Tavaly december közepén került a kezembe egy kedves barátom ajándéka. A „Lúcia szárnyán” címmel megjelent napló egy húsz évvel ezelőtti, kontinenseken átívelő repülés történetét rögzíti.

Mára már feledésbe merült, hogy 2002 novemberében két magyar pilóta egy magyar gyártmányú Apollo Fox ultrakönnyű repülőgéppel a Balaton mellől Ausztráliába repült azzal az elsődleges céllal, hogy felhívja a közvélemény figyelmét egy kevéssé ismert betegségre, a Rett-szindrómára és hogy ezzel létrejöhessen egy intézmény a halmozottan sérült gyerekek javára.

Az ötletgazdával, az akkor 41 éves Kántás Andorral Keszthelyhez közeli repülőterén találkoztam 2002 kora őszén. Andor, aki maga is érintett volt, mert három gyermeke közül a középső, Lúcia ebben a betegségben szenvedett, erről a kis füves reptérről dolgozott HA-YNAU lajstromjelű ultrakönnyű gépével és két utasrepültetés között vázolta fel a megvalósítás küszöbén álló tervet. Barátjával, Latky Csongorral október eleji indulást, és 35 repült napot terveztek a 21 ezer kilométeres útra úgy, hogy lehetőleg csak nemzetközi repülőtereken szállnak le. Repülőgépük az útra felkészített, Andor kislánya után Lúcia névre keresztelt Apollo Fox ultrakönnyű gép volt. A gép 120-140 km/h-s utazósebességét egy 100 lóerős Rotax motor és egy háromágú légcsavar biztosította, a navigációt alapvetően egy Garmin 295-ös GPS-re bízták. A repülés teljes biztosítását magyar cég, a Valko International vállalta és a navigációs tervek összeállításához maléves segítséget kaptak, de további támogatójuk kevés akadt, így a költségeket javarészt saját zsebből fedezték. A terv az volt, hogy Sármellékről Thaiföldre repülnek, ahol pihenőt tartanak és elvégzik a gép ápolását is. A pihenő után a nagy ugrás következik: átrepülés az ausztrál kontinensre, ahol úti céljuk, Sydney várja őket. Ez volt a terv, de a tervek nem mindig élik túl az első találkozást a valósággal.

Lúcia a repülés előtt két hónappal, amikor még egy kétágú légcsavarral volt felszerelve

Az Apollo Fox műszerfala

A sármelléki induláskor fellépő meghibásodás és a Kárpát-medence mostoha novemberi időjárásának leküzdése után az útvonalukon is módosítaniuk kellett. Végül Románián, Bulgárián, Törökországon, Szírián, Jordánián, Szaúd-Arábián, az Egyesült Arab Emírségeken, Ománon és Iránon keresztül jutottak vissza tervezett útvonalukra Pakisztán, India, Banglades, Burma (Mianmar) és Thaiföld felé. A karácsony és az új év itt érte a két repülőt, akik 2003. január 2-án indultak tovább. Útvonaluk Malajzia, és az indonéz szigetek - Szumátra, Jáva, Bali és Nyugat-Timor - felett vezetett. Innen már Ausztrália következett és kilenc közbenső leszállás után a tizedik Sydney Bankstown repterén volt, ahova január 30-án, helyi idő szerint 14 óra 30 perckor érkeztek meg.

Kántás Andor a gép bal ülésében. Az ausztrál úton végig a jobb ülésben repült, hogy a motorellenőrző műszerek legyenek előtte

Egy Balaton feletti sétarepülésről visszaérkezőben

Csak a repülőgépük volt ultrakönnyű, a 18 országot és 38 repülőteret érintő, néhány nap híján három hónapos repülés nem. A technikai lehetőség, az időjárás, a bürokrácia és a vállalkozás alacsony költségvetése számos esetben rögtönzésre, gyors újratervezésre és egyes szabályok rugalmas értelmezésére kényszerítette a pilótákat, ugyanakkor a legtöbb repülőtéren segítő szándékkal találkoztak. Amíg idehaza szinte teljes érdektelenség kísérte a repülést, az útvonalon érintett több városban is rádiók és televíziós társaságok kértek olykor az éjszakába nyúló, többórás interjút a két pilótától továbbá egy nagyszabású ausztrál repülőnapon is részt vettek.

Lúcia a budaörsi repülőtéren 2003 májusában, miközben világjáró pilótái egy elismerést vesznek át Budapesten. A gép, amely szétszerelve és konténerbe csomagolva hajón tette meg az utat vissza, Európába, a kezdeti üzemanyagtartály-szivárgást leszámítva megbízhatóan, lényegében hibátlanul üzemelt a hosszú úton

*

A Lúcia szárnyán magánkiadásban jelent meg, kereskedelmi forgalomban egyelőre nem kapható, de nem elérhetetlen: a luciaair.eu oldalon megrendelhető. Ugyanitt albumokba rendezve rengeteg fotó is látható az út egyes szakaszairól. Kántás Andor nem tör irodalmi babérokra útinaplójával, ezt többször hangsúlyozza is a könyvben. A stílus ennél sokkal közvetlenebb, olyan, mint amikor a szomszéd srác meséli el élete nagy kalandját. Ajánlom mindenkinek, akiben olyan kérdések merülnek fel, hogy hogyan sikerülhetett két magyarnak egy apró géppel eljutni a világ túlsó oldalára, éghajlati zónákon át, hegyek, sivatagok, tengerek, és a dzsungel felett szinte minden nap repülve leküzdeni a Sármellék és Sydney közötti távolságot, milyen emberekkel találkoztak az út során, hogyan intéződnek a dolgok a közeli és a távoli keleten és, hogy végül elérte-e legfontosabb célját a vállalkozás.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás