Air Base

2021.jún.14.
Írta: szórád tamás

KECSKEMÉTI MOZZANATOK

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis évente több alkalommal lehetőséget ad a sajtónak és a spotter közösségnek, hogy szervezett keretek között dokumentálja és fotói segítségével a civil társadalom felé bemutassa a repülőbázis mindennapjainak egy-egy szeletét. Így volt ez június elején is, amikor a hétköznapi repülőüzem mellett egy fontos esemény megörökítésére is lehetőség nyílt. Az e heti bejegyzéshez ezekből a képekből válogattam.

Napsütötte Juliett

0007.jpg

Indulásra kész Gripen a J (Juliett) zónában. A póttartályon kívül Litening célzókonténert és a földi célok elleni Maverick rakéta gyakorló változatát függesztették a fegyveresek.

0093.jpg

Műszakaik figyelik az egyik együléses gép indítását.  

1600.jpg

Mosoly a zónában. Vajon mi hangzott el a fejhallgatóban?

1625.jpg

Ez a gép a következő sorban repül majd.

1696.jpg

A kétüléses 43-as és személyzete. Az orrfutó kirugózott, a kacsaszárny kissé húzott helyzetben van.

1751.jpg

Ugyancsak a 43-as, amely visszaérkezve, felhőárnyékban gurul a zónába.

1772.jpg

Először az első ülésből száll ki a hajózó.

1776.jpg

A hátsó üléstől egy külön járó vezet az első fülkéhez akasztott létrához.

1779.jpg

Lángálló overall, g-nadrág, mellény, túlélőkészlet. A légkondicionált fülkéből kiszállva, a kora nyári hőségben aligha komfortos viselet a Gripen hajózók öltözéke. 

1786.jpg

Az újabb felszállásra való előkészítés része a vizuális ellenőrzés. A földről nem látható részek szemrevételezéséhez fel kell mászni a Gripen „hátára”.

1790.jpg

A pilóták térdblokkján a repülés közben fontos információk és adatok vannak.

1796.jpg

Két ujj a magasban – indulhat a segédhajtómű.

1803.jpg

Egy ujj a magasban – indulhat a hajtómű.

1827.jpg

Időnként a műszakiak is lehetőséget kapnak egy repülésre a Gripen hátsó ülésében.

1838.jpg

A gép alá egy bölcsőt gurítanak és emelőket akasztanak. A műszakiak a póttartályt veszik le a 37-es Gripenről, amellyel az egyik bemutató pilóta repül rövidesen.

1847.jpg

Egy kis szusszanó a gépek indulása előtt.

1859.jpg

Néhány szót vált a zónában zajló tevékenységért felelős zónaparancsnok és az egyik Gripen műszakija. Már amennyire ez a zajban lehetséges, mert a háttérben álló gépnek már jár a hajtóműve.  

1860.jpg

A megannyi ellenőrzés egyike: a műszakiak a törzsféklap működését figyelik.

1875.jpg

Erre a mozzanatra később került volna sor. A pilóta kiszállt, gépe egyelőre marad a zónában.  

1868.jpg

Mondd, mi a gond? A pilóta helyét a műszakiak foglalják el és vallatni kezdik a Gripent.

1683.jpg

*

Afganisztánból, kísérettel

0056.jpg

Tizennyolc év után véget ért a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása. Az utolsó kontingens tagjait június 8-án a szállítórepülő század egyik A319-ese szállította haza. A másik Airbus egyelőre még nyitott ajtókkal szellőzik az állóhelyen. A negyvenöt perces repülés során ezzel igyekszünk majd utolérni a Gripenek kíséretével érkező afganisztáni gépet.

0073.jpg

Az elmaradhatatlan körbejárást, a gép vizuális ellenőrzését a másodpilóta végzi el.

2274.jpg

Rövid repülés lesz, de a biztonsági tájékoztató ugyanúgy lezajlik, mint más esetben.

2280.jpg

Megkezdjük a gurulást, a műszaki útjára engedi az Airbust.

0097.jpg

Várakozás a kijelölt légtérben. A szárnyat a géptörzs árnyékolja, a nyugati napfény a szárnyvéget lezáró felületen (wingtip fence) és a fékszárnysín áramvonalazó burkolatán csillog.

2291.jpg

Feltűnik az Airbus, amelyet a magyar határnál a készültségi Gripenek fogadtak.

0100.jpg

14 000 láb (4200 méter) magasan repülünk a vadászkísérettel érkező Airbus közelében. Sebességünk 280-290 csomó (500-520 km/h), ennyi a Gripeneknek is megfelel.

0109.jpg

Alattunk a repülőbázis, igyekszünk lefelé, hogy az érkezés pillanatait már a földön dokumentálhassuk.

2312.jpg

A műszakiak megkezdik az érkezés utáni teendőiket.

2314.jpg

Fent, a pilótafülkében is van még tennivaló.

2324.jpg

A lenyugvó nappal a háttérben érkezik az utolsó afganisztáni gép és kísérete.

2325.jpg

A vadászok leválnak a szállítógépről, amely azután alacsonyan áthúz a pálya felett.

2342.jpg

Kapitány és személyzete. Ők is a zónában maradnak, mert közvetlen kollégájuk is a hazaérkezők között van.

2353.jpg

Újra itthon, magyar földön.

2359.jpg

Miközben az Airbus begurul, a kíséret is áthúz és leszáll.

0125.jpg

 A vizes fogadtatást a repülőbázis tűzoltói biztosítják.

0128.jpg

Az aláhulló vízpermeten átvilágít a fényszóró.

0130.jpg

A 604-es kifordul a vízhíd alól.

0140.jpg

A hazatérőket zenekar várja.

2379.jpg

2383.jpg

A kiszállás utáni első pillanatok a hozzátartozóké, majd a hivatalos fogadás következik.

2380.jpg

Az utolsó kontingenst a Magyar Honvédség frissen kinevezett parancsnoka fogadta.

0147.jpg

Amikor két Airbus személyzete találkozik.

2407.jpg

Még a csomagok kirakodása van hátra, azután vége a napnak.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

TIZENNÉGY NEMZET, SZÁZNEGYVEN HELIKOPTER

A harminc évvel ezelőtti Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar műveletek során az egyik legfontosabb feladat az Arab- (Perzsa-) öbölbe vezényelt haditengerészeti egységek helikoptereinek menedzselése volt. A munka irányításával egy olyan pilótát bíztak meg, aki békében és háborúban szerzett széleskörű tapasztalattal rendelkezett.

Marc Liebman két háború veteránja. Miután 1969-ben az amerikai haditengerészet helikopterpilótája lett, H-2 Sea Sprite és H-3 Sea King típusokon repült szárazföldi bázisokról és különböző hadihajók fedélzetéről. Harci tapasztalatát Vietnamban szerezte, majd a hetvenes és nyolcvanas években aktív és tartalékos szolgálatot egyaránt teljesített. Közel ötezer órát töltött a levegőben, repült kutató-mentő, harci kutató-mentő, különleges műveleti bevetéseket valamint tengeralattjárók elleni és logisztikai feladatokat. Kuvait lerohanása idején a 7. hordozócsoportot támogató tartalékos (Navy Reserve) egység parancsnoka volt. Az egység 1990 késő őszén készült bevetésre a USS Ranger repülőgép-hordozó körül összpontosuló harccsoport részeként. Kuvait elfoglalása azonban megváltoztatta a terveket. Marc Liebman részt vett a Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar műveletekben, ahol parancsnoki feladatot kapott: a haditengerészeti forgószárnyas műveleteket, tizennégy nemzet száznegyven helikopterét irányította az Öbölben.

ds-heloops-01.jpg

A USS Ranger a kíséretéhez tartozó holland fregattot tölti fel 1991 januárjában.

- Hogyan kezdett neki a feladatnak?

- Ez folyamatosan alakult ki. Először kijelöltük a váltásokat és feltöltöttük az egyes beosztásokat. Az enyém a hosszú távú műveleti tervezést és a taktika kidolgozását fedte le, a többiek beosztása a tengeri hadviselés összes egyéb területét. Kezdetben a csapásmérő bevetések tervezésén, a tengeri aknák elleni hadviselésen és a hajóforgalom megfigyelésén volt a fókusz. A bevetés előtt a központi parancsnokságon (CENTCOM – Central Command, a Közel-Keletért, az Egyiptomtól Pakisztánig illetve északon Kazahsztánig terjedő területért felelős parancsnokság) találkoztunk, majd a USS Rangerre kerültünk.

ds-heloops-03.jpg

Marc Liebman a USS Ranger műveleti központjában.

- Hány fős csapattal dolgozott?

- Tizenkét fővel.

- Melyik elöljáró felé kellett jelentenie?

- A 7. hordozócsoport parancsnoka felé. A csoport parancsnoki struktúrája egy kissé komplikált, mert vannak parancsnokok, aki több területért is felelnek, de leegyszerűsítve a következőképpen működött a dolog. Az Arab-öbölben és a Vörös-tengeren lévő haditengerészeti erők teljes egészében a központi parancsnokság haditengerészeti komponensparancsnoka alá tartoztak. Ez az Arab-öbölben lévő Zulu kötelék több mint kilencven hajóját, a Vörös-tengeren hajózó Yankee kötelék több mint harminc hajóját és a 156-os alkalmi harci kötelék kétéltű erőinek több mint negyven hajóját jelentette. Minden harccsoporton és alkalmi harci köteléken belül külön parancsnokai voltak az egyes területeknek. A lista hosszú, csak néhányat említenék. A Zulu köteléken belül a légvédelemért felelős tiszt jelzése Zulu Alpha volt, a hordozók repülőezredei Zulu Papának dolgoztak. A felszíni hadviselésért, a hajóforgalom megfigyeléséért, és a Sivatagi Vihar alatt az iraki haditengerészet egységeinek elsüllyesztéséért a 7. hordozócsoport parancsnoka, Zulu Sierra felelt. A helikopterműveletekért és az összes helikopterért felelős tiszt Zulu Lima volt. Ez voltam én és Zulu Sierra felé jelentettem. Zulu Sierra egy szárazföldi parancsnokkal is rendelkezett, aki Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emirátusokban és az Ománban települő gépeknek, vagyis a brit Nimrodoknak, az ausztrál, kanadai és amerikai P-3 Orionoknak, a francia Atlantique-oknak és a repülőgép-hordozókon települő összes S-3 Vikingnek szabta meg a feladatot.

ds-heloops-09.jpg

A tengerészeti repülés forgószárnyas ikonja, a Sea King kanadai felségjellel.

 - Az Ön részére ki szabta meg a feladatokat?

- A CENTCOM lefektette a hosszú távú stratégiai célokat és az egyes specifikus célokat. Olyanokat, mint az Arab-öböl blokádja az iraki hajók előtt, az iraki haditengerészet megsemmisítése, egyes olajfúró platformok elfoglalása, stb.. Ezeket a szolgálati út betartásával - a központi parancsnokság haditengerészeti komponensparancsnoka majd Zulu kötelék - továbbították Zulu Sierra felé, és Zulu Limának (nekem). Miután megismertük a feladatot, tájékoztattuk a komponensparancsnokot, hogy mit és hogyan csinálunk majd, illetve jeleztük, ha további erőforrásokra is szükségünk volt még.

- Tizennégy nemzet száznegyven helikopteréért felelt. Mikortól állt rendelkezésre ez az erő és milyen típusok alkották?

- Amint az egyes hajók megérkeztek az Öbölbe, azonnal a Zulu kötelék alárendeltségébe kerültek. Emlékeim szerint kanadai CH-124-esek – ez a Sea King kanadai változata - ausztrál H-3-asok és SH-2G-k, olasz Bell 412-esek alkották illetve a Royal Navy Lynx és a franciák Gazelle helikopterei. A US Navy H-3 és SH-60B helikopterekkel repült, de alám tartozott az Army két helikopter-különítménye is, OH-6-osokkal.

ds-heloops-06.jpg

Sokáig nem volt ismert, hogy hadihajókkal és két Alouette III-as helikopterrel Argentína is részt vett a Sivatagi Vihar műveletben. Az egyik géppel hajtóműhiba miatt kényszerleszállást hajtottak végre az öböl vízére.

- Hogyan írná le egy tipikus napját a Sivatagi Pajzs idején?

- Úgy, hogy hosszú volt! Jellemzően napi több mint tizennyolc órát voltam talpon. Négy óra folyamatos alváson kívül egy-egy óra bóbiskolás jutott még. Ahogy a többieket, engem is az adrenalin tartott életben. Minden nap az egyik négy órás váltás parancsnoka voltam a parancsnoki központban. Feladatunk volt még a következő nap feladatainak áttekintése és az aznap zajló műveletek figyelése. A napot a hírszerzési információk és a hivatalos hírszerzési tájékoztatók olvasása és az üzenetek megválaszolása tette teljessé. Egyes napokon átrepültem azokra a hajókra, amelyek helikoptereinek feladatot szabtunk, más napokon magam is repültem a USS Ranger egyik H-3-as helikopterével.

- Mi volt a legnagyobb kihívás a műveleteknek ebben a fázisában?

- A különböző nemzetek eltérő harcérintkezési szabályai (ROE – Rules of Engagement). A CENTCOM felállított egy általános harcérintkezési szabályt, amelyhez valamennyi nemzet hozzáadhatta a saját korlátozásait. Néhányan éltek is ezzel a lehetőséggel és mi úgy szabtuk a feladatukat, hogy ne sértsék meg a saját szabályaikat. A másik problémát az egyes helikopterek képességbeli különbségei okozták.

ds-heloops-08.jpg

Puma helikopterek a Clemanceau francia repülőgép-hordozó fedélzetén.

- A Sivatagi Vihar első napjaiban milyen feladatokat kaptak a tengerészeti helikopterek?

- Még a Sivatagi Pajzs idején az elsődleges feladatunk a hajóforgalom megfigyelése és az iraki kikötők blokádjának fenntartása volt. A nap minden órájában több mint ötezer hajó volt az Arab-öbölben. Folyamatosan figyelemmel kísértük valamennyit. Ezen kívül mentésre készen biztosítottuk a hordozók repülőüzemét, logisztikai feladatokat – többnyire személyszállítást – és csempészek elleni műveleteket hajtottunk végre. Az öböl déli részében Omán és az Egyesült Arab Emirátusok jobban aggódtak amiatt, hogy mi jöhet Iránból, mint amiatt, hogy mi zajlik fenn, északon. Az iráni menekülteket ellenőrizték és útjukra engedték. Aggodalmat inkább az okozott, hogy tartani lehetett az iráni különleges műveleti erők beszivárgásától. A Sivatagi Vihar első napjától ez megváltozott, az addigiakhoz további feladatokat kaptunk: felkutatni és elsüllyeszteni az iraki haditengerészet hajóit, támogatni a US Navy különleges műveleti erőit, a SEAL-eket, harci kutató-mentő feladatokat repülni az Arab-öböl és a Satt al-Arab felett, és tengeri aknákra vadászni. Később az irakiak által légvédelmi platformként használt fúrótornyok elleni műveleteket támogattunk illetve a hírszerzési feladatokban is részt vettünk.

ds-heloops-02.jpg

A harci kutató-mentő (CSAR) feladatokra HH-60-asokat használt az amerikai haditengerészet.

- Mindez hogyan változott a műveletek előre haladtával?

- Miután az iraki haditengerészetet kiiktattuk, és a repülőgép-hordozók Bahreintől északra húzódtak, az öböl-szerte telepített tengeri aknák után kutattunk, kutató-mentő és harci kutató-mentő feladatokat repültünk és további olajfúró tornyokat foglaltunk vissza. Részt vettünk a Karuh-sziget elfoglalásában is. A hivatalos feljegyzések szerint a kuvaiti tengerészgyalogosok foglalták vissza, de a valóság az, hogy az irányításunk alatt lévő amerikai szárazföldi erők hajtották végre két OH-6-os helikopterrel.

- Mennyire változtak meg a mindennapjai, miután a Sivatagi Pajzsból Sivatagi Vihar lett?

- Csak annyiban változott, hogy nagyobb lett a feszültség. 

ds-heloops-04.jpg

A Royal Navy jelentősen modernizált Lynx helikopterei a típus 2017-es kivonásáig voltak jelen Öbölben.

- Mi alapján osztották el a feladatokat az amerikai és a koalíciós helikopterek között?

- Az egyes koalíciós partnerek nemzeti harcérintkezési szabályainak és a helikopterek képességeinek figyelembe vételével.

- Mondana erre egy példát?

- A harccsoport felkészülése során a US Navy SH-60B helikopterei közösen gyakoroltak a Royal Navy Lynx helikoptereivel. Az egyik felderítette, a másik leküzdötte a célt. Bár ez nem volt új koncepció, a Sivatagi Pajzs előtt nem sok olyan kiképzési feladatot repültünk közösen, amellyel tökéletesíthettük volna a technikánkat. Az SH-60B egyetlen támadó fegyvere akkoriban a hajók elleni Penguin rakéta volt. Ez egy remek fegyver, de amint elindították, a legnagyobb infravörös cél felé repült és megsemmisítette azt. Az Arab-öböl északi részén álló olajfúró tornyok százai miatt nem használhattuk, mert a Penguin nem volt képes megkülönböztetni egy ilyen tornyot és egy hajót. A brit Királyi Haditengerészetnek azonban volt Sea Skua rakétája. Ennek nem volt olyan hatótávolsága, mint a Penguinnek, de a tűzvezető radar sugárnyalábja mellett haladt a megjelölt célig. A Lynxnek nem volt keresőradarja, az SH-60B viszont kiváló radarral rendelkezett, amit arra terveztek, hogy megtalálja a hajókat vagy a tengeralattjárók periszkópját és levegőcsövét (snorkel), ráadásul nagyon jó elektronikai felderítő berendezése is volt. Az SH-60B-k 3000 lábon (1000 méter) repültek és a helikopter APS-124-es radarjával látták az olajfúró platformokat, a hajókat, és a brit helikoptereket is, annak ellenére, hogy a radarnak nem volt saját-idegen azonosító (IFF) képessége. Az SH-60B személyzeteknek csak néhány órás gyakorlásra volt szükségük annak kidolgozására, hogy miként irányítsák a Lynxet a cél közelébe. A Sivatagi Pajzs idején gyakoroltuk ezt, és amikor kitört a háború, már készen álltunk. Az SH-60-as 2000-3000 láb magasan (600-1000 méter) és az iraki hadihajók légvédelmi rakétáinak és csöves légvédelmének hatótávolságán jócskán túl repülve irányította a 200 láb (60 méter) magasan repülő Lynxeket 8-10 mérföldre (15-18 kilométer) a célponttól. Miután a Lynx tűzvezető radarja ráállt az iraki hajóra, a személyzet indította a Sea Skua rakétát. Emlékeim szerint ezzel a taktikával 14 hajót iktattunk ki. Később olyan gyorsjáratú motorcsónakok elsüllyesztésére is ezt a taktikát alkalmaztuk, amelyek iraki különleges műveleti katonákat próbáltak eljuttatni Szaúd-Arábiába.

ds-heloops-07.jpg

Az amerikai Seahawkok nem használhatták a hajók elleni Penguin rakétát.

- Hogyan tudta alkalmazni a korábban szerzett tapasztalatait?

- A tapasztalatom, amit mint helikopterpilóta szereztem a legkülönbözőbb feladatok során, és annak ismerete, hogy az általános vélekedéssel szemben mire képes valóban a helikopter, sokat segített, volt viszonyítási alapom azokkal a kihívásokkal kapcsolatban, amelyekkel a helikopter-különítmények személyzetei szembesültek. Németországban is éltem és ezért az európai gyakorlattal kapcsolatban is volt viszonyítási alapom. Egy csapatot vezettem, feladatot adtam nekik és hagytam, hogy kidolgozzák a részleteket azon irányelvek mentén, amiket megkaptam és továbbadtam nekik.

- A Sivatagi Viharban mi jelentette a legnagyobb kihívást?

- Műveleti szinten a tizenöt különböző harcérintkezési szabály, mindegyik nemzetnek egy plusz egy a központi parancsnokságnak. Adminisztratív szinten egy belső probléma okozta a legtöbb fejfájást. Nem mennék bele részletekbe, de a haditengerészet és a védelmi minisztérium nem volt felkészülve arra az adminisztratív terhelésre, ami tartalékosok ezreinek behívásával járt. A bürokrácia összeomlott, maradjunk ennyiben.

ds-heloops-05.jpg

Amerikai Seahawk száll le egy brit hajóra. Az együttműködés az Öböl-háború után is folyamatos volt.

- Mi volt a legfontosabb tapasztalat vagy tanulság, amit tengerészeti helikopterpilótaként az Öböl-háborúban szerzett?

- Kettő is volt. Az egyik, hogy az SH-60B helikopter beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mint hajók elleni és tengerészeti csapásmérő fegyver. Azóta a haditengerészet kibővítette a képességeit, fegyvereit és szenzorait. A másik, hogy a haditengerészetek kisebb problémáktól eltekintve milyen jól működtek együtt. A legtöbb ország, amely hajókat küldött a Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar műveletekhez, NATO tag volt (Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Kanada, Olaszország, Norvégia és Spanyolország). A többiek, Ausztrália, Argentína, Lengyelország, és az Öböl-menti Együttműködési Tanács országai, rendszeresen gyakoroltak az amerikai haditengerészettel közösen. Ez az éveken át tartó kemény munka és gyakorlás meghozta az eredményt.

* * *

Fotó: Liebman-archív, US Navy, UK Ministry of Defence, Royal Canadian Air Force. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. májusi számában jelent meg.

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT - FÉLGŐZZEL HAZAFELÉ

11-21-01.jpg

2011. június 2-án a kecskeméti repülőbázisról 1-1 elleni légiharc gyakorlatra szállt fel két Gripen. Az együléses C-t egy kétüléses D kísérte és a gépek Mezőkövesd térségébe, a légiharc-gyakorlásra legtöbbször használt TRA 23 jelű légtérbe tartottak. A géppár elhagyta Szolnokot és miután megérkeztek a légtérbe, a pilóták bemelegítettek azzal, hogy 5 g-s túlterheléssel 90 és 180 fokos fordulókat hajtottak végre. Az ilyen manővernek kettős célja van. Egyrészt ellenőrzik a fegyverzetet, másrészt felkészítik a szervezetet a komolyabb túlterhelésre. A fokozatos, 30 másodpercig tartó 5 g túlterhelés „felébreszti” a szervezetet, amelyet így nem a légiharcban gyakori 6-8 g éri először, ami bemelegítés nélkül, akár ájuláshoz is vezethetne.

Fontos mozzanatról van szó, mivel az egyén g-toleranciája naponta változhat, pihentségtől, fáradtságtól, sportolástól, de még a szervezet folyadék háztartásától függően is. Általában 5,5 - 6 g a küszöb, amit a g-ruhával és a légzéstechnikával lehet emelni. A Gripenen használt öltözék nadrágja 2-3 g pluszt jelent, a mellény pedig a g-tűrés időtartamát növeli. A megfelelő légzéstechnikával ehhez még 3-4 g-t lehet hozzáadni, de rossz légzéssel el is lehet rontani a dolgot. Ez a fajta bemelegítés a kanadai képzéssel került be a hazai vadászrepülők mindennapjaiba. A MiG-29-esen vagy az L-39-esen előfordult, hogy egyes feladatokra, például útvonalrepülésre a pilóták nem vették fel az orosz gyártmányú, 1-2 g pluszt jelentő PPK-nadrágot. Ez Kanadában, az NFTC Hawkjain elképzelhetetlen volt és ez érvényes a Gripenre is. A svéd típus fedélzeti rendszere észleli és jelzi, ha az öltözékkel valami nincs rendben, például ha le van csatolva az oxigénmaszk.

2011-0402.jpg

A Gripenen használt öltözék.

A fegyverzet ellenőrzése és a bemelegítés után a géppár a készültségi elfogást gyakorolta, mivel ez a Gripen pilóták fő feladata és egyben ez egy üzemanyag-takarékosabb kezdés is. Ha légiharccal indítanának, a tartós utánégető használat miatt nem biztos, hogy maradna kerozin az elfogásokra. Valós, éles helyzetben is hasonlóan épül fel a feladat. A készültségi géppár felszáll és elfogja az ellenséges gépet. Úgy van felépítve a manőversorozat, hogy a géppár egyik tagja mindig az ellenfelet fenyegető, biztos pozícióban legyen, és bármilyen ellenséges manőver esetén reagálni tudjon. Gyakorló légiharcnál ezeket a manőversorozatokat többször is lehet gyakorolni, újabb és újabb felállásból indítva a harcot és persze az ellenség is kerülhet olyan helyzetbe, hogy győztesen kerüljön ki a küzdelemből.

