Air Base


2020.aug.10.
Írta: szórád tamás

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK – KECSKEMÉTI NEMZETKÖZI REPÜLŐNAP, 2010

A tíz éves kerek évforduló adta az ötletet, hogy a Régenvolt repülőnapok sorozat újabb részében az addigi legsikeresebb kecskeméti repülőnap kerüljön sorra. Ha a NATO Express ’97-et és ’98-at is beleszámítjuk, akkor ez volt sorrendben a nyolcadik, nagyszabású nemzetközi repülőnap, amelyet 2010.…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK – CZECH INTERNATIONAL AIR FEST 2003-2004-2006 ... ÉS EGY KIS KITÉRŐ

A sorozat újabb részében kanyarodjunk vissza a csehországi CIAF-hoz, amely a 2002-es hradeci rendezvény után új helyszínre költözött, Brno nemzetközi repülőterére. A Czech International Air Fest időpontja maradt a régi, szeptember első hétvégéje. Mint a címből is látható, ehhez a bejegyzéshez három…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK – MILLENNIUMI REPÜLŐNAP

Az 1998-as NATO Express ’98 Nemzetközi Repülőnap után két év szünet következett a hazai nemzetközi repülőnapok sorában – és közben 1999 tavaszán Magyarország déli határa közelében lezajlott egy háború. Az új évezred első nemzetközi repülőnapjára húsz évvel ezelőtt, 2000. május 20-21-én került sor, a…

Tovább

FÖLDKÖZELI KOMFORTZÓNA

A repülőnapok dinamikus bemutatóit azok a kijelölt és felkészített pilóták repülik, akik gépükkel nem csak képesség bemutatót tartanak, hanem hazájuk légierejét is képviselik. A Magyar Honvédségnél ezt a feladatot Majerik Máté főhadnagy végzi, aki idén második szezonját kezdi Gripen bemutató…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK - NYITRA

Ezt a bejegyzést a Régenvolt repülőnapok sorozatba illesztem, a cím azonban egy kicsit sántít. Ugyanis 2007 júliusában nem repülőnapot, hanem a 35. nemzetközi oldtimer vitorlázórepülő ralit rendezték meg a Nyitra melletti, a várostól délkeletre eső repülőtéren. A hangulat azonban éppen olyan volt,…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK - CZECH INTERNATIONAL AIR FEST 2002

A szlovákiai Pozsony és Szliács után az egykori repülőnapokról szóló sorozat harmadik részében a csehországi Hradec Kralové a helyszín, a szkennerbe pedig a 2002. augusztus 31-én és szeptember 1-én készült fotók kerültek. A rendezvény a Czech International Air Fest (CIAF) 2002 volt. A szlovák…

Tovább

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK – SLOVAK INTERNATIONAL AIR DISPLAY

Az Air Base blogra eddig kevés repülőnapos bejegyzés került fel. Ennek oka, hogy az elmúlt tíz évben nagyszabású (nemzetközi) repülőnapon nem jártam, inkább a kevésbé látványos, de sokkal érdekesebb hétköznapokra fókuszáltam. Azonban a polcaimon sorakozó fotóalbumokban és az adathordozókon ott…

Tovább

HONVÉDELMI NAP - 25 ÉVVEL EZELŐTT

A budaörsi haditechnikai bemutató egyik érdekessége az a Mi-2-es helikopter volt, amely korhű festéssel restaurálva a statikus kiállításon volt megtekinthető. Érdekességét az adja, hogy negyedszázaddal ezelőtt ez a gép is a dinamikus program része volt, bemutatót repültek vele. Fellapoztam hát azt…

Tovább