Air Base

2022.már.21.
Írta: szórád tamás komment

HELIKOPTEREN A NAGYVILÁGBAN

Az új típusok beszerzésének velejárója, hogy az eszköz gyártója vagy üzemeltetője biztosítja a képzést és az oktatókat. Így volt ez akkor is, amikor a magyar katonai repülésben megjelentek a Mi-8-as helikopterek, és a pilóták a Szovjetunióban ismerték meg a típust és nem volt ez másként a közelmúltban beszerzett H145M helikopterek esetében sem. Az oktató ezúttal nyugatról jött.

A H145M típusra kijelölt szolnoki helikoptervezetők átképzését az Airbus Helicopters oktatópilótája, Georges Alauzet végezte. A tapasztalt francia szakember több mint két évtizedig haditengerészeti pilóta volt, majd a polgári életben, különböző helikopteres cégeknél helyezkedett el. Az Airbus Helicopters megbízásából a világ számos pontján repült, és oktatott. Az egyhajtóműves helikopterek közül a Gazelle-re, az Alouette II-esre és III-asra és az EC 120-asra, a kéthajtóművesek közül a Dauphin különböző változataira, a Pantherre, a Lynxre, az EC 135-ösre, és a H145-ösre szerzett típusjogosítást. Merevszárnyú gépeken is repült - katonai pályafutása kezdetén Cap X, Fouga Magister és Alpha Jet típusokon kapott kiképzést. Magán és kereskedelmi helikoptervezető szakszolgálati engedélye van, oktató, típus-oktató és vizsgáztató, műszeres és éjszakai VFR valamint szimulátor oktató jogosítással. Egyéb jogosításai között csörlés, külső terhes repülés, kutatás-mentés, egészségügyi feladatok (Medevac), hajófedélzeti üzemelés és műszaki berepülés van. Repült óráinak száma 2022 januárjában 9088 volt, amelyből 1439-et éjszaka repült. Merevszárnyú gépeken 281 órával rendelkezik. Georges Alauzet-t pályafutása főbb mozzanatairól kérdeztem.

fms-10.jpg

Tovább

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT: VÉSZHELYZET A HAWK FEDÉLZETÉN

2012. március 12-én röviddel a felszállás után vészhelyzet alakult ki a kanadai légierő egyik CT-155 Hawk gépének fedélzetén. A Hawk az NFTC (NATO Flying Training in Canada) egyik századához tartozott, fülkéjében két magyar pilóta dolgozott a helyzet megoldásán.

Pénteki nap volt, a Saskatchewan tartománybeli Moose Jaw légibázis fölé rossz idő érkezett. A katonai repülők szóhasználatával élve bonyolult időjárás alakult ki, amely nem tette lehetővé, hogy Szabó Tamás főhadnagy, NFTC oktató, növendékkel induljon feladatra. Ezért a repülésre Gottschall András főhadnagyot tervezték be, aki már kiképzett pilóta volt és egy frissítő kurzuson vett részt az NFTC-n. Ez megszokott eljárás volt azoknak a kiképzett pilótáknak, akiknek otthon még nem volt lehetőségük a harci típusra ülni. Gottschall főhadnagy számára úgynevezett kompozit feladatot terveztek be, amelynek bármilyen eleme lehetett - navigációs feladat, műrepülés - amelyet az időjárás és az üzemanyag mennyiség lehetővé tett.

nftc-01.jpg

Tovább

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: POPRÁD, 2002. JÚLIUS

A Magas-Tátra más magashegységhez hasonlóan nagyon sok turistát, hegymászót vonz, akik aztán néha bajba kerülnek a turistautakon és a sziklafalakon. A gyors mentés csak egyféleképpen érkezhet: a levegőből. Egy húsz évvel ezelőtti nyáron ellátogattam a poprádi nemzetközi repülőtéren készenlétben álló légimentőkhöz.

ate-02.jpg

Tovább

ROSSZKOR, ROSSZ HELYEN

A repülőgép-hordozók fedélzetén dolgozókra leselkedő számtalan veszélyforrás egyike a fékezőkötél. Ahhoz, hogy baj történjen, nem kell kötélszakadás, és az, hogy az acélsodrony ostorként csapjon végig a fedélzeten. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és a repülőgépek érkezésekor kivágódó kötél is súlyos balesetet és maradandó sérülést okozhat.

bwilson-04.jpg

Tovább

KATASZTRÓFA SZANY HATÁRÁBAN

„Ettől a helytől 200 méterre szenvedett repülőkatasztrófát 1982. február 9-én Korzicska Róbert főhadnagy és Freund Károly őrnagy. A repülőgép-vezetők földközeli célelfogási gyakorlatot hajtottak végre. A feladat végrehajtása közben, kb. 100 méter magasságban belerepültek a célgép által keltett örvényáramba. Mivel a katapultálásra nem maradt idejük, így 11 óra 42 perckor életüket vesztették.”

