozzam hozzájuk, de végül csak tavaly februárban pályáztam meg a beosztást, amikor egészségügyi végzettségű katonákat kerestek zászlósi beosztásba. Részt vettem egy kétnapos repülőorvosi vizsgálaton, amelynek az első napja egy átfogó vizsgálat volt, másnap pedig a barokamrában kellett megfelelni az 5500 méteres magasság nyomásviszonyainak és oxigénszintjének.

A sikeres orvosi után két hétre Szolnokra kerültem, ahol az ottani kutató-mentő ejtőernyős kollégák megtanítottak az alpin technikára, a gépből való csúszásra. Ezt először szárazföldi platformról, az ottani ejtőernyő-szárító toronyból gyakoroltam, amikor saját testsúllyal majd az előírásnak megfelelő zsákkal kellett csúszni. Emellett volt egy egészségügyi vizsga is, tesztlap kitöltés formájában.

Miután ezeket a követelményeket teljesítettem, visszajöttem Pápára, ahol helikopterből is csúsztam. Ez vizsga is volt egyben és azóta vagyis tavaly március óta adhatok kutató-mentő szolgálatot. A helikopterből negyedévente legalább egyszer csúszni kell, amit az ejtőernyősök dokumentálnak. A repülőorvosit elég kétévente megismételni mivel nem szoros értelemben vett hajózók vagyunk.

Itt Pápán négyen vagyunk kutató-mentő felcserek. Összesen hat helyünk van, szeretnénk a maradék két helyet is mentésben jártas kollégákkal feltölteni. 24 / 72 órás beosztásban szolgálunk, de ha szabadság vagy valami más miatt borul a rendszer, akkor van még egy kolléga, aki besegít. Havonta 7-8 szolgálatot adok. Emellé kell beillesztenem további 7 x 12 óra szolgálatot, mivel félállásban továbbra is mentőzöm az OMSZ téti mentőállomásánál.

*

A Mi-8-as fedélzetén sok minden elfér, ami az életmentést és a sérültek ellátását segítheti, így a felcsernek is van mit átnézni, amikor szolgálatba állnak. 

- Reggel azzal kezdünk, hogy közösen feljövünk a személyzettel a hangárba, ahol mindenki átnézi a saját szakterületének megfelelő eszközöket: megvan-e és működőképes-e minden – kezdi a szolgálatban eltöltött mindennapok bemutatását a felcser zászlós. - Én is átveszem a szakterületemhez tartozó felszerelést, amiből van bőven, hiszen a kutató-mentő helikopter majdnem rohamkocsi szintű felszereléssel rendelkezik. Mivel a gép állandóan hangárban áll, nincs olyan veszély, hogy a téli hidegben egyes készítmények megfagynak.

A felszerelés részben egy háromfiókos szekrényben van elhelyezve. A felső fiók a kötszereké, a saját védelmünkre szolgáló gumikesztyűké, az izolációs takaróké, és az arra szolgáló eszközöké, amelyekkel a csontot átfúrva a velőűrbe lehet bejuttatni az infúziót akkor, ha hagyományosan, vénakanüllel nem tudjuk a sérültet megszúrni. Ugyancsak ebben a fiókban van a véroxigénszint méréshez a pulzoximéter továbbá vérnyomásmérő, fonendoszkóp és bőrfertőtlenítéshez használatos folyadék.

A középső fiókban olyan speciális ollók vannak, amelyekkel akár vastag ruházat megbontását is elvégezhetjük, és ebben a fiókban is vannak infúziók, infúziós szerelékek, taposószívó, és vérnyomásmérő.

Az alsó fiókban a dokumentáció található, például a sérültosztályozó, úgynevezett triage kártyák, amivel a prioritást jelöljük a sérülteken úgy, hogy a rajtuk elhelyezett kártyák piros, sárga vagy zöld színkódja jelzi, hogy milyen fokú a sérülésük. Ezt minden sérült megkapja, a helyszíni ellátás sorrendjét ez határozza meg. Ugyancsak a dokumentáció része az adatlap, amelyet annak az egészségügyi személyzetnek adunk át, amely a sérültet majd átveszi. A lapon a sérült állapota, a sérülés helye és természete van feltüntetve. Az alsó fiókban tároljuk a víz közeli, víz feletti repüléseknél kötelező mentőmellényt is.

A triage kártya egyik oldala a súlyos és könnyebb sérülés jelzésére. A közepes fokozatot jelző sárga szín a kártya másik felére van nyomtatva.

Adatlap a sérült állapotának leírásához. Az alsó fiókban vannak a víz feletti repülésnél kötelező sárga mentőmellények.

A munkánk kapcsán nem igazán betegekkel, hanem sérültekkel lehet dolgunk, ezért ellátásukhoz nagy mennyiségben van a gépen rögzítő eszköz. Például a klasszikus nyakrögzítőt a súlyos sérült ellátási protokoll alapján kötelező minden sérültnél elsőként alkalmazni, mert a baleseti mechanizmusokból következően szinte mindenkinél előfordulhat a nyaki gerinc érintettsége.

