A hazai Gripen közösség öt éve üzemelteti a típust, amellyel szeptemberben érték el a hatezredik repült órát. Az évfordulók és jelentősebb óraszámok mindig jó alkalmat adnak arra, hogy betekintsünk a hétköznapokba, az egyes problémák, és az elért eredmények hátterébe valamint, hogy a jövőre vonatkozó tervekről is ejtsünk néhány szót.

Ismeretes, hogy a magyar légierő részére a JAS 39C/D gépek leszállítása 2006 márciusában kezdődött és 2007 decemberéig tartott. A tizennégy gépes flotta hivatalos átadására a következő év januárjában került sor. Az első, legfontosabb cél a típus készültségi szolgálatba állítása volt. Erre 2008 végén került sor, a Gripenek a MiG-29-esekkel felváltva látták el a készültséget. Ennek a vegyes állapotnak 2010 decemberében lett vége és a Nagyvas kivonása után csak a JAS 39-es maradt szolgálatban. A Gripenben olyan (védelmi) képesség megszerzésének lehetősége szunnyad, amellyel a magyar légierő korábban nem rendelkezett. A kérdés az, hogy ennek a képességnek a kiaknázása hol tart most, bő öt évvel és hatezer repült órával a kezdetek után.

Cseh szövetségeseink gyakran szolgálnak összehasonlítási alapként, hiszen ők is tizennégy Gripent üzemeltetnek. A készültségi szolgálatot bő hetven nap alatt vették át a kifutó MiG-21-estől. A gyors cseh típusváltás mögött volt egy kényszerítő erő és egy sajátos motiváció is, még ha erről sokan el is feledkeznek, vagy nem tudnak.

A részben korszerűsített cseh MiG-21MFN gépek élettartamuk végéhez értek, a váltótípus rendszerbe állítása nem várathatott magára. Amíg a jó öreg deltaszárnyúak utolsó óráikat repülték a cseh légtérben, addig Kecskeméten ilyen kényszer nem volt, még évekig lehetett számolni a MiG-29-essel, amely egyre csökkenő számban, de húzta az igát, adta a készültségi szolgálatot. Ugyancsak a sürgető típusváltás volt az oka annak is, hogy a csehek gyors hajózóképzést kértek a svédektől. Nálunk hosszabb idő állt rendelkezésre, ennek hátterében megint csak a MiG-29-es állt. A Magyar Honvédség részére 2005 januárja és 2009 decembere között képeztek ki pilótákat.

A rekordidő alatt lezavart cáslavi típusváltás mögött még egy dolog húzódik. Amikor a csehek a NATO rendszerében (NATINADS) kezdtek el készültséget adni, akkor azt egy szűk, zárt közösség látta el. Ez a szűk közösség - fogalmazzunk így - anyagilag rendkívül jól volt motiválva. Egyértelmű volt, hogy ez a kedvező állapot akkor marad fenn, ha a JAS 39-est sikerül gyors ütemben készültségbe állítani. Sikerült. A Gripenen egy ideig ugyanaz a szűk közösség adta a készültséget, mint a MiG-en. Az optimális létszámnak távolról sem nevezhető nyolc hajózó akkoriban szinte a bázison élt. Könnyen kiszámítható, hogy ha két fő ad készültséget, kettő pedig pihen, akkor túl sok tartalék nem marad.

2010 végétől Kecskeméten is a JAS 39C-k állnak készültségben. A készültséget adó pilóták tipikus feladata azoknak a közforgalmi repülőgépeknek az azonosítása, amelyek kétoldalú rádiókapcsolat nélkül lépnek be a magyar légtérbe. Mivel a riasztás kiadása nem nemzeti hatáskörben van, a készültség felszállását a NATO légi vezetési rendszerén keresztül rendelik el.

A hazai Gripenek alkalmazásakor elsődleges cél a készültségi szolgálat olt. Csak ezután következett a levegő-föld feladatok gyakorlása. Ez már elsősorban a szárazföldi erők érdekében és gyakran velük együttműködve történik. Ilyen együttműködés például a földi előretolt repülésirányítóval (JTAC) közösen végrehajtott feladat. A NATO szabvány szerinti eljárások és rávezetések gyakorlása jelentős részben a szolnoki MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj JTAC jogosítású katonáival történt, de gyakoroltak már az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hódmezővásárhelyi katonáival közösen is.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka, Kilián Nándor dandártábornok szerint szakosodás lesz, mert nem lehet mindenkit mindenre kiképezni. Már most is van egy kisebb csoport, amely a levegő-föld feladatok irányába mozdult el.