11-21-02.jpg

Június 2-án a TRA 23-asban is egy ilyen szituációt gyakoroltak a pilóták. Az elfogott cél nem akart együttműködni és távolból indítva megkezdődött a harc. A klasszikus, manőverező légiharcban úgy tűnt, hogy az együléses gép pilótája, Molnár Tibor őrnagy lesz a nyerő. A pilóta nagyon közel volt ahhoz, hogy lőni tudjon, gyakorlatilag néhány fokot kellett volna lefaragnia ehhez. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a manővernek ebben a pillanatában, a sisakjában egy figyelmeztető jelzés szólalt meg. A figyelmeztető rendszer tervezésekor a mérnökök arra törekedtek, hogy ha a pilótának a harcban nincs ideje lenézni a kijelzőre (MFD – Multi Function Display), akkor a hangjelzés tónusából is tudja, hogy milyen szintű hibával kell szembenéznie. Ebben az esetben a jelzés egy súlyos hibára utalt, ráadásul a gép szinte megtorpant, ahogy a hajtómű utánégető üzemmódja automatikusan kikapcsolt. A pilóta villámgyorsan felmérte a helyzetet és mivel azt tapasztalta, hogy a két gép térbeli elhelyezkedése miatt nem fenyeget az összeütközés veszélye, lepillantott a kijelzőre. A kijelzőn már megjelent a hiba, mellette egy szám, amely kategorizálta a hibát és egy betű, ami a súlyosságára utalt. A felirat alapján a hajtómű vész-üzemmódon működött. A hiba jelentkezésekor a gép egy spirálon süllyedve repült, 250-300 csomós (500-540 km/h) sebességgel, maximális utánégetéssel, 7-8 ezer láb (2100 – 2400 méter) magasan. A manőver alsó határa a terep felett 5000 láb (1500 méter) volt. Miután a rendszer kikapcsolta az utánégetést, a gép a maximális tolóerő közel ötven százalékát elvesztette.

11-21-03.jpg

Molnár Tibor őrnagy

A manőver és a meghibásodás miatt lassuló Gripen orra ekkor északra mutatott, háttal a hazavezető iránynak. A pilóta folytatta a fordulót és a kecskeméti irányra állt hibás gépével, hogy a probléma megoldása közben már a hazavezető útvonalon repüljön. Ezzel időt lehet nyerni, és lehet, hogy ez az idő, akár néhány másodperc, később jól jön majd a hazatérés végső fázisában. A légiharc gyakorlat természetesen ezzel véget ért, és ekkor már jutott idő a rádiózásra is. Molnár őrnagy a kísérőjével és a vadászirányítással is közölte, hogy a hajtómű meghibásodása miatt visszatér Kecskemétre. A hazafelé tartó Gripen mellé felzárkózott a kísérője is. Békeidőben is alapszabály, hogy a géppár egyik tagja sem marad magára a bajban. A „mellettem a társam” megnyugtató érzésén túl, ennek praktikus okai is vannak. A vészhelyzeti ellenőrző lista ott van a Gripen memóriájában és nyomtatott formában a pilótánál is. Általában gyorsabb a kijelzőre lehívni a listát és onnan ellenőrizni a teendőket, mint papírról nézni, de az is megtörténhet, hogy a fedélzeti rendszerek meghibásodása miatt az adatokat nem lehet lehívni vagy a pilóta túl elfoglalt a problémával és a gép irányításával. Együléses harcászati repülőgépről lévén szó, nincs más, akivel megoszthatná a teendőket, mint a géppárja. A kísérő segíthet azzal, hogy a hiba alapján a saját gépe kijelzőjén jeleníti meg a teendőket és rádión diktálja a társának, egyben kívülről ellenőrzi is a meghibásodott gépet.

2011_0066.jpg

Kísérő, szorosan felzárkózva (illusztráció).

Ha a dolgok rosszra fordulnak és katapultálásra kerül sor, akkor a kísérő az, aki a földet érésig követheti a folyamatot és tájékoztathatja a földi szolgálatokat - például, hogy a pilóta egy magasfeszültségű vezetéken akadt fenn, áramtalanítani kell a szakaszt - de pontos koordinátát adhat a kutató-mentő szolgálatnak is. Adott esetben életet menthet azzal, hogy a kutató-mentők a lehető leggyorsabban megtalálják és ellássák a sérült hajózót. Háborúban a levegőből biztosíthatja a földön menekülő vagy rejtőző társát. Elemezve a helyzetet, Molnár őrnagy döntése egyértelműen a kecskeméti leszállás volt. Ha azonnali leszállást kívánt volna a helyzet, akkor a debreceni polgári vagy a szolnoki katonai repülőtér jöhetett volna szóba, attól függően, hogy a TRA 23-asnak melyik szektorában van a gép. Közben Kecskeméten is figyelték a frekvenciát, így a pilóta velük is közölhette a helyzetet, hogy a mentő, tűzoltó és műszaki mentő szolgálatok is felkészülhessenek a meghibásodott Gripen fogadására.

A szükséges tennivalók elvégzése után a pilóta számára nem maradt más feladat, mint a kevés tolóerővel, sebesség és állásszög korlátozással, finom gázkar kezeléssel és kormánymozdulatokkal, vagyis egy kényes egyensúly fenntartásával hazavinni a meghibásodott repülőgépet. Az ilyen természetű meghibásodás esetén egy bizonyos sebesség alatt kell maradni, amelyhez tartozik egy hajtómű fordulatszám, amin viszont fennáll a pompázs veszélye (a levegő áramlásának instabilitása, az áramlás leválása a kompresszorlapátokról, amely a hajtómű leállásához vezet). Nagyon finoman kell repülni a géppel, elkerülve, hogy túlgyorsuljon. Ez a Gripenen nem egyszerű, mert egy bizonyos süllyedési szög túllépése esetén gázlevétel mellett is könnyen gyorsul, aminek az a veszélye, hogy ha a pilóta gyorsan veszi le a gázt, akkor ugyancsak bepompázsolhat a hajtómű. Gondolatban tehát a gép előtt kell járni, megelőzni a nemkívánatos helyzetek kialakulását. Ehhez jó előre meg kell tervezni majd lerepülni a leszállási profilt. A végső egyenesen a futóműre vonatkozó limit miatt kell tovább csökkenteni a sebességet, amihez tartozik egy állásszög. Ezt az állásszöget nem szabad túllépni, mert a sebesség nagyon lecsökken, a gázkarral pedig nagyon óvatosan kell bánni, ráadásul a hajtómű is lassan reagál. A „huszáros” tempó itt már nem működik. (A kecskeméti szimulátorban az ilyen esetek megoldását is lehet gyakorolni.)

2011-05.jpg

A meghibásodástól számítva kilenc perc telt el, amikor Molnár őrnagy sikeresen leszállt a Gripennel Kecskeméten. A levegőben még csak annyi hibaüzenet volt, hogy a hajtómű átállt tartalékrendszerre, ez a földön, kigurulás közben kiegészült azzal az üzenettel, hogy az elektronikus hajtómű szabályozó rendszer (FADEC - Full Authority Digital Electronic Engine Control) a hiba oka. A begurulást és a leállítást követően a műszakiak átvették a gépet és vallatni kezdték a hibáról. A pilótákhoz hasonlóan a műszakiaknak is megvan az adathordozójuk (DTU – Data Transfer Unit), amely a számukra hasznos információkat tárolja. Ebből az egységből is kinyerhetik az adatokat, de egy infravörös leolvasó segítségével is hozzájuthatnak azokhoz. Így jutottak el a meghibásodott blokkig. A gépből nyert információkat a műszaki adatokat rögzítő részleg (MDR – Maintenance Data Recording) kezeli. Nemcsak a különböző paraméterekkel és kapcsolóállásokkal vannak tisztában, de még azt is megmondják, hogy mikor, mekkorát lélegzett a pilóta. A hajózó tapasztalatairól szintén készül egy feljegyzés, amit az MDR-osok adataival együtt Svédországba, a Gripen gyártójához is eljuttatnak. Ahogy az évek során gyűlnek az adatok, itthon és a gyártónál is készül egy statisztika az egyes részegységek meghibásodásáról.

Hajózó részről a repülés utáni kiértékelésen (debriefing) is elemzik az esetet. A kiértékelés az irányítókkal, logisztikával, műszakiakkal közösen kezdődik és megbeszélik, hogy volt-e gond valamelyik szakággal kapcsolatban. Ezután csak a pilóták maradnak az eligazítóban. Beszámolnak arról, hogy a feladat végrehajtása során kivel mi történt, min kell változtatni, vétett-e valaki hibát, mit kellene másképpen csinálni. Ez azért fontos, mert bár sok minden le van írva, az élőszó könnyen felidézhető bizonyos esetekben, például egy hasonló meghibásodásnál. Ebben az esetben is elemezték a vészhelyzetet és a pilóta tevékenységét is. Az elemzés célja a fejlődés. A meghibásodásról készült jelentést (ODR - Operational Disturbance Report) később azok is elolvashatják, akik nem tudtak részt venni a debriefingen és a kölcsönös információáramlás alapján ezt az ODR-t más Gripen üzemeltetők is megkapják. A végleges jelentést a századparancsnok, majd a bázisparancsnok végül pedig az akkori Összhaderőnemi Parancsnokság (2019. január 1-től Magyar Honvédség Parancsnokság) Repülésbiztonsági Osztálya hagyta jóvá. Ezután bekerült egy elektronikus rendszerbe, amit a kecskeméti repülőbázison fejlesztettek ki azzal a céllal, hogy az információ mindenkihez eljusson és, hogy a különböző eseteket kategorizálni lehessen illetve statisztikai célokra is felhasználhatóak legyenek.

2011_0418.jpg

Gripen és pilótája. A hajtómű, ha „félgőzzel” is, de hazatolta a gépet.

Molnár Tibor őrnagyot a honvédelmi miniszter az augusztus 20-a alkalmából rendezett ünnepségen a Hazáért érdemrenddel tüntette ki. A FADEC cseréjét követően a repülőgép rövid időn belül ismét szolgálatba állt.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

TAVASZI VÁLOGATÁS

Az alábbi összeállításhoz a március és május között készült képekből válogattam. A gyenge forgalom ellenére a megszokottakon kívül számos érdekesség is megfordult Ferihegyen. Ezekből csak néhányat sikerült lencsevégre kapni, a többiről kiváló fotókat közöltek a nálam szerencsésebb földrajzi pozícióból startoló sporttársak. A válogatásból jónéhány kép kimaradt, azok majd egy tematikus bejegyzésnél kerülnek sorra.

03-05-01.jpg

Március elején visszatért Budapestre a Tarom. Az első járatot egy mindössze másfél éves ATR 72-600-as teljesítette.

03-0383.jpg

Az Aerotranscargo egyik Boeing 747-ese (ER-JAI) napokig vesztegelt Ferihegyen.

03-0257.jpg

Egy pillantás a magasba: a Royal Air Force KC2 Voyager (A330 MRTT) tanker / szállító gépe Brize Norton felől érkezik Budapest légterébe.

03-05-03.jpg

A spanyol Iberia Express szintén a visszatérők egyike, Airbus A320-asuk Granada felé indul.

03-0272.jpg

Bal fordulóban a Korean Air Cargo B 777-ese a 31L pályáról végrehajtott felszállás után. A következő megálló Frankfurt lesz.

03-0281.jpg

Ugyancsak a 31L-ről indul az Emirates Boeing 777-300-asa, de jobbra fordul, úti célja Dubaj. A járat a szokottnál sokkal később érkezett, ezzel a visszaindulás is a naplemente idejére csúszott.

03-0378.jpg

Az üzleti repülésben működő orosz Meridian Air 52 üléses A320-asa. Hullámos festésmintája éles kontrasztban van az 1-es terminálépület egyenes vonalaival.

03-0234.jpg

Az Israir A320-asának másik oldalát néhány extra matrica díszíti, de a lényeg inkább a törzs alatt van: az izraeli utasszállítót szenzorcsomag védi a vállról indítható rakéták ellen.

03-0301.jpg

Az Emirates rövid törzsű, B 777-200-as változatú gépe érkezik, alatta a közelkörzeti Selex radar dómja gömbölyödik.

03-0335.jpg

Sajnos csak egy hasas képet sikerült készíteni a TUIFly egyébként igen szép festésű B 737-800-asáról. A gép érdekessége az osztott (split scimitar) szárnyvég.

05-1169.jpg

Két csík között egy harmadik. Ami húzza: a FedEx 33 ezer láb magasan átrepülő MD-11F gépe.

03-0610.jpg

Nyílnak a földön zárt helyzetben lévő futóakna ajtók, hogy utat adjanak a Dreamliner behúzódó futóműveinek.

03-0517.jpg

A hajtóműgyártó ukrán Motor Szics An-12-ese ázik a márciusi esőben. A négy hajtóműves légcsavaros több mint fél évszázados darab, 1966-ban gyártották.

04-1010_1.jpg

Az LX-UCV nem sokat időzik Ferihegyen, személyzete már a továbbindulásra készül.

03-0861.jpg

A Tarom négy A318-asának egyike. A Baby Bus alig néhány légitársaságnál üzemel.

03-0615.jpg

Elemelkedik a Wizz Air A321neója. A gép mindössze néhány hónapos, tavaly decemberben érkezett a gyártótól Ferihegyre.

04-0994.jpg

A Korean a kargó üzletágnak köszönhetően nyereséggel zárta a tavalyi, Covid-sújtotta évet. Teherszállító 777-esük indul a Cargo City-től, helyét rövidesen egy másik Boeing veszi át.

04-0998.jpg

Mégpedig a Cargolux egyik B 747-400-asa. 

03-0294.jpg

Néha az A350-900-as típus repüli a Qatar budapesti járatát.

03-0635.jpg

A kormányzati repüléseket is teljesítő honvédségi Falcon 7X gyakori látvány Ferihegyen, és bár a katonai gépek mozgását nem verik nagydobra, a hírekből gyakran kiderül, hogy merre jártak.

04-0883.jpg

Szürke felhők előtt indul Prága felé a Qatar Cargo  B 777F teherszállítója.

04-0952.jpg

Szintén szürke időben rója kalibráló köreit a szerb Super King Air 350-es.

03-0652.jpg

Juharleveles klasszikus. A lemenő nap fénye a kanadai Skyservice Business Aviation Boeing 737-500-asát simogatja.

05-1356.jpg

Ritka vendég felénk a kanadai légierő CC-177-ese; az észak-amerikai ország légierejénél ezzel a jelzéssel repül a Boeing C-17-es.

04-1069.jpg

A kora hajnali érkezés és a késő esti indulás miatt egyelőre még csak ilyen képet lőttem a Condor Boeing 767-eséről, amely immár rendszeres látogatója Ferihegynek.

04-1087.jpg

A német Condor hosszú törzsű B 757-300-asa érkezik egy áprilisi reggelen, hogy több hetet az ACE hangárjában töltsön, magyar szakemberek kezei között.

03-0656.jpg

Leragasztva, betakarva. Az easyJet A320-asa tartós tároláson.

03-0658.jpg

Alkonyati fényben csillog a Lufthansa A321-esének letakart ablaksora.

05-1179.jpg

„Cipők kint és befűzve”. Egy Novoszibirszkből érkező Cargolux Jumbo süllyed kiengedett futókkal a 13R pálya irányába.

04-1142.jpg

A General Electric hajtóművekkel felszerelt B 747-800-as. Az LX-VCA első éveiben a Boeing gépe volt, tesztcélokra is használták majd 2013-ban került a Cargoluxhoz.

05-1202.jpg

Egy négyhajtóműves óriás, a C-5M Galaxy bújik mindjárt a felhő mögé.

05-1241.jpg

„Budapest Tower, German Air Force three-seven-niner heavy, established ILS one-three right” – jelentette a német személyzet, miután Óbuda felett a leszálló irányra fordultak Airbus A400M gépükkel.

05-1380.jpg

Felszállás a napnyugtában, irány Nur-Szultan.

05-1299.jpg

Egy vasárnap délutáni Cargolux járat a végső egyenesen.

05-1506.jpg

A Cargo City nehéz gépei.

05-1562-2.jpg

Ruszlán, a váratlan látogató. Eredeti úti célja helyett Ferihegyen szállt le ez az An-124-es, amelyhez az esti órákban egy másik Ruszlán hozott alkatrészt.

03-1199_1.jpg

Fotó: Szórád Tamás

* * *

FORGÓSZÁRNYAS RITKASÁG A PIPISHEGYEN

6456.jpg

A Gyöngyös melletti pipishegyi repülőteret kiképzési vagy tankolási céllal rendszeresen igénybe veszik a honvédség, a rendőrség és a civil üzemeltetők helikopterei. Május 15-én, az ötnapos Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpáros versenyt a levegőből közvetítő MBB Bo 105-ös helikopter szállt le üzemanyagért a gyönyörű mátrai környezetben elhelyezkedő reptéren. A két hajtóműves, HA-BOC lajstromjelű, narancssárga forgószárnyas a típus meghosszabbított törzsű, megnövelt maximális felszálló tömegű CBS-5-ös (Super Five) változata. Korábban a német belügyminisztérium helikoptere volt, jelenleg pedig az egyetlen olyan Bo 105-ös, amely magyar lajstromban van, így ebből a szempontból egy igazi ritkaságról beszélhetünk.

6315.jpg

6321.jpg

bo105-09.jpg

6326.jpg

6346.jpg

6388.jpg

6461.jpg

6485.jpg

6490.jpg

bo105-10.jpg

A HA-BOC nem egyedül dolgozott; a fedélzetéről közvetített képet egy nagyobb magasságban várakozó Beech 200-as repülőgép továbbította a televíziós társaságoknak.

* * *

Fotó: Colin Penny

LÉGCSAVAROS ALAPOK

A Magyar Honvédség leendő repülőgép- és helikoptervezetői az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Vegyes Kiképző Repülő Századánál kezdik gyakorlati képzésüket. A század - amelyet várhatóan zászlóalj szintűre fejlesztenek majd – egy Z-242/143-as merevszárnyú rajjal és egy AS 350-es forgószárnyas rajjal várja a fiatal pilótákat.

vkrsz-01.jpg

A magyar katonai repülés történetében nem ismeretlenek a csehországi Otrokovice mellett működő Zlin repülőgépgyár gépei. A Z-226/326/526 Tréner-család farokkerekes típusai és az orrfutós Z-142-esek évtizedeken át segítették a katonai repülő előképzést, a négyüléses Z-43-asok pedig negyedszázadon át repültek a budaörsi majd tököli futárraj kötelékében. Az alapfokú kiképzésre 1994-től 2015-ig a Romániából beszerzett Jak-52-eseket használta a honvédség, majd egy balesetet követően a típust leállították és az újabb jelöltek képzésében ezek a gépek már nem kaptak szerepet. A kétüléses Zlin Z-242L és a négyüléses Z-143LSi beszerzéséről 2016-ban született döntés és a következő év tavaszán elkezdődött a gépek leszállítása. A légcsavaros, dugattyús-motoros kiképző géppark tavaly decemberben, a nyolcadik gép érkezésével vált teljessé. Kezdetben két szolnoki oktatópilóta repült a honvédségi Zlineken, közben elkezdődött a további oktatók kiválasztása és képzése is. A század feladatrendszerében jelenleg a hat Zlin 242-essel és két Zlin 143-assal folytatott kiképzés az, ami az elsődleges feladatnak számít.

*

Az oktatói állomány létszámbővítését a kanadai NFTC képzésre (NATO Flying Training in Canada) történő kiválasztási feladat mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) újraindult hazai pilótaképzés is indokolta. A két katonai Zlin oktató mellé a honvédség által meghirdetett oktatói pályázat keretében olyanok is csatlakoztak, akik addig a polgári repülésben dolgoztak, de egykori MiG-29-es pilóta is van köztük. A jelentkezőket önkéntes műveleti tartalékosként illesztették a honvédség rendszerébe, ahol a civil pilótáknak először a katonai rendszer követelményei szerint összeállított kiválogatási procedúrán kellett átesniük. A kiválasztási módszert a parancsnoki feladatszabást követően a Vegyes Kiképző Repülő Század oktatói a Repülő Felkészítési Főnökséggel karöltve dolgozták ki, majd annak jóváhagyása után fogadhatták a jelentkezőket. Az oktatójelöltek időben hektikus jelentkezése miatt a folyamat egy kicsit elhúzódott, de végül a megfelelő létszámú jelölttel el lehetett kezdeni a kiválasztást.

vkrsz-09.jpg

album-07.jpg

A koronavírus-járvány miatt a polgári repülésben sok pilóta maradt munka nélkül, így az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a honvédség válogathatott a tapasztalt jelentkezőkben. A leendő oktatók egy általános repülő ismeretekről szóló felmérő után kéthetes földi előkészítésen vettek részt, amelyen a katonai repterekről szóló információkból, a szolnoki repülőtér reptérhasználati utasításából, angol nyelvű rádiólevelezésből, a katonai repülési szabályzatokból, illetve a Z-242L és a Z-143Lsi repülőgépek műszaki és légi üzemeltetési ismereteiből kaptak felkészítést. Ezután egy átfogó vizsga következett, amely kiegészült két prezentáció kidolgozásával. Az oktatójelölteknek kilenc különböző témakörből kellett véletlenszerűen kiválasztaniuk kettőt és azokból felkészülniük úgy, mintha a hallgatóknak tartanának előadást - egyet angolul, egyet magyarul. Az előadásokat a helikopterbázis vezetése, a kijelölt oktatók és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem másodéves hallgatói hallgatták végig, majd utána vizsgabizottság értékelte az oktatójelölt teljesítményét. Ez a kiválasztás fontos eleme volt, hiszen egy oktató esetében nem csak arról van szó, hogy jól repül-e, hanem arról is, hogy át tudja-e adni tudását olyan szinten, hogy azt a fiatalok megértsék és tanuljanak belőle.

album-10.jpg

album-16.jpg

A vizsga után nyolc repült óra állt rendelkezésre ahhoz, hogy a helikopterbázis Zlin oktatói, illetve az NFTC képzésért felelős oktatók felmérjék és eldöntsék, hogy az adott oktatójelölt alkalmas-e a katonai követelmények szerinti tudás elsajátítására. Elsősorban olyan jelöltek váltak alkalmassá, akiknél csak frissíteni kellett az ismereteket, mivel az oktatói átképzésükre biztosított 50 repült óra / fő kevés volt ahhoz, hogy valakit kiképezzenek olyan feladatra, amiben nincs megfelelő tapasztalata. Hiába volt tehát valakinek tízezer repült órája, ha nem volt gyakorlata például a kötelékrepülésben, nem kerülhetett be az oktatói csoportba. A kiválasztott hat jelölt az oktatói képzés után a két Zlin oktatóhoz csatlakozva kezdhette meg a munkát Szolnokon. A Zlineken a más alakulatoktól érkező, NFTC képzésért felelős oktatókkal kiegészülve, jelenleg ez a nyolcfős csoport végzi a kiképzési feladatokat és a végső cél az, hogy a nyolc gépre legalább tizenkét oktató álljon rendelkezésre.

*

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán 2018-ban indult az állami légiközlekedési szak. Az állami légijármű-vezető szakirányra évente húsz főt vesznek fel, akik az első két évben általános katonai képzést kapnak, majd a harmadik évtől specializálódnak a választott szakirány felé. Őket úgy veszik fel a szakirányra, hogy a repülőorvosi alkalmassági vizsgálaton már megfeleltek, elkerülve, hogy a harmadik évben derüljön ki, hogy mégsem alkalmasak repülőgép-vezetőnek. Jelentkezőkben nincs hiány, de a repülőorvosi vizsgálat komoly szűrőként működik és kevesen felelnek meg a követelményeknek.

vkrsz-10.jpg

album-08.jpg

A további repülőszakmai képzésre alkalmas jelöltek kiválasztására egy 45 repült órás terv szolgál a légcsavaros gépeken. Ezt lerepülve eldönthetik az oktatók, hogy a jelölt alkalmas-e repülőgép-vezetőnek. Ha valamilyen készsége nem teszi alkalmassá a nagysebességű (vadász) gépen történő repülésre, de egyébként jól teljesít, akkor az oktatói csoport eldönti, hogy szállító repülőgépen vagy helikopteren folytathatja-e tovább a képzését. Jelenleg az öt szerződött helyre nyolc jelölt van az NFTC Harvard II típusán történő képzésre. Az oktatóknak a kiválasztás végén kell majd felállítani egy sorrendet, ahol az öt legjobb utazik Kanadába, de az itthon maradó három fiatalnak sem kell aggódnia, hogy nem kerül hajózó beosztásba - ha egyébként megfelel az elvárásoknak. A hajózóképzés évtizedek óta tartó hiánya miatt kell a pilóta, hiszen helikopteres és merevszárnyú fejlesztések történtek és történnek a közeljövőben.

album-12.jpg

album-14.jpg

A képzés úgy van felépítve, hogy a tizennegyedik repült óra környékén van egy ellenőrző repülés (check flight), amelynek elérésekor az oktató eldönti, hogy a jelölt alkalmas-e az önálló (safe for solo) repülésre. Mire a jelölt a repülő kiképzésben eddig elér, az alapfeladatokat, mint a repülőgép ellenőrzése, indítás, gurulás, fel- és leszállás, rádiózás, az iskolakör és légtér-feladatok végrehajtása, már biztonsággal képes elvégezni illetve, ha motorleállás miatt vészhelyzetbe kerül, a tanultak alapján képes megoldani a szituációt azzal, hogy a kiválasztott területre végrehajtja a kényszerleszállást. Amikor az oktató úgy dönt, hogy biztonsággal elengedi a jelöltet, a fiatal felkészül, és immár egyedül veszi át a gépet, beül, indít, felszáll, lerepüli a feladatot, leszáll, begurul és jelenti a végrehajtást. Előfordul, hogy valaki nehezebben kezd, lassan veszi fel a fordulatot, de ha plusz repült órákkal - ami a kiképzésre tervezett idő legfeljebb húsz százaléka lehet - végül megüti azt a szintet, hogy elengedik önállóan, akkor a képzése folyatódik. Ha viszont az önálló repülés előtti ellenőrzés során az oktatói csoport úgy dönt, hogy minden erőfeszítés ellenére nem megy a dolog, akkor a további képzésnek nincs értelme, mert ezután már csak bonyolultabb feladatok következnek. Tehát ez az ellenőrző repülés egyfajta szűrő, amikor kiderül, hogy megvan-e az alapkészség, amely azután az egyre bonyolultabbá váló repülések során tovább fejleszthető. Aki az önálló repülésig eljut, az már nagyon ritkán esik ki a további képzésből. Ha a jelölt az oktatók közös véleménye alapján nem alkalmas, akkor a szolnokiak javaslatot tesznek az NKE felé, ahol az egyetem vezetése felajánlja a szakváltás lehetőségét. Egy hallgató kétszer válthat szakot, de be is fejezheti tanulmányait az egyetemen, ez már az ő döntése lesz.

album-18.jpg

album-31.jpg

A 45 órás kiválasztó képzés után az elöljáró meghatározza, hogy mennyi lesz a merevszárnyú és mennyi a helikopteres létszámigény. A helikopter-beszerzéseknek köszönhetően jelenleg a forgószárnyas képzés van előtérben, de ez mindig a felmerülő igények függvénye. Aki merevszárnyú típuson marad, az egyetem negyedik évében a Zlinen folytatja kötelékrepüléssel és műszeres (IFR) kiképzéssel. Ideális esetben az egyetemi képzés végéig 225 órát repül. Ekkor már tud kötelékben repülni, műszeres feladatokat, bejöveteleket végrehajtani, és az éjszakai képzését is megkezdi. Ha a jövőbeni tervek megvalósulnak, éjjellátóval (NVG) is repülnek majd a fiatalok a Zlin típuson. Az egyetemi évek befejezésével folytathatja a további merevszárnyú képzést. Akinek a forgószárnyas irány a jövő, az ugyanúgy 225 órával fejezi be a képzést. Ahogy mindenki más, a leendő helikopterpilóták is 45 órát repülnek a Zlinen, de azután tíz órás forgószárnyas alapképzéssel folytatják az AS 350-esen. A képzés többi részét már a H145M-en repülik, illetve a jövőben, a H225M-ek beérkezésével ezen a típuson történő képzés is szerepel a tervekben. Mivel a Mi-17-es közepes szállítóhelikopterrel már csak rövidtávon számol a honvédség, a típusra már nem képeznek hajózókat.

*

A Vegyes Kiképző Repülő Századnál a kanadai tapasztalatok alapján kidolgozott módszert alkalmazzák, a dokumentáció kitöltésétől kezdve, a tervezésen át, a repülés előtti és utáni eligazításokig (briefing/debriefing), és az értékelésig. Így az NFTC-képzésre kiválasztott fiatalok nem Kanadában szembesülnek először ezekkel a módszerekkel.

vkrsz-05.jpg

vkrsz-08.jpg

A heti repülésre az előző pénteken történik az előzetes felkészülés, ami alapvetően a hétfői repülési tervre, illetve a hét többi napjára tervezett repülésekre készíti fel a jelölteket. Az adott repülési napon, a repülő állomány két órával a repülés megkezdése előtt érkezik be a századhoz. A repülés előtt egy órával kezdődik az eligazítás, amelyen a repülés koordinátora - egy kijelölt oktató - az adott repülési napra vonatkozó meteorológiai helyzetet, a gépek kiosztását, a szükséges kódokat, az igényelt légtereket, a hajózó személyzeteknek szóló információkat (NOTAM) ismerteti a repülő állománnyal. Ezt követően a repülési tervnek megfelelő sorrendben megkezdődnek a repülések. A cél az, hogy minden fiatal legalább egyet repüljön naponta, hogy a repülőgép vezetéséhez szükséges készség kialakulhasson. Akkor lehet folyamatos fejlődésről beszélni, ha a napi egy óra repülés biztosítható, mert akkor rögzül a tudatalattiban az agy és a test közötti koordináció, hogy milyen mozdulatok szükségesek egy repülési elem végrehajtásához. Ez a készség nagyjából negyven óra alatt kialakul, amelyet a repülésből történő kisebb-nagyobb kiesés sem befolyásol jelentősen és rövid frissítő repüléssel helyreállítható.

album-19.jpg

album-20.jpg

A kiképzés nyolc ejtőernyős ugrás és a kéthetes földi előkészítés után kezdhető meg. Az első NKE hallgatói csoport 2020 szeptemberében kezdte meg repülőkiképzését, amikor még csak négy Zlin volt Szolnokon és az időjárás se mindig fogadta kegyeibe a repülőket. A képzés nehézkesen haladt, most tavasszal folytatódik és júniusig tart. Szeptembertől újabb évfolyam érkezik a századhoz, akik ugyanúgy ejtőernyős ugrással és földi előkészítéssel kezdenek, de már nyolc kiképzőgép áll rendelkezésre. Ezzel jelentősen felgyorsul a képzés, de az őszi időjárás még mindig negatívan befolyásoló tényező lehet. Várhatóan a nyári hónapok felé mozdul majd a kiképzés, ami nyilvánvalóan szerencsésebb időszak, a jó idő segíti majd a gyorsabb előrehaladást.

album-22.jpg

album-23.jpg

Ebbe a kiképzési folyamatba kell betervezni azokat a fiatalokat is, akik valamelyik egyetemen már befejezték tanulmányaikat, megszerezték a diplomájukat és azután jelentkeztek az NFTC képzésre. A Vegyes Kiképző Repülő Századnak úgy kell összefésülni a két csoport képzését, hogy mindig azokon legyen a hangsúly, akiknél ez indokolt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkező hallgatók képzésére csupán két hónap áll rendelkezésre szemeszterenként, az NFTC-re jelentkező jelölteké időben jobban elnyújtható, mert ők az év elejétől az őszi kiutazásig képezhetőek. Az lenne a kívánatos, ha minél nagyobb létszámú jelölt közül lehetne kiválasztani a kanadai képzésre leginkább alkalmas hajózókat, mivel a Magyar Honvédség részére fenntartott helyekért a szerződés értelmében mindenképpen fizetnie kell a magyar félnek.

album-25.jpg

album-24.jpg

A képzés alaptípusa a Zlin 242-es, de hogy a gépek kihasználtsága és az egy főre jutó repülési idő a lehető legmagasabb legyen, három fő NKE hallgató képzése Zlin 143-assal történik. A képzés szempontjából a két típusváltozat közötti leglényegesebb eltérés, hogy a négyüléses Zlin 143-as nem műrepülhető, viszont a felszereltsége alapján a műszeres képzésre jobban megfelel. Ha egy jelölt az orvosi vizsgálat során 1/B besorolást kap (1/A vadászgép, 1/B helikopter vagy szállító repülőgép) illetve helikoptervezető szeretne lenni – sokszor van ilyen is - akkor neki nem szükséges műrepülést tanulnia, mert leendő forgószárnyas típusán arra nem lesz szükség. A jelenleg kiképzés alatt álló tizennyolc főből három vállalta, hogy a Zlin 143-as típust repül - a helikopteres kiképzők legnagyobb örömére. A kétüléses Zlin 242-es természetesen műrepülhető, az NFTC-re készülő fiatalok, illetve az NKE hallgatók többi hajózójelöltje ezen a típuson szerzi meg a légcsavaros alapokat.

album-30.jpg

* * *

Fotó: Szórád Tamás

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK: CÁSLAVI NYÍLT NAP, 2009

Csehország közepén, a Prágától nagyjából 80 kilométerre elhelyezkedő Cáslav mellett van a cseh légierő 21. harcászati repülőbázisa. A Gripenek mellett L-159-esek és L-39-esek is üzemelnek a bázisról, amely kétévente májusban rendezi nyílt napját. Az idén esedékes rendezvény a jól ismert okokból elmarad, ezért a régenvolt repülőnapokat felidéző sorozatom legújabb részébe a 2009-es cáslavi nyílt napot választottam. 

caslav-09-09.jpg

Kiállítási célra felújított Szu-7BM a torony előtt a nyílt nap reggelén. A típust első külföldi üzemeltetőként 1963 és 1990 között használta a csehszlovák légierő. 

caslav-09-01.jpg

A svéd légierő egy kétüléses Gripent küldött a típustestvérek nyílt napjára.

caslav-09-03.jpg

Az ekkor még Namestből üzemelő L-39-esek egyike a típus első felszállásának 40. évfordulójára díszfestést kapott: a főtervező, Jan Vlcek képmása került a vezérsíkra.  

caslav-09-04.jpg

A belga légierő Kleine Brogel bázisának F-16B gépén szintén díszfestés emlékeztetett egy évfordulóra, az F-16-os típusra átképző század 1987 és 2007 közötti húszéves működésére.

caslav-09-05.jpg

Egy szépen felújított Z-37 Cmelak. A típus sokféle fülkeelrendezéssel készült, itt egy kétüléses és vélhetően kétkormányos változat áll a füvön.

caslav-09-06.jpg

A francia Nieuport XII replikája egy Mladá Boleslavban működő múzeum tulajdona.

caslav-09-07.jpg

A Piper L-4-esek futárgépként és a tüzérséggel együttműködő megfigyelőként is repültek a második világháborúban.

caslav-09-08.jpg

A cáslavi reptéri tűzoltók UAZ terepjárója előteres járműként is szolgált. A háttérben látható lokátorokat a közelmúltban újakra cserélték. 

caslav-09-02.jpg

A Luftwaffe F-4F Phantom II-ese mellett a cseh katonazenészek gyülekeznek.

caslav-09-10.jpg

A 2614-es MiG-21M 1997-ig repült a csehszlovák majd a cseh légierőnél.

caslav-09-11.jpg

Civil forgalom: egy kétmotoros Piper Seneca gurul az állóhelyére. A gép szélvédőfűtését utólag felszerelhető készlettel oldották meg. A keretbe foglalt üveglapok között elektromos fűtőszál biztosítja, hogy a pilóta a jegesedési körülmények között is kilásson.

caslav-09-12.jpg

Fekete Hollók, azaz Robinson R44 Ravenek.

caslav-09-17.jpg

Nyitókép L-159-esekkel és Gripenekkel.

caslav-09-34.jpg

A 212-es század L-159-eseinek elsődleges feladata a földi célpontok támadása, de ha „helyzet van” az éles fegyverzettel ellátott gépek a kis sebességű légi célok ellen illetve egyes kiemelt objektumok oltalmazására is bevethetőek.

caslav-09-13.jpg

A cseheknél megszokott volt, hogy a készültségi Gripenek is repültek a dinamikus programban. Cáslav Griffjei 2005-ben váltották a MiG-21-eseket.

caslav-09-15.jpg

Ez a civil lajstromú L-29 Delfin egykor a csehszlovák légierőben repült. Sajnos 2012 nyarán lezuhant, pilótája és utasa életét vesztette.

caslav-09-16.jpg

A 2005-ben beszerzett 16 új Mi-171-es közül nyolc lapos hátsó rámpával készült. A 9887-esen maradtak a megszokott kagylóhéjak, de a jobb oldalon egy nagyméretű, eltolható ajtó segíti a katonák gyors ki- vagy beszállását. Emiatt a fűtőberendezés az ajtó fölé került.

caslav-09-18.jpg

Mi-24-es harci helikopterek bemutatója.

caslav-09-19.jpg

A csehek harci helikopterei 2008-ban költöztek át Prerovból Namest nad Oslavouba, a 22. helikopterbázisra.

caslav-09-20.jpg

A típus olasz, az üzemeltető belga. A sárga SF260M-ek a Brüsszelhez közeli Beauvechain légibázisról érkeztek, ahol 1969 óta használták a leendő pilóták alapkiképzésére.

caslav-09-22.jpg

Magyar Gripen és pilótái.

caslav-09-23.jpg

A második világháborúban a PBY-5 Catalina látványa ugyanúgy örömmel töltötte el a Csendes-óceánra kényszerleszállt és a mentést váró pilótákat, mint az Atlanti-óceánon Európa felé tartó konvojok tengerészeit. Az 1943-as, kanadai gyártású amfíbia amerikai felségjelet és brit lajstromjelet visel.

caslav-09-24.jpg

A vízi leszálláshoz a szárnyvégi úszók lehajthatóak.

caslav-09-25.jpg

Az orrfutót a csónaktest aljába, a főfutókat a törzs oldalába lehet behúzni.

caslav-09-26.jpg

An-26-os gurul a felszálláshoz, a beton felett a melegben remeg a levegő. Az Ancsát Casa C-295M-ek váltották a cseh légierőnél.

caslav-09-27.jpg

Négyüléses Zlin Z-43-as. Magyarországon a néphadsereg, később a honvédség, a Magyar Honvédelmi Szövetség és egy rövid ideig a légirendészet üzemeltette, majd a kilencvenes években magánkézben is megjelent a típus.

caslav-09-28.jpg

A földi célpontok L-159-essel végrehajtott imitált támadását pirotechnikai eszközökkel tették látványosabbá.

caslav-09-29.jpg

A kétüléses L-159B vezérsíkján vörös pumafej vicsorog – gép tartósan üzemelt Kecskemétről is.  

caslav-09-31.jpg

Magassági öltözék és hajózóruha a parancsnoki épület mellett „olvasó” pilóta szobrán.

caslav-09-32.jpg

A póttartályos, UB blokkos, emlékműként kiállított MiG-21MF Cáslavban fejezte be a pályafutását.

caslav-09-21.jpg

A cseh légierő típusaira és a vendégek gépeire tömegek voltak kíváncsiak.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A SZÜRKE MADÁR

Napjaink világméretű koronavírus-járványa feledteti, hogy nem is olyan régen a fekete kontinensen egy másik vírus pusztított: az Ebola. 2014 augusztusának első napjaiban egy amerikai magáncég olyan repülési feladatra vállalkozott, amelyre korábban nem volt példa. Gulfstream III-as repülőgépükkel kétszer fordultak az Egyesült Államok és a járvány sújtotta Libéria fővárosa, Monrovia között és mindkét repüléssel egy-egy Ebola-vírussal fertőzött amerikai állampolgárt juttattak haza.

phoenix-03.jpg

2014 tavaszán Nyugat-Afrikában Ebola-járvány tombolt, és az 1976-ban azonosított vírustól több ezren lettek súlyos betegek. Egy 33 éves amerikai orvos és szintén amerikai, 59 éves munkatársnője hónapok óta dolgozott Libériában, amikor július utolsó hetében ők is megfertőződtek. Kettőjüknek több esélye volt felépülni, mint bárki másnak a betegek közül. Az Egyesült Államokban azonnal elindult hazaszállításuk megszervezése, alaposan megosztva az amerikai társadalmat. Az amerikaiak egy része nemtetszésének adott hangot, félve attól, hogy az Egyesült Államokban is kitör majd a járvány. Másik részük viszont azt hangoztatta, hogy igenis mindent meg kell tenni honfitársaikért, haza kell repíteni őket, hogy megfelelő kezelést kaphassanak egy amerikai kórházban. Amíg a különböző fórumokon ment a vita, egy georgiai cég, a Phoenix Air Group Inc. a kormány hathatós támogatásával elkezdte a felkészülést a repülés végrehajtására. 

phoenix-04.jpg

A Gulfstream III-as kabinjának egyik légi betegszállító konfigurációja.

A Phoenix Air Group Inc. egyike volt azoknak a cégeknek Amerikában, amelyek a kormány és a fegyveres erők részére biztosítottak légi szolgáltatást. Flottájában légcsavaros-gázturbinás Gulfstream I-es illetve sugárhajtású Learjet 35/36 és Gulfstream III-as típusok üzemeltek. A Phoenix Air egyrészt ugyanolyan szolgáltatást végzett, mint bármely más cég, amely hasonló típusokkal repül, vagyis teherszállítás, charter- és üzleti repülés egyaránt volt a palettán. Másrészt a katonai repüléssel foglalkozó, Phoenix Force elnevezésű részlegük többek között célvontatáshoz, drónindításhoz, fegyvertesztekhez, vadászirányítók képzéséhez, elektronikai hadviselési gyakorlatokhoz biztosított repülőgépet a haditengerészet részére, továbbá hadihajók ellen is repültek ellenséges fegyverrendszereket és eljárásokat szimulálva. Emellett különleges szállítással is foglalkoztak - lőszert, robbanóanyagot és más veszélyes árut egyaránt szállíthattak.

phoenix-01.jpg

A Phoenix elektronikai hadviselési kiképző-gyakorló feladatokra felszerelt Learjetjei.

A cég a védelmi minisztériummal és az egészségügyi hatóságokkal karöltve már évekkel korábban létrehozott egy olyan eszközt, amellyel akár súlyosan fertőzött személyeket is a világ bármely részéből az Egyesült Államokba lehetett szállítani. Ez az ABCS-nek (Aeromedical Biological Containment System) nevezett, fóliasátorra emlékeztető szerkezet volt az, amelyben 2014. augusztus elején a két fertőzött amerikait hazaszállíthatták. Ez az eszköz tettei lehetővé, hogy a beteget – egyszerre csak egy főt - a repülőgép személyzetétől és az egészségügyi személyzettől izoláltan szállítsák. Így csak akkor kellett az orvosoknak és az ápolóknak speciális öltözéket viselniük, amikor az ABCS-be léptek.

phoenix-02.jpg

Az ABCS-ben valamivel kisebb a légnyomás, mint a repülőgép kabinjában, hogy ha a sátor tömítettsége valahol megsérül, akkor a kabin levegője szivárogjon be és ne a benti levegő jusson ki. A nyomást külön berendezés figyeli, ami jelez, ha a tömítettség megszűnik. Az ABCS sátorba elölről léphet be az egészségügyi személyzet, miután a cipzáras zsilipen átjutott. Azt, hogy a zsilipeléskor se jusson ki fertőzött levegő, az áramoltató rendszer biztosítja azzal, hogy elölről, a zsilip irányából egy szűrőn keresztül folyamatosan fújja be a levegőt. A sátoron áthaladó levegő hátul egy újabb szűrőn, majd egy csövön keresztül a Gulfstream végén, a poggyásztér átalakított ajtajánál jut ki a repülőgépből. A fertőzött személy egy, a mentőautókban és betegszállító repülőgépekben használatos ágyon fekszik a szállítás során. Szükségletei elvégzéséhez egy kisméretű mobil WC szolgál.

phoenix-06.jpg

Az ABCS és tartozékai az egyik Gulfstream mellett.

A feladatra természetesen olyan repülőgépet kellett kiválasztani, amely egyrészt alkalmas volt az interkontinentális repülésre, másrészt akkora ajtaja volt, amelyen keresztül az ABCS-t a fedélzetre lehetett emelni. A választás az N173PA lajstromjelű Gulfstream III-asra esett. A Phoenix Air kettőt üzemeltetett a típusból, a szóban forgó gépet 2005-ben vásárolták a dán légierőtől. Nemcsak arra volt alkalmas, hogy átrepüljön az afrikai országba, de nagyméretű, felfelé nyitható ajtaja révén az ABCS-t is a fedélzetére vehette. Sebessége, hatótávolsága és az utastér mérete miatt - egy viszonylag nagy orvosi team és annak teljes felszerelése is elfért a fedélzeten – a géppel korábban is végeztek már interkontinentális betegszállítást, de az Ebola miatt a 2014. augusztusi repülések jobban reflektorfénybe kerültek.

phoenix-05.jpg

A Phoenix repülőgépén nagyméretű teherajtó van.

Mindkét repülést ugyanazon az útvonal hajtották végre a pilóták, akik a többi résztvevővel együtt önként jelentkeztek a feladatra. A Gray Bird hívójelű Gulfstream a Phoenix Air bázisáról, Cartersville-Bartow County repülőtérről indult és először az Azori-szigeteken lévő portugál légibázison, Lajes Fielden szállt le, majd a tankolás után Monroviába, Libéria fővárosába repült tovább. Hazafelé szintén leszállt az Azori-szigeteken, ezután az Atlanti-óceánt átrepülve érkezett a Maine állambeli Bangorba. Innen délre folytatta az utat, Georgiába, a légierő Dobbins bázisára. A két, egyenként 14 órás repülés után mindkét beteg innen került egy atlantai kórházba. A repülőgép utasterének minden tartozékát és a padlót is több réteg műanyag fólia borította. A Gulfstreambe történő beszálláskor a betegek védőöltözéket kaptak, amelyeket csak az ABCS-ben vettek le róluk. Kiszálláskor szintén ezeket a ruhákat viselték, de az öltözékeket akkor már fertőzöttnek minősítették. Ezért a sátorból még plusz egy steril lábbelibe léptek és így hagyták el a fedélzetet, miközben semmihez sem nyúlhattak. Ezután már csak a repülőgép fertőtlenítésének többórás procedúrája volt hátra. Az ABCS-t is fertőtlenítették majd később elégették.

Az orvos augusztus 2-án érkezett Atlantába, a kórházból augusztus 21-én engedték haza. Kolléganőjét augusztus 5-én szállította haza a Phoenix Air, kórházi kezelése 21 napos volt. Mindketten meggyógyultak egy olyan betegségből, amelynek túlélésére alig tíz százalék esélyük volt.

* * *

Fotó: Phoenix Air Group, Centers for Disease Control and Prevention

A MEDÁL HAZATÉRT

Az internetnek köszönhetően nem csak régi ismerőseink nyomára bukkanhatunk, hanem olyan személyes kötődésű dolgainkra is, amelyeket elveszettnek hittünk és talán már végleg le is mondtunk róluk. Igaz, ehhez némi szerencse is kell és olykor egy-egy segítőkész ember. A közelmúltban így járt az Egyesült Államokban élő barátom is. Jeff Manthos rövid írása következik egy családi ereklye megtalálásáról.  