A gépen van egy mellény, ami arra szolgál, hogy egy olyan gerincsérültet mentsünk, akinek a kiemelése ülő helyzetből történik. Ezt a hevederekkel ellátott eszközt lehet a háta mögé csúsztatni és a gerincet, nyakat megnyugtatóan rögzíteni. A mellény hátán vannak fülek, amelyek segítségével rögzített állapotban lehet kiemelni a sérültet például egy roncs repülőgép üléséből.

A kutató-mentő helikopter cseréjekor valamennyi felszerelés átkerül a váltásként érkezett gépbe. 

A sérült teljes testének rögzítéséhez van két vákuum matracunk, amely olyan, mint egy apró hungarocell golyókkal töltött gumimatrac. A levegőt pumpával szívjuk ki belőle, a légüres térben a golyócskák összetapadnak és olyan lesz a matrac, mint egy gipszágy, amely a testet körbeveszi és megbízhatóan rögzíti.

Ha a helikopter nem tud leszállni, a sérültet a csőrölhető hordágyon juttathatjuk fel a gépbe. Van még lapáthordágy is, amely fém lapokból van, kétfelé szétszedhető és a sérült alá tolható. Ez a gerincsérültek mozgatásakor hasznos. Az úgynevezett board, amely egy műanyag lap, szintén kimentéshez, gerincsérültek mobilizálásához használható. Hat normál katonai hordágy is van a fedélzeten valamint oxigénpalackok vezetékkel és maszkokkal, továbbá takarók és izolációs takarók a lehűlés és felmelegedés ellen. Ezekbe csomagolhatóak a sérültek, ha elhúzódik a kiszállításuk.

A kárhelyszínen a sérültek első ellátását ezzel a felszereléssel végzik.

Két zsákunk van, amellyel a kárhelyszínen az első ellátást végezzük. Ezeket akkor is visszük, ha alpin kötélen kell lecsúszni. A zsákok tartalma légút tisztításhoz taposószívó, leszívó katéterek, vérnyomásmérő, lélegeztető ballon, oxigénpalack és oxigénmaszkok, laringoszkóp készlet az intubációhoz vagyis a legbiztonságosabb légút biztosításához, izolációs takarók, infúziók, nagymennyiségű kötszer, valamint egyszerűbb légút biztosítási eszközök, a Mayo-pipák. A zsákokban vannak még tetszőleges formában hajlítható, igazítható sínek a végtagrögzítéshez. Ezek hasonlóak, de modernebbek, könnyebben használhatóak, mint a régi dróthálós Cramer-sínek, amelyekből szintén van a gépen.

A fedélzeten van még defibrillátor, motoros szívó, amellyel a légutakat lehet tisztítani, betegőrző monitor, amellyel vérnyomást mérünk, EKG-t készítünk és folyamatosan figyeljük a sérült állapotát.

A helikopter felszerelésén kívül van egy saját táskám is, ami mindig nálam van. Ebben az első ellátáshoz szükséges eszközök vannak, vagyis a szabad légutak biztosításához szükséges eszközök, érszorító (tourniquet), kötszerek, fájdalomcsillapítók, infúzió és szerelékei, a szúráshoz branülök, valamint a fonendoszkóp, vérnyomásmérő, vércukormérő, pulzoximéter és égési kötszer.

 Füsi zászlós saját felszerelése és Gentex sisakja.

A helikopteren található többi felszerelés az ejtőernyősöké. Amikor végeztünk az eszközök ellenőrzésével és átvételével, visszatérünk a kutató-mentő bázisra. A gépparancsnok megtartja az eligazítást, mi pedig egyenként jelentünk, hogy a felszerelés rendben van.

*

Riasztás esetén a gép hatfős személyzete a helikopterhez siet és ki-ki feladatának megfelelően készül a felszállásra.

 A felszerelés egy része fiókos szekrényben kapott helyet.

- Úgy indul a dolog, hogy a saját felszereléssel - táska, EDR rádió, személyi vészkereső készülék - a helikopterbe beszállva a két ejtőernyős kollégával együtt felvesszük a teljes testhevedert, mert adott esetben számítani kell arra, hogy a gép nem tud leszállni a kárhelyen. Felvesszük a sisakot is és várjuk a felszállást – sorolja az első mozzanatokat Füsi Csaba.

- Az információt a fedélzeti technikuson keresztül kapjuk, mert a sisakunkhoz nincs kommunikációs kapcsolat a helikoptervezetőkkel. A hajózó sisakot csak a fedélzeten viseljük, a kárhelyen pedig egy könnyű műanyag sisakot.

A kárhelyszín közelébe érve az ablakon keresztül elkezdjük a vizuális kutatást. Ha tudunk, leszállunk, ha nem, akkor az ejtőernyősök bekötik az alpin kötelet, és lecsúszunk. Az első felszerelésbe beletartozik két zsák, amit a hátamra veszek, és az ejtőernyősök is hoznak le egészségügyi felszerelést. A helyzettől függően a csőrölhető hordágy vagy a vákuum matrac is jön lefelé. Arról már korábban tájékozódunk, hogy milyen sérültek várhatóak, milyen gép került bajba, de a mentésnek ezernyi forgatókönyve lehet, a következő lépés mindig a kárhelyszínen derül ki. Attól kezdve, hogy leszálltunk, a sérültellátás kezdődik és én határozom meg, hogy mi történik.

