Képek és köszönet

2014 utolsó bejegyzésébe azokból a képekből válogattam néhányat, amelyeket idén készítettem, de a korábbi bejegyzésekből kimaradtak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben az évben a munkámat segítették illetve lehetővé tették, hogy megírhassam személyes történeteiket. Ugyancsak külön köszönet illeti a kecskeméti, pápai és szolnoki repülőműszaki közösséget. Segítségükkel nem csak dokumentálhattam a munkájukat, hanem egy rövid időre részese is lehettem a mindennapjaiknak. Végül köszönettel tartozom az Air Base blog olvasótáborának az egész éves figyelemért. 

14-01.jpg

2014-ben először Kecskemétre látogattam, ahol egy fagyos januári napon végigkísérhettem a 2013-as év repülőműszakijának egy munkanapját.

14-04.jpg

A rohamcél leküzdésére készülő lövészek egy gallyakból rögtönzött terepasztalon megtartott eligazításra figyelnek. A 25/88-asoknak hála, végigkísérhettük a cél leküzdésének mozzanatait.

14-07.jpg

Egy BTR-80-as parancsnoka a májusi Tavaszi áttörés 2014 gyakorlaton, ahol esőből, szélből és sárból is bőven jutott a katonáknak.

14-08.jpg

Júniusban esedékes lett a pápai kutató-mentő helikopter cseréje. A pápai és a szolnoki műszaki parancsnokokról a gépek, a felszerelés és a dokumentáció átadás-átvétele után készült ez a fotó.

14-21.jpg

Csigatárakkal a kezében igyekszik az újpesti hadihajósok katonája. A hajók gépágyúival szárazföldi lőtéren tartottak éleslövészetet májusban és szeptemberben.

14-09.jpg

A Mistral szakasz MCP járművének közelbiztosítását ellátó katonák egyike. A célkövetési gyakorlat „helikopteres napján” kísérőimnek köszönhetően, nyomon követhettem az eseményeket azaz mindig jókor lehettem jó helyen.

14-10.jpg

Ismét a 25/88-asoknál, ezúttal a Holt-Tisza partján. A vízi kiképzési feladat kezdetéig még van egy negyedóra.

14-11.jpg

A tízéves Repülést Biztosító Század volt és jelenlegi tagjai a kitartó munkával felújított és hangárban őrzött Mi-24-est tolják ki a fotózáshoz a szeptemberi baráti találkozójukon.

14-15.jpg

Mialatt a Gripenek a levegőben vannak, a műszakiak egy problémát vitatnak meg.

14-22.jpg

Hajózó és JTAC a zónába tartó mikrobuszban. Sokszor dolgoztak együtt, most a JTAC az egyik kétüléses Gripen fedélzetén tapasztalja majd meg, hogy kollégái hogyan vezetik rá a gépet a célpontra.

14-16.jpg

Aki viszont már túl van a Gripen repülésen, az a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka. Le sem tagadhatná, hogy mennyire tetszett neki a nagysebességű szárnyalás!

14-18.jpg

Kerékpár és repülőgép. A látvánnyal Orville és Wilbur is elégedett lenne.  

14-20.jpg

A végére egy külföldi képet hagytam, amely szeptemberben az Ample Strike gyakorlaton készült Csehországban. A cseh légierő kommunikációs tisztje talpig mosolyban, de kellő határozottsággal szakítja félbe az USAF négycsillagos tábornokának beszédét, amely egy kicsit hosszúra nyúlt, nem hagyva időt a tolmácsnak a fordításra.

***

Boldog új évet kívánok!

Szórád Tamás