Air Base

2022.jún.08.
Írta: szórád tamás komment

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: AMPLE TRAIN 2003

Ample Gain-nek indult, majd a nyolcvanas évek végére Ample Train-re módosult annak a NATO kezdeményezésű kereszt-kiszolgálási gyakorlatnak a neve, amely a repülőműszakiak képzését és gyakoroltatását célozta annak érdekében, hogy a szövetséges légierők kölcsönösen kiszolgálhassák egymás gépeit. A Magyar Honvédség 2003 májusában volt házigazdája a gyakorlatnak és a kecskeméti zónában érdekes társaság jött össze.  

exat03-03.jpg

Tovább

LÁTNIVALÓK BASTOGNE UTCÁIN

Ha Hollandia felöl érkezünk Belgiumba, és már magunk mögött tudtuk a valaha szebb napokat látott Liége lehangoló városrészeit és lepusztult rozsdaövezetét, felüdülésként hat az Ardennekben vezető autópályán haladni a luxemburgi határ közelében fekvő Bastogne felé. Miután a német hadsereg 1944. december 16-án megindította az Antwerpen visszafoglalását és az amerikai és angol erők fő utánpótlási vonalának elvágását célzó ardenneki offenzívát, és behatolt Belgiumba, az úthálózat miatt stratégiai fontosságú helyen lévő, szeptember 10-én egyszer már felszabadított Bastogne újra célpont lett. A német előrenyomulás végleges visszaszorításához még több mint egy hónap kellett, de Bastogne ostroma már december 27-én véget ért. A városban több kültéri látnivaló emlékeztet az 1944 karácsonyán vívott harcokra.

0362.jpg

Tovább

KAMERA! TESSÉK!

6625.jpg

Május közepén, néhány nappal az után, hogy a honvédség helikopterei a Pipishegyen gyakoroltak, egy újabb forgószárnyas kereste fel a Mátrában meghúzódó repteret. Ezúttal egy civil helikopter járt ott, a honvédség által is használt AS 350 Ecureuil megnövelt felszálló tömegű, két hajtóműves, AS 355F2 Ecureuil 2-es változata. A budaörsi bázisú magyar gép kamera platformként kísérte az idei Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros verseny mezőnyét. (Tavaly egy Bo-105-ös végezte ugyanezt a munkát.) A helikopterre függesztett kamera képét a Mátra felett nagy magasságban repülő francia Beech 200 King Air fedélzetére továbbították, majd onnan sugározták a televíziós társaságokhoz. A helikopter három alkalommal szállt le tankolni Pipishegyen. Kétszer járó hajtóművek mellett töltötték újra, hogy mihamarabb a mezőny után repülhessen, a harmadik tankolásra már a hazarepülés miatt volt szükség.

Tovább

KATONAI TEMETŐ – NEUVILLE-EN-CONDROZ

A Belgiumban előrenyomuló amerikai 1. hadsereg által 1944. szeptember 7-én felszabadított Liége közelében, Neuville-en-Condroz településen helyezkedik el az 1945 februárjában létesült amerikai katonai temető és emlékhely, az Ardennes American Cemetery and Memorial. A temető abból a szempontból egyedi, hogy nem csak a térségben elesettek földi maradványait őrzi, hanem az európai hadszíntér szinte valamennyi nagyobb csatájában elesettekét is, sőt a csendes-óceáni térségből is kerültek ide elhunytak. Ennek az az oka, hogy a temető a háború végétől 1960-ig központi azonosító helyként is működött, itt igyekeztek minden kétséget kizáróan megállapítani az elesett katona személyazonosságát. Ez többnyire sikerült is, az Ardennes American Cemetery and Memorial földjében nyugvó 5311 elhunyt közül csak 792 az ismeretlen.

0410.jpg

Látogatóközpont. A kaputól hosszú, fákkal és gondosan nyírt gyeppel szegélyezett út vezet ahhoz az épülethez, ahol információt kérhetünk, de a temetőt gondozó szervezet amerikai embere szívesen beszél az itt nyugvók történetéről is: kik voltak, mi történt velük, miért nyugszanak belga földben.

