Az amerikai haditengerészet Blue Angels nevű köteléke nem csak a logisztikai feladatok ellátására használja a C-130-as szállítógépet. A század színeire festett Hercules a show nyitó demóját repüli, immár egy éve a startrakéták (JATO-Jet Assisted Take Off) nélkül.

Bizton állítható, hogy a C-130-as típus előbb-utóbb mindenképpen bekerült volna a kötelékbe, de ezen sokat lendített az, hogy a Blue Angels 1969-ben az F-4J Phantom II típusra váltott az F-11A Tigerről. A Phantom nagyméretű J79-es hajtóműve azonban nem fért be a bemutató kötelék által akkor használt C-121 Constellation-be.

Fotó: U.S. Navy

A Hercules alkalmazása kézenfekvő megoldásnak tűnt, és a típus 1970-től a kötelék legújabb szállítógépe lett. A C-130F a tengerészgyalogság (Marines) készletéből került át a Kékekhez, azzal a feltétellel, hogy egy tengerészgyalogos személyzet repüli majd. Így van ez ma is, a C-130-as nyolcfős személyzete - három pilóta, két fedélzeti mérnök, egy navigátor, egy hajózószerelő és egy a rakományért felelős loadmaster - a tengerészgyalogságtól kerül ki. A pilóták kivételével valamennyien keresztkiképzést is kaptak és a repülőgép karbantartását is elvégezhetik. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tengerészgyalogosok kezdetben egy kicsit kívülállónak számítottak a Blue Angels haditengerészek alkotta közösségében.

A C-130-as 1972-ben mutatkozott be a nagyközönség előtt, és azonnal megkapta a becenevét is. Egy akkoriban futó rajzfilm figurája után Fat Albert (Kövér Albert) lett. A Fat Albert először 1975-ben repült bemutatót. A Blue Angels hagyományosan saját bázisán, a floridai Pensacola tengerészeti légibázison tartja szezonzáró bemutatóját. Röviddel a ’75-ös szezon vége előtt két C-130-as pilóta javasolta a kötelék parancsnokának, hogy részt vennének a show-ban. A „mégis mire gondoltak” kérdésre a „feltesszük a JATO-kat, begyújtjuk és egy gyors emelkedést mutatunk be” volt a válasz. Valójában akkor még fogalmuk sem volt, hogy ezt hogy lehet végrehajtani.

Fotó: U.S Navy

Az amerikaiak startrakétáit a Cal Tech-en (California Institute of Technology) fejlesztették ki a legendás Kármán Tódor irányításával. Először 1941-ben próbálták ki, szélesebb alkalmazására a vietnami háborúban került sor. A C-130-asokon mindennapos volt a használatuk annak érdekében, hogy a gépek gyorsan a kézifegyverek hatásos lőtávolságán kívülre emelkedhessenek.

Az ötletgazda Steve Petit és Ron Fleming századosok a Hercules kiképzési és üzemeltetési utasításában találták meg a startrakéták használatának mindössze kétoldalas leírását. Sikerült elintézniük, hogy a haditengerészeti légierő tesztközpontjából, a Maryland állambeli Patuxent Riverből nyolc rakétát Floridába szállítsanak. A nyolc JATO végül a show napján került fel a Fat Albert oldalára. Gyakorlásra sem idő sem plusz rakéta nem jutott.

Fotó: U.S. Navy

Az első JATO bemutató a szó minden értelmében zajos sikert aratott. Ennek ellenére a rakéták használata néhány évig szünetelt, mert Pensacolában nem sikerült megoldani a rakéták tárolását. Már úgy tűnt, hogy az egész csak egy egyszeri alkalom volt, amikor nyolcvanas évek elején sikerült visszahozni a JATO-felszállást a C-130-as demójába.

A C-130-as tizenegy perces bemutatója 2009 novemberéig a JATO bemutatóval kezdődött. A rakéták tetejébe épített gyújtóberendezést a fedélzeti mérnök tudta működtetni a műszerfalára szerelt gombbal. Amikor a fékoldást követően a gyorsuló repülőgép a nézők elé ért, a fedélzeti mérnök megnyomta a gombot majd egy hangos durranást követően a rakéták beindultak és annyi tolóerőt fejtettek ki, mintha a Fat Albert egy ötödik hajtóművel rendelkezett volna. A gép negyvenöt fokos emelkedéssel érte el a 400 méteres magasságot, ekkor a rakéták kiégtek és a pilóta átnyomta a gép orrát. Ekkor nem csak a személyzet élhette át rövid ideig a súlytalanság élményét, hanem az a 20-30 VIP is, akik ezeken a repüléseken részt vehettek.

Fotó: U.S. Navy

A felszállást követően a C-130-as visszafordulva 60 fokos bedöntéssel húzott át a közönség előtt. További fordulózások után egy nagysebességű áthúzás következett, majd a típussal végrehajtható legszűkebb fordulót mutatták be. Ezután megemelkedtek, és a hosszúfalon behelyezkedtek egy harctéri leszálláshoz. A meredek süllyedést követő földet érés után intenzív fékezéssel 400 méteren belül álltak meg. Ekkor reverz üzemmódban, egy rövid tolatással fejezték be a demót.

A személyzetek elmondása szerint annyira mintaszerű a pilótafülkében dolgozók együttműködése, hogy a tengerészet repülésbiztonsági iskolájától gyakran küldenek megfigyelőket, akik a munkamegosztást továbbá a két pilóta és a fedélzeti mérnök közötti kommunikációt figyelhetik.

Fotó: U.S. Navy

A JATO korszaknak a 2009-es szezonnal lett vége. Legalábbis a Kékeknél, hiszen az egyre erősebb hajtóművek megjelenésével műveleti körülmények között már régen nem használták a rakétákat. A legújabb darabokat még a hetvenes évek közepén gyártották le, ezért minden évben egyszer ellenőrizték azokat és többet selejtezni kellett. További gondot és költséget jelentett a rakéták tárolása és szállítása is, mivel fegyvernek minősülnek, így külön kellett azokat a bemutatók helyszínére szállítani, nem a C-130-as fedélzetén.

Fotó: U.S. Navy

Az utolsó JATO bemutató rakétái az amerikai haditengerészeti repülés nemzeti múzeumába kerültek. A C-130-asok ettől függetlenül tovább repülik bemutatóikat. A Blue Angels eddig három C-130F-et, egy TC-130G-t használt, jelenleg egy C-130T-vel repül. A jövőben egy C-130J üzemeltetését tervezik.

(A CODE ONE magazin engedélyével.)

* * *