ALMÁSY FLY-IN - FERTŐSZENTMIKLÓS, 2003. MÁJUS

A visszajelzések szerint az olvasók egy része kisgépes vonatkozású keresés révén jut el az Air Base blogra. Ezért időnként a közforgalmon kívüli repülés légcsavaros és forgószárnyas gépei is helyet kapnak a blogon. Az első ilyen bejegyzéshez a 2003-as évnél nyitottam ki a fotóalbumot.

17-02-06.jpg

A motoros repülés centenáriumának évében német pilóták emlékrepülést szerveztek Magyarországra, így tisztelegve Almásy László pilóta, Afrika-kutató emléke előtt. A Szombathely feletti bemutató repülést megelőzően a résztvevő gépek 2003. május 2-án érkeztek meg a fertőszentmiklósi repülőtérre. Érkezésük nem volt túlreklámozva, így csak a véletlennek köszönhető, hogy a kötelék néhány gépét sikerült lefényképezni. Mint például a nyitóképen látható Piper PA-12-est.

17-02-01_1.jpg

Egy Magyarországon ritkán látható négyüléses, behúzható futós típus, a Rockwell Commander 112-es. A Commandert a hetvenes évek elején kezdték forgalmazni, a D-EFHW 1975-ös gyártású.

17-02-02.jpg

Az emlékrepülésen résztvevő két, litván lajstromozású Jak-52-es egyike. 

17-02-07.jpg

Az ERCO (Engineering and Research Corporation) a harmincas évek közepén tervezte a 415C Ercoupe-t. A D-ELIX egy 1946-os gyártású példány, amelynek orrában egy mindössze 75 lóerős Continental boxermotor zümmögött. Kortársaihoz hasonlóan az Ercoupe is repült az amerikai hadsereg légierejénél.

17-02-03.jpg

Ez az amerikai lajstromjelet viselő Cessna 195-ös a típus gyártásának első évében, 1947-ben készült. A 195-ös modell rövid ideig volt gyártásban, mert a piacon megjelentek az orrfutós, boxermotoros típusok és a háború előtti időket idéző forma elavulttá vált. 

17-02-12.jpg

Ez is Cessna, egy behúzható futós, jégtelenítővel és túlnyomásos utastérrel ellátott P210N.

17-02-05.jpg

Az olasz Piaggio P.149-est csak Nyugat-Németországban üzemeltették nagyobb számban, a légierő kiképzőgépe volt és a Focke-Wulf gyártotta is FWP149 jellel. A D-EFYZ is náluk készült.

17-02-08.jpg

Egy igazi ritkaság gurul a fertőszentmiklósi apronon. A svéd lajstromú Stinson V77 Reliant 1942-ben került le a gyártósorról Michigan államban. Az amerikai hadsereg és a brit haditengerészet egyaránt üzemeltette, de repült belga lajstrommal is.

17-02-09.jpg

Pin-up lány a Reliant oldalán.

17-02-10.jpg

A SE-BZP korábban úszótalppal felszerelve is üzemelt.

17-02-11.jpg

Az Edward Stinson által 1920-ban alapított cég a háború után az AVCO-ba, majd a Piperbe olvadt.

17-02-13.jpg

A tankolón egy 1941-es gyártású Boeing PT-17 Stearman áll. A típust a wichitai Stearman Aircraft Company mérnökei tervezték, de a céget a harmincas évek közepén a Boeing megvásárolta.   

17-02-14.jpg

A Stearmant a hadseregnél nevezték PT-nek, a haditengerészetnél az N2S jelzést kapta.

17-02-15.jpg

A Stearman szárnyszerkezetét fából gyártották, a törzs vázát fémből, ezekre került a vászon, a vászonra pedig ez a szolid artwork.

17-02-16.jpg

Egy másik, sötétebb árnyalatra festett Stearman, szintén 1941-ből.

17-02-17.jpg

A navigálásban egy mozgótérképes GPS volt a pilóta segítségére.

17-02-18.jpg

A következő képen látható kétfedelű hátsó műszerfala.

17-02-19.jpg

A D-EEGN a Bücker 131 Jungmann spanyol gyártású változata. A CASA 1.131E típusjelzéssel gyártotta közvetlenül a második világháború után és a gép a spanyol légierőben szolgált.

* * *

Fotó: Szórád Tamás