Tovább

ALBUM A MÁTRÁBÓL

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis a hét első felében négy H145M, két Mi-24P és egy Mi-17-es helikopterrel gyakorolt a Mátrában, érintve a pipishegyi repülőteret. A harci és szállító vegyes kötelékhez a szlovák légierő UH-60M Black Hawk helikoptere is csatlakozott, nagyobb magasságban pedig a kecskeméti repülőbázis egyik Gripenje dolgozott.

H145M

h145-6117.jpg

Tovább

VISZLÁT, KITTY!

Közel hat évtizeddel azután, hogy 1903. december 3-án, az észak-karolinai Kitty Hawk falu közelében két kerékpárszerelő, bizonyos Wilbur és Orville Wright berepülte magát a történelembe, Amerika új repülőgép-hordozója a híressé vált település és az ott történtek emlékére a USS Kitty Hawk nevet kapta. Újabb hatvan év elteltével, 2022. január 15-én a hordozó utolsó útjára indult a Washington állambeli Bremertonból, hogy vontatóhajók segítségével a fél világot megkerülve eljusson a texasi Brownsville hajóbontójába és ott majd megszűnjön létezni.

hawk-01.jpg

Tovább

LÉGIHÍD EURÓPA ÉS INDIA KÖZÖTT

Február 26-án kezdődött és március 11-én fejeződött be az a művelet, amelyet India kormánya az Ukrajnából kimenekült állampolgáraik hazaszállítására indított. Az indiai légitársaságok és a légierő repülőgépeivel végrehajtott művelet a Gangesz nevet kapta. 

ganga_5100.jpg

A február 24-én megindított orosz invázió előtt az indiai külügyminisztérium adatai szerint mintegy húszezer állampolgáruk tartózkodott Ukrajnában. Többségük az ottani egyetemeken tanuló diák volt. India kijevi nagykövetségén keresztül február közepén adta ki az első figyelmeztetést, amelyet követően - még az orosz támadás és a polgári légiforgalom leállítása előtt - nagyjából négyezer indiai hagyta el Ukrajnát és utazott a szomszédos országokba, vagy haza. Az indiai külügyminisztérium a nagy létszámú indiai közösség hazaszállítására, polgári repülőgépek bevonásával egy légihidat szervezett.

Tovább

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: TASZÁR ÉS KAPOSÚJLAK, 2002-2004

A hazai bázisok közül a 31. Kapos Harcászati Repülőezred egykori repülőtere az, ahova csak nagy ritkán jutottam el. Szép emlékű látogatások voltak: itt rendezték meg a rendszerváltás utáni első nagyszabású nemzetközi repülőnapot, itt szálltak le az F/A-18 Hornetek és az F-14 Tomcatek és itt kaptunk lehetőséget egy KC-135-ös repülésre. A taszári bázis 2005-ben bezárt, és az albumokban csak néhány olyan fotó maradt, ami eddig nem került fel ide a blogra. (Ami már felkerült, abból itt lehet csemegézni.)   

lhta-02-07.jpg

2002 júliusában az amerikai hadsereg 1. lövészhadosztálya 4. dandárjának alárendelt 1. (hadsereg) repülő ezred 1. zászlóaljának helikopterei hajtottak végre éleslövészettel egybekötött gyakorlatot Magyarországon. A lövészetre Hajmáskéren került sor, a forgószárnyasok bázisa Taszár volt.

Tovább

FEJLŐDÉS, HOSSZÚTÁVÚ CÉLLAL

A koronavírus-járvánnyal nehezített 2020-as év után 2021-ben is folytatódott a H145M helikopterrel való ismerkedés, a hajózók és a repülőműszakiak átképzése. A tervek részben megvalósultak, de a java még hátravan. Ahhoz, hogy betekinthessünk a típus üzemeltetésének elmúlt egy évébe, február elején Dajka Attila őrnagytól, oktató-helikoptervezetőtől és a repülőműszaki zászlóalj H145M üzemeltetésért felelős parancsnokától, Bagi Tamás őrnagytól kaptunk segítséget.

145-21-11.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása