FAKÓ KÖDBEN, ZÚZMARÁBAN
Amint az alábbi képeken is látszik, nem a harsogó színek csábítottak ki január közepén Ferihegyre, ugyanakkor a természet a maga zúzmarás, fakó, szürkés-fémes hangulatával ebben az időben is szép volt. Ilyenkor persze el lehet felejteni a „szép, színes gép a kék égen” jellegű fotókat, de az ilyen időjárásban zajló forgalmat is érdekes dokumentálni és legalább nem támad az a téves érzésünk, hogy a közforgalmi gépek kizárólag jó időben repülnek…

Déltájban, szürke időben érkezik a Lufthansa frankfurti járata.

A zúzmarás kerítés mögött egy A321neo száll le. Egy későbbi Wizz-járat pilótáit arra kéri az irányítás, hogy jelezzék, milyen távolságból látják a teljes fényerővel működő pályafényeket.

Az Emirates narancssárga gyűrűs (Opportunity) 777-ese érkezik Dubajból, ahonnan nemrég a repülőteret is elárasztó hatalmas esőzésről érkeztek hírek.

A megszokott járatok közé időnként egy-egy privát forgalom vegyül. A 13 jobb pálya várópontján egy Man-szigeteken lajstromozott Challenger 650-es várakozik, hogy a KLM B737-ese után szabaddá váljon a pálya.

A homályból először egy fényszóró bukkan ki, majd felsejlik egy nagyvas körvonala.

A nagyvas nem más, mint a Qatar Airbus A330-asa. A természet éppen a járat érkezésének perceire ütemezett egy rövid havazást.

Egy Ryanair 737-es érkezik a küszöb fölé. Az időjárás rövidesen tisztul egy kicsit.

Egy pillanatra megvillantja a hasát a LOT London City Airportról érkező E190-ese.

Az Ural Airlines többéves kihagyás után tért vissza Budapestre. A VQ-BZC lajstromjelű A320-asuk korábban angol cégeknél repült.

Felszállásra kész egy osztrák Learjet 75.

A Norwegian Boeing 737-esein látható képmások közül ehhez az időjáráshoz Fridtjof Nansen norvég sarkkutatóé illik a legjobban – a Svédországban lajstromozott gépről ő tekint vissza.

Magyar lajstromú Cessna Citation III-as a váróponton.

A Helvetic tavaly októberben átvett E190-E2-ese.

A természet ilyenkor is szép.
* * *
Fotó: Szórád Tamás