Apám, Atlee G. Manthos azóta vágyott a repülésre, amióta az 1920-as években gyerekként a texasi égen áthúzó kétfedelűeket nézegette. Miután kitört a második világháború, mindent megtett, hogy az álmát megvalósítsa. Haditengerészeti pilóta akart lenni, hogy repülőgép-hordozók fedélzetéről repülhessen, de a Navy elutasította. Túl magas a vérnyomása – mondták neki. Valóban az volt, egy veleszületett szívprobléma egész életében megmaradt. Ez azonban nem állította meg apámat, jelentkezett a hadsereg repülőiskolájába. A légierő akkor még a hadsereg része volt. Itt egy újabb problémával szembesült: túl idős volt a képzéshez. Ez sem rettentette el, a születési anyakönyvi kivonatán megváltoztatta a születése időpontját, két évvel fiatalabbnak tüntette fel magát, hogy a korhatáron belül maradjon. Nyilvánvaló volt, hogy mit csinált és nem hiszem, hogy becsapta a hadsereget, de 1941-ben háborús idők voltak és elfogadták a jelentkezését. Valószínűleg a vérnyomását is olyan lazán kezelték, mint az anyakönyvi kivonatát és elkezdhette a kiképzést. Az évfolyamtársaihoz képest idősebb kora miatt a Pappy becenevet kapta, ami aztán az egész pályafutása során elkísérte.

agm-29.jpg

A repülőiskola után oktatói kiképzést kapott a texasi Wacóban - közel az otthonához - a hadsereg repülőterén. Két legjobb barátja szintén oktató lett, és ők hárman olyan csapatot alkottak, akik szakmailag és emberileg is mindig számíthattak egymásra. (Az egyik növendékük később, a vietnami háborúban Kongresszusi Becsületrendet kapott.) Végül apám ideje is eljött és az angliai Leistonba küldték, ahol a legendás P-51 Mustangon repülhetett. Két barátját is Angliába helyezték, így a szoros kötelék megmaradhatott.   

agm-08.jpg

A harctéri szolgálata során apám számos kitüntetést kapott, többek között az áhított Repülő Érdemrendet (Air Medal), három tölgyfalombbal. Két barátja már csak posztumusz kaphatta meg a sebesülésért járó Bíbor Szív (Purple Heart) kitüntetést. Apám 1980-ban hunyt el és nem volt meglepő, hogy a megannyi szívroham egyike vitte el. Biztos vagyok benne, hogy a nagyteljesítményű gépeken repült közel 5000 óra hozzájárult ehhez (Atlee Manthos a háború után évtizedekig repült sugárhajtású gépeken). Apa halála után a bátyámmal elosztottuk a háborús emléktárgyait. A Repülő Érdemrend a bátyámhoz került, nálam csak a kisebb, a protokoll események során viselt változata maradt. A bátyámnál őrzött érdemrendet 2000-ben, sok más dologgal együtt egy betörés során ellopták és csak a halvány emléke maradt meg.

Szerencsére nagyon sokan foglalkoznak a repülés történetével és a második világháborúval. Egy fiatalember, a hadsereg volt helikopterpilótája az internetet böngészve meglátott egy eladásra kínált Repülő Érdemrendet, a hátulján apám nevével. (Később a nevet megpróbálták kicsiszolni.) A név miatt emlékezett arra, hogy egy görög barátom könyvet írt a görög-amerikai pilótákról és ebben a könyvben egy külön fejezet szólt apámról. A barátom révén a hír idén márciusban eljutott hozzám is, és végül mi hárman elkezdtünk azon dolgozni, hogy még azelőtt megvehessük az érdemrendet, mielőtt egy magasabb ajánlatot tevő elviszi, és végleg búcsút mondhatunk neki. Végül sikerült és huszonegy év „engedély nélküli távollét” után az a Repülő Érdemrend, amelyet 1945-ben adtak és 2000-ben elloptak, visszakerült a családunkhoz és elfoglalta méltó helyét apám repülőmúltjának emlékei között. Mindez az internet jó oldalának és két, más-más féltekén élő önzetlen embernek köszönhető.

agm-am.jpg

* * *

Fotó: Manthos családi archív

PILÓTA, SZÜRKE SISAKBAN

A kétezres évek közepén a magyar pilóták fehér sisakja mellett egy szürke is feltűnt a kecskeméti L-39-esek kabinjában. A sisak gazdája, Ronald Triegel őrnagy (később alezredes) a Luftwaffe pilótája volt, aki négy éven át segítette a magyarok munkáját az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

ron-01.jpg

Ronald „Ron” Triegel a keletnémet légierőnél kezdte pályafutását, majd a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) és a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) 1990-es egyesítése után a Luftwaffe állományában repülhetett tovább. Még közel húsz évig szolgált vadászpilótaként, utolsó felszállását éppen Magyarországon hajtotta végre.

- Hogyan kezdődött a katonai pályafutásod?

- Azt hiszem akkoriban nálunk is hasonló módon toborozták a leendő vadászrepülőket, mint Magyarországon. A toborzók már az általános iskolában keresték azokat a tanulókat, akikből jó eséllyel jelölt lehet. A második világháborús orosz vadászrepülő ászokról olvasott könyveknek köszönhetően, tizenhárom éves koromban kezdtem érdeklődni a repülés iránt. Lenyűgöztek az olvasottak és hasonló kalandokról álmodtam magam is. Korábban sok minden megfordult a fejemben a leendő hivatásomat illetően. A nagyapám hatására például mozdonyvezető is akartam lenni. Hetedikes voltam, amikor a fegyveres erők képviselői megjelentek az iskolánkban és arról kérdeztek bennünket, hogy mivel szeretnénk foglalkozni. Én leírtam, hogy vadászpilóta akarok lenni. Ettől kezdve egy többé-kevésbé automatikus folyamat zajlott le.

- Hogy nézett ki ez a folyamat?

- A repülő kiképzés már a katonai képzés előtt elkezdődött. A katonai előképzés a sport és technikai foglalkozásokat nyújtó szervezetnél, a GST-nél (Gesellschaft für Sport und Technik) történt. A szocialista nagyvállalatok a katonai előképzéshez szükséges szervezeteket tartottak fent, ahol teherautó-vezetéssel, vitorlázással, morzézással, és persze a repüléssel lehetett ismerkedni. Én Wittenbergében, egy varrógépgyárnál kezdtem a vitorlázórepülő elméleti tanfolyamot 1976 decemberében, a gyakorlati képzésre Neustad-Glewében került sor. 1977-ben, 14 évesen már Bocian és Pirat vitorlázógépeken repültem. Amikor 1978-ban a családom az ország délkeleti részébe költözött, Bautzen-Klixben szerettem volna folytatni, de a papírjaim nem érkeztek meg, így csak a földről nézhettem a többieket. A következő évben beiskoláztak a motoros repülő elméleti tanfolyamra a Potsdam melletti Schönewaldéba, a GST két nagy oktatási központjának egyikébe. A sikeres vizsgák után a gyakorlati képzés Chemnitz mellett, Jahnsdorfban történt. Ezután már csak motoros gépen, Zlin Z-42-esen repültem, majd 1982 augusztusában megkaptam a behívómat. Az egykori keletnémet pilóták többsége ezt az utat járta be, gyakorlatilag nem volt más módja annak, hogy katonai pilóták legyünk. A repülést nagyon szerettem, de a képzés katonai részét már kevésbé. Márpedig azon is át kellett esni, hiszen úgy kezeltek bennünket, mint leendő katonákat. Megértettem, hogy csak akkor repülhetek, ha ezt is elfogadom. Úgy fogalmaznék, hogy nem én voltam a legjobb választás azokban az időkben, amikor az volt az elvárás, hogy az illető elsősorban kommunista legyen, másodsorban parancsnok és csak harmadsorban pilóta. Mivel a repüléstől annyi jót kaptam, a dolgot úgy rendeztem el magamban, hogy a katonai rész csak egy „mellékhatása” az egésznek.

ron-12.jpg

Az 1993-ban érkezett ex-német L-39-esek közül nem mindegyik állt szolgálatba Magyarországon. A 018-as a régi szolnoki repülőmúzeumban kapott helyet, ma a RepTár lakója.

1982 augusztusában kezdtem a légierő tiszti iskoláját a 25. kiképző ezrednél, Bautzenben. Ez egy három hónapos katonai alapkiképzés volt, repülés nélkül. Novemberben viszont már az elméletet tanultuk: aerodinamikát, műszertant, sárkány és hajtómű ismereteket, meteorológiát, navigációt és hasonlókat. Mindezt azzal fűszerezték, hogy megismerkedtünk az L-39-essel és szimulátoron gyakoroltunk. Miután két évig tanultunk az Albatroson, és levizsgáztunk nappali és éjszakai kötelékrepülésből és műrepülésből valamint nappali levegő-föld fegyverhasználatból, továbbléphettünk. 1984 nyarán az osztályunkat a 15. kiképző ezredhez helyezték MiG-21-es átképzésre. 1986 nyarán végeztem és megkaptam a harmadosztályú minősítésemet. A csapatszolgálatot augusztusban kezdtem Preschenben, a Vlagyimir Komarovról elnevezett 3. vadászezred 3. századánál. Ekkor még a MiG-21M/MF/MF75 változatokat repültük, de már az a hír járta, hogy a bázis MiG-29-eseket kap majd.

- Mikor kaptál átképzést a MiG-29-esre?

- Az elméleti tanfolyam 1988 novemberében a JG-3 vadászrepülő ezrednél kezdődött. Addig 450 órát repültem a MiG-21-esen, ami valamivel alatta volt az átképzés feltételének ráadásul a repült óraszám mellett az első osztályú minősítés is követelmény volt, de létszám problémáink voltak. A MiG-29-es átképzésre tervezett idősebb pilóták nem feleltek meg az orvosi alkalmassági vizsgálaton. Ezt a vizsgálatot „űrhajós orvosinak” hívtuk, egy átlagos pilótának valóban nagy kihívást jelentett. Ez a létszám probléma vezetett oda, hogy én is lehetőséget kaptam. A német oktatók első csoportját 1987-88-ban még a Szovjetunióban képezték ki, és a későbbi átképzéseket már ők végezték. 1989 februárjában és márciusában elkezdődtek a gyakorlati képzések és a következő hónapokban elértük azt a szintet, hogy készültséget adhassunk a MiG-29-essel. Ez az idő számomra 1989 késő nyarán jött el.

- Ebben az időben hány órát repültél évente?

- Az átlagos éves repült idő ezekben az években 70 óra körül mozgott. Különösen 1987-88-ban volt az, hogy a kiképzési feladatainkat minimális repüléssel kellett teljesítenünk. Vagyis az a pilóta, aki az első felszállással teljesítette az adott feladatot, már ment is tovább a következőre. Később, az újraegyesítés után az éves repült óraszám 80 és 150 között mozgott, attól függően, hogy mennyire értünk rá. Akkoriban ugyanis rengeteg tanfolyam volt, ezért kevesebb idő jutott a repülésre.

- A Varsói Szerződés megszűnése milyen hatással volt az alakulat életére?

- Erről hosszan lehetne beszélni, hiszen nagyon sok aspektusa volt. Röviden összefoglalva: láttuk, hogy politikai változások történnek a hazánkban, továbbra is elláttuk a készültségi feladatainkat, és közben kérdések és komoly aggodalmak fogalmazódtak meg bennünk. A saját népünk ellen is bevetnek majd? Merre haladnak majd a folyamatok? Különálló vagy egyesült Németország lesz? Mi lesz a mi szerepünk? Gondoskodni tudok majd a családomról? Más munkát kell majd keresnem?

ron-11.jpg

Bejelentették a kijelölt alakulatok megszüntetését és eszközeik selejtezését. Szerencsére a MiG-29-esek megmaradtak, de a műszakiak és más támogató személyzet hiányával kellett megküzdenünk. Volt időszak, amikor a pilóták vették át a műszakiak feladatait, azután szerepet cseréltek azokkal, akik addig repültek. Ezzel többé-kevésbé fenn lehetett tartani a működést. Amellett, hogy a saját jövőnket, a családi és baráti közösségeinket érintő komoly változások voltak, az is benne volt a levegőben, hogy valami új kezdődik. Továbbra is fiatal voltam, és nagyon csalódott a keletnémet politikai vezetésben. Ezért nem volt túl fájdalmas megbarátkozni a gondolattal, hogy a Bundeswehr illetve a Luftwaffe lesz a jövőm. Ugyanakkor adott volt a kérdés: a Bundeswehr igényt tart majd rám?

ron-03.jpg

A Luftwaffe MiG-29-ese Kecskeméten, az 1997-es NATO Express nemzetközi repülőnapon.

Az állomány túlnyomó részének profizmusa és elkötelezettsége, az egyesült kelet- és nyugatnémet katonai vezetés valamint a hatalmas nemzetközi érdeklődés a MiG-29-es képességei iránt, biztosította a típus túlélését és így az én jövőmet is. Persze ehhez nekem is hozzá kellett adnom a magamét és új dolgokat tanulnom, méghozzá nagyon gyorsan.