A két ejtőernyőssel felderítjük a területet, hogy hol van a roncs, megközelíthető-e, nincs-e tűzveszély, robbanásveszély. Ha műszaki mentés kell, akkor ahhoz is megvannak az eszközök, az ejtőernyősök azokat is kitelepítik.

 Defibrillátor, motoros szívó és betegőrző monitor is a felszerelés része.

Ezután megkezdjük a triage-olást vagyis a sérültek felkutatását és számbavételét. Meghatározzuk, hogy hány sérült van és milyen fokú a sérülésük. Dönteni kell az ellátásuk sorrendjéről, majd elkezdjük az érdemi ellátást. Mindennek az ideje attól függ, hogy milyen gép zuhant le, mennyi sérült van. Ha sok a sérült, és sokáig kell maradni, akkor jelzem a gépparancsnoknak és leállítják a hajtóműveket. A hajózók közül még két ember tud segíteni, ha csak olyan szinten is, hogy sérülteket szállít vagy vigyáz rájuk. Egy fő minden esetben a gépnél marad, a rádiónál, így maximum öten leszünk, de ezzel is gyorsabb lesz az ellátás.

Első körben a légutak átjárhatósága és a súlyos vérzések csillapítása, mint azonnali, életmentő beavatkozás a feladat, majd a törések rögzítése, fájdalomcsillapítás és a szállításra való előkészítés. A sérülteket sérülésük fokától függően egy megközelíthető gyűjtőhelyre kísérjük vagy szállítjuk és várjuk a földi vagy légi úton várhatóan érkező ellátókat.

Az ejtőernyősöknek és a hajózóknak harctéri életmentő (CLS) kiképzése van. A kutató-mentő szolgálatnál szinte minden műszaknál tartunk továbbképzést. Kiemelten foglalkozunk a súlyos sérült ellátási protokollal, a gyors traumavizsgálathoz kapcsolódó fogásokkal, de oktatjuk a heveny rosszullétek esetén teendőket, vérzések, törések, mérgezések ellátását, kihűlést-lázat, újraélesztést is. Ha sok sérült van a kárhelyszínen, akkor a hajózók és az ejtőernyősök ezek ismeretében tudnak segíteni. Így hamarabb kapom meg az infót, hogy milyen sérülésekkel állunk szemben, hiszen lehet, hogy egyes sérültekkel nem tudunk kommunikálni.

 Gerincsérültek ülő helyzetben való kiemeléséhez használatos mellény.

A helyszíni ellátás nem különbözik attól, amit az Országos Mentőszolgálatnál végzek, hiszen nincs különbség az ellátásban attól, hogy valaki autóval vagy repülőgéppel szenved balesetet. Ami a különbség és nehézség lehet, az a helyszín, amit az időjárás vagy a terep miatt csak a helikopterrel lehet megközelíteni. A helyszínen gyorsan, fölösleges dolgokkal nem húzva az időt szállíthatóvá kell tenni a sérültet, hogy mihamarabb eljusson a kórházba, ahol a végleges ellátást kapja.

*

- A kárhelyről visszatérés után pótoljuk a felhasznált anyagokat, intézkedünk az eszközök tisztításáról, fertőtlenítéséről. Visszaállítjuk az alaphelyzetet és az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) felé megtesszük az írásos jelentést a sérültekről, a helyszínről, és a történtekről – vázolja a hazatérés utáni teendőket a kutató-mentő felcser.

 A helikopterből három havonta legalább egyszer csúszni kell. Fotó: Füsi-archív

- A munkánk egyik szépsége, hogy a kutató-mentő szolgálat repüléssel jár és fentről láthatjuk az országot, de az igazi szépségét az adja - és ez bármilyen mentőtevékenységről elmondható - amikor sikerül segíteni a sérülten. Ha olyan emberrel találkozunk, akin korábban segítettünk és látjuk, hogy él és virul, az legszebb része!

A nehéz oldala viszont az, amikor ez nem sikerül, amikor az ember a szakmai kompetenciának megfelelően mindent megtesz a sérültért, de elveszti. Ha nem is nyomasztja az embert, mert tudomásul vesszük, hogy a hivatásunk része, de rossz érzés, főleg ha gyerekkel történik. Az jobban belevésődik az emberbe, és inkább nyomot hagy.

Jó lenne többet dolgozni mert, ha már itt vagyunk minden nap folyamatosan 24 órán át egy felszerelt helikopterrel, itt vannak az eszközök és a szakemberek, azt ki kellene használni. Természetesen az a jó, ha nem kell légijármű balesethez menni, de egyes mentési munkákba bevonhatóak lennénk. Igaz, hogy az általunk használt helikoptertípussal nem tudunk minden kórháznál leszállni, de ahol lehet, ott szívesen segítenénk. 

*

* * *

Az Aeromagazin 2015. júniusi számában megjelent cikkem bővített változata.

Fotó: Szórád Tamás