A magyar Gripenek levegő-föld fegyverzete a földi célra is használható gépágyún kívül az AGM-65 Maverick rakéta, amelynek gyakorló változatát is beszereztük. A Gripen fegyverrendszerébe más fegyvereket is integráltak, például a hagyományos és a lézervezérlésű bombákat is. A hajózók ezek alkalmazását is gyakorolhatják anélkül, hogy valódi bomba lenne a gépre függesztve. A rendszer képes szimulálni a fegyverek repeszhatásának zónáját is, így a pilóták már a gyakorlások során is úgy repülhetnek, mintha valódi fegyvert oldottak volna. Ezzel a rendszerrel és a Litening célfelderítő és célmegjelölő konténerrel a levegő-föld kiképzést meg lehet csinálni. Ha egyszer a lézerbombák beszerzésére is sor kerül, akkor csak egy kiegészítő gyakorlásra lesz szükség.

Ez a gyakorlás a fedélzeti rendszerekkel nagyjából kilencven százalékig közelíti meg a valós helyzetet. Amit azonban sem a Gripen sem más típus nem képes szimulálni, az az éles fegyver alkalmazásának pszichés háttere. Ezért, ha nem is minden rendszeresített fegyverrel, de az éleslövészeten mindenkinek át kell esnie, hogy az éles fegyver alkalmazásának pszichés hátterét és felelősségét megtapasztalja.

Levegő-levegő éleslövészetre Magyarországon nincs mód, azonban a gépágyús levegő-föld lövészetre igen. Ez egyben a fegyver és a lőszer működőképességének ellenőrzése is. Ami azonban a hazai lőterek mérete miatt nem lehetséges, az a Maverick rakéta indítása. Egy éleslövészeten ki kell zárni annak lehetőségét, hogy a fegyver meghibásodás miatt lakott terület fölé jusson. Ez a hiba egy gépágyúnál természetesen kizárt, egy Mavericknél azonban első a biztonság alapon számolni kell ezzel is.

Kilián tábornok, aki maga is Gripenen repül, úgy véli, hogy mivel a Litening konténerrel és a gyakorló Maverickkel az alkalmazást jól be lehet gyakorolni, egy szűk büdzséből gazdálkodó légierőnek nem biztos, hogy éles indításokkal kell meggyőződni a fegyver működőképességéről. Ugyanez érvényes az AIM-120 AMRAAM közepes hatótávolságú légiharc rakétára is, amit a Gripen fegyverrendszere ugyancsak képes szimulálni anélkül, hogy a rakéta a gépre lenne függesztve. A bázisparancsnok véleménye szerint a pszichés felkészítéshez a gépágyús lövészet és az AIM-9 Sidewinder rakéta indítása is megfelelő. Rakétás éleslövészetre a Gripennel eddig egyszer került sor, amikor 2008-ban a svédországi Vidsel lőterén az első két kiképzett csoport indíthatott rakétát.

A legközelebbi svédországi éleslövészetet 2012 tavaszára tervezi a kecskeméti Gripen közösség. A komplex gyakorlat négy fő feladat köré lesz szervezve. Gépágyús éleslövészet egy Learjet által vontatott légi célra, éles infravörös rakéta indítása, kismagasságú / nagysebességű tréning és végül Vidselből Ronneby-be átelepülve egyhetes gyakorlaton, a Lion Effort 2012-n történő részvétel. A lövészeten azok a fiatalok indítanak majd éles rakétát, akiknek erre eddig még nem volt lehetőségük.

Ami jól működik, az a JAS 39-es üzemeltetőket tömörítő Gripen User Group. A GUG meghatározott protokoll alapján, rendszeres időközökben tart találkozókat légierő parancsnoki és munkacsoport szinten is. Az információcsere érinti a kiképzést és a repülésbiztonságot is. Az információk és a kapcsolódó kommentek GUG-on belüli közzétételéhez Kecskeméten fejlesztettek ki egy számítógépes rendszert.

Azonban nemzetközi gyakorlatok ide, Gripen User Group oda, Kilián tábornok is egyetért azzal, hogy valami mégis hibádzik, hiszen hétköznapi szinten eddig nem sikerült megoldani a közös gyakorlást. Például a csehekhez viszonyított földrajzi közelségünk egyértelművé tenné a közös kiképzési repüléseket egymás gyakorló légtereiben. Mindenesetre eddig ők sem keresték az együttműködés lehetőségét, legalábbis velünk. A cáslavi Gripen pilóták rendszeresen használják a német légteret, a Luftwaffe hajózói pedig gyakran repülnek Csehország felett. Talán a probléma az, hogy mi a NATO déli régiójához tartozunk, a csehek pedig az északihoz; lehet, hogy ez okoz adminisztrációs vagy gondolkodásbeli problémát.