Ez a felirat áll a 40 évvel ezelőtt történt katasztrófában elhunyt hajózók emlékére 2019-ben, Szany község határában állított táblán és nagyjából ennyi lelhető fel a különböző nyomtatott és elektronikus kiadványokban is. A Magyar Néphadsereg repülő, légvédelmi és rádiótechnikai alakulatainak történetét évtizedek óta kutató Hérincs István jóvoltából betekinthettem a HM HIM Levéltár 4436-os számú dobozában őrzött jegyzőkönyvbe, amely a katasztrófa kivizsgálását tartalmazza.

Tovább

KÉKORRÚAK

Egy évvel a Malév retró címmel írt bejegyzés után egy album erejéig ismét az egykori nemzeti légitársaságot vettem elő. Akkoriban sokkal kevesebb spotter volt a ferihegyi repülőtér környékén és a 2-es terminál teraszán és közülük se sokan emelték fel a fényképezőgépet, amikor egy kékorrú közeledett vagy indult. A Tupoljevek már eltűntek, a Malév Boeingek, Fokkerek és CRJ-k mindennapos, megszokott látványa pedig még akkora érdeklődést sem váltott ki a ritka típusokra, a látványos, de legalábbis érdekes festésmintákra vagy a felénk kevésbé előforduló légitársaságokra vadászó repülőgép-fotósokból, mint manapság egy-egy jól ismert fapados cég gépeinek forgalma. Aztán 2012. február 3-án, egy tíz évvel ezelőtti reggelen leállt a Malév, és többé már nem lehetett kékorrúakat fotózni. A képek felértékelődtek és immár pótolhatatlan kordokumentumként őrizhetjük őket az albumokban.

Boeing 737

ma-737-02.jpg

Tovább

A HERCEG ÉS A REPÜLŐKADÉT

Tavaly októberben egy modernizációs folyamat eredményeképpen a Holland Királyi Légierő, a Koninklijke Luchtmacht kivonta a szolgálatból az utolsó KDC-10-es légi utántöltő és szállító repülőgépet. A három hajtóműves, többfunkciós tanker a másik ex-holland géphez hasonlóan egy amerikai magán tankercégnél repül tovább, feladatát a NATO közös légi utántöltő és szállító flottájának Airbus A330MRTT gépei veszik át.

kdc-05.jpg

Tovább

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: SZOLNOK, 1998. DECEMBER

A Régenvolt repülőnapok sorozat után egy másik következik. A régi albumokban olyan fotók százai lapulnak – katonai és polgári, többnyire kisgépes képek - amelyek közül néhány már felkerült az Air Base blogra, többségük azonban nem.

Az első album fotói 23 éve készültek. 1998-at írtunk, a következő évben induló Aeromagazin előkészítő munkái során Szolnokra látogattam. Az alakulat neve akkor még MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred volt, Mi-8-as közepes szállítóhelikopterekkel és An-26-os szállítógépekkel repültek. Azon a decemberi napon a szállító helikopteresekre voltam kíváncsi, ezért az éppen kutató-mentő szolgálatban lévő hajózókkal beszélgethettem. A kölcsönös bemutatkozás után a helikoptervezetők azonnal hangot adtak nemtetszésüknek, hogy a sajtóban szinte minden a vadászrepülőkről szól. Miután megbeszéltük, hogy az új magazinba írt első cikkem róluk szól majd, oldódott a hangulat, elkészült az interjú, és kísérőm egy rövid időre kivitt az állóhelyekre, hogy néhány fotót készíthessek.

lhsn-98-12-01.jpg

Indul a nap a szolnoki ezrednél. A dermesztő hidegben a műszakiak egy Mi-8-as nyűgözését veszik le

Tovább

LONDON TENGERÉSZETI EMLÉKHELYEI: NEMZETI TENGERÉSZETI MÚZEUM

nmm-2005-2.jpg

A Greenwichben található négy Királyi Múzeum egyike a Nemzeti Tengerészeti Múzeum (National Maritime Museum). A jórészt Sir James Caird hajótulajdonos által finanszírozott múzeumot 1937-ben nyitotta meg VI. György király. A 90 évet megélt, 1954-ben elhunyt Caird fontosnak tartotta megőrizni a hazája hadi és kereskedelmi hajózásának történetével összefüggő tárgyi emlékeket. Nem csak az alapítást finanszírozta, hanem később is komoly összegeket áldozott restaurálásra és a gyűjtemény bővítésére. 

Tovább
süti beállítások módosítása