Taszár '91

Húsz éve, hogy 1991. szeptember 20-21-én, Magyarországon megrendezték az első nagy, nemzetközi repülőnapot. A helyszín a 31. Kapos Harcászati Repülőezred taszári bázisa volt. A keleti blokk katonai repülőgépei mellett azok az amerikai gépek is jelen voltak, amelyek bő fél évvel korábban a Desert Storm műveletben Irak és Kuvait felett harcoltak. Ezért talán elnézi a kedves olvasó, hogy a hazai MiG-ek helyett ebben a bejegyzésben inkább a vendégek kapnak helyet.

Apró információ a fotókhoz. Sajnos az Air Base blogger által akkoriban használt "hardver" meglehetősen régi darabokból állt. Ehhez adjuk hozzá a gyatra minőségű filmet, és bizonyos képességbeli hiányokat majd az alábbi képek formájában megkapjuk az eredményt...

Az F-15-ösök korai, világos árnyalatú színeiben szökken az égbe az egyik bitburgi Sas. Jól látszik a gép mérete és az, hogy az "ego driver" kitűnő kilátást biztosító kabintető alatt ül. A bitburgi F-15-ösök 13 légigyőzelmet arattak az Öböl-háborúban. Németországi bázisukat '94-ben zárták be.

Itt még a régi kamuflázzsal repül az A-10-es, de a Warthogokat a kilencvenes évek második felére szürkére festették át. Mivel a típust csak a meglévő légifölény esetén alkalmazzák, nem volt már jelentősége annak, hogy fentről nézve beleolvadjon a terep színeibe. Ja, és bárki bármit mond, az A-10-es szép!

Egy másik repülő tank, egy Szu-25K csehszlovák felségjellel, késrepülésben. A típus azóta sem járt magyar repülőnapon.

Amitől mindenkinek leesett az álla, az Václav Vasek MiG-29-es bemutatója volt. A csehszlovák Fulcrum gyakorlatilag végig a futópálya felett forgolódott.

Lokátorvadász páros nyitott futós áthúzása. Az F-4G beömlőnyílása előtt jól láthatóak a Desert Storm-os bevetéseket jelölő sziluettek. Az F-16-os végét sajnos le kellett nyesni, mert a fényképezőgép előtt felugró fej kitakarta.

Magyar Mi-24V. A festés még a régi, de a felségjel már az új.

A szeptemberi harmattól nedves orral, hátracsapott szárnyakkal csücsül a RAF Lakenheath-ről átruccant ezredparancsnoki F-111F a taszári betonon. A 48. harcászati vadászezred gépe 7-8 hónappal korábban a szaúdi Taifból indulva szórta a bombákat az iraki célpontokra.

Az első taszári repülőnapot a Thunderbirds F-16-osainak bemutatója zárta. Az USAF bemutatóköteléke 1982-ben kapta meg a típust, az első szezon amit már a Falconnal repültek az 1983-as volt.

A kép egy kicsit csalóka. A gépek valójában egymás mellett vannak, igaz nagyon közel egymáshoz.

Az első taszári repülőnap belépőjegye. Manapság a dizájn és az ár is messze-messze jár a '91-estől.

* * *

Fotó: Szórád Tamás