Nem magyar sajátosság, inkább a régiónkra jellemző, hogy az ötleteket mindenki jónak, hasznosnak, kivitelezhetőnek tartja és a dolog nagyjából ezen a szinten meg is reked. Pedig a jogi háttér tisztázása után ki lehetne dolgozni a közös gyakorlás kereteit majd a jóváhagyást követően századszintre kell delegálni a feladatot. A „meleg vizet már nem kell feltalálni”, hiszen Nyugat-Európában számos példa van az ilyen együttműködésre. Azok a légierők századszinten szervezik a napi közös kiképzési repüléseket és az egymás repülőterein történő tankolásokat. A mi régiónkban kis létszámú légierők vannak, a nagyobb kötelékek gyakorlása csak közösen képzelhető el, akár a cseh Gripenekkel, akár másokkal, például szövetségen kívüli szomszédunk, Ausztria Eurofightereivel.

JAS 39-eseink eddig hibátlanul szerepeltek a nemzetközi gyakorlatokon; a 2007-es szardíniai Spring Flag-en például az egyetlen típus volt, amelynél egyszer sem kellett meghibásodás miatt feladatot törölni vagy módosítani. A tapasztalat az, hogy a gép kis mérete és a sárkánynál felhasznált anyagok miatt a Gripen radarral nehezen észlelhető a levegőben. Ennek köszönhetően a magyar pilóták számos esetben időelőnnyel alkalmazhatták a taktikai manővereket.

Gripenjeink alkalmasak a légi utántöltésre, és líbiai bevetéseiken a svéd gépek is rendszeresen tankoltak nemcsak a saját Herculesből, hanem az USAF KC-135-ös és KC-10-es tankerjeiből, vagy a francia légierő C-135FR gépéből. Kezdődhetne tehát a kiképzés, hiszen ezekből a tankerekből a magyar gépeket is lehetne tölteni. A megszerzett jogosítás fenntartására ismét csak a nagyobb nemzetközi gyakorlatok, és a közös kiképzési repülések adnak lehetőséget, mivel a költségmegosztásnak köszönhetően kedvezőbb költséggel lehetne fenntartani a jogosításokat. Jó példa erre az a közös kiképzési repülés, amit az USAFE avianói ezredének F-16-osaival közösen hajtottak végre a magyar Gripenek. Az Olaszországból érkező Falconok a kecskeméti vadászokkal gyakorolták a légiharcot, majd amíg a Gripenek leszálltak Kecskeméten, az amerikai pilóták megtankoltak abból a tartálygépből, amely egész idő alatt nagy magasságban várakozott. A töltést követően harcba bocsátkoztak egy újabb Gripen kötelékkel.

A légi utántöltés képessége már-már alapkövetelmény egy komolyabb gyakorlaton is. Aki ugyanis nem alkalmas a levegőben tankolni, azt sokszor csak nagy nehézségek árán lehet beilleszteni a feladatba. Ennek keserű élményét annak idején a magyar MiG-29-es pilóták is megtapasztalták a NATO Air Meet-eken, amikor gépükkel utolsóként indultak és elsőként szálltak le. A légi utántöltésre képtelen személyzet csak kompromisszumokkal használható, mert akadályozza a bevetés eredményes végrehajtását.

Szimulátoros gyakorlásra a kecskeméti repülőbázison és Svédországban van lehetősége a magyar Gripen közösségnek. A bázison található szimulátoron a különböző eljárásokat, a kötelékezést, a fegyverhasználatot, a légi utántöltést és a meghibásodások esetén szükséges teendőket lehet gyakorolni. A szimulátor használata ugyanúgy be van osztva, mint a repülőgépeké, üresjárat szinte nincs. Az eszközt egy személy is tudja működtetni, tehát, ha egy pilóta éppen vasárnap érez kedvet ahhoz, hogy gyakoroljon, akkor azt megteheti. A pilóták előre is megtervezhetik a feladatot, de a kabinban ülve is „klikkelhetnek” és már fut is a kiválasztott program. A századnál felállított szabály szerint havonta egyszer mindenkinek végre kell hajtania meghatározott feladatokat. Ezt dokumentálják, akinek nincs meg a kötelező szimulátoros gyakorlata, az nem repül.