- Milyen követelmények voltak a volt keletnémet pilótákkal szemben?

- Alapvetően két dolog kellett ahhoz, hogy valaki átkerüljön. Elsősorban bizonyíthatóan semmilyen kapcsolatban nem lehetett a keletnémet állambiztonsági szervezettel (Stasi), másodsorban pedig a teljesítménye alapján. Azok a volt keletnémet tisztek, akiknek nehézséget jelentett elsajátítani az új rendszer filozófiáját, az angol nyelv használatát, az alap légiharc elemeket, az ICAO szabályok szerinti repülést, a rajparancsnoki követelményeket és az ezekhez hasonló dolgokat, azok előbb-utóbb kikerültek a rendszerből. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, rengeteget kellett tanulnunk, hogy felzárkózzunk a nyugati kollégáinkhoz. Gondot okozott az angol nyelv napi használata, mert többségünk csak egy nagyon kezdetleges tudásra tett szert az iskolában. A repülésben használt angol alapos ismerete és az, hogy angol nyelven tudjunk eligazításokat tartani, előfeltétele volt annak, hogy a Bundeswehr átvegyen bennünket. Ezért valamennyiünket nyelvi képzésre küldtek, hogy elérjük a pilótáknak előírt minimális szintet. Voltak, akiknél ez hosszabb időt igényelt, és ezért nehezen tudtak lépést tartani a kiképzési repülésekben. Ami engem illet, én 1990-től 2004-ig a 731. vadászrepülő századnál szolgáltam. A század feladata a német légtér védelme (készültségi szolgálat ellátása) volt, de többnyire, mint kiképzést támogató partner repült szerte Európában és a tengerentúlon. Részt vettünk a Szardínia szigetén, Decimomannuban tartott gyakorlatokon, a nagy amerikai és kanadai gyakorlatokon (Red Flag, Maple Flag) valamint olyan továbbképzésen, mint a TLP (Tactical Leadership Program). Kezdetben beosztott pilótaként repültem, majd egy olyan csoport tagja lettem, amely különféle műszaki kísérleteket végzett a MiG-29-eseken és más tesztprojektekben is részt vett. Repülésbiztonsági tanfolyamokat is végeztem, hogy bővítsem a jövőbeni lehetőségeimet.

- A kecskeméti beosztásra hogyan adódott lehetőség és mi volt a feladatod?

- Önkéntes alapon bárki jelentkezhetett rá. A magyar katonai vezetés 2002-ben keresett meg bennünket azzal, hogy folytassuk a német-magyar együttműködést. Ez egy német katonai tanácsadó csoport küldésével indult, azzal a szándékkal, hogy 2003-ban olyan szakemberek váltják majd fel, akik a repülés és a harcirányítás területén szakértők. Amikor 2002-ben megkérdezték, hogy érdekel-e a feladat, a német MiG-29-esek kivonása már látható volt. Ezért jó lehetőséget láttam a magyarországi beosztásban, mert így még három évig repülhettem és külföldön szolgálhattam. A feleségemnek sem kellett kétszer mondani és három csodálatos év elé néztünk Magyarországon.

ron-02.jpg

Egy magyar Albatros hátsó ülésében, 2008 kora tavaszán.

A terv az volt, hogy egy irányítóval a veszprémi légi vezetési és irányítási központban és egy pilótával a kecskeméti repülőbázison létrehozzuk a német és a magyar légierő összekötő parancsnokságát. Az én feladatom az volt, hogy a volt keletnémet légierő átalakításánál szerzett tapasztalataimat átadjam és támogassam a kecskemétieket a NATO támasztotta feladatokban. Tárgyalásokat folytattunk a Hungarocontrollal és a katonai vezetéssel a légtérszerkezettel kapcsolatban, továbbá olyan feladatok is voltak, mint a vonatkozó NATO dokumentáció műveleti-harcászati szinten történő bevezetése, a légi utántöltés bevezetésének támogatása, vagy a MiG-29-es hajózók túlélő öltözékének beszerzése. Ezek a német MiG-29-eseken használt öltözékek a norvégiai NATO Air Meet (NAM) gyakorlaton résztvevőkre vonatkozó minimum feltételek miatt kellettek, de végül nem jött össze a részvétel. Ez a gyakorlat más volt, mint az előző, törökországi NAM, ahol ott voltak a kecskemétiek. A feladatok 60 százaléka éjszakai és tenger feletti volt és a NAM tervezői nem változtattak a terveken csak azért, hogy a MiG-29-esek részt vehessenek a gyakorlaton. A gyakorlat szempontjából ez teljesen érthető volt. A MiG-29-es korlátai a komplexebb éjszakai feladatoknál, a speciális öltözékek hiánya – ezek még nem érkeztek meg Németországból – és a pilótáknak a gyakorlat elvárásaival összevetett kiképzettségi szintje végül oda vezetett, hogy a magyarok részvételét törölték.

ron-04.jpg

Tanácsadóként a magyar kontingenssel tartottam Konyába, a törökországi NATO Air Meet-re és a lengyelországi éleslövészetre is. A magyar és német parancsnoki találkozókon előadásokat tartottam az összekötő parancsnokság munkájáról, és némi kitérőt is tettem azzal, hogy találkoztam a győri légvédelmi rakétásokkal, hogy segítsek koordinálni a jövőbeni német-magyar kapcsolatokat a légvédelem területén. Jürgen Erbeck ezredessel, a német katonai attaséval, volt Phantom és Tornado pilótával, és nagyszerű támogatómmal a magyarországi éveim alatt, mi koordináltuk és segítettük adminisztratív szinten a német Tornadók kecskeméti áttelepüléseit.

ron-10.jpg

Bár ezek a feladatok rengeteg időt igényeltek, a fókuszban a magyar MiG-29-es és L-39-es hajózók felzárkóztatása volt a nyugati vadászrepülő standardokhoz. Az sajnos balszerencsés helyzet volt számomra, hogy az üzemképes MiG-eket többnyire a készültségi szolgálatot ellátó pilóták használták a jártasságuk fenntartására. Ez lényegében a nullára csökkentette a lehetőségemet, hogy a MiG-29-esen repüljek. A légcsavaros és sugárhajtású gépeken repült nagyjából 2500 órámból körülbelül 1480-at repültem a MiG-29-esen, ezt szerettem volna Kecskeméten 1500-ra kerekíteni, de sajnos nem volt rá mód. A négy év alatt három órát repültem a típuson.

ron-05.jpg

A kiképzési repüléseken ellenfelek, most kísérők. Búcsúrepülés JAS 39-esek és egy MiG-29-es kíséretében.

Az L-39-esen oktató pilótaként repültem, a fiatalokat tanítottam a különböző légiharc-eljárásokra az azonos és az eltérő típusú gépek között. Az utóbbi remek lehetőség volt arra, hogy célt repüljünk a MiG-29-eseknek, egészen a 4-4 elleni felállásig. A MiG-29-es erősségeinek és gyengeségeinek ismeretében néhány feladat egész jó eredménnyel végződött még egy olyan nagyszerű gép ellen is, mint a 29-es. Később, ahogy megjelentek a Gripenek, a pilóták képzéséhez és gyakorlásához szintén célt repültünk az L-39-esekkel. Olyan feladatunk is volt, amikor a bánkúti radar kalibrálásához repültünk. Ezekben a feladatokban az volt a kihívás, hogy a kalibrálás miatt a paramétereket nagyon pontosan kellett tartani. Végül, de nem utolsósorban azoknak a feladatoknak a koordinálásában is részt vettem, amely a magyar készültségi szolgálat és a veszprémi légi irányítási és vezetési központ NATO harckészültségi ellenőrzését szolgálta. Ezeken a feladatokon én repültem a célt.

Elméletileg hétfőtől péntekig, minden nap volt repülés. A gyakorlatban ez nem mindig jött össze a rendelkezésre álló repülőgépek vagy az üzemanyag hiánya vagy az időjárás miatt. Ez nem volt kirívó, az ilyen gyakran előfordult más alakulatnál is. Amikor minden rendben volt, a nap a reggeli eligazítással kezdődött, amely ekkor már hasonló volt a nyugati repülőszázadoknál tartott eligazításhoz. Ez és a repülés utáni eligazítás nagyon fontos részei a feladatnak, hiszen nem csak értékeltük a résztvevők teljesítményét, hanem bevezettük a NATO standard szerinti alapos eligazításokat. Nagy hangsúlyt fektettem ezekre az elemekre, hogy a magyar pilóták megismerjék a NATO standardokat és ezzel is felkészüljenek az olyan kihívásokra, amelyek a nagy gyakorlatokon való részvétellel járnak.

ron-06.jpg

Jürgen Erbeck ezredessel, a német katonai attaséval.

Természetesen a másik fontos rész a két, három vagy négy gép harci alkalmazásának gyakorlása volt annak érdekében, hogy a résztvevők a saját (kék) vagy ellenséges (vörös) oldalon repülve elérjék az adott feladat legfontosabb célját. Ezen felül azokkal a pilótákkal is repültem a gyakoroltatásuk céljából, akik a Gripenre vagy a kanadai NFTC oktatói beosztásra voltak kijelölve. A vicc az, hogy a magyar L-39-esek ugyanazok a gépek voltak, amelyekkel 1982-ben elkezdtem a pályafutásomat a keletnémet légierőnél. Szerettem az Albatrost az egyszerűsége és a megbízhatósága miatt. Szerencse volt, hogy ugyanazzal a típussal fejeztem be a repülő pályafutásomat, mint amivel annak idején elkezdtem.

- Mennyi időt töltöttél Magyarországon?

- Négy évet. 2004 áprilisában érkeztem és 2008 áprilisában fejeztem be. Eredetileg három évre jöttem, de 2005-ben a repüléseimet leállították. A német vezetés ugyanis rájött, hogy a két ország között nincs aláírva olyan megállapodás, amely az összekötő parancsnokság tagjainak magyarországi foglalkoztatását szabályozza. A megállapodás véglegesítése közel egy évet vett igénybe és 2006 elejétől kezdve újra repülhettem. Ettől függetlenül az L-39-esen 350 órát repülhettem plusz a már említett három órát a MiG-29-esen.

ron-07.jpg

A búcsúrepülés résztvevői

Amellett, hogy sok emlékezetes repülésem volt Magyarországon, különleges lehetőséget is kaptam. A magyar katonai vezetés háromszor engedélyezte, hogy elvigyem magammal a katonai attasénkat, Erbeck ezredest. Különleges dolog volt: két német pilóta egy magyar gépben, a magyar légtérben repült. E három repülés közül az utolsó volt a legemlékezetesebb. Ez volt az utolsó repülésem Magyarországon és egyben ez volt vadászrepülő pályafutásom utolsó repülése is. A búcsúrepülésre két Albatrost terveztünk be. A vezérgépben én ültem Erbeck ezredessel, a másik gépben Gróf Gergely és dr. Toperczer István, aki a repülést fotózta. Két Gripen és egy MiG-29-es szintén csatlakozott hozzánk és így repültük körbe az országot, elköszönve Pápától és Szolnoktól is. A végén két, négygépes áthúzást hajtottunk végre, majd leszálltam – immár utoljára. Hatalmas köszönettel tartozom magyar barátaimnak, hogy magától értetődőnek tartották és támogatták ezt a számomra sokat jelentő lehetőséget. Külön köszönöm Toperczer doktornak, hogy kamerájával megörökítette a legfontosabb pillanatokat.

ron-08.jpg

ron-09.jpg

A Gripen pilóták épületénél Ron ajándéka emlékeztet a Kecskeméten eltöltött évekre. 

Németországba 2008 áprilisában tértem vissza, ahol a következő hat évet Uedemben, a légi műveleti központban (CAOC) töltöttem, mint ügyeletes irányító. Következő beosztásom 2014-ben Ramsteinbe, a NATO légierők központi parancsnokságára (NATO HQ Allied Air Command) szólított. Azóta is ott dolgozom és, ha minden a terveim szerint alakul, akkor innen megyek majd nyugdíjba 2024 márciusában.

 * * *

Fotó: dr. Toperczer István, Szórád Tamás. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. márciusi számában jelent meg.

süti beállítások módosítása