A taktikai képzésre a svéd harcászati szimulációs központ szimulátora szolgál, ahova rendszeresen utaznak ki a kecskemétiek. A több szimulátorból álló, egymással összekapcsolt rendszerrel saját és ellenséges feladat is generálható. A szimulátorral biztosítható taktikai képzés sokrétű. A pilóta gyakorolhatja a gépére indított rakéta elleni manővereket (ha nem sikerül, a gép „lezuhan”), de egy kisebb kötelék bevetésének tervezése is gyakorolható. A végrehajtás után a kiértékelés egy nagyméretű 3D-s kivetítőn követhető, ahol látni, hogy ki, mikor és hol járt, mit csinált. Idén több „mission commander”-t képezhettünk így ki, akikre egy NATO gyakorlaton egy kisebb, nem csak Gripenekből álló kötelék vezetését lehet bízni. Tavaly és idén már nem csak pilóták gyakoroltak a svéd központ taktikai szimulátorán, hanem vadászirányítók is, sőt idén JTAC is volt a kiutazó csoportban, mert az ő gyakorlása is megoldható volt. A szimulátor bérleti díja nem olcsó, több tízmillió forintról van szó az egyhetes időtartamra, de még így is sokkal kevesebbe kerül, mintha valódi repüléssel kellene begyakorolni a feladatokat, ahol még az ellenséges gépeket is biztosítani kell. Ez tehát az egyik legjobb módszer a taktikai képzésre és az egy hét alatt a szimulátorral ezer „felszállást” lehet végrehajtani.

A szimulátor mellett a centrifuga tréning is kötelező. A kiutazók ekkor a vízi túlélő tréninget is teljesítik, amikor az ejtőernyőt motorcsónakkal vontatják fel, majd a vízre (tengerre) ereszkedést követően be kell jutniuk a gumicsónakba, gyakorolniuk kell a túlélő eszközök használatát, majd a helikopteres kiemelést. Ismét csak a költségcsökkentést szem előtt tartva, kidolgozásra került az a javaslat, hogy ezt a túlélő tréninget itthon teljesítsék a Gripen pilóták. Ezt a kijelölt hajózó és ejtőernyős tiszt szakmai felügyelete mellett a Tisza-tavon lehetne végrehajtani a szolnoki helikopteresekkel karöltve.

Az már a hazai Gripen üzemeltetés elején kiderült, hogy a tervezett műszaki létszám kevés lesz. Megfelelő számú üzemképes repülőgéphez megfelelő létszámú műszaki kell, és ez az állapot Kecskeméten nem állt fenn. A létszám egész egyszerűen kevés volt ahhoz, hogy a zónában (üzemeltetés) és a hangárban (javítás) elegendő számú műszaki dolgozzon. Ezt a tapasztalatlanságból eredő hibát utólagos képzésekkel kellett orvosolni, bár műszaki vonalon némi tartalék még jól jönne. Annyit azonban már sikerült elérni, hogy az üzemképességi mutatók mára igen jók lettek, a hangárban két műszakban folyhat a munka, és van egy üzemeltető csoport, amely a repüléseket szolgálja ki a zónában.

Mégis van egy kérdés, amit nem lehet szemlesütve megkerülni, ez pedig a műszakiak elvándorlása, ami szoros összefüggésben áll az anyagi megbecsüléssel. A repülésben ugyanis nem követhető az „amíg fizetgetnek, addig dolgozgatunk” gyakorlat, így aki nem tud megélni a jövedelméből, az bizony más foglalkozást keres. A hivatástudat, a szolgálat, a közösség összetartó ereje szép, sőt nemes dolgok, de mindenki meg akar élni és gondoskodni a családja anyagi biztonságáról.

Képzeljük hát magunkat egy tapasztalt műszaki tiszthelyettes helyébe, aki egy kb. ötvenmillió dollár értékű Gripent üzemeltet havi 100-130 ezer forintért vagy egy mérnök végzettségű tiszt bőrébe, aki 150 ezret visz haza havonta. Ezekkel a számokkal és felelősséggel állítsuk szembe azokat a lehetőségeket, amelyet egyes civil cégek nyújtanak a jól képzett, tapasztalt műszaki munkaerőnek. Ha 300-400 ezer forintos ajánlataik mellé odatesszük a fenti összegeket, akkor borítékolható, hogy előbb-utóbb egy ilyen cég szélturbinája fog győzni a Gripennel szemben. Sajnos ez napjaink realitása. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás